66. fejezet
Reita
pov
Toshi az agyamra megy ezzel a
túlzott féltésével. Egy egyszerű kartörésből nem kell ekkora problémát
csinálni. Igaz, ami igaz kevesebb mindent tudok így csinálni, zenélni pedig
egyáltalán nem, ami eléggé feszültté tesz, de valamennyire megnyugtat, hogy
azért Ruki behív olykor-olykor, hogy segítsek ebben, abban, menjek interjúkra
meg hasonlók. Tudom, ott a mögöttes szándéka, látni akarja, hogyan is vagyok.
Megnyugszik, minden ilyen alkalomnál, mikor látja a karomat leszámítva jó
kedvem van, magamhoz képest és egyáltalán nem vagyok olyan bunkó. Mondjuk,
sokat segít az is, hogy Toshival megint együtt vagyunk. Aztán pár nappal később
már kocsiban ülve tartunk szüleihez. Vezetnék így, de fél kézzel nem az igazi,
ráadásul a basszeros sem enged. Valljuk be félek. Hisz nem tudom mennyit tudnak
a szülei a történtekről. Bár kedvesem szavai megnyugtatnak, azért továbbra sem
szűnik feszültségem, csak akkor mikor anyukája ajtót nyit.
- Végre itt vagytok – fogad
minket kedvesen – Te jó ég, Akira-chan! Mit csináltál? - sápad el.
- Egy kis baleset – mosolyog
zavartan.
Mivel nem akart kicsinálni, sem
ő, sem később az apja megnyugszom. Kész élmény hallgatni, ahogy Ruki és Toto
egymást ugratják finom keretek között maradva Miyuki miatt.
A nap további része jó
hangulatban telik este pedig mikor magunkra maradunk a szobában elkapom
kedvesem derekát és nyakába csókolok.
- Ugye tudod, hogy alaposan
felhergeltél a fürdőben? – mélyesztem belé újra és újra fogaimat, amivel
nyögéseket csalok ki belőle.
- Pedig semmit sem csináltam
csak fürödtem. – simít ép kezemre.
- Hát épp ez az. Előttem
riszáltad a formás kis fenekedet. – nekinyomom ágyékomat.
- Nem tudok máshol fürdeni. –
vág vissza, mire lenyúlva megmarkolom.
- Nem hiszem, hogy olyan
helyzetben lennél, hogy feleselj velem. – suttogom fülébe.
Erre már nem kapok választ,
helyette inkább megfordul ölelésemben és hevesen ajkaimra tapad. Elbotladozunk
valahogyan az ágyig, de ott megállunk. Toshi hirtelen észbe kapott, ő állított
meg minket.
- Rei a kezed. – zihálva
suttogja ajkaimra.
- Mi van vele? – továbbra sem
hagyok neki nyugtot, kezem mindig ott van valahol.
- Feküdj le. Nem tudnál most
támaszkodni.
- Megölöd a hangulatot. –
mordulok.
Felsóhajt, majd finoman az ágyra
lök. Nyekkenek egyet, mikor megérkezem, picit a kezem is fájni kezd a hirtelen
eséstől, amit tompítani sem tudtam, hisz nem arccal előre, hanem a hátamra
estem. Az a kis fájdalom is hamar feledésbe merül, főleg, mert ragadozó
tekintettel elindul, és felém mászik.
- Rossz voltál Suzuki Akira? –
suttogja rekedtes hangon.
- Ki tudja. – kaján mosoly
jelenik meg arcomon.
- Szerintem rossz voltál. –
simít végig ágyékomon.
- Esetleg. – megsimogatom arcát.
- A büntetést mindenképpen
megkapod. – nyom le a párnák közé.
Hihetetlen, hogy még ilyenkor is
mennyire vigyázz a kezemre. Ez már az agyamra megy, de legnagyobb szerencséjére
kompenzálja a dolgokat. Egy rövid öl tánc kíséretében megszabadul kinyúlt pólójától
és melegítő alsójától, majd teljesen nekem simul. Panaszosan felnyögök, amiért
csak fél kézzel vagyok képes viszonozni becézgető simogatásait.
- Rei, elrontod a szórakozásom,
maradj nyugton. – pufog, amikor fel akarok ülni.
Visszafekszem, csak figyelem
mire készül. Megszabadít melegítő alsómtól. Én nem veszek pólót alváshoz, csak,
ha már nagyon hideg van. Hogy tovább fokozza kínozásom magasiskoláját előttem
tágítja ki magát. Igyekszik visszafogni hangját a többiekre való tekintettel
is, mégsem tud teljesen csendben maradni legnagyobb örömömre. Hangjával
rettenetesen tudja fokozni a vágyam.
- Toshi ne csak te szórakozz.
Kérlek, ne kínozz tovább. – motyogom panaszosan, mire végre megkegyelmez nekem
és rám bukik.
Gyengéden kényeztet, mire
nyögések szaladnak ki belőlem. Hajába túrok, hogy jobban magamra tudjam nyomni.
Ez valami hihetetlen és minden egyes alkalommal egyre jobb és jobb lesz.
- Kérlek… - nyögöm.
Ép ésszel ezt nem lehet kibírni.
Komolyan megőrülök tőle. Kedvesem pedig morogva ugyan, de teljesíti, mire oly
nagyon vágyom. Elhelyezkedik, majd finoman rám ereszkedik. Egyszerre sóhajtunk
fel, élvezve az egybeolvadás örömét. Felhúzom lábaim, hogy neki tudjon
támaszkodni, majd finom mozgásba kezd. Nem vagyok rest beszállni én sem.
Alulról ostromlom, ahogy csak tudom.
Nem váltunk pózt, már csak rám
való tekintettel sem. Mégis… Így is ugyanolyan, sőt… most talán még jobb is.
Hosszabban el tudjuk nyújtani, Toshi pedig élvezi, hogy irányíthat.
Végül elfekszik rajtam, tovább
mozgatja csípőjét, viszont ajkai enyémeket becézgetik. Egyszerre jutunk a
csúcsra. Ő a hasamra, én belé. A nyögésünket elfojtottuk, amennyire csak
tudtuk.
Zihálva száll le rólam és
fekszik mellém.
- Csodás voltál. – suttogom.
- Én mindig az vagyok. – kuncog.
- Egós dög. – puszilom meg
homlokát.
- Csak egészséges önbizalommal
vagyok megáldva. – húzza magunkra a takarót.
Megforgatom a szemeimet, majd
lehunyom és igyekszem kipihenni magam abban a rövidke kis időben, ami még
megmaradt az estéből.
Délben kászálódunk le. Sajgó
kezemet dörzsölgetem a gipszen keresztül, amit Toto-chan aggódva néz, de
biztosítom a felől, hogy minden rendben van, csak elaludtam. Nem túlságosan
nyugtatom meg, ezért hoz jeget a kezemre.
- Mert ez aztán sokat fog
segíteni gipszen keresztül. – sóhajtok fel.
- Ne morogj, inkább tedd rá. –
nyomja a másik kezembe a fagyasztott húst.
Anyukája csak jót mosolyog
rajtunk, Ruki meg elborzadva figyeli a jelenetet. Aggódik ő is a maga módján.
Figyelmét, azért terhes barátnőjének szenteli így nem áll le veszekedni
Toshival.
- Tulajdonképpen miért is nem
bírod a bátyámat? – ül az énekes ölébe Miyuki.
A levegő hirtelen megfagy. A
basszerossal kíváncsian fordulunk Takanori felé, kedvesem anyjának sürgős dolga
akad kint férjével együtt. Érzi veszélyes vizekre evezett a lánya.
- Na, erre én is kíváncsi
vagyok. Engem csakis imádni lehet. – tesz rá egy lapáttal Toshiya is, mire
hatalmasat csapok combjára.
- Hé! – ugrik egy nagyot egy
fájdalmas kiáltás kíséretében.
- Muszáj ezt? – kérdezi Ruki
Miyukit.
- Szeretném tudni. – simogatja
meg az arcát.
Ruki felsóhajt, kedvesét
figyeli, majd ránk pillant és Toshira fordítja tekintetét.
- Azért nem bírom, mert egy
egoista állat, aki úgy viselkedik, mintha az övé lenne a világ és jobb lenne
mindenkinél. – mondja ki nyíltan.
- Mert jobb is vagyok! – mordul
az említett.
- Miért is? Mindenki lehet
ugyanolyan jó, mint te vagy sokkal jobb is. – Takanori meglepően nyugodtan
beszél, habár látom, a szemeiben forrong a düh.
- Nincs olyan ember, aki engem
le tudna pipálni. – Toshi felkapta a vizet.
Megremegek, szóval még mindig
nem ismer el engem sem. Ez most rosszul esett.
- Toshiya! – szól rá Miyuki.
- Csak böki a csőrét, hogy mi
jobbak vagyunk, mint ők! – száll vitába húgával is.
- Óh, maradj már magadnak! Ha
Yoshiki nincs, nem juttok ilyen gyorsan előre. Nekünk nem volt ekkora
segítségünk, magunktól értünk el mindent, ez pedig csak még inkább segített
nekünk, hogy a srácokkal összekovácsolódjunk. – érvel Ruki.
- Ez… - kezdene bele valami
velősbe, de erre tényleg nem tud mit mondani.
Felállok, elment az étvágyam.
Fogom a cigimet és kimegyek, de még kint is hallom a beszélgetést.
- Ha nem lennél ennyire eltelve
magadtól, akkor talán még kedvelnélek is. – magyarázza Ruki.
- Szóval emiatt? – kérdez vissza
Toshi.
- Emiatt. Mert nem veszed észre
mások tehetségét. – mondja jelentőségteljesen. – Pedig nem csak te létezel
egyedül a világon!
Két cigit is elszívok, mire
Toshi kijön.
- Rei jól vagy? – csendes, hozzá
képest szokatlanul.
Érzem rajta az előbbiek kicsit
sokkolták, gondolom nem sűrűn esett még le neki ez, hisz nem valami gyors
felfogású. Eléggé érvágás lehetett neki így is, hogy ezt pont Rukitól kellett
megtudnia.
- Jól. – sóhajtok fel, kár nekem
is rátennem egy lapáttal.
- Ne haragudj. Megbántottalak
azzal, amit mondtam, igaz? – hátulról hozzám bújik.
- Nem haragszom, nem esett
valami jól, de ne aggódj, nem ez fogja gallyra vágni a hangulatot, csak nem
akartam ott lenni mikor egymásnak estek.
Karjait megérzem mellkasomon és
megsimogatom őket. Örülök neki, hogy Ruki végre a sarkára állt, hisz terelhette
volna a témát.
- Enned kellene. – töri meg a
csendet.
- Ahogyan neked is. – elteszem a
cigis dobozt, meg a gyújtom. – Menjünk be. – javaslom.
Megfogja a kezemet, majd
visszamegyünk a házba. A hangulat még kicsit fagyos, de nem olyan borzalmas
már. Miyuki és Ruki csendesen beszélgetnek, közben Taka simogatja Miyuki
gömbölyű hasát. A boldog jelenet megmosolyogtat. Ruki igazán boldognak látszik
és ez engem, mint barátját, munkatársát is boldoggá tesz. Hisz mégiscsak
kellemesebb egy olyan környezetben lenni, dolgozni, ahol jó hangulat van. Végül
pedig a basszeros szülei is előkerülnek megint, aztán nekilátunk ebédelni.
A délután jó hangulatban telik,
végre Toshi is összeszedi magát addigra. Újra ugratják egymást Rukival, amin
csak jót mosolygunk. Érezhetően jobb közöttük a hangulat, ami mindenkit
bizakodással tölt el. Miyuki mellettem szürcsölgeti teáját, amíg ezek ketten
kergetik egymást a szobában.
Sajnos pár napon belül elérkezik
az is, hogy vissza kell mennünk. Így is több időt töltöttünk itt, mint tervezte
kedvesem, de nem mintha bánta volna egyikőnk is.
- Toshi, köszönöm. – mondom, már
mikor az autóban tartunk visszafelé.
- Mégis mit? – pillant rám
döbbenten egy rövid időre, aztán újra az út felé fordítja tekintetét.
- Hogy beszéltél Rukival, de
első sorban, hogy eljöttünk. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom még érezni.
Tudod a szüleim elvesztése után, még, ha nem is haltak meg úgy éreztem
valamilyen szinten egyedül maradtam, de most rájöttem, hogy nincs így. Habár
elvesztettem a családom, kaptam helyette egy másikat, ami sokkal jobb, mint az
előző volt. Köszönöm szerelmem. – mondom őszintén.
Nem
válaszol, csak vezet tovább, de azért kezét combomra teszi, hogy simogasson.
Figyelem arcát, gyengéden mosolyog, és könnyek bujkálnak szeme sarkában.
Meghatódott volna? Pedig csak azt mondtam, amit gondolok. Simogatására,
elálmosodom. Izmaim elernyednek, majd nem sokkal később már egyenletesen
szuszogok. Felriadok, mikor kedvesem arcomra teszi kezét, kómásan felbattyogok
vele a lakásba, de amint párnát fog a fejem újra alszom.
Másnap
reggel éles fájdalomra kelek a karomban. Hasam alatt van és borzalmasan fáj. A
francba rajta aludtam, és most piszkosul fáj. Kikelve a basszeros mellől a
konyhába megyek. Keresek valami igencsak erős fájdalomcsillapítót, aztán egy kis
kávéval lehúzom. Talán nem a legjobb feketével leküldeni, de már mindegy. Csak
nem lesz tőle már bajom. Végig nézek magamon, csak a melegítő alsó van rajtam.
Volt ereje átöltöztetni? Ez igazán kedves, pedig nála vagyunk most. Kellene egy
közös lakás vagy valami. Akkor legalább nem kellene mindig egyik helyről a
másikra hurcolkodni, bár nekem semmi bajom sincs ezzel, néha kell az is, hogy
külön legyünk picit. Legalább egy-két napra.
Hozzálátok
fél kézzel reggelit csinálni Toshinak. Valami kis könnyűre gondoltam, ami
elkészítéséhez nem feltétlenül szükséges két kéz. Éppen ezért maradok a
rántottánál és a pirítósnál. A zöldségekkel ugyan bajban vagyok picit, mikor
felpróbálom aprítani őket, de hamar megoldom. Épp készen vagyok, mire kedvesem
is előkerül. Morog egy sort, amiért egyedül csináltam mindent és nem keltettem
fel, de egy csókkal elhallgattatom. Imádom mikor ebben a kinyúlt pólóban
alszik. Rohadtul szexin áll neki. Szép csendesen megreggelizünk, aztán egy kávé
mellett nézzük a másikat. Szavak nélkül kommunikálunk. Az egészet a csengő vad
zúgása töri meg. Sóhajtva felállok, megyek ajtót nyitni, addig kedvesem elmossa
a mosatlant. Nem tudom ki az ilyenkor, de remélem, baromi jó indoka van
ilyenkor zargatni minket, vagy, ha nem lehajítom a tízedikről. Már épp nyitnám
szóra a számat, mikor meglátom ki, pontosabban kik állnak az ajtóban. Az arcuk
azonnal megnyúlik unott képem láttán.
- Kora
reggel? Eszem megáll. – mordulok. – TOSHI HOZZÁD JÖTTEK ÖLTÖZZ FEL! – kiáltok
be kedvesemnek.
- Mit
keresel itt? – mordul.
Nem mondok
semmit, jobb, ha nem vágok vissza, azzal csak rontanék Toshi helyzetén.
- Itt is
vagyok! Ki….. keres…. – lefagy a mosoly az arcáról, mikor meglátja a
vendégeinket.
- A fürdőben
leszek. – mondom Toto-channak, de mielőtt még bemennék, csak azért is elkapom
derekánál fogva, majd hosszan megcsókolom.
-
Toshi!!!!!!! – háborodik fel Die és Kyo egyszerre.
Még hallom
az ideges morgásokat, mielőtt becsukódna mögöttem az ajtó. Egy elégedett mosoly
jelenik meg az arcomon, aztán ahogy csak tudom megmosom magam, felöltözöm,
aztán belevetem magam a tomboló apokalipszis kellős közepébe, szerelmemnek
támaszként.
Toshiya
pov
Az a pár nap
szüleimnél tökéletes, még akkor is ha párszor összebalhézok Rukival. Általában
leszarom amit mond, főleg ha engem szid, de amit mond... nem hiszem, hogy igaza
van. Szerintem Yoshiki nélkül is eljutottunk volna ide. Lehet, hogy indításként
jól seggbe rúgott minket, de meg volt a kezdő lökés, és ki is tudtuk használni.
Sokan nem képesek erre. Ettől függetlenül mi jó csapat vagyunk, sőt, barátok,
család.... Rukinak nincs igaza. De amit mondtam... megint előbb beszéltem mint
hogy gondolkodtam volna. Rei nem csak nagyszerű zenész, de nagyon jó ember is.
Lehet nem adtam eléggé a tudtára, hogy mennyit jelent nekem? Hogy milyen nagyszerű
zenész? Lehet igaza van Rukinak, és
eddig nem vetem észre Reit. Lehet tudtára kéne adnom, hogy mint zenészt is
mennyire elismerem, és tehetségesnek tartom? Az ominózus veszekedés után egész
jó a hangulat. Végül haza kell mennünk, mert vége a pihenőnek. Amit Rei a
kocsiban mond az nagyon jól esik. Még a mai napig meg tud lepni, hogy mennyire
mély érzései vannak. Kár, hogy csak ritkán mutatja ki. Bár van egy olyan
érzésem, hogy én többet látom ezt az oldalát, mint a társai. Nem baj, ilyennek
szeretem. Otthon minden tökéletes, kivéve, hogy reggel nélküle kelek. Ám nem
várt meglepetés fogad, reggelit főzött nekem. Kicsit morgok, hogy nem várt meg,
de hamar megenyhülök. Kellemes a reggeli, szavak nélkül is megértjük egymást.
Amíg elmosogatok, valaki kopog. Nem foglalkozom vele, egészen addig, amíg Rei
nem kiált:
- TOSHI
HOZZÁD JÖTTEK ÖLTÖZZ FEL!
Kicsit
rendbe szedem magam, és megyek, hogy megnézzem ki az.
- Itt is
vagyok! Ki….. keres…. - dermedek meg.
Die
felhörren, mire Rei elmegy a fürdőbe, de még elkap egy forró csókra.
- Na, ki
vele, mi a franc folyik itt! - követeli Kyo, amint kedvesem eltűnik.
- Mi lenne?
Kibékültünk és újra együtt vagyunk – vonom meg a vállam.
- Toshi –
sóhajt lemondóan Kyo – Mégis mi ütött beléd? Azok után, ami történt? Miért
ragaszkodsz ennyire, ehhez a kreténhez? Mi az istent látsz benne?
- Komolyan
Toshi, az a fickó nem normális! Majdnem kiverte a fogsorom! - akad ki Die is.
Megszeppenve
hallgatom a kirohanásukat. Külön-külön még csak boldogulnék, de hogy ketten
vannak, főleg, hogy szeretők is... szinte végszóra megjelenik Rei, és a
háttérből figyel.
- Te mit
tettél volna a helyében? Nem mennél neki annak, aki lefekszik a pasiddal? -
kapom fel a vizet.
Die
visszavágna, de nem tud. Ő is ugyanazt tenné, mint Rei.
- Azt ne
mondd, hogy komolyan gondolod ezt az egészet. Gondolkodj egy kicsit, bár nem
erősséged, tudod milyen ha elborul az agya. A saját érdekedben tartsd távol
magad tőle – villog Kyo szeme.
Ritkán ha
ennyire mérges. Ez rosszabb, mintha őrjöngene. Komoly és nyugodt a hangja, a
szemei vészjóslóan csillognak.
- Engem nem
bántana – jelentem ki határozottan – Sose emelt rám kezet, és nem is fog.
-
Megtehettem volna, de sose voltam rá képes – szól közbe Rei – Pedig
megérdemelted volna – motyogja, de ezt csak én hallom meg.
- Eddig azt
hittem jó ízlésed van – veti ide Kyo.
- Ha nekem
van ízlés ficamom akkor neked is, tekintve, hogy a volt pasimmal jársz – fonom
össze karjaimat a mellkasom előtt.
- Hé! –
méltatlankodik Die – Igen is, jó pasi vagyok.
- Ide
figyelj! – elkapja a pólóm, és leránt, hogy egy magasságba kerüljön az arcunk.
Szemem
sarkából látom, hogy Rei megfeszül.
- Leszarom
mit csinálsz, de a barátom vagy, és nem akarom még egyszer végignézni, hogy
kikészülsz, világos? – a hangja jéghideg, de tudom, hogy őszintén aggódik.
- Nem fog
megtörténni – jelentem ki – Nem fogjuk még egyszer elkövetni azokat a hibákat.
- Remélem,
mert ha mégis, nem állok meg egy pofonnál – kedvesemre villantja jéghideg
fekete szemét.
- Ha
valakinek be akarsz húzni, engem üss meg – szabadulok ki szorításából – Minden
miattam történt. Ha akkor este nem megyek el Dievel inni, nem lettem volna
részeg és nem fekszünk le. Minden az én hibám, nem Akiráé.
- Toshi,
engem hagyj ki belőle. Oké, nem vagyok ártatlan, ezt elismerem, de mindketten
részegek voltunk, és amúgy sem járunk már. Szóval nem értem miért utál –
védekezik gitárosom.
- Te nem
lennél féltékeny a párod exére, mikor azok napi szinten találkoznak? – jön az
epe kedvesemtől.
Die nem mond
semmit, csak fintorog.
- Tégy ahogy
jónak látod – von vállat Kyo, és részéről vége a beszélgetésnek.
- Miért is
törtetek rám? – terelem a szót.
- Azért te
agyalágyult, mert már próbán kellene lenned – morran az énekes.
- Mi? – esek
kétségbe.
Ijedten az
órára nézek, és elszörnyedek, már két órája bent kéne lennem.
- Kao úgy
tudja, hogy a húgodat vitted kórházba, és a telefonod meg itthon hagytad. De
merem remélni, hogy az esti interjúra elmész – vázolja a hazugságot Kyo.
- Persze –
szedem össze a gondolataimat – Kivel leszek?
- Kaoruval –
jelenik meg egy ördögi mosoly a törpe képén – Este nyolcra menj Boohoz.
Magával
rángatja Diet és mennek. Kiengedem őket és csak azután zárom be az ajtót, hogy
beszálltak a liftbe. Mély sóhaj kíséretében visszamegyek a nappaliba, ahol még
mindig ott ácsorog tanácstalanul Rei. Előszedem a cigim és az erkélyen
rágyújtok. Mélyen magamba szívom a bagófüstöt és nézem a nyüzsgő várost. Nem
érintett jól most ez a veszekedés. El akartam mondani a fiúknak, de valahogy
sejtettem, hogy nem értik meg, és ez lesz belőle. Nem fogom elhagyni Reit, csak
mert nekik nem tetszik. Oké, van okuk, hogy ne kedveljék, de azaz én hibám.
Miatta történt minden.
- Annyira
hülye vagyok – motyogom.
- Miért? –
karolja át a vállam kedvesem.
Mikor jött
ki?
- Nem így
akartam, hogy megtudják – intek hátra.
- És ezért
lennél hülye? – vonja fel szép ívű szemöldökét.
- Nem, hanem
mert minden miattam történt. Hogy szakítottunk, hogy verekedtél Dievel és
Kyoval, és minden amin keresztülmentünk … - belém fojtja a szót egy édes
csókkal.
Átkarolom a
nyakát és viszonzom. Nem tudom hogy csinálja, de minden feszültségem elszáll,
és a helyét átveszi a nyugalom és a biztonságérzet.
- Nem lesz
semmi baj – elhúzódik és simogatja a hátam.
- Remélem,
de szerintem itt még nincs vége. Kao nagyon pipa lesz, és szerintem bent tart
túlórázni vagy nem tudom – vonom meg a vállam – És szerintem estére már tudni
fog a banda mindenről. Nem így akartam, de most már mindegy – nyomom el a
csikket.
- Biztos
megértik majd.
- Nem tudom.
Ők a barátaim, szinte a családom. Szeretném, ha elfogadnák, hogy veled boldog
vagyok. Annyi is elég lenne, hanem utálnának látványosan. Nem akarom, hogy erre
az egészre rámenjen a barátságom velük, vagy a mi kapcsolatunk.
Nem mond
semmit, csak újra magához ölel, amennyire a gipsz engedi. Nem tudom meddig
állunk így, de nem is érdekel. Most boldog vagyok, és úgy érzem, nem történhet
semmi baj, hiszen velem van az, akit mindennél jobban szeretek, és ő vigyáz
rám.
- Gyere
kicsim, menjünk be, hűvös van – invitál be.
Kézen fog és
bemegyünk. Tavasz van, és jó az idő, de még elég hűvös.
- Mihez
lenne kedved? – szakít ki gondolataim közül.
- Nem tudom.
- Menjünk el
valahova?
- Inkább
maradjunk itthon. Film?
- Hozz
nasit, addig én keresek valamit – vigyorog.
Imádom ezt a
róka-vigyort. Ettől kicsit jobb kedvem lesz, de nem sokkal. Ahogy megyek a
konyha felé, Rei a fenekemre csap. Elmosolyodom és csinálok pattogatott
kukoricát. Szerzek üdítőt és mire kiérek a nappaliba, Rei már a kanapé
terpeszkedik. Mellé fészkelem magam, közénk teszem a nagy tál ropogtatni valót
és indul a film. Jó kis vígjáték. Sokat nevetünk, a rossz kedvem is elszáll.
Ugyan
rosszul indult a reggel, de most már minden rendben. Film után elmegyünk
ebédelni valahova, aztán irány egy kávézó. Sokat beszélgetünk és jól érezzük
magunkat. Minden annyira tökéletes. Csak mikor már újra otthon vagyunk,
tudatosul bennem, hogy nemsokára szembe kell néznem egy nagyon mérges
Leader-samával.
- Nem
fürödhetek veled? – nyafog Rei.
- Nem
szívem, mert az nem gyors fürdés lesz, és ülnöm kell, ráadásul élőben lesz az
adás – simogatom meg az arcát.
Beveti
kiskutya szemeit, aminek nagyon nehezen állok ellen.
- Nem ér –
duzzog.
Összeborzolom
a haját és megyek. Gyorsan megfürdök, aztán rohanok a hálóba, hogy keressek
valami ruhát. Csak nagy fejemmel nem hoztam váltás alsót, így egy törülközővel a
derekamon flangálok Rei előtt. Miért van olyan érzésem, hogy úgy néz rám, mint
egy ragadózó, ami épp becserkészi az áldozatát? Előkerítek egy szűk farmert,
pólót, inget és már megyek is.
- Mikor
jössz? – kérdi Rei, mikor már a cipőmet veszem.
- Nem tudom,
de hívlak. Ha későn jövök, ne várj meg, feküdje le nyugodtan.
- Megvárlak
– jelenti ki.
- Édes vagy
– lopnék egy csókot, de a falhoz présel és többet követel – Engedj kérlek –
zihálom.
- Nem
akarom.
- Én se, de
mennem kell. Kaoru mérges lesz.
- Duma.
Nehezen
kibontakozom karjai közül és elindulok. Kyo miért hazudott a védelmemben? Bele
se merek gondolni mi lesz holnap a próbán. Kyotól biztos kapni fogom az ívet,
Diet nem tudom, Shin és Kao nem hiszem hogy foglalkozna vele. Össze kell
szednem magam. Nem akarom még jobban magamra haragtani Kyot. Abból nem lenne
köszönet. Abból meg még inkább nem, ha kiderülne, hogy nem a húgommal voltam a
kórházban. Ha Kyo elmondja hogy kivel vagyok, előbb-utóbb kiderülne, hogy mi
történt igazából. Jobb ha elmondom Kaorunak, így talán nem lesz annyira pipa,
mintha később derülne ki. Amíg ezen agyalok, meg is érkezem a stúdióhoz. Kao
kocsija már itt van. Mély levegőt veszek, kiszállok és elindulok befelé. Kao
meg a megadott stúdiószoba előtt ül és bagózik.
- Minek van
telefonod, ha otthon hagyod? – förmed rám - Hogy van a húgod? – enyhül meg.
- Jól, már
gömbölyödik a hasa – ülök mellé – Beszélhetnénk? – kérdezem félve.
- Persze,
baj van? – kérdi komolyan.
- Ami a
reggelt illeti… Kyo nem mondott igazat. Nem a húgommal voltam a kórházban,
hanem otthon. Tegnap haza jöttünk a párommal a szüleimtől, és teljesen
elfelejtettem, hogy ma próba van. Nem sokkal az előtt keltünk, hogy Kyo és Die
beállított hozzám.
Várom a
vihart.
- Ezt nem
mondod komolyan? Ennyire, hogy mehet ki a fejedből valami? Hogy lehetsz ennyire
szétszórt? – nem kiabál, de annál szigorúbb a hangja.
- Nem tudom.
Nagyon sok minden történt az utóbbi időben.
- Mégis mi?
De lehetőleg az igazad mondd! – követeli.
- Reitával
kibékültünk, nemrég törött karral jött haza, és a húgom miatt is Rukival elég
sokat balhézunk. Káosz ami van.
- Cseszd meg
– morog és cigire gyújt – Remélem tudod, hogy ez nem kifogás. Nem érdekel, mit
csinálsz a magánéltben, egészen addig, amíg nincs hatással a munkádra. Nem
érdekel kivel jársz, de teljesítened kell a próbákon. Szedd össze magad Toshi,
mert nem vagy önmagad, szétszórt vagy és nem tudsz a munkára koncentrálni. Mint
tudod, nyáron lesz egy fesztivál, ahogy szinte biztos, hogy hívnak majd minket,
és a stúdiózás is hátra van. Nem szeretném, ha miattad nem haladnánk. Remélem
megérted.
- Igen,
igyekezni fogok, ígérem. Nem tudom mi van velem – simítom hátra a hajamat.
- Szerelmes
vagy – kommentálja, de minden szigor eltűnt a hangjából.
- Nem is
tudod mennyire – mosolygok.
Megcsóválja
a fejét, és nyugodtabban tudunk beszélgetni, amíg be nem hívnak minket. Sokkal
nyugodtabban ülök és jópofizok Boonak. Örülök, hogy Kao nem harapta le a fejem,
de tudom, hogy nagyon is komolyan gondolta amit mondott. Nem okozhatok neki
csalódást. Szeretem Boo műsorait, mindig jól szórakozunk, inkább baráti
beszélgetés ez mint interjú. Leginkább a videóinkat nézzük és beszélgetünk
róla, hogy milyen volt a forgatás, mi ihlette a zenét meg ilyenek. Szinte észre
se veszem, és már el is repült két óra és vége a műsornak.
- Tochi-chan,
Kaoru-kun, örülök, hogy eljöttetek – nyújtja a kezét Boo.
- Mi
köszönjük – szorítom meg kezét.
- Éhesek
vagytok? Együnk valahol – invitál.
Épp
tiltakoznék, de megkordul a hasam. Ma még alig ettem.
- Nem kösz,
haza kell mennem – hárítok.
- Biztos? -
csodálkozik Boo.
- Igen,
menjetek csak.
Amíg kiérünk
az épületből jót beszélgetünk, majd Boo és Kao elmennek valamerre vacsorázni,
én meg telefonálok:
- Szia, most
végeztem.
- Szia, oké.
- Sietek, de
lehet még beugrom enni valahova, éhes vagyok.
- Gyere haza,
és kapsz – szinte biztos, hogy kajánul elvigyorodik.
- Hülye –
nevetek – Még meglátom. Szia.
- Szia.
Bontom a
vonalat, beülök a kocsiba és elindulok. Menet közben gondolkodom, hogy haza
menjek, vagy megálljak és vegyek elvitelre valami kaját. Végül mégis inkább
haza megyek, nem szeretném, ha Rei morogna. Max. eszem otthon. Úgy is finomabb,
ha velem van.