19. fejezet

Reita pov

Alaposan meglepett, hogy Shinya ott volt, mikor visszaértem kedvesemhez, kimerülten.

- To-chan nem lesz baj abból, hogy tudja velem vagy együtt? – ölelem át hátulról a derekát.

- Miatta igazán, ne aggódj. Megbízható. – főzőcskézik.

- Nem tudom, nem ismerem annyira. – suttogom nyakába eléggé fáradtan.

- Fáradt vagy? – simít ölelő karjaimra.

- Hai… Leszívták az agyam.

- Mi fene? – ugrik ki karjaim közül, engem is alaposan megijesztve ezzel. – Elraboltak az UFO-k?

- Franc, rájöttél? – szállok be azonnal a játékba.

- Ki vagy te, és mit tettél a kedvesemmel? – hátrál előlem az előszobába a fakanállal hadonászva.

- Megöltem. Én vagyok helyette. – vigyorodom el kicsit gonoszabban. – Be kell érned velem.

- Nem kellesz! Nekem ő kell!

Elkapom derekát és a kanapéra dobom, mire nyekken egyet, játékossága azonban nem múlik el.

- Hadd változtassam meg a véleményedet. – mászok felé.

- Nem, kösz. – mászik ki alólam és rohan vissza a konyhába.

Utána futok, épp elzárja a gázt, mikor újfent felkapom.

- SEGÍÍÍTSÉÉÉÉG!!! EGY UFOOOOO! – kiabálja kacagva, közben igencsak ficánkolva próbál sikertelenül menekülni, akkor is a hálóba cipelem.

- Lássuk, neked milyen az agyad íze? – harapok tarkójába.

- Te veszett állat! – csíp a karomba.

Felszisszenve ejtem az ágyra, ez nem volt éppenséggel kellemes. Toshiya megragadja a párnákat és hozzám vágja az egyiket.

- Teeeeeeee… Ez háborút jelent. – sziszegve veszem fel és nekiugrom.

Nevetve harcolunk, még végül lefogom csuklóinál fogva, finoman ajkaira tapadva simítom ágyékom övéhez. Édes sóhaj mellett egy aprócska nyögés is kiszalad ajkai közül. Nem sejtettem volna, hogy már ez ennyire felizgatja, de egy igencsak merev problémával kell szembe néznem, ami valljuk be, kicsit sincs ellenemre.

- Mutasd magad te ördög. – szedi le rólam orrkendőmet.

- Ha én vagyok az ördög, te mi vagy?

- Természetesen angyal. – villant felém egy mosolyt.

- Persze, csak rád ne szakadjon a plafon. – forgatom meg szemeimet.

- Oii… Ennyire nem vagyok egoista. – pufog.

Nevetve fordulok le az ágyról, hisz ekkorát hazudni, ráadásul pont őt.

- Naaaa… - húz vissza.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan kedvesem. – potyognak a könnyeim olyan jót nevetek.

- Azért abbahagyhatnád már a nevetést. – fülig van vörösödve.

- Ez aranyos volt. – kuncogva kezdem újfent ajkait falni.

- Hülye papagáj. – karolja át nyakamat.

Ez kellett már, egy kiadós nevetés, olyan felszabadító hatással tud bírni. Hiába vagyok fáradt, erre a srácra mindig marad energiám, amit fogalmam sincs, hogy hol tárolok, de van.

Csak egy menetet tolunk le, az viszont, kellemesen törődő, nem a vágyaké, hanem az érzelmeké a főszerep. A végére, annyira kimerülök, hogy miután a csúcsra jutottunk kivételesen én bújtam hozzá. Kihúzódva belőle, fejem mellkasára hajtottam, karjaim vékony dereka köré fonva süppedtem álmomba. Még az éhségről is megfeledkeztem, nem az volt jelen pillanatban a legfontosabb. Egy három órát biztosan aludhattam, ha nem többet, mert mikor magamhoz tértem Toshi már máshol volt. Hallottam a csörömpölését, bizonyára befejezte a főzést.

- Ah, nincs kedvem felkelni. – motyogom párnába fúrt arccal.

Mocorgok, fejemre húzom a takarót is, túl sok a fény nekem meg kezd lüktetni a fejem. Nem ittam, csak történetesen gyengébbnek érzem most magamat, annyi baj legyen, majd elmúlik.

- Rei? Fent vagy édes?

- Reita nincs itt… - nyafogok. – Elvitték az UFOK

- Akkor kihez van szerencsém? – kuncog.

- Akira vagyok.

- Hm… Akira mi? – érzem, ahogyan besüpped mellettem az ágy.

- Hai. Akira…

- És mi van, ha én a kanos macskámat akarom visszakapni? – simít hátamra.

Kilesek a takaró alól fáradt tekintettel.

- Talán tehetek valamit az érdekedben, ha kapok egy jó nagy bögre kávét.

- Ennyi lenne az ára? – hajol le.

- Ha már így szóba hoztad… Kérek még epret, palacsintát, még egy papagájt, egy tál rament és egy tálcányi dangot.

- Nem vagy szívbajos. – neveti el magát. - Epres palacsintával tudok szolgálni… 

- Akkor kérem a vigaszdíjam. – rántom be magam alá és ajkaira tapadok.

- Kérnéd kedvesem?

- Igen, akarom.

Ajkaimra hajol és finoman kezdi falni azokat, teljesen elbódít az ízével… Mióta lettem én ennyire szerelmes? Jesszusom, Reita néha kicsit vissza kéne fognod magadat. Azért ennyire ne legyél már csöpögős.

- Most már jössz? – szakad el lassan ajkaimtól.

- Megyek. – felkelek vele.

- És esetleg visszakaphatom, Reitát?

- Már vissza is kaptad. – kacsintok rá.

- Köszönöm. – mosolyog rám kedvesem.

- Na, mesélj csak arról az epres palacsintáról nekem. – kordul meg a gyomrom.

Elneveti magát, lenyom az egyik székre a konyhában, elém pakol egy tonna kaját, majd hagyja, hogy azt egyek, amit akarok. Azért hagyok helyet a palacsintának is.

Néha azért jók az ilyen napok is, amikor teljesen lelazíthatunk, kedvünkre dolgozhatunk vagy pihenhetünk, esetleg készüljünk a következő versenyre. Szeretem az ilyet, főleg egy nagyobb meló után vagy mikor a chibi lefáraszt. Persze annak is megvan a saját varázsa, hogy hajnalban hazaesel hullafáradtan, aztán egy közös fürdő a pároddal, majd az együtt alvás és ébredés öröme, de ez hosszútávon nem csak egy kapcsolatot tehet tönkre, hanem az ember egészségét is. Mondjuk nálunk még ilyen szempontból jobb a helyzet, mert tudjuk, a másiknak ugyan olyan fontos a munkája, mint saját magának éppen ezért elnézőbbek, megértőbbek vagyunk ilyen szempontból. Mi régóta benne vagyunk ebben a világban, de egy olyan személy, aki nem látja át ezeket a dolgokat, nem is értheti meg a felfogásunk. Hisz a jrockerek azt csinálják, amihez igazán értenek és szeretnek, ez pedig a zenélés. Persze azt nem mondom, mi nem dolgozunk keményen, nem sokallunk be, vagy éppen érezzük tehernek, mert rengeteg mindentől elszakít minket. A család szó nekünk egyfajta tiltott dolog, rengetegen belebukunk, nagyon kevés hírességnek sikerült családot alapítani úgy, hogy meg is tudja tartani őket.

Amikor ilyeneken gondolkodom, elszomorodom, ugyanakkor boldog is leszek. Elszomorodom, mert sokszor tetszik egy gondolat, hogy van egy lányom vagy egy fiam, aki tovább viszi a génjeim. Ugyanakkor boldog vagyok, mert megtaláltam azt, akivel szívesen leélném az életemet, hiába egy beképzelt egoista tud lenni a kanos macska, eddig soha nem tapasztalt boldogsággal képes megajándékozni minden együtt töltött pillanatban.

- Ideje lenne lassan aludni, menni… - töri meg a pillanatot TV nézés közben.

- Még ne… - szorítom jobban magamhoz.

- Akkor maradunk még egy kicsit. – fészkeli el jobban magát ölelésemben.

Ki tudja meddig lehettünk így, mert mire feleszmélnék mind a ketten elaludtunk a kanapén, úgy ahogy leültünk. Én elnyúlva kissé feküdve, ő teljesen rajtam ölelő karjaim között. Nincs szívem felkelteni, pedig már biztos ideje lenne. Finoman kezdem ujjaimmal fésülgetni haját. Mostanában egyre inkább eluralkodik rajtam egy gyomorösszerántó érzés, de betudom a történteknek. Aztán az órára nézve finoman keltegetni kezdem Toshit.

- Cica, ideje lenne, felkeni, nekem is lassan indulnom kéne.

- Csak még öt percet. – nyammogja.

- Annyi sincs, el fogunk késni. Gondolom, nem akarsz fejmosást kapni bent. – csapkodom kedvesen fenekét.

- Borzalmas vagy… - morogva tápászkodik fel a kis bedagadt szemüm és csoszog a fürdőbe.

Halkan kuncogva nyújtózom egyet, eléggé elgémberedtem. Mikor pedig minden tagom sikerül kiropogtatnom, két lábra nehezedve, kissé imbolyogva megyek ki a konyhába kávét csinálni. Addigra a zuhanyból zúduló víz hangja kihallatszik a fürdőszobából. Mire a kávéfőző lustán lekotyogtatja a fekete koffeinbombát, addigra párom is megjelenik elfogadható kinézettel.

- Te is mész? – nyom egy csókot nyakamra és kiveszi a bögrét a kezemből.

- Jah, mégsem mehetek be így. – mosolygok. – Bár tetszik az illatod rajtam.

- Nekem is. Menj be így kérlek.

- Kösz nem. Semmi kedvem pöttöm panna kérdéseihez, hogy miért érezni rajtam egy másik férfi parfümjét.

- Jogos, jogos.

- De, ha nem bánod, hogy megtudja, akkor bemegyek így. – hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon.

- Hogyisne, aztán meg kiherélne az első adandó alkalommal, mert az orra elől csakliztalak el. – borzong meg.

- Érdekes lenne. – vakarom meg állam, majd ahogy elképzelem a jelenetet, ahogy a kis tűzről pattant bolha tüzet okádva a szájából ugrik neki Toshiyának.

Kész nem bírom ki, térdeim elgyengülnek, lerogyok a földre és hasam fogva sírok a röhögéstől.

- Te mit szívtál? – pislog nagyokat kedvesem.

Levegőhiányosan, fulladozva a nevetéstől magyarázok kézzel-lábbal, gesztikulálva min nevetek ennyire.

- Egy szavad sem értem. – vonja fel egyik szemöldökét, majd elgondolkodik, utána megnyúlik kicsit a képe végül ő is nevetésben tőr ki.

Ahogy elnézem valami hasonlóan vicces helyzetet képzelt el ő is. Egy jó tíz perces teljes szívből való nevetés után sem térünk annyira magunkhoz.

- Beh… Be fogok pisilni… - kapaszkodik a konyhapultban.

Igyekszem komoly arcot vágni, amivel csak azt érem el, hogy újra még intenzívebb nevetésbe kezdjen, aminek hatásaként bennem is újraéled az egész.

Toshiya pov.

Shini távozása után spontán ránk jön az öt-perc, ami másnapig tart. Ennyit se hülyéskedtem még egyhuzamban, mint vele. A forró szeretkezés meg csak hab a tortán. Apropó torta! Még ennek a lökött UFO-nak is kéne csinálnom palacsintát. De sajna nem most, mert elkésünk. Na, majd ha hazajön! Azzal fogom várni. Akkor még vásárolni is kell. Reggel egy kiadós röhögő-görcs után el is tudunk indulni. Jókedvem sokáig kitart, ami átragad a többiekre. Valahogy minden jobban megy, mint eddig. A próba is gördülékeny, kicsit hülyéskedünk, amibe még Kyo is benne van. Fura, mert szokásától eltérően tele van életkedvvel, de a következő pillanatban meg énekli a depis dalokat. Egyszer-kétszer el is röhögi magát, ami elég groteszk, de ő már csak ilyen. Még Kaoru is enged a gyeplőn, és velünk hülyéskedik. Végül kicsit megállunk, hogy elszívjunk egy cigit.

- Nem tudom mi van ma, de máskor is lehetne hülyéskedni – vigyorog Die, ezzel megmutatva minden fogát.

- Na ja. - értek egyet.

- Mi van veled? Nagyon jó kedvű vagy – karolja át a vállam.

- Semmi, jól indult a reggel – vigyorgok – Inkább sírjak?

- Akár, mert akkor meg tudnálak vigasztalni – kacsint rám.

Megforgatom a szemem, és kezem az arcára téve odébb tolom.

- Hülye.

- Most miért Totchi? - nyafog.

- Van, aki megvigasztal – zárom le a témát.

Shini sokat mondó pillantást vet rám, ahogy elmegy mellettem. Hálásan rámosolygok, mire biccent egyet.

- Tehát kifárasztottak – vonja le a következtetést – gitárosom.

- Igen, kifulladtam a röhögésben – vigyorgok.

- Persze, a röhögésben – vigyorog kajánul Die.

- Igen, a nevetésben. Jó a reggeli szex, de nem akkor, ha késésben van az ember.

- Igaz, de a reggeli numera élénkítő és feldobja a napot. Szerintem, azaz egyik legjobb. Na meg este!

- Ha kitárgyaltátok, hogy ki mikor szeret dugni, mi lenne, ha elmennénk ebédelni? - kérdi Kao.

- Kanos banda – horkan Shini.

- Most miért? - ugrom a nyakába.

- Tudod te – morran.

Felnevetek és megölelgetem.

- Megcsalsz? Vigyázz, mert féltékeny leszek – férkőzik közénk Die.

- Meg hát – kacagok.

- Ha Kao, kellett volna popcornt hozni. Ez jobb, mint a legtöbb sorozat. Szerinted mi lesz? - kérdi Kyo.

- Nem tudom, szerintem Die féltékenységi jelenetet rendez, aztán Shinivel bemutatna egy cica harcot. Totchi meg próbálja szétszedni őket – vakargatja kis szakállát Leader-sama.

- Aztán Toshi meggyőzi mind a kettőt, hogy szakít, a másikkal közben ugyanúgy randizgat velük – fűzi tovább énekesem.

- Aztán Shini terhes lesz, de mivel van valakije, így nem tudja, hogy kié a gyerek. Ezt el mondja Totchinak, aki nem tudja, mi legyen, mert ha Shinivel marad, Die rájön, hogy még mindig hűtlen hozzá – vigyorog Kaoru.

- Srácok, szerintem pályát tévesztettetek. Miért nem mentek el írónak? - kérdi Die.

- Aha, ezt az ötletet simán el lehetne adni. Biztos meggazdagodnátok – kontrázok.

- És ihlet miatt se kéne messzire mentek, itt vagytok ti – von vállat Kyo.

- Oké, de a jogdíj a miénk. Kérünk részesedést – vágom rá.

- Felőlem oké, csak csináljátok a műsort – egyezik bele.

- Hát srácok, azt hiszem, lemondhatjuk a turnét, és leadhatjuk az azonnali felmondásunkat – karolom át a vállukat.

- Benne vagyok – öleli a derekam Die.

Kirobban mindenkiből a nevetés. A könnyeimet törölgetem. A liftben sikerül lehiggadni, és már nem néznek úgy rám, mintha beszívtam volna. A sok nevetéstől már a hasam is megfájdult. Egy közeli étkezdébe megyünk, hogy ebédeljünk valamit. Legnagyobb örömömre, lehet hamburgert kapni, így azt eszem, mellé egy kis sült krumplival. Egy nagyobb asztalt foglalunk el. Ahogy falatozom, eszembe jut, hogy mit kért este Rei. Rament, és epres palacsintát. Ebből semmi nincs otthon. Majd kaja után, veszek epret. Láttam párat ide felé jövet. Kaja után elindulunk vissza. Azon gondolkodom, hogy mikor kéne hazamennem, hogy még emberi idő is legyen, és még legyen időm elkészíteni a vacsit. Oké, megvehetném a levest és a palacsintát a boltban, de nem. Rei megérdemli a legjobbat. A jókedvet kint hagyjuk a próbaterem előtt, és újult erővel vetjük bele magunkat a munkába. Kyo hajt minket, annyira bele lendül, ahogy Kao is. Komolyan mondom, mind a kettő egy rabszolga hajcsár. Fogalmam sincs, mikor szabadulok, csak azt, hogy piszkosul fájnak a kezeim, a hátam és a vállam.

- Jól vagy? - kérdi Kao, mikor készülődök haza.

- Fájok. Szerintem egy darabig pengetőzök – mosolygok.

- Oké, ahogy gondolod. Menj haza és pihenj – vereget vállon.

- Jó lenne, de még főznöm kell.

- Mert? Nincs kajád? Vegyél valamit.

- Jó lenne, de kért tőlem rament és epres palacsintát – mosolygok – És ezek csak frissen jók. A bolti nem annyira.

- Nem vagy normális, hogy ilyenkor akarod ezeket elkészíteni – csóválja a fejét.

- Mondj újat – mosolygok.

- Nem azért szeretünk, mert normális vagy – kotyog közbe Kyo.

- Én is szeretlek, ugye tudod? - nézek át Leader-sama válla fölött az énekes felé.

- Gyere, és mutasd meg mennyire szeretsz – mosolyog kacéran.

- Nem érdemelted ki a seggem – húzom fel az orrom.

- Nem tudod, mit veszítesz.

- Talán jobb is.

Erre olyan gyilkos pillantásokat kapok, hogy inkább felhúzom a nyúlcipőt és kiiszkolok a teremből. Nagyon fáj mindenem, főleg az ujjaim. Lehet túlzásba vittem a kézzel való pengetést. Nem baj, remélem meg tudom csinálni a vacsorát Reinek. Igaza volt Kaonak, vehetnék a boltban rament és palacsintát, de inkább kihagyom. Biztos jobban örülne, ha én magam készíteném el. Mázlira még nyitva van a zöldséges, van is szép eper. Veszek egy keveset. Nagyon jó illata van. Szerencsére a ramen hozzávalói megvannak, szóval nem kell vásárolni. Fáradtan érek haza, és legszívesebben bezuhannék az ágyba, de helyette a konyhába vetem magam. Elkezdem összekészíteni a leves hozzávalóit. A szakácskönyvből puskázok. Remek, míg fő, addig a palacsinta tésztát is bekeverem. Sikerül elég nagy rendetlenséget csinálni, azt se tudom, mihez kapjak. A leves majdnem kifut, de sikerül megmenteni. Végül elkészülök vele.

- Jöhet a palacsinta – sóhajtok.

Iszom pár kortyot, kicsit megmozgatom fájó ujjaimat. Szellőztetek, mert nagyon meleg van. Te jó ég, holnap hogy fogok zenélni?

- Mindegy, Reiért nem bánom – mosolygok.

Elkészítem a palacsinta tésztát, előkészítem az epret. Nagyon szép és finom. Remélem ízlik majd neki. Amint kész a palacsinta, előkerítek egy kis lábost, és olvasztok benne csokit. Finom étcsoki, nagyon jó lesz eperrel. Vanília pudingot is csinálok, az is finom lesz a gyümölccsel. Mikor a mosogatással is végzek, fáradtan rogyok le a székre. Cigire gyújtok, és alig szívok egyet-kettőt, mikor zörög a zár.

- Tadaima! - kiált Rei.

- Konyha! - sóhajtom.

- Mi baj? - jelenik meg.

- Semmi, fáradt vagyok – mosolygok.

- Micsoda illatok – szimatol.

Félre teszem a cigit, és átölelve őt megcsókolom.

- Gyere, kész a vacsora – mosolygok.

- Máris.

Lepakolja a holmiját, megmossa a kezét és jön.

- Mi finomat főztél?

Válasz helyett, terítek és egy nagy tál rament teszek elé, mire hatalmas szemekkel néz rám.

- Nem mondod, hogy megcsináltad? - csodálkozik.

- De, hisz kérted. És még desszert is van – mosolygok.

Fülig szalad a szája.

- Köszönöm – hálásan simít végig a kezemen.

Elmosolyodom és csöndesen megvacsorázunk. Rei jóllakottan dől hátra és nyújtózik egy nagyot.

- Remélem, még van hely a desszertnek – mosolygok.

- Rád? Mindig – húz az ölébe.

Átkarolom a nyakát és forró csókot nyomok ajkaira.

- Nem, mást kapsz – simítok végig az arcán.

- Tényleg? Mit?

Kimászom ölelő karjai közül és néhány palacsintát megtöltök pudinggal, teszek rá csokiöntetet és a tetejére egy szem epret. Nagyon jól néz ki.

- Parancsolj – teszem elé a tányért.

- Palacsinta? - csodálkozik.

- Friss eperrel, csokiöntettel és vanília pudinggal töltve.

- Elkényeztetsz – mosolyog rám hálásan.

- Ugyan – legyintek.

Jóízűen megeszi, amit készítettem neki. Látszik, hogy ízlik neki. Én is eszem egyet.

- Isteni – ez a jóllakott kiscica arc nagyon aranyos.

- Örülök.

Fájós ujjaim kezdem masszírozni.

- Mi baj kedves? - kérdi.

- Fájnak az ujjaim. Kicsit túlzásba vittem a pengetést, és a húrok szétszedték az ujjbegyeim. A vállam is fáj, de főleg a kezem.

Lesokkolva ül, és néz maga elé.

- Te és még ennyi mindent képes voltál főzni? - kérdi rosszallóan.

- Igen.

- Nem vagy normális. Miért csináltál ennyi mindent?

- Mert tegnap ezt kérted. Megígértem, hogy kapsz rament és palacsintát.

- Hülye.

Megfogja a kezem és magával húz a fürdőbe. Lassan megszabadít a ruháimtól és megengedi a forró vizet. Elkezdi masszírozni a vállaimat. Jólesően felnyögök.

- Elkényeztetsz – sóhajtom.

- Megérdemled, ha már ennyit készültél. Igazán nem kellett volna, ha fájnak a kezeid.

Gyengéden megfogja sajgó ujjaim és ajkaihoz emelve könnyed csókot lehel rá. Rá mosolygok, és átkarolva a nyakát, megcsókolom. Derekam köré fonja karjait és közelebb húz magához. Megérzem, hogy nincs ellenére a helyzet, ahogy nekem se. Csak hogy húzzam az agyát, ellépek tőle, és tusfürdővel végigdörgölöm izmos testét. Annyira gyönyörű, puha a bőre, izmos a teste... imádom!

- Te még nem vagy tiszta – kap el, és megmosdat.

Hosszas fürdőzés után kilépünk a zuhany alól, és szárazra dörgöljük egymást.

- Mi lenne, ha a hálóban folytatnánk? - karolja át a derekam.

- Mit tervezel? - túrok szőke tincseibe.

- Viszonzom a kedvességed.

Könnyedén felkap és elvisz a hálóba. Óvatosan lerak az ágyra és fölém mászik. Lágyan csókol, közben keze kalandozik testemen. Elidőzik a mellkasomon, hasamon és lejjebb is. Jólesően felsóhajtok, mikor megérzem magam körül. Már nyúlnék nadrágja után, de lefogja a kezem.

- Nem, ez most csak rólad szól – mosolyog.

Nem hagyja, hogy bármit is csináljak.  Csókokkal borítja testem minden négyzetcentijét. Hajába túrva sóhajtozom, mire csak mosolyog. Élvezettel kínoz. Fejemet dobálom és a lepedőt markolászom. Nem hagyja, hogy elélvezzek.

- Ennél többet érdemelsz – mosolyog rám.

Olyan élvezetekben részesít, amikben még nem igazán volt részem. Nem hittem volna, hogy ilyen kéj és szenvedély létezik. Forró csókjai égetik a szám, a bőröm, mindenem. Egész éjszaka kényeztet.

Egy kimerítő és teljes mértékben kielégítő szeretkezés után itt fekszem, karjaim közt az orrkendős szöszivel és nem bírok aludni. Máskor ezzel nincs gond, úgy elalszom, mint akit agyonütöttek. Még az se segít, hogy hallgatom Rei egyenletes szuszogását. Óvatosan felkönyökölök és a beszűrődő ezüstös holdfényben figyelem őt. Izmos karját, kócos tincseit, lassan emelkedő és süllyedő oldalát. Annyira gyönyörű. Az örökké valóságig tudnám nézni őt. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, muszáj megérintenem selymes bőrét. Végig simítok izmos karján, de nem ébred fel. Többször megismétlem a mozdulatot, mégse kel fel. Szőke tincsein simítok végig, mire megmoccan. Izmai lágyan hullámzanak bőre alatt. Annyira kívánatos, annyira gyönyörű. Nyakához hajolok és könnyű csókot lehelek az érzékeny bőrre. Imádja, mikor ezt csinálom. Még álmában is megborzong. Istenem, hogy lehet valaki ilyen szexi?

- Csodálatos vagy – suttogom.

Szerencsémre nem ébred fel. Kicsit mocorog, mire karja lecsúszik az oldaláról a hasához. Nem baj, újra simogatni kezdem.

- Teljesen megváltoztattad az életem. Nem vagyok szent, ezt te is tudod, de mégis elfogadtál olyannak, amilyen vagyok. Olyasmit mutattál, amiről már teljesen megfeledkeztem. Utoljára talán gimiben voltam szerelmes, azóta senkibe. Már azt se tudtam milyen ez az érzés. Aztán jöttél te, és megmutattad. Elérted, hogy beléd szeressek.

Jólesik kimondani ezeket a szavakat. Súlyosak és komolyan is gondolom őket. Sok mindent rám lehet mondani, de azt nem, hogy játszom mások érzéseivel. Főleg azokéval nem, akiket szeretek. És ez a lökött szöszi is ilyen. Érdekes a sors fintora, hogy pont vele hozott össze. Nem elég, hogy rivális banda tagja, még heteró és homofób is volt. Most mégis velem van. Ennek csak örülni tudok és remélhetem, hogy boldog velem. Én mindenesetre az vagyok. Nagyon is. Újra elhelyezkedem mögötte. Hátához simulok, átkarolom vékony derekát, és nyaka hajlatába fúrom az arcom. Szinte azonnal elnyom az álom.

18. fejezet

Toshiya pov

Teljesen lesokkol mikor Rei azzal hív fel, hogy lecsukták. Csapot-papot otthagyva sietek a őrsre. Nagyon nehéz rávenni az őrt, hogy kiengedje azt a barmot, de egy VIP koncertjegy csodákra képes. Minden rosszkedvem elszáll, mikor elindulunk haza. Viszont amit mond, teljesen megdöbbent. Ilyen sokat jelentek számára? Ahogy utolérem, és beszállunk a liftbe nincs megállás. Ennyit egyszerre még sose szeretkeztünk, a lakás szinte minden helyiségében csináltuk, szerencsére utoljára az ágyban. A szokásos kis viccelődés nem maradhat el. Végül szinte azonnal elalszom. Régen fárasztottak ki ennyire.

Reggel szerelmem telefonja ébreszt. Alig térek magamhoz, közli, mennie kell. Szinte villámgyorsan összeszedi magát és megy. Nem igazán tudok magammal mit kezdeni. A lakásban rend van, kaját se kell főzni, nem megy a munka és még a tv-ben is csak faszságok vannak. Nem csoda, még csak 10 óra. Máskor ilyenkor még alszom, de még el akartam búcsúzni Reitől. Elnyúlok a kanapén és a plafont bámulom unalmamban. Rei csak valamikor délután vagy este jön, addig kéne kezdenem magammal valamit. Hiányzik a társasága, még az is, mikor veszekszünk egymással. Tudom, hogy csak pár órát lesz el, mégis egy örökkévalóságnak tűnik. Nem értem magam. Ha csak rá gondolok, hevesen ver a szívem, arról nem is beszélve, mikor a közelemben van, vagy megérint. Az nem lenne nagy baj, ha csak itthon érezném így magam, de a munkában se tudok úgy teljesíteni, ahogy akarok. Nem szóltam a fiúknak, hogy összejöttem az orrkendőssel. Nem kell tudniuk és amúgy is utálják a srácot a bandájával együtt. Nem kell nekem, hogy megkeresedjen emiatt a boldogságom, vagy a bandám rovására menjen bármi. Nem ér annyit az egész. Nem kell mindent tudniuk rólam. De a legfurcsább, hogy sose éreztem még így senki iránt. Talán hasonlót egyszer régen, még a gimiben, de az diák szerelem volt.

- Lehet, hogy szerelmes vagyok? – kérdezem fél hangosan.

Nem tudom, fogalmam sincs. Hirtelen ötlettől vezérelve felugrom, és majdnem hasra is esek, miközben visszarohanok a hálóba a mobilomért. Az éjjeliszekrényen meg is találom. Gyorsan tárcsázom Shinya számát.

- Mondjad – kezdi köszönés nélkül.

- Át tudnál jönni? Beszéli, akarok veled.

- Miről?

- Fontos – azzal kinyomom.

Remélem, minél előbb jön. A konyhába sietek, hogy főzzek egy teát, mire megjön. Nagyon hideg van kint, ennyi a minimum, amit megtehetek, ha már ilyen hóesésbe kirángatom. Alig telik el fél óra, és kopognak. Meg se lepődök, hogy tudja a kapukódot. Mindenki tudja a bandából. Szaladok ajtót nyitni. Meg se lep, hogy a kutyáját is elhozta.

- Mi volt olyan sürgős? – elég morcos.

- Gyere – intek.

A nappaliban elhelyezkedik a kanapén, és ölébe veszi Miyut. Egy tálcán egyensúlyozva a két bögre teát jelenek meg.

- Mint mondtam, beszélni akarok veled – adom át neki az övét.

- Miért én? Kyot és Kaorut még értem, de Dievel jól el szoktál lenni – értetlenül pislog hatalmas szemeivel.

- Azért mert Dievel nem igazán tudok bizonyos dolgokról beszélni. Oké, marháskodunk, de igazán komoly beszélgetést és tanácsot nem tudok kérni tőle. Te jobban megértesz, mint ők, és jobban is megy neked a lelkizés.

- Ezt értem, de miért akarsz tőlem tanácsot kérni?

- Szeretném, ha ez köztünk maradna – kérem komolyan.

- Oké – bólint – Ennek van köze ahhoz, hogy mostanában nem megy a próba? Sokkal szétszórtabb és szórakozottabb vagy, mint általában.

- Igen – ismerem be.

- Toshimasa, ha azt akarod, hogy segítsek, nyögd ki! Ne kelljen szavanként kihúzni belőled mindent!

- Járok valakivel.

- Tényleg? Ez nem annyira meglepő. Számtalan kapcsolatod volt már.

- Tudom, de ez most más.

- Miért? Miben más? Mert tudtommal neked mindegy, hogy férfi vagy nő a partner.

- Ez igaz. Most mégis valahogy más.

- Elmondod ki az?

- Csak ha nem mondod el a többieknek.

- Mert? A többiek pont leszarják ki az.

- Reita – nyögöm ki.

- Mi? A Gazette Reitája? - csodálkozik.

- Igen.

- Azt hogy? Mióta dugod?

- Ő dug engem – helyesbítek – de ez lényegtelen.

- Igen, ez nem érdekel. Nem vagyok kíváncsi a szexuális életedre. Miért pont ő? Bárkit megkaphatsz.

- Nem tudom. Mikor kezdődött a verseny, eleinte versengtünk, rivalizáltunk egymással. Állandóan kötözködtünk egymással. Aztán nem is tudom már hogyan, ez a versengés megváltozott. Elkezdtünk összejárni, inni, ebédelni, ami jött. Pár nappal korábban kissé összebalhéztunk, és ittunk. Leginkább ő. hirtelen magamhoz rántottam és megcsókoltam. Néma megegyezéssel felálltunk és elindultunk hozzá. Az volt az év első havas napja. – mosolyodok el, visszaemlékezve a pillanatra – Aztán felmentünk hozzá. A hálóig el se jutottunk, csak a kanapéig – nevetek.

Hát igen, Rei nem várt, rálökött a kanapéra és ott szeretkeztünk először.

- El se tudom mondani milyen jó volt – megborzongok, szinte érzem magamon az érintését.

- Ezt most fejezd be! - csattan fel Shin.

- Oké, oké – nevetek.

Shin morcosan fúj egyet és kis kedvencét simogatja.

- És akkor ti most együtt vagytok, vagy csak szex miatt jártok össze?

- Együtt vagyunk, és épp ezért kértem, hogy gyere át.

- Mert? Máris gondjaitok vannak?

- Nem, hanem nem értem magam. Eddig csak kalandjaim voltam, de most... ez most más. Hiányzik, mikor nincs velem. Nem a szexről szól, bár be kell, valljam, Reita nagyszerű az ágyban. De mióta együtt vagyunk, nem untam rá. Jó lenne, ha több időt tudnánk együtt tölteni. Mikor nincs velem, hiányzik. Az ölelése, az illata, még az is, mikor horkol. Egyszerűen ő maga. Az összes hülyesége ellenére nem tudok rá sokáig haragudni. Szerinted mi ez az érzés? Teljesen új, talán régen éreztem hasonlót.

- Szerelmes vagy – állapítja meg.

- Biztos?

- Igen. Látszik rajtad, hogy boldog vagy. Tud valamit a srác, ha ennyire belé habarodtál.

- Nem is tudod mennyit.

- Fogd már vissza a perverz fantáziád! - fejbe csak az első párnával, ami a kezébe akad.

Miyu leugrik a dobos öléből és a kanapé előtt állva figyel minket és izgatottan vakkant párat.

- Na! - méltatlankodok.

- Perverz dög vagy!

Jót nevetek rajta.

- Mit gondolsz? - komolyodok meg.

- Nekem nincs kifogásom a srác ellen. A lényeg, hogy te boldog vagy.

- Kösz, tudtam, hogy számíthatok rád – ölelem meg.

Megkönnyebbülök, hogy Shin segített és elmondhattam neki.

- Remélem nem lesz baj belőle – ölelek magamhoz egy párnát.

Az idő közben kiürült teásbögrét az asztalra rakom.

- Miért lenne?

- Tudod, hogy a srácok mennyire utálják Reitát és a bandáját. Lehet, hogy vetélytárs banda, de a basszeros nagyon jó arc.

- Ha te mondod – von vállat – Ha rám hallgatsz és meg akarod kímélni magad egy csomó bajtól, nem mondod el, kivel jársz. Így nem tagadod le őt, csak nem kell mindent tudnia a többieknek.

- Ez lesz. Neki se akarok bajt.

Elmosolyodik és tereli a témát.

- Szüleid tudják? - kérdi.

- Igen, karácsony másnapján haza vittem. Tetszett nekik, elfogadták. Ő is jól érezte magát nálunk. Aztán ő is elvitt bemutatni a családjának – fintorgok a keserű emlékre.

- Ahogy elnézem, nem sikerült valami jól.

- Az nagyon enyhe kifejezés, még tőled is – fintorgok.

- Miért? Annyira rossz volt?

- Rei előre szólt, hogy rövid látogatás lesz, és az is volt. Alig mondta, hogy én vagyok a partnere, az anyja elsírta magát, az apja meg arcon csapta és közölte, hogy már nem a fia, és egy buzinak nincs helye a családjában.

Még most is felmegy bennem a pumpa, ha visszagondolok arra a napra. Nem is képzeltem, hogy ilyen katasztrofálisan fog elsülni a találkozó.

- Mi? - kerekednek el barátom szemei.

Tőle szokatlanul, szinte most sikított.

- Jól hallottad – bólintok keserűen.

- Ez kibaszás. Csak mert nem nőt vitt haza?

- Aha. És Rei inkább velem maradt, mint hogy elhagyjon és bocsánatot kérjen az apjától.

- Nem semmi. Ugye tudod, hogy ritka az ilyen hűséges társ? Azt javaslom, nagyon becsüld meg – szúrósan néz rám.

- Azt teszem. Nem hittem volna, hogy inkább engem választ.

- Azért választott téged, mert szívből szeret. És te is őt – hihetetlen milyen tárgyilagosan mondja ki ezeket a szavakat.

- Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? - kérdezem.

- Valakinek józanul kell gondolkodnia, ha te nem vagy rá képes.

- Én bonyolítom túl, vagy tényleg az ez a helyzet?

- Túlbonyolítod, bár Rei van a legrosszabb helyzetben. Mindent félredobott miattad, még a családját is – mondja.

- Nem teljesen így van – kotyogok közbe.

- Kuss! – csap tarkón – Lényeg az, hogy csak te maradtál neki, senki más. Nagyon vigyázz rá. Nem ismerem a srácot, de szerintem nem bírná ki ha, szétmennétek.

- Az nem fog megtörténni – jelentem ki.

- Úgy legyen – bólint mosolyogva.

- Kösz Shini, tudtam, hogy számíthatok rád – húzom magamhoz és megölelem.

Jó kicsit beszélgetni vele. Ugyan elég fura a gondolkodása, de lehet követni. Nem tudom, meddig beszélünk, de a kapucsengő vet véget neki.

- Vársz valaki? - kérdi dobosom.

Miyu azonnal rohan az ajtóhoz, és mikor hallja, hogy megérkezik a lift, elkezd ugatni. Mint egy jó házőrző. Felugrom és szaladok én is. Mielőtt még kopoghatna, kinyitom az ajtót, és ekkor lép ki a liftből Reita. Elmosolyodik, mikor meglát. Odébb tessékelem a kutyát, hogy be tudjon jönni. Megvárom míg leveszi a cipőjét.

- Szia! - ránt magához egy forró csókra.

- Szia – mosolygok.

- Vendéged van? - pillant az ismeretlen cipőre.

- Igen, de csak beszélgettünk.

Követ a nappaliba, és mikor meglátja, hogy ki ül, a kanapén megdermed.

- Ahogy látom, én már fölösleges vagyok – teszi le bögréjét Shini és feláll – Megyek, mert még vennem kell pár dolgot az én drágámnak.

- Oké, kösz, hogy itt voltál - mosolygok rá.

- Ugyan – legyint.

- Megzavartam valamit? - nyögi Rei.

Amilyen bamba képet vág, elröhögöm magam.

- Mi van? Mit röhögsz? - morog.

- Olyan kétségbeesett arcot vágsz - vihogok.

- Nem csoda, nálad semmit se lehet tudni – jegyzi meg Shini, miközben a cipőjét veszi.

- Én is szeretlek Shin-chan – komolyodok meg.

- Inkább kihagyom – kutyával a kézben indulásra kész.

- Nem tudod mit veszítesz – sóhajtok színpadiasan.

- Nem baj, a pasid viszont féltékeny lesz.

- Nem kell. Őt jobban szeretem – ölelem át a basszista vékony derekát.

Shinya Rei elé áll és kezet nyújt. Kis szöszim kis habozás után megszorítja a felé nyújtott vékony kezet és megrázza.

- Jó szórakozást – engedi ki magát.

- Az lesz, efelől ne legyen kétséged – nevetek.

- Telhetetlen vagy – csap a seggemre Rei.

Bezárom Shini után az ajtót és magamhoz húzom egy forró csókra.

- A jóból sose elég – suttogom ajkainak.

- Kis dög – vigyorog.

- Nem is – csücsörítek, mint egy gyerek.

- Ha ennyire nem bírsz magaddal, kicsit később beszélhetünk a dologról, de előbb ebédelni szeretnék.

- Én nem vagyok elég? - karolom át a nyakát és riszálom kicsit a csípőm.

Tudom, hogy ezt mennyire szereti. Felmordul, mikor ágyékunkat összedörzsölöm.

- Elég vagy, de más jellegű igényeim is vannak.

- Ahogy gondolod – elengedem, és őt kikerülve elindulok a konyhába.

Az ajtóból még visszanézek rá. Morcosan fúj egyet és fejcsóválva jön utánam.

17. fejezet

Toshiya pov

Valamikor az éjszaka közepén arra riadok, hogy Rei kiugrik mellőlem az ágyból. Kis pislogás után kimegy a szememből az álom, és utána megyek. A mosdóban találom, ahogy a WC fölé görnyedve kiad magából mindent. Azt mondja, csak rosszat álmodott, de nem hiszek neki. És ezt ő is tudja. Nem erőltetem, különben csak begubózik, amit nem akarok. Inkább magamhoz ölelem és próbálom megnyugtatni. Egész testében remeg. Ennyire megviselték a történtek? Nem csodálom, nagyon komoly dologról van szó. Mindent elveszített, ami fontos egy ember számára. Istenem, bárcsak tudnék neki segíteni. Többet nem tehetek, mint hogy visszacsábítom az ágyba. Pihenésre van szüksége. Nagyon aggódom érte. Magához ölel, és nem sokkal később erős karjai közt ér utol az álom.

Reggel arra kelek, hogy lágyan simogatják az arcom. Még reggel is érezhető Rei nyomott hangulata. Viszont hamar elemére talál, mikor átkarolja a derekam és csókolgatni kezd. Nem szívesen állítom le, legszívesebben most esnék neki, de sajnos nem lehet, mert különben elkések. Nagyon akarom már őt, az érintését, csókját, testét, mindenét. Nem tudom magamban tartani a nyögést, mikor kiszívja a nyakam. A kissé nehézkes indulás után kisebb sokként ér Rei akciója a kocsiban. A technikája valami észveszejtő, nem is bírom sokáig. Mielőtt kitenne a kiadó előtt, még megpróbálom kifaggatni a hajnali miatt, de nem mond semmit. Nem esik jól, de ez van. Majd este kikérdezem. Viszonylag jobb hangulatban megyek be a próbaterembe.

- Késtél – fogad Kyo.

- Bocsi, kicsit nehéz volt az indulás – vigyorogva megvakarom a tarkóm.

- Látom – vihog Die.

- Tudom, hogy jó a reggeli szex, de azt tartogasd hétvégére. Szerinted mit szól majd a főnök? - kérdi Kao.

- Nem igazán érdekel. A szívásnyomnak semmi köze az otthoni dolgaimhoz. Csak végre volt pár kellemes percem, ennyi – vonok vállat.

- Baj van otthon? - kapja fel a fejét Leader-sama.

- Úgy is mondhatjuk. De nem velem van baj. A páromnak vannak gondjai.

- Komolyak?

- Nagyon, de nem akarok róla beszélni. Inkább dolgozzunk – kérem.

Kicsit zenélünk, majd mikor szól a főnök, megyünk a megbeszélésre. Leginkább a turné szervezése a téma, a számlista és a turné cuccok, az engedélyek. Csupa olyan dolog ami most a legkevésbé sem érdekel. Nem sok értelmét látom, hiszen sok mindenbe nekünk nincs beleszólásunk. Alig várom, hogy végre elszabaduljak innen. Inkább zenélnék, az legalább elvonná a figyelmem. Most csak arra tudok gondolni, hogy miként tudnék segíteni Reinek. Nagyon aggódom érte. Szörnyű azt látni, hogy ennyire kikészíti magát. Nem értem, miért nem engedi, hogy segítsek neki. Nem kell egyedül cipelnie ezt a terhet, hiszen itt vagyok, és segítek neki. Ez rosszul esik. Nem tudom mit tehetnék még érte.

- Föld hívja Toshiyát, Toshiya jelentkezz! - lökdös meg valaki.

- Mi? - pislogok Shinya hatalmas barna szemeibe.

- Vége a megbeszélésnek. Nem tűnt fel?

- Nem – ismerem be – Elgondolkodtam.

- Látom. Mi a baj? Amit reggel mondtál?

- Igen.

- Mekkora a baj?

Mély sóhaj kíséretében felállok é s elindulok kifelé. Dobosom szó nélkül követ. Tudom, hogy arra vár, hogy mesélni kezdjek.

- Ennél nagyobb nem is lehet, de majd később elmondom. Előbb segíteni akarok neki.

- Hogyan?

- Azon kívül, hogy mellette vagyok, semmit sem tehetek.

- Miért?

- Mert egy makacs szamár és nem engedi, hogy segítsek – morgok.

- Akkor jól el vagytok – mosolyog.

- Az nem kifejezés – vigyorogva átkarolom a vállát és így megyünk tovább.

Még visszamegyünk a próbaterembe, hogy próbáljunk egy kicsit. Végigpróbáljuk a számlistát, hogy halljuk, milyen lesz. Végül abban maradunk, hogy nem a legjobb, és Kyo alszik rá egyet. Tehát változtatni fog. Ha ezt mondja, akkor újat fog csinálni. Otthon összedobok valami mirelit kaját. Egész idő alatt azon jár az eszem, hogyan segítsek annak a makacs papagájnak. Hirtelen ötlettől vezérelve beszaladok a szobámba és a szekrény mélyéről előhalászom a nővérke ruhámat. Kaján vigyorral a képemen terítem le az ágyra. Remélem ezzel majd fel tudom dobni. Kicsit még elfoglalom magam, mikor meghallom a csengőt. Idegesen beengedem és várom az ajtóban. Nagyon megkönnyebbülök fáradt mosolyát látva. Vigyorogva húzom be a nappaliba.

- Végre – hadarja, miközben ajkaimat falja.

- Itt várj – tolom el.

- Mi? - döbben le.

- Egy perc, és innen folytatjuk.

Mielőtt bármit tehetne, kibontakozom öleléséből és bemenekülök a szobámba. Gyorsan átveszem a ruhámat és visszasietek szerelmemhez.

- Gyere ide szépen, hadd vizsgáljon meg Toschi nővérke, hogy minden rendben van-e – állok meg az ajtókeretnek támaszkodva.

- Anyám – nyögi.

- Gyere, te vagy a következő – intek neki.

- Máris? Azt hittem várnom kell – megy bele a játékba.

- Időpontod van.

Ahogy közelebb jön, magamhoz húzom egy forró csókra. Fenekem alá nyúlva az ölébe kap és ledönt az ágyra. Nem vár, azonnal elkezd megszabadítani a ruháimtól.

- Türelmetlen – préselem ki magamból, miközben a nyakam csókolja.

- Csodálkozol? - hadarja és széthajigálja a ruháit.

- Én vártam rád – durcázok.

- Időpontom volt, te mondtad – vigyorog.

Nevetve húzom magamhoz egy csókra. Csókokkal borítja egész testem, szinte a végletekig kínoz. De nem hagyom magam, átfordítom magunkat és az ölébe ülök. Jó nővérkéhez méltón, leellenőrzök mindent a betegen. Felkeresem az összes gyenge pontját, hamar elérem, hogy felkorbácsolódjon a vágya. Kipirult arccal, kéjesen csillogó szemekkel nézi, ahogy lassan, érzékien megszabadulok a felsőmtől.

- Azt hiszem, a vérnyomásoddal nincs baj – mosolygok, és kicsit riszálom magam.

- Ezt eddig is tudtam – vigyorog – Milyen vizsgálat jön? Mandula vizsgálat? - túr hajamba.

- Igen, sose lehet elég gyakran vizsgálni.

Alig mondom ki, máris ajkaira tapadok. Rei hamar elveszti a türelmét és az éjjeliszekrényben kezd kutatni a síkosító és a gumi után. Alig ér hozzám, elveszek karjai és csókjai közt. Nagyon türelmetlen, így kicsit fáj, mikor belém csúszik, de eszemben sincs leállítani, nagyon élvezem. Nem kell sok, hogy eljussunk a mennyekbe. Remegő tagokkal fekszem mellé, ő átölel és már alszunk is. Fogalmam sincs mikor, de mintha azonnal megszólalt volna Rei telefonja. Kis morgás után felveszem a készüléket és kimegyek a nappaliba.

- Akira, ugye nem zavarok? - kérdi az anyukája.

- Toshi vagyok, Akira szerintem már visszaaludt – mondom.

- Ki? - értetlen a hangja.

- Akira barátja vagyok – sóhajtok – Miben segíthetek?

- Átadna a fiamnak egy üzenetet? Szeretnénk vele megbeszélni azt, ami legutóbb történt.

- Szerintem nincs mit megbeszélni azon, ami történt. Akira nem hülye, felfogta amit mondtak neki. Nincs szüksége arra, hogy újra belé rúgjanak – jegyzem meg epésen.

- Ne szóljon bele a családi ügyeinkbe. Nincs hozzá semmi köze! - csattan fel az asszony.

- Azért van valamennyi. Én ápolom Akira lelkét, én vagyok mellette mikor lelkileg teljesen roncs. Igaz, hogy nem vagyunk régóta együtt, de igenis van némi beleszólásom a dolgokba, főleg mert aggódom érte és törődök vele – vágok vissza.

- Nem csak Akirának rossz ez a helyzet! Mi is megbántuk, ami történt – halkul el a hangja – Kérem, beszélni akarok a fiammal. Vissza akarom őt kapni.

- Hogy elveszítik-e vagy sem, az magukon múlik, nem rajta. Ő még mindig az a srác akit ismertek és szerettek. Nem változott semmit.

- De... De egy férfival.... - kezd tiltakozni.

- És? Ki nem szarja le? Ha gondolja, ezt elmagyarázhatom személyesen, mert ez nem telefon téma. Ha nem akarja örökre elveszíteni a fiák, akkor jobb, ha nyugodtan végig hallgatja – csattanok fel.

- Rendben, mikor tudnánk találkozni?

- Holnap délben a Pocket Caffeeban? - kérdezem.

- Rendben – egyezik bele és kinyomja a telefont.

Alig emelem el a fülemtől a készüléket, máris előttem terem Rei.

- Tényleg anya volt? - kérdi kerek szemekkel.

- Igen – mondom.

- És beszéltél vele? Miről? - szinte pánikol.

- Holnap délre megbeszéltünk egy találkozót.

- Mi? - szinte sikolt.

- Igen, tisztázni akarja azt, ami történt – vonok vállat.

- Te nem vagy normális. Miért? Miért nem adtad ide a telefonom? Hogy jutott ilyesmi az eszedben, megőrültél?

- Te adtad ide. Amúgy meg, anyukád akart békülni. És neked is erre van szükséged. Bármennyire tagadod, látom rajtad, hogy mennyire szenvedsz. Úgyhogy holnap szépen eljössz velem. Mit veszíthetsz, ha újra szembe nézel velük? Semmit, szóval csönd legyen – kelek ki magamból.

Teljesen ledöbben és bambán bámul rám. Nem gyakran kapom fel a vizet vele szemben, de miért tiltakozik ennyire? Miért nem ismeri be, hogy mennyire szüksége van a családjára?

- Ezt majd reggel folytassuk, még szeretnék aludni egy keveset. Holnap csak délutánra kell bemenni, mert Kyo és Kao interjúra mennek – ásítok egy nagyot.

Kezébe adom a telefonját és visszamegyek a hálóba. Valamivel később ő is jön. Nem szólunk egymáshoz, csak befekszik mellém és már alszunk is. Reggel viszonylag korán kelek, annak ellenére, hogy nem aludtam sokat, egész friss vagyok. Főzök két adag kávét, és végre Rei is elő kerül. Nagyon csúnyán néz rám, szinte látom, ahogy a negatív energia kiáramlik belőle és körül veszi a testét.

- Ennyire ne örülj – jegyzem meg.

- Szerinted úgy néz ki, mint aki örül? Mert rohadtul nem! Miért kellett ezt csinálnod? - kel ki magából.

- Te mondtad, hogy beszéljek vele – vonok vállat.

- De nem erről volt szó! Szerinted mi lesz, ha megint találkozom velük? Megint az lesz, mint legutóbb!

- Miből gondolod? - próbálom megőrizni a nyugalmam.

- Szerinted?

Megforgatom a szemem és inkább szó nélkül hagyom. Míg el nem indulunk ilyen feszült a hangulat köztünk. Nem értem minek ez a hiszti. Végül az én kocsimmal megyünk. Pontosan érkezünk a kávézóhoz és ahogy elnézem Rei szülei csak kicsit előbb értek ide mint mi. Most veszik le a kabátjukat.  Elkapom Rei kabátját, és magammal rángatom, nehogy kiforduljon a kávézóból.

- Jó napot – lépek az asztalukhoz.

- Magának is – biccent az anyuka.

- Sziasztok – motyog Rei.

Megszabadulok a kabátomtól és leülök.

- Kertelés helyett, mi lenne, ha a lényegre térnénk? - kérdezem.

- Helyes – morog az apuka – Áruld el, mit tettél Akirával?

- Én semmit. Csak összebarátkoztunk. A többi alakult a maga útján – mondom a valóságnak megfelelően – De ha már itt tartunk, miért zavarja önt, hogy a fia nem lányt vitt haza?

- Mert ez undorító – sziszegi.

A felesége oldalba böki.

- Csak ez annyira furcsa, ez nem rá vall – tompítja a mondat élét az anyuka.

- Elismerem, hogy maguknak ez új, ahogy neki is az volt – mosolygok Reire – De már neki se idegen.

- Könnyű olyannak beszélni ilyen ocsmányságról a maga fajtának – morran szerelmem apja.

- Téved, a nőket is szeretem. Volt hosszabb kapcsolatom nőkkel, nem csak egy éjszakás kalandok. Mondjuk, az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a szüleim eleinte nagyon meglepődtek, mikor először vittem haza pasit, de elfogadták. Mondták, hogy nekik a boldogságom számít. Amíg boldog vagyok, addig mindegy ki a partnerem. Legfeljebb tőlem nem kapnak unokát – nevetek.

- Hogy vehetik ilyen könnyen, hogy a fiúk meleg? - kérdi az anyuka.

- Mint mondtam, hogy szeretnék, hogy boldog legyek. Ami az unoka-ügyet illeti, a húgomtól kaphatnak – Rei apjára nézek és hozzáteszem – A húgom a férfiakat szereti.

- Gondolom nehezen fogadták el – gondolkodik az anyuka.

- Igen, de elmagyaráztam nekik az álláspontom és megértették – vonok vállat.

- Mi lenne az?

- Kérem, válaszoljanak őszintén és tegyék félre az undorukat. Maguk szerint van különbség a heteró és a meleg kapcsolat között? - kérdezem.

Rei apja azonnal rávágna valamit, de a felesége elhallgattatja. Mind a ketten elgondolkodnak. Hosszú percekig csöndesen ülünk és várakozunk. Rei nagyon feszült, így az asztal alatt a combjára simítom a kezem. Megmerevedik, majd teljesen ellazul. Kezemre csúsztatja az övét és megszorítja. Kezdek igazán bizakodni, hiszem még nem borították ránk az asztalt és nem csattant el pofon. Remélem ez így is marad.

- Van abban valami, amit mond – szólal meg nagy sokára az anyuka.

- Tudom. Nem az én dolgom, de próbálják azt nézni, hogy Akira most boldog. És nem ez a legfontosabb egy szülőnek? - kérdezem szelíden.

- Maga ne mondja, meg nekem mit csináljak – morog az apja.

- Drágám! - szól rá a felesége.

Újabb csend telepszik ránk. Látszik, hogy elég sok gondolkodni valót adtam a szülőknek. A feszült csendet a telefonom töri meg. SMS Kyotól: Fél óra múlva próba.”

- Ha megbocsátanak, mennem kell – állok fel.

- Mi? Hova mész? - csodálkozik Rei.

- Fél óra múlva próba. Addigra be kell érnem, vagy kinyírnak. Azt gondolom, te se szeretnéd – mosolygok.

- Még szép hogy nem.

- Majd este találkozunk. Sietek.

- Merem ajánlani vagy megbánod.

Elmosolyodok és összeborzolom szőke tincseit. Intek a szüleinek és kifelé menet veszem fel a kabátomat.

Reita pov

Toshiya magánakciója alaposan kiverte nálam a biztosítékot. Morogva feküdtünk le aludni, és úgy is keltünk. Az étterem előtt elkapja kabátom és belök maga előtt így esélyem, sem marad meglógni, pedig nagyon is meg akarok most menekülni. Elkezdünk beszélgetni, vagyis többnyire csak párom és anyám társalog, apa, szokás szerint morog, én meg, mint egy kuka ülök. Aztán szerelmem távozik, próba miatt. Ott maradok az igen zabos faterommal és az aggódó kétkedő anyámmal. Mit ne mondjak csodás dolog…

- Biztos vagy ebben kicsim? – szólal meg végül anya.

- Annyira, amennyire most itt vagyok.

- Ha már mocskos buzi lettél, mi a fenéért kellett ekkora gyökeret a párodnak választanod? – köpi fogvégről apám.

A testem egy pillanat alatt mozdul és máris a torkának esem. Majd gyilkos tekintettel meredek rá torkát szorítva, de nem annyira, hogy ne kapjon levegőt.

- Még egy ilyen és esküszöm, megfojtalak. Engem szidhatsz, amennyit csak akarsz, de, ha még egy rossz szót is szólsz Toshiyáról nem állok jót magamért.

- Fiúk hagyjátok abba. – kéri anya, mert már mindenki minket néz a vendéglőben.

- Ő remek ember, kitartó és kedves, ráadásul nagyon jó abban, amit csinál. Ne merd őt elítélni csak az első benyomásod alapján.

- Egy elcseszett gyerek ő is. – sziszegi, nálam meg végleg elpattan a húr és verekedni kezdünk.

Anya keservesen sír, könyörög, hagyjuk abba, valamelyik vendég kihívja a zsarukat, akik hamar ki is érnek és az üzletvezető segítségével széjjelszednek minket.

- Reita higgadj le. – szól rám a srác, régi ismerősök vagyunk.

Hiába amint enged a szorítása, újra apámnak ugrom. Végül a rendőrök, bevisznek, hogy lehiggadjak. Apám meglepő módon nem tesz, feljelentést csak mosolyog, végül mikor az ajtóba tuszakolnak be, hallom még pár szavát.

- Ezt akartam látni, hogy képes legyen nekem ugrani, a párja védelmében. A mi fiúnk drágám. Ez a mi fiúnk.

Döbbenten meredek magam elé, majd könnyeim halkan folynak végig az arcomon. Mosoly húzódik szám szélén. Ajkaim felrepedtek, vér szivárog belőle, ahogyan a szemöldökömön lévő sebből meg a bal szemem alattiból is. Jobb szemem alaposan belilult az egyik ütése miatt, állam is igencsak kezd megdagadni. Összességében könnyen megúsztam, mégis hatalmasabb ajándékot kaptam tőle, mint arra valaha számítottam volna. Nem hogy visszafogadott, még el is ismerte a kapcsolatunkat.

- Barom. – suttogom halkan.

- Mondott valamit? – néz rám a visszapillantó tükörből a rendőr.

- Semmit… Illetve szeretnék, majd telefonálni.

- Huszonnégy óra elteltével ezt megteheti.

- Legyen szíve ember, csak egy telefonról van szó. – kérem.

- Szabályellenes, úgy, hogy gyorsan intézze el.

- Hálás vagyok magának. – mondom miután hozzám vágta a telefonját.

Gyorsan beütöm a jól ismert számot. Nem kell sok, a harmadik csengésre fel is veszi.

- Itt Hara Toshimasa. Kivel beszélek? – szól bele igen durcásan.

- Én vagyok. –kissé rekedt a hangom ezért gyorsan megköszörülöm.

- Rei?! Kinek a telefonjáról hívsz? – azonnal megdöbben.

- Nincs nagyon időm… A lényeg… Összeverekedtem apámmal, mire letartóztattak, de holnap már szabad is vagyok. Nem tudtam másképp szólni.

- Akkora egy hatökör vagy. Azonnal érted megyek. – már ki is nyomja.

Döbbenten hallgatom a foglaltat jelző hangocskát, majd mosolyogva adom vissza a telefont.

- Az én pasim. – suttogom halkan nevetve.

Ahogy ígérte hamar értem jött, mindössze csak egy fél órát voltam bent. Fogalmam sincs hogyan intézte el a dolgot, mindenesetre hálás voltam érte. Persze mikor meglátott az első dolga volt behúzni nekem, utána forró csókkal adta tudomásomra még mindig szeret. Hazafelé elmeséltem neki mi volt, nem nagyon lett volna amúgy sem más választásom. Végül megkönnyebbülten felkacagott.

- Akkor minden rendben van?

- Nagyon úgy tűnik. –bíztatóan rá mosolygok.

- De ez nem azt jelenti, hogy nincs hatalmas bajban az uraságod. Az ütő is megállt bennem mikor mondta, letartóztattak. Alaposan oda kellett tennem magam, ha nem akartam, hogy bent töltsd az éjszakát.

- Király vagy édesem, másnak nem sikerült volna. – dicsérem.

- Ez igaz, ellenben akkor sem engesztelsz ki vele.

- Biztos ennek is megvan a maga módja.

- Tudok egyet, kettőt.

- Kezdve mondjuk egy engesztelős éjszakával igazam van? – forgatom vigyorogva a szemeim.

- Nem is tudom, talán. – adja a nehezen kaphatót.

Csak felnevetek, még ezzel sem tudja elvenni a kedvemet, túlságosan boldog vagyok ahhoz. Nagyon úgy néz, ki rendeződni látszik a kapcsolatom a szüleimmel. Koránt sem jelenti azt, hogy újra jóban vagyunk, inkább csak azt, elfogadták a kapcsolatomat Toshiyával. Ezt mindenképpen meg kell neki hálálnom, ha nem erősködött volna annyira, akkor biztosan nem mentem volna bele a találkozóba.

- Köszönöm. – suttogom egy halovány mosollyal.

- Hm? – szeme sarkából rám pillant.

- Mondom köszönöm.

- Hallottam, de mégis mit?

- Mindent. Azt, hogy vagy nekem.

- Reita? – döbbenet ül ki az arcára.

- Komolyan mondom Toshi. Nem szoktam ennyire kimutatni az érzéseim, de akkor is szeretném, ha tudnád. Szeretlek, és mindenért hálás vagyok neked. – bámulok ki a fejem támasztva.

- Ez… - meg sem bír szólalni.

Most meg mi van? Haragszik rám vagy mi? Nem kellet volna elmondani neki, mennyire mélyek az érzéseim.

Hamar a pakolóban érünk, majd combomra simít. Felnézek, aztán kiszállok. Öles léptekkel indulok a lift felé, hogy a lakására menjünk. Megnyúlt képpel jön utánam, én még mindig nem tudom, mit gondoljak az után, hogy nem mondott semmit a vallomásomra, ő meg láthatólag arra számított majd a kocsiban fogunk szeretkezni. Amíg nem válaszol, addig ne is álmodjon róla, hogy hozzá érjek.

- Rei-chan ne csináld már ezt… Megint mi bajod?

- Válaszolj!

- Mire?

- Nagyon is jól tudod, addig nem szólok hozzád. – játszom a durcás gyereket.

- Gyűlölöm a gyors hangulatváltozásaid… - morog, ellenben gondolkodóba esik.

- Én is szeretlek hisztis, kanos macska.

- Megmutatom, én neked mennyire kanos tudok lenni… - mosoly terül el az arcán.

- Inkább ne! – mordulok.

- Ha a miatt hisztizel, amit a kocsiban mondtál… Azért nem válaszoltam, mert teljesen ledöbbentem. Boldog vagyok veled, emiatt sose félj. – félig kinyújtja a nyelvét.

Vigyorogva kapom el a derekát, megnyomom a lift vészgombját és nekinyomom a falnak.

- Hopsz. – kuncogva esek neki.

- Hopsz mi? – nevetve megy bele a dologba.

Nem aprózzuk el, de nem nagyon engedünk az állatias vágyaknak. Kedveskedő simítások és csókok mélyülnek, aztán a végén egy igazán forró szeretkezést tudhatunk magunk után a liftben. Mikor kiszállunk, sem lankad lejjebb a vágyunk, mert amint a lakásajtó becsukódik, mögöttünk újra egymásba fonódunk. A zuhany alatt, a konyhában, a folyóson, a kanapén, az ágyon… Ahol csak lehet. Akkor voltunk ennyire aktívak mikor először szeretkeztünk, vagy talán még akkor sem.

- Francba Akira mozdulni sem tudok. – nevet Toshi mikor lenyugodtunk.

- Még jó, hogy az ágyban fejeztük be, nekem sem maradt semmi erőm. – boldogságom, ha akarnám, sem tudnám leplezni.

- Gyakrabban kéne ilyet csinálnunk.

- Bírnád biztosan?

- Nem. – önfeledten kacag. – Mással biztosan nem, de veled igen.

- Ennyire gyenge lennék? Na, kösz. – pufogok.

- Te is tudod hogyan gondoltam. – forgatja szemeit.

- Ki tudja? – vonom meg vállam.

- Mondjuk te…

- Mert tudom is. – újra mosoly jelenik meg az arcomon.

- Kis sunyi papagáj. – csap a combomra.

- Ne akard, hogy a fenekedre csapjak. – mondom, de már meg is teszem.

- Aucs, ez nagyon fáj. – sikkant fel.

- Akár egy rossz ribanc. – incselkedem vele.

- Majd megmutatom, én neked milyen ribanc tudok lenni. – nyalja meg az ajkait kihívóan.

- Esetleg majd pár nap múlva, jó?

- Én is így gondoltam.

Kuncogva húzom teljesen magamra kedvesem, hátát kezdem simogatni, amíg el nem alszik egyikőnk. Végül mind a ketten teljesen kidőlünk. Rég volt álomtalan álmom főleg az utóbbi időben történtek miatt. Lassan a verseny is a végéhez közelít, az sem köt le igazán. Nemsokára koncertezni kéne menni, szerencsére csak utána lesz, de nem hoz lázba. Remélem sikerül nyernem, legalább azért, hogy megmutassam Toshiyának vagyok olyan jó, mint ő, Rukinak meg befogjam a pöttöm lepénylesőjét, amivel krákogni szokott mikor tűzrőlpattant chibi ördögöt játszik.

- Vagyok annyira jó… - suttogom, miközben alszom.

Bár nem álmodok, az agyam ugyan úgy kattog, azon mi lesz még. Jó lenne már egy kis nyugalom, amikor tényleg semmi miatt sem kell aggódni, csupa jó dolog venne körül. Csak egy napot kérnék.  Olyan nagydolog ez? A nyugodt alvásról is hamar le kell mondanom mikor az idegesítő ketyere, földrengéseket sápító rezgésbe kezd.

- Ki a fasz az ilyen korán? – morogva kelek ki.

- Halkítsd el vagy én fogom, de akkor végérvényesen. – morog mellettem egy hajzuhatag.

- Bocsánat. – ugrok ki az ágyból, mikor meglátom a kijelzőn a nevet.

- Na, ne szórakozz velem! – ordítok a telefonba már az erkélyen egy tízpercnyi beszélgetést követően.

- Most miért? Csak annyit mondtam, hogy be kéne jönnöd. – mentegetőzik nyafogva a törpe.

- Mert aztán marhára reggel kell közölnöd velem… - morgok folyamatosan.

- Ember, ha ennyire hiányod van, menj el dugni valamerre megbeszélés után. – kezd kioktatni.

- Mielőtt beleszólnál a magánéletemben, tegnap este baromira kifárasztottak és épp egy kellemes alvás közepéről rángattál ki ezért morgok te hülye chiwawa. – nyomom ki, de úgyis tudja, hogy be fogok menni.

Kapni fogok a fejemre, ebben biztos vagyok, mind a chibitől, mind Toshitól. Örülök, amiért kihoztam magammal a cigimet, azonnal rá is gyújtok egy szálra, amiből egyre több lesz, végül az egész dobozt elszívom. Nem szokásom ennyire dohányozni, de most szükségem volt rá, legalább lenyugodtam.

- Baj van? – találom szembe magam egy aggódó macskával, amikor belépek.

- Ne haragudj kedvesem. A hülye törpe torpedó berendelt mára, úgy, hogy csak délután jövök vissza.

- Csak vigyázz magadra. – csalódottságot vélek felfedezni hangjában, ami boldoggá tesz.

- Sietek vissza én kanos macskám. – fonom dereka köré karjaim és finom reggeli csókban részesítem egy enyhe cigi ízzel megfűszerezve.

- Na, menj, fürödj le. –szaglássza nyakamat.

- Ha büdös vagyok, ne szaglássz. – tolom el magamtól finoman.

- Bosszant, amiért nem olyan az illatod, mint este. – kuncog.

- Óvakodni fogok a friss levegőtől. – szemeimet forgatva megyek a fürdőbe.

Kellemes a meleg víz, kénytelen vagyok megmosni a hajamat is. Túlságosan jólesik, ez nem fair, ha nem lenne bekorlátozva mennyi forró fürdőt vehetek, akkor egész nap a zuhany alatt állnék. Fogom a tusfürdőt, amit tőle kaptam, nyomok a kezembe egy keveset, majd alaposan bekenem vele magam mindenhol, nem marad ki egy centi sem, csak ne panaszkodjon az illatomat illetően. Lemosom magamról a habot, aztán a hajam következik. Amint az is tiszta elzárom a csapot, kimászok a zuhany alól, szárazra dörgölöm magam, egy gyors fogmosás, öltözködés, kevés smink és készen is vagyok. Még kissé nyirkos hajjal megyek ki, nem valami alaposan szárítottam meg. Annyi baj legyen, estére amúgy is megint összebaszom.

- Mi van a te seggedben rakéta? – hűl el kedvesem.

- Miért? Mennyi ideig voltam bent?

- Tíz percet sem.

- Huh, akkor tényleg gyors voltam.

- Az nem kifejezés.

- Mindegy, minél hamarabb megyek, be annál hamarabb végzek nem igaz? – mosolygok rá bánatosan.

- Ne félj minden rendben lesz velem. – biztosít.

- A tested is jól van?

- Zsibbadok, de soha jobban, tényleg ne aggódj kedvesem. Na, menj, el ne késs, vagy hallgathatom én is annak a felfújt hangyának a rikácsolását. – tol az ajtó felé.

- Jó-jó már itt sem vagyok. – adok neki egy búcsúcsókot, aztán már rohanok is.