35. fejezet

Reita pov

Az utazás részt utálom, bár az első osztály meg kell hagyni igencsak kényelmes, gyakrabban kéne oda jegyet foglalni, amikor utazunk majd valamerre. Gyakorlatilag végig alszom az egész repülést, csak akkor vagyok fent, mikor kaját kapunk.

A szállodába érve, leesik az állam, rettenetesen jó helyet választott kedvesem. Én viszem be a bőröndöket, nem hagyom, hogy cipekedjen még, ennyit megérdemel, sőt, többet is bőven. Az egyik csaj nagyon néz, amiért két pasi egy szobában köt ki, de egyikőnk sem törődik vele igazán. Nehogy már még itt is el kelljen rejtenünk szerelmünket és csak akkor lehessünk együtt, amikor kettesben vagyunk a szobában. Nem. Ezt mindenki rohadtul gyorsan el is felejtheti. Nem azért repültem át a fél világot, hogy aztán Ausztráliában is papot játsszak egy hónapon keresztül és ne érjek nyilvánosan kedvesemhez. Oké, nem azt mondom, az utca közepén akarom megrakni, bár mit ne mondjak, izgalomba hoz a gondolat.

- Messze vannak az ágyak. – nyafog kedvesem, amiért két külön ágy fogad minket az egy nagy helyett.

- Reggel összetoljuk. – magamhoz ölelem.

- De nem akarok egyedül aludni. – folytatja.

- Akkor gyere. – megfogom a kezét és az ágyamba húzom.

Kiskiflikénet fekszik karjaim között, így alszunk el. Átalszom az estét a szűkös hely ellenére is, rettenetesen boldog vagyok, hisz végre mindentől távol vagyunk, csak mi ketten egy közös nyaraláson. Reggel a napra kelek, ami izomból képembe világít. Morogva kelek fel, behúzom a függönyöket és elmegyek fürdeni. Hagyom Toshit hadd aludjon még, ő nem pihent a repülőn nem úgy, mint én. Miután lefürdök, megszárítkozom, majd keresek egy ruhát, ami nem akar majd lerohadni rólam a nagy melegben. Halkan kimegyek, zsebre vágom kezeim, körbenézek a szállodában. Még bőven van idő a reggeliig, addig császkálok. Lemegyek a recepcióra, ott a tegnapi csaj. A szokásos orrkendő rajtam egy napszemüveggel karöltve díszíti az arcomat, azonnal leesik, neki ki vagyok, amit kivételesen az előnyömre fordítok. Egy darabig japánul magyarázok neki, de mert semmit sem ért, borzalmas rajzokkal, pocsék angoltudással és kézzel-lábbal magyarázva neki elérem, hogy majd kicseréljék az ágyunkat egy hatalmas franciára, ha már másik szobát nem kaphatunk. Cserébe kap autogrammot, megígéri nekem, nem szól rólunk senkinek, hisz tudja, ha másképp tesz, mi nem jövünk ide legközelebb vagy hamarabb megyünk el, ő pedig emiatt bajba kerül, hisz nem kis pénzt hagyunk így is itt. Megnézem a kajáldát, minden angolul van… Meg fogok halni… Nem szoktam hozzá, hogy ne értsem a dolgokat. Viszont tényleg szép a hely, minden van, ami csak kell. Ahogy járkálok észre sem veszem mennyire elrepült az idő csak akkor amikor egy igencsak feldúlt Toshiya robban ki a lakosztályból és csapódik karjaim közé.

- Hékás, óvatosabban. – mosolyodom el kedvesen és megtartom, mielőtt elesne.

- Hol a fenébe voltál? – esik nekem azonnal.

- Körbenéztem. – közlöm halál nyugodtan.

- Szólhattál volna. – csapkodja meg karomat.

- Miért keltettelek volna fel kedvesem? Legalább pihentél egy kicsit.

- Akkor is gonosz volt tőled. – temeti arcát nyakamba.

- Én nem így érzem. – sóhajtok fel.

- Na, gyere, inkább toljuk össze az ágyakat.  –húz vissza a szobába.

- Nem akarom. – mondom, mire megnyúlik az arca.

- Miért nem?

- Majd elmondom, de most menjünk inkább le a partra.

- Uhm. – csak ennyit válaszol.

- Ne duzzogj kedvesem. – sóhajtok fel.

Összeszedjük a szükséges cuccokat, naptej, fürdőgatyák, törülköző meg egy tonna kaja aztán már indulhatunk is. Szerencsére ott helyben kell napágyat meg ernyőt foglalni így bőven van szerencsére. Kiválasztunk egy jó kis helyet, megvárom még Toshi az öltözőben fürdőgatyára vált addig vigyázok a cuccokra majd váltjuk egymást és én dobálom le a cuccaimat.

- Hm de dögös vagy. Vegyél fel egy pólót. – morog.

- Most mi bajod? – nem értem miért dicsér meg, ha utána morog.

- Túlságosan szexy vagy.  –pufog.

- Emiatt miért kéne pólót vennem? – forgatom meg a szememet.

- Mert így más is láthat téged.

Nem bírom ki és a képébe nevetek, elkapom derekát, hogy finoman meg tudjam csókolni.

- Ezt én is mondhatnám szerelmem.

- Hát igen. Tudjuk, mennyire dögös vagyok. – legyezgeti magát akár egy díva.

- El ne szállj kedvesem. – ironizálok mosolyogva.

- Elszállni majd, ha a csúcsra juttatsz. – vigyorog kajánul.

- Vigyázz mit mondasz szerelmem. – sokat sejtő mosollyal ajándékozom meg.

- Mire készülsz? – húzza fel egyik szemöldökét.

- Rád adok egy stewardess ruhát és eljátszunk reggelig. – közlöm halál nyugodtan.

- És még én vagyok a kanos macska. – neveti el magát.

- Igen te. – mosolygok rá.

- Miau. – csap a fenekemre és a vízbe rohan.

Gondolkodás nélkül utána vetem magamat, nevetve úszik el előlem én meg utána. Egész nap a vízben játszunk, csúnyán le is égünk, ami fájni fog holnap, de jelen pillanatban túlságosan jól érezzük magunkat. Dél körül kimászunk enni, pihenünk a napágyakon, sikeresen el is alszok egy bő órára majd délután újult erővel kezdünk neki megint.

Épp cápát játszom, alig látszom ki a víz alól, szőke hajam még inkább beleolvad a vakító napsütéses délutánba.

- Hol vagy te hülye papagáj? – mosolyogva keres kedvesem.

Nem kap választ, várakozok, essen egy kicsit pánikba. Nem is kell sokáig várnom, nem sokkal később kétségbe esve pásztázza a vizet.

- Reita? Rei merre vagy? Jézusom ne csináld ezt velem.

Lebukom a víz alá, elkapom lábánál fogva és lerántom, majd ott tapadva ajkaira és csókolom meg hevesen. Eleinte kapálózik, de amint megérzi ajkaimat övéken, megnyugszik, aztán visszacsókol. A levegőhiány miatt kénytelenek vagyunk felbukkanni, kapok egy fejmosást, amiért ráijesztettem, utána viszont megint ajkaimon csüng. Amíg játszottam vele felfigyeltem egy hatalmas sziklára nem messze tőlünk, így csók közben arrafelé kezdem húzni.

- Rei mi van?

- Akarlak. – kezdem nyakát csókolgatni immár a szikla mögött.

- Nem tudnál várni estig?

- Jól kezdted. Nem. – neki nyomom finoman.

- Neh itt… Bá… bárki megláthat minket… - próbál leállítani csakhogy a hangjában semmi határozottság sincsen.

- Lent nem ezt mondod szerelmem. – simogatom meg fürdőnadrágon keresztül.

- Rei. – nyögi nevemet.

Nyakához hajolva finoman végig harapdálom, ágyékom közben övéhez nyomom. Ilyen helyen még úgy sem csináltuk, egyszer pedig mindent ki kell próbálni. Sóhajok hagyják el ajkait, finoman izgatni kezdem bimbóit is, mire hangosabb sóhaj szalad ki ajkain. Betalálom a füle és a tarkója közötti kis bőrrészt, mire felsikkant. Megtaláltam az erogén zónáját, amiről ahogy elnézem még ő sem tudott. Hatalmasra nyílt szemekkel szájára csapja bal kezét.

- Rossz Toshi, ne fogd vissza a hangodat. – gonoszul vigyorogva megharapom finoman.

- Barom. – nyög fel. – Mások is vannak itt.

- Ó, tudom én nagyon is jól. – kuncogok, de nem hagyom abba.

Bosszúból benyúl fürdőgatyámba és rámarkol nemességemre, mire felmordulok, ellenben nem hagyom abba izgatását. Keze rutinosan mozog rajtam, tudja, hogyan szeretem, én sem hagyom nyugodni, addig-addig harapdálom, mindenhol ahol érem még meg nem érzem nekem feszülő igen kemény problémáját.

- Bazd meg Reita. Ne cseszekedj velem, hanem dugj meg keményen. – imádom mikor ilyen mocskos a szája.

- Hogy beszélsz édesem? – csóválom, tetettet felháborodással a fejemet.

- Úgy, ahogyan szereted.

- Na de itt? Kénytelen leszek megbüntetni. – sóhajtok.

- Igen, büntess keményen. – könyörög.

- De tudod nálam a büntetés, hogy így felizgulva hagylak itt. – suttogom a fülébe.

- Suzuki Akira meg ne próbálj elmenni vagy esküszöm, álmodban vágom le a farkadat. – sziszegi dühösen.

- Akkor viszont soha többé nem csinálnánk. – világosítom fel.

- A francba veled, amiért igazad van. – nyafog.

- Na, fordul és told ide a szép kis fokhagymáidat. – nyalok végig álla alatt nyakán.

Azonnal teljesíti a kérésemet, közben még alaposan hozzám is dörgölődzik. Előre nyúlva izgatom még egy kicsit bal kézzel, addig jobbal mind a saját, mind az ő gatyáját lejjebb tolom. Tágítom még egy kicsit, de nyafogásban tör ki megint, mire bosszúból hirtelen és keményen hatolok belé. Benne akad a sikoly, elnyílnak ajkai, egész testében remeg, aztán hátra nyúl fél kézzel, derekamnál fogva nyom magába még jobban. Torkom legmélyéről tör fel egy halk nyögés, még nem mozdulok, először levegőt akarok kapni. Egy pár perc szuszogás után legnagyobb örömére mozgásba lendülök, nem hagyok neki pihenőt. Teljesen a nekitapad a hatalmas kőnek, vonaglik, remeg, nevemet nyögi és játszik rajtam az izmaival. Egy szóval, tudja, ez a srác mivel csigázzon fel még jobban, ugyanakkor hogyan kergessen az őrületbe. Mielőtt a csúcsra jutna, lelassítok, és olyan szenvedéllyel teszem magamévá, hogy arra még a halálos ágyán is emlékezzen és lázba jöjjön. Régóta együtt vagyunk, de még mindig tudok neki újat mutatni, nem adtam ki minden egyes tudásomat meg titkomat ilyen téren.

- Ah… Akira… - mosolyogva, igencsak bágyadtan néz rám.

Kapok egy szerelmes csókot, fél kézzel megtartom, mikor kihúzódom belőle és felrángatom alsóját majd az enyémet is.

- Menjünk ki pihenni? – kérdezem kedvesen.

- Igen. – mosolya töretlen.

Karjaim között viszem ki, ilyenkor áldom, hogy nem sokan tudnak japánul, legalább szabadabban beszélgethetünk.

- Basszus megtöltöttél, mint egy karácsonyi pulykát. – kuncog immár a napágyon fekve.

- Jól végeztem akkor a munkámat. – nyalom meg ajkaimat és nyújtok oda neki egy üveg hidegvizet.

- Túl jól is. – hangos hahotába kezdünk.

- Kezdetnek tökéletes. – fekszem el én is. – De akkor sem megyünk haza, amíg nem simogatok meg egy Koala macit. – kötöm ki.

- Tudom szerelmem. – nevet még mindig.

- Ne aggódj, még egy jó párszor el fogom mondani. – figyelmeztetem.

- Valahogy nem lepődöm meg. – teljesen elnyúlik.

- Ennyire kimerültél? – nézem.

- Á, ugyan dehogy. Csak most nyomtunk le egy menetet az egész napos vízben való ökörködés után. Végülis teljesen fel vagyok frissülve. – a szarkazmust csak úgy tapintani.

- Legalább jót fogunk aludni. – mondom.

- Ha már alvásról van szó. Elárulnád, végre mégis miért nem akarod összetolni az ágyakat?

- Nemsokára vacsora menjünk vissza. – terelem gyorsan a témát, mert azt akarom, hogy meglepetés legyen neki.

- Reita. – morog rám.

- Gyere, már fent elmondom, ha ennyire tudni akarod az okát. – forgatom szemeim.

- Na, nem. Lábra sem tudok állni. Szépen felemeled a formás hátsód és felviszel. Tartozol ennyivel.

- Mégis miért? – vonom fel szemöldököm és felállok.

- Mert most basztál meg a vízben. – vigyorog önelégülten.

- Cseszd meg. – veszem fel akár egy hercegnőt, de neki kell fognia a cuccainkat.

- Az előbb megtetted te. – kacsint rám.

Kinyújtom a nyelvem rá, aztán morgások közepette felmászok vele a harmadikra, ott leteszem az ajtó előtt és előre engedem. Leesik az álla a hatalmas baldachinos francia ágyra.

- Te sunyi, hogy intézted ezt el? – ugrik azonnal a nyakamba.

- Gondoltam sokkalta jobb lesz, mint az összetolt ágyak és titok. – mosolygok rá.

- Imádlak te orrkendős papagáj.

- Én is téged kanos cicusom.

Toshiya pov

A reggeli szívgörcsöt kapok, ami Rei eltűnése miatt környékezett, hamar elfelejteti velem. Gyors reggeli után lemegyünk a partra, hogy kicsit szórakozzunk. Ez ki is merül a fröcskölődésben, kergetőzésben. Még mindig csodálkozom, hogy mennyi erő van kedvesemben, könnyedén felkap el elhajít a vízbe. A sós víz csípi a szemem és a szám, de nem érdekel, most jól érzem magam. Még jó, hogy senki nem beszél japánul, így végre szabadon beszélgethetünk, nem kell attól félni, hogy valaki megérti. Viszont Rei akciója, hogy egy szikla mögött csináljuk... teljesen meglep. Szeretem a lebukás veszélyét, de azért nem itt kéne... hiába tiltakozom, nem foglalkozik vele, csak azért is kényeztet. Nem szokásom a káromkodás, de ő mindent képes kihozni belőlem. Még az sem érdekel, hogy a tengerben vagyunk, egy szikla mögött, könyörgöm, hogy basszon meg. Ha lehet, mindig szeretkezünk, de kell néha ilyen is. Persze ahogy kell, úgy ellátja a fenekem baját, hogy alig tudok menni, így inkább vitetem magam. Kicsit még pihenünk, de menni kell, mert vacsora van. Kicsit rosszul esik, hogy nem hajlandó elmondani miért nem akarja összetolni az ágyakat. Talán mérges rám valamiért? Valamit elrontottam? Mielőtt még nagyon elmerülnék a kétségbeesésben, meglátom mire volt a nagy tiltakozás. Egy hatalmas baldachinos ágy. Teljesen meghatódom, és magamhoz húzom egy forró, szerelmes csókra.

- Mégis mikor és hogy intézted el? - kérdezem.

- Titok – mosolyog.

- Gonosz – nyafogok, de nevetek.

- Gyere, fürödjünk. Szörnyű ez a só.

- Csak a fenekem kíméld – követem a fürdőbe.

- Belőled sose elég, de nem akarok kacsázva menni.

Felnevet és megengedi a langyos vizet. Ledobálom a ruháim és beállok mellé. Megmosdatjuk egymást, aztán bekenjünk egymást egy krémmel, ami jó a leégésre. Átöltözünk, és lemegyünk vacsorázni. A könnyű vacsora után lemegyünk sétálni. A várost fedezzük fel, és ahogy kell állandóan hülyéskedünk. Számtalan fényképet csinálok. Van, hogy megkérünk valakit, hogy csináljon rólunk egy közöset. Fura, de nagyon jó, hogy szabadon beszélgethetünk, mert senki sem érti, mit beszélünk, és szabadon szerethetjük egymást.

- Kicsim, itt egy kép rólad – nevetve mutatok egy plakátra.

Felvont szemöldökkel néz meg, min nevetek. Gyönyörű papagájok vannak rajta, és más állatok. A helyi állatkertet hirdeti.

- Igen, szerintem is hasonlít – megy bele a játékba.

- Mit szólnál, ha egyik nap meglátogatnánk az alteregód?

- Oké, de koalát akarok!

- Megnézzük otthon a gépen – ígérem.

- Nézd, búvárkodni is lehet – mutat egy másik plakátra.

- Szeretnél? - kérdezem.

- Aha, mindig is ki akartam próbálni – morfondírozik.

- Oké, akkor ezt is beiktatjuk a programba. Megkérem Norát, hogy intézze el nekünk.

- Ki az a Nora?

- A tolmácsunk, nyugi – nevetek – Hosszú évek óta dolgozik velünk.

Gyorsan telefonálok egyet drága tolmácsunknak, elmondom mit szeretnék, és minden más ráhagyok. Megegyezünk, hogy ha intézkedett, akkor visszahív.

- De könnyen meg egyeseknek – dramatizál kedvesem.

- Mert?

- Egy szavadba kerül minden.

- Aki tud, az tud – vigyorgok.

Mosolyogva a fenekembe markol. Talán fél óra múlva Nora visszahív, és elmondja mit intézett. Rei gyorsan bepötyögi a telefonjába. Estig sétálgatunk, a lábunkat lejárjuk, de megéri. Gyönyörű este a város. Hogy teljes legyen a boldogság, egy kávézóba is beülünk, és iszunk egy sört. Nincs is jobb, mint egy vidám nap után a szerelmemmel sörözni egyet. Kicsit ugratjuk egymást, aztán inkább csendben élvezzük egymás társaságát. Fáradtan megyünk vissza a szállásra. Míg szerelmem fürdik, addig megnézem, mikor lehet koalát simogatni. Aha, előre kell jelentkezni, ismételten Nora segítségét kérem, és jelentkezek. Csak jövőhéten tudunk menni, de nem baj. Mielőtt kedvesem visszajönne, kikapcsolom a gépet. Nem akarok, hogy lássa, meglepetésnek számon. Mikor kijön elsietek fürdeni, aztán összebújva fekszünk le aludni.

Reggel kicsit lustálkodunk és csak azután megyünk le reggelizni.

- Mi legyen a program szívem? - kérdi Rei, két falat között.

- Azt hallottam, hogy este lesz egy hatalmas buli a parton. Lemenjünk? - kérdezem.

- Miféle buli?

- Tudod, zene, ital, tánc – sorolom.

- Jól hangzik, benne vagyok – vigyorog.

- Helyes, majd kiöltözöm – vigyorgok.

Hirtelen félre nyeli a kávéját és fuldoklani kezd.

- Hé, minden oké? - kezdem veregetni a hátát.

- Igen – nyögi – csak a kiöltözés...

- Mi van vele?

- Valahogy mindig azok a szexi ruhák jutnak eszembe róla – sikerül lélegzethez jutnia.

Kell pár másodperc mire rájövök mire gondol. Szegénykém fülig pirul, nekem meg fülig szalad a szám.

- Hiába vagyunk külföldön, de szerintem nem örülnél, ha más is úgy látna – mosolygok.

- Még szép, hogy nem! - vágja rá azonnal – Csak én láthatlak úgy – jelenti ki.

- Édes vagy – simogatom meg az arcát.

Megreggelizünk, aztán úgy döntünk, hogy nyakunkba vesszük a várost.

- Mikor megyünk koala nézőbe? - kérdi türelmetlenül.

- Nyugi, menni fogunk – titokzatoskodok.

Csúnyán néz rám, mire elnevetem magam, és megcsókolom. Átkarolja a derekam és viszonozza csókom. Nem feledkezünk egymásba nagyon, mert elhúzódok.

- Ne mi legyünk a látványosság – kérem.

- Kár – csap a fenekemre.

Egy közelben lévő lányt megkérek, hogy csináljon rólunk egy képet. Mikor megvan, megköszönöm és mehet tovább. Egész nap mászkálunk, fagyizunk, nevetünk és számtalan fényképet lövünk. Végre nem kell attól félni, hogy másnap a címlapokon látjuk viszont magunkat. Most nem két híres zenész vagyunk, hanem egy szerető pár. Gondtalanul sétálunk és szórakozunk.

- Éhes vagyok – jegyzi meg Rei.

Hirtelen ötlettől vezérelve beszaladok a mellettünk lévő boltba. Kedvesem értetlenül pislog. Pár perc múlva két gyümölccsel töltött hatalmas pohárral térek vissza.

- Tessék, finom és hideg – adom oda neki az egyiket.

- Köszönöm – csókol meg.

Isteni ez a gyümölcs. Ezzel estig kibírjuk, de azért jó lenne valami rendes ételt is enni. Vacsora előtt visszaérünk a hotelbe. Felkapom az övtáskám, belepakolok pár apróságot és megyünk enni.

- Egyből menjünk a partra? - kérdi szerelmem.

- Aha – mondom – De vedd le az orrkendőd!

- Helyes – vigyorog.

Gyorsan megvacsizunk és megyünk. Még alig kezdődött el a buli, de az már elég sokan vannak. Az egyik bódénál veszünk egy-egy sört. Már van élőzene, páran táncolnak is. Megfogom kedvesem kezét és magammal húzóm. Megállok és riszálni kezdem a csípőm a zene ütemére. Rei nevet, rajtam, de csatlakozik hozzám. Sokáig táncolunk, nevetünk, kicsit kelletem is magam, hogy húzzam az agyát. Jó játszani az idegeivel. Ahogy sötétedik, úgy gyulladnak ki a fáklyák és a fények. Minden csupa szín, minden. A sör mellett iszunk pár koktélt, ami nagyon finom. Önfeledten táncolunk, nevetünk, és szórakozunk. Egy helyen szétválik a tömeg, és néhány srác fáklyával a kézben tüzet fúj. Meglepetten felkiáltunk és tapsolunk a mutatványt látva. Sokáig nézzük az előadást, aztán kicsit tovább megyünk. Innen nem messze felállítottak és emelvényt, amiknek a tetején egy-egy fiú ül, egy hosszú égő kötelet lóbálnak és lehet fölötte ugrálni, mintha csak egy ugrálókötél lenne.

- Kipróbáljuk? - kérdezem Reit.

- Oké – vigyorog.

Mikor lendül a kötél odaállunk, és egyszerre ugrunk fel. Nem pörgetik gyorsan, így bőven van idő felugrani. Kicsit ijesztő, de nem vészes, csak meleg, nem égeti a lábunkat. Párszor ugrálunk, aztán átadjuk a helyet másoknak.

- Nem is tudtam, hogy ilyen bátor vagy – nevet rám Rei.

- Még régebben a fiúkkal egy klipünket forgattuk, és ott kellett a tűz mellett állni. Az nagyon forró volt. Szóval ez semmi – legyintek.

- Iszunk valamit? - kérdi.

- Oké – bólintok.

Egy közeli bódéhoz megyünk, de rengetegen vannak.

- Menj előre, én itt megvárlak – áll meg az egyik felállított fáklya mellett.

- El ne mozdulj – figyelmeztetem.

- Levegőt vehetek?

Nevetve lopok egy csókot és otthagyom. Legalább tíz perc, mire sorra kerülök és megkapom a két sört. Nagy nehezen visszaindulok kedvesemhez, mikor meglátom, hogy srác illegeti magát előtte. Szőke haj, pink tapadós póló és fehér farmer. Le se tagadhatja, hogy meleg. Nem értem mit beszélnek, de az biztos, hogy akar valamit Akirától. Ne azt már nem! Ő az én pasim!

- Ne kéresd maga, mit szólnál ha... - mondja vékony hangon.

- Bocs, de ő az enyém – karolom át Rei vállát.

- Mi? - hápog a kis srác.

- Ez a srác velem van, szóval le lehet szállni róla – intek a srácnak, hogy tűnjön el.

Kicsit gondolkodik, aztán felhúzza az orrát és elmegy.

- Egy percre se hagyhatlak magadra? - fordulok kedvesemhez.

- Kösz, azt hittem leütöm – lélegzik fel.

- Mert rád hajtott?

- Nem, hanem mert pasi volt – jelenti ki.

- Mi?  Ezt hogy érted kedvesem? - fagyok meg.

Ez most mit akar jelenteni? Valami baj van? Remélem nem.

- Nem úgy értettem, nyugi – biztos látja ijedtségemet és kapok egy csókot – Téged nagyon szeretlek, viszont nem bírom elviselni, ha más pasi flörtöl velem, és rá se bírok nézni más pasira. A gondolattól is kiráz a hideg – látványosan megborzong.

- Máskor ne ijessz meg – kérem.

Csak megcsókol, és megyünk tovább bulizni. Ettől a kis közjátéktól eltekintve tökéletes az este.

Hajnalig táncolunk, és jól érezzük magunkat. Nem tudom mikor és hogyan megyünk haza, csak azt tudom, hogy eldőlök az ágyban, Rei magához ölel és már alszom is.

34. fejezet

Reita pov

Haját simogatom, még el nem alszom. Borzalmasan jó volt ez a játék, tényleg gyakrabban kéne ezt csinálnunk, főleg, ha szoknya van rajta. A Toshi és a szoknya combo iszonyatosan beindít. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy szoknyás férfira fogok gerjedni, de mégis csak így jött össze.

Az óta az este óta gyakrabban felhúzom, felizgatom, aztán ott hagyom. Ilyenkor pedig mindig büntetéssel jutalmaz, de rá jött már, direkt csinálnom, valamikor csak azért sem hajlandó felvenni semmit sem miattam. Végül Toto-chan válla is meggyógyult, a kérésemre azonban nem erőltette meg magát még legalább egy hétig, hogy még véletlenül se legyen baj. Készséges volt rettenetesen, mert semmi kedve nem volt visszamenni a dokihoz, tudta, ha rajtam múlik, megint nem ússza meg. Azért én is vigyázok magamra, már csak az hiányozna nekem, hogy kedvesem – persze jogosan – a képembe mondja, ne kérjem olyanra, amit magam nem tudok megtartani.

Az idő pedig hihetetlen gyorsasággal halad. Csak telnek a hetek, hónapok és mire észbe kapunk máris elrepült egy év. Nem mondom, voltak veszekedéseink, valamelyik igencsak durvára sikeredett, főleg mikor Kyonak meg Kaonak csináltak születésnapi bulit. Nem az volt a baj, hogy részeg, hanem az, amit csinált. Mint egy csecsemő, de komolyan. Utána két hétig biztos nem beszéltünk, nem voltam hajlandó a közelébe menni, külön lakásban, külön ágyban aludtunk. Persze ez megint rettenetesen megviselt mind a kettőnket, de végül sikerült helyre tenni a dolgokat. A féltékenységem Toshiya iránt még inkább kiélesedett, már azért is képes vagyok morogni, ha Toshiért megyek, és a közelében van a gitáros. Jó, jó tudom nem fair, amiért ennyire patáriát csapok minden egyes alkalommal. Magamat is meglepem rendesen, de biztos vagyok, benne ez már nem a bizalomról szól. Sokkal inkább arról, hogy rettenetesen szerelmes vagyok belé.

- Reita állítsd már le magadat. – kiabál velem, amikor megint az idegein táncolok.

- Most megint miért? Semmit sem csináltam. – morgok immár én is.

- Nem, persze, csak kikészítesz a féltékenységeddel. – vág hozzám egy párnát.

- Akkor nem kell, hogy szeress. Dobj ki és probléma megoldva. – fordulok el tőle.

- Hát neked elmentek otthonról… - fogja meg a fejét.

- Teljesen jól vagyok agyilag is köszönöm szépen. – még inkább duzzogok.

- Most komolyan ennyire nem bízol bennem? – csapkodja meg a hátamat.

- Egy szóval sem mondtam, hogy nem bíznék benned.

- A féltékenység tudtommal bizalomhiányból születik.

- Nem csak abból. Tudod, túlságosan szeretlek. – vágom a fejéhez a párnát.

- Az sosem baj. – ölel magához hátulról.

- Direkt csapsz balhét ilyenkor, mi? – jövök rá furfangjára.

- Átlátsz rajtam. – nevetve megkerül, aztán folytatjuk, ahol mindig abbahagyjuk.

Ilyen, meg ehhez hasonló beszélgetések zajlanak le közöttünk. Nem mondom, hogy sokszor jól esik, de ha minden rendben lenne közöttünk mindig, akkor hamar elunnánk magunkat egymás mellett. Nem az a nyugis típus egyikőnk sem, így kell a változatosság, még ha ezek sokszor veszekedés formájában is jönnek.

A bandával furcsán vagyunk, felőlem mindenki tudja, felőle viszont hárman. Nem értem miért nem mondják el szerencsétlen embernek, de ő tudja, ebbe nem szólok bele. Ruki pedig koncertet koncertre halmoz. Kezd eléggé leterhelni minket, főleg mert kitalálták a mendzserrel, hogy valamiféle filmet is akarnak forgatni velük. Mi a jó életnek? Van bőven elég gondunk e nélkül is. Tokyon belül járkálunk, Heresys bulikat adunk, egyikünknek sem füllik a foga az utazáshoz jelen pillanatban, de tisztában vagyunk vele, hogy nemsokára muszáj lesz turnéra mennünk vagy a rajongók nagyon elégedetlenek lesznek. Beszéltem erről Toshival, igaz még csak ötlet, de nagyon nem tetszik neki. Amikor turnéja volt nehezen bírtuk ki, érdekes mi lesz, ha én megyek el persze ez még nem biztos. Talán felpakolom majd őt is, viszem magammal a bőröndömben. Erre akkorát nevetett, hogy még bele is ment a játékba. Sokszor a poén kedvéért, amikor elmentünk vásárolni megnéztük a bőröndöket is, de egyik sem tűnt elég kényelmesnek neki.

Ha tehetjük, átmegyünk kedvesem szüleihez pár nap erejéig, lássák, minden rendben van, és ne érezzék magukat elhanyagolva, csak mert a fiúknak párja van. Az én szüleim… nos, hát velük megszakadt a kapcsolatom, nem igazán akarják, még mindig elfogadni egy férfival osztom meg mind az életemet, mind az ágyamat. Azt lenyelték, hogy nem normális kapcsolatom van, de ettől függetlenül nem akarnak látni, sem a páromat. Fáj, viszont elfogadtam, emiatt nem fogok szakítani Toshival, nekem annál sokkal fontosabb. Végre boldog vagyok, azzal, akit én választottam. Nem kell, attól tartanom a pénzem miatt van velem, viszonozza azt, ami bennem fellobbant iránta.  Hiszi más vagy sem, de én megtaláltam az igaz szerelmemet. Senkiért nem dobogott még így a szívem és biztos vagyok benne senki másért nem is fog már. Az egyetlen dolog, amit bírok abban, hogy ember vagyok az az ösztön. Ami sokszor cserbenhagyja vagy kijátssza az embert, de ha az igazi megtalálása van terítéken nálam totálisan bevált. Szentimentális bolond vagyok? Lehetséges, ellenben kicsit sem bánom. Toshiyát mosolyogni látni mindennél többet ér nekem. Valamelyik nap még telefon betyárkodtunk is. Szegény Kai-chant találtuk be az egyik hívásnál. Totál kiakadt az elején, de aztán velünk együtt röhögött. Még át is jött, egészen estig itt volt és folytattuk a random hívogatásokat. Az ilyen esték kellettek két nagyobb meló között.

Két hete feljött a téma, hogy utazhatnánk valamerre. Toshi is nemsokára szabadságra megy és nemsokára én is kapok pihenőt. Ha minden klappolni fog, akkor lesz egy hónapunk, amit nyaralással akarunk tölteni. Ugyan voltunk párszor már erre-arra, de azok nem nevezhetők igazi pihenésnek.

- Eldöntötted merre menjünk? – kérdezi Toto-chan reggeli közben.

- Nem igazán. Mindenképpen külföldre akarok utazni, de nem tudom merre. – vakarom meg a tarkómat.

- Akkor mit szólnál, ha mondjuk, Ausztráliába mennénk?

- Nem rossz ötlet. – iszom meg a kávémat.

- Ugye? De csak mert az én ötletem. – húzza fel az orrát.

- Csakis. Mi másért lenne jó ötlet? – mosolyogva forgatom meg a szemeimet.

- Ne legyél gonosz. – csap a combomra.

- Hogy én? Kikérem magamnak… - visszakapja kamatostul a csapkodást.

- Igen te. – nyújtja ki a nyelvét, mire odahajolok hozzá, bekapom és csókolni kezdem.

Egészen addig faljuk egymás ajkait, amíg csak levegőnk van, utána már kénytelenek vagyunk elszakadni egymástól.

- Intézed a repülő jegyet? – simít arcomra.

- De akkor a szállás a te feladatod. – homlokom övének döntöm.

- Én is így gondoltam.

Kap még egy puszit aztán megy is a gépéhez keresgélni. Előveszem a telefonom miután elpakoltam az asztalról és felhívom a pöttöm kis énekesem.

- Jó reggelt. – szól a telefonba.

- Neked is. Bocs a korai zavarásért. Ráérsz kicsit?

- Nem igazán, de van pár szabad percem, mondd gyorsan. – adja a nagylelkűt.

- A szabadságról lenne szó.

- Igen, mondd, mi van vele. – hallom pakolászik nagyban.

- Mikortól is van? Mert akkor úgy szervezném a nyaralást. – nézem a falon lógó naptárat.

- Ha jól számoltam, márpedig jól számoltam, akkor mához két hétre van az utolsó próba, aztán egy másfél hónapig semmi.

- Várj, nem egy hónapról volt szó? – döbbenek meg.

- A füleden ülsz te hülye papagáj? – mordul.

- Akkor is ennyire emlékszem.

- Ne kapd fel a vizet. – kuncog.

- Úgy hallani, mintha mérges lennék? – sóhajtok fel.

- Jó, na. – pufog egy kicsit.

- Csak ennyit akartam, nem zavarok tovább még nekem is dolgom van.

- Rei, még valami! – még épp időben, mert már tenném le.

- Mondd.

- Ma nincs próba. Koron-chan nincsen jól, orvoshoz kell vinnem.

- Kell fuvar? – kérdezem gondolkodás nélkül.

- Nem, kösz, megoldom. De tudnál szólni a többieknek?

- Persze. – ez belefér.

- Kösz, nagy segítség vagy. – mondja, aztán kinyomja.

- Minden rendben? – kiált be a basszeros.

- Persze, mindjárt megyek és intézem a jegyet. – szólok vissza.

Körbetelefonálok, a srácok hálásak, amiért nincs ma próba így van idejük egy kicsit szusszanni, bár annak nem örülnek, hogy kora reggel zavarom őket. Hamar végzek, aztán megyek is be szerelmemhez.

- Mi történt? – néz fel a gépe mögül.

- Koron-chan beteg, nincs ma próba Ruki állatorvosnál fog csücsülni egész nap, ahogy ismerem. – huppanok le mellé.

- Akkor az enyém vagy ma? – csillannak fel a szemei.

- Elmegyünk akkor valamerre? – mondom miután bólintottam.

- Rég voltunk moziban nem gondolod? – veti fel az ötletet.

- Ez határozottan jó ötlet. Találtál szállást?

- De még milyet. – mosolyogva mutatja.

- Mennyi? – sóhajtok fel látva a képeket.

- Elfogadható ár, hidd el nekem.

- Bízom, benned csak a gatyánk ne menjen rá.

- Nem fog, ne parázz.

- Jó, tudom, ne reagáljam túl. – sóhajtok fel. – Mikor induljunk?

- Mikor lesz neked szabadságod?

- Két hét múlva.

- Meddig?

- Másfél hónap.

- Király. – terül el hatalmas vigyor az arcán.

- Ismerem ezt a vigyort, mit tervezel?

- Majd meglátod, ha eljön az ideje. – kuncog.

- Na, add azt a gépet, hogy legyen jegyünk. – veszem el tőle.

Nyitok egy új oldalt, nem érdekel, mit csinál, a saját gépén nem kutakodom. Pár kattintás, pötyögés és jön is az sms, hogy megvan a jegyünk.

- Hova foglaltad?

- Első osztályon, két hét múlva Ausztráliába. – meg is mutatom neki.

- Szuper akkor már csak az indulást kell majd elintéznünk.

- Az már menni fog. Bevásároljunk most vagy majd inkább előtte?

- Kezdjünk neki most. – gondolkodik el. – Minél több minden lesz meg addigra, annál nyugodtabbak leszünk majd.

- Jogos, de előtte menjünk el moziba. Van amúgy is egy jó kis film, amit meg akarok nézni.

- Ahhoz előbb fel kéne öltöznünk, boxerben nem fognak beengedni minket.

- Esélyes. – nevetem el magamat.

- Fürödjünk meg. – húz fel a kanapéról.

- Akkor tudod, hogy más is lesz. – figyelmeztetem.

- Nem bánom, arra is hajtok. – nyalja meg ajkait.

- Gyere te kanos macska. Kapsz belőlem egy keveset.

- Csak egy keveset? – dramatizál, úgy tesz, mint aki fel van háborodva.

- Meglátom, majd mit tehetek az ügy érdekében.

- Borzalmas vagy, de így szeretlek te hülye papagáj. – megragadja a kezem és a fürdőbe rángat.

Ott aztán elszabadulnak az érzelmek. Nem fogjuk vissza magunkat. Élvezettel szabadítom meg attól az egy ruhadarabtól is, letérdelek elé, elkapom combját és ajkaimmal kezdem kényeztetni. Kínzóan lassan mozgatom a fejemet, hiába túr a hajamba, hogy gyorsabb mozgásra ösztönözzön, nem engedek neki. Fogaimmal is gyengéden végig karistolom merevedését, nyelvemmel körbe járom többször is. Sóhajtozik, kéjesen nyögdécsel, nevemet kiáltozza, aztán egész testében remegni kezd, amikor eléri az orgazmus. Kicsit szusszanunk, aztán folytatjuk tovább. Több menetet lenyomunk, mire lenyugszunk annyira, hogy tudjunk a városban császkálni anélkül, hogy az első sikátorban egymásnak esnénk. Sosem volt erre még példa, de nem most akarjuk elkezdeni.

Lemossuk magunkról az izzadságot is, megszárítkozunk, aztán jöhet a ruha. Amikor ez is megvan, telefon, pénztárca, kulcsok és mehetünk is. Július van, meleg, de nem elviselhetetlen. Mindenhol vannak most emberek odakint. Régebben zavart volna, mára már nem.

- Hova menjünk először? – kérdezem.

- A moziba… Azt mondtad kedvesem.

- Igen tudom, csak, ha te mást szeretnél, mond nyugodtan.

- Jó ez így. Filmezünk, utána vásárolunk, este meg együtt pihenünk.

- Tökéletes program. – mondom.

A mozi felé vesszük az irányt, kifizetem a jegyeket, kedvesem addig gondoskodik a kajáról, aztán megyünk is. Valami akciófilm az, amit néztünk, nem figyeltem pedig én választottam, ugyanis egész végig egymást ugrattuk csendben. A film után pedig megejtettük a vásárlást is, temérdek szatyorral tértünk a végén haza, de jobb korábban beszerezni azt, ami nem romlik.

- Ah, csak az ágyamat akarom, de úgy, hogy benne fekszel. – nyafog a kanapén fekve.

- Akkor gyere. – mosolyogva tűnök el a hálóban, ledobálom a ruháimat, a boxer azért marad és befekszem az ágyba.

- Többször lehetnél ennyire szófogadó. – jegyzi meg kuncogva.

- Ne szokj hozzá. – nevetek és magamhoz húzom.

- Szeretlek. – suttogja, majd elalszik.

- Én is téged. – derekát ölelem aztán követem kedvesemet az álmok földjére.

Toshiya pov

Szinte észre se veszem, de elrepült egy év, és már a második nyarunkat töltjük együtt. Mint miden kapcsolatban, nálunk is vannak hullámvölgyek, de ezeket sikerül leküzdeni. Persze vannak nagy veszekedések, amiket két hetes mosolyszünet követ, de mindig kibékülünk, és helyre hozzuk a hibáinkat. Nem könnyű, de sokat dolgozunk azon, hogy működjön a kapcsolatunk. Néha csak a poén és a játék kedvéért cukkolom Reit, de sajnos hamar kiismer, és csak gonoszkodásból, nem megy bele a játékba. Ilyenkor persze duzzogok, de nem sokáig, hamar kiengesztel. Még sose voltam ilyen boldog senki oldalán. Ez a fiúknak is feltűnik, de amíg nem megy a munka rovására, nem szólnak bele a dolgaimba. Viszonylag rendszeresen járunk a szüleimhez, hogy lássanak minket. Reit teljesen elfogadták, a nagyobb családi eseményekre is kötelező eljönnie. Ennek piszkosul örülök. Annak viszont kevésbé, hogy kedvesemnek teljesen megszakadt a kapcsolata a családjával. Oké, hogy elfogták, hogy a fiúk egy férfit szeret, de azért rossz érzés, hogy miattam veszett össze velük. Mikor ezt elmondtam neki, lehülyézett, hogy ilyenre ne is gondolja. Neki fontosabb az hogy boldog legyen, mint hogy a szülei elfogadják-e a választottját vagy sem.

Izgatottan készülök a nyaralásra. Egy hotelben tudtam szállást foglalni. Jó helyen is van, szép parkok vannak a közelében, a tenger sincs messze, de ami a legjobb, csöndes. Nem a főúton van, hanem kicsit távolabb, de nem sokkal. A part nagyjából tíz perc séta, ami bőven jó. A tenger is jó meleg lesz. Csak fél panziót kértem, így csak ebédet kell vennünk, és nem kell annyira beosztani az időnket. A szoba is király, van saját fürdőszoba, egy hálóval egybekötött nappali és egy szép nagy erkély. jól felszerelt a szoba, van TV, hűtő, internet lehetőség és hasonlók. Még épp időben foglaltam, mert most akciós, és fél áron sikerült a foglalás. A hotelnek van saját parkja és wellness részlege is van. Már alig várom. Egy hónap szerelmemmel, messze a munkától, Japántól, mindentől. Csak ő meg én.

Az elkövetkező két hét munkával és készülődéssel telik. Mondjuk nem sok értelme van az próbateremben zenélni, mert a csapatunk fele szabin van, nekünk sincs sok kedvünk, így leginkább rögtönzünk, vagy lazán zenélgetünk. Tűkön ülve várom, hogy végre indulhassunk. Közöltem a fiúkkal, hogy ha elutazom, akkor felejtsenek el, mert egyiküknek se fogom felvenni a telefont. Noránál sikerült kibuliznom, hogy ha nagyon nem boldogulok, akkor felhívjam és tolmácsoljon nekem. Otthon persze sikerül mindent időben beszerezni, bár azt már nehezebb kitalálni, hogy mit vigyünk. Egy hónapra megyünk, de nem vihetjük a ruhatárunkat. Majd max. mosunk magunkra. Amilyen meleg van, tuti pár óra alatt minden megszárad majd.

Végül eljön a nagy nap, illetve hajnal, mikor elindulunk. Nem örült a taxis, hogy hajnalban kértünk fuvart, de ez van. Mind a ketten hulla kómásak vagyunk, de nem tudunk aludni. Túl izgatottak vagyunk.

- Mennyi az út? – kérdi kedvesem.

- Majdnem 7000 km, és ha minden igaz, akkor hét óra mire odaérünk.

- Az sok.

- Igen, de ott alhatunk.

- Jogos, este amúgy se látszik semmi – von vállat.

- Max. a felhőket tudnád nézni – nevetek.

Fintort vág, és nem beszélünk többet. A reptéren még várni kell, hogy feladhassuk a csomagokat. Amíg várunk megkávézunk, és eszünk pár falatot. Nem kell sok, hogy Rei fejét a vállamra hajtva elaludjon. Mosolyogva megsimogatom az arcát. Nagyon aranyos ilyenkor. Egy óra várakozás után adhatjuk fel a táskákat, és világítanak át minket. Nincs semmi probléma, szóval hamar végzünk. Egy újabb óra várakozás jön.

- Utálom ezt a részét az utazásoknak – morog.

- Tudom, de nézd azt, hogy nemsokára indulunk – mosolygok rá és megszorítom a kezét.

Rám mosolyog és elkezdjük tervezgetni, hogy mit csináljunk majd. Elvégre, egy hónapig nem ülhetünk a hotelszobában.

- Szívem, nekem mindegy, de legalább egyszer koalát akarok, abból nem engedek. Addig nem megyünk haza, amíg nem simogatok egyet – jelenti ki.

Kijelentésén jót kacagok, kis híján le is esek a székről.

- Azt hiszem megoldható – nyugszom meg.

- Te mit szeretnél?

- Rajtad kívül? Semmit – simogatom meg az arcát.

Végre ő is mosolyog. Hihetetlen ilyen önfeledten kacarászni. Arról nem is beszélve, hogy most tényleg elmegyünk nyaralni, nem csak egy-két napra valahova a közelbe.

Hosszas várakozás után megjön a gépünk, és végre beszállhatunk. Még sose utaztam első osztályon, kíváncsi vagyok milyen. Elfoglaljuk a helyünket és kibámulok az ablakon. Egy stewardess üdvözöl minket, és mondja el a biztonsági szabályokat. Nem nagyon figyelek rá, mert Rie nagyon nézni a lányt.

- Tetszik? – kérdezem rosszallóan.

- A csaj, dehogy! Inkább a ruhája. El tudnálak képzelni benne – kéjesen rám mosolyog.

- Sajnálom kedves, de ilyen ruhám nincs.

- Igazán kár – sóhajt színpadiasan.

- Ha jó fiú leszel, lehet szerzek egyet – simítok végig a combján.

- Vigyázz Toto-chan.

Elmosolyodom, kibámulok az ablakon. Nem sok minden látszik, csak most kezd feljönni a nap. Váratlanul ér, mikor a hatalmas gép megindul. Még szerencse, hogy korábban bekötöttem az övem. A székbe préselődök a nyomás miatt, egészen addig, míg a magasban ki nem egyenesedik a gép.

- Végre – vigyorog papagájom.

- Még nem értünk oda – figyelmeztetem.

- Nem baj, de legalább már úton vagyunk.

Mosolyogva megcsóválom a fejem. Nem kell sok, hogy Rei a fejét a vállamra hajtva elaludjon. Én is elbóbiskolok egy idő után.

Reggel arra kelek, hogy a szemembe süt a nap. Elmosolyodom, mikor meglátom, hogy milyen aranyosan alszik kedvesem, aztán inkább a fölöttünk lévő kék égnek, és az alattunk elterülő habos felhőknek szentelem a figyelmem. Mikor az egyik stewardess elindul, hogy reggelit kínáljon, felébresztem Reit.

- Ébredj, hoznak reggelit – suttogom.

- Hm? – pislog vaksin.

- Édes vagy ilyenkor – mosolygok.

- Nem is – nyafog.

- Térj észhez, itt a kávé.

Szinte végszóra megjelenik a lány.

- Jó reggelt, mit adhatok? – kérdi.

- Kávét kérek és egy croissant – mutat a kis gurulós kocsira kedvesem.

- És önnek? – fordul hozzám a lány, közben adja amit Rei kért.

- Csak kávét.

Megkapom és megy tovább. Hiába nézett ki jól a választék, ébredés után kell idő, míg enni tudok. Még bőven van idő a leszállásig, így egy ismeretterjesztő filmet kezdenek vetíteni Ausztráliáról. Bemutatják a nevezetességeket, kikapcsolódási lehetőségeket, kicsit mesélnek az országról.

Végre valahára megérkezünk a reptérre. Kicsit várunk, hogy a tömeg leszálljon, és ne keveredjünk el egymástól. Nagy nehezen a csomagokat is összeszedjük, és mehetünk tovább egy újabb átvizsgálásra. Nem lehet baj, utána néztünk, mit lehet behozni, és mit nem. A vízum is rendben, szóval hamar végzünk és mehetünk.

- És most merre kedvesem? – kérdi Rei és a vállára, kapja a táskáját.

- Fogunk egy taxit – jelentem ki.

Hamar találunk egyet. Bepakolunk, megmondom a címet és megyünk. Persze jó turista módjára, már most kezdek fényképezni. Rei csak mosolyog rajtam. Hosszas kocsikázás után megérkezünk a hotelhez.

- Szép! – füttyent elismerően Rei.

- Na, jót találtam vagy jót találtam? – húzom ki magam büszkén.

- Jót találtál – mosolyog.

A recepción elintézzük a bejelentkezést. Szerencsére elég a telefonomban a szótár, és nem kell Norát nyaggatnom. Az egyik recepciós lány meglepődik, hogy két férfi egy szobát vett ki, de nem izgat különösebben. Nem fogom letagadni, hogy kivel vagyok. Hozom a kulcsot, cserébe Rei az egyik táskámat.

- Hányadik? – kérdi.

- Harmadik – mondom.

Morog egy sort, csak mosolygok rajta. Felérve hamar megtaláljuk a szobánkat. Első dolga ledobálni a táskákat és elterülni az ágyon.

- Végre egyenes a hátam – nyögi.

- Csak nem fáradtál le? – ülök az ölébe.

- Mit szeretnél, te kanos macska? – kérdi, és végig simít a combomon.

- Nem is tudom – simogatom a mellkasát.

- Nekem volna pár ötletem – felül és megcsókol.

- Nekem is – kicsit eltolom magamtól – Nézzük itt körbe – felugrom és elsietek, nehogy lekapjon.

- Hé! – kiált utánam.

Míg elpiszmog az ajtó bezárásával a lépcsőig szaladok.

- Gyere vissza te átok! – morog.

- Várhatod – kacagok.

A földszinten ér utol. Kifulladva ölelem magamhoz.

- Ezért még kapsz, remélem tudod – fújja ki magát.

- Már alig várom – mosolygok.

- Kanos macska – markolja meg a fenekem.

Kacagva indulunk tovább. Körbe sétáljuk a hotel parkját, aztán a környéket is. Van a közelben egy pub, rengeteg üzlet, fagyizó, ahova be is megyünk. Egészen estig mászkálunk, és persze fotózunk. Visszamegyünk a hotelbe, és még vacsora előtt kipakoljuk a cuccainkat.

- Mit csináljunk holnap? - kérdezem.

- Strand? Reggeli után lemegyünk, kibérelünk két napozóágyat, egy ernyőt és estig kint lehetünk – veti fel.

- Benne vagyok – vigyorgok.

- Oké, ha gondolod, vihetünk valami labdát.

- Már a gondolataimban is olvasol?

- Nem, mert nem sorolom fel azt a sok perverzséget, amin állandóan agyalsz.

- Én? Ugyan már? - játszom.

- Talán én vagyok perverz? - vonja fel szemöldökét.

- Természetesen igen.

- Na persze! - horkan – Te vagy a kanos macska, aki nem bír a farkával.

- Csak élvezem az élet örömeit.

- Kéjenc.

Mosolyogva megcsóválom a fejem, kézen fogom kedvesem és lemegyünk vacsorázni. Szép az étterem, sokan is vannak. Várni kell, míg a pincérnő meghozza a vacsorát. Még annyit elmond, hogy minden reggel kell választani másnapra ennivalót. Oké, akkor holnap még zsábamacska mit eszünk, de nem baj. Csak nem lesz olyan szörnyű. Vacsora után felmegyünk a szobába. Fáradt vagyok, kikészített az utazás, a korán kelés. Nem tudtam jól aludni a gépen. Rei is fáradt, így inkább csak megfürdetjük egymást, és megyünk aludni.

- Messze vannak az ágyak – nyafogok.

Az a hatalmas távolság nagyjából egy méter, de az igen is sok, főleg ha szerelmemről van szó.

- Reggel összetoljuk – ölel magához Rei.

- De nem akarok egyedül aludni – nyűgösködök.

- Akkor gyere – húz a saját ágyába.

Oldalamra fordulok, ő a nagy kifli, így kissé szűkösen, de elférünk. Átöleli a derekam és már alszunk is.