29. fejezet

Toshiya pov

A koncert hatalmas siker, nagyon élvezem. Teljesen felpörgök, Dievel sokat hülyéskedünk, a közönség legnagyobb örömére. Hulla fáradtan megyek le a színpadról, és lerogyok egy székre. Kaptam egy SMS-t, hogy jók voltunk és lefekszik, mert nincs jól. Már megint mit csinált magával az a marha? Remélem nem komoly. Kicsit kifújom magam és felhívom Reit. Teljesen lesokkol, hogy Aoival van. Mi? Nekem azt mondja, hogy lefekszik, erre mással van? Elszorul a torkom, de próbálok nyugalmat erőltetni magamra és nem azonnal rábaszni a telefont. Végül mindent megmagyaráz. Kicsit megnyugszom, csak a részeg haverjára vigyáz. Ez mondjuk szép tőle. Azért az sokkol, hogy ennyi pia után is józan. Végül elmesélem neki, hogy milyen volt a koncert. Alig mondok valamit, rám nyomja a telefont.

- Halló? Rei? - hallom, hogy búg a telefon – Baszd meg! - dühöngök.

Sajnos ahányszor csak beszélünk, annak mindig veszekedés a vége. Sajnos nehéz összeegyeztetni a beszélgetéseket, mert nem mindig tudom felvenni, mikor hív, vagy ő nyom ki engem. Nagyon nem jó ez így. Sose hittem volna, hogy ennyire rosszul viseljük a távkapcsolatot. Fogalmam sincs miért hisztizik ennyit. Az se segít lelki világomon, hogy vajon Rei mit csinál Aoival. Lehet van köztük valami? Nem, nem hiszem, hogy Rei megcsalna. De Aoi meg... őt nem tudom. Feltétel nélkül bízom kedvesemben, de... Napokig alig alszom emiatt. Tiszta ideg vagyok. A srácok is látják, hogy valami baj van, de lerázom őket. Nem komoly nem kell aggódniuk. Nagyon rosszul esik ez tőle. Pedig azt hittem, hogy könnyebb lesz elviselni a távollétet és majd esténként beszélgetünk, esetleg telefonszex, de kár volt reménykednem. Szinte elrepül egy hét. Folyamatosan koncertezünk, alig van egy két szabadnap. Ha tehetem, próbálok kedvesemmel beszélni, nem sok sikerrel. Egy idő után csak SMS-t írunk egymásnak. Lassan már nem is várom, hogy beszélhessek vele. Minden erőm leszívja a fellépés, arra már nincs, hogy vele is veszekedjek. Nagyon nem értem miért ilyen, pedig nem haragban váltunk el.

- Mi a baj? - telepszik mellém Shini a buszban.

- A pasim – mondom.

- Kicsit bővebben? Összevesztetek?

- Nem mondhatnám. Békében jöttem el, de azóta nagyon furcsa. Ha beszélünk, akkor is csak veszekszünk. Nem tudom miért. Oké nem érünk rá ugyanakkor mindketten, de ezért nem kéne ilyennek lennie.

- Lehet csak rosszul viseli, hogy külön vagytok. Gondolom ez az első, hogy távol vagytok egymástól mióta együtt vagytok.

- Igen, néhány napnál tovább nem voltunk még külön.

- Lehet csak ez a baja – von vállat.

- Talán, szerinted mit csináljak?

- Próbálj meg vele nyugodtan beszélni.

- Igyekszem – erőltetek egy mosolyt.

Biccent és némán ülünk egymás mellett. Órákig tartó utazás után végre megállunk kicsit pihenni. Jólesik kinyújtóztatni elgémberedett tagjaimat. Veszek kávét és valami kaját. Szatyorral a kézben ácsorgok és cigizek, mikor megszólal a telefonom. Rei az.

- Szia, mi a helyet? - próbálok könnyed hangot megütni.

Remélem most sikerül kicsit nyugodtan beszélgetni.

- Ruki vagyok – hallom a törpe hangját.

- Már csak te hiányoztál. Mit akarsz? - morranok rá.

- Tedd takarékra magad! Hiszed vagy sem, segíteni akarok – hallom, hogy szalad.

- Te nekem? - csodálkozok.

- Igen. Nem miattad, mire félre érted. Nem kedvellek, de Reita miatt aggódom. Nem tudom mi van veletek, de szörnyű mostanában. És ez miattad van.

- Miattam? Te beszívtál? - kapom fel a vizet.

- Igen, mert Reita szeret téged, és baromi féltékeny – hadarja.

- Mi? - hökkenek meg, kis híján a füstöt is félre nyelem.

- Igen. Soha nem mondaná ki, de baromira ki van akadva, hogy annyit vagy Dievel, és vele vagy egy szobában.

- Mi, mi, mi? Hogy Die? - akadok ki.

- Igen, nagyon fél, hogy megcsalod vele – furcsa zajok vannak a háttérben.

- Állj, lassíts! - kérem.

- Bocs Toshi leteszem -  vinnyog és kinyom.

- Mi van? - nyögöm a telefonba.

Ám a telefon nem válaszol, csak búg. Bambán pislogok magam elé. Rei féltékeny? Ráadásul Diere? Miért?

- Oh – világosodok meg.

Tehát még mindig nem felejtette el, hogy anno lefeküdtem Dievel és ránk nyitott. Ezt valahogy helyre kell hoznom. Így már mindent értek. Hogy lehettem ilyen hülye?

- Shinya! - kiáltom, mikor meglátom.

Megtorpan és értetlenül nézi, ahogy felé szaladok.

- Mi van? - csodálkozik.

- Te most velem jössz! - megragadom a karját és félre rángatom.

- Mi bajod van? - torpan meg, és rántja ki a kezét szorításomból.

Ezt a hirtelen rándulást megérzem a vállamban. Felszisszenek, tehát nem igen javul, sőt, romlik a vállam állapota. Picsába, de most nem érdekel.

- Beszéltem Rukival – kezdem.

- Pont vele?

- Ő hívott, de ez most nem lényeg. Azt mondta, hogy Rei féltékeny Diere – hadarom.

- Mi? Féltékeny? Miért lenne az? - csodálkozik, és már eleve hatalmas szemei még nagyobbra nyílnak.

- Azt kifelejtettem, hogy mielőtt összejöttünk volna, a mosdóban dugtam Dievel, ő meg benyitott. Emiatt balhéztunk össze. Egyik nap, még turné előtt elkapott, és megemlítette, hogy korábban sem zavart a félig nyilvános szex.

- Bazd meg, ezt valahogy nagyon kihagytad! - morran rám – Mit felejtettél el még? Azt legalább elmondtad neki hogy Dievel volt kapcsolatod? - kérdi szörnyűlködve.

- Persze – vágom rá.

- És azt, hogy már vége?

- Szerinted? Természetesen igen.

- Akkor se csodálkozz, ha féltékeny Diere. Te mit éreznél a helyében?

- Tudom mit érezhet. Egyik este azt mondta rosszul van és lefekszik, aztán felhívtam, és azt mondta hogy Aoinál van – kezdek kiakadni szerintem.

- Kami-sama, mennyi baj van veletek. Holnap hívd fel, és tisztázzátok. Elég volt hallgatni a hisztiteket. Rosszabbak vagytok, mint a tinik – morog.

- Beszélek is vele, viszont akkor ki kell bulizni Kaonál, hogy másik szobatársat kapjak – gondolkodom el.

- Minek szólni neki? Pont leszarja ki kivel alszik – értetlenül pillant rám.

- Oké, akkor aludj velem – vidulok fel.

- Mi miért én?

- Azért mert rád talán nem lesz féltékeny.

- Borzalmas vagy – azzal itt hagy, és visszamegy a buszhoz.

Én is követem.

- Totchi, mivel végre szállodában alszunk, este vetkőző póker? - vidul fel Die.

- Felejtsd el! Sőt, Shinivel akarok aludni a továbbiakban – jelentem ki.

- Mert? - nyúlik meg a képe.

- Borzalmasan horkolsz, az van – morranok rá.

Ez nem igaz, de ezt nem kell tudniuk.

- Nekem mindegy, csak menjünk – jelenik meg Kao.

Beszállunk a buszba és folytatjuk az utat. Csak késő este értünk a szállodába. Mindenki fáradt, Kyo el is aludt. Mondjuk ez nem csoda, ő bármikor bárhol elalszik. Megkapjuk a szoba kulcsokat, karon ragadom dobosomat és magammal rángatom. A szobába érve ledobáljuk a cuccainkat.

- Elmegyek fürdeni – jelenti ki.

Tudom késő van, de felhívom kedvesemet, talán tudunk beszélni. Sokáig csöng, nem veszi fel. Épp nyomnám ki, mikor mégis felveszi.

- Szia, bocsi a zavarásért – köszönök.

Válasz helyett, csak távolról jövő káromkodást hallok és puffanást. Gondolom ez a majom leverte a telefont. Egy kicsit várok, hátha végre a füléhez emeli, de nem.

- Hiányzol Toto-chan – szuszog.

Hirtelen elakad a lélegzetem. Mennyi de mennyi ideje nem hallottam ezt tőle.

- Te is hülye papagáj – motyogom.

Kinyomom a telefont és mosolyogva lerogyok az ágyra. Érzem, hogy könnyeim végig folynak az arcomon.

- Mi baj Toto? - jelenik meg a semmiből Shin.

- Felhívtam, ugyan leverte a telefont, de mondta, hogy hiányzom neki. Szerintem azt se tudta, hogy fogadta a hívásomat. Tudod milyen jó volt ezt hallani tőle? Azok után ami történt? - kérdezem.

- Elhiszem – elmosolyodik és megölel.

- Annyira boldog vagyok – nevetek.

- Gyere, feküdjünk le. Majd holnap hívd fel újra.

Biccentek és elmegyek fürdeni. Sokkal jobb a hangulatom. Úgy érzem, mintha mázsás súlytól szabadultam volna meg. Gyorsan lefürdök, aztán lefekszem aludni. Napok óta először végre könnyedén elalszom. Álmomban újra ott vagyok szerelmemmel és boldogok vagyunk.

Reggel hatalmas hóviharra kelünk. Alig lehet kilátni az ablakon.

- Ez durva- jegyzem meg és hajamba túrok.

- Az, szóval akármi volt a srácok terve, füstbe ment – kezd el öltözködni.

- Inkább elfújta a szél – nevetek.

Ő is elmosolyodik, és lemegyünk az étterembe reggelizni. Egy kiadós kaja után elmegyünk felfedezni a szállodát. Van itt egy király kis szoba, ahol van biliárd, csocso és még egy uszoda is. Az egész napot lazulással töltjük, főleg a pezsgőfürdőben áztatjuk a seggünket. Kyo annyira nagylelkű, hogy megmasszírozza a vállam, ami hihetetlenül jó érzés. Estig lazulunk, ami igazán ránk fért már a sok koncert és utazás után. Immár felfrissülve telepszem le az ágyamra és hívom fel Reit. Remélem, most tudunk beszélni. Szerencsére felveszi és nem csapja rám azonnal lefutjuk a szokásos köröket, de hajlandó beszélni velem.

- Figyelj, kis időbe telt és kellett segítség, de rájöttem mi volt a problémád – kezdem bizonytalanul.

- Tényleg? Mi volt? - kérdi enyhe éllel a hangjában.

- Die. Miután beszéltünk Rukival, tisztán látok. Azt hittem, hogy nem zavar téged, hogy jóba vagyok vele, és szobatársak is vagyunk. Teljesen jogos, hogy féltékeny vagy, én is az lennék a helyedben, de elhiheted, nem történt semmi. Mikor anno ránk nyitottál, akkor feküdtem le utoljára. Kérlek, ne haragudj, hülye voltam. Csak tudod, Dievel 16 éve vagyunk barátok, nekem nem tűnt fel, hogy téged mennyire zavar a barátságunk. A kedvedért kibuliztam, hogy Shini legyen a szobatársam. Remélem ellene nincs kifogásod – hadarom.

- Elég sokáig tartott mire rájöttél – jegyzi meg – De örülök neki. Jobb később mint soha kedves. ÉS igen, igazad van, tényleg féltékeny vagyok rá, de erről nem te tehetsz. Igazából, én is hibás vagyok, mert nem bíztam benned. Csak hiányzol, és nem tudok mit kezdeni magammal nélküled. Azt hittem könnyebb lesz, de tévedtem. Sajnálom, hogy nem bíztam benned, de félek. Félek, mert mindig ott van veled Die, és nem akarom, hogy... - elcsuklik a hangja.

- Nem lesz semmi, nem kell félned. Egyezünk ki abban, hogy mindketten hülyék voltunk és jól elcsesztük – nevetek.

- Benne vagyok – végre ő is nevet.

Kis csönd után szinte az egész éjszakát átbeszélgetjük. Hihetetlenül boldog vagyok. Végre szent a béke. Minden nézeteltérést tisztázunk. Mielőtt a gatyám is rámenne a telefonra, előkeresem a laptopot és skype-on folytatjuk. Hogy Shinit ne zavarjam, fülhallgatóval beszélek. Igaz nem történt sok minden egyikünkkel sem, mégis a legjelentéktelenebb dolgokról fecsegünk. Nagyon boldog vagyok. Nehéz szívvel búcsúzom tőle, mert majdnem elalszom. Csak félre rakom a gépet, és amint párnát ér a fejem, alszom.

Reita pov

Meg tudnám ölni Rukit amiért megint beleszólt a dolgokba, de talán mégiscsak inkább hálásnak kéne lennem, hisz ha ő nem avatkozik be Toshinak sosem esik le mi a bajom én meg nem mondtam volna el neki. Nehéz beismerni, mennyire féltékeny vagyok, viszont szerencsémre megérti. Sikerül mindent elrendezni, teljes a béke megint. Hajnalig telefonon beszélünk, aztán átmegyünk skype-ra, ami azért is jó, mert legalább látom egy kicsit. Elmegy aludni, olyan nehéz most az elválás, de legalább én is könnyebben alszom el, most, hogy már minden oké.

Másnap próba, mégis jó kedvűen megyek be. Rukit meghívom egy ebédre, amikor szünetünk van, amit hálásan el is fogad, tudja nem szokásom nagyon kifejezni az érzéseimet. Így is irigy kedvesemre, hisz nála minden további huzavona nélkül is képes vagyok kimutatni legmélyebb érzéseimet. Persze mert ő a szerelmem. Este megint tudunk kicsit beszélni, megint láthatom őt, ha csak virtuálisan is.

Teljesen rászokunk a skype-ra, nem kerül igazán pénzbe és megvan az az előnye, hogy láthatjuk is a másikat. Így elrepül egy másfél hét, látom, mennyire fárad egyre inkább. Egyre többet panaszkodik a vállára is. Milyen jó, hogy van időpontunk a dokihoz a turné vége utánra, nagy szüksége lesz most rá. Megvonom tőle a próbákat, ha szükséges az ágyhoz kötözöm, de addig nem hagyom majd dolgozni, amíg a válla rendben nincsen. Mondjuk meg is akarom lepni majd valamivel kedvesemet, a hazatérése örömére majd. Amikor pedig este kilenc van, felhívom. Azt mondta most szabad lesz.

- Szia. – hallom boldog hangját, kivételesen telefonon hívtam.

- Üdv. – mosolyodom el én is. – Hogy vagy?

- Borzalmasan, de igyekszem kihasználni minden egyes pihenési lehetőséget. – közli büszkén.

- Ajánlom is. Muszáj lesz azért elmenni a dokihoz. Ha jól sejtem te is zenélni akarsz még jó hosszú ideig.

- Nem ártana. Ez az életem, persze utánad most már.

- Helyes válasz.

Nevetni kezd, ami hihetetlenül jól esik hallani.

- Holnap mit fogsz csinálni? – kérdezi hirtelen.

- Szabadnapot kaptunk a kis csírától, úgyhogy azt hiszem vásárolni, megyek Aoival.

- Miért pont Aoival? – nyögi panaszosan, amit nem hagyok figyelmen kívül.

- Azért, mert tartozik nekem a múltkori miatt. Nem volt könnyű hazacipelni taj részegen.

- Akkor is. – mordul.

- Kicsim, nyugi, csak vásárolni megyünk, nem fogok inni majd csak itthon.

- Át is megy hozzád? – kapja fel a vizet.

- Nem. Eljön velem kaját venni, mert ő is kifogyott otthon belőle, meg piát is veszünk, de nem jön át. Várja otthon az asszony.

- Asszony? Párja van? – döbben meg.

- Édesem eddig is volt neki. Azelőtt jött össze a csajjal mielőtt ti elindultatok turnézni. Mint ma kiderült, amikor eljött velem inni akkor épp össze voltak veszve. – imponál, hogy féltékeny, de semmi értelme.

- Oh. Ez… Bocsánat… - akadozik néha el.

- Nem kell bocsánatot kérned.

- Miért? – hökken meg.

- Mert egyáltalán nem haragszom rád. – kuncogok.

- Barom, ne ijesztgess itt. – pufog.

- Inkább siess haza. Mit szólsz? – próbálkozom.

- Hm, igazán kecsegtető ajánlat, de az a baj, hogy engem itt fogva tartanak és a hónap végéig nem mehetek haza.

- Megszöktetlek, csak egy szavadba kerül. – ajánlom.

- Sajna, most nem tudok élni az ajánlatoddal. – dramatizál még telefonon keresztül is.

- Kár, pedig van tejszínhab, itthon ami csak rád vár. – kuncogok.

- Gonosz. – nyög panaszosan.

- Mire fel?

- Tudod te azt nagyon jól. Lassan egy hónapja vagyok távol tőled.

- Csak nem kanos vagy? – nevetek hangosan pedig én is ezzel küzdök.

- De. Nagyon is.

- Minő meglepetés te kanos macska. 

- Miáu.

Kirobban belőlünk a nevetés, kell, egy tíz perc mire nagy nehezen össze tudjuk szedni magunkat. Még így is levegő után kapkod, mikor megszólal megint.

- Ne haragudj kicsim, mennem kell. Holnap akkor bármikor igaz?

- Igen. – azonnal lekókadnak az ajkaim. – Aztán ügyesen.

- Jóéjt. Szeretlek.

- Én is téged. – bontom a vonalat.

Hallgatom, még egy darabig a hívás végét jelző hangot majd elrakom a telefonom. Korán van, még aludni nem fogok tudni, valamit viszont csinálni kéne. Konzolozni nem akarok, azt most unom, inni egyedül szintén nem jó… Beszélni már beszéltem Toshival, ő most már pihenni fog, mert ki van merülve.

- Unatkozom. – fekszem el a földön.

A gyomrom azonnal megoldja a problémám. Felkelek, átöltözöm, és már megyek is a boltba megvenni a ma esti vacsorámhoz a hozzávalókat. Amit nem mondtam el Toto-channak, hogy Aoival nem kaját megyünk vásárolni, hanem szexboltba megyünk. Meg akarom lepni valami érdekessel egyszerre poénossal. Sejtem, hogy jelmezei vannak, akkor valami más kell, majd meglátom milyen a választék. Felpakolok rendesen piával is nem csak kajával. Gyorsan kifizetem a kosaramban lévőket, szatyorba pakolom őket, aztán irány haza. Beérve az ajtón, ledobom cipőmet, megint felcsavarom a fűtést, időközben lejjebb vettem, amikor jobb idő volt. Na, most hógolyózni van időm, de nincsen kivel. Toshival akarok egyszer már játszani. Dobok neki egy üzenetet, ha hazajön, egy hógolyó csatával kezdünk és nem fog nyerni ezt garantálom. Kapok, vissza egy csak szeretnéd választ, mire elmosolyodom. Megcsinálom a vacsorámat, mielőtt ennék, elmegyek, lefürdök, sokáig áztatom magamat, de nem addig, hogy közben a vacsorám kihűljön. Ehető hőmérsékleten marad, nem kell rámelegítenem. Az étellel együtt letelepszem a kanapéra, indítok valami filmet és közben megvacsorázom. Leöblítem az egészet két sörrel, aztán elnyúlok a kanapén. Bámulom egy darabig a plafont, később pengetek kicsit. Mostanában új dal jár a fejemben. Nemcsak Ruki szokott zenéket írni, hanem Aoi és én is. Kait túlságosan lefoglalja a bandával kapcsolatos ügyek intézése, otthon pedig az asszony várja így neki erre már nem jut ideje. Kouyou-ról nem tudok nyilatkozni. Ember az a hapek maga a megtestesült nyugalom, mintha sosem lenne semmi baja. Profin elrejti, ha mégis van valami gondja. Néha irigylem is érte, de többnyire nem. Így is nehéz kiigazodnia rajtam Toshinak, hát ,még akkor milyen nehéz lenne, ha azt látná, engem nem lehet semmivel sem felhúzni.

- Tuti nem lennénk akkor már együtt. – mosolyodom el.

Fogom a laptopomat, egy kábelt és a basszerom. Összekötöm őket, aztán elindítom a megfelelő programot és teljesen belemélyedek a zenealkotásba. Észre sem veszem, mennyire elszalad az idő. Hajnalban arra kapom fel a fejemet, hogy csörög a telefonom. Ki lehet az ilyenkor? Ismeretlen szám. Nem szokásom felvenni, ezért most sem teszem. De valaki nagyon kitartóan akar elérni, úgy, hogy a végére csak felveszem.

- Jó estét! Elnézést a hajnali zavarásért. Takashima Kouyou barátja igaz? Én Suo Tonji vagyok a Hoshau bár csaposa.

- Igen a barátja vagyok. Miben segíthetek? – mondom, de már sejtem, hogy össze kell szednem.

- Eléggé kiütötte magát, elaludt nekem meg zárnom kéne. Maga volt az első szám, ezért hívtam magát. – szabadkozik a telefonba.

- Egy tíz perc és ott is vagyok. – sóhajtok fel.

- Köszönöm. – motyogja, majd kinyomja.

Kelletlenül szedem össze magam miután elmentettem, ami eddig megvolt. Kocsiba ülök, és már megyek is azért az ittas kacsáért. Beérve kifizetem, amit megivott, persze az ő tárcájából, ne az én pénzem menjen már erre, aztán vállamra dobom és megyek is. Teljesen kész van a srác, egyedül ivott, ami elég szokatlan. Velünk vagy pár barátjával szokott csak így elmászni. Mi van a bandával? Múltkor Aoi issza le magát, most meg Uruha. Oké Aoival én is le akartam részegedni csak nem ment. Borzalmasak vagyunk néha, ez a gondolat pedig megmosolyogtat. Mivel Uruhához nincs kedvem felmenni, fogom és hazaviszem miután betuszkoltam a kocsiba. Szeretek este vezetni, olyan csendes ilyenkor még Tokyo is, alig vannak az utcákon így, ha szabálytalankodom nem sodrok veszélybe senkit sem. Igyekszem óvatosan vezetni a hó miatt, az utak igencsak csúszósak most. Sikeresen hazajutunk egyben, felcipelem az emeletre a hátamon, bent mivel a kanapén most én tanyázok a hálóba viszem. Lefektetem, lerángatom bakancsát, kabátját, majd sorra a többi ruháját, csak a boxert hagyom rajta. Azt nem vagyok hajlandó levenni. Betakarom, aztán megyek vissza a gépemhez, előhalászom a fejhallgatóm, ne keltsem fel. Kicsit sem vagyok még fáradt, ráadásul még a hajnali téli csípős levegő is felkeltett. Egész éjjel fent vagyok, a zene nyers basszus változata reggelre már készen is van. Majd megmutatom Rukinak és leader-samának, meglátjuk, mit szólnak hozzá. Ugyanis Takanori a fejébe vette a következő albumon nem az lesz, amit a menedzser akar, hanem amit mi. Nem csak a kis pöttöm szerzeményei kerülnek fel, hanem a mieink is. Hatalmas felelősség, de boldogsággal és büszkeséggel is eltölt. Kíváncsi vagyok mit fog kedvesem hozzászólni.

Felfrissülésképpen elmegyek lezuhanyozok, utána csinálok reggelit meg egy jó erős feketét. Előkeresem a fejfájás csillapítót is, mert, ha jól sejtem kelleni fog Kouyou-nak. Épp befejezem a főzést mikor előkerül. Eléggé ijesztő ábrázattal, bedagadt szemekkel, rettenetesen kócosan. Integet köszönésképpen mire biccentek egyet, ő pedig helyet foglal az asztalnál. Kap egy pohár vizet a gyógyszerrel együtt, aztán a jó erős feketét. Egy pillanat alatt elpusztítja őket, aztán elnyúlik az asztalon, lábait kinyújtja az asztal alatt, karjait pedig azon.

- Te hoztál haza? – krákog.

- Én. – ennyire nem nyilvánvaló. – De nálam vagy.

- Akkor ezért lepődtem meg. – sóhajt panaszosan.

- Lehet. – elmosolyodom.

- Soha többé nem iszok. – panaszkodik. – Szétrobban a fejem.

- Mindig ezt mondod. – elnevetem magamat.

- Oké igaz, akkor majd mértéket tartok.

- Általában szoktál is.

- Jah. – vakarja meg a fejét.

- Figyi nem rám tartozik, de ha lehet, legközelebb alkohol helyett valami mást találj ki, amivel le tudod vezetni a feszültségedet. – korholom le, persze jogtalanul hisz én is ezt tettem múltkor csak nem jött össze.

- Kösz anya majd figyelek erre. – mordul.

- Tudod, kinek az anyja vagyok. – mordulok.

- Toshié. – vigyorog.

- Tudtommal még férfi vagyok. – sóhajtok nagyot.

- Miért? Nem te vagy alul? – célozgat erősen.

- Nem. – mosolyogva kap egy jól irányzott tockost.

- Hét, nem bántjuk a részeg embereket. – panaszosan fájó pontjához kap.

- Dehogynem, főleg ha baromságot mond. –mordulok.

- Akkor ezek szerint nem téged basznak. – hamar felvidul.

- Inkább én dugom őt. – nevetem el magam.

Hogy jutottunk mi idáig a piálástól röpke két perc alatt? Semmi logika benne, mondjuk bennünk sem, éppen ezért nem kell ezen meglepődni annyira. Elé teszem a reggelit, de evés közben is folyamatosan ugratjuk egymást. Koránt sem olyan jó, mint Toshival, de legalább jól indul a mai nap. Nem kéne azért elhanyagolnom a barátaimat mert van valakim és azt sem akarom, hogy Toshi elhanyagolja az ő barátait. Le kell nyelnem a Dievel való barátságát, feltétel nélkül megbízni benne.

A szabadnap hamar elrepül, Aoival bevásároltunk mindenféle szart, ami csak a kezünk ügyébe került. Érdekes egy nap volt, szegény eladó azt hitte megbuggyantunk mikor mindent leraktunk elé. Főleg mert nézelődés közben röpködtek a beszólások, ami meg kell hagyni néha igencsak cifrára sikerült. Este pedig végre beszélhettem Toshival.

- Szia. Hogy telt a szabadnapod?

- Egész jól. Egyedül vagy? Szeretnék megbeszélni valamit és nem igazán akarom ezt most más előtt.

- Persze Shini lent iszik a többiekkel. – nyel nagyot.

- Ne gondolj semmi rosszra. – mosolygok. – Csak gondolkodtam, aztán végül döntésre jutottam miközben Uruhával beszélgettünk.

- Uruhával? Átmentél hozzá?

- Ő volt itt. Leitta magát, hajnalban kellett összeszednem.

- Szóval? – gyanúsan méreget.

- Szóval, nagyon túlreagáltam múltkor a dolgokat.

- És? – próbál folytatásra bírni, de minden vidámság eltűnt róla. – Kiről lenne szó?

- Dieről.

Nem válaszol csak feszülten figyel, én pedig nagy levegőt veszek, aztán belekezdek.

- Nem hagyhatom figyelmen kívül a barátságotokat, nem kérhetek, olyat tőled tartsd magad távol tőle. Nem ígérem, hogy zökkenőmentesen menni fog, lesznek még veszekedéseink emiatt biztosan, de elfogadom a barátságotokat. Hogy mennyire jóban vagytok. A párod vagyok, bízom benned, éppen ezért akartam, hogy ezt tudd.

- Rei. – suttogja meghatódva nevemet, szemeiben könny csillan meg. – Köszönöm.

- Ugyan. – gyengéden mosolygok, támasztom államat.

28. fejezet

Toshiya pov

Szinte azonnal elaszom, ahogy a busz elindul. Nagyon hiányzik Rei, de győz a kimerültség. Csak valamikor délelőtt kelek fel arra, hogy beszélgetnek körülöttem.

- Mi van Totchi, nem aludtál? - vetődik le elém Die.

- Egy szemhunyásnyit sem – nyújtózok egy nagyot.

- Ahhoz képest tudsz ülni – vigyorog.

- Attól, hogy te végig dugod az indulás előtti napot, nem mindenki teszi ugyanezt – sóhajtok.

- Pont te beszélsz? - továbbra is vigyorog.

- Igen én. A kefélés helyett inkább meghittségben töltöttem a napot a párommal – gyújtok cigire.

- Te tényleg szerelmes vagy – világosodik meg.

- Mégis mit hittél?

- Passz, hogy jó az ágyban – von vállat.

- Az nem kifejezés, hogy jó. De nem a szex miatt vagyok vele – felállok, hogy főzzek magamnak egy kávét, ezzel véget vetve a beszélgetésnek.

Még csak reggel van, de Die már kezd az agyamra menni. Kao is próbál éledezni, amiben egy kávé és a  cigi van a segítségére. Kyo még húzza a lóbőrt, és Shini épp lekómál hozzánk. Ő is szerez magának a fekete nedűből.

- Hogy van a vállad? - kérdi Kao.

- Jól, szerintem nem lesz gáz. Elég sokat pihentem – biztatom.

- Helyes, de ne vidd túlzásba – biccent.

- Kao, mikor érünk oda? Mi a terv? - szól közbe Die.

- Este érkezünk a szállásra, holnap összerakjuk a cuccot, és utána másnap este fellépés. Az estét még a hotelben töltjük, aztán reggel megyünk tovább. Röviden ennyi, a többi még ráér – vázolja a tervet Leader-sama.

- Lesz idő városnézésre? - kérdi Shinya.

- Igen, holnap azt csinálunk amit akarunk, úgyis csak a hangosításnál kellünk – feleli Kao-kao.

- Akkor plusz egy napot lazíthatunk – vigyorog másik gitárosom.

- Lusta dög – borzolok hosszú hajába.

- Nem, csak azért, mert így tudsz te is pihenni – néz rám.

- Na persze – horkanok.

- Most miért Totchi? - néz ártatlanul.

Megforgatom a szemem. Már most kezdi a fárasztásomat. A kis pultnak támaszkodom, és csöndesen ébredezünk. Még nagyon korán van, így nem hívom fel Reit, biztos alszik. Legalábbis nagyon remélem, hogy igen. Jobb híján keresek egy újságot, és olvasgatok. Valamikor fél körül Kyo is előkerül. Mikor teljes a csapat, a főnök is megjelenik, hogy tartson nekünk egy hosszú fejtágítást. Elmagyarázza az adott prefektúra törvényeit, mik a biztonsági előírások, mi az utazás terv. Elég hosszú és meglehetősen unalmas, de figyelni kell. Senki sem akar bajba kerülni. Rei dob egy SMS-t, csak gyorsan átolvasom, és küldök egy okét, aztán újra a főnökre figyelek. Valamikor dél körül állunk meg egy benzinkútnál, hogy kicsit kinyújtóztassuk magunkat. Ahogy kell, elsőnek a mosdót támadjuk be. Dolgom végeztével az üzletben nézelődök az újságok között. Kéne valami olvasni való, de mi? Nem akarom felvásárolni az újságkészletet. Végül veszek pár zenei magazint, egy kávét és valami nassolni valót.

- Srácok, mit szólnátok, ha kártyáznánk? – veti fel Kyo.

- Vetkőző póker? – csillan fel Die szeme.

- Te vetkőzhetsz, de mi nem fogunk – jegyzi meg Shini.

- Csak nem vagy kíváncsi a szexi testemre Shin-chan?

- Van nálad szexibb, szóval hűtsd le magad – legyint dobosom és visszamegy a buszba.

Die arca megnyúlik, és hatalmas szemekkel meg leesett állal bambul.

- Ezt megkaptad – kuncog Kao a bajsza alatt.

- Totchi, legalább te állj ki mellettem! – néz rám könyörögve.

- Inkább Shinyával értek egyet – jegyzem meg.

Gitárosom hal módjára tátog. Mikor vége a fél óra pihenőnek, indulunk tovább. Elfoglaljuk az egyetlen asztalt, ami van a buszban, és Kyo előkeríti a kártyát. Kao hoz sört és kezdődik a játék. Órákig játszunk, jót nevetünk és hülyéskedünk. Néha sikerül fotót is csinálnom. Csak estefelé lesz elegünk, és inkább mindenki csöndesen elfoglalja magát. Nem igazán tudok mit kezdeni magammal. Pont mikor előszedném az egyik magazinom, megint megállunk. Megint fél óránk van, aztán megyünk. Itt már sokat kell várni a mosdóra, mert naná, hogy itt várakozik még két turista busz.

- Anyám – nyögi Die, mikor látja a sort.

Hosszas sorban állás után végre mi is bejutunk, aztán irány az üzlet. Kávé helyett inkább forró teát veszek, különben nem fogok aludni. Mondjuk így is nehéz lesz, mert nincs velem a papagájom. Még le se telik a fél óra, mikor már mindannyian a busznál vagyunk. Még legalább két vagy három órát utazunk, mire végre megérkezünk a hotelbe. Gyorsan felhívom Reit, míg a többiek elintézik a papírokat. Jólesik végre hallani a hangját. Sajnos nem tudunk sokat társalogni, mert hívnak a többiek, hogy menjek már. Megkapom a szobakulcsot és Diet, mint szobatársat és mehetünk. A szoba egyszerű, két ágy, egy külön fürdő, szekrények, egy dohányzóasztal, egy nagy ablak és ennyi. Ledobom a táskám az ágy végébe, elnyúlok, és már alszom is.

Reggel a telefonom ébreszt. Álmosan kászálódok ki az ágyból és tudatosul bennem, hogy ruhában aludtam el, és hogy szinte elájultam. Elmegyek fürdeni, mert van egy olyan érzésem, hogy oroszlán szagom van. Jólesik a forró víz, még a hajamat is megmosom. Hirtelen ér, hogy megcsap a hideg levegő.

- Nem tudsz kopogni? – morranok gitárosomra.

- Mit vagy úgy oda? Láttalak már nem egyszer meztelenül – von vállat.

- Lehet, de mivel van valakim, nem kéne így rám nyitnod – morgok tovább, és hátat fordítok neki.

- És min változtat, hogy bepasiztál?

- Sok mindenen, kezdve azzal, hogy nem fekszem le veled, és ne is álmodj arról, hogy megteszem, és eltitkolom előle.

- Senki se kért ilyet.

- Akkor ne hívj keringőre.

- De morcos vagy – jegyzi meg.

Fújok egyet, és inkább nem válaszolok. Lehet, hogy morcos vagyok, de csak azért, mert nincs velem Rei. Egek, csak tegnap jöttem el, és már nyűgös vagyok nélküle. Mi lesz itt később? Talán jobb, ha nem tudom. Fürdés után átadom a helyet ennek a perverznek, és felöltözöm. Ha minden igaz, akkor az étkezőben találkozunk a többiekkel, és megyünk csavarogni a városban. Svédasztalos reggeli vár minket. Ahogy kell, betámadjuk a kávét, aztán jöhet minden más. Tojás, kolbász, pirítós, gyümölcslé, ez a tökéletes reggeli. Miután jóllaktunk, elindulunk. Nincs sok látványosság, de jó kicsit kimozdulni, csavarogni. Párszor kirobban egy-egy hócsata is. Néha beülünk egy kávézóba felmelegedni, vagy enni valamit. Csak este megyünk vissza a hotelbe. Hirtelen ötlettől vezérelve csinálok egy képet a szobáról, és elküldöm Reinek, „Ez a szoba, és Die a szobatársam. Veled minden rendben?” felirattal. Sokáig nem válaszol, így felhívom. Nagyon nem akarja felvenni, de többször próbálkozom. Mikor végre felveszi, simán leráz.

- Mi van? – nyögöm, mikor a sípolás jelzi, hogy kikapcsolta a készüléket – Cseszd meg – morgok.

Lefürdök és lefekszem. Ez most rendesen elcseszte a napomat. Miért ilyen? Mi baja van már megint? Tegnap még aranyos és kedves volt, most meg? Nem csináltam semmi rosszat, nem bántottam meg, szóval nem értem miért haragszik rám. Oké, hogy nehezen viseljük a távolságot, de ahelyett, hogy örülne, hogy végre van pár szabad percünk, amit együtt tölthetünk, inkább elküld a picsába. Ez piszkosul fáj. Egész este ezen rágódok, és forgolódok. Nagyon nehezen sikerül csak elaludni, amit csodálok. Ahogy kell, reggel is elég morcos vagyok. Inkább nem szólok a többiekhez, nem akarok velük is összeveszni. De szerencsére ma lesz a koncert, az majd felvidít. Reggeli után elvisznek minket a stadionba, hogy segítsünk a hangolásban, és az előkészületekben. Nagy a hangzavar, a jövés-menés. Hiába tűnik káosznak, mégis olajozott gépezet az egész. Mindenki tudja mi a dolga, nem akadályozzuk egymás munkáját. A hangszereink már itt vannak, így kezdődhet a hangolás, a hangpróba. A fellépő ruhák az már az öltözőben, de az még ráér. Első a hang- és a fénytechnika. Órákig tartanak az előkészületek. Nora jár körbe, és hoz nekünk termoszban kávét, vagy egy szendvicset.

- Mi lenne velünk nélküled? – mosolygok a lányra.

- Én vagyok a pótanyukátok, szóval semmi – nevet.

Jót kacagok, aztán megy, hogy végezze a dolgát. Csak késő délután rogyok le egy székre, és nézem meg a telefonom. Számtalan nem fogadott hívás Reitől. Elhúzom a szám. Még midig szarul érint, ahogy tegnap beszélt velem, de visszahívom.

- Szia, mondjad – szólok a készülékbe.

- Mégis merre voltál, miért nem vetted fel? – kezdi azonnal.

- Épp a színpadot raktuk össze. Hangosítás, fények és egyebek. A hangzavar miatt nem hallottam, hogy kerestél – hadarom.

- Oké, bocsi. Mikor kezdtek? – nyugszik le, és vesz visszább magából.

- Két óra múlva. A fellépés három óra, szóval nem tudom, mikor végzünk.

- Oké, figyi, bocsánatot szeretnék kérni, tudom, bunkó voltam.

- Az – értek egyet.

- Kösz – morog.

- Ha mérges vagy, akkor kérlek, ne rajtam töltsd ki. Azt hitem tudunk kicsit beszélni, mert hiányzol, erre elküldesz. Mondhatom, baromi szarul esett.

- Tudom, és sajnálom.

- Mindegy hagyjuk – sóhajtok – Minden rendben veled?

- Azon kívül, hogy megőrülök, úgy hiányzol? Semmi. Látni akarlak.

- Ha minden igaz, közvetíteni fogják a koncertet élőben. Nézd és láthatsz – vidulok fel.

- Az nem az igaz, mert nem vagy velem.

- Bírj magaddal – nevetek.

- Toto gyere, menni kell – nyit be Kaoru.

- Megyek! – kiáltom neki – Bocsi szívem, mennem kell, szeretlek, és szia – bontom a vonalat.

Felugrom és sietek Leader-sama után. Az öltözőben már fel vannak akasztva a ruhák, csak választani kell. Szokásos cica-naci, szoknya és ujjatlan összeállításom mellett döntök. Az egyik segítőnk elkap, és először kiropogtatja a hátam, aztán elkezdi masszírozni a karomat, kilazítani az izmaimat. A vállamra külön figyelmet fordít. A szokásos gyógy krémen kívül kapok izomlazítót, és külön előkészítenek nekem fájdalomcsillapítót, kötszert, a vállmerevítőt. Az a két óra simán elrepül, és arra eszmélek, hogy a színfalak mögött állok, és a szokásos felkiáltás után megszólal az intro, és egyesével a színpadra lépünk.

Reita pov

Nem úgy sikerül a békülés, ahogy gondoltam, de legalább nem haragban váltunk el. Megnézem a koncertet, de összeszorul a szívem. Le sem esett neki mi volt a bajom. Hihetetlenül boldogok, jó őt mosolyogni látni, jobb lenne, ha mellettem lenne inkább, ellenben ez most nem lehetséges. Dobok egy sms-t neki, elmentem aludni, mert nem vagyok túl jól, majd beszélünk, ha lesz időm, meg persze amint fel tudja venni. Mi verte ki megint a biztosítékot? Fanservice Die-vel, hát mi más? Gondolta a fene, hogy ilyen morcos leszek nélküle. Felhívom Aoit, inni akarok, rendesen berúgni ma. Benne van, úgy, hogy fürdés aztán irány egy kocsma.

- Rég ittunk együtt Rei-chan. – ugrik a nyakamba vigyorogva.

- Igen rég. – lefejtem magamról. – De ma én nyerek.

- Csak szeretnéd, maximum.

- Én nem szeretném, én tudom. – kuncogok.

Elfoglalunk egy kis boxot és már rendelünk is. Sörrel indítunk, aztán fokozatosan a tömények. Végig isszuk az itallapot háromszor is. Tajrészegnek kéne lennem, de semmi, még csak spicces sem vagyok. Haza lavírozom a dülöngélő gitárost, fél kézzel derekánál fogom, el ne essen, másik kezemmel leszedem a ruháit boxerig. Betuszkolom a zuhany alá, jéghideg vízzel felrázom annyira, hogy egyedül is képes legyen megállni. Nyafog, hisztizik, próbál menekülni, de nem engedem csak akkor mikor már viszonylag józan. Megtörlöm, elfordított fejjel leszedem vizes boxerét, ráadok egy melegítőalsót, aztán az ágyába kísérem. Már épp mennék, mikor elkapja a kezemet.

- Rei-chan maradj velem. Félek egyedül. – néz fel rám.

- Te félsz egyedül? – húzom fel az egyik szemöldököm.

- Igen. Nem jó egyedül. – szorongatja kezem.

- Jó maradok, csak engedj el. – sóhajtok fel.

Eleget tesz a kérésemnek, helyet foglalok az ágy szélén, mire közelebb araszol hozzám és elalszik. Jesszusom, ki ez a srác és mit tett Aoival? Úgy látom, nem csak nekem van bajom, hanem neki is. Betakarom, majd érzem, hogy a telefonom vadul rezeg a farzsebemben. Előkotorom, felveszem és halkan beleszólok.

- Igen? – meg sem néztem ki az.

- Szia. Hogy vagy? – hallom aggódó hangját.

- Megvagyok, de Aoi szarabbul van most. – suttogom.

- Hogy Aoi? Mit keres nálad Aoi? – von azonnal kérdőre.

- Én vagyok nála. – basszus, lebuktam.

- Meg tudhatnám mégis minek? Azt hittem nem vagy jól. – morog.

- Nem is vagyok. Tulajdonképpen baromi szarul vagyok, mert képtelen vagyok lerészegedni. – sóhajtom.

- Cseszd meg Reita én meg itt aggódom érted.

- Azt se tudod miért mentem el inni. – mordulok halkan.

- Hallgatom a magyarázatodat.

- Hiányzol oké? Igyekeztem leinni magam, ezért Aoival elmentünk kocsmázni. Igen, részeg akartam lenni, hogy legalább addig gyorsabban teljen az idő. Tudod, baromira unatkozom nélküled. – morgok.

- Oké. – adja be a derekát. – Jogos, én is ezt tenném. És? Mi van Aoival?

- Részeg, de, mintha félne valamitől. – magyarázom neki.

- Az alkohol sok mindent kihoz az emberekből… Mennyit ittatok?

- Eleget. Háromszor végig kóstoltuk az itallapot.

- Te pedig még mindig józan vagy? – hűl el.

- Sajnos. De inkább mesélj, te hogy vagy?

- Fáradtan. – hallom a hangján, mosolyog.

Elmesél mindent, persze láttam, de azért jól esik, rettenetesen boldog vagyok ettől. Megosztja velem a dolgokat, mégis ott marad az a kis tüske. Főleg mikor azt kezdi ecsetelni mennyire jól, elvannak Diével. Itt telik be a pohár és kinyomom. Megint gyerekes vagyok a fenébe is. Várom, visszahívjon, de nem teszi. Egész este vigyázok Aoira, olyan kis békés, most pedig ez a béke, ami belőle árad lenyugtat.

Gyorsan eltelik egy hét, Toshival egyre többet veszekszünk és vagy ő, vagy én csapom le a telefont. Nem hiszem el, hogy lehet ekkora barom. Nem esik le neki mi bajom, én meg nem mondom. Néha Aoinál tanyázok egy-egy ivászat után, mindig gallyra vágja magát, pechemre józan maradok az esetek nagy részében. Kezdek leszokni arról, felhívjam Totchit. Inkább sms-t küldök, amik rövidek, tömörek, semmit mondóak. Egyre idegbajosabb is vagyok, amikor tudom figyelemmel követem őket a tv-ből, de van, hogy már inkább nem is nézem meg a koncertjüket. Ezt rendbe kéne tennünk, de hogyan, ha az sem esik le neki egy kicsit sem, mi az ami ennyire felhúz.

- Beszélned kéne vele. – ül le mellém Ruki egy próba után.

- Minek? Csak megint veszekednénk. – szívom a cigim a plafont bámulva.

- Mondjuk, mert jártok, és mert elviselhetetlenebb vagy mióta alig beszéltek.

- Ki van csukva. Arra sincs, garancia felveszi, ha pedig igen, esélyesen megint összevesznénk.

- Majd beszélek akkor vele én. – kaparintja meg telefonomat.

- Héj. Add azt vissza. – nyúlok utána.

- Amint beszéltem vele. – felveszi a nyúlcipőt és kirohan a próbateremből.

- Gyere vissza te mini atomvillanás. – morogva rohanok utána.

- Nincs az az isten. – hallom hangját.

Még épp látom, amint befordul a sarkon és a telefon már a fülénél. Bazdmeg, el fog nekem mindent cseszni ez a marha. Rohanok, amennyire csak tudok, de előnnyel indult. Mire utol érném eltűnik előlem, keresem mindenhol aztán a lépcsőknél megtalálom.

- RUKIII TE ÁTOK! – rontok neki.

- Francba, megtalált. – visít fel és rohan tovább.

- ADD VISSZA A TELEFONOM VAGY KICSINÁLLAK!!! – mint a veszett bika rohanok felfelé a lépcsőn.

- Bocs Toshi leteszem. – vinnyog, mert mindjárt elkapom.

- Megvagy. – morgom fenyegetően mikor sikerül megkaparintanom, de addigra kinyomta.

- Kegyelem!! – ficánkolva próbál menekülni.

- Késő. – mint egy zsákot cipelve, indulok vissza.

- Könyörülj, bármit megteszek neked. – vinnyog, mint egy macska.

- Óóóó… Szóval bármit? – hatalmas gonosz vigyor terül el az arcomon.

- Bármit. – nyel egy nagyot.

- Szavadon foglak, de nem most égetlek be. – közlöm vele.

- Micsoda nagylelkűség. – remeg meg.

- Ki vele mit beszéltetek? – kezdek ideges lenni.

- Semmit.

- Meg egy nagy faszt. – ledobom.

- Aucs. – nyög fel fájdalmasan és a térdeihez kap. – Ez fájt te idióta papagáj.

- Tényleg? Hogy is volt az az ígéret miszerint nem turkálsz többet a magánéletemben? – hányom szemre neki.

- Ez most más. Tisztán látszik mi a bajod… - közli törökülésbe helyezkedve előttem.

- Igen? Akkor világosíts fel, kérlek.

- Hiányzik neked a pasid.

- Erre magamtól is rájöttem. – forgatom meg a szemeimet.

- Nem fejeztem be…

- Hallgatlak. – veszek elő egy cigit és a falnak dőlve gyújtok rá.

- Féltékeny is vagy.

- Ne… Nem vagyok az. – telibetrafál, még a cigi is kiesik a számból.

- Ugyan Reita. Mindenki tudja milyen Toshiya. Nem csoda, ha az vagy.

- Nem tudsz te róla semmit. – morgom.

- Akkor miért vagy féltékeny? – teszi fel a kérdést.

- Nem vagyok az. Akadj le rólam és ne üsd bele a dolgodat abba, amit nem értesz. – korholom le visszaszerezve a telefonom.

- Rendben. Ebben az esetben elvárom, hogy a próbákon 110%-ot teljesíts. – morog.

- Mintha nem tenném oda mindig magam. – felsegítem.

- Akkor is.

- Kihajtod belőlünk a lelket Ruki. Nem tudom a végtelenségig én sem csinálni, vannak egyéb gondjaim is. – vágom fejbe.

- Hagyd otthon a hisztidet. – csap a fenekemre és elrohan.

Jobb híján utána hajítom a telefonomat, ami fejbe is találja. Felszisszen, de bemegy a próbaterembe. Összeszedem az idegesítő ketyerét, nem bánok vele valami kedvesen. Toshi pedig nem hív egész nap, még sms-t sem kapok. Mit mondhatott neki a kis chibi ami miatt ez van? Még csak nem is veszi fel, amikor keresem, hanem kinyom.

- Na, szép. Akkor ne is vedd fel. – mordulok a telefonnak este mikor már sokadjára vagyok kinyomva.

Tudom sok a dolga, de legalább egy pár szót válhattunk volna. Jogos, ezt részben, oké hatalmas részben magamnak köszönhetem. Nem vagyok túl jó párja, ha ekkora balhét csinálok mindig. Letusolok, aztán a kanapén fekve gondolkodom mit is tehetnék. Végül képtelesen beadva derekamat egy több oldalas sms-ben fejtem ki neki mennyire sajnálom, hogy mostanában ilyen vagyok. Okként nem a teljes igazságot írom le, csak annak egy részét, azt a részét a hiánya mennyire feszülté tesz. Sok sikert kívánok még neki az esti koncerthez. A legvégére meg oda biggyesztem, szeretem. Válaszban nem reménykedem. Jóvá kell mindenképpen tennem.

Fekszem még egy darabig, aztán megyek, lefekszem aludni. Nehezen alszom el, feszült vagyok, kialvatlan és még kanos is. A legrosszabb combo.

Valamikor aztán sikerül elaludnom, de csak pár órára, mert a telefonom megszólal. Morogva fészkelődöm, kinyúlok a takaró alól, vakon tapogatózom a takaróval a fejemen. Megtalálom nagy nehezen, de kiejtem a kezemből. Észre sem véve, hogy közben felvettem egy szitoközön szalad ki számon, ami többnyire a mobil feltalálójára korlátozódik. Sikerül felszednem a földről, de teljesen sötét a képernyő, meg sem nyomom a gombot.

- Na, szép, el is tört. Baszódjon meg amiért nem hosszabb életű. – nem jutok el agyilag, odáig ha megnyomnám, akkor világítana és látnám Toshi keres.

Leteszem az éjjeli szekrényre, hátat fordítok, neki közben morgok már megint félálomban.

- Hiányzol Toto-chan. – szusszanom és elalszom.

A telefon pedig világítani kezd nem sokkal ez után, hogy a hívó fél kinyomta.

Reggel fáradtan térek magamhoz, megnézem a telefonom, de se egy sms, se egy nem fogadott hívás. Ez eléggé fáj, viszont nem lep meg. Remélem azért majd meg tudjuk beszélni, így borzalmas minden egyes nélküle töltött perc. Ráadásul ott a tudat, baromira elcsesztem a féltékenységemmel a dolgokat. Eszembe sem jut, esetleg még alszik, mert kimerült. Tengek a házban, unatkozom. Ruki egy sms-ben közli, egyébként elmarad ma a próba, most kicsit sem örülök neki. Semmi dolgom. Jobb ötletem híján, megint csak videó játékkal foglalom le magamat, délben úgy érzem ideje felöltöznöm, leugrom a boltba, hisz minden kifogyóban van itthon. Szegény kis elnyűtt bakancsomat figyelve talán elmehetnék ebből is nézni egy újat, meg valami ruhát is. Kora este végzek mindennel, van új cipő és ruha is, megkajoltam egy olcsó, de annál jobb ramenes standnál és még új húrokat is vettem. Mindig jó, ha van otthon tartalékban. Ideje lassan hazamennem, veszek még piát, aztán zsebre vágott kezekkel, a szatyrokkal, fejembe húzott sapkával, fél arcomat takaró sállal és összehúzott kabáttal sietek a lakásomba. Nagyon hideg van most, pedig mikor elindultam nem akartam jégcsappá válni. A felhők is egyre csak gyülekeznek, ami nem sok jót ígér.

- Kérlek, legalább addig ne legyen, hóvihar még haza nem érek. – könyörgök felnézve a felhőkre, közben megszaporázom lépteimet.

Valaki nagyon szerethet odafent, mert azután kezd el elég erősen havazni miután beléptem az épületbe. Vacogva megyek a liftig, ami lustán ereszkedik le, majd visz fel az emeletre. A lakásba belépve, azonnal felcsavarom a fűtést, ledobom, a cuccokat ott ahol vagyok. Muszáj lefürdenem, fel kell melegítenem magam vagy csúnyán meg fogok fázni. Jó ötletnek bizonyul, a forró víz alatt állva, teljesen ellazulnak az izmaim, amikor már nem vacogok, elzárom a vizet, megszárítkozom, felveszek valami itthoni kényelmes és főként meleg ruhát aztán megyek főzni vacsorát. Amíg a kaja fő, addig a ruhákat elteszem, kibontom az egyik wiskey-t és beleiszom.

- Ez aztán az erős pia. – rázkódom meg, de rettenetesen finom is.

Gyorsabban átmelegszem, mint a fürdéstől. Megiszok még vagy három pohárral mire a kaja is elkészül. Tönkre fogom vágni a májamat, ha gyakran fogom ezt csinálni. Nem túloztam el a vacsorát, egyszerű, gyors és tápláló kaja. A nevét nem tudom, vagy, mégis. Ez amolyan, Reita féle, mindent bele és majd meglátjuk ehető-e kaja.

Kint a tetőfokára hág, a vihar mire végzek a vacsorámmal, csak úgy süvít a szél, tisztán hallani még falakon keresztül is. Kinézve az ablakon megborzongok, hatalmas hókupacok mindenfelé amerre a szél összehordta, de még mindig szakad.

Elpakolok magam után, otthagyva az ablakot, elmosogatok, aztán a telefonom is megszólal.

Egy hatalmas sóhaj szalad, ki ajkaim közül mikor meglátom Toshiya az, egy darabig várok, aztán felveszem.

- Halló?

- Én vagyok. – motyogja, valami furcsa van a hangjában.

- Szia. – elmosolyodom, megnyugszom. – Mi újság? Hogy megy a turné?

- Egész jól csak rettenetesen fáradt vagyok.

- Vállad bírja még? – leoltom a villanyt a konyhában és az előszobába megyek.

- Muszáj neki. – neveti el magát, aztán elhallgat.

- Toshi? – kérdezem, amikor már kezdem azt hinni letette.

- Tudunk beszélni?

- Persze. – nyelek egy nagyot.