6. fejezet

Reita pov

Toshiya alaposan meglepett minket, a bunkózásai ellenére most egész normális volt. A vér is kifutott az arcomból, mikor megláttam nála a gitáromat, de minden további nélkül visszaadta és én is az övét.

- Kösz, hogy visszahoztad. – motyogom.

- Ugyan, különben nem tudnál versenyezni. De mit szólnál hozzá, ha a továbbiakban a sértegetés és beszólogatás helyett, inkább a zenei tudásunkat mérnénk össze? Szavak helyett beszéljenek a tettek.

Benne vagyok hisz nekem is kellemesebb lesz, ha nem mindig egymás vérét szívjuk, azt kapom én itt eleget. Egy perccel később olyat mond, ami még a mosolyt is lefagyasztja az arcomról.

- Bocs, de én más csapatban játszom.

- Ahogy gondolod. De ha gondolod, megihatnánk valamikor egy sört, vagy kávét.

- Meglátjuk, de ha mégis, csak akkor, ha tartod a három lépés távolságot. A hideg kiráz a meleg viccektől és megjegyzésektől. A fanservice az más, de akkor is.

- Oké, felfogtam – nevet – akkor majd találkozunk. Szia!

Épp időben ment el mert Ruki már készült átharapni a torkát. A verseny alatti beszólása eléggé betette nála a lécet. A többiek csak bambán leesett állal néznek, hisz a rivális banda basszerosa az imént hívott el inni, én meg belementem persze bizonyos feltételekkel. Talán egy új barátság kezdete, ki tudja. Miután a kedélyek lenyugodtak belekezdtünk a próbába, holnap koncert és nem engedhetünk meg magunknak most egy perc késlekedést sem. Egész este nyomattuk, másnap rendesen kifáradtunk, de jó nagy bulit csaptunk. Aztán eseménytelen napok sora következett, a szokásos rutin, próba, ivás a haverokkal, beájulás az ágyba, mindezt pedig a következő nap megismételve folyamatosan. Egyik nap viszont összefutottam Toshiyával. Szóba elegyedtünk, beszélgettünk kicsit a versenyről, a bandájáról majd az enyémről. Egész normális, nem is olyan rossz, mint hittem. Persze a beszólásai még mindig megmaradtak, azonban jóval kevesebb és visszafogottabb az előzőeknél.

- Akkor a randi még áll?

- Randiról szó sem volt. – mordulok.

- Oké, nevezd ahogy akarod, az ivászatra gondoltam. – vonja meg unottan a vállát.

- Ja, valamikor jó lenne.

- Majd kereslek! –int, és már távozik is.

Szemeimet forgatva megyek haza, egy halovány mosoly húzódik arcomon.

- Te min vigyorogsz? – Aoi képét az enyémbe nyomja.

- Távolság! – tolom el magamtól. – Mit keresel itt?

- Szörnyű vagy Reita, elfelejtetted?

- Mint észrevetted mostanság elég fáradt vagyok, elmondhatnád mi ez az egész.

- Le ne harapd a fejem, megígérted ma együtt iszunk nálad. – jogosan lesz mérges.

- Jó bocs…

- Ez a minimum.

Beengedem a duzzogó uraságot, mire kicsit megenyhül és vigyorogva ledobja magát a kanapémra.

- Na? Mi van közted és Toshiya között? – vigyorog.

- Nem vagy normális.

- Már miért ne lennék az? A hülye is észreveszi, eddig mindig morogva jöttél be miatta, de amióta nálunk járt érdekes módon ez abbamaradt.

- Talán mert tisztán játszunk? – vonom fel a szemöldököm.

- Vagy valami más.

- Ne menj a fejed után, mert akkor egy baszott nagy falnak fogsz nekimenni vagy rosszabb esetben az öklömnek.

- Ez csúnya volt papagáj. – mint egy hörcsög felfújja az arcát.

- Mit kérsz inni?

- Mi van?

- Egy egész italbolt. – halkan kuncogva megyek ki a konyhába.

- Valami töményet hozz. – kiált ki utánam.

- Na, mi van, ma nem sörrel indítasz? – hozom be a wiskey-t.

- Kell, a tömény otthon az asszony kikészít!

- Kellett neked egy macskát venned, ha még magadról sem tudsz gondoskodni. – nevetek.

- Jó, na. – kuncog.

Elé teszem, az üvegeket hadd válasszon kedvére, de annak ellenére, amit mondott mégiscsak a sört nyúlja le először. Rágyújtok egy szálra.

- Nem szívsz mostanában egy kicsit túl sokat?

- Mert szerinted kinek a hibája.

- Kellett neked belemenni a chibi hülyeségébe. – nevet jó kedvűen.

Erre már nem válaszolok, egy macsó nem panaszkodik. Nem kell tudnia, hogy hallottam a kacsával való beszélgetését, amikor arról sutyorogtak a pöttöm panna bannolni akar, ha nem megyek bele az olcsó és szánalmas kis játékába. Van ezer, meg ezer jobb dolgom elvégre a Last Heaven-nek most csinálunk pv-t ami nem kis meló.

- Ez van. – vonok végül vállat, hogy megtörjem a kínos csendet - Oh, igaz is Aoi láttalak múltkor a vidámparkban Uruhával. – vigyorgok gonoszul. – Mikor elvileg nem voltatok jól és képtelenség lett volna bejönni próbára.

- Nem tudom, miről beszélsz. – teszi az ártatlant.

- Képeim is vannak. – legyezem magam a fotókkal.

- Add ide őket! – kap utánuk, de elvéti.

- Mégis minek?

- Mit akarsz cserébe? – veszi a lapot.

- Ti nem akarjátok, hogy Takanori rájöjjön, nekem meg falazni kéne. – vigyorom hatalmas lesz.

- Sunyi vagy Reita. – csóválja a fejét, de már mosolyogva nem is érdekli már annyira a képek.

- Csak rohadtul fáradt.

- Rendben, mondd! –int nagylelkűen.

- Holnap dolgom lesz, de nem akarom, hogy Ruki vagy bárki más tudja miért nem megyek be próbára az macerás lenne… Mond azt, erősen szédülök, felállni sem tudom kihagyom a próbát.

- Csak ennyi? – nyafog. – Azt hittem valami nagyobb dolog. – issza ki a sörét.

- Ha megteszed nekem, elégetem a képeket és elviszlek egy kajakörútra. – sóhajtok fel.

- VÁLLALOM! – pattan fel csillogó szemekkel és szalutál.

Sokba fog ez nekem fájni, de megéri, ha egy napig távol tartom az a kis kaktuszt magamtól. Ha jól tudom a Dir en Grey most fog koncertezni a héten és el akarok menni, csak egyszer megnézni a konkurenciát, felmérni a terepet, ha már tisztán játszunk, legalább tudjam hányadán állunk.

- Mikor is kéne a falazás?

- majd időben szólok neked. – zárom le a témát.

Hajnalig van nálam iszunk, beszélgetünk és jókat baromkodunk. Kellemes Aoi társasága, a rádióban is könnyebb vele baromkodni, azonnal veszi a viccet és löki a következőt.

- Mohasakk. – összeakad a nyelve, mire hangosan felröhögve lefordulok a székről.

- Mortabakk. – próbálkozik tovább, nekem meg már potyognak a könnyeim.

- Mi van? – fulladozok.

Taktikát változtat és mutogatni kezd, amin csak még jobban nevetni kezdek. Eléggé hangosak lehetünk, de szerencsére egy szomszéd sem jön át panaszkodni és a rendőröket sem uszítja ránk senki.

- Itt akarsz aludni vagy mi? – nevetek.

Heves bólogatásba kezd, hogy szinte már attól félek, leesik a feje.

- Befoglalhatod a kanapét. – ilyen ittasan amúgy sem engedném el.

- Homo… Fogo…Logo… - próbálkozik.

- Mi van névtáblácska kéne a fejedre?

Egy üveg landol a képemben, tisztában vagyok, csak megköszöni, mégis annyira viccesen csinálja. Én közel sem ittam annyit, részeg vagyok ugyan, de a beszéd még értelmesen megy.

Feltápászkodik a székről, azonban hanyatt vágódva mellettem ér földet. Szinte visítok már a röhögéstől. Egymásba kapaszkodva próbálunk lábra állni, mégsem megy, úgy hogy végleg feladva, ott alszunk el, ahol vagyunk.

Reggel hasogató fejfájásra ébredek, rémlik pár dolog a tegnapiról, mégsem sok azután miután inni kezdtünk. A hátam elgémberedett a padlón alvástól, a bolhás macska lábai is rajtam, amiért morgok egy sort, lelököm, de csak egy nyávogó ne márt, kapok és alszik tovább. Amőbát játszva jutok el a konyháig, ahol egy öreg seprű minősül hasznos barátnak a felállásban, majd egy jó erős feketét főzök, ami még a holtakat is feltámasztaná. Mikor lefő az éltető nedű Yuu is előkerül, kócosan, kicsit kialvatlanul és igen vicces ábrázatban mire megint kicsordulnak a könnyeim, az asztalon fekve félig csapkodom azt a jobb karommal, mint egy levegőhiányos fóka.

- Most mi van?

- Tükör. – röhögök.

Kivánszorog, belenéz az említett tárgyba, a következő percben felkiált.

- REITA KI EZ A FICKÓ???

Válaszolni nem tudok, ha csak elképzelem, az arcát megint nevethetnékem támad. Nem is kell sokáig várnom, bejön könnyes kiskutya szemekkel, remegő ajkakkal és haját birizgálva.

- Öregszem. – suttogja.

- Üdv a klubban! – intek neki az asztalról.

- Ez gonosz volt, ezért ma eljössz velem koncert után vásárolni…

- Olyan későn? – na, most én vagyok kiakadva.

- Igen, ha már tegnap megzsaroltál ennyi jár nekem.

- Fáradt leszek és morcosabb a megszokottnál is. – figyelmeztetem.

- Vállalom a nehéz feladatot.

- Mi vagy te, szamuráj?

Pózba vágja magát és láthatatlan kardjával kezd hadonászni. Csak fejem csóválva töltök neki is kávét, amikor pedig lenyugszik, leteszem elé.

- Milyen jó haverom van, kávéval kínál, aludhatok nála, még egy párnát is hozzám vág, hogy kényelmesen aludjak. Vigyázz, mert a végén beléd szeretek.

- Inkább ne. – borzongok meg a gondolatára is a dolognak.

- Hogy lehetsz ennyire homofób? – húzza el az ajkát.

- A melegekkel semmi bajom csak engem kerüljenek el messziről.

- Borzasztó vagy, remélem tudsz róla.

- Te csak ne gyere nekem ilyenekkel.

- Szeretlek! – vigyorog.

Olyan gyilkos tekintetet kap tőlem, amivel még senkit sem ajándékoztam meg, de csak vigyorogva seggét riszálva dob egy puszit és kimenekül a lakásomból. Jobban is teszi, mert biztos repítenék valamit utána.

Toshiya pov

Eljőve a Gazétól első utam haza vezet. Hulla fáradt vagyok. Szerencsére van kaja, így nem kel főzni és elmenni venni vagy rendelni. Nincs jobb ötletem estére, inkább bambulom a TV-t. Nem sok minden köt le, inkább rajzolok valamit. Inkább csak nonfiguratív mintákra telik tőlem. Megvonom a vállam és elmegyek zuhanyozni, aztán alszom. Ki kell pihenni magam, mert nemsokára fellépés lesz. Ami annyit jelent, hogy ki se látszom majd a munkából. Fürdés után szinte beájulok az ágyba.

Reggel viszonylag frissen megyek be a próbára, és nem én vagyok az utolsó. Die kissé másnaposan esik be, és nekiülhetünk a számlista összeállításának. Hosszas viták származnak a számok összeállításából, mert Kyo és Kao mást akarnak. Ha kettejük akarata nem lenne elég, még azt is figyelembe be kell venni, hogy Shini hogy bírja majd a játékot. Ha az elejére vagy a közepére tesszük a nagyon zúzós zenéket, kidől a végére szerencsétlen.

- Még mázli, hogy Totchi jól bírja – sóhajt Kyo.

Hosszasan gondolkodom én is, és próbálok segíteni. Sajnos mindenki egyre feszültebb a hangulat.

- Srácok, mielőtt kinyírjuk egymást, mit szólnátok, ha elszívnánk egy cigit? - kérdezem.

- Jó ötlet – helyesel Die.

Mindenki bagóra gyújt. Jó kicsit lazítani.

- Hogy haladsz a versennyel? - mászik mellém Kyo.

- Jól, csak nem tudom mit játsszak majd – felelem.

- Mondjuk a Sukekiyo egyik számát – von vállat.

- Miért?

- Gondolj bele, lesz egy nagy koncert, amire készülnünk kell. Emiatt nem sok időd lesz készülni arra a hülyeségre. A Sukekiyo könnyedebb, lassabb. Emiatt és a tehetséged miatt hamarabb és könnyebben tanulható.

- Jó lenne valami könnyű és ütős.

- Hallgass bele. Holnap hozok neked anyagot.

- Kösz – mosolygok rá.

A cigi szünet után lehiggadnak annyira a fiúk, hogy könnyedén sikerül megbeszélni a számlistát.

- Éhes vagyok! - nyafogok.

Éhen veszek, ma még nem ettem és mindjárt dél. Oké, ők annyit veszekedtek eddig, hogy elfelejtettek éhesek lenni, de én nem.

- Menjünk, mert ha Totchi éhen hal, bajos lesz találni valakit a helyére – áll fel Die.

- Én is szeretlek – fintorgok.

Egy puszit dob felém és elszalad, nehogy leüssem. Kaoru fejcsóválva jön utánunk. Csak egy közeli kis kifőzdébe megyünk. A korábbi morgásnak és veszekedésnek nyoma sincs. Még akkor sem, mikor újra visszamegyünk a stúdióba és szervezzük tovább a koncertet. Késő estig bent próbálunk, mert Kyo ragaszkodott hozzá, hogy legalább egyszer végig játsszuk a listát. Hogy miként jutok haza fogalmam sincs. Az elkövetkező napok is így telnek. Mivel sok a munka, megbeszéltük, hogy valaki majd kimegy és hoz kaját a többieknek. Ma én vagyok a soros. Nagyon hosszú a sor, mindenki most éhes.

- De jó – hajtok lemondóan.

- Bocsánat – ütközik nekem valaki.

- Semmi baj – fordulok felé – Belém jössz? Legközelebb előre szólj – mosolygok Reitára.

Megvillan a szeme, mire védekezően felemelem a kezem.

- Bocs – szabadkozom, nehogy leüssön – Mi van veled?

- Nem sok, sok a munka. Nem sokára forgatunk majd. Veled?

- Nagyjából két hét múlva koncertezünk. Gondolatod mi van. Áll a bál. Kyo és Kao nehezen tudnak szót érteni.

- El tudom képzelni. Ruki is szörnyű tud lenni. Gondolom nem sok időd van a versenyre.

- Ne örülj, mert arra van – mosolygok – Szóval vigyázz magadra, mert a nem vagy elég jó, elkaplak, hogy megtudjam, miben vagy jobb – kaján vigyor kúszik a képemre.

- Hidd el, sok mindenben vagyok jó.

- Kíváncsi vagyok.

Megforgatja a szemeit, mire kirobban belőlem a nevetés.

- Akkor a randi még áll? - kapok észbe.

- Randiról szó sem volt. – mordul.

- Oké, nevezd ahogy akarod, az ivászatra gondoltam. – vonom meg a vállam.

Megkapom a vásárolt ebédet.

- Ja, valamikor jó lenne – gondolkodik el.

- Majd kereslek! –intek, és már megyek is.

Vigyorral a képemen megyek vissza a kiadóhoz. Jó volt látni ezt a lököttet. Teljesen normális, ami nagyon tetszik. Nem az a bunkó, mint aminek mutatta magát. Örülök, hogy lehet vele normálisan beszélni. A félre érthető megjegyzések miatt se ütött le, ami jó.

Visszaérve a stúdióba kiosztom az ebédet és leülünk enni. Nem kell tudniuk, hogy találkoztam Reitával. Csak morognának, és akkor nem dolgozunk. Nincs szükség újabb feszültségre, így se felhőtlen a hangulat.

- Tessék – nyom a kezembe egy pendrive-ot Kyo.

- Ez mi? - nyammogok.

- Zene, amit ígértem.

- Kösz – teszem el.

Kaja után elkezdünk zenélni. Haza felé menet felhívom egy haveromat.

- Sz mi a pálya? - kérdi.

- Emlékszel, hogy jössz nekem egy szívességgel? - kérdezem.

- Aha, mi kéne?

- Reita száma.

- Milyen Reita?

- A The Gazette basszerosa. Tudod, Suzuki Akira.

- Minek az neked? - értetlenkedik.

- Az lényegtelen.

- Oké, meglátom mit tehetek érted.

- Kösz – vigyorogva bontom a vonalat.

Oké, már csak idő kérdése, hogy meg legyen.

Egy húzós hét után végre itt a koncert napja. Már reggel kivittek minket a helyszínre. Segítünk a fiúknak pakolni, ellenőrizzük a fényeket, a hangosítást, mindent. Annyira nem volt időm semmire, hogy még Reitát se hívtam fel, pedig a száma már megvan. Na, majd holnap. Estig tart mire mindennel végzünk és öltözhetünk. A szokásos ökörködés megy, viccelődünk, cigizünk és melegítünk. Shinya véletlenül fejbe is csapja Diet.

- Hé! Ez fájt! - méltatlankodik a gitáros.

- Minek jöttél mögém? Hátul nincs szemem – von vállat. Shin.

- Majd koncert után öld meg – kéri Kao.

- Koncert utánra lenne sokkal kellemesebb ötletem – nyalja meg a száját Die.

- És még én vagyok kanos – sóhajtok és megcsóválom a fejem.

- Ha végeztünk, felőlem orgiát is tarthattok, csak előbb csináljuk végig a koncertet.

Szinte végszóra nyit be az egyik segítőnk, mondván, mi jövünk. Szokásunkhoz híven, összetesszük a kezünket és a már megszokott felkiáltás után lépünk ki a rajongók elé.

Felcsendülnek a kezdő hangok, felzúg a közönség. Kézbe veszem a hangszerem és elfoglalom a helyem. Minden tökéletes, az összhang, a hangosítás. A sikerünk hatalmas. Nem kell sok, hogy elszakadjak a valóságtól és csak a zene legyen számomra. A koncert közepén van egy hosszabb szólóm, míg a többiek szusszannak és isznak pár kortyot. Teljesen csend, a rajongólban benn akad a hang míg zenélek. Párszor pajkosan rájuk mosolygok, mintha flörtölnék velük, mire hangos sikítás a válasz. Végül vége a koncertnek. Fáradtan jövünk le a színpadról és megyünk az öltözőbe.

- Szép volt fiúk – vereget hátba Kaoru.

- Ja, jók vagyunk – vigyorgok.

- Fáradt vagyok – nyöszörög Kyo.

- Ha átöltöztél, aludhatsz míg hazavisznek – biztatja Die.

Az öltözőben első dolgom levenni a fellépő ruhámat. Bevizezek egy törülközőt és gyorsan áttörlöm magam. Nem akarok bűzleni. Átöltözünk és megyünk a kisbuszhoz, ami haza fuvaroz minket. Otthon még van annyi erőm, hogy megfürödjek, de hogy utána hogyan kerültem ágyba, nem tudom.

Reggel arra kelek, hogy a szemembe süt a nap. Morogva kelek ki a meleg takaró alól, hogy főzzek egy kávét. A koffein felébreszt annyira, hogy eljusson a tudatomig, hogy SMS-t kell írnom. Elő is keresem a telefonom, és írok Reitának, hogy mit szólna ma egy ebédhez. A helyet és az időt rábízom. Pár perccel később írja, hogy oké, és megadja egy étkező címét. Ahogy elnézem indulnom kell, ha oda akarok érni. A forgalom hatalmas, így inkább tömegközlekedéssel megyek. Az gyorsabb. Szerencsére kicsit előbb érez oda mint ő, így el tudok szívni egy cigit. Mit meglátom, mosolyogva intek neki.

5. fejezet

Reita pov

Az egyik csütörtökön aztán különös képek jelentek meg és a kis chibi, mint egy forgószél viharzott be a próbaterembe, lábaim elé telepedett, hatalmas vigyorral az arcán törökülésben várta, rákérdezzek mi baja. Egy sóhaj kíséretében abbahagyom a pengetést, majd rápillantok.

- Hallgatlak.

- Híreim vannak Toshiyáról. De még milyen híreim. – előkaparja a telefonját és keresgélni kezd.

- Ne fogd vissza magad. – nem vagyok túl lelkes, amiért egy hörcsög pofával díjaz, majd lehuppan mellém és az instáját kezdi mutogatni.

- Van egy modell ismerősöm.

- Ezen miért nem lepődöm meg?

- Kuss! Nézd meg milyen képeket tett ki.

Elveszem a telefont és pörgetni kezdem a képeket, eleinte szokványos divatbemutatós képek, majd… ohahó mik ezek itt? Toshiya meg a modellek. Amikor lányokkal van, nem lepődöm meg, de amikor előjönnek, a srácokat ölelgetős képek az államat valahol a kontinens másik felén kell keresni.

- Ugye? – vigyorog a törpe.

- Ez ország világ? – kérdezem.

- De még mennyire.

Kirobban belőlem a röhögés és ördögi terv robban a fejemben.

- Ismerős nézés, mit tervezel?

Már épp válaszolnék mikor Aoi és Uruha is jönnek. Nekik is megmutatja a képeket Takanori, mire hangos hahota zengi be a termet. Aoi máris találgat, Uruha fulladozva röhög már, mire beront Leader-sama és helyre tesz minket. Ő is megkapja a telefont, nézze meg Ruki szerzeményét, mire csak megborzong és kijelenti e nélkül is jól meglett volna, aztán kapunk a fejünkre, hogy ahelyett, hogy a rivális bandának a dolgai után kutakodunk a sajátunkra kéne figyelnünk.

- Tíz percünk van odaérni, haladjatok már! – ki van akadva.

Ruki folyatja tovább a pletykálást, hogy miket hallott a fotózások alatt az ott dolgozóktól.

- IRÁNY DOLGOZNI!!! – fordul szinte ki magából Kai.

- Oké, oké. – tartja fel a kezét Ruki.

-Opsz… - jegyzem meg halkan.

- Kegyetlen. – Aoi.

- Ne sírj baby! –nyugtatgatja Uruha.

Végül nagy nehezen összeszedelőzködünk és irány az interjú a J-Melo showba. Megint jelölést kaptunk a legjobb pv címén, és mint oly sokszor megint elnyertük az első helyet. Nem nagydíj, bár a kezdetek elején annak számított nekünk, de még mindig ugyan úgy tudunk örülni neki. A menedzser hamar elvitt minket és már a pihenőben baromkodunk oldva a feszültséget. Yutaka is beszáll végül, én addig elszaladok kávéért, nem akarok a felvétel közepén bealudni, de mire visszaérek nem várt és igen kellemetlen vendégek fogadnak.

- Á itt a nagyképű basszeros is. Azt hittem elmenekült előlem. – vigyorog Toshiya.

- Azt hittem valaki nagykutya jött, de nem gondoltam volna, hogy a díszmajmok. – iszok bele nyugodtan a kávémba.

- Valaki megszólalt? – Kyo körbe néz, úgy tesz, mintha senkit sem látna.

- Mondták már, hogy a cincogásod nagyon erotikus? – ásít a chibink.

- Bassza a fülemet. – Aoi tenyereit hallószerveire tapasztja.

- Na de fiúk nem kell azért ezt csinálni. – próbál csitítani minket Kai.

- Te tudsz beszélni is? – csodálkozik Shin és közelebbről megvizsgálja leader-samát.

- Akarsz tőle valamit? – kuncog Toshi.

- Ugyan, ha kéne valami, téged rángatnálak el a mosdóba.

- Nem kapod meg ilyen könnyen a seggemet.

- Engedély is kéne már hozzá?

- Én ingyen dugom. – hahotázik Die.

- Persze fiam, nem ezt mondtad múltkor mikor alattam nyögtél.

- Engedélyem van hozzá. – fújja fel magát.

- Igen? Mégis kitől kértél te engedélyt?

Na, nekem itt kezdett elegem lenni, rájuk borítanám olyan szívesen az ital automatát. Semmi kedvem az undorító kéjelgésüket hallani. Ruki sem szent ő is eléggé perverz, neki oly mindegy fiú-e vagy lány, amíg szereti és viszont, ezt elfogadtam még anno én is, de ahogyan elnézem az arcát ez már neki is kezd sok lenni.

- Ah, nem bírom az óvódásokat Uruha. Kiütésem lesz tőlük. – drámázik Aoi.

- Kérsz egy aspirint? – vigyorog a kacsa.

- Adj egyet onegaii. – könyörög neki.

A Dir en Grey-esek néznek egy nagyot, ez igen, nyávogós macska, ez szép volt. Nem bírom ki vigyorgás nélkül, Aoi is meg tudja adni a módját mikor zsigerből, nyomatja a beszólásokat.

- Srácok gyertek, ti jöttök. – jön be a menedzserünk.

- Végre! Azt hittem beposhadok a bűztől. A beképeltség és a tehetségtelenség iszonyat büdös. – állok fel nyújtózkodva.

Unottan vakarva a tarkómat megyek ki, a hangszereink már a stúdióban várnak ránk épp csak be kell őket hangolni a megfelelően. A fiúk röhögve jönnek utánam, gondolom, a másik banda csak tátogni bír.

- Vigyázz a seggedre Reita, mert amint megnyertem a versenyt megbaszlak. – kiált utánam Toshiya.

Na, ez nálam talált be. Ha Kouyou nem fogja meg a vállam és tol tovább előre, visszafordulok és behúzok neki egyet, viszont magamat ismerve nem állnék meg annyinál, hogy betörtem az orrát.

- Te ennél jobb vagy Akira, ne csinálj botrányt. – nyugtatgat.

- Akkor is a torkán fogom lenyomni a trófeám, amikor kihirdetik, hogy nyertem. – bosszankodok, de már valamivel nyugodtabb vagyok.

- Gondolj csak bele, hogy fortyoghat a beszólásod miatt. – kuncog.

- Az nagyon ütős volt. – csatlakozik Aoi is.

- Hát igen, aki tud, az tud. – nevetek.

Megrántom az ingemet, szeretem, ha dicsérnek. Egy macsónak csak dagad a mellkasa olyankor mikor szép szavak hall arról, amit csinál, vagy tett.

- Ne dicsérjétek! – rémül meg Ruki. – Még elbízza magát.

- Ennél is jobban? – nevet Kai.

- Oiii… -puffogok.

Nevetve megyünk be. A show, mint mindig jó hangulatban telik és mire visszamegyünk a pihenőbe szerencsére azok a majmok már nincsenek ott. Szabadon poénkodhatunk, parodizálhatjuk, akit akarunk. Persze a határon belül maradunk, részben miattam is, mert nagyon nem tolerálom az obszcén vicceket. Van néhány, ami még visszafogottabb és nekem is tetszik, de más nem nagyon. Végül csak összeszedjük magunkat és közös megegyezésre elmegyünk egy kocsmába ünnepelni. Az asztalon dobolunk a csészékre pakolt apró tálkák miatt. Finom az egyensúly, de egy rossz érintés, vagy mozdulat és ledől az egész. A tetején lévő kis csészében saké van alul pedig egy nagy korsóban sör.

- BANZAIII!! – nevetve kiáltunk fel mikor sikerül ledönteni a csésze tornyot és a saké a sörben végzik.

A társaság kezd erősen ittas lenni, főleg a kevert alkohol miatt, főleg mert nem vagyunk restek többször is végig kóstolni az itallapot. Aoi és Ruki nekikezdenek egy hülyéskedésnek, amin lassan az egész kocsma röhög. Ruki már szinte az asztalon van, míg a bolhás macska előtte térdel és hajlong. A kis törpe meg hős pózba vágja magát.

- Ruki, te beteg vagy. – az asztalt csapkodva röhögök.

- De figyeled Aoi, hogy imád engem? Gyerünk Yuu isteníts még jobban.

- Oh Kami-sama légy kezes hozzám! Szánj meg egy kis sakéval. – térdel az asztal előtt és fejét a padlóhoz nyomja.

- Hát nem is tudom, megérdemled?

- Az apád vagyok, naná, hogy megérdemlem. – húzza fel az orrát és sarkaira ül.

- Eh? EHHHH? Mióta? – nyílik hatalmasra a szemei.

- Amióta én az anyád, mássz, le az asztalról felrúgod a söröm. – száll be Uruha is.

- Yutaka nézd, meg mit tesznek ezek velem. Borzalom… Idegileg kikészülök. – drámázik és Kai ölébe ájul.

- BRAVÓÓÓ, BRAVÓÓÓ!!! Színészi alkotás, oscart neki. – tapsolok röhögve.

Megiszom, még ami a poharamban volt majd dülöngélve felállok. Nem vagyok részeg csak egy kicsit spicces, viszont egyenesen járni már nem tudok.

- Na, jól van színészek gyöngyei, nekem ideje hazamenni. – köszönök el tőlük az asztalra dobva az általam elfogyasztott italok árát.

Hívok egy taxit, mert gyalogolni nincs kedvem vezetni meg ilyen állapotban nem is tudnék, még szerencse, a kocsimat otthon hagytam. Otthon veszek egy jó forró fürdőt, annyira kellemes, megmosom a fogam is, közben már azon gondolkodom, mit játsszak el legközelebb, talán Luna Sea I for you az jó lesz. Tudom, a zsűri szereti a szerelmesebb, melankolikusabb dalokat, és ahogy ismerem nem is olyan nehéz eljátszani, de a tökéletességért így is meg kell küzdeni. Ma viszont már csak a pihe puha ágyamat és meleg takarómat akarom és semmi mást. Na, jó meg talán egy aranyos barátnőt, akit ölelhetek. De egy magamfajta, állandóan munkából élő zenésznek aligha adatik meg az igaz szerelem, főleg mert sosem tudhatjuk, ki akar minket és ki hajt csak a pénzünkre.

***A verseny napja***

Az előadás megint jól ment, sőt jobban, mint gondoltam, a közönség és a zsűri is imádta, nagyobb tapsot kaptam még Toshiya-énál is, ami pedig csak egy rohadt nagy vigyort csalt az arcomra. Nem is vagyok rest a tudtára adni és Ruki is rákontrázik, mert kikönyörögte hadd jöjjön el velem.

- Hm, úgy hallom nem vagy elég jó Toshiya. – kuncogok, mikor lejön.
- Na, de Reita… ne bántsd szegény zenélni tudatlan srácot. Látszik, hogy kezdő. – néz rám nagy szemekkel a kis chibi.

- Ugyan Ruki pont te beszélsz?

Kapok egy gyenge tockost és röhögésben törünk ki. Kimegyünk a friss levegőre magára hagyva a pufogó basszerost, már csak a versenyeredmény kell, és itt sem vagyunk. Ellenben most nem sietik el, nagyon ráérősek a bírók. Több órán keresztül húzzák, a végére a versenyzők fele olyan ideges lett, hogy fogta magát és elment. Ha Takanori nem lenne itt visszatartó bójaként, tennék az egészre és húznék a búsba. Ez már több a soknál is. Végül hat óra várakozás után megkapjuk az eredményt, bent vagyok, ahogy Toshiya is, de kivételesen elsőként jutottam át. Eddig sosem néztem hányadikként engedtek át a lényeg csak az volt bent legyek.

- Na, mi van bekerültél nagyszájú?

- Pofád lapos majom! –zsigerből szólok vissza a basszerosnak.

- Csak nem felhúztalak?

- Közöd?
- Szóval igen?

- Dugj fel magadnak valamit aztán menj innen… - honnan jött ez a szöveg nem tudom.

- Nem vagy méltó rá, hogy a seggem megkapd. – sóhajt színpadiasan.

De szívesen hozzá basznék most valamit, de semmi használható, éles vagy nehéz tárgy sincs itt.
- Rei nyugi, biztos nagyon kanos, hisz tudod… ő senkinek sem kell, kedvesem.

- Még egy ilyen beszólás és a 162 centidből lefaragok 152-őt. – mordulok.

- Na de Akira. – néz, rám tetettet felháborodással.

- Ne koptasd a nevem.

- Mint egy házaspár. – röhög Toshiya.

Fogok egy vizes poharat jobb híján és hozzá baszom alaposan lefröcskölve őt. Fogom a basszerom a tokját és már megyek is el. Rukit a vállainál fogva lökdösöm kifelé magam előtt egészen a kocsimig, amibe bevágódom és felpörgetem a motort.

- Gyere már törpe. – hajolok ki az ablakon.

- Mit vagy úgy oda, ma nem lesz próba ahova rohanni kéne.

- Nézzék, csak ki beszél, elfelejtetted?

- Mégis mit? – pislog rám hatalmas szemekkel.

- Koncert majom. – sóhajtok lemondóan.

- Oh… - nevet zavarodottan. – Tényleg… akkor mégis csak van próba.

Szemeimet forgatva hajtok a PSC-hez és megyünk fel. Mindig ilyen nehéz volt a basszerom? Vagy csak én vagyok ilyen fáradt? Talán az utóbbi. A próbateremben leteszem a helyére a tokjában és ledobom magam a kanapéra.

- Elfáradtál Reita? – vigyorog Uruha.

- Jah.

- Nehéz volt papagáj?

- Kuss, macska.

Nem sokkal később nevetésben törünk ki, Ruki meg belekezd a meséjébe, mi volt a versenyen. Óvodában érzem megint magamat, csak ez rosszabb. Épp látnánk, hozzá a munkának mikor egy zilál és igen ideges Toshiya ront be. Mi a fene?

- Összekevertük. – lihegi én pedig csak értetlenül nézek rá.

Mi a fenéről beszél ez? Majd feltűnik a kezében lévő tok rettenetesen ismerős.

- Összekevertük?

Toshiya pov

Vicces fordulatokat hoz a nap, mikor interjúra megyünk és a Gazésokkal zárnak össze minket. Hihetetlen az a banda. Még hogy mi másoljuk őket? Könyörgöm, mi vagyunk az idősebb banda, velünk volt teljes és áldozott le az igazi Visual Kei. Ők még sehol se voltak, mikor mi már a színpadon játszottunk. Leginkább ők provokálják a veszekedést, és még nekik áll feljebb? Szerencsére Kai megszólal és így terelődik a téma. Egész jól elpoénkodunk mire Reita játssza a szende szüzet. Mi a szösz, csak a nők jönnek be neki? Meglehet. Kao csak a fejét csóválja és nem szól közbe. Die a markába vihog a vitánkat hallgatva. Csodálom, hogy Kyo még nem ugrott nekik, pedig a hangjára érzékeny. Szerintem csak nem akar balhét, ahogy senki sem. Idegesítő, hogy ennyire fent hordják az orrukat. Aoi vinnyogására felkapom a fejem és lesokkolva nézem. Ilyen hangot még Kyo se ad ki magából. Aoi úgy viselkedik mint egy díva. Még ha ő mondja, se hiszem el neki, hogy nem meleg. Biztos rég rakták meg, azért ilyen nyűgös.

- Srácok gyertek, ti jöttök. – jön be egy idegen fickó.

- Végre! Azt hittem beposhadok a bűztől. A beképzeltség és a tehetségtelenség iszonyat büdös. – áll fel nyújtózkodva a basszista.

- Vigyázz a seggedre Reita, mert amint megnyertem a versenyt megbaszlak. – kiáltok utána.

Kirázza a hideg, de tovább megy.

- Seggfej – morog Kyo.

- Mind felfújt hólyag. Nem éri meg, hogy idegeskedjünk – von vállat Shin.

- Komolyan mondom, ha tovább kellett volna hallgatnom azt a hisztis, nyávogós picsát, a seggébe feldugom a gitárját és behangolom a faszán keresztül – dühöng Kyo.

- Csak azt ne, még magasabb lenne a hangja – nevet Die.

- Kis komolyságot, ha kérhetem. Interjúnk lesz – tesz rendet Leader-sama.

Énekesem még morog, de készülődünk. Végül túllépve a korábbi a kis incidensen, megyünk jó pofizni. Szerencsére csak Kao beszél, néha én is közbe szólok, de amúgy kukán ülök.

Végül hazamegyek és készülök a következő fordulóra. Valami külföldi együttestől keresek valamit. Valami jó pörgős kéne. Hosszas keresgélés után a Five Finger Death Punch M.I.N.E. száma mellett döntök. A lazább napoknak köszönhetően a próbateremben is tudom ezt gyakorolni. Néha elmegyek a fiúkkal bulizni, találkozom a barátaimmal. Kyo szerencsére nem akar velem jönni a következő fordulóra. Nem is akarom elvinni, a végén még kinyírja Reitát. Unalmas perceimet azzal töltöm, hogy Gaze koncerteket meg videókat nézek, hogy jobban megismerjem Reita stílusát és játékát. Nem kell zseninek lenni, hogy észrevegyem, mennyire tehetséges. Ügyes, nagy beleéléssel játszik. Élvezi amit csinál.

- Jó vagy, de nem jobb nálam – vigyorogva dőlök hátra.

Nyújtózkodom egyet. Lassan ideje lenne lefeküdni, holnap van a verseny. Valamiért a fél éjszakát forgolódással töltöm, így kissé nehezebben indul a reggel. Még a dugó ellenére is sikerül beérnem. Hátamra veszem hangszerem és megyek az öltöző felé. Már épp lépnék be, mikor egy csinos lány elkap.

- Van egy perced Toshiya-san? - kérdi.

- Persze.

- Ez lesz az első olyan forduló, amit a tv is közvetít. Adnál egy interjút? Csak pár kérdés – hadarja.

- Jól van – sóhajtok.

- Remek! Mit szólsz a versenyhez? - emeli elém a mikrofont, és jön a kamera is.

- Ez egy jó alkalom, hogy új tehetségeket fedezzenek fel – mondom.

- Kit tartasz a legnagyobb riválisodnak?

- Nehéz kérdés, mert mindenki ügyes, de ha választani kéne, akkor Reita.

- Köszönöm, ennyi lett volna – meghajol és távozik.

Megcsóválom a fejem. Két kérdés? Ez nevetséges. Mindegy, ők tudják. Az öltözőben észreveszem Reitát. Nem foglalkozom vele, inkább felkészülök. Megnézem az előttem lévőket, de csak a riválisom érdekel.

- Próbálsz tanulni valamit a nagyoktól? - terem mellettem Ruki.

- Például tőled? - vonom fel a szemöldököm.

- Ki mástól? - húzza ki magát büszkén.

- Miért akarnék akkor tőled tanulni, mikor kisebb vagy nálam?

Ez betalál, mert felfújja az arcát és gyilkos pillantásokkal mered rám. Ha nem kéne felmennem, biztos a torkomnak ugrik. Mikor intenek a bírák, és kezdődik a zene, én is pengetni kezdek. Nem hibázom, kicsit elő is adom magam, ahogy szoktam. A végén nagy tapsot kapok, fütyülnek, nagyon tetszett mindenkinek. Vigyorogva jövök le. Szerencsére a kis pukkancs békén hagy, így nyugodtan meg tudom nézni Reita hogy teljesít. Jó számot választott és nagyszerűen adja elő, pont ahogy vártam tőle. Mikor lejön, nem mulasztja el a szokásos beszólogatást, amire újra rákontrázik a törpe. Megvetően horkanok és inkább visszamegyek az öltözőbe. Elpakolom a holmim és a telefonom babrálom. Netezek, mindent csinálok míg várok az eredményekre. Mit csináljak majd este? Szedjek össze valakit? Nem tudom, nem láttam kedvemre valót. Mindegy inkább alszom. A fáradság legyőz, mert elbóbiskolok, és csak a nagy nyüzsgésre kelek. Tehát megvannak az eredmények. Gitártokkal a kezemben megyek megnézni. És naná, hogy Reitával megint sikerül összeszólalkozni. És persze Ruki megint közbeszól, rosszabb mint egy öregasszony. Szerencsére nem az én vérem szívja, hanem a másik basszerosét.

- Mint egy házaspár – röhögök rajtuk.

Hirtelen ér, hogy hozzám vág egy pohár vizet. Meglepetten hátra lépek és törlöm magamról a vizet. Már csak a hátát látom.

- Cseszd meg – szitkozódom.

Jobban megnézve a ruháimat, a pólóm megúszta, csak a pulcsim lett vizes. Leveszem, hátamra kapom a gitárt és megyek. Már tenném a hangszert a csomagtartóba, mikor feltűnik valami. Gyanúsan könnyű. Kinyitom és már a hangszer feje is aggodalomra ad okot.

- A kurva életbe! - akadok ki.

Ez nem az én cuccom. Hogy az istenbe? Hol lehet? Mikor? Emlékszem, hogy nálam volt, mikor kijöttem az öltözőből, akkor is, mikor megnéztem az eredményeket. Utána....

- Reita leöntött – motyogom.

Lehet ő vitte el az enyémet? Újra megnézem az idegen hangszert. Ez tényleg az orrkendősé. Elég felvételt láttam róla, hogy megismerjem a hangszert. Na jó, akkor irány a PS, remélem ott lesz. Kicsit túllépem a megengedett sebességhatárt, de szerencsére nem találkozom rendőrrel. Szerencsére a portás is felenged és megmondja hol találom a Gazettét. A megfelelő emeleten és ajtón benyitok.

- Összekevertük – lihegem.

- Összekevertük? - csodálkozik Reita.

Feltartom a kezem, hogy várjon, míg levegőhöz jutok. Kifújom magam és felegyenesedek. Ruki mint dúlt bika indulna felém, de leintem:

- Tedd magad takarékra, a baszeroshoz jöttem.

- Miért? Mit kevertünk össze? - kérdi teljesen értetlenül.

- Néz bele a gitártokba. Az én hangszerem van benne.

- Miért? A sajátomat hoztam el – értetlenkedik.

- Nem hiszem.

Kinyitom a nálam lévő tokot és megmutatom a tartalmát. A basszeros elsápad mikor meglátja mi van nála. Azonnal a másikhoz siet és kinyitja.

- Igazad van – nyögi.

Szó nélkül visszacseréljük őket.

- Kösz, hogy visszahoztad – motyogja.

- Ugyan – legyintek – különben nem tudnál versenyezni. De mit szólnál hozzá, ha a továbbiakban sértegetés és beszólogatás helyett, inkább a zenei tudásunkat mérnénk össze? Szavak helyett beszéljenek a tettek – nyújtom felé jobb kezem.

Nagyokat pislog, de kis habozás után megszorítja a kezem, és megrázza.

- Oké, megbeszéltük – ereszt meg egy mosolyt.

- Tudod, ha nem lennél mindig morcos, és lehetne veled így beszél, lehet randira hívnálak – kacsintok rá.

- Mi? - hökken meg – Bocs, de én másik csapatban játszom.

- Ahogy gondolod. De ha gondolod, megihatnánk valamikor egy sört, vagy kávét.

- Meglátjuk, de ha mégis, csak akkor, ha tartod a három lépés távolságot. A hideg kiráz a meleg viccektől és megjegyzésektől. A fanservice az más, de akkor is.

- Oké, felfogtam – nevetek – akkor majd találkozunk. Szia! - intek és távozom.