2015. augusztus 23., vasárnap



14. fejezet

Toshiya pov

Az elkövetkező napok munkával és a versenye való készüléssel telnek. Ha tehetjük, mindig együtt vagyunk, de ha épp nem dolgozunk vagy próbálunk, egymás ágyában kötünk ki. Oké, hogy vannak szexuális igényeim és étvágyam, de még senkit se kívántam úgy, mint őt. Nem értem magam. Még karácsony napján is be kell menni, aminek nem igazán örülök, de így haza tudok menni és elhozhatom Rei ajándékát. Hiába van karácsony és mennénk mindannyian haza, Kyo nem enged, mert még be akarja fejezni az új számot. Újra és újra végig játsszuk, de neki nem tetszik valami. Mielőtt rákezdhetnék arra, hogy jobb dolgom is lenne ennél, Shini és Die megelőznek. Kyo enged a többség akaratának, és végre mehetünk a dolgunkra. Sietek Reitához, nehogy megfagyjon nekem. Nagyon hideg van, és nem is bírom a hideget. Legalább kell nekem huszonöt fok, vagy annál több. Annyira jó vele együtt sétálni, bár kissé aggódom, nehogy felismerjenek minket. Nem szégyellem őt, csak nem akarom, hogy olyan hírek kerüljenek napvilágra, ami árthat mindannyiunknak. Végül átmegyünk hozzá, hogy kellemesen eltöltsük az estét. Hihetetlenül jól esik, hogy gondolt rám. Végre átadhatom neki a rajzomat. Egy hosszú, romantikus fürdőt veszünk. Nem hittem volna, hogy ennyire romantikus tud lenni. Kellemes meglepetés. Annyira jó érzés. Ritkán van ilyesmiben részem, és az, hogy pont tőle kapom meg... hihetetlen. Teljesen levett a lábamról. Nagyon jó érezni teste közelségét, karjai ölelését, érzéki csókját. Azt hiszem, elcsavarták a fejem. Sajnos a pillanatnak vége, kimászunk a kádból. Jön az ajándékozás. Nagyon zavarba hoz, de nagyon jólesik, hogy gondolt rám. Egy gyönyörű ezüst nyaklánc, rajta egy medállal. Segít felvenni. Nagyon tetszik, egyszerű, de nagyszerű. Végül ő is megnézi mit hoztam neki. Jót kacag rajta, de mikor azt, mondja, hogy utálja, nagyon szíven üt. Azt hittem tetszeni fog neki. De mielőtt teljesen magam alá zuhannék, megnyugtat, hogy tetszik neki. De ezzel még nincs vége a meglepetéseknek. Elrángatom a hálóba, hogy most ő kapjon meg minden élvezetet, amit csak adhatok neki. Minden tudásom bevetem, aminek meg is van az eredménye, hamar elveszti a türelmét és magával ránt egy túlfűtött szeretkezésbe.

Reggel későn kelünk, de nem baj, ki kell pihenni a tegnapiakat. Ébredés után még lustálkodunk egy darabig.
- Tetszett az este? - kérdezem, és szőke tincseit simogatom.
- Szerinted? Fantasztikus vagy – mosoly.
- A legjobbat érdemled.
Elmosolyodik és megcsókol.  Kicsit még lustálkodunk, hiszen nem kell sehova menni, nincs dolgunk. Kao mindenkit szabadságra küldött, még a STAFF-ot is.
- Ugye nem mész melózni? - kérdi reménykedve Rei.
- Nem, Kao elintézte a szabit. Közölte a főnök, hogy ha valakit meglát itt bent újév előtt, azt páros lábbal rugdossa hazáig - mosolygok.
- De jó neked. Nem tudom Ruki mit akar, de ha berángat, felrúgom a Holdra – szusszan.
Jót nevetek, ahogy elképzelem, hogy Rei Föld körüli pályára állítja azt kis istencsapását.
- Legalább nyugtunk lenne – nyújtózok.
- Annyira nem, mert neked is van egy méregzsák chibid – figyelmeztet.
- Tudom, de nem ő az igazi hajcsár.
- Hanem? - vonja fel a szemöldökét.
- Kaoru. Anno annyira belemerült a munkába, mert megszállta az ihlet, hogy az egyik számunkat öt gitárra írta meg. Szerinted?
- Mi? Öt gitár? - esik le az álla.
- Aha.
- Ez nem normális – borzong meg.
- Tudom, de már megszoktuk ezt. Sőt, nagyon jó volt, amit csinált. Mondjuk megedződtünk, már a kezdetek kezdetén – mélázok.
- Mert? - fordul az oldalára és felkönyökölve támasztja meg a fejét.
- Gondolom tudod, hogy nem én voltam az eredeti basszeros – kezdem.
- Mi? De úgy tudom, hogy a Dir en Greyben nem volt tag csere – értetlenkedik.
- Jól tudod, de a La:Sadie's-ban a Diruból mindenki ott volt, de Kisaki volt a basszeros. Miután feloszlottak '97-ben, akkor jöttem én a képbe. Elraboltak és azóta túszul vagyok tartva a Diruban – nevetek – Még abban az évben lett Yoshiki a menedzserünk. Nos, ő nem kímélt minket, kidogoztuk a belünket is, de megérte. Szerintem Yoshiki nélkül ma nem lennénk itt.
- Jók vagytok, szóval nem csak Yoshiki érdeme minden.
- De ő indított el minket.
- És? Hiába kap valaki nagy löketet, ha nem tud vele mit kezdeni. Aki jó, az mindenképp a csúcsra jut. Ahogy mi. Nekünk nem volt ilyen profi menedzserünk.
- Igazad van. Ha nem lennétek ilyen jók, nem lennétek a riválisaink – simítok végig arcán.
Bújik mint egy cica. Lustálkodásomnak mobilom idegesítő csengése vet véget.
- Ne vedd fel – kéri Rei.
Megnézem a kijelzőt, és elfintorodom.
- Bocs, de muszáj felvennem – mondom.
- Kaoru?
- Rosszabb, az anyám.
Kikászálódok az ágyból és a nappaliban veszem fel.
- Szia – köszönöm.
- Szia kisfiam. Boldog karácsonyt – nevet anya.
- Neked is. Minden rendben otthon?
- Igen, épp ezért is hívlak. Gyere haza holnap ünnepelni.
- Holnap? Öööö – nézek a háló felé.
- Dolgozol?
- Nem, csak a párommal vagyok épp, és vele akartam lenni, amíg szabin vagyok.
- Van valakid? Hozd őt is – vidul fel.
- Jó, de előre szólok, hogy pasit viszek.
- Oh – döbben meg – Jó, rendben. De már épp kérdezni szerettem volna, hogy mikor kapok tőled unokát? Már épp ideje lenne – hangja elég megrovó.
- Anya, ne kezd kérlek – kérem – Szólj Miyukinak ez ügyben. Tőle előbb kapsz, mint tőlem.
- Ne morogj! Csak jó lenne, ha újra gyerek lenne a háznál, és apáddal újra babázhatnánk.
- Mindegy, hagyjuk. Mikorra menjünk? - terelem a szót.
- Valamikor dél körül, addigra megfőzök mindent.
- Jó oké, akkor majd érkezünk. Szia – bontom a vonalat.
Lemondóan sóhajtok és hátra simítom kócos hajam. De jó. Visszamegyek a hálóba, ahol Rei már egy kinyúlt melegítőnadrágban és pólóban van, és épp megágyaz.
- Szívem, holnap megyünk anyámékhoz ebédre – közlöm.
- Hogy mi? Hova? - nyílnak nagyra szemei.
- Jól hallottad. Anya most hívott és meghívott. És igen, jól hallottad, te is jössz.
- Én? - mutat magára.
- Igen. Mondtam, hogy van párom, erre anya mondta, hogy vigyem.
- Legalább szóltál, hogy nem lányt viszel? - szörnyülködik.
- Igen, szóval nem kell félned.
Bizonytalanul bólint. Hogy megnyugtassam hozzá lépek és megölelem. Az egész napot együtt töltjük, nem csinálunk semmi érdekeset, heverészünk a kanapén és bámuljuk a tv-t, kártyázunk és lustálkodunk. Az egyetlen említésre méltó amit teszünk, hogy Rei valahonnan előkerít egy képkeretet és beleteszi a rajzomat, ami ki is akaszt.
- Mintha csak a tükörképed lenne – nevetek.
- Azt mondod? - közeledik felém.
Abba marad a nevetés, és rosszat sejtve hátrálok. Nem vagyok elég gyors, Rei elkap és a kanapéra dönt és maga alá gyűr. Mélyen a szemembe néz, majd hirtelen elkezd csikizni. Hiába vergődök, nem tudom lelökni magamról. Könnyeim folynak, alig kapok levegőt a nevetéstől.
- Hagyd abba! - könyörgöm.
- Kérd szépen – mosolyog gonoszan.
- Reita-sama, kérlek hagyd abba – nézek rá esdeklőn.
- Lásd, kivel van dolgod, most az egyszer megkegyelmezek – húzza ki magát büszkén.
Míg nem figyel, kibillentem az egyensúlyából, így magma alá gyűröm és a csípőjére ülök.
- Én vagyok felül – mosolygok sejtelmesen.
- Csak szeretnéd, uke-chan.
- Nem kell semének lennem, hogy én legyek felül.
- Kanos macska – lök egyet a csípőjével.
- Nyau.
Pólója alá csúsztatom a kezeimet és végig karmolom a mellkasát. Meglepetésében és jólesően felnyög. Leránt magához egy csókra, amit azonnal viszonzok neki. Nem tudunk egymásba feledkezni, mert Rei mobilja megszólal. Sajnos hallottam már annyit ezt a zenét, hogy tudjam, ez Ruki. Kelletlenül lemászom róla és hagyom, hogy beszéljen a törpével. Jobb híján kimegyek a konyhába, hogy melegítsek vacsorát magunknak. Hosszú morgós beszélgetés után Rei megjelenik.
- Baj van? - kérdezem.
- Ruki hülye és hisztis – ül le az asztalhoz.
- Biztos havi bajos – vonok vállat.
- Könnyen lehet.
Nyugodtan megvacsorázunk, aztán megyünk fürdeni. Kellemes a forró víz alatt állni és megmosdatni egymást. Nincs semmi vágykeltő a mozdulatainkban, csak kedveskedés és szeretet. Nem is kell ennél több. Fürdés és szárítkozás után végül megyünk aludni. Egymáshoz bújva ér utol az álom.

Reggel kissé késve kelünk, így csak egy kávéra van idő, mert indulni kell. Sajna a szüleim messze laknak. Nem tudom miért, de szerelmem nagyon furcsa és szótlan egész idő alatt. Rei csöndesen ücsörög mellettem és bámul ki az ablakon. Halkan szól a rádió, hogy ne legyen annyira unalmas az út a szüleim házáig.
- Mi a baj? - kérdezem és végig simítok a combján.
- Semmi, csak nem kicsit tartok ettől a találkozástól – mondja, de nem néz rám.
- Miért? Kedvesek a szüleim – értetlenkedek.
- Ha nem tűnt volna fel, eddig csak barátnőim voltak, és vittek haza bemutatni a családnak. Akármit mondasz, ez most nagyon más lesz. Nem arról van szó, hogy szégyellek, csak fura. Oké, előtted nincsenek titkaim, de más hogy egy pasi mutat be engem, mint a pasija vagy szeretője.
- Értem mire gondolsz, de nem te vagy az első férfi akit hazaviszek, mondván, hogy a pasim. Az elsőnél még ki voltak akadva, de utána megszokták. Azóta mindegy nekik, hogy férfit vagy nőt viszek. Azt mondják, hogy amíg boldog vagyok, nekik mindegy.
Végre felém fordul és elmosolyodik. Láthatóan megkönnyebbült. Kénytelen vagyok elengedi a combját, a sebváltóra is figyelni kell. Szinte azonnal ráfog a kezemre és amennyire lehet, összekulcsolja ujjainkat. Csöndesen tesszük meg a hátra lévő utat. Végre megérkezünk, csak parkolóhelyet kell találni. Halkan káromkodok, mert sehol sincs.
- Nyugi – csitít Rei.
- Nyugodt vagyok – makacskodok.
- Aha, persze, és azt várod, hogy el is higgyem? - vonja fel a szemöldökét.
Magához húz, és lágyan megcsókol. Éhesen kapok édes ajkai után. Amennyire tudom, átkarolom a nyakát, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Nehezen válok el tőle.
- Mit szólnál egy gyors menethez? - kérdezem.
- A kocsiban, fényes nappal? Bárki megláthat.
- Pont emiatt olyan izgalmas.
- Kanos macska. De ha itt is csinálnánk, az nem lenne gyors menet.
- Ugyan, ne kéresd magad – simítok végig combjain.
- Bírj a farkaddal! - állítja le kutakodó kezemet.
- Olyan nagy baj, hogy kívánlak? - nézek rá ártatlan szemekkel.
- Az sose baj, de majd később.
Még lopok egy csókot és folytatom a parkolóhely utáni vadászatot. Végül találok egyet, nem mesze a szüleim házától. Leparkolok és leállítom a kocsit. Rei még megnézi magát a tükörben és kicsit igazgat a haján.
- Nyugi, tetszeni fogsz nekik – biztatom.
Kiszállok és követ. Lezárom a kocsit és kézen fogva a basszerost elindulok. Kis séta után megállunk az ajtó előtt és rátenyerelek a csengőre. Kis csönd után lábdobogás, majd nyílik az ajtó és:
- Toshi! - visít Miyuki és a nyakamba veti magát.
- Hé! - kiáltok.
Hátra tántorodok, átkarolom Miyuki derekát, hogy meg tudjam tartani magunkat, de nem sikerül, és az ajtó mellett felhalmozott hókupacba dőlünk.
- Ezt miért kellett? - akadok ki.
- Annyira hiányoztál – pislog ártatlanul.
- Mi ez a felfordulás? - hallom meg anyukám hangját – Merre vagy fiam?
- Itt! - emelem fel a kezem és integetek.
Miyuki végre hajlandó elengedni és lemászni rólam, amiért hálás vagyok neki.
- Gyere – nyújtja felém Reita a kezét.
Elfogadom a segítséget és könnyedén talpra ránt. Leporolom magamról a havat, amiben basszerosom is segít.
- Gyertek befelé mind a hárman, mielőtt megfáztok! - szól anya és bemegy.
Bent végre levehetem a bakancsom és az átnedvesedett kabátot.
- Ezért még kapsz, előre szólok – figyelmeztetem Miyukit.
Válasz helyett csak játékosan nyelvet ölt rám.
- Hékás – fogja meg a kezem Rei – Válaszolnál pár kérdésemre?
- Egy pillanat tigrisem – hallgattatom el.
Mielőtt bármit tehetne, Miyuki után rohanok. Az előtéren keresztül kergetem, és a nappaliban érem utol. A kanapé túloldalára szalad és nevet rám.
- Úgyse kapsz el – nevet.
- Nehogy azt hidd – hadarom.
Felugrom a kanapéra és keresztülszaladok az ülőalkalmatosságon. Miyuki felsikolt, de nem tud elszaladni előlem. Elkapom és átkarolva a derekát próbálom felkapni.
- Ne, eressz! - sikolt.
Nem törődve ellenkezésével, a hátsó udvar felé rángatom. Fél kézzel sikerül kinyitni az üvegajtót és kirángatni őt az udvarra.
- Tegyél le! Engedj el! - sikoltozik.
- Ahogy kívánod – mosolygok rá.
Egy nagyobb hókupachoz viszem és egyszerűen leejtem. Fülsiketítően visít, ahogy eltűnik a fehérségben. Jót nevetek rajta, de elkapja a karom és leránt maga mellé. Nem tétovázik, azonnal rám mászik, és az arcomba kotor némi havat. Nem hagyom magam, leborítom magam mellé. Felugrom és távolabb szaladva gyorsan gyúrok egy hógolyót és hozzávágom. Egy hangos és heves hócsata veszi kezdetét.
- Toshi! Miyuki! Azonnal gyertek be! A végén megfáztok! - parancsol ránk anya.
Nevetve sietek vissza a meleg házba.
- Nem vagy normális – jegyzi meg Rei.
- Mondj újat – vigyorgok.
- Szépek vagyok, betegek akartok lenni? Na, nyomás zuhanyozni! - jelenik meg apám is.
- Csak a baj van veletek. Nyomás – morog anya is.
Nevetve indulok el a fürdő felé, hogy egy forró zuhanyt vegyek. Mire végzek, már a mosógépen vár száraz ruha. Átöltözve és átmelegedve megyek vissza a nappaliba. Rei épp anyával beszélget a konyhaajtóban állva.
- Itt vagyok – ölelem át vékony derekát.
- Vedd le rólam a mancsod – lép hátra.
- Mi a baj? - értetlenkedek.
- Toshi, vezesd körbe a vendéget, addig elkészül az ebéd – javasolja anya.
- Oké – rángatom magammal a basszerost.
Gyorsan körbe vezetem, de mikor a régi szobámhoz érünk, ami a legtávolabb van a nappalitól megtorpanok.
- Mi a bajod? Miért morogsz? - kérdezem.
- Szerinted? Ki ez a lány? Ahogy látom, nagyon jóba vagytok. Sőt, teljesen odáig van érted.
Ahogy kimondja, kell pár másodperc, mire felfogom mire céloz. Nagy erőfeszítés kell, hogy ne röhögjek azonnal a képébe.
- És még ki is röhögsz, marha kedves vagy, mondhatom. Ha itt van ő, miért hoztál ide? - haragosan villognak a szemei.
- Azért te észlény, hogy bemutassalak a családomnak. Igazán kedves tőled drága, hogy féltékeny vagy, de teljesen alaptalanul. Miyuki a húgom – mosolyodok el.
A döbbenettől teljesen megnyúlik az arca. Nem tudom megállni, és végig simítok rajta.
- Mióta van neked húgod? - nyögi.
- Harminc éve – mosolygok.
Rei elhallgat, nehezen emészti meg a hallottakat. Mosolyogva megölelem.
- Fiúk, kész az ebéd! - kiált anya.
- Remélem tudod, hogy ezért még számolok veled – suttogja a fülembe.
Hogy nyomatékosítsa a szavait, fenekembe markol. A nappaliban már csak ránk várnak. Gyorsan bemutatok mindenkit mindenkinek, ugyanis az korábban kimaradt. Anya szed mindenkinek a forró ételből, míg mi helyet foglalunk.
- Hogy ismertétek meg egymást? - kérdi anya.
- Már korábban is ismertük egymást, csak nem személyesen – mondom.
- Tényleg? Egy cégnél vagytok? - kérdi apám.
- Nem, a rivális bandánknak, a Gazette együttesnek a basszerosa – kotyogom el.
Rei hatalmas szemekkel néz rám, majd az asztal alatt a combomra csap.
- Nem kell aggódnod Akira, innen nem jut ki semmi. A családból senki nem rohan az első pletykalaphoz, hogy kitálaljon. Nem kell félned – mosolyog szelíden apám.
- Köszönöm – nyugszik meg a papagáj is.
- Ha rivalizáltok, akkor hogy is van ez? - értetlenkedik húgi.
- Röviden annyi, hogy mindketten indultunk egy basszerosoknak szóló versenyen. Eleinte szidtuk egymást és ahol lehet, keresztbe tettünk egymásnak – kezd mesélni és mosolyog végre Rei – Aztán egyszer összecseréltük a gitárjainkat. Toshi áthozta hozzánk, és akkor megbeszéltük, hogy jobb mindannyiunknak, ha nem akarunk egymás torkának ugrani.
- Utána jó párszor találkoztunk és elmentünk inni. Aztán minden ment a maga útján – mosolygok kedvesemre.
- Azért nem volt ilyen egyszerű – néz rám szúrósan.
Válasz helyett csak vihogok egy sort.
- Az igaz – ismerem be – De a szokványos forgatókönyv az unalmas.
- Mert? - szól közbe anya.
Rei azonnal elpirul mint a főtt rák és zavartan piszkálja az ételt a tányérján.
- Elmentünk inni, és kicsit több csúszott le, mint kellett volna. Lényeg az, hogy reggel együtt keltünk és onnantól mondhatni együtt vagyunk – fejezem be röviden.
- Hékás! - morran Rei.
- Zavarban vagy Akira-kun? - mosolyog rá anya.
- Igen – ismeri be vörös fejjel – Eddig csak nőkkel volt kapcsolatom.
- Ahhoz képest jól csinálod – karolom át a vállát.
Rei kicsit fellélegzik és már könnyebben beszélget. Talán megnyugodott, hogy nem kell szégyenkeznie, senki nem néz rá furcsán, hogy velem van. Nem tudom, de nagyon örülök neki. Ebéd után átmegyünk a nappaliba, és apa hoz magával némi italt.
- Ki mit kér? - kérdi apa.
- Koccintsunk borra – veti fel Miyuki.
- Remek ötlet, hisz van ok ünnepelni – mosolyog anya is.
- Szívem, itt maradjunk estére? - fordulok Rei felé – Ha haza akarunk menni, nem ihatok. Vagy itt a jogsid?
- Nincs itt, de rajtad múlik – mondja.
- Maradjatok – kéri anya – Fiam, olyan ritkán jössz haza. Most végre velünk vagy, és a párodat is bemutattad. Jó lenne jobban megismerni őt is – mosolyog kedvesen.
Rei elpirul és meg mosolyogva elveszem apámtól a felém nyújtott poharat. Körbe állunk és koccintunk.
- De jó, kicsit nyúzhatlak – mosolyog Miyuki.
- Ugye tudod, hogy visszakapod? Megtanulhattad volna, hogy nem érdemes velem kekeckedni – mosolygok rá rosszat sejtetően.
- Olyan nagy baj, hogy örülök a bátyámnak? - öleli át a derekam.
- Az nem baj, csak ha az agyamra mész.
- Gonosz vagy! - nyújtja rám a nyelvét.
- Gyerekek – kuncog anya.
- Le se tagadhatnák egymást – jegyzi meg Rei.
- Ebben igazad van. Gyerekként igen sokat marakodtak. De ha kellett, Toshi mindig kiállt Miyuki mellett – meséli anya – Senkinek nem hagyta, hogy rosszat mondjon róla.
- Igen, ő az én húgom, és épp ezért, csak én bánthatom – vigyorgok.
- Igen, az én nagy bátyám, mindig vigyáz rám – vigyorog.
Leülünk és folytatjuk a beszélgetést. Nem zavartatom magam, párszor végigsimítok szerelmem karján, combján, végül összefonom ujjainkat. Mind a ketten cigire gyújtunk.
- Ne légy zavarban Akira-kun – mosolyog anya.
- Nem vagyok – hadarja.
- Aha, azért vagy elpirulva – nevetek – még a füled is vörös.
- Engedd el magad, már megszoktuk, hogy Toshi férfit hoz. Nem kell zavarba jönnöd – biccent apám.
- Csak ne előttünk essetek egymásnak – viccelődve eltakarja szemeit Miyuki – Nem akarom, hogy kiégjen a szemem.
- Nem is vagy méltó arra, hogy láss minket. Amúgy is, ahogy a többieknek mindig mondom: nincs ingyen pornó – mondom.
- Ha már itt tartunk, ki van alul?
A kérdés hallatán Rei hirtelen fulladni kezd az félre nyelt füsttől. Heves köhögésbe kezd.
- Miyuki! Ilyet nem illik kérdezni! - hörren anya.
- Semmi közöd hozzá. Én se akarom tudni, milyen pózban csinálod a pasiddal. Azt ajánlom, hogy ezt fejez be, vagy megint megfürdetlek a hóban – figyelmeztetem.
- Oké, bocsánat – duzzog Miyuki.
- Élsz még? - fordul Rei felé.
Szerencsére már nem köhög és levegőt is kap.
- Igen, nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen – törli le idő közben kicsordult könnyeit.
- Ki mondta, hogy akarok? - mosolygok rá.
Végig simítok az arcán és magamhoz húzom egy lágy csókra. Jókedvűen folytatjuk a beszélgetést. Anya folyamatosan hozza a sütiket, a nassolni valót, italt és üdítőt. Nagyon örülök, hogy Rei végre teljesen feloldódik, és könnyedén társalog a szüleimmel és a húgommal. Nagyon kellemes ez az egész helyzet és szituáció. Valamikor késő este anya elmegy, hogy megágyazzon nekünk a régi szobámban.
- Remélem elfértek majd. Hoztam neked törülközőt – nyújtja át a szövetet anya páromnak.
- Köszönöm.
- Biztos elférünk – mosolygok sokat sejtetően.
- Igen, max. lelöklek – ért egyet Rei.
- Csak szeretnéd – mordulok.
- Ki akarod próbálni? - mosolygok kacéran.
- Vigyázz mit kívánsz.
- Nem félek.
- Pedig kéne.
Komolyan nézünk farkasszemet, majd egyszerre nevetjük el magunkat. Végül mindannyian elmegyünk a szobáinkba. A szobámba lépve elmosolyodom a sok emlékre. Ledobom magam az ágyra, addig Rei nézelődik. Elég bizonytalan, de végül nem zavartatja magát. Megnézi a régi könyveimet, lemezeimet, az íróasztalomat, a parafatáblámra tűzött fényképeket és egyebeket.
- Találtál valami érdekeset? - kérdezem.
- Csak nézelődök. Nem sokat meséltél magadról. Így talán megtudhatok pár dolgot – von vállat.
Mosolyogva megcsóválom a fejem. Felugrom és mögé lépve átkarolom a derekát. Arcomat nyaka hajlatába temetem.
- Nem kérdeztél semmit – suttogom.
Ahogy leheletem nyakát csiklandozza, megborzong. Megfordul ölelésemben és megcsókol. Nem kéretem magam, azonnal viszonzom. Annyira jó végre érezni édes ajkait. Megérzem kutakodó kezeit a hasamnál. Elmosolyodok, ahogy simogat. Ha lehet, még közelebb húzom magamhoz. Nem tudok betelni vele. Már pólója alatt jár a kezem, mikor halk koppanás után nyílik az ajtó.
- Fiúk – nyit be anya – Ne haragudjatok, megzavartam valamit? - kapja szája elé a kezét.
- Mondjad – terelem a figyelmét.
Oké, hogy nem zavarja, hogy pasit hozok a házhoz, de ahogy elnézem, nem számított rá, hogy ránk nyit. Ez még lehet neki is sok.
- Csak ha gondoljátok, mehettek fürdeni – hadarja és kimegy.
- Közös zuhany? - kérdezem.
Válasz helyett csak elmosolyodik. Magamhoz veszem a törülközőm és megyünk. Alig csukódik be mögöttem az ajtó, Rei magához ránt egy szenvedélyes csókra. Lerángatjuk egymásról a fölösleges ruhákat és beállunk a zuhanykabinba. Megengedem a meleg vizet és újra magamhoz húzom. A korábbi hevességet feledve, gyengéden fedezzük fel egymás testét. Kölcsönös kedveskedés, szeretgetés. A forróvíz, a pára, Rei közelsége és ahogy a testem simogatja... hihetetlen. Nem bírok neki ellenállni, kell nekem ez a srác, mindenestül. Igaz, hogy nem régóta vagyunk együtt, de ismerjük már annyira egymás testét, hogy tudjuk, hogyan okozzuk a legnagyobb örömöt egymásnak. Nem is kel sok, hogy elérjen a vég, és kifulladva kapaszkodjunk egymásba, míg elmúlik a remegés. Szó nélkül zárom el a csapot és töröljük egymást szárazra. Egy melegítőnadrágban megyünk vissza a szobámba, hogy aludjunk. A hátamra fekszem, Rei a mellkasomra hajtja a fejét, ránk húzza a takarót és már alszunk is.
Bejegyezte: dátum: 3 megjegyzés:


13. fejezet

Reita pov

Este a kanapén punnyadok egyedül mikor megszólal a csengő… Senkit sem várok, ezért igazán meglepődöm, majd felveszem a kapu telefont.
- Igen?
- Hia… - röhög bele a telefonba. – Felhenetek?
- Gyere. – nagyot sóhajtok ez totál részeg ez így nem lesz jó.
Nagy nehezen felmászik, már az ajtóban várom, össze-vissza botladozik, röhögcsél, nincs magánál. Mikor hozzám ér karjaimat dereka köré fonom és betámogatom. A fürdőbe kormányozom, leszedem róla a ruháit fél kézzel, másikkal tartom, aztán betolom a tus alá és megnyitom a hideg vizes csapot. Tiltakozik, próbál menekülni, de nem engedem, nem amíg valamennyire magához nem tér. Amint nem imbolyog, elzárom a vizet, kisegítem, szárazra dörgölve feladom rá a boxerét, derekánál fogva felveszem, és az ágyba viszem. Amint befekszem mellé, hozzám bújik, ami rettenetesen jól esik, tudom már mi hiányzott annyira tegnap este. Fekete haját simogatom, kis aranyos mikor alszik, nem is tud róla mennyire cuki ilyenkor, ha viszont elmondanám, hisztit vágna le érte. Nem sokkal később engem is elnyom az álom. Reggel mégis korán kelek annak ellenére, hogy nem volt beállítva az ébresztő. Kimászok mellőle, csinálok enni, meg kávét, viszek be gyógyszer meg vizet ennek a kanos macskának, majd visszafekszem mellé.
Egy órával később a hajzuhatag mellettem mocorogni kezd, a takaró alatt. Panaszos nyöszörgéssel adja tudtomra, borzalmas fájdalmai lehetnek.
- Jó reggelt iszákos kanos macskám. – suttogom kedvesen, esetlegesen ne bántsa a hangom őt.
- ’Reggelt. – mordul, felém fordul, és teljesen hozzám bújik.
- Kell, fájdalomcsillapító vagy inkább hagyjalak aludni? – haját basztatom.
- Hagyj… - morog, és még inkább bújik.
Ledöbbenek, de csendben maradok inkább, nem mozdulok.
- Ne haragudj. – néz fel rám végül bánatosan. – Mégis csak kéne az a fájdalomcsillapító.
- Parancsolj. – adom oda a pohár vízzel együtt.
Elveszi, nagy nehezen felül, egy húzásra lehajtja az egészet, aztán teljesen rám fekszik.
- Hiányoztál. – suttogja alig halhatóan, szinte azonnal vissza is alszik.
A szívem hatalmasat dobban, rettenetesen tetszik, amiért kimondta azt, ami az én szívemet is nyomta tegnap egész nap.
- Azt hittem csak én érzek így, de örülök, hogy te is szeretsz. – suttogom, most amikor alszik, és nem igazán hallhatja.
Ki nem mondanám ezeket a szavakat hangosan is újra mikor teljesen rám figyel.
Egy idő után igen kellemetlen ebben a pózban lenni, de nincs szívem felkelteni, hogy hé, mássz már le rólam, mert elzsibbadt a fél testem. Majd újra tudom használni őket valamikor. A napot ágyban tölti, alszik, nyöszörög, hiszti, aztán megint mélyen alszik. Egy idő után sikerült kiszabadulnom, el tudtam menni boltba is legalább, azt sem vette észre. Összerámoltam kicsit a lakásban. Furcsa, előtte sosem pakoltam el magam után csak, ha már elviselhetetlen volt a rendetlenség és semmit sem találtam. Változik az ember…
A következő pár napot hol nálam, hol Toshiyánál töltöttük, próbákból állt a napunk nagy része, amikor tudtunk este közösen készültünk a versenyre, aztán hol egymásnak estünk, hol romantikáztunk. Majd eljött végre a nap, amire egész hónapban úgy vártam. December 24.-e szent este. A japánoknak semmi közük ehhez az ünnephez, mégis ez nekem most tökéletes alkalom arra, hogy azzal töltsem az estémet, akiért a szívem dobog. A srácokat már délelőtt takarékra tettem, amiért kivételesen Kai pattogott, mert ő mindenképpen azt akarta, hogy a banda most együtt legyen, de nekem már terveim vannak erre a napra. Toshi csak estére jön át, addig takarítok, megfőzöm a kaját, még fát is szereztem, amit szépen feldíszítettem. Az ajándékát szépen becsomagolva a fa alá tettem.
- Oké asszem kész vagyok, a papagájok ettek, rend van, nincs büdös és a kaja is ehetőre sikeredett. – ellenőrzök le mindent.
Besötétedett mire mindennel végeztem, sietnem kell, ha elé szeretnék menni. Egy gyors fürdés, hajmosással egybe kötve, majd tiszta ruhák, a téli beöltözős macera. Kivételesen nem tettem fel az orrkendőm, mindig szóvá teszi, hogy szereti az arcomat látni. Helyette most a sálat veszem fel úgy, hogy eltakarjon az orromtól lefelé mindent. A kényelmes bőrcsizma, kabát és indulás, még épp időben vagyok.
Amikor kiérek akaratlanul is elmosolyodom, gyönyörű karácsonyi kék fények mindenhol, kellemes a légkör habár most szokatlanul hideg van, a parkon át vágom le az utat. A kiadójukkal szemközti épület előtt állok meg és dőlök neki. Dobok neki egy sms-t a kijárattal szemben várom, aztán felkészülök az órákig tartó fagyoskodásra, ki tudja, a másik mosásban összement atombomba mikor ereszti ki a karmai közül.
- Régóta vársz? – ugrik a nyakamba egy fél óra múlva.
- Nem. – mosolyodom el. – Azt hittem tovább maradsz.
- Kész csoda, Dienek is dolga volt, Shinya is rákezdett úgy, hogy mielőtt még én is rákezdtem volna, Kyo mentette a menthetőt és elengedett minket, karácsonyra való tekintettel.
- Remélem éhes vagy. – indulok el vele.
- Rád mindig. – vigyorog.
- Kanos macska. Kajára gondoltam.
- Arra is, de azért remélem, kapok belőled.
- Ki tudja, lehet ma nem… Más terveim vannak.
- Perverz.
- Most nem gondoltam semmi rosszra. – bököm oldalba.
Csendben sétálunk hazafelé a fényekkel kivilágított ösvényen, amikor egy hideg pehely hullik az arcomra és megállok. Felnézek és az egyik utcai lámpa fényében meglátom, ami az egész napot szebbé teszi.
- Nézd To-chan esik a hó. – mosolygok.
- To…Tototototo… To-chan? –akad meg.
- Hai. Netán baj? – érdeklődve nézek rá.
- Majd meglátom. – visszasétál hozzám és megfogja a kezemet. – De igazad van. Csodálatos a hóesés.
- Tökéletessé tesz mindent. – vigyorgok akár a vadalma.
- Tudod, mikor így mosolyogsz, megrémítesz. – húzódik kicsit el.
- Pedig nem kell félned. – angyali mosolyba váltok át.
- Persze… minden esetre menjünk, éhen halok, és eléggé fázom is.
- Oh, ne haragudj, induljunk. – fogom meg a nyílt utcán a kezét összefűzve ujjaink.
Habár nem mondja ki, tudom, jól mennyire zavarja, hogy nem vállalhatjuk fel a nagyközönség előtt a kapcsolatunkat.
- Megőrültél? Bárki felismerhet… - próbálja elhúzni a kezét, de nem engedem és lehúzom egy pillanatra a sálam.
- Mert szerinted így bárki is felismer? Se smink, se belőve a hajam, még orrkendő sincs. – mosolygok, rá majd visszahúzom a sálam és tovább húzom.
Arca vörösben játszik, még akkor is mikor beszállunk a liftbe. Megsimogatom az arcát.
- Remélem, nem fázol meg, ki is csinálnának a bandatársaid.
- Nyugi, megleszek. – még vörösebb lesz, mikor arcát megsimogatom.
Nem értem mire fel van ennyire zavarban, sosem volt még ilyen, sem ennyire hallgatag. Kezdek aggódni.
- Toshiya minden rendben? – fogom meg kezét, de nem reagál. – TOSHI! – rázom meg finoman, mire észben kap.
- Igen?
- Hé, minden rendben van? – aggódva figyelem.
- Csak kicsit elgondolkodtam ennyi. – mosolyog.
Bólintok bár eléggé gyanús, ahogyan viselkedik, figyelni fogom nincs-e valami baj ténylegesen, amit eltitkol előlem. Bent azonban, mint akit kicseréltek.
- Hm, finom illatok, mit eszünk? – vigyorog.
- Még titok előbb gyere. – húzom miután ledobáltuk magunkról a kabátot, a bakancsot és az egyéb kinti cuccot.
- Reita ez… - csillogó szemekkel nézi a fát.
- Remélem nem probléma. Fogalmam sincs mennyire szoktad ünnepelni a karácsonyt, de szeretném, ha ez emlékezetes maradna neked.
- Az lesz biztosan. – lágyul el a tekintete.
- Az ajándékozást későbbre hagyjuk, előbb fürödjünk.
- Benne vagyok. – indulna el, azonban megállítom. – Hm?
- Csak egy pár percet kérek.
Berohanok a fürdőbe és meggyújtom az előre odakészített gyertyákat és kis teamécseseket. Aztán kimegyek érte. A villanyt szándékosan nem kapcsolom fel. Ketten belépve pedig igen romantikus hangulatot teremtenek a gyertyák fénye.
- Nem tudtam, hogy ilyet is tudsz. – mosolyogva fordul felém.
- Sok mindent nem tudsz még.
Ajkaira tapadok finoman. A félhomályban, finom csókunk közben elkezdem vetkőztetni, most nem a felizgatása a célom, hanem maga a közös fürdőzés élménye. Hamar eltűnnek a ruhák és a kellemes vízben tovább faljuk egymás ajkait, habár már fürödtem ez most mégis rettenetesen jólesik. Egy óráig biztosan ázunk mire sikerül kimásznunk. Lehuppanunk a kanapéra, bekapcsolom a tv-t, amíg vacsorázunk aztán a fa alól elveszem az ajándékát.
- Boldog Karácsonyt kedvesem! – adom a kezébe és visszaülök mellé.
- Reita… Nem kellett volna. – nyafogja, bár már bontja is.
- De igen kellett. – arcára adok egy puszit.
- Ez… - nézi a nyakláncot, majd könnyek gyűlnek a szemébe. – Gyönyörű köszönöm szépen.
Könnyei először megijesztettek, a szavai mégis lenyugtattak.
- Örülök kedvesem. – mosolygok és segítek feltenni.
- Akkor én jövök. – mondja.
- Borzalmas vagy. – nevetek és ad a kezembe egy rajzot és felette egy kis csomaggal.
A csomagot bontom, mikor a szemem megakad az ölemben pihenő lapon. Köpni-nyelni sem tudok.
- Mi az? – Tochi már röhög.
Félre teszem a becsomagolt dobozkát és a rajzot nézem.
- Papagáj lennék? – bököm ki nagy nehezen.
- De az enyém.
Nem tudok mit kezdeni, majd kirobban belőlem a nevetés. Könnyeim potyognak, levegőt alig kapok, már vörösödik a fejem is. Annyira aranyos, ez igazán kedves tőle.
- Szóval akkor tetszik? – vigyorog önelégülten.
- Utálom. – keményedik meg az arcom.
Döbbenetét látva megint röhögésben török ki.
- Nyugi kedvesem imádom. – csókolom meg.
- Ez gonosz volt tőled. – morog.
- Lehet, de van más is, amit szeretnék.
- És pedig?
- Járnál velem?
Megnyúlik a képe, most ő kezd fuldokolni a nevetéstől.
- Ez nem volt eddig egyértelmű? – hahotázik.
- Egyikőnk sem mondta ki. – pufogok, nekem ez igenis fontos lett volna.
- Igen… szívesen járnék veled. – dönt végig a kanapén.
Végig simítok gyengéden arcán, közben hajába túrok és lehúzom ajkaimra. Finoman csókol, éhesen, ellenben rettentően finoman. Komolyan ő nem akar vigyázni rám? Ez kedves tőle. Végig simítok hátán, le a gerince mentén a formás fenekére. Belemarkolok kedvesen, érzem, ahogyan kezd merevedni.
- Csak nem, akarsz? – vigyorgok, mint a vadalma.
- Ha azt mondom igen, megkaplak? – nyalja meg az ajkait.
- Kanos macska. – nevetek.
- Naaa… egész nap erre vártam. – nyafog.
- Szeretkezés. – jelentem ki.
- Sokkal jobb. – felpattan, megfogja kezem és már húz is a szobám felé.
- Ennyire ki vagy éhezve?
- Két napja nem csináltuk, naná, hogy kivagyok.
- Telhetetlen. – csóválom fejem.
Meglepődve nyögök fel, mikor az ágyra lök.
- Hát ez meg?
- Kivételesen én, akarlak kényeztetni. – mászik felém.
- Tisztában vagy vele, hogy mit nem engedek igaz? – szemeim még kisebbre szűkülnek.
- Nyugi meghagyom az ártatlanságod. – simít fenekemre és úgy tesz, mintha ez olyan nagy veszteség lenne neki.
- Toshiya. – szólok rá.
- Csssss. – teszi ujját a számra.
Elhallgatok, feszülten várok. Elnyújtott érzéki mozdulatokkal szabadul meg a ruháitól. Még táncol is hozzá, ami valljuk meg alaposan kezd beindítani. Karjaimat fejem alá teszem párna gyanánt, tökéletes kilátásom van, megnyalom ajkaimat.
- Nehezen fogod vissza magad?
- Nem érzed? – nevetek.
- Hm? Mit kéne éreznem? – izeg-mozog ágyékomon.
- Toshi. – nyögök fel. – Ne szórakozz.
- Azt csinálnám? – hajol le és suttogja hatalmas vigyor kíséretében ajkaimra.
- Igen kedvesem azt csinálod. – mordulok.
- Hülye orrkendős papagáj. – nevet.
Megelégelem, nem bírom tovább, főleg, hogy közben még mozog is ott ahol nagyon nem kéne. Szűkössé vált dél tájon a dolog.
Nem kell sok idő, elveszítjük a türelmünket, a ruhák lekerülnek rólunk, az este pedig gyanta illattal, kellemes meleggel, ölelő karokkal és kinti hóeséssel telt, aminek a végén a beteljesülés teszi fel a koránt az egészre. Utána csak feküdtünk az ágyban, ő a mellkasomon lapockáig betakarva, engem csak deréktól lefelé fed a bársonyos anyag.
- Szeretlek Reita. – suttogja, mielőtt elaludna.
- Én is téged Toshi. – birizgálom a haját, amíg elnyom az álom.
Bejegyezte: dátum: 3 megjegyzés:

2015. augusztus 9., vasárnap



12. fejezet

Reita pov

A reggeli kis petting után igen kellemesen telik a napom, hiába hajt meg a kis chibi minket az új szerzeménye miatt, fel sem veszem. Toshi pont szünetben hív fel, amiért hálás vagyok, nem kell kimentenem magam egy pillanatra sem. Megbeszéljük, próba után felmegyek hozzá, megadja a címét, aztán rá két órára már ott is vagyok. Hiába nyomom meg a csengőt semmi… Kezdek egyre inkább átfagyni így végül rátenyerelek, arra a rohadt gombra mire végre beleszól a kaputelefonba. Morgok, neki egy sort mire megkapom az emeletet és a számot is aztán már megyek is. Alig kopogok be, nyílik az ajtó és megcsap a bentről kitörő hő, rettenetesen kellemes. Bent kapok egy forró csókot és egy bögre meleg teát, ami most mindennél többet ér. Leszedem rám fagyott kabátom és megkövesült bakancsom, végül kikötünk a kanapén, kivételesen ő karol át. Olyan boldogság tölt el, főleg mikor kezdek egyre jobban felmelegedni, de valami nem hagy nyugodni. Elkezdünk beszélgetni végül, kinyögöm, amit akarok.
- Szeretném, ha őszinte lennél velem, és nem csalnál meg. Mielőtt félre érted, nem arról van szó, hogy számolj el minden perceddel és még azt is mondd el mikor mész a mosdóba. Csak ha megbeszélünk valamit és késel, kérlek, szólj. Felőlem mehetsz ahova, és akivel akarsz, nélkülem is bulizhatsz, csak szólj. Ami még fontos, ne csalj meg. – amennyire csak tudok, ebben a helyzetben felé fordulok.
- Én se kérek többet. – karol át még jobban.
Egy darabig még fekszünk így, végül a szobájába kászálódunk. A párnájára hajtva fejem megcsap kellemes illata, ami pedig csak plusz, hogy hozzám bújik, vékony dereka köré fonom karjaim. Így ér el minket az álom. Túlságosan jó így ágyban lenni, reggel is az ébresztő kelt, de kinyomom, és még közelebb húzom magamhoz a basszerost. Az az átokverte ketyere csak nem adja fel…
- Dugó. – morgom, és végleg elhallgattatom.
- Baj van? – kérdezi mellettem egy álmos hang.
- Semmi, amit egy kiadós alvás ne tudna megoldani. – mormogok és nyakába temetve arcomat alszom vissza.
Hallom kuncogását, testével teljesen felém fordul és fenekembe csíp, amitől ugrom egy nagyot és lezúgok az ágyról.
- Meg vagy húzatva? – morgom a sajgó hátam dörzsölgetve amennyire kicsavart kézzel elérem.
- Jól vagy? – még mindig vigyorog.
- Kicsit sem. – elterülök teljesen.
Az ágyról néz csillogó szemekkel, amit nem igazán értek.
- Most mi van?
- Megyünk együtt fürdeni? – lemászik hozzám.
- Nem is tudom… - húzom az agyát. – Megérdemled, hogy láss engem ruha nélkül?
- Marha. – nevetve csap a mellkasomra.
- Oiii…
Finom csókot éget az ajkaimra, amit nem vagyok rest viszonozni. Végül csak együtt megyünk fürdeni.

Az idő csak úgy repül és közeledik a karácsony. Minden annyira jól megy. Próbákon nem hibázok, ami felkelti a többiek figyelmét, de hárítom egy „csak jó napom van” kijelentéssel. A versenyeket Toshival felváltva nyerjük meg igen vicces reakciókkal kommentálva a másikat, végül egyikőnk lakásán kötünk ki. Az eleintei mindennapos egymásnak esős találkozások kezdenek abbamaradni, ahogy egyre inkább, lenyugszunk. Inkább átfordulunk az összebújós romantikázós dologba, ez nem azt jelenti, hogy nem fekszünk le egymással csak annyit, hogy már azok sem olyan durván a szexre koncentrálódnak, mint az elején, inkább a szeretkezésre. Igaz ami igaz, egyikőnk részéről sem lett kimondva hivatalosan, a kapcsolatunk, mármint, ha úgy vesszük nem járunk… de ez annyira egyértelmű hisz szeretjük egymást, legalább is felőlem ez igen mély dolog. Már az is nagy törést jelentett, férfi az, akibe bele szettem, ráadásul lefeküdtünk nem is egyszer, így szeretném jól csinálni. Megkérni rá, hiába vagyok 99%-ig biztos abban, igent fog mondani, de ott van az az egy százalék, ami igazán nem hagy nyugodni, azonban elnyomom magamban. Sebaj, majd karácsonykor… Bízom benne, nagy meglepetés lesz neki. Leszerveztem mindent, vacsorát, ajándékot, kis nyugis helyet, mozit aztán este majd a nagy vallomás.
- Rei… - ráz vissza a merengésemből Toshiya.
- Hm? – nézek rá kissé zavartan.
- Fél órája próbálok beszélni veled, visszatértél már a földre? – hangja gúnyos egy csipetnyi aggódással.
- Nyugi itt vagyok. – sóhajtok. – Nos, mit akartál mondani?
- A kis törpetorpedó már vagy hatezerszer hívott. Csinálj vele valamit vagy én fogom legközelebb felvenni a telefont. – mordul.
- Francba… megint démont játszik? Komolyan mondom, még Lucifer is elbújhat mellette, rosszabb, mint egy tűzről pattant gyilkos hangya. – borzongok meg, ahogy megint megszólal a telefonom.
Morogva félre vonul, fekete hajába túrva próbál mély levegővétel közepette lenyugodni.
- Ha kirobban, a harmadik világháború megvan Japánnak a halálos biológiai fegyver. – kezd el nevetni.
- Kirakjuk Rukit és Kyo-t a harcmező kellős közepére és lecukizzuk őket. – már sírva röhögök.
- Lekicsinyített tárolású halálos fegyver. – potyognak neki is a könnyei.
Végül nevetve veszem fel a telefont.
- Na, végre… a füleden ülsz vagy mi? – krákog a telefonba a gyilkos manó.
 - Bocs bocs… - kuncogok még mindig – Mit szeretnél?
- Nem fogsz ilyen könnyen kiengesztelni… - puffog.
- Ruki! – szólok rá erélyesen.
- Jó jó… a lényeg, amiért már lassan egy órája próbállak elérni, hogy nemsokára turnéra fogunk menni. Amint vége lesz a versenyednek és kijelentik te vagy Japán legjobb basszerosa, ünnepi turnét csapunk. – áradozik.
- Lassíts már. Szeretem mikor optimista vagy, de mi van, ha elbukom és mondjuk Toshiya nyeri meg az egészet? – teszem fel neki a kérdést.
- Mindent elrendeztem nem kell ettől félned.
- Borzalmas vagy. – remegek meg, kezdek félni, mert ha Ruki azt mondja, minden el van, rendezve az sok jót nem ígér.
- De tudom, hogy jobb vagy annál, minthogy használni kelljen, amit elterveztem.
- Uzsorásnak sem lennél utolsó, jézusom még Japánt is képes lennél eladni semmi perc alatt.
- Ugyan már ne bókolj. – kuncog. – Oh, még el nem felejtem. PRÓBA VAN ÉS MÁRIS ELKÉSTÉL TOLD IDE A SEGGED DE AZONNAL! –ordít bele a telefonba nekem meg kis híján kiszakad a dobhártyám.
- Jó megyek már… - nyomom ki és a sajgó fülemet fogva állok fel a székből.
- Menned kell? – szontyolodik el.
- Jah… kevesen múlott, hogy megsüketüljek. Mondom én tökéletes biológiai fegyver a rohadt krákogásával. Rosszabb, mint egy keselyű. – indulok a szobába.
- De nem is ettél még! – kiált utánam.
- Majd veszek valamit… Holnap is átjöhetek?
- Hanyadika lesz? – kérdezi elgondolkodva.
- Ha jól tudom 20.-dika miért?
- Majd felhívlak inkább.
- Borzalmas vagy… utálom, mikor ezt csinálod. – pufogok, de nem sokkal később hátulról bújik hozzám.
- Ne haragudj, fel foglak hívni, hogy tudsz-e jönni ne aggódj emiatt. – suttogja lapockáim közé.
- Uhm. – nekidőlök kicsit, majd kiszedem a ruháimat.
- Elkísérhetlek? – kérdezi csak úgy a semmiből megtörve a kínos csendet.
- Nem akarok egyedül menni. – mosolyodom el és magam elé húzva finoman mézédes ajkaira tapadok.
- Borzalmas vagy hülye papagáj. – vigyorog.
- Te beszélsz kanos macska?
- Miáu.
Jó kedvem hamar visszatér, mindig tudja, milyen hülyeséggel nevetessen meg. Nem sietek melóba, amit a chibi meg is fog bosszulni, de most tökre nem tud érdekelni majd kimentem magamat valahogyan. Múltkor úgyis láttam Uruhán mennyire a padlón van, majd elviszem inni… Én megmenekülök ráadásul majd iszok egy jót. Toshiya nem fog neki örülni, egyszer azonban el fogja viselni.
- Majd beszélünk cica. – köszönök el tőle az ajtóban aztán rohanok is.
- Hívni foglak. – kiált még utánam.
Mint sejtettem Ruki kiverte a balhét, amiért késtem, nem is keveset, de hamar leállítom annyival, hogy a versenyre gyakoroltam és elszaladt az idő. Kész szenvedés volt kivételesen az egész próba, olyan vontatott. Hajnalban enged csak el minket, kint a hó rákezdett megint szakad, mindent ellep a közlekedés szó szerint megbénul tőle, nincs mit tenni, gyalogolni kényszerülünk. Bemegyünk egy kis kocsmába felmelegedni és egy keveset vedelni. Úgy volt ma átmegyek hozzá, de ilyen állapotban ráadásul ilyen későn nem akaródzik, írok, neki ne várjon, mire kapok egy nyafogós választ aztán semmi.
- Nézzétek, szárnyalok. – csapkodok a kezeimmel, kivételesen én vagyok, most aki a legtöbbet ivott.
Persze ebbe beletartozik, hogy Takanori szinte diktálta belém a töményebbnél töményebb piákat.
 - Mi van közted és Toshiya között? – vigyorogva hajol oda hozzám.
- Egy halomnyi papírmunka. – vigyorgok vissza alkoholtól kába tekintettel.
- Nem erre gondoltam… Annyit lógtok mostanában együtt… Csak nem?  Tetszik neked? – ez a kérdése fel sem dereng, bennem csak röhögni kezdek.
- Nekem ez tetszik itt, ni. – mutatok egy pohár wiskeyre majd Aoihoz fordulok.
- Reita-san imádkozzunk a wiskey istennőjéhez. – annyira imbolyog, csoda hogy két lábon bír állni.
- Oh wiskey Kami-samája, áldj meg alkohol mámoros képzelgésekkel.
- Ámen! – röhög Uruha és felállva mellém lép és rákezdünk egy kornyikálásra.
- Jól van gyerekek ideje hazamenni. – sóhajt a kis chibi mikor megbizonyosodott róla, hogy a terve kudarcba fulladt.
Yutaka segítségével taxiba ültetnek, és hazaküldenek. Nem emlékszem, hogyan sikerült felmásznom a lakásomba sem arra, miképpen kerültem ágyba, de reggel ott ébredtem félmeztelenül.
Elszomorított, mert, Toshi nincsen mellettem, túlságosan hozzászoktam a közelségéhez, a minden reggeli együtt ébredéshez. Ha ennyire ragaszkodni kezdek hozzá nagyon nem lesz jó. Nem akarok féltékenykedni, sem meggátolni a dolgaiban, hisz csak nyugodtan járjon el ő is nincsen megtiltva neki. Mégis annyira hiányzik, ha nincsen mellettem. Ez lenne a szerelem, amire oly régóta vágyom? Tudom egyszer már gondolkodtam ezeken, most mégis megint előjött nem bírok szabadulni a gondolattól. Ma úgyis szabadnapom van, elmegyek, boltba megveszem a többiek ajándékait. A basszerosomnak is akarok, mégsem megy… ez bonyolult. Nézegetem egy darabig az ékszereket, majd a ruhákat is, viszont egyik sem olyan, amit szívesen odaadnék neki. Az árak nem érdekelnek jelen pillanatban, viszont semmi kifejező, ami igazán hozzá illene. Végül megtalálom azt, amit keresek, egy eldugott ékszerészetben, egy igen impozáns nyakláncot. Se nem túl csicsás, de nem is túl egyszerű. Vonza az ember szemét, rögtön ő jut róla az eszembe. A nyaklánc szinte magát adja el, tökéletes lesz.
- Ezt szeretném. – mutatok rá és az eladó mosolyogva kiveszi nekem majd egy fekete bársony dobozva teszi.
Kifizetem és zsebre teszem, majd boldogan indulok, meg haza mikor kapok egy sms-t miszerint ma sztriptíz bárba mennek. A levegő is bent akad, miért pont oda? Azonnal felhívom, félek, azért félek mert tudom nem veti meg a nőket, bízom benne mégis ez lesz az első eset, hogy ilyen helyre megy mióta mi…
- HOGY HOVA MÉSZ? – akadok ki mikor végre felveszi a telefont.


Toshiya pov

Annyira jó mindig emellett a papagáj mellett ébredni. Már el is felejtettem milyen érzés, mikor nem egyedül kelek és fekszek. Az örömünket csak Ruki hívásai zavarják meg. Hihetetlen milyen hisztis. Biztos havibajos. Végül együtt indulunk munkába, és megbeszéljük, hogy majd hívjuk egymást. Alig érek be, Kyo int, hogy menjek oda hozzá.
- Holnap van Die születésnapja, és kitaláltam mivel lephetnénk meg – kezd bele.
- Jé, emlékeztél rá? - csodálkozom.
- Én szóltam neki – jegyzi meg Shinya.
- Nem lényeg – legyint az énekes – Ha benne vagyok, van egy jó sztriptíz bár, a Wild Cats – mondja.
- Jól hangzik. Hajrá – biztatja Kao.
- És hogy legyen? - kérdezem.
- Próba után elvisszük. Nem kell tudnia hova megyünk – von vállat a chibi.
Elvigyorodok. Tetszik az ötlet, jók az ilyen klubok. Nem tudjuk tovább tervezni a holnapot, mert megjelenik a gitáros. Kyo még int, hogy mindent bízzunk rá. Kimenti magát, és elhagyja a próbatermet.
- Ez meg? Nélküle nehéz próbálni. Ki fog így énekelni? - csodálkozik Die.
- Majd mi – nevetek.
- A hörgés már megy, nem lehet sokkal nehezebb az éneklés – morfondírozik Kao.
Még Shini is velünk nevet. Mikor végre visszajön Kyo, el tudjuk kezdeni a próbát. Lassan a turné számlistáit is össze kell állítani. Még van 2-3 hét mikor indulhatok a versenyen. Utána vissza kell lépnem. És utána még nehezebb lesz megoldani a találkozókat Reitával. Remélem összejön és nem megy a kapcsolatunk rovására a sok munka. Egész nap próbálunk és csak este felé esek haza. Izgatottan várom, hogy hívjon az a majom, és újra együtt legyünk. Hívás helyett csak egy sms jön, hogy kocsmázott és nem jön. Visszaírok neki és nyafogok, hogy nem jön.
- És most? - ülök le a kanapéra.
Nemsokára karácsony, még ki kéne találni, hogy mit vegyek a családnak, na meg Reitának. Fogalmam sincs. Elszívok egy cigit és szerzek magamnak egy sört. Hirtelen bevillan elém egy kép. Villámsebességgel rohanok vissza a kanapéhoz, és veszem magamhoz ha rajzfüzetem.  Izgatottan próbálom a papírra vetni a látomást. Remeg a kezem, így nehéz rajzolni, de a vázlat hamar kész, így végre ténylegesen magam előtt látom.
- Ilyen lenne Reita? - kérdezem.
Ahogy jobban szemügyre veszem a rajzot, elfog a röhögő görcs. A dohányzóasztalra teszem a füzetet és összegörnyedve vihogok. Alig kapok levegőt, a könnyeim folynak, de nem bírom abbahagyni a kacagást. Mikor kicsit lenyugszom, újra meglátom a rajzot, és újult erővel tör rám a nevetés. Vagy tíz perc röhögés után végre lenyugszom. Vigyorogva veszem újra kézbe és kezdem el kidolgozni a részleteket. Minden részletet papírra vetek, hátteret is rajzolok, szerzek színes ceruzát, hogy ne fekete-fehér legyen a színes vonalakat elmaszatolom, hogy egységesebb és ne látszódjanak a vonalak. A gitárjának minden apró részletét megrajzolom, az orrkendőjét is megkapja. Nagyon szexin áll neki, de anélkül...
- Kami-sama, micsoda pasi – sóhajtok vágyakozva.
Engem is meglep, hogy mennyire hiányzik és rossz, hogy nincs velem. Hosszas rajzolás után, mikor már szerintem fülig ceruzás vagyok, elkészül a mű. Gyorsan aláírom és megcsodálhatom. Újra fülig szalad a szám.
- Ez nagyon cuki – nevetek.
Végül is, így még jobb. Egy cuki papagáj, aminek orrkendője és basszusgitárja van. Mögötte van egy-egy hangfal is, ahova még a kiáramló hangokat s odarajzoltam. Lehet ezt kéne ajándékul adnom neki?
- Akkor tuti szétrúgja a seggem – nevetek.
Nem baj, egy próbát megér. Kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat és megiszom a sört. Egy gyors zuhany után megyek aludni.

Reggel hirtelen nem értem miért vagyok egyedül, aztán leesik. Elkezdem a napot és mikor meglátom az esti rajzot, újra elmosolyodom. Összeszedem magam és megyek. Ma nem kéne elkésni. Alig érek be, Kyo elém áll és közli, hogy foglalt asztalt és egy lányt is, aki majd szórakoztat minket, vagy csak a gitárost. Mikor elmondta hogy kik vagyunk, egy külön szobát kaptunk. Mire nem jó a hírnév. Persze, Kao bevetette magát, és teljes diszkréciót kért. Már csak azt kell elérni, hogy együtt menjünk, és Die ne csináljon programot magának. Nem nehéz rávenni dolgokra.
- Totchi! Menj és vesd be magad – int Kyo.
- Mi? Miért én? - kérdezem.
- Te bárkit rá tudsz venni bármire – von vállat énekesem.
- Miből gondolod?
- Elérted, hogy indulhass azon a hülye versenyen – szól közbe Kao.
Fülig szalad a szám.
- Na igen, mindig elérem amit akarok – nevetek.
- Akkor érd el, hogy Die velünk jöjjön – morran Kyo.
Felállok mellőle és elindulok kifelé. Még az ajtóból visszafordulok és megeresztek egy ellenállhatatlan mosolyt. A folyosón még elkapom gitárosom.
- Mit csinálsz este? - kérdezem.
- Nem tudom, miért? Akarsz valamit?
- A fiúkkal beszéltük, hogy elmehetnénk valahova koccinatni.
- Hova?
- Passz – vonok vállat – Nem én találtam ki. Kyo intézett mindent.
- Oké – mondja kis gondolkodás után – Azt hittem kettesben akarsz lenni velem, mert készültél valamivel – mér végig, mint egy ragadozó és megnyalja a szája szélét.
- Tudod korábban benne lettem volna, de most már nem. Most van valakim, és nem csalom meg – simítok végi a mellkasán, majd kicsit hátrébb lököm.
- Ha ráunsz, szólj – nevet.
- Csak szeretnéd – horkanok.
- Jól van na – nevet – Mikor menjünk? - komolyodik meg.
- Kyo azt mondta, próba után.
- Akkor egyhamar nem szabadulunk – nevet.
- Ebben van valami – értek egyet.
Mielőtt visszamennénk a próbaterembe, a folyosói automatából veszünk egy-egy kávét. Kávé és cigi után folytatjuk a munkát. Egész jól megy, Kyo se morog annyit, és Kao is elégedett. Ha nekik tetszik valami, akkor mindenki örülhet, mert ügyes.
- Na, elég volt mára. Menjünk. Van fontosabb dolgunk ennél – teszi le a mikrofont a chibi.
- Pont te beszélsz, akinek mindene az éneklés? - csodálkozik Die.
- Az éneklés igen, a munka és a stúdió nem – zárja le.
Elpakoljuk a hangszereket, addig Kyo felöltözve az ajtóban toporog. A pöttöm annyira türelmetlen, hogy azt se várja meg, hogy felöltözzünk, így ezt a folyosón tesszük meg. Die a parkolóban nem érti, miért a céges furgonnal megyünk.
- Ebben kényelmesen elférünk – mászik be Shinya.
Kaoru vezet, mellette Kyo navigál, addig mi hátul elhelyezkedünk. Remélem nem tévedünk el. Pöttöm méregzsákom nem a tájékozódásáról híres. Die unottan bámul ki az ablakon, Shinya a telefonján játszik, így senki nem figyel rám. Előszedem a telefonom és írok egy SMS-t Reinek, hogy hova megyek. Miután elküldöm az üzenetet nem telik bele sok idő, és megszólal a telefonom.
- Hogy hova mész? - hördül a telefonba.
- Hékás! A fülem – morranok rá – Jól olvastad, oda megyek.
- Minek?
- Na vajon? - kis hatásszünet – Die születésnapját ünnepeljük meg.
- Akkor ma már nem is jössz át? - kérdi kicsit higgadtabban.
- Nem tudom meddig leszünk ott. Hívlak ha elindultam, jó? - kérdezem lágy hangon.
- Oké – sóhajt lemondóan – Szia.
- Szia – kinyomom.
Mosolyogva megcsóválom a fejem. Igazán aranyos mikor nyafog. Még egy darabig kocsikázunk, mire végre megérkezünk a bárba.
- Wild Cats? Mi ez? - olvassa Die a villogó neoncsövek alkotta feliratot.
- Majd megtudod – vigyorgok, mint a vadalma.
Egymás után bemegyünk a bárba. Die azonnal megtorpan és elismerően füttyent egyet. Már most elég zsúfolt itt bent. Elég nagy a helyiség, középen nagy kifutó ami egy színpadszerűségben végződik. Összesen három rúd van elhelyezve az emelvényen. Egy csinos lány jelenik meg a kifutón egy apró tanga bugyiban és tűsarkúban. Felső nincs rajta, így mindenki megcsodálhatja formás mellét. Meg kel hagyni, szép lány.
- Nem mondjátok komolyan – nevet gitárosom.
- Ez még semmi – mosolyog Kyo.
- Mi jöhet még?
Shinya elmosolyodik és int a gitárosnak. Mind elindulunk egy hátsó szobába. Die alig tudja levenni a tekintetét a rúdon táncoló lányról. Nagyon jól csinálja a csaj, egyre több bankjegy van a bugyijában.
- Srácok, azt ne mondjátok, hogy... - akad el a gitáros szava.
- Mégis mit gondoltál, csak úgy bejövünk ide? - vonja fel a szemöldökét Kao.
Beljebb lököm társam, hogy végre én is le tudjak ülni a szoba végében elhelyezett kanapéra. A kanapéval szemben egy kis színpad és egy rúd. Nem sokkal utánunk bejön egy vörös csipke bugyi-melltartó együttest viselő lány, és italt hoz nekünk.
- Máris hívom – mosolyog Kaora.
Die felbontja a whisky-t és tölt mindenki poharába.
- Boldog születésnapot! - koccintunk és iszunk.
Elfogy az első kör ital, mikor megjelenik egy csinos lány. Apró bugyit hord, ami többet mutat, mint takar, és egy apró csipke melltartó sejteti formás mellét. Nagyon vonzó, meg kell hagyni. A lány udvariasan meghajol és zenét kapcsol. Lágy, mégis erotikus zene. Lassú, nyújtott mozdulatokkal áll fel az emelvényre és simul a rúdhoz. Mikor minden szem rá szegeződik, a rúdhoz simul és elkezdi a műsort. Bámulatos, hogy milyen vonzó és erotikus tud lenni egy nő, ha az ember szeme előtt vonaglik és egy rúdon táncol. Mindent megmutat nekünk, hosszú combját, formás fenekét, telt ajkait, gömbölyű mellét. Dobálja hosszú haját, elnyújtott mozdulatai, ahogy csábít, hihetetlen látvány. Die szeme kocsányon lóg úgy nézi az erotikusan vonagló lányt. Nem csak neki, mindenkinek tetszik. Ciki, nem ciki, nekem is, és egyre szűkebb a nadrágom. Hosszú tánc után a lány lassan lecsúszik a rúdról és spárgázik, ezzel újfent megmutatva minden báját befejezi a műsort. Hosszasan és lesokkolva ülünk és bámulunk magunk elé.
- Születésnapja van – mutatok az ünnepeltre – kaphatna egy táncolt? - kérdezem.
A lány elmosolyodik és lejön az emelvényről. Die elé sétál, átkarolja a nyakát és lassú öltáncot lejt. Die hátra dőlve élvezi a műsort. Ahogy elnézem, nagyon áll a farka, csoda, hogy még nem kapta el a csajt. Bár, szerintem az lesz. Kyo végig simít saját combján és tovább. Nem zavartatja magát. Köztünk sok minden elfér. Érzem vérem lüktetését és hogy nadrágom kényelmetlenül szűk. Itt bajok lesznek. Csak az tűnik fel, hogy a lány már le is vette a melltartóját és úgy riszálja magát. A tánc végén a lány Die nyaka mögé lendíti a mellartót és magához rántja bandatársam. A gitáros előre dől, a lány mellei közé.
- Mázlis – morog Kao.
- Csak születésnapja van – vonok vállat.
A műsort hatalmas tapssal jutalmazzuk. Néhány perccel később Die és a csaj eltűnnek valahova.
- Ez is a szolgáltatás része? - kérdi Kyo.
- Tudtommal nem – jegyzi meg Shini.
- Akkor mázlista – duzzog énekesem.
Mosolyogva megcsóválom a fejem és kimegyek a mosdóba. Muszáj könnyítenem magamon, átkozottul kényelmetlen így a farmer. Szerencsém van, per pillanat nincs itt senki. Gyorsan megszabadulok a gatyámtól és kézbe veszem a dolgokat. Nem kell sok, talán ha hármat húzok magamon és elmegyek. Még magam elé se tudtam képzelni Reit.
- Gyors volt – állapítom meg.
Rendbe szedem magam és visszamegyek a többiekhez. Ahogy számítani lehetett rá, Die nincs itt. Nem baj, inni nélküle is tudunk. Legalább levezeti a „feszültséget”. A fél üveg whisky elfogy, mire megjelenik az ünnepelt. Jókedvűen iszogatunk és beszélgetünk. Valamikor késő éjszaka vagy hajnalban indulunk csak haza. Shinya a legjózanabb közülünk, így ő fuvarozza a seggünket. Nem akarok haza menni, így megkérem, hogy Reihez vigyem. Nem tudom, hogy jutok el hozzá és állok meg az ajtó előtt, csak annyi rémlik, hogy erős karok ölelnek át, és érzem az illatát. Valahova vezet, nem tudom merre. Megállunk és lerángatja a ruháimat és hideg víz zúdul rám. Hiába tiltakozom, nem foglakozik velem. Végül vége a szenvedésemnek, újra ölelnek az erős karok. Végül lefekszem és valami puha és meleg vesz körül, aztán elnyel a sötétség.
Bejegyezte: dátum: 3 megjegyzés:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)