65. fejezet

Reita pov

Toto még nem szokta meg, hogy már kapott tőlem kulcsot. Elég vicces ahogy zavarba jön, mert megjegyzem. Aztán közli Die elhívta inni. Igyekszem fékezni indulataimat, ami nagyon nehezen, de összejön, majd megjegyzi elhívta, viszont ő nemet mondott. Erre eléggé rendesen meglepődöm, mégis… mégis olyan boldogság jár át, amit nem tudok szavakba önteni. Engem választott. Ez bőven elég, bizonyított ezzel mindent. Bár hamarabb lett volna ez és akkor nem történtek volna meg a dolgok. Talán így kellett lennie, hogy mind a ketten észhez tudjunk térni. Aztán egy kellemes, bár annál fárasztóbb estét töltünk el együtt. Kimerülten alszunk el egymás karjaiban. Reggel pedig megint fürdéssel kezdhetünk. Nem baj. Frissen és éberen kell munkába menni. A szokásos kávé, egy tál müzli és már megyünk is a dolgunkra.

Bent egész nap fagyos a hangulat Ruki és köztem. A srácok nem mernek szólni, az énekes őrjöng, nekem meg ezerrel virul a fejem. Végül Kai töri meg a hangulatot.

- Reita? Történt valami közted és Ruki között? – kérdi tőle szokatlanul félénken.

- HOGY TÖRTÉNT-E? RÖVIDEN EGY CSALÁD LETTÜNK!!! – kiabálja az énekes és a falhoz vágja a mikrofonját, amitől a hangszórók azonnal berezonálnak.

Mindenki a füléhez kap és mikor végre újra csend van, az énekes is kiviharzott, 3 pár várakozó szempár szegeződik rám. Ruki után nézek és felsóhajtok, majd úgy válaszolok.

- Újra együtt vagyunk Toshival. – mondom nyugodtan.

Érzem a feszültségüket a srácoknak, ami mázsás súlyként telepszik a próbateremre. Hosszú csend következik.

- Biztos vagy ebben? – töri meg végül Uruha a csendet.

- Igen. – fordulok feléjük.

Nem olyan tekintettel néznek rám, mint vártam. Semmi düh, semmi megvetés, csakis őszinte aggodalom, ez pedig rettenetesen meglep.

- A történtek ellenére csak így? – szólal meg a macska is.

- Nem csak így. – sóhajtok fel. – Hónapok óta… Igazából visszaadtam neki azt, amit ő tett velem?

- Megcsaltad? – hűl el a gitáros.

- Dehogy. – legyintek. – Csak megjárattam vele a poklot. – vonom meg a vállamat.

- Ú… Kegyetlen vagy. – borzong meg és a másik gitáros mögé menekül.

- Bizony és, ha nem vigyázol téged is megkínozlak. – gonoszul elvigyorodom.

- Ha boldog vagy, nekem semmi kifogásom ellene, de, ha megint az lesz, mint volt kicsinállak mind a kettőtöket. – mondja Kai egy nagy sóhaj kíséretében.

A srácok bólogatnak, mire kedvesen elmosolyodom. Ez nagyon jól esik.

- Jobb, ha beszélek Takanori fejével is. – borzongok meg, aztán elindulok megkeresni az énekest.

Az énekest a tetőn cigizve találom meg, miközben dühösen rója a köröket. Az ajtó mellett a falnak támaszkodom és várok. Jó időbe telik mire észrevesz és akkor is szikrákat szóró szemmel méreget mielőtt megszólalna.

- Vess ennek véget Akira mielőtt megint sérülsz! – mondja parancsolóan.

- Nem. – gyújtok én is bagóra.

- NEM VOLT ELÉG, AMIT KAPTÁL? – akad ki teljesen.

- Taka, elég! Szeretem, fogadd el. Igen sérültem, de ez az élet rendje.

- Nem törődömséged már-már ön- és közveszélyessé tesz. – jegyzi meg fagyosan.

- Lehet. – szívok a cigimbe.

- Nem akarlak megint olyan állapotban látni. – teszi hozzá csendesen. – Ne legyél mazohista.

- Nem vagyok az. De nem leszek megint padlón.

- Miből gondolod? Bármikor megteheti megint, hisz egyszer már megtette! – emeli fel a hangját megint.

- Abból, hogy nem fogjuk elkövetni megint ugyanazokat a hibákat.

- Elment az a maradék ép eszed is. – fordít hátat nekem.

- Lehet. – lépek mellé.

- Aggódom érted, hogy mi lesz ebből. – vallja be.

- Értem igazán nem kell aggódnod, aggódj inkább a terhes barátnőd miatt. Tedd még boldogabbá azzal, hogy megbékélsz a bátyjával és azzal, ami közöttünk van.

- Nagyon biztos vagy magadban. – morog.

- Persze! Naná, hogy az vagyok! Mert van egy barátom, akit bármikor felhívhatok, és azonnal jön segíteni. – ütöm meg a vállát.

- Barom, attól még dühös vagyok. – pirul fülig és igyekszik suttyomban letörölni kicsordult könnyeit.

- Tudom. – borzolom össze haját. – Csak fogadd el a boldogságom, többre nincs szükségem.

Bólint egyet és elveszi a felé nyújtott zsebkendőt. Jól esett, hogy végre megbeszéltük a dolgokat, remélem Ruki is jobb belátásra térül a végén. Mikor sikerül összeszednie magát visszamegyünk a többiekhez és folytathatjuk a próbát.

Senki sem érti mire ez a nagy hajtás, de próba végén Ruki kinyögi, hogy koncertezni megyünk szerte Japánban. Egy pillanatra megáll bennem az ütő és nagyot nyelek. Máris? Túl korainak érzem ezt még, de Ruki hajthatatlan, ahogy a menedzser is, ráadásul Kai is kezd nagyon ráizgulni a dologra. Vigyorát egy percre sem lehet letörölni. Kétségbe esetten nézek a gitárosokra, akik beletörődve ülnek a kanapén. Ebből nincs menekülés. Na nem. Én nem vagyok hajlandó ennyire könnyen feladni a dolgokat.

- Ruki és mi lesz Miyukival? Őt csak nem hagyhatod magára hetekig. – játszom ki az utolsó ütőkártyám.

- Persze, hogy nem. Ezért fogom megkérni Toshit, hogy vigyázzon rá addig is. – néz rám.

Lefordítva beszéljek én a basszerossal, mert ő nem fog. Fenébe. Semmi kedvem az egészhez.

Morogva esem be az ajtón, Toshi kikukucskál a konyhájából és meglepetten pislog morcos ábrázatomra.

- Baj van? – törli meg a kezeit.

- Van hát.

- Micsoda?

- Turné. – morogva csoszogok be hozzá.

Kapok egy finom üdvözlő csókot majd az egyik székbe nyom le. A héten nála leszünk.

- Milyen turné? – nyel egy nagyot.

- Az új albumhoz. Ezek megint kitalálták, hogy menjünk el Japánban turnézni.

- Mikor? – tesz elém egy bögre teát.

- Franc se tudja. Holnap mondják meg, de valószínűleg két hétig leszünk oda. – fogom meg kezét és egy pontot szugerálva a konyhában kezdem el simogatni kézfejét.

Kihúzza kezét enyémből, feláll, és az ölembe ül. Fejemet mellkasához öleli. Így próbál vigasztalni, érzi mennyire nem akarok most elmenni.

- Majd minden este beszélgetünk. – ígéri.

- Aucs. Miért fogadtad el ezt ilyen hamar? – gyanakodva nézek fel rá.

- Bármennyire is utálom, hogy el kell menned, ez a munkád. Kár lenne ezen elkezdenem hisztizni. – simogatja arcomat, majd kiköti orrkendőm és félredobja.

- Jogos, de van még valami. – csókolok tenyerébe.

- Micsoda? – hajamat csavargatja ujja köré.

- Mivel mi elmegyünk Miyuki mellett nem marad senki. Ruki szeretné, ha átmennél addig hozzá és ott lennél vele, ha bármi történne.

- Akkor miért nem az a barom törpe kér meg erre? – mordul. – A húgomra meg egyébként is szívesen vigyázok ezt kérni sem kell, elvégre a bátyja vagyok.

- Na, igen. Azt lesheted, hogy Ruki kér meg a mai után. – sóhajtok és combját kezdem simogatni.

- Mi volt ma? – érdeklődve néz rám.

- Előbb kérek egy csókot, majd aztán mondom. – zsarolom meg.

Megkapom a kért csókot, majd kiszáll az ölemből és tovább foglalkozik a vacsoránkkal. Addig én elmesélem mi volt bent. Mindent, hogy a srácok tudják, megint együtt vagyunk, Ruki reakcióját, a kisebb veszekedésünk, majd, amit beszéltünk.

- Túl jó barátja vagy annak a gnómnak. Jobban meg kellene ezt becsülnie. – jegyzi meg a végén. – De örülök, hogy nincs harag köztetek.

- Nem vagyok hajlandó elhagyni téged, ezt pedig le kell nyelnie. – állok fel és hátulról átölelem kedvesemet.

- Nagyon mérges is lennék, ha miatta elhagynál. – háborodik fel.

- Attól, mert veled vagyok nem vagyok meleg. Te vagy az egyetlen, aki kiérdemelt engem testestül, lelkestül, nem kell senki más csakis te. – csókolok nyakába.

- Borzalmas vagy. – neveti el magát.

- Te pedig kanos macska. – nyúlok előre és megmarkolom.

- Miaú. – tolja a fenekét ágyékomnak.

- Vacsora előtti fürdés?

- Mehetünk. – zárja el a gázt.

Egymás ajkait falva botladozunk el a fürdőig. Közben dobáljuk le a ruháinkat. Bent sem esünk egymásnak, csak beállunk a zuhany alá. Egy kis petting az egész, de annál szenvedélyesebb. Nem kell mindig megtörténnie, néha elég ez is. Kedveskedő simítások, gyengéd ölelés, szenvedélyes csók miközben egymást elégítjük ki. A lámpa közben folyamatosan pislákolt, ami egy külön hangulatot kölcsönzött az egésznek. Igazán romantikus volt.

Kielégülve és tisztán megyünk ki vacsorázni, majd egy közös punnyadás a kanapén a tévé előtt, egymáshoz bújva egy-egy hideg sör társaságában. Igazán kellemes. Végül eltesszük magunkat másnapra.

Az idő gyorsan telik hamarosan elérkezik az utazás időpontja. Alig akarunk elszakadni egymástól, de kénytelen vagyok felszállni a buszra, mert már mindenki morog. Toshi ezerrel integet, Miyuki közben hozzá bújva figyeli távozásunkat. Végig morgok, de mikor odaérünk estére, máris felhívom Toshit. Aoival kerülök egy szobába, aminek hallhatóan nem örül, de nem teszi szóvá. Pihenni pedig nagyon nincs idő, mert már következő nap koncertet fogunk adni. Ez pedig így megy két héten keresztül. Egész estéket beszélünk át a basszerossal, mikor épp nem koncertről esek vissza a szállodába, mert olyankor csak egy sms-re van erőm, aztán ki is dőlök. Nagyon hiányzik már az a hülye kanos macska. Aztán az utolsó nap, épp Hokkaidon vagyunk. Az elején minden jól megy, hatalmas bulit csapunk. Nagyon jó a rajongók boldogságát látni, ahogy velünk élvezik a zenét. A színpadon természetesen megy a hülyéskedés. Aoi megpróbálja megint kikötni az orrkendőm, de hamar észbe kapok és kap a fejére, aztán közös erővel megkergetjük a törpe énekest. Alig megyünk le egy kicsit pihenni máris visszakövetelnek minket. Rukitól kapunk a fejünkre, de hamar megbékél, dobok egy sms-t kedvesemnek utána megyünk is vissza. Hamar letudjuk ezt is, már nagyon fáradtak vagyunk, de senki sem mutatja ki, egészen addig, míg el nem sötétül minden és le nem megyünk. Odaadom a basszerom az egyik staffosnak, és indulok lefelé, mikor megszédülök a lépcsőn és oldalra esem. Egy hangfal felső sarkának esem. Fájdalmasan felkiáltok, hisz érzem, nagyon is érzem, ráadásul hallottam is. A csontom eltört. Mindenki ijedten fut oda hozzám és máris hívják a mentőt. Kérdezik fáj-e még valamim, de én csak karomat fájlalom, na, de az szörnyen. A mentősök hamar meg is jönnek, már visznek is be a legközelebbi kórházba. A srácok is velem tartanak. Idegesen várnak kint, amíg nekem megröntgenezik a kezem, kapok egy masszív gipszet, felkötik kezem, majd legnagyobb örömömre egy jó nagy adag fájdalomcsillapítót. Kábán megyek ki a srácokhoz, aggódó arcukba vigyorgok. Az orvos elmagyarázza, mi van. Az esésem olyan szerencsétlen volt, hogy szilánkosra tört a csontom. Jobb esetben egy hónap, rosszabb esetben két hónapig nem zenélhetek. Mindezt vigyorogva hallgatom végig, fel sem fogom szavai súlyát. A buszban elalszom visszafelé. Tokyo már vár ránk, ahol Toshi is van.

- Hazavigyelek? – kérdi Aoi mikor már megérkezünk.

Elfelejtettem felhívni kedvesem, ilyen karral pedig nem tudok vezetni, hát beleegyezzem. A lakására megyünk, remélem otthon van. Az odafelé vezető úton is elbóbiskolok egy kicsit. Mikor odaérünk, Aoi kisegít, a vállára veszi táskám, aztán feltámogat a megfelelő emeletre. Na nem mintha nem tudnék magamtól járni. Becsönget. Nem kell sokat várni, hogy kedvesem ajtót nyisson. Fáradt, elgyötört arca felderül, mikor meglát, majd a mosolya azonnal le is hervad mikor végig néz rajtam és meglátja begipszelt karomat.

- Mi a…? – kezdené, de Aoi megelőzi és mindent elmond.

- Köszönöm, hogy elhoztad. – mondja őszintén, majd elveszi táskám és betessékel a házba.

- Csak parancsold ágyba, hogy pihenjen. – int a gitáros majd el is tűnik.

Toshi idegesen vágja be maga mögött az ajtót, szikrákat szóró szemmel néz rám. Nagyot nyelek. Úgy érzem, hatalmas bajban vagyok…

Toshiya pov

Nehezen viselem, hogy Rei elutazik, de sajnos el kell fogadnom, és egy szavam sem lehet, hiszen én is el szoktam utazni turnéra vagy forgatásra. Segít, hogy Miyuki mellettem van, pontosabban, én vagyok vele. Míg Rei és a többiek távol vannak, magamhoz költöztetem a húgom, mert nem vagyok hajlandó annak az idegbeteg törpének a lakására menni. Jól esik, hogy valaki vár haza, és nem vagyok egyedül, de mégse a kedvesem az. Miyuki az ágyamban alszik, így én a kanapén horpasztok, szóval nagyon fáj mindenem. Szinte minden nap megkérem az egyik segítőnket, hogy masszírozzon meg.

Lassan telik az idő, még akkor is, ha sokáig dolgozom. Szinte csak aludni járok haza, de nem bánom, legalább nincs se erőm, se időm azzal foglalkozni, hogy Rei messze van tőlem. Az segít, hogy szinte minden este beszélünk, de az nem az igazi. Miyuki átmegy, ahhoz a mini istencsapához mikor hívja, hogy elindultak haza. Csak egy SMS-ben írja meg, mert ma dolgoznom kell. Az utóbbi pár napban nehezen megy a munka, főleg mert a papírokkal is kell foglalkozni. Az se segít, hogy állandóan várom kedvesen hívását, hogy mikor jön, mert akkor kimennék elé. Legnagyobb meglepetésemre csöngetnek. Fáradtan megyek ajtót nyitni, azonnal felvidulok, Rei az. De mikor meglátom, hogy Aoi is itt van, és Rei karja fel van kötve, érzem, hogy a mosoly lefagy az arcomról.

- Mi a...? - kezdeném, de Aoi közbevág:

- Mielőtt kiakadsz hallgass végig! Már az utolsó koncerten történt a baleset. Rei kevés vizet ivott, és kissé túlpörgött, ezért történhetett. Megszédül és leesett a lépcsőn az egyik hangfalnak esett a karjával. Dokihoz vittük, és ott ellátták a karját. Nem olyan durva, mint ahogy látszik. Egy vagy két hónap és rendbe jön – hadarja – Ne haragudj rá nagyon.

- Köszönöm, hogy elhoztad – mondom őszintén és átveszem Rei cuccait.

- Csak parancsold ágyba, hogy pihenjen – int és eltűnik.

Rei idő közben bement a nappaliba, így mikor Aoi eltűnik idegesen bevágom az ajtót és dühöngve indulok meg az idióta basszeros felé.

- Mi a jó francért nem tudsz vigyázni magadra? Miért kell a frászt hozni rám? - akadok ki – Miért nem tudsz vigyázni magadra? Bezzeg te elvárod, hogy én odafigyeljek magamra, akkor te miért nem teszed ezt? Mi lett volna, ha komolyabban megsérülsz? Szerinted nekem milyen érzés, hogy így kell viszont látnom téged? - fejezem be kirohanásom.

Nagyokat pislog, ahogy látom rendesen megleptem. Kissé zihálok, alig vettem levegőt, úgy kiabáltam vele.

- Kicsim, nyugi – próbál csitítani.

- Nyugodjak meg? - háborodom fel – Hogy kérhetsz ilyet? Minden este beszéltünk, kértelek, hogy vigyázz magadra, erre mit csinálsz?

Hirtelen magához ránt, és megcsókol. Még mondanám a magamét, hamar feladom az ellenkezést és karjaiba simulok. Amennyire tud, magához ölel. Annyira jó végre újra a karjai közt lenni, érezni erős karjai szorítását, teste melegét, édes csókját. Minden haragom elszáll és végre megnyugszom. Annyira hiányzott már. Végre itt van velem.

- Hiányoztál – mosolyog.

- Te is – simogatom meg az arcát – Nagyon megijesztettél – mutatok törött karjára.

- Sajnálom - hajtja le bűnbánóan a fején.

- Remélem tudja uraságod, hogy komoly bajban van – keményítem meg a hangom – Ilyen könnyen nem ússza meg, hogy így rám hozta a szívbajt.

- Akkor majd azon leszek, hogy kiengeszteljelek – simít végig arcomon és nyakamon.

- Ez most nem jön be – fogom le kutakodó kezét – Nem bocsátok meg ilyen könnyen.

Rosszul esik, hogy visszautasítom, de most nem vagyok olyan hangulatban. Megnyúlt arccal nézi, ahogy felkapom a táskáját és a fürdőbe megyek, hogy elindítsak egy mosást. Nagyon örülök, hogy itt van, legszívesebben újra hozzá bújnék, de nagyon megijesztett. Mérges vagyok rá, hogy ilyen felelőtlen. És még ő mondogatja nekem, hogy vigyázzak magamra, erre ő mit csinál? Eltöri a karját.

- Toshi, jól vagyok – hallom hangját magam mögül.

- Tudom, de mi lett volna, ha szerencsétlenebbül esel? A nyakad is törhetted volna – csattanok fel.

- De csak a karom. Nyugi, minden rendben, semmi bajom – próbál nyugtatni.

- Igen, csak a karod – horkanok – Két hónap kényszerpihenő, utána meg a gyógytorna, ami megint legalább egy hónap. Örülhetsz, ha utána még tudsz zenélni – kezdek megint kiakadni.

- Toshi kérlek, nyugodj meg – kérlel lágy hangon.

Nem tehetek róla, mikor ezen a hangon beszél, képtelen vagyok haragudni rá. Minden haragom elszáll és újra megölelem. Nem tudok haragudni rá.

- Sajnálom kicsim, legközelebb vigyázok – suttogja.

Nyöszörgök és csak állunk a fürdőben és öleljük egymást. Hosszú idő után elengedem, hogy elindítsam a mosást, és enni adjak ennek a majomnak. Míg főzök, ő elmeséli milyen volt a turné. Tudom mik történtek, de szívesen meghallgatom újra, főleg, hogy olyanokat is mesél, amit eddig nem mondott el. Esti bulik, kártyapartik és városnézések. Örülök, hogy jól érezte magát. Megvacsorázunk, majd megyünk fürdeni. Pontosabban én fürdök, Rei egy vizes törülközővel végig törli a testét. Annyira csábító és szexi. Segítek neki felöltözni, majd megyünk aludni. Mindketten fáradtak vagyunk, így összebújunk és azonnal elalszunk.

Pár nap telt el mióta Rei haza jött. A mindennapjaim részévé vált, hogy mindenben segítek neki. Nem örül ennek, mondván nem halálos beteg, csak a karja tört el. Nagyon nem tetszik neki, de ez van. Sokat morog a helyzet miatt, és veszekszünk is, hamar kibékülünk. Ugyan sokat dolgozom, de próbálok kedvesemre időt szakítani. Amit tud, megcsinál, de fél kézzel nem sokat tehet. Ruki néha berendeli, de csak interjúra vagy papírmunkára. Meglep, hogy ennyire figyelembe veszi, hogy a basszeros jelenleg nem tud zenélni.

Nem maradunk itthon sokáig, ugyanis anyám meghívott minket. Rei mellettem ül, és morog a bajsza alatt.

- Mi baj? - töröm meg a csendet.

- Biztos jó ötlet ez kicsim? Mármint, hogy a szüleidhez megyünk.

- Mire gondolsz?

- Tudod, nem olyan rég békültünk ki. Ezek után nem igen merek a szüleid szeme elé kerülni, főleg azok után, hogy legutóbb milyen kedvesek voltak velem.

- Nem hiszem, hogy gond lenne – gondolkodom el – Kedvelnek téged. Tudják, hogy mi történt köztünk, de azt is, hogy újra együtt vagyunk. Ennek örültek, szóval, nem lesz baj – mosolygok.

- Ha te mondod – sóhajt lemondóan.

Fél kézzel megsimogatom a combját. Megszorítja a kezem, és csöndesen utazunk tovább.

- Szeretlek kicsim, és ezt a szüleim elfogadták, sőt! Anya anno mondta, hogy nagyon szerethetsz, ha képes voltál nekem megbocsátani.

- Az nem kifejezés, hogy nagyon szeretlek.

Mikor megérkezem a szüleim házához, Rei magához húz egy forró csókra. Érzem, hogy felpezsdül a vérem és egyre jobban kívánom ezt a férfit.

- Menjünk – húzódok el.

Csak morran egyet, de nem tiltakozik. Alig szállok ki, elhúzom a szám.

- Mi baj? - kérdi Rei.

- Itt a kertitörpéd – intek egy kocsi felé.

- Látom. Akkor nem lesz sok nyugtunk. Kérlek, próbálj meg kedves lenni.

- Csak a te kedvedért – morgok.

- A húgod miatt.

Megfogom ép kezét, és úgy megyünk tovább. Bekopogok és hamar nyílik az ajtó:

- Végre itt vagytok – fogad anya – Te jó ég, Akira-chan! Mit csináltál? - sápad el.

- Egy kis baleset – mosolyog zavartan Rei.

Elhúzom a szám, és beljebb tessékelem a basszerost. Megszabadulunk a cipőktől és megyünk a nappaliba. Ruki és Miyuki már ott vannak. Ruki elfintorodik, mikor meglát, de nem veszek róla tudomást. Apa is üdvözöl minket, és leültet a kanapéra a másik két vendég mellé. Rei el sem engedi a kezem.

- Mit isztok? - kérdi apa és máris elővarázsol két poharat.

Meg se várja a választ, tölt nekünk valami erős likőrt. Egy hajtásra megiszom. Jó erős. Miyuki nagyon boldog, Ruki szinte rajongva nézi minden mozdulatát. Látszik, hogy milyen boldogok együtt. Tekintve, hogy a húgom babát vár, senki nem gyújt rá a szobában. Jó hangulatban beszélgetünk, amíg anya megfőzi az ebédet. Rukival kölcsönösen távolságot tartunk egymástól.

- Már alig várom, hogy megszülessen a kicsit, és újra babázhassak – ül le anya.

- Mi is, Taka-chan már most rendezné be a gyerekszobát – lelkendezik Miyuki.

- Magának? Az jó, akkor alhatsz a kicsivel – nem bírom magamban tartani.

Rei felprüszköl és hangos hahotában tör ki. Ruki arca megnyúlik, és csak azért nem ugrik nekem, mert Miyuki visszafogja. Húgom se tudja letagadni, hogy tetszett neki a viccem.

- Toshi, viselkedj – dorgál anya.

- Édesem, mindig szerettél volna még egy gyereket, most lesz egy harmadik – mosolyog apa.

- Később negyedik – mosolyog Miyuki.

- Kicsim, nekünk mikor lesz? - kérdi halkan Rei.

- Nem tudom, de ahányszor megdugsz, csodálom, hogy még nem lettem terhes – jegyzem meg.

Mindenkiből kirobban a nevetés, bár szüleim fogják a fejüket. Miyuki fülig pirul, de azért nevet ő is.

- Rei, nem vagy normális – sóhajt Ruki.

- Tudod törpe, sose hittem volna, hogy ezt mondom, de egyet értek veled. Nem normális, de épp ezt szeretem benne – mosolygok kedvesemre.

- Nem csoda, hisz elveszed az eszem – húz magához egy csókra.

Belekuncogok a csókba.

- Szörnyűek vagytok – nevet Miyuki.

- Gyertek gyerekek, kész az ebéd – terel minket anya a konyhába.

Most is kitett magáért, nagyon finom az ebéd. Jókedvűen beszélgetünk, nevetünk. Kaja után visszamegyünk a nappaliba, ahol kedvesemhez bújok és tovább beszélgetünk, iszogatunk. Csak késő este megyünk el fürdeni, és a szobánkba aludni.

- Halkan legyetek, nem akarom hallgatni, ahogy dugtok – morog Ruki.

- Este aludni kell, nem hallgatózni – mosolyog Rei és megmarkolja a fenekem.

- Hé – ugrom meg – Bírj magaddal – mosolygok.

- Majd meglátjuk.

Követ a szobába és bezárja az ajtót magunk mögött.