61. fejezet

Reita pov

Toshi mikor közli velem, hogy tud, a rosszulléteimről, kiakadok. Igyekeztem eltitkolni. Minek kellett ezt szóvá tennie, ha már észrevette? Halkabban kell majd kimennem esténként, vagy odakészítek magamnak valamit, amibe aztán kiadhatom gyomrom tartalmát. Persze nem szólok hozzá, megint. Csak nézem a meccset, ami amúgy sem érdekel, de most ez sem zavar. Végül elmegy valami plázás autogramosztásra vagy mire. Nem jegyeztem meg. Persze meglep, mikor közli, van kocsi a segge alatt, az pedig bosszant, hogy nem volt képes szólni vigyem el. Mindegy. Napközben kapok tőle egy két sms-t mit csinál, vagy még mennyi van neki. Választ nem kap, viszont megnyugtat, hogy tudom, merre van, és mit csinál, ha egyáltalán tényleg azt csinálja-e. Estére áthívom magamhoz, oda nem akarok menni, még mindig túl élénken él az emlékeimben mi történt ott. Igyekszem elkerülni a lakását, amennyire csak lehet. A teája tényleg beválik, nagy nehezen rádurálom magam, hogy megigyam. Tényleg hat. Háborgó gyomrom lecsendesedik, jobbat tudok enni, napközben meg pihenni is. Mikor Toshi megjön, kivételesen csókkal köszöntöm, van vacsora is. Meglepődik, de hamar rendezi vonásait. Még egy hátmasszázsban is részesítem. Egy közös zuhany, aztán behívom magamhoz a hálóba. Kis kedvezés neki, persze már nem tudom mire, de most nekem is jól esik.

A napok telnek, párszor átmegyek estére Toshihoz, de nagyon ritkaság. A rosszulléteimet is megoldom. Beviszek magamhoz minden este egy nagy tálat, ami fölé görnyedve kijöhetnek a dolgok. Emiatt ugyan elég sűrűn kell szellőztetnem, de így nem ébresztem fel és nem is cseszeget azért, hogy rosszul vagyok. Amiről nem tud, nem fáj neki. Aztán eljön a pv forgatásának időpontja. Látom Toshin, hogy nem akar elmenni, de nem marasztalom. Legalább pár napig nyugtom lesz, tudok majd gondolkodni is és nem idegesít addig sem. Mielőtt elmenne, még kikönyörög egy csókot, amit vonakodva ugyan, de teljesítek. Majd mikor magamra maradok, elmosolyodom. Elterülök a padlón, kinyújtóztatom, végtagjaim aztán megyek, felhívom a hülye macskát.

- Tudod te mennyi az idő? – nyafog a telefonba.

- Dél van. Kaja idő. – mondom nyugodtan.

- Ha tudod minek keltettél fel? – morog és hallom, ahogy a fejére húzza takaróját.

- Mert éhes vagyok. Eljössz velem kajolni vagy inkább hívjak meg mást?

- Ha te állod, akkor egészen más a helyzet. – látom lelki szemeim előtt bárgyú mosolyát.

- Nézzenek oda milyen számító lettél. – sóhajtok fel.

- Ne izélj már így is eljárok veled gyúrni. – pufog.

- Jó jó. Inkább haladj, nem akarok rád várni egész nap. – közben hallom jön egy sms-em.

- Igenis uram. – nevet és kinyomja.

Felsóhajtok, Aoi néha borzalmas lesz. Az üzenet, mily meglepő Toshitól jön, szép napot kíván, erre viszont már visszaírok. Ugyanúgy szép napot kívánok neki, és sok sikert a pv-hez. Ennyit megtehetek, pár sor nem kerül nagy erőfeszítésembe. Ahogy pedig visszaír, megint süt belőle, mennyire feldobtam vele, de, hogy ne legyen, teljes az öröme azért visszaírok megint, hogy haladjon dolgozni, ne a telefonján lógjon mindig. Erre már nem kapok választ, aminek örülök, mert így legalább tudok figyelni a saját dolgomra. Aoi nagy nehezen eljön hozzám, aztán elmegyünk enni.

Egész jól telik a nap, de azért rossz, hogy nincs mellettem Toshi kissé félek is, hogy valami lesz megint. Bízom benne, szó sincs erről. Mégis… Mégis annyira felelevenednek most az emlékek hirtelen, hogy nem tudok nem aggódni. Kezem is remegni kezd, már a kaja sem esik annyira jól.

- Valami baj van? – veszi észre Aoi hirtelen jött rosszkedvemet.

- Nem, igazából nincsen, csak egy kicsit nyugtalan lettem. – mondom neki a féligazságot.

- Mert mostanában nem keres? – néz rám jelentőségteljesen.

- Hm? Kire gondolsz? – most nem értem őt.

- A basszerosra. – direkt nem mondja ki a nevét.

Igaz is, ők nem tudják, hogy mi újra összejöttünk és még nem is akarom megmondani nekik.

- Csak mostanában nem érzem túl jól magamat. – hazudom.

- Biztos csak ennyi? – vonja fel szemöldökét.

- Persze, ne aggódjatok már ennyire. Idegesítetek vele. – morgok.

- Hisz a barátunk vagy persze, hogy aggódunk érted főleg most, hogy szakítás után vagy.

- Az már rég volt. – mondom.

- Rég vagy nem. Tudom, hogy még mindig fáj.

- Miből gondolod? – nézek szemeibe.

- Csak tudom és kész.

- Nem tudsz te semmit. – kezd felhúzni rettenetesen.

- Bocsánat. – mondja őszintén és védekezően feltartja kezeit.

Ezután kínos csend következik, hisz ő sem akar olyat felhozni, amit nem kéne és igazából én sem tudok neki mit mondani. A kínos helyzetet az épp betoppanó Uruha oldja meg.

- Srácok csak nem randiztok? – neveti el magát és lehuppan mellénk.

- Na, mi van féltékeny vagy? – mosolyodom el.

- Talán… Ti ketten olyan jóban vagytok, és olyan sokat vagytok együtt. Csak nem jártok? – méreget minket gyanúsan majd hangos nevetésben törünk ki mind a hárman.

Még egy jó darabig boldogítjuk az embereket a hülyéskedésünkkel, aztán úgy érzem lassan ideje hazamennem. Még takarítani is akarok, az meg nem megy úgy, ha a srácokkal lógok.

Hazafelé menet még bevásárolok, valamit azért fogok vacsorára csinálni, de sok kedvem most nincs így teli hassal. Vásárlás közben felhívom a basszerost.

- Rei? Valami baj van? – szól bele döbbenten a telefonba.

- Rosszkor hívlak? – nézegetek egy konzervet.

- Nem, épp szünetünk van, de nem szoktál felhívni.

- Hát most felhívtalak. Talán baj? – mordulok.

- Nem az. Örülök neki. – mentegetőzik azonnal.

Fújok egy nagyot, hogy lehiggadjak.

- Toshi… - kezdenék bele, de elakadok, nem tudok mit mondani, igazság szerint nagyon kimondani sem merem.

- Igen? – hallom meg az érdeklődést a hangjában.

- Mikor jössz vissza? – motyogom szinte érthetetlenül.

- Holnapután vagy azután attól függ meddig tart a forgatás vagy Kyo és Kaoru mit találnak ki addig. – mondja.

- Uhum. – bambulok magam elé, már azt sem tudom mit akartam venni.

- Hiányzol. – motyogom aztán gyorsan kinyomom.

Toshiya pov

Nagyon rosszul esik, hogy szinte könyörögnöm kell, egy kis kedvességért, csókért, nem marasztal soha. Olyan, mintha édes mindegy lenne neki, hogy vele vagyok, vagy otthon. Ez nagyon fáj. Mikor nem vagyunk együtt. Otthon iszom, vagy elmegyek pár haverral a kocsmába. Azért örülök, hogy olyankor nem vagyok egyedül és vigyáznak rám. Van, hogy Miyuki jön velem. Az elég vicces, hogy a húgom vigyáz rám, pedig fordítva kéne lennie. Szánalmas vagyok. Mikor eljön az indulás napja, azért még remélem, hogy kapok egy parányi kis kedvességet, de nem. Valahol a szívem mélyén kicsit örülök, hogy el kell mennem. Csak annak örülök, hogy nem kell elviselnem Rei sértéseit. Tudom, hogy megérdemlem, de akkor is. Ez már kezd sok lenni. Annak azért örülök, hogy Miyukit is magunkkal visszük. Ő lesz a klip főszereplője. Unottan bámulok ki az ablakon. Mindenki fáradt, nem csoda, még korán van. Ha minden igaz, akkor dél körül fogunk megérkezni. Jó lesz kicsit elhagyni a várost, és néhány napot a hegyekben tölteni. Motozás térít magamhoz. Miyuki jön, és főz kávét. Az illatokra a többiek is előkerülnek. Csöndesen ébredezünk, ki kávézik, ki teázik. Miyuki lehuppan mellém, és a kezembe nyom egy bögre kávét. Ébredés után mindenki elfoglalja magát, Kyo a füzetét bújja, Shin a telefonján játszik, Die a húgom boldogítja, Kao meg olvas valamit. Lassan kortyolgatom a kávét, és újra gondolataimba mélyedek. Majd ha megérkeztünk, felhívom Reit. Nem hiszem, hogy érdekli mi van velem, de jobb a békesség.

- Toshi, figyelsz? - förmed rám Kao.

- Hm? - pillantok rá – Igen? Miről maradtam le? - kérdezem.

- A szobabeosztásról – sóhajt lemondóan.

- Ahha – kommentálom.

- Mielőtt még egy hülye kérdést tennél fel, én leszek a szobatársad- karolja át a nyakam Miyuki.

- Oké.

- Azt hittem jobban fogsz örülni – morog húgom.

Megvonom a vállam, mire nekem esik és elkezd csikizni. Próbálom lefogni a kezeit és visszatámadni, de a szűkös hely miatt elég nehéz. Végül kiszabadul szorításomból és elszalad, én meg utána. A hálórészben érem utol. Derekánál fogva lököm az ágyra, fölé mászom, egyik kezemmel lefogom a kezeit, a másikkal meg csikizem. Felsikolt és sírva nevet. Hiába vergődik, nem engedem. Gonosz vigyorral a képemen kínzom a húgom.

- Hé! Miután megerőszakoltad, gyertek, mert megjöttünk – jön Kyo.

- Hé! Ő a húgom – mászok le szegény lányról.

- Tudod hogy szól a mondás: nappal húgom, este dugom.

Perverz vigyorral a képén távozik. Morogva mászom le húgomról, ő meg felül és rendbe szedi magát.

- Menjünk – húzom fel.

Összeszedem kevéske holmim és megyek a szállodába. A recepción megkapom a kulcsot és mehetek az emeletre. Ha minden igaz, ma már elkezdjük a forgatást. Végig esti felvételek lesznek, mi pedig majd fáklyák között fogunk állni és zenélni, míg Miyuki úgy tesz, mintha menekülne valami elől, a klip végén meg eljut hozzánk. Egyszerű, de nagyszerű. Nem kell mindig sok digitális effekt. Csak annyi időnk van, hogy ledobjuk a holmikat, és mehetünk is a forgatás helyszínére. Szerencsére nincs messze, szálloda mögött van egy nagyobb erdő, és kicsit beljebb van egy tisztás. Eltévedni nem lehet, mert vannak jelzések, és a hotelt is látni lehet. A rendező magyaráz, mutogat, hogy mik az elképzelései, és ki hol fog állni. Gyorsan írok kedvesemnek egy SMS-t. Kis semmiség, csak legyen jó napja. Szinte azonnal rezeg a telefon, egy üzenet Reitől. Vigyorogva olvasom el. Nagyon jól esik, hogy visszaírt, és hogy egész kedves az üzenet: Kösz, neked is. Ne hajtsd túl magad. Azonnal válaszolok, ez most nagyon jól esett. Érzem, hogy a szívem a torkomban dobog. Annyira boldog vagyok, hogy remeg a kezem, így nehezen tudok válaszolni. Nem tehetek róla, nagyon remélem, hogy erre is kapok választ. Nem kell sokat várnom, mert jön is, de ez már nem olyan kedves: Menj dolgozni, ne a telefonodon ülj! Elfintorodok, de legalább vette a fáradtságot, hogy reagáljon. Leteszem a készüléket, és megyek kivenni a részem az előkészületekből. Ma már nem kezdjük meg a felvételeket, csak elméleti megbeszéléseket tartunk. Lassan kialakul egy hatalmas kör fáklyákból, amik majd égni fognak. A hangszereink még nincsenek itt, de azért elfoglaljuk a helyünket, hogy lássák a srácok, hogy mekkora kör kell. A rendező magyaráz, hogy hol lesznek a kamerák, meg ilyenek. Nem nagyon köt le. Igazából majd’ megfagyok, nagyon hideg van. Belegondolni is rossz, hogy majd cicanaciban és szoknyában kell itt ácsorognom. Remélem majd kapok felülre valami meleg ruhát. Ha nem, akkor balhézok. Mi tartunk egy kis szünetet, közben Miyukinak is megmondták merre kell majd mennie, mit kell csinálni. Igazából tőlünk teljesen független, majd csak a videó végén keveredik hozzánk.  Legnagyobb meglepetésemre, Rei felhív, és tudunk váltani pár szót. Ugyan kis semmiségről, de mégis, nagyon boldog vagyok, főleg, hogy mostanában sose hív, mindig én keresem. Az egész napom feldobja, hogy hallgatom végre a hangját. Nem tudom elrejteni örömömet, de nem is akarom. Sajnos csak kevés időnk van, mert kinyom. De amit előtte mondott.... lehet csak a fülem csengett, vagy a képzeletem játszott velem, de mintha azt mondta volna, hogy hiányzom neki. Ez most komoly? Tényleg ezt mondta, vagy csak én szeretném? Nem, az nem lehet, biztos, hogy csak képzelődtem. Rei ilyet nem mondana, sokkal jobban haragszik rám, minthogy ennyi idő alatt megbocsásson. Soha egy jó szava nincs hozzám, akkor miért hiányoznék neki? Biztos örül, hogy végre megszabadul tőlem pár napra. Biztos már az agyára mentem, és örül, hogy külön vagyunk. De ha így lenne, miért nem szólt? Ha idegesítem, miért nem küld el? Nem értem.

- Toshi! - szakít ki a gondolataim körül egy hang?

- Hm? - fordulok oda.

- Melyik bolygón jársz? Te is UFO lettél mint Shin? - morog Kyo – Épp a felvételekről magyaráznak. Megtennéd, hogy megtisztelsz minket a figyelmeddel?

- Jól van na – morgok.

Sokáig tart az eligazítás, de végre szabadulunk.

- Izgulsz? - kérdi Die és Miyuki mellé sétál.

- Kicsit, ez az első szerepem – mosolyog zavartan.

- Ne félj, nem bántunk – vigyorog.

- Azt ajánlom is! Őt csak én bánthatom – húzom magamhoz.

Miyuki felnevet, és átkarolja a derekam, az én kezem a vállán, és így megyünk vissza a hotelbe. Első utam a fürdőbe vezet, egy forró zuhany, és máris jól vagyok. Addig húgom kipakolja a cuccainkat. Alig jöttem el, de máris mennék vissza, hogy Reitával legyek. Nagyon hiányzik, annak ellenére, hogy olyan, akár egy jéghegy. Nem tudom mit gondoljak. Hiányzik, vele akarok lenni, de nem is, mert újra csak bántana. Nem tudom mit akarok, mit érzek. Teljesen össze vagyok zavarodva.

- Mi baj? - kérdi Miyuki.

- Semmi, fáradt vagyok – füllentek.

Bólint és elmegy fürdeni. Leülök az ablak mellé, és a hóesést bámulom. Mintha számtalan évvel ezelőtt lett volna, hogy Rei és én szerettük egymást, kedveskedő szavakat suttogtunk egymásnak, és néztük a havazást. Nagyon fájnak az emlékek. Mintha egy álom lett volna. Nagyon hiányzik, hogy megint összebújhassunk, a karjai közt tartson és a fülembe suttogja, hogy szeret. Nem is tudom hányszor bántam már meg, hogy akkor lefeküdtem Dievel. Sajnos ezt Rei nem hiszi el nekem. Nagyon fáj, hogy mindig felemlegeti, mintha nem lenne elég, hogy teljesen elhidegült tőlem. Semmit se értek. Miyuki idő közben végzett a fürdéssel, és az ágyon fekve olvasgat egy magazint. Igazából nem érdekel, inkább újra belefeledkezem az önsajnálatba. Egy kopogás zökkent ki.

- Jöttök a bárba inni? - nyit be Kao.

- Aha – ugrom fel.

Myiuki is velünk jön. A többiekkel a folyosón találkozunk, és együtt megyünk a hotel bárjába. Jó a hangulat, zene is szól, és sok a pia. Kezdésnek sört iszunk, koccintunk és iszunk. Gyorsan fogy az ital, és a hangulat is egyre jobb. Sokat nevetünk, viccelődünk, nevetünk és ugratjuk egymást. Miyuki is kiveszi a részét, ami nem nagy szó, jóba van a srácokkal. Nem sok marad meg az estéből, mert már nem is tudom mit és mennyit iszok, csak azt érzékelem, hogy egyre könnyebb a fejem, és egyre kevésbé vagyok ura önmagamnak. Az alkohol megtette jótékony hatását, és segít felejteni, és megszüntetni mindent magam körül. Végre úgy érzem, hogy minden rendben van, és boldog vagyok. Folyamatosan döntöm magamba a piát, nem érdekel semmi, csak a kellemes zsibbadtság.

Csak annyi jut el alkoholgőzös agyamig, hogy ketten rángatnak valamerre, de hogy merre, nem tudom, és nem is érdekel. Amint vízszintesben vagyok, elragad a sötétség, és elnyom az álom.