10. fejezet

Reita pov

Hamar eljött a verseny megint, Toshival is jó volt találkozni egy kis csipkelődés volt, de semmi több. Jól játszott, mint mindig, én pedig kissé feszült voltam így ittam és ittam a vizet, aztán ami várható volt a sok víz is kikívánkozott. Volt még egy kis időm, a kihalt folyósón végig sietve haladtam a hívogató helység felé, ám mikor beléptem nem várt látvány fogadott.

Die és Toshi a csapnál egymásba fonódva… és… te jó ég… miért… miért pont itt?

Néztem őket egy darabig, mind a ketten rettenetesen élvezték, majd csendben kisiettem. Már wc-re sem kellett menni, félre értés ne essék nem pisiltem be az űber ciki lett volna… csak úgy elmúlt. Ez most sokkolt, az viszont még jobban, hogy még tetszett is az, amit láttam, Szívesebben lettem volna Die helyébe, ezt azonban sürgősen el kell felejtenem, egyértelműen jártok. Gratulálok Akira, sikerült olyan emberbe beleszeretned, aki sem lány, se nem szabad. Gyorsan elszívok, egy nikotin szálat, amiből három lesz, bár nem bánom, aztán irány a színpad. Borzalmasan játszok, mégis tovább engednek. Lefelé jövet pedig már Toshiya vár, alaposan a fejembe száll a vér.

- Szép volt – mosolyog rám.

- Izé... kösz – nyögöm ki nehezen.

Sietek vissza az öltőzőbe, pakolnék, meg minden aztán húznék a fenébe, mikor pedig egyedül maradunk a fülembe suttog.

- Tudom, hogy láttál minket.

Megdermedve megállok, és a levegő benn reked a fejem már robbanni készül.

- Sajnos most dolgom van, szóval majd később találkozunk – intek, majd elviharzik.

- Mi a…? – csak bámulom az ajtót ahol eltűnt, fújtatok mérgembe kicsit most megalázottnak érzem magam.

- Csesződjön meg… - előhalászom, a telefonom mikor már fel vagyok öltözve, a gitárom a hátamon a tokjában.

- Hm? – szól bele a vonal másik végén.

- Te és én most férfiasan elmegyünk inni, és nem állunk meg még a padló alatt nem fetrengünk. – mordulok.

- Repülök! – a kacsát mindig bele lehet venni egy ilyen buliba.

Megkönnyebbülve rakom le, nem kérdezett semmit, igazából nem is érdekli, nekem meg épp erre van most szükségem.

El akarom felejteni az egész mai napot, azt, amit a mosdóban láttam, ahogyan a szívembe markoló fájdalmat is emiatt.

- Ide nekem az összes töményet, ami csak létezik. –csapok a pultra.

Uruha csak röhög, ő már megkapta a sörét egy ideig ellesz azzal, persze csak addig még meg nem issza.

- Verseny? – veti fel hirtelen.

- Mire gondolsz? – csillan fel a szemem, nagyon is jól tudom, mit akar.

- Csak töményet… melyikünk bírja tovább? – nyújtja kezét.

Megfogom, és erősen megszorítva megrázom. A párbaj pedig elkezdődik. Sorra döntjük magunkba a keményebbnél, keményebb alkoholokat, már jó páran szurkolnak a kocsmában a harcunknak, mégsem adom fel. Nem én!!! Győzni fogok, tartozni fog nekem megint, amit egy jó pillanatban a hasznomra is fordítok majd.

- Add fel Kouyou enyém a kupa. – röhögök.

- Csak szeretnéd, hülye papagáj, rajtam sosem teszel túl.

- Figyelj és tanult. – már keverem a piát.

Végül együtt dőlünk ki, megedződtem ehhez a iszákos kacsához. Egy motelben, egy hatalmas ágyban térek magamhoz. Valaki nagyon ölelget, mikor pedig oldalra nézek, meglátom, a kacsát csak röhögök egy jót. Korábban ezen nagyon kiakadtam volna, simán elküldtem volna melegebb éghajlatra, rögtön kirúgtam volna magam mellől… Most csak óvatosan kimásztam, kissé erőszakosnak kellett lennem még nem sikerült lefejtenem a karjait magamról, aztán szabad volt az út a fürdés és a kávé felé.

Jó párszor elkövettük még ezt az egész ramazurit, ittunk együtt keltünk vagy legalább is egy helyiségben, aztán minden ment úgy, mintha mi sem történt volna. Semmi olyasmi sem történt, amire az ember ilyen helyzetben gondolna, egyszerűen csak két barát, túlzásba vitte a piálást és egymást támogatva terültek ki az épp alvásra megfelelő helyen. A Toshiyával való találkozókat rendre lemondtam, nem volt kedvem látni őt. Végül csak nem tudom elkerülni a lehetetlent, egyszer próba közepén csörtet be mindenki legnagyobb örömére.

- Suzuki Akira te majom, most fogod a formás kis segged és kitolod, hogy beszéljünk. – morog.

- Mégis mit képz… - kezdene bele Ruki akár egy paradicsom, de befogom a száját.

- Dugó… Majd én ezt elintézem. – sóhajtok.

Morog még egy sort, végül csak rábólint, mire eleresztem.

- Ha lehet még ma… - mordul Toshi nem tűnik türelmes embernek.

Kitaszigálom a folyósóra, ott is a végébe ahol már nem tudnak hallgatózni.

- Mit akarsz?

- Még kérded? – fel van háborodva.

- Nyílván, mert nem tudom, mit akarsz, menj, vissza senkinek sem vagyok a játékszere. – mordulok.

- Te meg miről beszélsz? – arca egyre morcosabb.

- De könnyű lenne nekem is ilyen szita emlékezettel rendelkezni. – sóhajtok.

- Hát te totál megbuggyantál. Szívtál vagy mi? – grimaszol.

- Ha ott van neked Die mit teszed nekem a szépet? –egyre dühösebb vagyok.

Kijátszott, elérte nálam, hogy szerelmes legyek belé, a végére azt hitte a szolgája leszek. Hiú remény. Nagyokat pislog, majd felsóhajt.

- Csak nem féltékeny vagy? – hűl el.

- A segged az maximum, te beképzelt kanos macska.

- Jaj, már… Igen jártam Die-vel de annak már vége.

- Hazug vagy. És undorító, ahogy játszol az érzéseimmel –fonom karba kezeimet.

Felképel, ami igazán meglepett.

- Sok mindennel meg lehet vádolni, azt viszont senkitől sem tűröm el, hogy azt feltételezze rólam, játszok más érzéseivel.

- Nem… egy faszt nem… elérted, hogy szerelmes legyek beléd majd olyan helyen adod, oda magad a bandatársadnak ahol simán rátok nyithatok, még ha nem is szándékosan. – a dühöm kimondatja, velem mit érzek iránta fel sem fogva mit tettem.

Látszólag megakad, én pedig kihasználom pillanatnyi zavarát, fogom, magam visszamegyek a próbaterembe, felkapom, cuccaim majd tajtékozva trappolok haza.

A többiek kifejezésén gondolkodom. Vegyes érzelmek keveredtek össze rajtuk, hol düh, hol értetlenség és aggódás. Nem is kellett sokat várnom, alig értem haza Ruki máris hívott. Először azt hittem Toshiya az így nem vettem rá a fáradságot, hogy megnézzem ki az. De mikor már vagy 5 perce megállás nélkül csörgött jobbnak láttam felvenni.

- Nem akarod elmondani? – szól bele azonnal.

- Jól kérdezted… nem… - morgok.

- Akkor gyere, sétáljunk egyet, mint régen. – valami furcsa van a hangjában, mégis megteszem, amit kér.

- Tíz perc jó?

- A parkban várlak.

Félig meddig morgok, egyik felem örül, amiért kirángat és nem hagy mérgelődni, de a másik inkább megfojtaná a kis törpe torpedót, mert nem hagy kiereszteni a gőzt. Nagy nehezen magamra erőltetem a kabátom, bakancsom, egy sapka és napszemüveg, végül is tök felesleges az egész, mert az orrkendőmtől nem tudok megválni, ami meg úgyis le fog buktatni. Várjunk csak, egy sál tökéletesen eltakarná…

Végülis én mondtam a tíz percet, viszont sikerül addig húznom az időt még fél óra lesz belőle. Takanori kellőképpen ideges, akit pedig megpillantok mellette, az engem húz fel rendesen. Közelebb érve már nyitnám a szám, le akarom mind a kettőt hordani, pechemre Ruki gyorsabban reagál.

- Tiéd a pálya Toshiya, a tartozásom leróttam. – hadarja, majd villámgyorsan elsétál, onnan érzi hamarosan atomtámadás sújtotta területnek lesz nyilvánítva a park.

- Gyere, beszéljünk. – felettébb nyugodt.

- Ha mondandód van itt is kiadhatod. – eszem ágában sincs menni.

- Jézusom rosszabb vagy, mint egy ötéves. Ha én fizetek este hajlandó vagy velem jönni? – forgatja a szemeit.

Hmm, ez már igen megfontolandó ajánlat, ő fizetne egész este?

- Ki iszlak, a vagyonodból készülj fel rá. – mordulva indulok el a legközelebbi, legdrágább és a legjobb italokat kínáló kocsma felé.

Motyog valamit, amit nem igazán értek, de kit érdekel? Engem biztos, hogy nem…

Amint elérjük az épületet, bemegyünk, keresünk egy hátsó boxot és oda telepszünk. Rendelünk, aztán még az italokat kihozzák kínos csend telepszik közénk, amit végül Toshi tőr meg.

- Szóval azt mondtad szeretsz engem? – hangja nem több suttogásnál, tőle nem ezt szoktam meg, halálra rémít.

- Valami olyasmit, jah. – próbálok közömbös maradni.

- Mit értesz ez alatt?

- Tudod… hogy is mondjam neked… ehm… nehezebb, mint hittem… - keresem a megfelelő szavakat. – Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd.

Gratulálok Akira ennél jobban aligha járathatnád le magadat. Holnapra az összes újság címlapján ez fog szerepelni, kiderül Toshiya végig szívatott, csak a megfelelő pletykát várta, amivel tönkre vághatja a bandánkat egyszer s mindenkorra. Ellenben a várt felugrás és röhögés elmarad, mély csendbe burkolózik az este hátralévő részében.

- Toshiya kezdem unni ezt az egészet, Rukit veted be, hogy kirángass otthonról, te kezdeményezel ivászatot, miszerint beszélgessünk, erre itt ülsz előttem akár egy rossz lyukas kuka, teljesen elveszett arccal. Szánalmasan festesz, remélem, tudod. – az alkohol jobban felvágta a nyelvem.

Szemeiben gyilkos fény villan, hirtelen két lábra ugrik, áthajol a poharaktól roskadozó asztalon, nyakamnál megragadja felsőm, közelebb rántva. Hirtelen veszítem el az egyensúlyom, előre bukom egyenesen ajkaira, mik azonnal édes, mérgező, vad csókkal verik birtokba szám. Hatalmasakat pislogok, nem ez az első csókom mégis… Túlságosan jólesik, magával ragad akár egy tornádó, menthetetlenül beszippant. Nem vagyok tudatában tetteimnek, kezem már lendülne, hogy hatalmas pofont keverjek le neki, a csattanás azonban elmarad, helyette arcán finoman érintem selymes bőrét, ujjaim füle mögé csúsztatva, bele markolok puha tincseibe, jobban magamhoz húzva. Heves csókcsatánknak a levegőhiány vet véget, de tekintetem nem ereszti az övét. Ugyan azt olvasom ki szemeiből, amit a sajátoméból, meglepő valami egészen mélyről kiinduló szerelmet. Mintha hallanánk, a másik gondolatait egyszerre bólintunk, állunk fel az asztaltól kapjuk magunkra a kabátunkat. Még Toshiya fizet, kint az ajtó előtt toporgok eléggé türelmetlenül.  Nem telik bele sok időbe a basszeros csatlakozik hozzám, kezét enyémbe csúsztatva sietünk végig a sötét, kihalt utcákon a lakásom felé. Háromszor kell újra próbálkoznom mire sikerül a kódot beütnöm helyesen, az ajtó lustán sípolva jelzi szabad az út. Berontunk, a liftig botladozva támaszkodom a hívó gombnak, közben elkapom partnerem derekát, újra ajkaimra húzva. A lift hamar megjön, de csókunk nem szakítom, meg úgy hátrálunk be a kicsi fülkébe. Kitapogatom a gombokat, vélhetőleg a tízedik gombját sikerül megnyomnom, mire az emelő szerkezet elindul velünk együtt. Totálisan felrúgva az elveimet, mit sem törődve a következményekkel, taszigálom a lakásomba, amint az ajtó engem erőszakosságomnak, na meg persze a kulcsnak hála.

- Óvatosan tigrisem, azért maradjon a helyén ha lehet, én már nem futok sehová. – zihálva suttogja ajkaimra.

- Az lehet, viszont én egyre türelmetlenebb vagyok. – morgásom már a szokásos, sőt talán kellemesnek, kedveskedőnek titulálható be.

Csak bejutunk, aztán amint a tömör fa használati választó alkalmatosság becsukódik mögöttünk, az esetleges kíváncsiskodókat kint tartva a vágyak elszabadulnak. Cipőinket hanyagul lerúgjuk, már amennyire egy bakancstól könnyű megszabadulni, a kabátok a sarokban, a többi ruhadarab pedig a haladási irányukkal megegyezően hajigálva el. A szobámig sem jutunk el, a kanapéra lököm az előszobában, mire nyekken egy nagyot, de nem esik kétségbe. Hívogatóan int ujjával, ülő helyzetbe felcsúszva. Reggel zsibbadni fog a szám, ám ez érdekel most a legkevésbé. Odáig minden oké, amíg le nem kerülnek teljesen rólunk a ruhák, viszont mikor már teljes valójában fekszik, igen felajzott állapotban lévő testem alatt kissé megrémülök. Sosem voltam még férfival, fogalmam sincs mit kéne tennem, amivel felizgatnám, mégsem okozok fájdalmat. Egy nő esetében már rutinom lenne.

- Miért álltál meg? – méltatlankodik karjaival nyakam körül.

Tanácstalanul nézem testét, majd szemeibe nézek.

- Ne röhögj ki, de nem igazán tudom mit kéne tennem.

Naná, hogy megteszi, és hangos hahotába kezd, mire fújtatok egy sort.

- Először is ezt vedd le. – oldja ki orrkendőm. – Enélkül sokkal dögösebb vagy, másodszor pedig ne félj, csak engedd el magad… Természetesen mintha egy sima szeretkezésről lenne szó.

- Marha vicces vagy. – gúnyolódom.

- Segítenék te majom, de ha ennyire harapós kedvedben vagy akár haza is mehetek.

- Engem meg itt hagynál álló farokkal? – méltatlankodom.

- Jogos… erre most képtelen lennék.

A végére, feltalálom magam, finoman merevedésére fogva mozgatom kezem, mintha csak magamat elégíteném ki egy gyors kis pettinggel. Besegít, engem is még jobban izgalmi állapotba hoz, simogatja hátamat, nyakamba csókol, kéjesen sóhajtozik alattam. Jézusom, hogy fordulhattam ki ennyire magamból és élvezem ilyen mértékben ezt az egészet?

- Toshiya… - suttogom nevét, olyan kellemesen hat most, égeti a szám jó értelemben.

- Hazug vagy Reita. A liftben kis híján nekem esel, itt meg húzod az agyam.

- Azt tenném? – szorítom meg kezemben lévő ékességét.

- Szadista dög. – nyög fel hangosan.

Kissé szorongok, még mikor tágítom, meg mielőtt finoman megpróbálnék belé csúszni, de amint ezeken túljutok, valami földöntúli érzés kerít a hatalmába. Eddig még hasonlóban sem volt részem, pedig volt már egy pár lány, akit megfektetettem.

- Ennyire kellemes sosem volt még. – csúszik ki számon lágy hullámzás közben.

- Hai hai, de gyorsíthatnál már nekem ez édes kevés. – nyafog alattam.

Bosszúból hirtelen jövő hatalmas lökést kap, bár élvezetének elég élénken ad hangot. Teste teljesen összerándul. A kanapé eléggé kényelmetlen lenne, most mégis hihetetlenül kellemes fekvőhelynek bizonyul, ahogy testünk egybe olvad. A végén együtt jutottunk a kéj legmagasabb fokára, ölelkezve aludtunk el, miután magunkra húztam egy plédet, azért mégsem kéne megfázni. Kellemesen kimerülten engedem át magam a sötétségnek, ami szinte azonnal magába is zár, álomtalan álomra hívogatva.

Reggel hasogató fejfájásra ébredek, tegnap rendesen ittunk, nem sok minden dereng mi történt éppen ezért sokk-ként ér, amikor valaki mocorogva felém fordul fejét mellkasomra hajtva, derekam ölelve, lábát enyémen átvetve alszik. Ugrok egy hatalmasat, le is esek a keskeny egy személyes kanapéról, amin úgy néz ki ketten voltunk.

- Mi a fene… ? – krákogom, ahogy meglátom kivel aludtam.

Toshiya pov

Jól elhülyéskedünk Booval, aztán a műsor után megyünk inni egy jót. Kissé tántorogva megyek haza és dőlök ki aludni. Másnap munka és stúdió. Vége a henyélésnek, kezdődik a munka. Nem baj, legalább nem unatkozom. Alig várom, hogy találkozzak Reitával, de valamiért mindig lemondja a találkozókat. Néhány napig ezt eljátsszuk, aztán megelégelem, és elmegyek hozzá a kiadóhoz. Nem értem mire fel ez a hiszti amit levág, és honnan szedi azt a hülye feltételezést, hogy játszom vele. Nagyon rosszul esik, főleg tőle. El is durran az agyam, és fel is képelem, hogy vegye már észre magát. Oké, jártam Dievel, de az csak hirtelen fellángolás volt, és csak pár hónapig tartott. Szakítottunk, de attól még néha lefekszünk, ebben nincs semmi rossz. Teljes döbbenetemben itt hagy és eltrappol. Mire észbe kapok és utána sietek, nincs sehol.

- Reita? - kérdezem.

- Elviharzott – mondja Kai.

- Mit csináltál vele te seggfej? - áll elém Ruki.

Elkapom a grabancát és kirángatom a próbateremből.

- Hívd fel és vedd rá, hogy találkozzon veled – állok meg egy kihalt folyosórészen és parancsolok a törpére.

- Miért tegyek neked szívességet? - kérdi dacosan.

- Azért, mert ha tudok vele beszélni, akkor nem lesz egy hisztis basszerosod holnap. Nekem nem fogja felvenni a telefont, neked igen.

- Igen, és? - von vállat.

Csak teszi a hülyét, viszont nincs türelmem vele szórakozni. Olyan gyilkosan nézek rá, hogy inkább eleget tesz a kérésemnek. Kelletlenül int nekem, hogy kövessem a parkba. Fél órát fagyoskodunk, és a hó is rákezd, mire befut azaz idióta. Ruki hamar lelép, amiért hálás vagyok. Rei csak úgy jön velem, hogy fizetem a piát, de nem érdekel, most beszélek vele. Egy drága bárba ülünk be, ahol pár kör után végre kiböki mi a baja. Teljesen meglep amit mond, de ugyanakkor nagyon jólesik. Nem tudom sokáig türtőztetni magam, muszáj megízlelnem kívánatos ajkait. Érezni az alkohol ízét, de az övét is. Annyira édes, kívánatos. Szinte hihetetlen, hogy ahelyett, hogy felképelne, hajamba túr. Hihetetlen ez a szenvedély. Nem bírok magammal, kell nekem, most! Elég egymás szemébe néznünk, hogy tudjuk, mit akar a másik. Gyorsan fizetek és elindulunk a lakására, ő közelebb lakik mint én. Kéz a kézben tesszük meg az utat. Kalandosan jutunk fel hozzá, már a liftben egymásnak esünk. A lakásban sem jutunk messzire, csak a kanapéig. A ruhákat már rég elhagytuk valamerre. Kissé tapasztalatlan, a mozdulatai is erről árulkodnak, de élvezetes. Egymás karjai közt alszunk el.

Reggel hatalmas rándulásra és egy hangos puffanásra kelek.

- Mi a fene...? - krágok.

- Már kora reggel balhézol? - ásítok.

- Mi? Te meg mit keresel itt? - pislog rám bambán.

- Szerinted? Kettőt találhatsz – mosolygok rá.

Teljesen elsápadva néz először magára, aztán rám. Felsóhajtok és hátra simítom a hajam. A földről előhalászom az alsóm és felveszem. Rei kerek szemekkel követi minden mozdulatom. Önállósítom magam és kissé bicegve kimegyek a konyhába, hogy főzzek egy erős kávét. Míg várok, elszívok egy cigit és nézem a hóesést. Tegnap óta esik? Mikor lefő a kávé, a szöszi is előkerül.

- Úgy nézel ki, mint egy felizgatott vécékefe – nevetek.

- Te emlékszel valamire? - hagyja figyelmen kívül a megjegyzésem.

- Tekintve, hogy józan voltam, igen – mosolygom sokat sejtetően – Mindenre – hangsúlyozom a szót.

Elsápad, és inkább tölt magának kávét. Végig csodálom izmos testét. Nagyon vonzó srác, sok pasi megfordulhat utána. És én tegnap megkaptam ezt a testet. Az más kérdés, hogy én voltam az uke.

- Die nem lesz féltékeny, hogy nem mentél haza? - töri meg a feszült csendet.

- Miért lenne? - vonok vállat.

- Na vajon? Azok után, amiket csináltatok... - akad el és pirul fülig.

- Mint már tegnap mondtam, csak régen jártunk. Annak már vége – kortyolok kávémba.

- És még dugtok?

- Igen, és? Nincs abban semmi baj. Csak kölcsönösen kielégítjük egymást, ennyi. Nincsenek következmények, nem képzelünk semmit a dologba. Persze, mielőtt megijedsz, csak akkor tesszük ezt, ha egyikünknek sincs partnere.

- Die meleg? - csodálkozik.

- Nem, csak biszex mint én – vonok vállat.

Kicsit megborzong, de semmi egyebet nem fűz a dologhoz. Össze van zavarodva, látszik rajta. Mellé lépek, és megsimogatom az arcát. Nem húzódik el, inkább bújik a kezembe.

- Komolyan gondoltad, amit mondtál a kocsmában? - kérdezem komolyan.

- Mindig őszinte vagyok, szóval igen – néz a szemembe.

Nagyon jólesik ezt hallani tőle. Leteszem a bögrém, és hajába túrva közelebb húzom magamhoz, hogy újra megízleljem édes ajkait. Jólesően felsóhajtok. Végigsimítok arcán, nyakán és mellkasán állapodik meg a kezem. Átkarolja a derekam és közelebb húz magához.

- Hergelj csak, ha még egy menetet szeretnél – szakadok el tőle – Én benne vagyok.

- Kanos macska – nevet.

- Nyau – nyávogok.

Felnevet és újra megcsókol. Szenvedélyes csókunknak a mobilom vet véget.

- Itt folytatjuk – bontakozom ki öleléséből.

A hang után menve megtalálom a mobilom. Kaoru az.

- Mondd – szólok a készülékbe.

- Ugye tudod, hogy már bent kéne lenned? Merre vagy?

- Mindjárt indulok. Egy óra és bent vagyok – morgok.

- Fél óra – közli és kinyom.

Fintorogva nézem a kijelzőt. Kelletlenül felöltözöm. Rei elhagyatottan áll és figyeli minden mozdulatom.

- Hova mész? Nem erről volt szó – morog.

- Tudod drága, sajna Kao nem vár és beparancsolt a próbaterembe. Ha ott végeztem, mit szólnál, ha folytatnánk, amit félbe kellett hagynunk? - ölelem magamhoz vékony derekát.

- Szavadon fogalak – figyelmeztet.

- Merem remélni – mosolygok.

Lopok egy csókot és megyek. Az ajtóban megvárja, hogy felvegyem a cipőm és kienged. Elkap egy búcsúcsókra és végre mehetek, bár semmi kedvem. Legalábbis a próbaterembe, inkább máshova mennék. Közel fél óra alatt érek be. Mielőtt bemennék a próbaterembe, elsietek a büfébe, hogy vegyek Kaorunak egy béke ajándékot, hogy ne rúgja szét annyira a seggem. Rei jól megdolgozta este, még mindig sajog. A kávéval felszerelkezve megyek a próbaterembe.

- Megjöttem! - nyitok be.

- Jobb később, mint soha – fogad Kao.

- Én is örülök, hogy látlak. Mielőtt még megennél – nyújtom át neki a kávét – Beízesítve, ahogy szereted.

Morogva néz hol rám, hol a kávéra, de elfogadja. Oké, akkor szent a béke. Nyugodtan lecuccolok és pillantok körbe.

- Ugye tudod, hogy lassan ki kell szállnod a versenyből? - pillant rám Kyo.

- Miért is? - fordulok felé.

- Nemsokára kezdődnek a stúdió munkák, és még pár koncertet is akarunk az ünnepek előtt – vázolja a tervet.

- Pontosítsunk, egy kisebb turnét – kotyog közbe Shini.

- Tök mindegy – von vállat.

- Addig még van idő. Amíg bírom, csinálni akarom – makacskodok.

- Minek? Ennyire be akarod bizonyítani, hogy jobb vagy Reitánál? - szólal meg Die.

- Olyasmi – vigyorgok – Jó cukkolni – nevetek.

Ez csak kifogás, igazából miatta akarok még maradni. Legalább tudok találkozni vele, még ha a munka miatt hét közben nincs rá idő.

- Nem ez a póló volt rajtad tegnap is? - kérdi gitársom.

- De, és? - vonom fel a szemöldököm.

- Akkor azért késtél, mert megint összeszedtél valakit? - dörzsöli meg a halántékát.

- Nekem is kijár egy kis szórakozás. Amúgy is – karolom át Leader-sama nyakát – miből gondolod? - mosolygok ártatlanul.

- Csak olyankor van ilyen kielégült fejed – jegyzi meg szinte mellékesen énekesem.

- Megcsalsz? - kapja fel a fejét Die.

Válasz helyett csak mutatom neki, hogy kapja be.

- Vedd elő – nevet.

- Csak szeretnéd! Mint már korábban is mondtam, nincs senkinek ingyen pornó.

- Jó srácok, kimennétek? - áll fel és lép felém.

- Majd később basszátok meg egymást, most dolgozni kéne – csattan fel Kaoru.

Mosolyogva megcsóválom a fejem és végre kézbe veszem szeretett basszerem. Inkább az új számokat próbáljuk és kezdjük el megbeszélni a számlistákat. Ugyan még van idő, de ha most van ötlet, akkor miért ne? Nincs előírva, hogy az utolsó pillanatban kell ki találni és változtatni. Így lesz időnk variálni. Magunkat ismerve, erre tuti sor kerül majd. Csak ebédszünetben hagyjuk félbe a próbát, és megyünk a szinte már törzshelyünknek számító étkezdébe. Mint mindig, most is jó hangulatban telik az ebéd és jóllakottan megyünk vissza dolgozni. Írok egy SMS-t  Reinek, hogy este lenne-e kedve találkozni. Nagyon remélem, látni akarom őt! Sajnos el kell tenni a telefont és zenélni. A zene ellazít és annyira bele merülök a munkába, hogy eszembe se jut a telefon egészen addig, amíg le nem ülünk egy cigi szünetre. Van pár nem fogadott hívásom tőle. Tárcsázom és kiviharzok a teremből.

- Végre, már aggódtam mi van veled – mordul.

- Tudod drága, néha osztoznod kell rajtam a bandával – mosolygok.

- Bizonyos dolgokon nem vagyok hajlandó osztozni. Ami az enyém, az az enyém. Senki másé – jelenti ki.

Jót nevetek rajta. Jól esik ezt hallani tőle.

- Este találkozunk? - kérdezem.

- Aha, mikor végzel?

- Nem tudom, attól függ, hogy Kyo meddig akar bent maradni és zsonglőrködni a számokkal.

- Remélem emberi időben végzel és még ma jössz.

- Ennyire hiányzom?

- Szerinted?

- Tudod, sokkal jobb lenne, ha nem morognál. Akkor sokkal aranyosabb vagy.

Csak morran a túloldalon.

- Hívlak, ha végeztem.

- Oké, remélem minél előbb – lágyul el a hangja.

- Én is. Szia – bontom a vonalat.

Mosolyogva megyek vissza. Ugyan nem mondta ki amit hallani szerettem volna, de utalt rá. Próbálok a zenére koncentrálni, ami hellyel-közzel megy is, de nagyon menni akarok. Végül órákkal később Kyo és Kao úgy döntenek, hogy mára vége. Szinte fénysebességgel öltözöm, köszönök el tőlük és tűnök el. A liftben hívom fel az orrkendőst.

9. fejezet

Reita pov

Miután az a kanos beképzelt macska elment, Ruki megint nekem ugrott. Szirénázott, hisztizett, ordított, csodálkoztam miért nem ment el tűzoltónak, mert ha így visít még Japán másik felében is hallanák, ha közlekedik. Megsüketülök, sérti a fülem. Végül megunom az egészet, fogom a holmim és hazafelé indulok, de előtte még jól beolvasok a kis körömcsírának, egy ideig akadjon le rólam vagy elfogadom az ajánlatodat és kereshet magának másik basszerost. Morogva értem haza, ittam meg a söröm, ami most nem sokat segített, majd felhívtam Toshit. Pár szót beszéltünk csak jelentéktelen dolgokról, bocsánatot kértem Takanori miatt aztán jött a szokásos perverzségével, mire kinyomtam. Mégis ez a pár szó hihetetlenül megnyugtatott. Mi folyik itt? Nem régen még ki nem állhattam ezt a felfuvalkodott hólyagot, most meg pusztán a hangjával le tud nyugtatni. Mire észbe kaptam volna aludtam is, de gondolataim szabadon szárnyaltak tovább felé. Reggel aztán zombiként pislogtam a plafonra, nem akart egyhelyben maradni. Forgott körbe-körbe, le-fel, jobbra-balra.

- Mi a fene? – felülök, de nem bizonyul jó ötletnek.

A szédülés mellett elfog a hányinger, és fénysebességgel termettem a nagy fehérség mellett, kiadva azt, ami bennem sincs. Nagyon úgy néz ki összeszedtem valamit, pedig kínosan ügyelünk arra, ne legyünk betegek, mert az napokkal visszavetheti a munkánkat. Hiába akarok menni, dolgozni, ezt most jegelni kell. Talán a tegnapi jobban megviselt, mint képzeltem volna. Írok egy sms-t annak az ördögpalántának, ma ne várjon, szörnyen vagyok, gyakoroljanak nélkülem. Egy igen velős választ kapok vissza rövid időn belül, de azért odabiggyeszti a végére, hogy jobbulást. Ez kedves tőle.  Sokáig nem mozdulok el a fehér istennő közeléből, legalább még a hányingerem elviselhetővé nem mérséklődött. Így is négy kézlábon mászom, ki a konyhába felkutatni a gyógyszeres polcon hátha van erre a marhaságra is valami dilibogyó. Semmi, naná, hogy ilyenkor kell kifogynom mindenből.

- Akkor majd kialszom. – morogva megyek a szobába.

Lusta vagyok elmenni a patikába és ilyen állapotban vajmi kevés kedvem is van hozzá. Kellemes újra visszasüppedni az ágyba a párnák közé nyakig betakarózva. Írok egy sms-t Toshinak a mai találkozó lefújva mozdulni sem bírok.

- Na, mi van letaglóztak az este? – szól, bele mikor felveszem, mert kicsit sem adta fel.

- Beteg vagyok te nagyon sötét. Ha ennyire kanos vagy menj, ott van Die csak rád vár.

- Csak nem féltékeny vagy?

- Ugye ezt most nem kérdezed komolyan? – hangom rekedt ugyan, de tisztán kiérezni belőle meg tudnám ütni.

- Át ne harapd a torkom. – kacag a telefonba.

- Nem kapsz kegyelmet.

Csak nevet egy darabig már kezdek lassan aggódni kap-e egyáltalán levegőt mire abbahagyja, de a perverzsége mintha új erőre kapott volna.

- Átmenjek ápolni?

- Ha meg mered tenni az, lesz az utolsó dolog, amit az életedben tettél.

- Pedig már azt hittem kíváncsi vagy a nővérke ruhámra.

- Te nővérke ruhában? – megakadok, egy pillanatra majd hangosan nevetni kezdek, szinte fulladozom már tőle, de ahogy elképzelem egy kis pink villantósban…

- Na, mi van, ennyire tetszik?

- Fogadjunk, hogy nem mered felvenni. – cukkolom.

- Ugyan már drága hát ennyire nem ismersz még? – tuti, hatalmas vigyor ül az arcán.

- Jó, jó, csak szólni akartam emiatt, majd beszélünk. – sóhajtom és kinyomom.

Habár a kedvem feldobta az állapotomon nem javított. De így csak feküdni halál unalmas, aludni képtelenség egyelőre még. Keresgélek zenét a következő fordulóra, nézek, egy kis tv-t majd lassan eluralkodik rajtam a fáradság fejfájás kíséretében, majd ki is üt órákra.

Mikor újra magamhoz térek, már jobban vagyok, örülök, amiért ilyen hamar megoldódni látszik a megfázós nyavalyám.

- Na, hol a söröm? – kelek fel.

Kimászok egy jó hideg keserű folyadékért, megbontom és belekortyolok. Kellemesen marja üres gyomrom, de ha már itt tartunk, kell valami kaja, hogy tovább tudjak létezni itthon. De annyira lusta vagyok, fogom a telefonom és hívom Kait.

- Leader-sama rég kajoltunk együtt ráérsz most?

- Te nem beteg vagy? – döbben meg.

- Már jobb, viszont lusta vagyok főzni. Plusz régóta ígérek neked egy vacsit amiért segítettél nekem az egyik koncert előtt.

- Igaz… Akkor, ha te fizetsz, megyek is. – azonnal kapcsol.

- Ingyen kajáért mi? – kuncogok.

- Naná, legalább nem nekem kell fizetni. Ki foglak enni a vagyonodból.

- Azt megnézem. – röhögök. – Te meg a nagy evés.

- Mikor menjünk pontosan?

- Amikor ráérsz. – végül is most lógok próbáról.

- Egy óra múlva a szokásos helyen.

- Ott találkozunk. – kinyomom, majd veszek egy frissítő fürdőt.

Szeretek Kaival is eljárni, szórakozni, olyan vidám mindig. Nem értem hogyan tudja ennyire könnyen túltenni magát a dolgokon, hisz állandóan ugratjuk, ő pedig csak vigyorog, pedig biztosan van, ami fáj neki. Kellemes ember, mindig lehet vele beszélgetni bármiről is legyen szó. Mivel pedig most nem értem az érzéseimet el kell mondanom valakinek, mégis úgy, hogy ő ne nagyon értse.

- Akira, ide ide! – kiabál, nekem vigyorogva mikor belépek az étterembe.

Nem csalódtam benne, pontos, mint mindig.

- Késtél, szokásodhoz híven. – kacag.

- Csak egy öt percet. – sértődöttet játszok.

- Új rekord.

- Mekkora hero vagyok. – mutogatom muszklimat vigyorogva.

Kacagva tapsol, akár egy gyerek majd mosolyogva felpillant, rám még mielőtt leülnék vele szembe.

- Jó látni, hogy kezdesz visszatérni.

- Ez meg, hogy érted?

- Mostanában eléggé elkenődött voltál.

- Hm… nem vettem észre. – adom a hülyét.

- Lány van a dologban.

- Mondhatni úgy is. – trafál bele a közepébe bár mégis egy kicsit félre.

- Mesélj, mi van? – nevet.

- A lényeg az, hogy beszélgetünk egy ideje, amikor tudunk, találkozunk is, de mikor nincs, a közelemben letört vagyok, ha pedig hallom a hangját vidám leszek. – suttogom, orrom alatt igazán kell fülelnie, ha tudni akarja.

- Szerelmes vagy. – intézi el egy vállrándítással.

- HOGY MI? ÉN NEM LEHETEK AZ, BELÉ MEG FŐLEG NEM!!! – fakadok ki igazából csak megijedtem.

- Halkíts magadon. – még ő is megijedt.

Mély levegőket véve kezdek uralkodni érzelmeimen és gondolkodóba esem, viszont érzem magamon Leader-sama gyanakvó tekintetét.

- Jó hanyagoljuk ezt a témát, hogy megy a verseny. – kapcsol, és azonnal terel.

- Jobb lenne, ha Taka-chan nem rakna ekkora terhet a vállaimra.

- A kijelentésére gondolsz?

- Uhm.

- Ugye tudod, hogy nem gondolta komolyan?

- Nekem nagyon is komolynak tűnt.

- Akira, hisz suli óta barátok vagytok, mit gondolsz, csak úgy kitenne minden szó nélkül?

- Igen. Nagyon megváltozott.

- Ugyan ne legyél már ennyire negatív. – mosolyog.

- Jó, jó. – erőltetek magamra egy mosolyt, majd megérzem a telefonom rezgését a zsebemben.

Nagy nehezen előhalászom.

Sms… mégis kitől? To…Toshiyától? Mit akar az a kanos macska?

Mikor megnyitom és meglátom a képet, amit küldött, aztán alatta a szöveget sírni kezdek a röhögéstől, mert szó szerint ápolónői ruha volt rajta szőrös lábát kinyújtva tartotta kezeivel és alatta a következő szöveg.

„Biztos ne menjek át ápolni? Látod, milyen jól nézek ki?”

- Mi az? –még Kai is nevetni kezd bár ő csak rajtam.

Mint egy levegőhiányos fóka püfölöm az asztalt, könnyeim patakokban folynak, végül lefordulva a széken, a földön fetrengve röhögök tovább. Kell egy negyed óra, mire nagyjából össze tudom szedni magam és már a széken is megmaradok, de nevetésem nem nagyon hagy alább.

- Csak egy kép. – röhögök.

- Megnézhetem? – kíváncsiskodik.

- Inkább nem kéne. – gyorsan el is rakom a telefonom.

- Undok vagy. – fújja fel az arcát.

Nem sokáig marad így, hamar megint röhögésbe megy át. Annyira bírom mikor, Yutaka nevet olyankor kis gödröcskék jelennek meg az arcán, ami önkéntelenül is a mások arcára is mosolyt csal, velem sem történik másképpen.

- Gyakrabban kéne eljárnunk együtt rég szórakoztam ilyen jól. – kacag.

- Benne vagyok, jó néha kikapcsolódni.

- Vicceljük meg a törpét is?

- Szívemből szóltál. – sunyi mosoly jelenik meg az arcomon.

Kai felvázolja gyorsan mire is gondolt, ami nekem kezd egyre jobb lenni. Amolyan csendes gyilkos vicc lesz, ő nem fogja tudni ki volt az, mi pedig védve leszünk ellene. Sokáig szórakozunk még, aztán olyan tíz felé úgy döntünk lassan ideje hazamennünk. Még szerencse, ez az étterem 0-24-ben nyitva van, így nem kell, attól tartanunk esetleg kiteszik a szűrűnk, amiért túl sokáig maradunk. Beugrunk meginni egy korsó sört a legközelebbi kocsmába, aztán tényleg hazamegyünk. Nem sokat mondtam, emiatt nem sokat tudtam meg, viszont a leglényegesebb dologra rávilágított innen már csak magamban kell tisztáznom a dolgokat, hogy aztán vele is megosztani… esetlegesen… vagy nem… fogalmam sincs… Nehéz szülés lesz annyi szent.

Otthon az üresség fogad, már kezdek hozzászokni, ahogy az ágyam hidegségéhez is. Egy forró fürdő után, ami kellőképp ellazította az izmaim, készítek magamnak egy pohár vizet, fejfájás csillapítót, majd elteszem magam másnapra.

Reggel kivételesen még az ébresztő előtt kelek fel természetesen a fejfájásra, a tv-t bekapcsolva tudakozódom az időjárásról, mikor már a gyógyszert bevettem és egy bögre jó forró és erős koffein bomba van a markomban. Esni fog csodálatos. Nem elég a hideg még az eső is rá fog kezdeni.

- Legalább a hó esne akkor. – morgok, de nincs akkora szerencsém.

Így is be kell menni próbálni, az időjárás pedig rányomja a hangulatát az egészre. Senkinek sem megy. A chibi be van sérülve a tegnapiért és az az előttiért, főleg mert Toshiya egyre többször szól be neki én pedig nem kelek a védelmére. Elvégre felnőtt ember, tanulja meg megvédeni magát, ha már robbanni szokott, akár egy vulkán. Tűzről pattant annyi biztos. Uruha másnapos velem együtt, Kai szimplán elalszik állva, Aoi pedig… nos, ő már a kanapé mögött alszik is. Kicsit sem zavartatja magát. Nem panaszkodhat biztos jó éjszakája volt.

Végül feladjuk ez ma nem fog összejönni, aztán szétszéledünk. Pöttöm panna megy fotózásra, a kacsa a bolhás macskát vontatja kifelé mondva menjen, inkább aludjon otthon. Kai vigyorogva viharzik el, amin csodálkozom is bár koránt sem annyit, hogy érdekeljen. Előveszem a telefonom és hívom a megszokott számot.

- Ráérsz most?

- Neked szívi? Meggondoltad magad mégis menjek? – le sem tagadhatná mennyire kanos.

- Már jól vagyok köszönöm kérdésedet. Inkább menjünk el inni. Ha egy mód van, rá normális ruhában gyere jó? – sóhajtok lefelé menet.

- Pedig gondolkodtam egy kis szellős ruhán.

- Meg vagy húzatva? Ilyen hidegben?

- Oii, oiii, csak nem beindult a fantáziád? Perverz. – röhög.

- Baszódj meg! – mordulok.

- Nincs létfeljogosultságod még a seggemre. – neveti, majd kinyomja.

- Akkor most jön vagy nem? – hallgatom a foglaltat jelző hangocskát.

Toshiya pov

Még hogy én nem merek megcsinálni bizonyos dolgokat? Dehogyis nem! Látni akartam volna Rei arcát, mikor megnézte a képet, a nővérke ruhámban. Szerintem nagyon jól áll nekem. Nem baj, majd megkérdezem tőle. Remélem neki is tetszett. A szokásos kocsmánkba megyek. Elég hűvös van, összehúzom magamon a kabátot. Ilyen időben nem csodálom, hogy megfázott. Pár napja még elég volt egy pulcsi és kényelmesen ücsörögtem az erkélyen. A kocsma bejárata előtt várakozok és fagyoskodok.

- Végre – morgok mikor végre megjön.

- Neked is szia.

- Majdnem ide fagytam – duzzogok.

- Ha nem volt annyi eszed, hogy bemenj és felmelegedj, úgy kell neked – indul el befelé.

- Melegíts fel te – ölelem át hátulról a derekát és hátához simulok.

Nem mond semmit, csak kibontakozik a karjaim közül. Meglep, de vállat vonok.

- Mit igyunk? - kérdi a pultnál.

- Valami erőset. A hideg sörtől csak megint beteg leszel – figyelmeztetem.

- Na igen, nem akarok megint otthon feküdni.

- Bár akkor átmehetnék hozzád és ápolhatnálak – morfondírozok.

- Álmaidban – horkan.

- Ha tudnád milyen álmaim vannak - sóhajtok.

- Kanos macska – csóválja meg a fejét.

- Miau – nyávogok.

Laza mozdulattal tarkón legyint és kér magának valami erős italt. Én maradok a sörnél, abból nem lehet baj. Követem őt egy eldugott kis sarokba.

- Tehát nem volt szükséged nővérke szolgálataimra – ülök le.

- Milyenek lennének azok a szolgáltatások? - kérdi rosszat sejtve.

- Élvezetesek – nyalom meg kéjesen a számat.

Felmordul és megcsóválja a fejét.

- Nagyon kanos vagy – jegyzi meg.

- Hát na – vonok vállat – nincs aki lefárasztana.

- Pont te nem találsz senkit? - vonja fel a szemöldökét.

- Hiszed vagy sem, engem nem duhat meg akárki.

- Mint például?

- Ahogy Die is mondta, külön engedély kell, hogy valaki megkapjon.

- Mint ő? - kérdi.

- Akár. Te is szeretnéd?

- Könnyebb a te seggedbe bejutni, mint bárhova máshova – horkan.

- Ez gonosz volt! - méltatlankodok – Nem vagyok kurva, szóval kérlek, ne állíts be úgy.

- Oké, bocs.

Válasz helyett megsimogatom az arcát. Nem üti félre a kezem, csak kicsit elhúzza az arcát.

- Jut eszembe! - kapok észbe – tetszett a kép, amit küldtem? - kérdezem.

Bele prüszköl a sörbe, mindenfelé repül a hab. Hatalmas vihogásban török ki. Tehát tetszett neki. Kell  pár perc mire ő is levegőhöz jut és meg tud szólalni.

- Nem vagy normális. Még belőled se néztem volna ki, hogy felveszel olyasmit – krákog.

- Nem volt jó?

- Azt nem mondtam – pirul el.

Istenem, de édes!

- Vagy talán az egyenruhát jobban szereted? Esetleg rendőr? - morfondírozok.

- Azt ne mondd, hogy olyanod is van – nyögi hatalmas szemekkel.

- Sajnos nincs, de van egy szép bilincsem.

Erre félre nyeli a sört, és köhögni kezd.

- HÉ, meg ne fulladj – csapom hátba.

- Ha így folytatod, a sírba viszel – jut levegőhöz.

- Oda nem áll szándékomba – mosolygok kéjesen.

- Kanos macska! - tarkón csap.

Nevetve iszom bele a sörömbe. Az este további részében kicsit visszafogom magam, aminek Reita nagyon örül. Nem hittem volna, hogy ennyire könnyű őt zavarba hozni. Valamikor késő este szabadulunk csak ki a kocsmából. Még mindketten józanok vagyunk, ami csoda. Bár az is igaz, hogy többet beszéltünk, mint ittunk.

- Szia, majd még beszélünk – ölelem meg és indulok haza.

- Azt ajánlom kösd fel a gatyád, mert elverlek Szombaton! - kiált utánam.

Csak intek neki. Más csinálnák a gatyámmal és az övével, de az más kérdés. Otthon az üres lakás fogad és a csönd. Késő van, így egy gyors zuhany után megyek aludni.

Az elkövetkező napokban sokat próbálunk és az új számot is tanulnom kell. Kezd kicsit felgyűlni a munka, így leginkább otthon és este gyakorlok a versenyre. Nem csak nekem, de az orrkendősnek is sok a melója, így csak egy-egy közös ebéd fér bele a hátköznapokba. Nem baj, a semminél több. Végül eljön a verseny napja, ahova Die is velem jön. Kyo és Kao interjún, Shinya egy dobosoknak szóló magazinhoz ment fotózásra és interjút adni. Most jobban örülnék, ha otthon alhatnék, de nem baj. Hamar végzek, aztán mehetek gitárosommal Boohoz. De jó, ki se látok a munkából.

- Szia! - karolom át Reita vállát mikor meglátom.

- A frászt hoztad rám! - mordul.

- Bocsi, bocsi – nevetek – felkészültél?

- Hülye kérdés. És te?

- Én mindig kész vagyok – kacsintok rá.

- Helyes – biccent önelégülten.

Sokat sejtetően elmosolyodik, mire rájön milyen kétértelműen fogalmazott. Egy pillanat alatt lesz vörös a feje és csapna le, de elfutok előle.

- Védj meg! - ugrom Die mögé.

- Rossz fiú voltál Totchi? - kérdi vigyorogva.

- Én? - teszem az ártatlant – Nem csináltam semmit.

- Csak perverz vagy – kotyog közbe a basszeros.

- Még szép – vigyorgok.

- De ilyennek szeretünk – ölel magához Die.

Rei fúj egyet, mire kinevetem. Lenyugszanak a kedélyek és beszélgetünk, amíg sorra nem kerülök. Felmegyek a színpadra, és előadom a kiosztott számot. Manowar: Sons of Odin. Már korábban is ismertem a számot és szeretem is, szóval nem volt nehéz. Hatalmas vigyorral a képemen jövök le a színpadról. Rei a színfalak mögött vár rám.

- Szép volt – biccent elismerően.

- Tudom – vigyorgok büszkén.

- És még én vagyok nagyképű – morog nem létező bajsza alatt.

- Én is szeretlek.

Szinte már várom, hogy lecsapjon, mégse teszi. Intek neki és visszamegyek a pihenőbe. Ott Die vár, hatalmas vigyorral a képén.

- Király vagy – vereget hátba.

- Mondj olyat, amit nem tudok magamról.

- Azzal se mondok újat, hogy beképzelt vagy.

- Csak tudom, mire vagyok képes – vonok vállat.

- Tényleg? Megmutatod? – vigyorog kajánul.

Furcsán megvillan a szeme, mire elmosolyodom. Intek neki, hogy kövessen. Szerencsére most mindenki a pihenőből nézi a kivetítőn a versenyt, így senki nem járkál a folyosókon. Belököm gitárosom a mosdóba, és amint bezáródik mögöttünk az ajtó, vadul megcsókolom. Nem kéreti magát, hasonló hevességgel viszonozza. Elkezd taszigálni, egészen addig, míg egy kisebb belső helyiségbe érünk és nekiütközöm a kézmosónak. Átkarolom a nyakát, és hagyom, hogy az övemmel kezdjem bíbelődni. Nyakát csókolom és harapdálom, mire felmordul. Tudom, mennyire szereti.

- Húzod az agyam? – kérdi.

- Még szép – nevetek.

- Az a szép, mikor alattam nyögsz.

- Úgy legyen.

Hátra feszíti a fejem és nyakam veszi célba. Óvatosan harapdálja az érzékeny bőrömet, amitől nyöszörgök. Hosszú tincseibe túrva élvezem a kényeztetést. Mikor megérkezem kutakodó ujjait merevedésem körül, akaratlanul is felnyögök.

- Ez az, ezt már szeretem – duruzsolja Die mély hangján.

Óvatosan megrágcsálja a fülem, mire megborzongok. Tudja, hogy kergessen az őrületbe. Én sem tétlenkedek, kibontom övét, és végre hozzá férek kemény merevedéséhez. Egy nyögéssel jutalmaz, mikor mozgatni kezdem a kezem. Kéjtől csillogó szemekkel néz rám és megcsókol. Nem húzzuk az idő, hamar megszabadítjuk egymást a nadrágtól és az alsótól is. Gitárosom összefogja férfiasságainkat, és egyszerre kényeztet mindkettőnket. Kipirult az arca, csillog a szeme, hihetetlenül szexi.

- Akarlak – préseli ki magából.

- Hajrá – biccentek.

Elmosolyodom és félre lökve kezét, tovább hajszolom magunkat a gyönyör felé. Hátra lépve a nadrágja zsebéből előszed két kis tasakot. Az egyik egy óvszer a másik síkosító.

- Mindenre gondolsz –állapítom meg – Vagy már eleve ez volt a terved?

- Számít?

- Egy kicsit sem – újra vadul megcsókolom.

A kellemes érzésbe vegyül némi fájdalom is, mikor megérzem első síkos ujját. Feszít, mégis annyira kellemes, hogy alig bárom megállni a lábamon. Akaratlanul is gyorsítok kezem mozgásán.

- Hova rohansz? - fog le.

- Nagyon jó – préselem ki magamból.

Elmosolyodik és még egy ujját belém csúsztatva, mire felszisszenek.

- És még én vagyok a türelmetlen – nyögöm.

- Te hergeltél.

Csókkal fojtja belém a nyögéseket. Nem kell sok, hogy egész testemben remegjek a vágytól.

- Die... Die... - ismételgetem a nevét.

Hirtelen húzza ki belőlem ujjait és enged el. Kábán, kéjtől remegve próbálok rá fókuszálni. Annyit azért sikerül felfognom, hogy óvszert húz magára és elém áll. Egyik lábam a dereka köré kulcsolom és megcsókolom, miközben belém csúszik. Összerándulok az érzésre. Die méretei nem kicsit, feszít mégis élvezetes.

- Totchi – nyögi, mikor teljesen elmerül testemben.

Vár egy kicsit, majd lassan mozogni kezd. Ajkamba harapva próbálok nem felnyögni az élvezettől.

- Istenem, de szűk vagy... isteni – nyögi Die.

Lehúzom magamhoz egy csókra. Nem vár sokat, egyre gyorsabban lök rajtam. Mikor eltalálja kéjpontom, szinte sikoltani tudnék az élvezettől. Nyakam csókolja végig, és egyik keze bejut a pólóm alá, és a mellbimbóim kezdi morzsolgatni.

- Dieh... nemh bihrom... - többet nem tudok kipréselni magamból.

Hirtelen ér, hogy kicsúszik belőlem és elenged. Csak annyi jut el ködös agyamig, hogy gitárosom megfordít és hátulról csúszik újra belém. A mosdóra támaszkodva, lehajtott fejjel élvezem a kényeztetést. Ha így folytatja, nem fogom sokáig bírni. Hihetetlen technikája van Dienek. Felgyűri a pólóm és a gerincemet csókolja végig, miközben szabad keze ismét a mellkasom fedezi fel. Egyre gyorsabban mozog, én már alig bírom visszafogni magam. Hátra simítom az arcomból a hajam és a szemem sarkából egy ismerős alakot pillantok meg. Nem tudok vele foglalkozni, csak Die van, aki minden lökésével eltalálja kéjpontom, ezzel csillagokat láttatva velem.

- Mégh.... mégh – nyögöm.

Nem kéreti magát, teljesíti kérésem. Nem bírom, egyik kezemmel támaszkodom, másikkal saját férfiasságomon simítok végig. Megvonaglok az érzésre. Mielőtt elérne a vég, Die magához von egy csókra, és egymást szájába nyögve élvezünk el. A csapra borulva zihálok és próbálok levegőhöz jutni. Gitárosom a hátamra borulva liheg. Kell pár perc, hogy elég erőt gyűjtsünk ahhoz, hogy rendbe szedjük magunkat.

- Kösz – mosolyog Die és megcsókol.

- Ugyan – legyintek.

Immár rendbe szedve és minden nyomot eltüntetve magunk után lépünk ki a mosdóból. A pihenő felé menet még látom, hogy Rei felmegy a színpadra.

- Kávét? - kérdi Die.

- Nem kérek. Mindjárt megyek.

Biccent és megy tovább. Reita most jobban érdekel. Megvárom őt a színfalak mögött. Kicsit szétszórt a játéka, de ettől függetlenül tökéletes végig pengeti a dalt. Mikor lejön és meglát, teljesen elvörösödik.

- Szép volt – mosolygok rá.

- Izé... kösz – nyögi.

Elindulunk visszafelé. Mikor senki nincs a közelben, a füléhez hajolok és belesúgom:

- Tudom, hogy láttál minket.

Megdermedve megáll, és úgy elvörösödik mint a főtt rák. Levegőt se tud venni hirtelen.

- Sajnos most dolgom van, szóval majd később találkozunk – intek neki és elindulok összeszedni bandatársam, hogy menjünk az interjúra.