23. fejezet

Toshiya pov

A kellemes estét, kivételesen egy jó reggel követi, mert Shini és Kyo ma nem jönnek be, így el lettünk engedve. Nincs is jobb, mint Rei karjai közt ébredni. Sajnos, neki nem ilyen engedékenyek a társai, így be kell mennie, de csak délután. Miután elment, leültem kicsit dolgozni. Leginkább a versenyre készülök. Szerintem a mostani lesz az utolsó. Már egyszerűen nincs rá időm, és a vállam is kezd kikészülni. Nem kéne hazavágni magam, pont turné előtt. Akkor nem csak Kyo nyírna ki különös kegyetlenséggel, hanem Rei is. Ha már távoznom kell, akkor valami nagyon ütőset fogok előadni. Csak délig tudok a fenekemen maradni. Pont ebédelek és az utóbbi napokon agyalok. Rei nagyon pipa mert Ruki nyaggatja. Hogy tudnék neki segíteni? Ha ez így megy tovább, hatalmas balhé lehet bandán belül, amit mindenki meg fog sínyleni. Nekem se jó, hogy Rei állandóan morog. Talán itt az ideje, hogy a bandája megtudja az igazat.

- Igen, ez lesz – döntök.

Kaja után összeszedem magam, és elindulok. Elég sokat voltam már náluk, így a portások azonnal felengednek. Mit ne mondjak, hatalmas meglepetést okozok, főleg, mikor kikotyogom, a mi kis titkunkat. Hihetetlen ez a banda. Nem is az a legmeglepőbb számukra, hogy a nagy heteró és macsó Reita egy pasival jár, hanem, hogy egy rivális bandának a tagjával. Eszem megáll rajtuk. Ahogy kell, Ruki menetrend szerint felhúz. Kis pukkancs. Nagyobb a füstje, mint a lángja. Rei próbál nyugtatni, de Kai az, aki rendet rak, mondván zenélni kéne. Ő az egyetlen normális ebben a társaságban. Viszont nem vagyok hajlandó elmenni, legalábbis egyedül nem. Így végül maradok. Volt annyi eszem, hogy elhozzam a vázlatfüzetem, így én is tudok dolgozni. Zenével mindig könnyebb. És hogy itt van velem a kedvesem az csak még jobb. Eddig is tudtam, hogy egész jók a srácok, azt el kell ismerni. Nem igen értem milyen alapon hasonlítgatnak össze minket, teljesen különbözünk. Nem tudok kiigazodni a rajongókon. Párszor megborzongok, de nem a légkonditól. Tény, hogy Ruki olyan jó mint Kyo, de van hangja. Kellemesen mély. A lassabb, lágyabb dalokhoz tökéletes. Nagyon tetszik. És mindezt úgy ismerem be, hogy próbálok nem elfogult lenni. Ruki mint énekes, nagyon jó, büszke lehet magára és a teljesítményére, de mint ember… inkább hagyjuk. Továbbra is fennáll az elképzelésem hogy Kai a legnormálisabb, persze, a papagáj után. Ő nem vájkál mások életében, csak nyugalmat akar és zenélni. Legalábbis így gondolom. Miért nem tudnak a többiek is ilyenek lenni? Az meg más kérdés, hogy aranyos a srác mosolya.

Végül este tudunk csak lelépni. Rei hulla, így még maradunk, míg összeszedi magát. Mikor kettesben vagyunk, kiderül, hogy neki nem tetszett ez a random látogatásom, mint nekem. Meg is kapom a fejmosást. Jobban belegondolva, tényleg rosszul is alakulhatott volna, mint mikor bemutatott a családjának. De most Kivételesen szerencsénk volt. Végül haza megyünk. Alig indítom el a kocsit, elalszik. Nem baj, nagyon kikészítette magát, megérdemli a pihenést. Megállok a ház előtt, és nézem nyugodt arcát. Annyira aranyos, és szeretni való srác. Nem értem Ruki miért nem tudja békén hagyni. Miért kell ennyire kutakodni mások magánéletében? Ahelyett, hogy örülne, hogy boldog a basszeros. Inkább nem húzom fel magam.

- Kicsim, ébresztő – simogatom meg az arcát.

- Hm? – mocorog.

- Térj magadhoz, megérkeztünk.

Kicsit mocorog, nyújtózik és kinyitja az ajtót. Amint megcsapja a fagyos levegő, magához tér. Kicsit kóvályogva lépked, de elnavigálom a lakásomig. Nehézkesen meg szabadulunk a cipőktől és megyünk fürdeni. Rei majdnem állva elalszik. Feladom rá a nadrágját és megyünk aludni. Amint vízszintesben van, hat láb mélyen alszik. Mikor hozzábújok, ösztönösen magához ölel. Nem kell sok, hogy kövessem az álmok világába.

Reggel a telefonomra kelek. Kaoru az.

- Mondd – nyöszörgök.

- Szívességet szeretnék kérni – kezdi komolyan.

- Hallgatlak – ülök fel.

- Este interjúra kéne mennem, de bent is kéne maradnom, hogy a főnökkel lerendezzünk ár dolgot. Be tudnál ugrani helyettem?

- Aha, nem gond – ásítok – Mikor és hova menjek? Kivel leszek?

- Boohoz, este 8-ra, és Shinivel.

- Oké, este 8 Boonál – ismétlem.

- Kösz, jövök egyel – hallom, hogy mosolyog.

- Aha, na szia – bontom a vonalat.

Tehát interjú, de jó. Na mindegy, ha már felkeltem elkezdem a napot. Felteszek kávét főni, és cigire gyújtok. Nem sokkal utánam kedvesem is előkerül.

- Szia – mosolyog.

- Szia – lopok egy csókot.

- Hamar kidőltem?

- Az enyhe kifejezés – kuncogok – Viszont este ne várj meg. Kao most hívott, és megkért, hogy ugorjak be helyette egy interjúra.

- Oh... - meglepődik – Mikor?

- Este 8-kor kezdünk. Szerintem egy vagy két órás lesz, nem tudom. Shinyával megyek.

- Oké, akkor elfoglalom magam.

- Készülj a versenyre, ha tudsz. Tudod, nemsokára menni kell.

- Jaj ne is mondd, teljesen elfelejtettem - kap a fejéhez.

- Mire mennél nélkülem? - ölelem magamhoz.

- Semmire – ismeri be.

- Még szép.

Fenekembe markol és végre megcsókol. Átkarolom a nyakát és közelebb húzom magamhoz.

- Te, rossz vagy – válik el tőlem.

Nekilök a pultnak és teljesen hozzám préseli magát, így megérzem ágaskodó férfiasságát.

- Én? Ugyan – tolom el.

- Akkor mi ez a két kis szarvacska a fejeden?

- Csak képzelődsz, nem látod a glóriámat?

Felnevetek és újra megcsókolom. Kócos hajába túrok, és ha lehet, még közelebb húzom magamhoz.

- Kívánlak – válik el tőlem.

Elmosolyodom, és inkább menekülőre fogom, mielőtt elkap. Nem arról van szó, hogy nem akarom, de készülődni kell.

- Később – simítok végig arcán.

Gyorsan megiszom a kávém, és megyek öltözni. Rei morogva jön utánam. Kicsit duzzog, aztán egymásra nevetünk. Végül ő is elkészül, és együtt indulunk el.

- Akkor nem látlak? - kérdi egy lemondó sóhajjal.

- Nem hiszem. Inkább feküdj el, ne várj meg.

- Interjú után mész még valamerre?

- Csak hozzád – mosolyog rá.

Meglepődik, de aztán elmosolyodik. Végig simít a combomon. Mikor elérek a kiadójukhoz kelletlenül száll ki mellőlem. Még kapok egy csókot, és megy is. Sikerül nem elkésni, ami szinte csoda, mert beragadok a dugóba. Szerencsére leginkább papírmunka van a mai napra, aminek örülök, mert legalább pihen a vállam. Ha nem javul, el kell mennem a dokihoz. Vagy magamtól megyek, vagy Kao és Kyo rugdosnak el oda. Estig bent vagyunk, innen egyenesen megyünk dobosommal az itnerjúra. Szeretek Booval találkozni, nagyon nagy arc, az egész interjút végig hülyéskedjük. Nem is igazán intertjú, inkább baráti beszélgetés, és pont leszarjuk, hogy élőben megy. Fel se tűnik, hogy elrepül a rendelkezésünk álló két óra. Agyilag teljesen lefáradva megyek haza. Nem akarok már semmit, csak a bebújni a párom mellé. Otthon teljes sötétség fogad, tehát lefeküdt. Nem baj, késő van, neki is dolgoznia kell holnap. Fürdés után szinte beájulok mellé.

Az elkövetkező pár nap szinte ki se látok a munkából. Az egy dolog, hogy turnéra készülünk, de még a versenyre is készülni, kicsit sok. Van, hogy a munka után mindketten leülünk és a versenyre készülünk. Nem igen fogom ezt bírni, ha így megy tovább. Rei ugyan nem szól, de látom rajta, hogy aggódik. Végül eljön a verseny napja. Ma visszalépek, elég volt ebből. Kyo és Kao is már morognak, hogy hagyjam a franca ezt a hülyeséget. Igazuk van, szerintem kicsit túlvállaltam magam.

- Minden oké? - kérdi Rei, mikor épp melegítek.

- Persze – mosolygok.

- A vállad hogy van?

- Jól, tényleg minden rendben, ne aggódj.

Látom, hogy nem hisz nekem. Gyorsan körbe pillatok. Sehol senki. Magamhoz húzom és lágyan megcsókolom. Azonnal átkarolja a derekam és magához szorít.

- Aggódom érted, na – szakad el tőlem.

Csak mosolygok, és még lopok egy csókot, mielőtt felmennék a színpadra. Veszek egy mély levegőt és elkezdem játszani a kiadott számot. A szám közepénél benyilall a vállam, a kezem is sajog. Ajjaj, ez nagyon nem lesz jó. Fogam összeszorítva végig játszom, aztán eltűnök. Az öltözőben leteszem a hangszerem, lekapom a pólóm és bevizezem a kis törülközőmet. Mikor átázik a jéghideg vízben, fájós vállamra terítem. Felszisszenek a hirtelen hidegre.

- De jó – nyögöm.

Nem tudom meddig van rajtam a törülköző, de valamennyire enyhül a fájdalom. A kezem is fáj, de azt gyorsan bekötöm. Nem tudom Rei merre van, de örülök, hogy nem látja mennyire ramatyul vagyok. Nem akarom, hogy jobban aggódjon. Mikor szólnak, hogy eredményhirdetés jön, összeszedem magam, és a többiekkel kimegyek. Most már a bírák közlik a döntést, nem a hirdetőfal. Nem csoda, nemsokára az elődöntő jön. Felsorolják azokat, akik tovább jutottak. Ahogy vártam, Rei is és én is köztük vagyunk. Mint egy jó iskolás felemelem a kezem és mondom:

- Visszalépek.

Számtalan meglepett szempár szegeződik rám.

Reita pov

A napok egyre inkább csak telnek, hol együtt gyakorlunk hol pedig nem is látjuk, egymást csak együtt alszunk. Nem lesz ez így jó és Toshiya válla miatt is egyre inkább aggódom. Nem mutatja, de minden egyes rezdülésén látom, mekkora fájdalom van benne. El fogom rángatni a dokihoz, ez így nem lesz jó. A versenyen utolsó fellépő vagyok, így csak akkor látom, megint amikor eredményhirdetés van. Vizes a pólója a vállánál, ami kiakaszt, szóval baj van. Nem érdekel mit fog mondani, innen egyenesen orvoshoz viszem majd.

- Visszalépek. – közli a bírákkal mire egy jó páran leesett állal néznek rá.

Meg sem lepődöm, én tudtam erről, legalábbis sejtettem, mert ugye turné nemsokára. A legtöbben pedig fellélegeznek, mert egy nagy rivális megy el, így csak én maradok, akit le kell győzniük, de abból nem esznek. Nekik nincs akkora tétje a versenynek, mint nekem.

Amíg őt letámadják, visszamegyek az öltözőbe, látom a vizes törülközőt és hiányzik a fáslija is. Megcsóválom a fejem. Kimegyek egy kicsit bagózni, mire pedig visszamegyek, már mindenki öltözködik, készülnek haza.

- Na, végre. Merre jártál? Már mindenhol kerestelek. – sóhajt fel megkönnyebbülten, de elsötétült tekintetem látva nagyot nyel.

- Öltözz. – szólok rá, én hamar összekapom magam.

Amíg várok rá az öltöző előtt, elintézek egy pár telefont, az orvossal beszélek. Amint kijön, megragadom másik kezénél fogva, a gitárját is elveszem tőle, a kocsimig rángatom.

- Lassabban nem lehetne? Hová sietsz ennyire? – nyafog.

- Kuss! – emészt az ideg, mert nem volt képes szólni a válláról, de még inkább aggódom érte.

Megszeppenve jön velem. A csomagtartóba teszem a hangszereket, addig ő beszáll az anyósülésre. Bevágódom a volán mögé majd padlógázzal hajtok, mit sem törődve a közlekedési szabályokkal. Megüthetem emiatt a bokám, nekem viszont fontosabb a mellettem lévő hülye. Leparkolok, a hatalmas épület előtt mire panaszosan felnyög.

- Honnan tudtad?

- Attól, mert nem mondasz semmit, még nem vagyok vak, főleg ha rólad van szó. – szállok ki.

- Ezért vagy ennyire ideges? – követi a példámat.

- Mit gondolsz? Engem fog a pöttöm démonod kicsinálni, ha nem rendezzük le most a válladat.

- Nem téged, hanem engem.

- Egyre megy. Na, gyere. – fogom meg a kezét és befele húzom.

Az orvos már vár ránk a második emeleten, én pedig, mint egy bűnöző adom át kedvesem. Ők eltűnnek egy hatalmas fehér kétszárnyú ajtó között. Leülök az egyik kényelmesnek tűnő fotelba, kifújom magamat, el is pilledek kicsit. Arra riadok, fel mikor kijönnek. Toshi keze felkötve, és alaposan le van sújtva, az orvos pedig hozzám lép.

- A válla rendesen be van gyulladva, felkötöttük, ma már nem igazán kéne mozgatnia, felírtam egy krémet, ami enyhíti a fájdalmat és gyulladáscsökkentő is. Ha nem viszi túlzásba a zenélést pár napon belül elfogadható állapotban lesz. A turné után mindenképpen hozza el megint, hogy rendesen el legyen látva.

- Ne féljen, ha kell, kiütöm vagy elrángatom.

- Azt azért nem kell. – mosolyog. – Adtam most neki egy injekciót, amitől pár óráig még kába lesz.

- Köszönjük. – derekánál kapom el dülöngélő Toshim aztán elköszönök az orvostól és viszem is haza.

Nagy nehezen tudom csak beültetni a kocsiba, bekötöm, majd már megyünk is. Otthon ágyba fektetem, lerángatom ruháit, párnákkal körbe bástyázom, hozok vizet meg fájdalomcsillapítót, ha szükség lenne rá.

- Elmegyek a gyógyszertárba, kérlek, maradj addig ágyban, jó? – aggódva figyelem, olyan, mint aki be van lőve elég rendesen.

- Uhm. – csak ennyit tud kinyögni, oldalra billen a feje, aztán már alszik is.

Egy sóhaj szalad ki ajkaim közül, betakargatom, aztán rohanok a patikába. Hamar megkapom a krémet, még van annyi időm, hogy vegyek, pár dolgot otthonra aztán már megyek is. Beszereztem neki egy vállmerevítőt is, ha itthon lesz, feladom rá mindenképpen.

- Megjöttem. – suttogom a lakásnak, nem akarom felkelteni.

Lerúgom bakancsom, bemegyek a cuccokkal, leteszem őket a konyhában. Benézek, de még mindig alszik, ami megkönnyebbülés, legalább pihen.

Visszamegyek csinálni valami kaját közben, felhívom Rukit.

- Reita? – szól meglepetten a telefonba.

- Yo! Tudunk beszélni most? Ráérsz? – kell egy kis lelki támasz, most valamiért Ruki az aki tud segíteni nekem.

- Persze. Átmenjek? – még mindig hallom mennyire meg van lepve.

- De csak ha halk maradsz. Toshi alszik. – sóhajtom.

- Máris indulok. – nyomja ki.

Addig előszedek valami receptet, meg is találom azt, amit keresek, azt mondta ez a kedvence. Nem sokkal később a kapucsengő helyett a telefonom szólal meg. Felengedem a pöttömöt, ki nyitom a bejárati ajtót is, ott se csengessen. Tud ám rendes is lenni, ha akar.

- Hali. – lép be a konyhába ahol nagyban serénykedem.

- Kérsz egy sört? – fordulok félig felé.

- Ja, az jól esne. – mosolyodik el.

Leteszek elé egy hűtött sört meg valami kis rágcsát.

- Hű. Sört is kapok meg még kaját is. Megbocsájtottál? – döbben meg.

- Az még messze van, de szükségem van a tanácsodra.

- Mond! – azonnal megváltozik a kisugárzása, de rég is éreztem ezt, talán suliban, amikor egy verekedés után kihúzott a szarból.

- Toshi kilépett a versenyből. – kezdek bele.

- Szóval te nyertél. – szól közbe vigyorogva.

- Most nem erről van szó. Aggódom érte.

- Baj van? – iszik a sörből.

- Mondhatni. Berobbant a válla. Elvittem dokihoz, de őszintén megmondom, nem tudom, mit tegyek. Én sosem estem ennyire túlzásba, nem hagytátok.

- Hát először is, az orvos egy jó ötlet volt. Mit mondott?

Bele lendülünk a beszélgetésbe, amíg főzök, elmondok mindent erről. Csendben végig hallgat, nem szakít félbe, közben gondolataiba merül. Valamin nagyon agyal, azt látom.

- Nem tudom, hogy segítsek neki. – túrok hajamba.

- Meg kéne beszélned vele is. Ha olyan amilyennek elmondtad, akkor meg fogja érteni.

- Nem akarom korlátozni.

- Ez nem jelenti feltétlen azt. – sóhajt fel. – Kapok még egyet? – lötyögteti meg az üres üveget.

- Hanem? – teszek elé még egyet.

- Egyszerűen aggódsz érte. Tényleg szereted azt az egoista barmot, mi? – mosolyodik el.

- Nem is tudod mennyire. – vigyorodom el.

- Akkor lefújom a mai próbát. – veszi elő a telefonját és küld mindenkinek egy sms-t.

- Hűha, tudsz te rendes is lenni. – játszom a meglepettet. – Hol rejtegetted eddig ezt az éned.

- Nagyon vicces vagy én mindig rendes vagyok. – húzza fel az orrát.

Nem bírom tovább és elnevetem magamat. Bele lendülünk a beszélgetésbe, közben elkészülök a kajával is. Aztán leülök egy sör társaságában, énekesünkkel szembe. Pletykás öregasszonyokat megszégyenítve mesél mindenről, amit tud. Olyan dolgokat tudok meg, amiket lehet nem kéne tudnom. Legalább oszlik egy kicsit a feszültség közöttünk.

Egy vagy két órával rá egy kómás Toshiya jelenik meg a konyhaajtóban, kócos hajjal, felkötött kézzel, kissé bedagadt szemekkel.

- Akkor ideje mennem. – mosolyogva feláll Ruki.

- Kösz, sokat segített most ez. – kikísérem.

- Aztán csak ügyesen és a holnapi próbát igyekezd nem ellógni. – figyelmeztet, belebújik cipőjébe és kabátjába majd már megy is.

Visszamegyek ahhoz a majomhoz, leültetem és kaját rakok elé meg kávét. Az üres üvegeket meg elrakom.

- Mit keresett ő itt? – kérdezi rekedtesen a kávéját megkaparintva.

- Áthívtam beszélgetni.

- Minek? – nyafog.

- Nem is tudom, mondjuk, mert halálra aggódom magam egy bizonyos basszeros miatt, aki képes és kicsinálja magát meg a vállát. – dramatizálok.

- Nem tudom, kiről beszélhetsz. – pirul el, iszik a feketéből.

- Hogy érzed magadat? – sóhajtva leülök mellé.

- Kómásan, zsibbadok, de most jobb.

- Elhoztam a krémet is meg egy vállmerevítőt.

- A merevítő minek? – összehúzza magát, hogy kisebbnek tűnjön.

- Legalább amikor itthon vagy pihenjen a vállad. – támasztom meg a fejem.

Kellemetlen csend ereszkedik le közénk, egyikőnk sem néz a másikra, majd ő töri meg ezt a légkört. Felnéz rám, elmosolyodik kedvesen, aztán közelebb hajolva nyakamba fúrja arcát.

- Köszönöm.

Azonnal megenyhülök, és az ölembe húzom, mire teljesen hozzám bújik.

- Szívesen.

- Mihez kezdenék nélküled? – ismétli meg tegnapi szavaim.

- Semmihez. – kuncogok halkan.

- Legközelebb időben szólok.

- Ebben bízom én is. Nem eszel?

- Majd kicsit később, ha nem bánod. – kapaszkodik belém.

- Nem. – mosolyogva felállok vele karjaim között és a nappaliba megyek vele.

Lefektetem, beteszek valami filmet, aztán mellé helyezkedem, magamhoz ölelve betakarom egy pléddel és elindítom a lejátszót.

Kell most ez a nyugis, összebújós, filmezős este. Nem sokszor van mostanában erre időnk, úgyhogy minden ilyen pillanatot ki kell használni, amíg még, lehet. Eléggé sűrű most mind a kettőnknek a naptárja, remélem, nemsokára kicsit lazíthatunk, elmegyünk majd valamerre nyaralni vagy valami hasonló. Úgy érzem szükségünk van a teljes magányra amikor csak mi ketten, ott ahol nem tudnak minket elérni közvetlenül és nem tudják megzavarni a nyugalmunkat.

22. fejezet

Reita pov

Toshiya eszméletlen, képtelen bírni a farkával, de az, ami levágott, na, igen, azt nem fogom elfelejteni. Épp nagyban kezdünk belefeledkezni egymásba mikor az a nem is tudom, minek nevezzem Ruki felhív. Mostanában nagyon rá van kattanva arra, hogy kiderítse, kivel járok.

- Mi a francot akar? – mordul, mert zavarja a csörgés.

- Ne foglalkozz vele. – hajolok vissza ajkaira.

Az énekes hamar feladja és a telefon végre elhallgat. Bár nem reménykedem benne, ilyen hamar feladja. Egy darabig nyugtunk van, de mikor épp ott tartanánk, hogy akkor legyen valami az az átok ketyere megint megszólal. Figyelmen kívül hagyjuk, de amikor harmadszorra játssza el ezt velünk, akkor megunom és felveszem.

- Mi van már? – mordulok a telefonba, nagyon idegesít már.

- Üdv. – szólal meg olyan hangon, mintha még inkább húzni akarná az agyamat.

- Nagyon vicces vagy mit akarsz? – nagyon nincs kedvem most vele beszélni.

- Egy kicsit beszélgetni. – nevetgél a telefonba.

Eldobom az agyam, direkt addig csörget, még fel nem veszem, hátha baj van, erre csak beszélgetni akar, ráadásul Toshi megunja a várakozást és kezelésbe vesz. Minden erőmmel igyekszem eltolni magamtól, de nem hagyja magát. Iszonyatos erőfeszítésembe kerül hang nélkül maradni.

- Nem alkalmas… - nehezen sikerül kimondanom tisztán.

- Kérlek, mond már el ki az… - könyörög rögtön a telefonba.

- Soha. – egy sóhaj kíséretében szalad ki ajkaim közül.

- De most miért? Barátok vagyunk nem? Szinte testvérek. – nyafog.

- Az… Az egy dolog… Ez magánügy… - szűröm fogaim között.

Toshiya marhára tudja, mivel hozzon ki a béketűrésemből, rá akarom vetni magamat, viszont még nem lehet.

- Kösz én meg mindent elmondok neked. – vált hirtelen.

- Ha észrevetted sosem kértem, mond, el mi van veled. – halkan zihálok.

- Reita minden rendben? – meghallotta a francba.

- Persze csak erősítek. – hazudom.

- Muszáj akkor mikor beszélünk?

- Te hívtál ilyenkor, magadra vess.

- Most utálsz? – rökönyödik meg.

- Nem, de utálom, ha a magánéletemben vájkálsz, ha olyan van, úgyis elmondom, neked tudhatnád.

- Igen nagyon is jól ismerlek Mr. Magamba-folytok-mindent macsó uraság.

- Most… leteszem. – köszönés helyett csak ennyit kap.

- Jó vágom, hagyjalak a fenébe ezzel.

- Pontosan.

- Holnap reggel próba. – nyomatékosítja, amit már így is tudok, aztán végre kinyomja, én pedig megbosszulom kedvesemnek, amit tett.

Forró egy éjszakán vagyunk túl annyi szent, meg egy kellemes fürdésen. Jó végre újra a karjaim között tartani mikor alszom, főleg mikor még hozzám is bújik. Sokat van mostanában távol a próbák miatt. Eléggé sokkolt, amikor közölte velem turnéra mennek, viszont igyekeztem elfogadó lenni, hisz ez hozzátartozik a munkánkhoz. Ruki kitalálta, amint nyertem a versenyen mi is turnéra megyünk, bár ez mikor lesz, eléggé kérdéses még.

Reggel zsibbadva ébredek, ez a hülye macska rendesen leszívott, viszont legalább megint jó a hangulatom, nem akarom rögtön kicsinálni a világot. Kimászom kedvesem mellől, csinálok neki reggelit meg kávét, hogy mire felkel, neki csak melegítenie kelljen. Nehezen tudok még most is főzni, de mindent beleadok, hogy legalább ehető kaját tudjak csinálni, amikor nem ő főz. Rohannom kell, ha nem akarom, miniatürizált rabszolgatartónk a fejemet vegye, mert kések.

- Még épp időben, alaposan kicentizted. – nevet Aoi.

- Előbb érkeztem? – döbbenek meg, mert Ruki még sehol.

- Csoda, de igen. – nevet Uruha. – Na, mesélj nekünk.

- Egyszer volt, hol nem volt. – kezdek, bele mire elhúzza a száját.

- Nem ezt!

- Te kérted meséljek, egy szóval sem említetted, hogy mit. – sejtem mire megy ki a játék.

- Ugyan már tudod te, mire gondolunk. – dől előre kissé Aoi, bíztatásképpen.

- Mint már mondtam tegnap Rukira is mielőtt ezt megszervezte, magánügy. Nem rátok tartozik a szerelmi életem. – kezd felmenni bennem a pipa.

Megnyúlik a képük, nem erre számítottak, majd egy csalódott Ruki is belép. Azt hitte sikerül kiszednie belőlem, csakhogy fordítva sült el. Most már tényleg zabos vagyok rá eléggé rendesen, de nem csak rá hanem a többiekre is Kain kívül mert ő tényleg késve érkezett. Emiatt pedig a próba is igen feszült hangulatban telik, ráadásul senkinek nem megy úgy, ahogyan kéne. A törpe godzilla és dobosunkból pedig kibújik a kisördög és egész este hajtanak minket, amíg végre végig nem tudunk játszani hiba nélkül egy lehetséges számlistát.

- Reita. – hallom meg az ördög hangját mikor már pakolunk.

- Nem Ruki, a válaszom nem! Elegem van, belőled vágod? Kivagyok. A tököm tele van veled. Zaklatsz a szabadnapomon, vájkálsz a magánéletemben, ráveszel arra a szaros versenyre, ami csak plusz teher nekem, és még a próbán is kihajtod belőlünk a lelket. Úgyhogy nem, nem megyek veled sem inni, nem fogok veled próbákon kívül beszélni és felejtsd el, hogy ezen túl bármikor elérhető leszek neked. Végeztem! – kiviharzok a próbateremből bevágva magam után az ajtót.

Folyamatosan csörög a telefonom, egyik sem Toshi ezért fel sem veszem senkinek sem. Sétálok a kihalt városban, ez az egyetlen, amit szeretek az éjszakákban, hogy alig vannak az utcákon.

Mire pedig észbe kapok Toshiék kiadója előtt dekkolok, rá várok, de talán mégsem kéne, ha a srácok rájönnek, kivel van baj lesz. Leveszem az orrkendőm, ami hamar lebuktatna, fejembe a csukja egészen az orromig így az arcom legnagyobb része takarva van. Ki tudja, meddig várhatok, el is pilledek, közben teljesen átfagyva vacogok halkan.

- Akira? – hallom meg a hangját és meleg kezeit megérzem enyémeken.

Felpillantok álmosan, halványan rámosolygok.

- Hali.

- Mit keresel itt ilyen későn?

- Eléd jöttem. – felállok, megmozgatom elgémberedett, jócskán átfagyott tagjaim.

- Elment az eszed? Mióta vársz te idekint?

- Nem tudom, nem olyan régóta. – hazudom.

- Hol az orrkendőd? Legalább ilyenkor védd az orrod hülye papagáj.

- Nem akartalak lebuktatni. – vonom meg a vállam.

Körbenézek, már senki sincs itt rajtunk kívül. Nyugodtan át tudom ölelni derekát és finoman megcsókolni.

- Ez szép, de legalább rendesen felöltözhettél volna, ha otthonról jössz.

Bassza meg túl fáradt vagyok figyelni most és csak megvonva a vállam pillanatok alatt lebuktatom magam mire karba fonja kezeit.

- Ki vele, mi történt?

- Nem lehetne otthon? Fáradt vagyok.

- Te fogsz egyszer a sírba juttatni. – sóhajt fel drámaian, de benne van.

Ahogy elnézem eléggé fáradt ő is, hátha ki tudom kerülni a vallatást, főleg mivel én csináltam hülyeséget igazából azzal, hogy a srácokra haragszom. Mégsem érzem jogosnak, hogy olyanba üssék az orruk, ami nagyon nem tartozik rájuk.

A tervem beválni látszik, amikor már a zuhany alatt vagyunk. Finoman masszírozom a vállát, mostanában nagyon beállt neki, de orvoshoz természetesen nem megy, hisz minek. Szerinte egy kis pihentetéssel magától is rendbe jön majd. Fürdés után izomlazítóval is bekenem, neki hátha segít valamennyit. Végig dorombol nekem, macskának macska, de legalább most nem kanos. Hamar ágyba kerülünk, mellkasomra hajtja fejét, derekam öleli, még simogatom hátát.

- Hallgatlak. – mondja, mire megremegek.

- Összevesztem a srácokkal. – sóhajtok, nála mégsem térhetek ki olyan könnyen hisz a párom.

- Mit csináltál? – néz fel rám.

- Eldurrant az agyam. – kerülöm tekintetét.

- Még mindig nem tudom az okot. – felkel, két keze közé fogja arcomat.

Nézem egy darabig, olyan nehezen tudok beszélni az érzéseimről, annyira megszoktam, hogy mindent magamba fojtsak, de Toshi kezdi megtörni ezt a burkot, és ha másnak nem is, neki legalább kezdek megnyílni.

- Felbaszott pöttöm George, vájkál a magánéletemben, mindenáron tudni akarja, kivel vagyok együtt. A srácokat is belevonta Kain kívül, ők pedig nem, hogy visszafogták volna, hanem még bele is mentek. Nekem meg ez már sok volt. – motyogom ajkait szugerálva.

- Köszönöm kedvesem. –ennyi a reakció?

Értetlenül fürkészem szemeit, de csak sejtelmesen elmosolyodik, finoman megcsókol, aztán visszafekszik, nem sokkal később pedig már egyenletesen szuszogva alszik is.

Rosszat sejtek, nagyon is rosszat. Holnap csak délután kell bemennem így együtt tudunk kelni, mert végre van Toshinak egy szabadnapja. Kyo és Shinya legalább nem hajtja őket annyira túl, mint minket Ruki és Kai, vagy ha mégis legalább kapnak szabadnapot. Bár nem tudnám megmondani melyik páros a rosszabb. Nagy nehezen sikerül csak elaludnom, aztán reggel arra kelek, hogy kedvesem finoman köröz ujjával mellkasomon. Istenem, de jól esik nekem most ez, minden gondomat elűzi, gyakrabban szeretnék erre ébredni.

- Ohayou. – motyogom rekedtesen.

- Ne haragudj felkeltettelek igaz?

- Nem baj. – csukott szemekkel a hajába túrok.

- Szóval ma szabad napos vagyok… - kezd bele.

- Tudom, de én nem… Pihenj ma jó? – sóhajtva kelek fel és adok neki egy csókot majd indulok a fürdő felé.

- Várj meg. – jön utánam.

- Nem, hogy pihennél, amikor szabadnapod van. – sóhajtok fel mikor megkapaszkodik bennem akár egy gyerek.

- Szeretek veled lenni, most ki is használom, hogy csak délután mész. – kuncog.

Valamiért rettenetesen rosszat sejtek ettől a vigyortól, de az is lehet, hogy csak én látok bele dolgokat oda ahol nincs is semmi. Mindegy, lehet, csak ideges vagyok a mai próba miatt, főleg, hogy az óta tényleg nem csörgött a telefonom. Talán túlságosan is a kis chibi lelkébe gázoltam. Kezdem eléggé ramatyul is érezni magam ettől.

- Minden oké?

- Nem… Talán túllőttem a célon és bocsánatot kéne kérnem Takanoritól. – túrok a hajamban immár a zuhany alatt állva kedvesemmel.

- Kétlem, hogy kéne.

- Miért is?

- Mert jogosan vesztél vele össze. Nézd, te nem akartad elárulni velem vagy ő pedig ezt nem tartotta tiszteletben. Szerintem teljesen jogos, hogy kiakadtál.

- Bocs… Lehet, meg fog jönni, hisztis libát játszom.

- De az én hisztis libám vagy. – kuncog.

- Oiii. – csupasz fenekére csapok.

- Azért szeretlek. – nevet.

- Ilyenkor kételkedem benne.

- Aucs. – játssza a sértettet.

Nevetve csókolom meg.

A délelőtt hamar eltelik, talán túl hamar is. Készülődnöm kell, el ne késsek, bár most talán azt sem tennék nekem szóvá. Ellenben nem akarom tovább feszíteni a húrt, van így is bőven elég feszültség bent. Toshiya sem igazán könnyíti meg a dolgomat, ahol csak tud, ott akadályoz. Képes és befekszik az ajtó elé, hogy még véletlenül se tudjak kimenni.

- Kicsim el kell indulnom, kérlek, engedj ki.

- Sietsz majd haza? – néz fel rám ártatlan nagy szemekkel.

- Hozzád miért ne sietnék? – villantok felé egy mosolyt, felkötöm az orrkendőm aztán a bakancsom.

- Helyes válasz. – felkel és engedi, hogy induljak.

Csókkal búcsúzom aztán már rohanok is. Bent még senki sincsen. Mi fene? Megnézem a telefonomat, még korán van, de nem érkezett üzenetem, hogy esetleg nem lesz próba vagy változtak a tervek a helyszínt illetően. Sebaj, legalább addig is egyedül vagyok, ha pedig nem jönnek, egy félóra múlva se akkor hazamegyek pihenni. A kanapén ülök, és pengetek, mikor megjön Kai, nem szól hozzám nem is köszönöm, ahogyan én sem neki. Ő nem tudom, mire fel van besérülve, de legyen… Sorra érkeznek a többiek, nem próbálunk, egyelőre csak én pengetek, hogy valamivel lefoglaljam magamat, aztán Ruki odaáll elém. Nem hagyom abba a játékot, levegőnek nézem.

- Reita. – szólal meg halkan.

- Hm? – továbbra sem nézek, rá csak pengetek tovább unottan.

- Szeretnék bocsánatot kérni… Én hibáztam, nem lett volna szabad a magánéletedben vájkálnom. – hadarja.

Abbahagyom a pengetést és leteszem a basszerom majd felnézek rád.

- És mit vársz? Hogy majd vigyorogva felkaplak, és majd azt mondom, megbocsájtok? Túllőttél a célon, ezt nem lesz könnyű jóvátenned.

- Nagyon is jól tudom, de esetleg megpróbálhatnám? Nem akarok rosszban lenni veled. – motyogja, még el is pirul.

- Esetleg. – mit ne mondjak, tényleg jól esik, hogy végre belátta hibázott. – Rendben. Megpróbálhatod.

- Köszönöm. – vidul fel pillanatok alatt.

Baromi könnyű erre a chibire mosolyt varázsolni. A többiek is látszólag megnyugszanak, és végre elkezdhetjük a próbát. Végig próbáljuk többször is a Stacked Rubbish albumot, Ruki most ezt találta ki. Aztán szünetet tartunk, amit én henyéléssel töltök, most kivételesen a próbateremben bagózunk, mert kint hideg van. Kapni fogunk majd a fejünkre, de most senkit sem érdekel. Aztán egy nem várt vendég toppan be a terembe, amitől nekem azonnal kiesik a bangó a számból egyenesen a combomra, mire kiégeti a gatyám és a lábam is egy kicsit. Mit sem törődök a fájdalommal, amit az égő vég okoz, sokkal inkább a jövevénnyel törődöm. Leesett állal, hatalmasra nyílt szemekkel figyelem, köpni, nyelni sem tudok. Mit keres ő itt? A többiek is hasonló állapotba kerültek, mint én, de hamarabb összeszedem magam, mint ők.

- Te meg? – dadogom.

- Hozzád jöttem. – vigyorog.

- De minek? – most alaposan meglepett.

- Nem mehetek, oda szabadnapomon ahová akarok? – vigyorogva jön beljebb.

- Te meg úgy döntöttél, hogy hozzám jössz? – mosolyodom el végül.

- Persze hozzád megyek, de ahhoz előbb kérd meg a kezemet. – ül az ölembe.

- Azt lesheted, tenned kell érte. – dereka köré fonom ösztönösen a karjaimat.

- Ez megfelel? – hajol le és megcsókol.

- Esetleg. – nyalom meg utána az ajkaim vigyorogva.

Teljesen megfeledkezem, róla hol is vagyok, a többiek rángatnak vissza a valóságba.

- TE TOSHIYÁVAL JÁRSZ? – akad ki teljesen Takanori.

- Ne már akkor meleg vagy? – Aoinak ez a legnagyobb sokk, hogy az akit heteronak hittek egy fiút ölel.

- Igen vele járok. – fogom meg csengő bal fülemet. – És nem vagyok meleg. Hetero vagyok még mindig csak Toshiya más.

- Muszáj volt pont rivális bandából? – nyafog Uruha.

- Kit érdekel, hogy meleg vagy sem… - legyint Ruki. –TE TOSHIYÁVAL JÁRSZ? – kontrázza megint.

- Állíts a hangerődöm pöttöm. Miért ne járhatna velem? – mondja unottan kedvesem.

- Lássuk csak… Mert srác vagy, mert rivális banda, és mert egy egoista pöcs. – akad ki.

- Ruki dugó. – mordulok. – Egy az még mindig zabos vagyok rád, kettő azzal járok, akivel akarok és három ismerd, meg mielőtt véleményt nyilvánítasz róla.

- Te is azt tetted. – nem adja fel, de máris csendesebb.

- Igen azt, és hiba volt. Mert nagyszerű ember. – simogatom meg combját.

- Hát igen, nagyszerű vagyok. – legyezgeti magát.

- Csak el ne szállj magadtól. – hatalmasat csapok a combjára.

- Ne már, hogy tényleg vele jársz. – kezd neki Aoi és Uruha is.

- Mi bajotok vele? – sóhajtok.

- Az, hogy te undorodsz a melegektől. – mutogat rám a kacsa.

- Másoktól még most is a hideg ráz, már megbocsáss, nem ellenetek szól ez. – mondom Aoinak. – De Toshiya kivétel, ha ránézek, egyszerűen nehezen bírok magammal.

- Kímélj meg minket a lepedő mutatványaitoktól. – duzzog Ruki.

- Senki sem mondta, hogy beavatnánk a szexuális életünkbe, ami valljuk be ezerszer jobb, mint a tiéd. – vigyorog kedvesem mire Takanori nem bír tovább magával.

- Mit mondtál te díszmajom? – vörösödik el a feje teljesen.

- Csak azt, hogy mire megtalálod, az igazit vén trottyos leszel egy járókerettel. – pattan ki az ölemből és az énekesünk fölé hajolva vigyorog le rá.

- Mond ez még egyszer totemoszlop és letépem a farkadat. – morogva néz fel kedvesemre.

- Kisebb, vagy mint Kyo. – teszi kezét Ruki fejére és összeborzolja a haját, amit biztosan nagy gonddal állított be ilyenre.

- Kicsinállak. – toporog.

- Előbb nőj még egy kicsit, hogy felérj idáig.

- Inkább vegyél vissza az arcodból vagy elcsábítom a pasidat. – rúgja sípcsonton Toshit.

- Próbáld meg és az első villanypóznára felakasztalak.

Mi nem bírjuk már sokáig visszafogni a nevetésünket. Kai pedig vigyorogva próbál rendet tenni közöttük persze sikertelenül.

- Fogadjunk? – fújtat Ruki.

- Úgyis én nyerek. – vigyorog önelégülten Toshi.

- Na, álljatok most már le oké? – morgok most már én is mivel arra fogadtak, hogy ki bír hamarabb felizgatni engem.

- Nem bízol benne, hogy én győzök? – vonja fel a szemöldökét kedvesem.

- Tisztában vagyok, vele te győzöl, csak nem számoltál a következményekkel. – villannak meg a szemeim.

- Azt hiszem, megbirkózom vele. – vigyorog.

- Na persze miss holnap-is-akarok-ülni… - legyintem le.

- Próbáljunk már. Te meg húzz a fenébe. – elégeli meg pöttöm énekesem a beszólást, és hogy Toshinak adtam igazat.

- Maradok. – dobja le magát a kanapéra mellém.

- Egy frászt. Tűnés. – hevesen kalimpál kezeivel az ajtó felé.

- Jó elmegyek, de akkor viszem Reitát is. – önelégült vigyorral ölel át, főleg mert őt nem fogom ellökni magamtól.

- Nem kezdhetnénk esetleg? Senkit sem fog zavarni. – próbálkozik Kai.

- Reita ha csak egy dolgot is elmond, bárkinek arról mi van itt, a te nyakadat tekerem ki. – morogva veszi fel a mikrofont az erősítőről.

- Légy jó kérlek. – megpaskolom finoman a combját Toshinak.

- De, csak mert te kéred. – mosolyogva elhelyezkedik.

Újra zenélni kezdünk, teljesen belefeledkezem a dalokba, hatalmas erőt ad nekem az ő is itt van, amit a többiek is észrevesznek, így hamar elszáll a feszültség és helyét pedig a versenyszellem veszi át. Mindenki meg akarja mutatni mennyire jók, vagyunk. Nekik ez nagy lehetőség, ahogy nekünk is, hisz Toshiya kegyetlenül őszinte tud lenni. Tudja ő is mennyiszer hasonlítanak minket össze, pedig a két banda nem is különbözhetne jobban. Vagyunk mi is annyira jók akár csak ők. Persze a végére mindenki hullán dől el, a kezem sajog, hiába használok pengetőt. Aoi teljesen kidőlve, Uruha kocsonyásodva amőbamozgással vette célba az ajtó mellett heverő vizét, Kai egybeolvad a dobokkal Ruki meg szobanövényt játszva áll, bámulja nyitott szájjal a plafont. Egy ideig szinte minden megfagy a próbateremben majd kedvesem mosolygós arca jelenik meg felettem és egy hideg vizes palackot nyom kedveskedve az arcomnak.

- Megvagy? Nem apróztátok el.

- Asszem elfolytak a lábaim. Megvannak még ugye? – nézek rá fáradtan.

- Tökéletesen illeszkednek oda ahonnan kinőttek. – kuncog.

- Te aztán mindenből poént tudsz csinálni. – lehúzom egy csókra.

- Ne itt. – nyafog Aoi.

- Akkor ne nézz erre. – nyújtok rá nyelvet óvodás módjára.

- Na, milyen volt? Jobbak vagyunk, mint ti, mi? – vigyorog Ruki amint összeszedi magát.

- Nem rossz. – tudja le ennyivel Totchi.

- Mi az, hogy csak nem rossz? – háborodik fel.

- Meg kell hagyni tényleg jók, vagytok, de totál őrültek. Ennyire hajtani, mire fel? Nem mentek tudtommal még sehova. – rá se néz, az énekesre folyamatosan velem szemez közben.

- Na, nem mintha te élőbben járnál haza. Főleg mikor úgy kell téged összeszedni az ajtóból. – csípős megjegyzésemmel viszonzom kijelentését.

- Jogos. – neveti el magát. – Vihetem, haza vagy még itt akarod tartani? – fordul végül Takához.

- Mára ennyi. Ha tovább énekelnék, a hangszálaim nem bírnák, és megint elmenne, a hangom egy fellépés közepén ezt pedig nem engedhetem meg többet. – vesz elő egy cukorkát és a szájába véve kezdi szopogatni.

Mindig ezt csinálja, ha érzi kissé túlzottan megerőltette a hangszálait. Általában segít neki így senki sem szól érte.

- Felbírsz kelni? – felhúz ülő helyzetbe.

- Adj, egy percet még aztán mehetünk. – bontom meg a vizet és lehúzom egyszerre az egészet.

- Ráérünk, még éjfél sincs. – mosolyog.

- Ez most komoly? – nyúlik meg a képem.

- Persze, gyorsak voltatok, de tényleg, az utolsónál felállt a szőr a karomon. – mutatja még mindig libabőrös kezét.

- Fázol? – nézem merre tehettem le a kardigánom.

- Nem dehogy, ne aggódj. Ha jó zenét hallok mindig ez van. – mosolyodik el.

Egy kis idő után talpra tudok kászálódni. Pólóm teljesen a testemre tapad annyira leizzadtam, amire persze mindenkitől kapom a megjegyzéseket, de valahogyan most nem tud érdekelni. Felveszem a pulóverem, sálat is tekerek a nyakam köré, áldom magam, amiért hoztam magammal igaz még ennyire hideg azért nincs, de nem lenne szerencsés most lebetegedni. Kabát, sapka, Toshi, aztán már mehetek is. Elköszönök mindenkitől, kézen fogom, a kanos macskám aztán már indulok is kifelé vele.

- Erre most mi szükség volt? – morgok rá, mikor már kint vagyunk az épület előtt.

- Mire is? – kérdezi ártatlanul.

- Hogy így besasséztál ide. Azt hittem úgy beszéltük meg egyelőre nem mondjuk el senki másnak. – duzzogok.

- Te mondtad Ruki nagyon kíváncsiskodik. Úgy gondoltam, ha megtudja, végre befogja.

- Arra viszont nem gondoltál, hogy ez nagyon rosszul is elsülhet? Mi lett volna, ha nem így reagálják le a dolgot? – morgok egyre inkább.

- Erre nem is gondoltam.

- Nem… csak mentél megint a fejed után.

- Ne haragudj, csak jót akartam. – kezdi felfogni mi lett, volna ha…

- Meg van bocsájtva. A lényeg, hogy jól sült el, és boldoggá tettél azzal, hogy végig ott maradtál. – mosolyodom el végül mire ő is megnyugszik.

- Szeretlek.

- Én is téged, de kérlek, legközelebb szólj, mielőtt ilyen magánakciókat csinálsz. –finoman megcsókolom.

- Rendben van, ne aggódj. – kuncogva fonja karjait nyakam köré és egy rövid időre belefeledkezünk csókunkba.

Otthon végre jó lefürödni és ágyba bújni vele, eléggé kifáradtam, sok volt ez a mai nap, de nemsokára verseny is és arra is kell készülődni. Remélem Toshi sem csinálja ki magát.