60. fejezet

Reita pov

Toshi elég későn jön, de hoz magával a kedvenc boromból. Megenyhülök kicsit, tekintetem lágy lesz és mosolyogva veszem el. Megköszönöm, majd elindulok a konyhába. A basszeros meg utánam. A kaját még csak most kezdem el csinálni, tudom, hogy ő nem éhes én viszont annál inkább. Ruki alaposan meghajtott minket. Toto semmit sem kérdez, csak beáll segíteni úgy, mint régen. Ha már így alakult, akkor csinálok annyit, hogy ha mégis éhes lenne, bár kétlem, akkor neki is legyen elég. Mikor kész a kaja, elzárom a gázt, szedek magamnak és leülök vele az asztalhoz. Helyet foglal velem szembe és elmeséli a napját. Csendben hallgatom, nem szakítom félbe. Említ valami pv-t, hogy emiatt el kell utaznia majd. Nem örülök neki, viszont ez is a munkájához tartozik, így egy rossz szavam sem lehet. Kaja után megbontom a bort, öntök mind a kettőnknek, aztán átmegyünk a nappaliba és leülünk tévézni. Elborozgatunk, néha váltunk pár szót, aztán magamhoz húzom Toshit. Most ilyen kedvem van. Meglepődik, kicsit talán meg is ijed, de hamar összeszedi magát és máris bújik. A kanapén elpilledek, hosszú volt a mai nap. Arra riadok fel, hogy Toshi a szobámba cipel a hátán. Gyengéden lefektet és betakargat. Felém hajol, de mielőtt megcsókolna, megáll és bánatosan felegyenesedik.

- Bújj be mellém. – suttogom, és arrébb húzódom.

- De még nem fürödtem. – motyogja.

- Időkorláthoz kötött ajánlat, már csak öt másodpercig él. – közlöm nyugodtan.

Neki sem kell több, máris mellém fekszik. Derekánál fogva húzom magamhoz közelebb. Kis kiflit játszik, hamar el is szundít. Haját simogatom, amíg újra el nem nyom az álom. A rossz álmok ezúttal sem kerülnek el. Ismét felriadok és muszáj kirohannom, ha nem akarom az ágyba kiadni gyomortartalmam. Voltam már vele orvosnál, de nem tud mit kezdeni vele, csak nyugtatót írt fel, hogy ha már elviselhetetlen a dolog vegyek be egyet. Most is azt teszem. Előszedem a pirulákat és beveszek közülük egyet. Toshiya utánam jön, aggódva néz rám.

- Jól vagy? – kérdezi csendesen.

- Megleszek. – mordulok.

Nem akarok róla beszélni főleg nem erről, hisz miatta van az egész. Fogalmam sincs, miért óvom ettől, hiszen megérdemelné, ha emiatt is emésztené magát, mégis megtartom magamban ezt.

- Kérlek Rei. Mond el nekem. – próbál erősködni, hogy kiszedje belőlem.

- Hagyjuk. Nem nagy dolog. – mordulok, nem szeretem ezt.

- Suzuki Akira. – mordul, mire kihoz a béketűrésemből.

- Elég! Nehogy már neked álljon feljebb, hogy nem mondok el valamit. – a konyhapultra csapok.

- Bocsánat. – rezzen össze és hátrébb lép.

Nem mondok rá semmit, csak morgok, majd mikor kezdek megnyugodni hajamba túrva, indulok vissza a hálóba. A basszeros tanácstalanul áll az ajtóban. Visszafordulok, a kilincsen már a kezem.

- Jössz már? Vagy egész este ott akarsz szobrozni? – forgatom meg a szemeimet.

- Megyek. – rázza meg a fejét és gyors léptekkel mellém sétál.

Előre engedem, hagyom, hogy befeküdjön az ágyamba, aztán mellette nyúlok el. Háborgó gyomrom miatt még egy darabig nem tudok aludni, de lassan, ahogy a nyugtató kezd hatni, lassan elnyom újra az álom. Ugyan megint rosszat álmodok, mégsem visel ez meg annyira, mint az előző. Korán kell kelnem, de nem bánom, ilyenkor nem szeretek aludni. Szétcsapatni, sem csapathatom széjjel magamat, minden egyes nap.

Nem csinálok reggelit, csak kávét. Nem bírnék, most enni úgy érzem. Toshi nem sokkal utánam kel. Eléggé fáradtan, bedagadt szemekkel csoszog ki. Tölt magának kávét, lerogy a velem szemben lévő székre és félig az asztalra fekszik. Unottan figyelem. Kyo semmit sem fog tudni, kezdeni ma a basszerossal.

- Átmenjek hozzád munka után? – kortyolok kávémba.

- Átjönnél? – pillanatok alatt éber lesz.

- Nem, de legalább felkeltél.

- Miért nem? – szontyolodik el.

- Szerinted? Semmi kedvem felhánytorgatni az emlékeket mikor megcsaltál. – nem vagyok rest hangoztatni ezt a dolgot.

- Ne haragudj. – kér azonnal bocsánatot.

- Mindegy, nem akarok idegesen dolgozni, mert akkor megint haza leszek zavarva.

- Megint… - suttogja, és inkább iszik a kávéjából.

- Ma nem érek rá, úgy, hogy majd holnap hívlak.

- Ne jöjjek át ma? – nyel egy nagyot.

- Ne, ha nem életbevágóan fontos.

- Rei kérlek, nem akarok most távol lenni tőled.

- Márpedig nekem nincs kedvem jó pofizni ma este. – vonom meg a vállam.

Könnyek gyűlnek a szemébe, érzem, valami velőset mondana, de inkább visszanyeli.

- Rendben van. –szipogva megy bele, hisz hajthatatlan vagyok.

Megisszuk a kávénkat, utána megyünk öltözködni, és ki-ki a maga dolgára. Lent azért kap tőlem egy ölelést, meg egy bónusz arcra puszit és már megyek is a motorommal. Hiába van hideg, hiába tiszta hó minden, nem akarok kocsiba ülni. Akkor csak gondolkodnék, de így rettenetesen figyelnem kell az útra, ha nem akarok meghalni. Senki sem örülne annak, ha bent kellene feküdnöm a kórházba. A legkevésbé örülnék neki én. Mostanában úgysem tudok sokáig megmaradni a seggemen. Mindig csak menni akarok, hisz annyi felesleges energia van bennem és ezt még a próbákon sem tudom levezetni. Talán itt lenne az ideje gyúrnom kicsit.

A napok pedig csak telnek, Toshival kicsit sem leszek kedvesebb, persze néha vannak pillanatok, amikor engedek neki, de akkor is csak odáig, hogy együtt alszunk vagy csókolózunk. Edzőterembe is járok Aoival. Legalább levezetem a feszültségemet. De most már kezdek egyre inkább másképp is feszült lenni. Szünetben pedig felhívom Toshit, ma úgyis szabadnapja van.

- Rei? Mi baj? – kérdezi meglepetten, hisz napközben nem igazán hívom mostanában.

- Átmehetek este? – szívom a cigimet.

- De nem azt mondtad, hogy ma pihenni akarsz? – hallom a hangján le van döbbenve.

- Tisztában vagyok azzal mit mondtam. Mehetek vagy sem? – mordulok.

- Gyere nyugodtan. – szedi össze magát.

- Kösz, akkor este átmegyek. – mondom nyugodtan.

Megenyhülök kissé, majd mielőtt leraknám, még elmotyogok egy szót.

- Szeretlek. – nem hagyom válaszolni csak, kinyomom.

Szusszanok egy nagyot és elrakom a telefonom, majd elszívom a maradék cigim és visszamegyek a próbaterembe. Már mindenki rám vár, de nem zavartatom magamat. Készülünk lassan egy nagyobb koncertre, vagy esetleg egy turnéra megint. Rég voltunk bármerre is és a kis törpe nagyon fel van spanolva. Ez a lelkesedés pedig mindannyiunkra átragadt. A próba pedig eszméletlen sebességben telik. Nagyon élvezem, rég élveztem már ezt. Kellemes kimerültség lesz rajtam úrrá, de ez még mindig nem elég. Izmaim görcsösen húzódnak össze. Kell egy kis lazítás. Valami kis meghitt este. Mire odaérek már Toshi az ajtóban vár és mosolyog. Hatalmasat dobban a szívem, hihetetlenül jól esik.

- Üdv itthon. – mosolyog.

- Megjöttem. – kissé zavartan válaszolok.

Beljebb tessékel, leveszem kabátom, sálam és bakancsom majd utána megyek. Megint összeszorul a torkom és gyomrom görcsbe rándul, ahogyan végig nézek a lakásán. Nehezen fogom, ezt megemészteni érzem. Kapok egy jó nagy bögre, forró teát, a vacsora pedig már fő.  A konyhában ülve figyelem minden egyes mozdulatát, gondolkodom, de lassan lelazítok, jobban elnyúlok.

- Fáradt vagy? – kuncog halkan.

- Uhm. – értelmes egy válasz.

- Megágyaztam a kanapén, aludhatsz a szobámban. – mondja.

- Nem… Veled akarok most aludni. – fekszem félig az asztalra.

- Komolyan mondod? – kiesik a kezéből a fakanál.

- Igen teljesen komolyan. – állok fel és felveszem a kanalat. – Tessék. – adom vissza.

- K-köszönöm. – nem tudja hova tenni hirtelen kedvességemet.

Bólintok egyet és visszaülök az asztalhoz.

- Menj pihenj egyet, még sajnos kell egy kis idő a kajának.

- Ha ezt akarod. – vonom meg a vállam és átmegyek a nappaliba.

Helyet foglalok a kanapén, bekapcsolom a tévét, de hamar el is szundítok. Amire legközelebb felkelek, az Toshi gyengéd érintése arcomon.

- Rei kész a vacsora, de, ha nagyon fáradt, akkor menj nyugodtan pihenni. – hangja egészen közelről jön.

- Adj egy percet, összeszedem magamat. – nyomok el egy ásítást.

- Ráérünk, ne aggódj. – combomra teszi a kezét.

Lepillantok, és kezemet kezére teszem. Félre érti, és azonnal elhúzza onnan, közben bánatosan elfordítja a fejét. Megfogom kezét, visszahúzom egyenesen ágyékomra. Kérdőn pillant rám, mire csak kedvenc mosolyával ajándékozom meg. Szemeim is lágyan csillognak, nem tartom most a távolságot. Megmarkol mire egy halk nyögés szalad ki ajkaim közül, de azonnal ölembe húzom és ajkaira tapadok. Fullasztó csókban részesítem és elterülök vele a kanapén, közben pedig már pólója alatt matat a kezem.

- Rei biztos akarod? – kérdezi heves zihálás közben.

- Igen kedvesem. – becézem, amit már régen tettem.

- Borzalmas vagy. De nem vagy éhes? – kérdezi, pedig már vetkőztet engem is.

- Nem ráérek utána is enni? – nevetem el magam.

- De… De ráérsz. – kuncog.

Belevetjük magunkat az éjszakába. Nem sietünk, nem hagyjuk a másikat. Most az érzelmeké a főszerep, nem a vágyaké. Gyengéd simítások, forró csókok, élvezettel telt nyögések. Egy forró szeretkezésben részesítjük egymás, majd elmegyünk együtt fürdeni. Sokáig állunk a zuhany alatt egymás karjaiban, de aztán, hogy Toshinak se menjen, rá a gatyája a vízszámlára kimegyünk, megszárítkozunk és irány vacsorázni. Tartom megint a távolságot, de most ahogy elnézem, kedvesem sem zavarja annyira. Vagy jól palástolja. Végül is mindegy… Egy jót beszélgetünk vacsora közben, a hangulat is kellemes. Hiányzott ez már. Mikor csak leülünk, beszélgetünk, és nem kell semmi miatt sem idegeskedni. Végre nekem sem kell ellöknöm őt, mert tartja a távolságot. Kivételesen nem vagyok bunkó. Az, hogy most jó hangulatban vagyok nem biztos, hogy holnap is lesz, persze nem az a célom, hogy mindennap durcás legyek, de annyiszor feldereng bennem mostanában a kép, az akkori estéről. Ráadásul egyre többször vagyok rosszul a rémálmok miatt. Toshi nem mond semmit, ellenben kétlem, hogy ne tűnt volna fel neki a hajnali rohangálásaim.

Toshiya pov

Ahogy telnek a napok, egyre kevésbé értem a helyzetet. Rei egyik nap elutasítja minden közeledésem, másnap meg ő kezdeményez. Nem értem miért csinálja ezt. Nagyon jól esik, mikor nem lök el magától, de… nem értem. A leginkább az sokkol, hogy velem tölt egy fülledt éjszakát. Alig hiszem el, olyan régen voltunk már együtt, annyira régen éreztem az ölelését, csókjait, hogy szeret engem. Most is olyan gyengéd, mint régen volt. Mintha ez a sok szörnyűség meg se történt volna, vagy csak egy álom lett volna. De hiába, az álom véget ér, ahogy a szeretkezésünk is. Mikor sikerül magamhoz térnem az átélt gyönyörből, elmegyünk fürdeni, viszont nem tudom, hogy reagáljak. Inkább csak beszélgetünk. Annyira jó hallani kellemes mély hangját. Most nagyon kedves, ami hihetetlenül jól esik. Nem akarom megint magamra haragítani, így inkább nem közeledem felé, ami nagyon nehéz, de visszafogom magam. Mostanában nagyon ingadozik a hangulata. Nem akarom tönkre tenni ezt a pillanatot.

Miyukitól sikerült elkunyerálnom a kocsit, így végre nem kell taxiznom. Nem kellett sokat győzködni, szinte azonnal adta a kulcsokat és forgalmit. Egy gonddal kevesebb. Szerencsére sokat dolgozunk, és szervezzük az klip forgatást, így nem tudok túl sokat agyalni a dolgainkon, csak este. Kezdem megszokni a kényelmetlen kanapét, már nem zavar annyira. Az viszont igen, hogy Rei szinte minden éjjel rohan a fürdőbe. Reggelente direkt korábban kelek, mint ő, hogy tudjak valami könnyű kaját készíteni, ami talán megmarad benne. Tudom nem nagy dolog, és ezzel nem hozhatom helyre a dolgokat, de remélem kezdetnek elfogadja. Nagyon szeretném, ha legalább a rosszullétei elmúlnának. Elég bajt okoztam anélkül is. Szerencsére ma csak aláírás osztásunk lesz egy plázában délután, így bőven van időm. Csinálok kedvesemnek finom pirítóst, kávét és egy kis gyógyteát. Kicsit keresgéltem a neten és az ötletet, szerinte segít. Kipróbáljuk, aztán meglátjuk. Ez még mindig jobb, mintha mindenféle kémiai vackot enne össze. Remélem nem vágja hozzám a bögrét. Van pár finom joghurt is. Remélem ízlik majd neki. Gyorsan megterítek és elő is kerül.

- Mit csinálsz itt ilyen korán? – kérdi meglepetten.

- Szia – fordulok felé – Csináltam reggelit. Joghurt, pirítós, kávé, tea és még amit szeretnél – hadarom.

Nagyon aranyos, ahogy a kinyúlt melegítőnadrágban és kócos hajjal ácsorog. De ugyanakkor hihetetlenül szexi. Ajkamba harapva nyomok el egy sóhajtást. Mintha izmosabb lenne, mint volt.

- Gyúrni jársz? – csúszik ki ajkaimon.

- Igen, Aoival – vonja meg a vállát – Talán zavar?

- Nem, dehogy – hadarom – Jól nézel ki – motyogom.

Ez szíven üt. Már megint Aoi. Nem, nem! Ne gondolj semmi rosszra Toshi! Hisz megmondta, hogy Aoi heteró. De pont belőle nem nézem ki, hogy egy konditerembe betegye a lábát.

- Ez mi? – nézi gyanakodva a teát.

- Gyógytea a gyomrodra – erre felkapja a fejét – Tudom, hogy éjjelenként rohansz a mosdóba. Szerettem volna segíteni, ezért utána néztem a neten. Több oldalon írták ezt a teát, mert lenyugtatja a gyomrot. Gondoltam, kipróbálhatnád – hadarom.

Fenébe, most tuti mérges lesz. Szinte már várom, hogy rám borítsa a teát és kirakjon.

- Te leskelődsz utánam? – csattan élesen a hangja.

- Dehogy, csak felszoktam ébredni, mikor eltrappolsz mellettem – védekezek, de ez igaz – Kérlek, legalább próbáld ki.

Nem mond semmit, csak morogva odébb teszi a bögrét és leül enni. Nem is szól hozzám, annyit se mond, hogy jó-e a reggeli. Nagyon fáj, főleg, mert megint haragszik rám. Miért sül el rosszul, ha segíteni akarok?

- Majd el kell mennem – töröm meg a feszült csendet.

- Minek? – kérdi két falat kenyér között.

- Aláírás osztás lesz egy plázában. Ott leszünk egész délután.

- Lesztek? – vonja fel gyanakodva a szemöldökét.

- Igen, az egész banda.

- Aha – kommentálja.

- Átjöjjek ha végeztünk? – kérdezem reménykedve.

- Mikor mentek forgatni? Mintha ilyesmit is mondtál volna.

- Pár nap múlva. Már minden el van rendezve.

- Oké.

Azzal feláll és a mosogatóba pakolja a koszos edényeket.

- Visszajöjjek este? – kérdezem félve.

- Még nem tudom, kitalálom – és kimegy a konyhából.

Elmorzsolok pár könnycseppet és inkább rendbe rakom a konyhát. Nincs étvágyam, majd később eszem. Még van pár órám amíg indulnom kell. Nem tudom mit csinálják. Rei a nappaliban ül és a TV-t kapcsolgatja. Összeszedem a laptopot és csatlakozom hozzá. Nem tudom milyen hangulatban van, így inkább a kanapé legtávolabbi pontját foglalom el. Csak egy pillanatra néz rám, aztán inkább a focit nézi. Unalmamban a neten lógok, írok pár régi havernak, megnézem a híreket és hasonlókat. Néha Reire pillantok, de nem vesz tudomást rólam, mi nagyon fáj.

- Lassan mennem kell – szólalok meg nagy sokára.

- Oké. Taxival mész? - kérdi semleges hangon.

- Nem, megkaptam Miyuki kocsiját.

- Mikor? - őszinte döbbenet.

- Pár napja kértem el. Őt úgyis Ruki fuvarozza.

- Ha nem tudsz munkába menni, miért nem szóltál, hogy vigyelek be? - mordul.

- Van elég bajod enélkül is. Nem akartalak még jobban terhelni.

- Barom – mordul és nem foglakozik velem – Lehetőleg ne törd össze magad. Nincs időm állandóan hozzád rohangálni.

Ez fájt. Összeszedem magam, és elindulok. Lassan húzom fel a bakancsom abban reménykedve, hogy Rei idejön, de nem. Felveszem a kabátom és megyek.

- Szia, hívlak, ha végeztem – mondom.

Becsukom magam mögött az ajtót és megyek a lifthez. Egy reszketeg sóhaj hagyja el ajkaimat. Nem értem Reit. Egyik pillanatban még kedves, utána meg ellök magától. Nehéz szívvel ülök a kocsiba, akaratlanul is felnézek Rei ablaka felé és elindulok. Indítok egy Gazette számot. Igazából semmi kedvem Ruki vinnyogását hallgatni, de Rei basszusjátéka valami eszméletlen. A megbeszéltek szerint a pláza lezárt hátsó részébe kell mennem, mert ott találkozunk. Leparkolok a közelben és megyek a megbeszélt helyre. Egyik segítőnk már ott van, és bevisz. A személyzeti bejárón és folyosón megyünk végig és találkozunk a többiekkel. Gyorsan megkapjuk a szükséges infókat és már mehetünk is. Egy kis folyosót kerítettek el nekünk kordonokkal, és egy emelvényen összetoltak pár asztalt. Ott helyet foglalunk, Kaoru, én, Kyo, Die és Shinya. Alig jelenünk meg, felzúgnak a rajongók és máris kezdenek fényképezni. Rendezett sorban állnak elénk, hogy aláírjuk amit a kezünkbe nyomnak. CD-k, poszterek, pólók és hasonlók. Vicces, ahogy Kyo aláír egy Hello Kittys párnát. Egy biztos, ezt sose fogom elfelejteni. Ugyan egész délutános a program, de ebből csak két óra az autogram osztás. És ezután lesz még egy interjú és fotózás. A sok vakú már nem zavar, rég kiégett a retinám. Remélem, hamar túlesünk ezen, éhes vagyok. Tényleg, van otthon kaja? Nem tudom. Mindegy, max. rendelek valamit. Nem hiszem, hogy Rei ma hajlandó átjönni vagy megengedné, hogy én menjek. Nem tudok kiigazodni rajta. Nagyon lassan telik le a két óra. Már fáj a kezem, annyiszor írtam le a nevem.

- Végre – dől hátra Die, mikor elment az utolsó rajongó is.

- Éhes vagyok – nyújtózkodik Kyo.

- Én is – értek egyet.

- Még van egy interjú. Utána mehetünk – biztat Kao.

Elhúzom a szám. Van nagyjából tíz perc a kezdésig, addig dobok Reinek egy SMS-t, hogy még legalább egy órát itt vagyok. Nem kapok választ, talán pont leszarja merre vagyok. Szomorúan felsóhajtok.

- Mi baj? - teszi a vállamra a kezét Shini.

- Reita – motyogja.

- Mi van vele? - csodálkozik.

- Röviden annyi, hogy pár napja kibékültünk.

- Mi? - hörren.

- Majd – leintem.

Látom rajta, hogy ennek még közel sincs vége. Szerencsére leginkább Kaoru beszél, mi csak bólogatunk. Nem is igazán figyelek, csak haza akarok menni és pihenni egy kicsit, vagy csak magamba roskadni. Még nem tudom. Az is lehet, hogy veszek valami piát és iszom. Amíg hazaérek, kitalálom. Szerencsére végre vége a jó pofizásnak, és mehetünk. Elköszönök a srácoktól és megyek haza. Előkeresem a telefonom, hogy felhívjam Reit.