4. fejezet

Reita pov

Miután lejövök a színpadról és elhaladok egy srác mellett, beszól nekem.

- Nem rossz, de az eredeti jobb.

Nagyra nyílt szemekkel nézek rá, mikor mosolyogva felmegy a színpadra. Na, meghallgatom ezt a nagyszájút. Mikor elkezdi játszani az egyik számunkat először, elönt a méreg, majd mikor összeszedem, magamat mosoly ül ki az arcomra. Takarásba húzódom, és megvárom, még végez, majd a haverjával elindulnak. Mögéjük sétálok, amikor a saroknál megállnak beszélgetni. A basszeros vállára teszem a kezem, ami váratlanul éri és ugrik egy kicsit, de figyelmen kívül hagyva előre hajolok egyvonalban az arcával és mosolyogva kezdek beszélni.

- Nem rossz, de az eredeti jobb. – ismétlem el szavait, hogy aztán még nagyobb mosollyal mást is hozzátegyek.

- Lemoslak a pályáról Toshiya. – mert igen felismertem.

Otthagyom őket a döbbenetükkel, majd még mielőtt kimennék cigizni, hozzáteszem.

- Üdvözlöm a srácokat, Die!

Amint kint vagyok és a nikotinszál a számban, tárcsázom Rukit. Ez tetszeni fog neki is. Élvezni fogom, amikor nyerek.

- Igen? – kissé álmos a hangja.

- Mit szólnál egy kis versengéshez? – kuncogok.

- Marha jó, hogy végre ilyen vicces kedvedben vagy, de tudod én még aludtam. – fortyog.

- Dir en Grey.

- Hallgatlak! – élénkül fel.

- Toshiya is indult a versenyen.

- Ne már, biztos nem komoly.

- Mit gondolsz mi a faszért hívtalak volna, ha nem lenne az? – bosszantó.

- Állíts magadon! Meglepődni csak szabad… - na, igen a józanész mi? – Inkább folytasd.

- A lényeg. Ma egy olyan számmal indultam amit Toshiya írt, csak bosszantásképp, hogy az orruk alá pörköljek, ha már Valaki miatt itt kell szívnom. – emelem ki.

- Poén. Erről maradtam le? Mi van még? – nevet.

- GazettE számmal indult most!

Hirtelen síri csend lett a vonal másik felé. Szinte már a mobilon keresztül éreztem a chibiből áradó gyilkos aurát, majd a hangja is a feltevésem igazolja.

- Oké ez mostantól vérre megy… - mordul fenyegetően.

Több mint tíz percig hallgatom szitkozódását, még végül egy kérdéssel ráz vissza a valóságba.

- Mikor lesz a következő verseny?

- Nem Ruki, ez most nem a misson impassible, nem gyilkolunk. – sejtem mire készül.

- Nyugi már csak veled akarok menni.

- Tegyél le róla… Most megyek… Hétfőn beszélünk…

- Hétfőn! – nyomatékosítja.

Kinyomom a telefont egy sóhaj kíséretében. Most szabadítottam el a sátán pöttömnyi vérebét. Jézusom mit tettem. Bár… Jó lesz ez, tudom, hogy jó lesz, csak a dolgok derűs oldalát kell látnom. Gyerünk Reita.

Egy óra múlva ki is tették az eredményeket, addigra elszívtam egy dobozzal, de végre nem totojáznak. Rengeteg embert kiszórtak, így csak tényleg azok maradtak benn, akik tudnak is valamit. Az egoista majom is továbbjutott szerencsére, ahogyan én is. Innentől indul az igazi harc.

*** Pár nap múlva ***

Mivel másfél hét múlva lesz a következő forduló valamiféle csúszás miatt, így van időm pihenni is. A banda, mintha felfordult volna. Ruki Aoival folyamatosan stúdiókba jár újabb pletykák után Tohsi legyőzése végett hátha valaki pletykákat szivárogtat ki egyik gyengébb pillanatában. Kai inkább csendben meghúzódik Uruha meg hozza a nyugodt formáját, mint aki magasról szar az egészre, bár nem csodálkoznék, ha így is lenne. Az utolsó mentsváram, akinek nem minden második kérdése a versenyre korlátozódik vagy a Dirura. A kis chibi fizikailag kikészít a próbákkal, annyira hajt a következő fordulóra, amikor épp bent van. Az idegeim pedig? Inkább arról nem beszélnék elég annyi, hogy pheeeeeeeeeeew.

- Akira ráérsz? – egy halk, határozott és annál nyugodtabb hang ránt vissza a valóságba.

- Haa? – nézek fel gyilkos tekintettel a kacsára, majd bólintok.

- Menjünk inni. – mosolyodik el.

- Alkohol. – csillan fel a szemem.

Édes felejtés. Meleg, jótékony folyadék, ami a gyomromba érve megdobja a fejemet.

- Megyek. – pattanok fel, máris jobb a kedvem.

- Nyomottnak tűnsz. – jelenti ki a nyilvánvalót.

- Jah, eléggé fárasztó a kis törpilla. – nyomkodom elgémberedett vállam.

- Úgy beszélsz róla, mintha járnátok. – nevet hangosan.

Megajándékozom egy hatalmas mosollyal és egy jól irányzott sípcsontrúgással. Nos, igen, az acélbetétes bakancs csodái. Jajdulva ugrik egyet, nekitántorodva a kanapén, hogy átessen azon.

- Ez most miért kellett? – nyavalyog sajgó hátát fogva.

- Szerinted? Gyökér. – morogva húzom fel.

Nem szeretem, ha ilyennel viccelődnek. Sőt kifejezetten utálom, semmi bajom a fanservice-el a színpadon, de akkor is inkább hagyjanak ki a dologból. A hülyeség jöhet, de a tapi-tapit meghagyom ezeknek a bolondoknak. Természetesen a lányok mások.

Időközben megérkezünk az egyik kocsmába, befoglalunk egy asztalt és már rendelünk is. Általában nem indítok töménnyel, de most szükségem van rá. Uruha a söröket dönti magában folyamatában, ahogyan hozza a pultos. Mégis józan marad. Azzal ellentétben, hogy azt állították róla alkoholista, az igazság ettől rettenetesen távol áll. Szereti a piát ez tény, de ez még önmagában nem jelenti az, hogy függő.

- Suzuki Akira ma kirúg a hámból, ide minden piával és nővel. – énekelek vidáman fennhangon a sokadik wiskey-m után.

A kocsmában mindenki rajtam röhög, a hangomat csodálatosnak hallom, sőt az igazság, hogy talán most jobb is, mint Rukié. Egy egyszemélyes exkluzív Reita show.

- Jól van te papagájok réme, úgy érzem mára, már eleget ittál. – nevetve húz fel Ruru egy halom pohár mögül.

Engedély nélkül kiveszi a farzsebemből a tárcám és fizet maga helyett is az én pénzemből ez felháborító. Ugyan ezt csinálom én is mikor gallyra vágja magát, de most zavar. Kapaszkodom a székem támlájába, mint egy durcás kisgyerek, aki nem akar hazamenni, végtére is nem akarok még…

- Csaló. – pufog és támadást intéz nevetőizmaim ellen.

Hangos kacagásban török ki, igyekszem védekezni, aminek az lett a vége, hogy seggre esem. A pultos megunva a műsorunkat besegített Kouyou-nak, majd együttes erővel kicipeltek az utcára. A friss levegő segít legalább annyiban, hogy legalább biztosan megálljak a lábaimon. A kacsa, a derekamra fonja a bal kezét, amivel csak hasonló reakciót vált ki belőlem, mint a stúdióban. Még józanul is nagyon nehezen viselem, na, de részegen… Eltaszítva magamtól szinte leharapom a fejét.

- Részeg vagyok, de még mindig heteró.

- Nyugi van már, csak segítek hazamenni semmi hátsó szándékom, sincsen.

Védekezően maga elé emeli kezeit.

- Nem ez lenne az első próbálkozásod. – nem tudok megnyugodni.

- Jézusom Rei te nem fogod a poént
- Dehogynem. –vágom rá.

- Akkor mit gondolsz miért akarta Ruki, hogy jelentkezz a versenyre?

- Mert nem tart eléggé jónak.

Uruhának alaposan megnyúlik a képe, közben taszigál előre az utcán.

- Honnan vettél ekkora marhaságot?

- Ne tagadd hallottam mikor a bolhás döggel beszélgettetek. – duzzogok.

- Félszavakat hallottál már megint, igaz? Abból meg összeraktál egy fatális marhaságot. – sóhajt.

Már a felét sem értem annak, amit magyaráz, csak duzzogok és harcolok egyre elnehezülő szemhéjaim ellen természetesen mindhiába. Gondolataim ezerrel száguldoznak mindenféle körül, hogy a telefon csörgése riasszon fel.

- Pofa be! – vágom a falhoz.

Oldalamra fordulok, mire leesik, az ágyamban vagyok. Arra sem emlékszem merre jöttünk, végképp nem hogyan kerültem ágyba félmeztelenül. Rég voltam már ennyire kiütve, sürgősen kell egy fekete bomba és egy fájdalomcsillapító. Azt hiszem ma használhatatlan leszek, esélytelen, hogy pár óra alatt használható állapotba hozzam magam és ne egy egysejtűre emlékeztessek mindenkit. A földön kúszok el a mobilomig, ami szerencsére könnyebb sérülésekkel túlélte a mérgemet, dobok egy sms-t Takanorinak, ma ne nagyon számítson rám, Urunak pedig egy köszönömféleséget, bár nem emlékszem nagy a valószínűsége ő rángott el hazáig. Valahogyan kikeveredek a konyhába, felrakok egy kávét főni, amíg pedig lassan forrni kezd, a víz majd lustán lefő a jó erős feketém, addig egy jótékony forrófürdőt veszek. Csodákra képes egy ilyen fürdő. Ettől függetlenül ma biztosan nem megyek be, inkább itthon pengetek, párszor még meghallgatom a zenét, amit kiválasztottunk, memorizálom a dolgokat, nézek egy jó kis akció filmet és twitterezek egy kicsit. Néha jól jön az ilyen punnyadós nap.

- Na jó és akkor innen hova tovább?

Kérdésemet azonnal a gyomrom válaszolja meg, ami bandákat megszégyenítő „üvöltésbe” kezd kaja reményében.

Toshiya pov

Hatalmas vigyorral a képemen jövök le a színpadról. Die szája is fülig ér.
- Ez az haver, nagy vagy – fogad.
- Gyerek játék – legyintek – Igyunk egy kávét.
Magához ránt, és hátba vereget. Nevetve megyünk hátra, hogy ne legyünk útban. Ahogy megyünk, a folyosó egyik fordulójában megállunk.
- Oké, ara felé láttam automatát.
- Biztos pocsék, de a semminél jobb – vonok vállat.
Hirtelen egy kéz nehezedik a vállamra, mire ugrom egyet ijedtemben. Megfordulva látom, hogy Reita hozta rám a szívbajt. Előre hajol, és az arcom mondja:
- Nem rossz, de az eredeti jobb – hallom vissza tőle korábbi szavaimat, majd teszi hozzá: Lemoslak a pályáról Toshiya.
Hatalmasakat pislogok. Tehát felismert. Nem is az lep meg, hogy tudja ki vagyok, hanem a szavai jelentése. Tehát versenyezni akar. Jól van, felőlem, mehet. Rajtam nem múlik, csak ne sírjon, mikor én nyerek. Elindult kifelé, de még visszaszól:
- Üdvözlöm a srácokat, Die!
Gitárosom álla valahol a padlón van.
- Minek szólogat be? – találja meg nagy sokára a hangját.
- Csak nem bírja elviselni, ha valaki jobb nála. Utálom az ilyet. Akinek csak a szája jár, és hisztizik, ha nem ő lesz az ász. Mégis, hogy jön ő ahhoz, hogy ok nélkül beszóljon nekem? Kinek képzeli ez magát? Csak, mert jobbak vagyunk, mint ők, máris baszogatni kell? Mutassák, meg mit tudnak, és ne a szájuk járjon. Miért kell utálni valaki csak, mert jobb náluk?

- Nyugi haver, ne vedd magadra. Aki hülye azon nem lehet segíteni. Te is tudod, hogy egy bunkó macsó.

- Legalábbis annak tartja magát – horkanok.

- Mindegy, nem ér annyit, hogy felhúzd magad miatt – mögém lépve kezdi el nyugtatásként masszírozni a nyakam meg a vállam – Inkább gondolj arra, hogy ezek után milyen jó lesz lealázni a versenyen.

- Igazad van, kár az energiát rá vesztegetni. Egy öntelt majom. Nyugi, megmutatom neki, hogy a tudása nem ér fel az egójával.

- Még jó, hogy neked igen – nevet barátom.
Minden haragom elszáll, és csak mosolygok. Egyre jobban kezd tetszeni ez a verseny. Talán jó is, hogy Reita felismert. Így biztosra veszem, hogy kihozza magából a maximumot. Szüksége is lesz rá. Ahogy elnézem, nem szeret veszíteni. Na, majd meglátjuk.
- Mi ez a vigyor? – böki meg az arcom Die.
- Semmi, csak egy jó kis versenynek nézünk elébe.
- Dir en Grey vs. Gazette. Kyo fel fog robbanni dühében, Kao meg a falnak megy.
- Nem baj – nevetek.
- Van terved a nap további részében? – tereli a szót.
- Mert? – fordulok felé.
Csak előre bök a fejével. Két csinos STAFF-os lány beszélget, és lopva felénk pillant. Elmosolyodok, mert értem a célzást. A két lány teljesen elpirul, mikor odamegyünk hozzájuk.
- Mondjátok csak, meddig kell itt vesztegetnem az időm? – kérdezem bársonyos hangon – csak, mert lenne jobb ötletem is az idő eltöltésére – mosolygok.
- Egy óra múlva eredményhirdetés – találja meg a hangját az alacsonyabb barna hajú.
- Utána lenne kedvetek együtt elmenni valahova? – Die is beveti legcsábítóbb mosolyát.

A lányok nem tudnak nekünk ellenállni. Hát igen, nekem nem lehet nemet mondani. Mindig elérem, amit akarok. Mikor bemondják a hangosbemondóba, hogy meg vannak az eredmények, elmegyek megnézni. Hagyom, hogy Die tovább flörtöljön. Meg se lepődök, mikor meglátom a nevem és Reitáét is. Pontosan ezt vártam tőle. Vigyorral a képemen megyek az öltözőbe, ahol elpakolom a gitárom és megkeresem bandatársam, valamint a lányokat. Ugyanott várnak rám, ahol hagytam őket.
- Mehetünk? – nevet az egyik lány.
- Aha.
Beülünk a kocsimba, és a lányok navigálnak el, egyikük a lakására. Mellém ült a Misa nevű, míg hátra Die mellé Kira. Gitárosom nem igazán bír magával, hamar vad csókba hívja partnerét. A visszapillantóból látom, hogy nagyban a csaj szoknyája alá siklik a keze, és legszívesebben itt helyben megdugná.
- Hékás! Az én kocsimban nem kefélsz! – szólok rá erélyesen.
- Csak te? – szakad el a csajtól.
- Persze, hisz az enyém – vágom rá – Addig bírj a farkaddal.

- Nem sokára ott vagyunk. Állj meg azon a sarkon – mutat előre Misa.

Mikor megállítom a kocsit, Die szinte kiugrik onnan. Ahogy elnézem, igen csak áll a zászló. Misa megfogja a kezem, és csábosan rám mosolyog, amit viszonzok. Amint belépünk a lépcsőházba, Die inge már kigombolva. Míg várunk a liftre, elkapom Misát és vad csókot követelek tőle, amit meg is kapok egy nyögés kíséretében. Neki dől a falnak, magával húzva engem. Végig simítok hosszú combján, amit a derekam köré fon.

- A kocsiban nem, de a lépcsőházban már dugsz? - hallom meg Die hangját.

- A kocsimban csak ÉN dughatok. Amúgy, ott, ahol épp kedvem tartja.

- Folytasd – kéri Misa.

Vágyakozóan csillognak a szemei, ezt még a sötétben is tisztán látom. Kecses nyakát veszem célba, megborzong és aprót fel is nyög. Nagyon érzékeny. Hajamba túr és még közelebb húz magához. Kezei utat találnak a pólóm alá, és végig simít kockás hasamon. Mikor megjön a lift, alig férünk be mind a négyen. Nem zavartatom magam, mikor elkezdem lehámozni a ruhákat Misáról. Ő se tétlen, ujjai bejutnak az alsómba, és azonnal mozgatni kezdi őket. Megremegek, és még közelebb húzom magamhoz. Fogalmam sincs, hogy jutunk el a lakásig, de mire feleszmélek, már az ágyon fekszem, Misa fölöttem térdel és mellettem hullámzik az ágy. Oldalra pillantva látom, hogy mellettem hogy Kira  Die alatt nyögdécsel.

- Rám figyelj, szép fiú – csókol meg Misa és lassan rám ül.

Mikor teljesen elmerülök benne, szinte felsikolt. Elakad a lélegzetem a hirtelen forróságtól. Nyakam csókolja végig és kezd mozogni. Magas hangja nagyon bántja a fülem. Felülök, ezzel nagyon meglepem és fel is sikolt. Megcsókolom, közben fél kézzel támaszkodom, másikkal apró melleit simogatom. Nem kell sok, hogy elérjem a csúcsot, ahova Misa is követ. Kábultan mászik le rólam és fekszik mellém. Die is egy nagyobb nyögéssel éri el a kielégülést. Sikerül az ágy mellől találnom néhány papírzsepit, amivel letisztogatom magam. Die is követi a példámat. A lányok csak fekszenek, meg se bírnak mozdulni. Intek bandatársamnak, hogy menjünk. A nappaliban vannak szétszórva a ruháink. Felrángatom magamra, és már itt se vagyok.

- Nem jó a nőkkel – jegyzem meg a liftben.

- Mert? Azt a csajt elnézve, nagyon tudsz.

- A hangjukat nem bírom. Túl magas és bántja a fülem.

- Egek mennyi bajod van – sóhajt színpadiasan – Miért, a férfiak jobbak?

- Igen, sokkal.

- Ebbe nem akarok belemenni, szóval kérlek, ne részletezd. Felőlem azzal csinálod akivel akarod, csak az én seggem hagyd békén.

- Miért? Pedig nagyon szép formás – kacsintok rá.

- Igen, de ez a formás fenék a lányoké.

- Ők dugnak meg téged? - robban ki belőlem a nevetés.

Die arcából kifut a vér, aztán a dühtől vörösödik el. Még szerencse, hogy megérkezünk a földszintre, így el tudok menekülni előle. Sajnos a kocsiig jutok, ott elkap. Próbálok kiszabadulni erős karjai közül, de nem tudok. Hirtelen belecsíp a combom és a fenekem közti érzékeny részbe, mire feljajdulok. Felsikoltok a fájdalomtól és ugrom egyet. Die ennyivel nem elégszik meg, újra belém csíp.

- Elég már, egy rohadtul fáj! - kiáltok rá.

Végre elenged, így meg tudom dörzsölni a fájó részem. Mérgesen fújok egyet, és végre beülök a kocsiba. Die is követi a példámat.

- Nálad alhatok? - kérdi.

- Aha.

Hazáig nem beszélünk, nincs miről. Jó így. Nem ez az első, hogy Die itt alszik. Otthon ismeri a járást, kap egy törülközőt meg egy alvós nadrágot és elvonul fürdeni. Míg tusol, megágyazok neki a kanapén.

- Mehetsz – jelenik meg.

Szó nélkül elvonulok. Folyatom magamra a forróvizet. Jólesik. Jó végre tisztának lenni. Kellemes fáradtság áramlik végig rajtam. Félálomban vonszolom el magam a szobámig.

- Jó éjt – köszönök el.

- Neked is.

Amint ágyba kerülök, elalszom.

Reggel kávé illatra kelek. Ezek szerint Die már ébren van. Nehézkesen kibotorkálok a konyhába, ahol gitárosom ücsörög és issza a koffeinbombát.

- Ugye ma nem lesz semmi? - kérdezem.

- Nem, szerencsére. Viszont ha megittam megyek. Van még pár elintézni valóm.

- Oké, én is pihenni akarok.

- Ne hajtsd túl magad – mosolyog.

Csak legyintek és beízesítem magamnak a kávét. Die szavaihoz hűen kávé után elmegy. Mikor már használható vagyok, elkezdek rendet rakni. Gitárosom ágyneműjét elrakom, nem kell kimosni. Unottan ülök a kanapén és rajzolgatok, mikor megszólal a telefonom. Ryoga az, az egyik haverom.

- Zavarok? - kérdi, amint felveszem.

- Nem, mondjad.

- Mit csinálsz Szerda este?

- Dolgozom. Miért?

- Lesz egy divatbemutató és örülnék, ha eljönnél.

- Én, minek? Nem vagyok se modell, se divattervező.

- Nem baj, csak gyere. Este nyolcra legyél a Melon Halle előtt.

- Oké – bontom a vonalat.

Nem tudom, miért akarja, hogy elmenjek. Se baj, legalább kicsit kikapcsolódhatok. A nap további részét rajzolással és zenéléssel töltöm. Másnap ismét próba. A fiúk nagyon nem örültek, mikor közöltem velük, hogy Reita felismert. Nem érdekel a fiúk morgása. Shini az egyetlen, aki szarik az egészre, és nem érdekli. Sose hittem volna, hogy az UFO egyszer normálisabb lesz, mint az idegbeteg pszichopata törpe és szadista vezért. Mik vannak. Szokás szerint egész nap hajt minket Kaoru, csak tudnám mi a szarnak. Szerencsére Szerda este el tudok menni arra a divatbemutatóra. Amennyire nem akartam, annál izgatottabban várom. Ryoga küldött néhány infót, hogy kik lesznek ott. Modellek, tervezők és egyéb más hírességek. Aminek igazán örülök, hogy ott lesz Hito Ayumi, az egyik legszebb női modell. Vele mindig is akartam találkozni.

Izgatottan toporgok a megbeszélt helyen és talán több cigit is elszívok, mint általában. Ryoga végül megjelenik, és vigyorogva bevezet. Nem tudom, hogy intézte el, de különleges jegyet szerzett nekem. Először körbevezet és bemutat néhány híres fotósnak, modellnek és tervezőnek. Ugyan az én nevemet nem sok ismeri, de nem baj. Kellemes csalódást okozok nekik, mikor nem, azaz üresfejű alak vagyok, akinek látszom. Néhány modell felismer és elmondják, hogy hallgatják a zenémet. Ez igazán kedves. Mielőtt még kezdődnek a bemutató, találkozom pár igazán helyes sráccal, akikkel eltölthetem az időt. Sajnos nem úgy, ahogy szeretném. Egy gyors kézimunka a legtöbb, amire idő jutott, de nem annyira bánom, helyes volt a fickó.

- Merre voltál? - kap el Ryoga.

- Bocs, foglalt volt minden WC – hazudok.

- Mindegy, gyere, mert kezdődik.

És már magával is rángat. Hébe-hóba villan néhány vaku. Nem csoda, rengeteg itt a híresség. Barátom csak a bemutatóteremben enged el. Leülünk az első sorba és kezdődik a bemutató. Számtalan ruhát mutatnak be, némelyik tetszik, másikról meg nem tudom eldönteni, hogy mit szívott vagy mennyit ivott a tervező. Már épp halálra unnám magam, mikor megjelenik Ayumi. Élőben sokkal szebb min a fényképeken. Tökéletes az arca, a ruhája, mindene.

- Ki ne ess a szádon – nevet Ryoga.

Morcosan nézek rá és visszafordulva figyelem, ahogy Ayumi távozik a kifutóról. A többi modell már nem is érdekel, csak ő. Tűkön ülve várom, hogy újra megjelenjen.

- Találkozni akarok vele – jelentem ki.

- Nyugi, fogsz – mosolyog Ryoga.

Barátom ígéretéhez híven, a műsor utáni fogadáson bemutat Ayuminak.

- Örülök a találkozásnak – hajlok meg.

- Szintén. Hallottam már önről Hara-san.

- Tényleg? – lepődök meg.

- Ha nem veszi sértésnek, inkább a tervezői és rajztehetségét tudom értékelni. Az ön zenéje nem az én világom.

- Ugyan – legyintek – Köszönöm az elismerést – mosolyok.

- Ha megbocsát elfáradtam.

Mosolyogva meghajlok és figyelem, ahogy távozik. Innentől már nincs értelme, hogy maradjak. Elköszönök barátomtól, és meg még egyszer megköszönöm, hogy elhívott és haza megyek.

3.fejezet

Reita pov

Érdekes egy selejtező volt. Előtte egy héttel minden bajom volt azt sem tudtam mit csináljak, vagy mit játsszak majd el, végül is saját szám nem lehetett. Aoi unszolására egy X-Japan számot játszottam el, nem is volt annyira rossz, mint először képzeltem. Volt egy tehetséges srác, hallottam a játékát, viszont annyira nem foglalkoztam vele, az a dolgom, hogy megnyerjem ezt a szaros versenyt, hogy be tudjam fogni annak a törpének a lepénylesőjét végre, és ne beszéljen ki a hátam mögött, hogy nem vagyok jó basszeros. Miután lejöttem a színpadról, mentem elszívni egy szálat, amiből persze egy egész doboz lesz, de rettenetesen ideges vagyok. Két cigi között pengetek egy kicsit, még meg nem csörren a telefonom. Mikor meglátom a chibi nevét csak lazán félre hajítom, most pont ő az akire nem vagyok kíváncsi. Feladja… talán túl hamar hallgatott el a telefon, bajt sejtek. Nem is kell sokáig várnom, hogy Takanori a nyakamba csimpaszkodjon.

- Na, mi van? Hogy ment? Bekerültél? Mesélj már. – zúdítja.

- Jó lenne, ha nem pörögnél így túl, és mint látod még várunk az ítéletre. Komolyan, mint a spanyol inkvizíció.

- Ne morogj, már úgy fogsz maradni. – pufog.

- Eldobom az agyam, hogy még neked áll feljebb… Nézz már körül, rengetegen vagyunk, nem végzünk olyan gyorsan… - morgok, már csak ez hiányzik.

Ha a chibi még inkább fel fog húzni, teszek, majd rá ki láthat és ki nem, behúzok neki egyet, aztán ő fog orrkendőt viselni, nem pedig én. Tényleg nincs rajtam orrkendő, talán ezért vagyok ennyire ideges, ki tudja… nem sűrűn szoktam megválni tőle így most ez a helyzet még inkább frusztrál.

- Jó jó, látom, nem vagy túl fényes hangulatban akkor majd este átugrom hozzád. – kuncogva elmegy.

- Inkább ne. – kiáltom utána, és már hajítanám a gitárom is, de mégsem teszem.

Túl értékes nekem ahhoz ez a gyönyörű fehér és fekete hangszer, minthogy ennek z idiótának a fején verjem széjjel. Mondhatni ez a basszusgitár a lelkemet tükrözi, szinte a kezdetek óta ilyet használok, persze ez már sokkal jobb, márkásabb a hangja, pedig teljesen tisztán cseng.

- Gah elegem van. – mordulok, és tenyereimbe temetem az arcomat.

A döntést meg még egyre inkább húzzák, pedig már mindenki végzett. 

Délutánra, amikor már mindenki a haját tépte, végre kiakasztották az eredményeket. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor meglátom a nevem a továbbjutottak névsorán. De aki közvetlenül alattam van… olyan ismerős név… honnan is? Hara… Hara… To… To-shi-ma-sa? Ki a rák lehet ő? Áh, nem lényeg, ha nem emlékszem rá, biztos nem fontos. Amúgy sem a túlzottan jó memóriámról vagyok híres. Na, akkor irány haza, jövőhétre tanulhatok meg valami újat, gyakoroljam be, hogy profin menjen, aztán adjam elő tökéletesen, mindezt úgy, hogy közben még a saját próbáinkra is járok, esetlegesen koncertezünk, pv-t veszünk fel vagy fotózásokra járunk. Szuper… miért is kell nekem ez?  Néha elgondolkodom azon, hogy jobb lenne venni vagy feladni az egészet a francba. De mégsem hagyhatom cserben a srácokat, nem akarom ezt megtenni a rajongókkal sem. Legalább is egyelőre, mert, ha elbukom, a fiúk kihajítanak. Rendesen zabos is vagyok emiatt a kis törpére, mert bassza a szemembe mondani, amit gondol, a többiektől kellett ezt is megtudnom. Szép kis „család” mondhatom. Legalább Kai-tól elvártam volna egy kis együtt érzést, és hogy gerince legyen, a szemembe mondja szar vagyok. Mindegy is tegyük ezt most félre. Mit is adjunk elő a jövő héten? Az X-et előttem, nincs bennem belőlük több. Egy rivális bandától esetleg? Ez jó… tetszik… mondjuk, legyen a Dir en Grey-től… miért is ne? Vicces lesz. Hű, de szívesen megnézném annak a beképzelt Toshiya képét, amikor az ő számuk játszanám el, sőt jobban is, mint ahogyan szokta. De nagy ego tiprás lenne, baszott nagyon rombológolyóval mennék neki és zúznám össze azt a rohadt nagy és vastag önelégültség falát, amit felhúzott maga köré.

Hatalmas mosolyt csal az arcomra a gondolat, és ahogy elképzelem a dolgokat, ahogy kijelentik én nyertem és ő lett az utolsó. Mekkora elégtétel lenne a sok sérelemért, amit a bandánkat érte a Diru miatt. Kárörvendő vagyok? Talán, de ennyi még belefér.

Toshiya pov

Már lement az utolsó próbálkozó, mégse mondanak a szervezők senkit. Már a sokadik cigit is elszívtam és unalmamban a telefonommal játszom. Ahogy elteszem a készüléket, és nem arra figyelek, akaratlanul is meghallom, a mellettem ülő srácok beszélgetését.

- Szerinted tovább jutunk? - kérdi egy szöszi.

- Tuti, királyak vagyunk. Így nevet szerezhetünk a bandának, és nem talán felléphetünk valahol – reménykedik egy lila hajú.

- Remélem. Még nem igazán tudok játszani, de most kipróbálhatom magam.

- Aha, fél év alatt sokat fejlődtünk. Még jó, hogy más bandák számait próbáljuk – nevet a lila.

- Ja, jó lesz, ha nyerünk, mert a hobbinkból tudunk majd megélni – nevet a szöszi.

Na, eddig bírtam hallgatni a süketelést.

- Ugye tudjátok, hogy a magatok fajta esik ki elsőként? - kérdezem tőlük.

- Mi? - csodálkozik a lila.

- Ha komolyan gondoljátok a zenélést, akkor induljatok egy ilyen versenyen, különben esélyetek sincs, főleg ha még az életetekben nem volt hangszer a kezetekben. Amíg a zene csak a hobbitok, nincs itt semmi keresni valótok.

Köpni-nyelni nem tudnak. Nagyon fel tudom húzni magam ezen a hozzáálláson. Méghogy a zene, mint hobbi, és ezek nevezik magukat zenésznek! A pofám leszakad! Kimegyek a pihenőből és keresek egy kávéautomatát. Kell egy koffeinbomba. Sikerül lenyugodnom. Nincs értelme ilyen kis pöcsök miatt idegeskednem. Ők nem fogják semmire vinni. Én már elég sok mindent letettem az asztalra, és bebizonyítottam, hogy profi vagyok. Nem véletlenül a Dir en grey Japán egyik legjobb bandája. Ugyan még nem emlegetnek minket egy lapon az X-el, de annak is eljön majd az ideje. Érdekes mennyire megoszlanak a vélemények a rajongók közt. Nem egy helyen láttam, hogy bandákat hasonlítanak össze, hogy melyik a legjobb. Ezeknek nem annyira hiszek, de utána szoktam nézni a slágerlistáknak, és az már meg se lep, hogy az X messze túlszárnyal mindent. Az viszont igen, hogy a Gazette sokak szerint vetekszik velünk. Ami nem baj, legalább van konkurencia. A jó mellett persze vannak negatív kritikák. A sok elkötelezett rajongó rengetek vitát folytat, mikor összehasonlít minket. Érdeke ezeket elolvasni. Mindkét banda kap számtalan jó és rossz kritikát, a megalapozottól egészen a nevetségesig. Kyo és a többiek hülyének néznek emiatt, de nem izgat a véleményük. Elismerem, hogy tudnak a Gazés fiúk, és hogy tényleg komoly konkurencia a számunkra. Fel kell kötnöm a gatyám, különben Reita legyőz, amit nem akarok. A felhozatalt nézve, ő a legnagyobb riválisom. Nem baj, kezd egyre jobban tetszeni ez a vetélkedő.

Mire visszaérek, már kint vannak a továbbjutók nevei. Ahogy vártam, én is bent maradtam és Reita is.

- Tudtam – motyogom.

Hátra lépek és előkeresem a mobilom. Pár csöngés után meghallom drága Leader-sama hangját:

- Na mi van? - kérdi.

- Neked is szia – mosolygok – Annyi a lényeg, hogy tovább jutottam.

- És ez miért olyan nagy szó? Gondolom te vagy ott az egyetlen zenész.

- Nem egészen – zavartan megvakarom a tarkóm.

- Ezt hogy érted? - ez az első, hogy kíváncsiság van a hangjában.

- Konkurencia – mondom.

- Ki és honnan?

- Reita, The Gazette.

- Ez biztos?

- Igen, ő az.

- Baszd meg – sóhajt.

- Inkább nem, pedig nagyon jó segge van – vágom rá.

Lemondóan sóhajt.

- Ne most kezd ecsetelni, hogy kiket vinnél ágyba. Nem vagyok kíváncsi rá – szív a cigijébe.

- Oké, befejezem. De a viccet félre téve, ne aggódj Reita miatt – komolyodom meg.

- Mert? Mit forgatsz már megint a fejedben? Ugye nem akarod felszedni?

- Nem, dehogy is – nevetek – Mondjuk úgy, hogy szerintem jót tesz majd a kettőnk közti versengés a bandának. Így be tudjuk bizonyítani, hogy általam – hangsúlyozom ki jobban a szót – jobbak vagyunk a Gazénál.

- Szerintem csak azt bizonyítod, hogy nála vagy jobb.

- Az nekem elég.

- Vigyázz, mert az egóddal levered a Holdat.

- Ugyan – nevetek – nem vagyok beképzelt.

- Á nem, dehogy – nevet – Csoda, hogy nem szálltál el magadtól.

- Mire mennétek nélkülem?

- Sokra?

- Én is szeretlek.

- Hogy lesz tovább?

- Nem tudom. Ha minden igaz, a következő fordulóban még mi választunk zenét, utána kapjuk.

- Mikor lesz?

- Jövő héten.

- Oké, de ettől függetlenül holnap gyere be.

- Mentem, szia – bontom a vonalat.

Oké, ez is meg van. Meg se lep, hogy Kao tudta, hogy tovább jutok. Nem hiába mondta, hogy csak az időmet vesztegetem. Szerintem nem. Azon kívül, hogy eddig egész jó, kicsit bepiszkálhatok a Gazénak. Megnézném, hogy milyen arcot vágnak, mikor rájönnek, hogy a nyomomba se ér a basszistájuk. Vigyorral a képemen megyek vissza, szeretett hangszeremért, aztán a kocsihoz. Teljesen leszívott a várakozás, így első utam haza vezet, aztán sétálok egyet. Cél nélkül kóválygok a városban. Van egy hetem kitalálni valami ütős zenét, csak fogalmam sincs, hogy mit. Sok bandát hallgatok, számtalan zenét tudok végig pengetni, de mégse tudom mi legyen. Holnap kikérem a srácok véleményét. Talán tudnak segíteni. Hogy nyugtával tudjam zárni a napot, elmegyek egy hangulatos kocsmába. Valahogy kell nekem, hogy esténként megigyak egy sört. A csapos régi ismerős, így a pultnál foglalok helyet és iszom meg az italom.

- Egyedül vagy? - kérdi csodálkozva.

- Aha.

- Megint végig iszod az itallapot? - kérdi rosszat sejtve.

- Nem, csak egy sörre ugrottam be – nevetek.

- Aha, persze – kételkedik és elém tol még egyet.

- Le akarsz itatni? - nevetek.

- Sose állsz meg egy sörnél.

- Igaz – ismerem be.

Barátom lelép, hogy másokat is kiszolgáljon. Mosolyogva megcsóválom a fejem. Végig nézek a kocsmán. Számtalan fiatal fiú és lány, igen csak változatos kinézet. Van itt a pláza picsától kezdve a visual key hódolójáig minden. Csak azt kéne eldöntenem, hogy innen haza menjek, vagy inkább valakinek a társaságában töltsem az estét? Hosszas mérlegelés után úgy döntök, inkább haza megyek, hogy kipihenjem magam. Fárasztó hétnek nézek elébe, már most sejtem. Otthon a sötét és üres lakás fogad. Nincs kedvem villanyt kapcsolni, így sötétben végzem el esti teendőim, aztán szinte beájulok az ágyba.

Reggel arra kelek, hogy besüt a nap.

- Ne már! Máris reggel van? - nyafogok.

Vaksin keresem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő. Mikor meg van, és fókuszálni is sikerül, rájövök, hogy kelni kell, mert késésben vagyok. Elbotorkálok a konyháig és főzök egy adag kávét. Amíg elkészül felöltözöm, hogy annyival is előrébb legyek. Immár felöltözve térek vissza a konyhába és gyújtok cigire. Végre lefő a kávé is, gyorsan beízesítem, öntök hozzá tejet és megiszom. Alig készülök el, indulnom kell, különben Kao kiherél. Azt nem akarom, még szükségem van a golyóimra. Hála az isteneknek, sikerül elkerülnöm a reggeli dugót és csodával határos módon időben beérek.

- Na, ki jutott tovább az első selejtezőn? - nyitok be a próbaterembe.

- Nem nagy szó, hogy te – morog Kyo.

- Miért? - csodálkozom.

- Lássuk csak? Talán meg több mint 16 éve zenélsz, Japán egyik legjobb rock bandájában? - ironizál.

- Csak azt nem tudom, hogy mit játsszak következőnek – dobom le magam Die mellé a kanapéra.

- Mert? - kérdi a gitáros.

- Saját számon kívül bármit lehet, de fingom sincs mi legyen.

- Konkurens banda? - veti fel – Mondjuk a Gazette?

- Mi ők? - kérdi Kao.

- Gondolj bele, álladóan összehasonlítanak minket. Most Totchi be tudná bizonyítani amit tudunk, hogy mi jobbak vagyunk mint ők – érvel Die.

- Főleg akkor lenne vagy égés nekik, ha Toshi a saját számukat játszaná el jobban mint ők maguk – vigyorog Kyo.

- Na ja – nevetek.

Még nem mondom el nekik, hogy ott van Reita. Ha Kao nem mondta el, akkor nincs nagy jelentősége a dolognak. Szerintem sem jelent semmit, hogy ott van, max. lesz egy kis versengés köztünk. Már alig várom. Végül összeszedjük magunkat és kezdjük a próbát. Szerencsére, most még lazán vesszük a dolgokat. Hála a magasságosnak, nem kell új számot gyakorolni. Az egész nap zenéléssel telik. Este fáradtan esek haza, és szokásos sörömmel leülök a laptop elé, hogy keressek valami jó Gaze számot. De mit? Valami újat kéne. Lássuk csak, ami pörgős. A fél éjszaka azzal telik, hogy keresgélek a neten, míg találok egy jót. Gyorsan elmentem a számot és megyek aludni. Majd reggel megnézem.

Az elkövetkező hét úgy elrepül, hogy szinte észre se veszem. Napközben munka, délután egy kis kocsma a haverokkal – pár kalanddal megfűszerezve -, este meg próba otthon. Néha már azt se tudom milyen nap van, vagy hányadika, csak azt, hogy mikor van a következő kör a versenyen.

Az a bizonyos nap pedig a Szombat. Nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem, hogy egy hétvége erre megy el, de ez van.

- Na, gyerünk – vigyorog Die.

Nem tudom miért vette a fejébe, hogy elkísér és megnéz. Nem baj, majd együtt megyünk inni. Gyorsan elintézem a regisztrációt és mehetünk az öltözőbe. Nem váltok ruhát, inkább leülünk és cgire gyújtunk.

- Miért is csinálod ezt? Mármint a versenyt. De komolyan – kérdi Die.

- Jó bulinak tűnik. Nem mondom, hogy csak szórakozom, bár ez is igaz, de olyan nosztalgikus, nem gondolod? Mint a kezdetek kezdetén – mosolygok.

- De, csak annyi, hogy ennek számodra nincs tétje. És lássuk be, szinte behozhatatlan előnnyel indulsz.

- Tudom, de ezt nem kell senkinek tudnia.

- És ha rájönnek ki vagy?

- Passz, majd megoldom.

- Felelőtlen – nevet.

- Pont mint Kaoru – sóhajtok.

- Jól van – nevet újra – Akárhogy, neked szurkolok.

- Nem is mersz mást mondani, ugye?

- Nem, mert ellátod a bajom – szalad fülig a szája.

- Azt lehet, hogy még élveznéd is – mosolygok huncutul.

- Erre visszatérhetünk később. Nincs senkinek ingyen pornó.

Nevetésben törünk ki. Páran furcsán néznek ránk, de leszarom, nem érdekel a véleményük. Az egyik STAFF-tag szól, hogy mehetünk, mert kezdődik a műsor. Die velünk tart a színfalak mögé. Akaratlanul is Reitát keresem, és ki is szúrom a szőke fejét. Elmosolyodom rajta. Nem igazán tudom miért örülök, talán azért, mert így szemtől szembe bebizonyítom, hogy az én bandám jobb. Arról nem is beszélve, hogy a nyomomba se ér. Elég sokat kell várni. Die türelmesen végig nézi a versenyzőket, és míg zenélnek, kitárgyaljuk őket. Van pár olyan, aki tud valamit, mások inkább szenvednek. Már ott vagyok, hogy kimegyek cigizni, mikor Reita kerül sorra. Na, erre kíváncsi vagyok!

- Ez meg...?! - lepődik meg Die.

Tehát felismerte. Az apró mosoly azonnal lefagy az arcomról, mikor megszólal a zene. Die arca is megnyúlik. A lélegzetem elakad, mikor elkezd pengetni.

- Ez... ezt én írtam – nyögöm ki.

Mi a franc? Ez az én zenémet játssza? Gitárosommal egyszerre nézünk egymásra, aztán a basszerosra.

- Ez most komoly? - nyögöm.

- Bassza meg – ért egyet.

Miért ezt? Miért az én zenémet? Így akar leégetni? Na, azt már nem!

- Nyugi – karolja át a vállam Die.

- Nyugodt vagyok.

- Aha, azért esel ki a szádon. Szedd össze magad.

Nem foglalkozom vele. Veszek pár mély levegőt és félre teszem a meglepettséget. Ahogy hallgatom a srácot, el kell ismernem, hogy nem is rossz. Sőt, nagyon jó, bár nem olyan jó mint én. Túllépve az első sokkon elmosolyodom.

- Tetszik – mondom.

- Mi? A srác, vagy a zene?

- Az, hogy úgy néz ki, riválisra találtam.

Vége a számnak, és Reita lejön a színpadról. Ahogy elhalad mellettem, félhangosan a megjegyzem:

- Nem rossz, de az eredeti jobb.

Erre felkapja a fejét és nagy szemekkel mered rám. Elmosolyodom és felmegyek a színpadra, mert én jövök.