17. fejezet

Toshiya pov

Valamikor az éjszaka közepén arra riadok, hogy Rei kiugrik mellőlem az ágyból. Kis pislogás után kimegy a szememből az álom, és utána megyek. A mosdóban találom, ahogy a WC fölé görnyedve kiad magából mindent. Azt mondja, csak rosszat álmodott, de nem hiszek neki. És ezt ő is tudja. Nem erőltetem, különben csak begubózik, amit nem akarok. Inkább magamhoz ölelem és próbálom megnyugtatni. Egész testében remeg. Ennyire megviselték a történtek? Nem csodálom, nagyon komoly dologról van szó. Mindent elveszített, ami fontos egy ember számára. Istenem, bárcsak tudnék neki segíteni. Többet nem tehetek, mint hogy visszacsábítom az ágyba. Pihenésre van szüksége. Nagyon aggódom érte. Magához ölel, és nem sokkal később erős karjai közt ér utol az álom.

Reggel arra kelek, hogy lágyan simogatják az arcom. Még reggel is érezhető Rei nyomott hangulata. Viszont hamar elemére talál, mikor átkarolja a derekam és csókolgatni kezd. Nem szívesen állítom le, legszívesebben most esnék neki, de sajnos nem lehet, mert különben elkések. Nagyon akarom már őt, az érintését, csókját, testét, mindenét. Nem tudom magamban tartani a nyögést, mikor kiszívja a nyakam. A kissé nehézkes indulás után kisebb sokként ér Rei akciója a kocsiban. A technikája valami észveszejtő, nem is bírom sokáig. Mielőtt kitenne a kiadó előtt, még megpróbálom kifaggatni a hajnali miatt, de nem mond semmit. Nem esik jól, de ez van. Majd este kikérdezem. Viszonylag jobb hangulatban megyek be a próbaterembe.

- Késtél – fogad Kyo.

- Bocsi, kicsit nehéz volt az indulás – vigyorogva megvakarom a tarkóm.

- Látom – vihog Die.

- Tudom, hogy jó a reggeli szex, de azt tartogasd hétvégére. Szerinted mit szól majd a főnök? - kérdi Kao.

- Nem igazán érdekel. A szívásnyomnak semmi köze az otthoni dolgaimhoz. Csak végre volt pár kellemes percem, ennyi – vonok vállat.

- Baj van otthon? - kapja fel a fejét Leader-sama.

- Úgy is mondhatjuk. De nem velem van baj. A páromnak vannak gondjai.

- Komolyak?

- Nagyon, de nem akarok róla beszélni. Inkább dolgozzunk – kérem.

Kicsit zenélünk, majd mikor szól a főnök, megyünk a megbeszélésre. Leginkább a turné szervezése a téma, a számlista és a turné cuccok, az engedélyek. Csupa olyan dolog ami most a legkevésbé sem érdekel. Nem sok értelmét látom, hiszen sok mindenbe nekünk nincs beleszólásunk. Alig várom, hogy végre elszabaduljak innen. Inkább zenélnék, az legalább elvonná a figyelmem. Most csak arra tudok gondolni, hogy miként tudnék segíteni Reinek. Nagyon aggódom érte. Szörnyű azt látni, hogy ennyire kikészíti magát. Nem értem, miért nem engedi, hogy segítsek neki. Nem kell egyedül cipelnie ezt a terhet, hiszen itt vagyok, és segítek neki. Ez rosszul esik. Nem tudom mit tehetnék még érte.

- Föld hívja Toshiyát, Toshiya jelentkezz! - lökdös meg valaki.

- Mi? - pislogok Shinya hatalmas barna szemeibe.

- Vége a megbeszélésnek. Nem tűnt fel?

- Nem – ismerem be – Elgondolkodtam.

- Látom. Mi a baj? Amit reggel mondtál?

- Igen.

- Mekkora a baj?

Mély sóhaj kíséretében felállok é s elindulok kifelé. Dobosom szó nélkül követ. Tudom, hogy arra vár, hogy mesélni kezdjek.

- Ennél nagyobb nem is lehet, de majd később elmondom. Előbb segíteni akarok neki.

- Hogyan?

- Azon kívül, hogy mellette vagyok, semmit sem tehetek.

- Miért?

- Mert egy makacs szamár és nem engedi, hogy segítsek – morgok.

- Akkor jól el vagytok – mosolyog.

- Az nem kifejezés – vigyorogva átkarolom a vállát és így megyünk tovább.

Még visszamegyünk a próbaterembe, hogy próbáljunk egy kicsit. Végigpróbáljuk a számlistát, hogy halljuk, milyen lesz. Végül abban maradunk, hogy nem a legjobb, és Kyo alszik rá egyet. Tehát változtatni fog. Ha ezt mondja, akkor újat fog csinálni. Otthon összedobok valami mirelit kaját. Egész idő alatt azon jár az eszem, hogyan segítsek annak a makacs papagájnak. Hirtelen ötlettől vezérelve beszaladok a szobámba és a szekrény mélyéről előhalászom a nővérke ruhámat. Kaján vigyorral a képemen terítem le az ágyra. Remélem ezzel majd fel tudom dobni. Kicsit még elfoglalom magam, mikor meghallom a csengőt. Idegesen beengedem és várom az ajtóban. Nagyon megkönnyebbülök fáradt mosolyát látva. Vigyorogva húzom be a nappaliba.

- Végre – hadarja, miközben ajkaimat falja.

- Itt várj – tolom el.

- Mi? - döbben le.

- Egy perc, és innen folytatjuk.

Mielőtt bármit tehetne, kibontakozom öleléséből és bemenekülök a szobámba. Gyorsan átveszem a ruhámat és visszasietek szerelmemhez.

- Gyere ide szépen, hadd vizsgáljon meg Toschi nővérke, hogy minden rendben van-e – állok meg az ajtókeretnek támaszkodva.

- Anyám – nyögi.

- Gyere, te vagy a következő – intek neki.

- Máris? Azt hittem várnom kell – megy bele a játékba.

- Időpontod van.

Ahogy közelebb jön, magamhoz húzom egy forró csókra. Fenekem alá nyúlva az ölébe kap és ledönt az ágyra. Nem vár, azonnal elkezd megszabadítani a ruháimtól.

- Türelmetlen – préselem ki magamból, miközben a nyakam csókolja.

- Csodálkozol? - hadarja és széthajigálja a ruháit.

- Én vártam rád – durcázok.

- Időpontom volt, te mondtad – vigyorog.

Nevetve húzom magamhoz egy csókra. Csókokkal borítja egész testem, szinte a végletekig kínoz. De nem hagyom magam, átfordítom magunkat és az ölébe ülök. Jó nővérkéhez méltón, leellenőrzök mindent a betegen. Felkeresem az összes gyenge pontját, hamar elérem, hogy felkorbácsolódjon a vágya. Kipirult arccal, kéjesen csillogó szemekkel nézi, ahogy lassan, érzékien megszabadulok a felsőmtől.

- Azt hiszem, a vérnyomásoddal nincs baj – mosolygok, és kicsit riszálom magam.

- Ezt eddig is tudtam – vigyorog – Milyen vizsgálat jön? Mandula vizsgálat? - túr hajamba.

- Igen, sose lehet elég gyakran vizsgálni.

Alig mondom ki, máris ajkaira tapadok. Rei hamar elveszti a türelmét és az éjjeliszekrényben kezd kutatni a síkosító és a gumi után. Alig ér hozzám, elveszek karjai és csókjai közt. Nagyon türelmetlen, így kicsit fáj, mikor belém csúszik, de eszemben sincs leállítani, nagyon élvezem. Nem kell sok, hogy eljussunk a mennyekbe. Remegő tagokkal fekszem mellé, ő átölel és már alszunk is. Fogalmam sincs mikor, de mintha azonnal megszólalt volna Rei telefonja. Kis morgás után felveszem a készüléket és kimegyek a nappaliba.

- Akira, ugye nem zavarok? - kérdi az anyukája.

- Toshi vagyok, Akira szerintem már visszaaludt – mondom.

- Ki? - értetlen a hangja.

- Akira barátja vagyok – sóhajtok – Miben segíthetek?

- Átadna a fiamnak egy üzenetet? Szeretnénk vele megbeszélni azt, ami legutóbb történt.

- Szerintem nincs mit megbeszélni azon, ami történt. Akira nem hülye, felfogta amit mondtak neki. Nincs szüksége arra, hogy újra belé rúgjanak – jegyzem meg epésen.

- Ne szóljon bele a családi ügyeinkbe. Nincs hozzá semmi köze! - csattan fel az asszony.

- Azért van valamennyi. Én ápolom Akira lelkét, én vagyok mellette mikor lelkileg teljesen roncs. Igaz, hogy nem vagyunk régóta együtt, de igenis van némi beleszólásom a dolgokba, főleg mert aggódom érte és törődök vele – vágok vissza.

- Nem csak Akirának rossz ez a helyzet! Mi is megbántuk, ami történt – halkul el a hangja – Kérem, beszélni akarok a fiammal. Vissza akarom őt kapni.

- Hogy elveszítik-e vagy sem, az magukon múlik, nem rajta. Ő még mindig az a srác akit ismertek és szerettek. Nem változott semmit.

- De... De egy férfival.... - kezd tiltakozni.

- És? Ki nem szarja le? Ha gondolja, ezt elmagyarázhatom személyesen, mert ez nem telefon téma. Ha nem akarja örökre elveszíteni a fiák, akkor jobb, ha nyugodtan végig hallgatja – csattanok fel.

- Rendben, mikor tudnánk találkozni?

- Holnap délben a Pocket Caffeeban? - kérdezem.

- Rendben – egyezik bele és kinyomja a telefont.

Alig emelem el a fülemtől a készüléket, máris előttem terem Rei.

- Tényleg anya volt? - kérdi kerek szemekkel.

- Igen – mondom.

- És beszéltél vele? Miről? - szinte pánikol.

- Holnap délre megbeszéltünk egy találkozót.

- Mi? - szinte sikolt.

- Igen, tisztázni akarja azt, ami történt – vonok vállat.

- Te nem vagy normális. Miért? Miért nem adtad ide a telefonom? Hogy jutott ilyesmi az eszedben, megőrültél?

- Te adtad ide. Amúgy meg, anyukád akart békülni. És neked is erre van szükséged. Bármennyire tagadod, látom rajtad, hogy mennyire szenvedsz. Úgyhogy holnap szépen eljössz velem. Mit veszíthetsz, ha újra szembe nézel velük? Semmit, szóval csönd legyen – kelek ki magamból.

Teljesen ledöbben és bambán bámul rám. Nem gyakran kapom fel a vizet vele szemben, de miért tiltakozik ennyire? Miért nem ismeri be, hogy mennyire szüksége van a családjára?

- Ezt majd reggel folytassuk, még szeretnék aludni egy keveset. Holnap csak délutánra kell bemenni, mert Kyo és Kao interjúra mennek – ásítok egy nagyot.

Kezébe adom a telefonját és visszamegyek a hálóba. Valamivel később ő is jön. Nem szólunk egymáshoz, csak befekszik mellém és már alszunk is. Reggel viszonylag korán kelek, annak ellenére, hogy nem aludtam sokat, egész friss vagyok. Főzök két adag kávét, és végre Rei is elő kerül. Nagyon csúnyán néz rám, szinte látom, ahogy a negatív energia kiáramlik belőle és körül veszi a testét.

- Ennyire ne örülj – jegyzem meg.

- Szerinted úgy néz ki, mint aki örül? Mert rohadtul nem! Miért kellett ezt csinálnod? - kel ki magából.

- Te mondtad, hogy beszéljek vele – vonok vállat.

- De nem erről volt szó! Szerinted mi lesz, ha megint találkozom velük? Megint az lesz, mint legutóbb!

- Miből gondolod? - próbálom megőrizni a nyugalmam.

- Szerinted?

Megforgatom a szemem és inkább szó nélkül hagyom. Míg el nem indulunk ilyen feszült a hangulat köztünk. Nem értem minek ez a hiszti. Végül az én kocsimmal megyünk. Pontosan érkezünk a kávézóhoz és ahogy elnézem Rei szülei csak kicsit előbb értek ide mint mi. Most veszik le a kabátjukat.  Elkapom Rei kabátját, és magammal rángatom, nehogy kiforduljon a kávézóból.

- Jó napot – lépek az asztalukhoz.

- Magának is – biccent az anyuka.

- Sziasztok – motyog Rei.

Megszabadulok a kabátomtól és leülök.

- Kertelés helyett, mi lenne, ha a lényegre térnénk? - kérdezem.

- Helyes – morog az apuka – Áruld el, mit tettél Akirával?

- Én semmit. Csak összebarátkoztunk. A többi alakult a maga útján – mondom a valóságnak megfelelően – De ha már itt tartunk, miért zavarja önt, hogy a fia nem lányt vitt haza?

- Mert ez undorító – sziszegi.

A felesége oldalba böki.

- Csak ez annyira furcsa, ez nem rá vall – tompítja a mondat élét az anyuka.

- Elismerem, hogy maguknak ez új, ahogy neki is az volt – mosolygok Reire – De már neki se idegen.

- Könnyű olyannak beszélni ilyen ocsmányságról a maga fajtának – morran szerelmem apja.

- Téved, a nőket is szeretem. Volt hosszabb kapcsolatom nőkkel, nem csak egy éjszakás kalandok. Mondjuk, az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a szüleim eleinte nagyon meglepődtek, mikor először vittem haza pasit, de elfogadták. Mondták, hogy nekik a boldogságom számít. Amíg boldog vagyok, addig mindegy ki a partnerem. Legfeljebb tőlem nem kapnak unokát – nevetek.

- Hogy vehetik ilyen könnyen, hogy a fiúk meleg? - kérdi az anyuka.

- Mint mondtam, hogy szeretnék, hogy boldog legyek. Ami az unoka-ügyet illeti, a húgomtól kaphatnak – Rei apjára nézek és hozzáteszem – A húgom a férfiakat szereti.

- Gondolom nehezen fogadták el – gondolkodik az anyuka.

- Igen, de elmagyaráztam nekik az álláspontom és megértették – vonok vállat.

- Mi lenne az?

- Kérem, válaszoljanak őszintén és tegyék félre az undorukat. Maguk szerint van különbség a heteró és a meleg kapcsolat között? - kérdezem.

Rei apja azonnal rávágna valamit, de a felesége elhallgattatja. Mind a ketten elgondolkodnak. Hosszú percekig csöndesen ülünk és várakozunk. Rei nagyon feszült, így az asztal alatt a combjára simítom a kezem. Megmerevedik, majd teljesen ellazul. Kezemre csúsztatja az övét és megszorítja. Kezdek igazán bizakodni, hiszem még nem borították ránk az asztalt és nem csattant el pofon. Remélem ez így is marad.

- Van abban valami, amit mond – szólal meg nagy sokára az anyuka.

- Tudom. Nem az én dolgom, de próbálják azt nézni, hogy Akira most boldog. És nem ez a legfontosabb egy szülőnek? - kérdezem szelíden.

- Maga ne mondja, meg nekem mit csináljak – morog az apja.

- Drágám! - szól rá a felesége.

Újabb csend telepszik ránk. Látszik, hogy elég sok gondolkodni valót adtam a szülőknek. A feszült csendet a telefonom töri meg. SMS Kyotól: Fél óra múlva próba.”

- Ha megbocsátanak, mennem kell – állok fel.

- Mi? Hova mész? - csodálkozik Rei.

- Fél óra múlva próba. Addigra be kell érnem, vagy kinyírnak. Azt gondolom, te se szeretnéd – mosolygok.

- Még szép hogy nem.

- Majd este találkozunk. Sietek.

- Merem ajánlani vagy megbánod.

Elmosolyodok és összeborzolom szőke tincseit. Intek a szüleinek és kifelé menet veszem fel a kabátomat.

Reita pov

Toshiya magánakciója alaposan kiverte nálam a biztosítékot. Morogva feküdtünk le aludni, és úgy is keltünk. Az étterem előtt elkapja kabátom és belök maga előtt így esélyem, sem marad meglógni, pedig nagyon is meg akarok most menekülni. Elkezdünk beszélgetni, vagyis többnyire csak párom és anyám társalog, apa, szokás szerint morog, én meg, mint egy kuka ülök. Aztán szerelmem távozik, próba miatt. Ott maradok az igen zabos faterommal és az aggódó kétkedő anyámmal. Mit ne mondjak csodás dolog…

- Biztos vagy ebben kicsim? – szólal meg végül anya.

- Annyira, amennyire most itt vagyok.

- Ha már mocskos buzi lettél, mi a fenéért kellett ekkora gyökeret a párodnak választanod? – köpi fogvégről apám.

A testem egy pillanat alatt mozdul és máris a torkának esem. Majd gyilkos tekintettel meredek rá torkát szorítva, de nem annyira, hogy ne kapjon levegőt.

- Még egy ilyen és esküszöm, megfojtalak. Engem szidhatsz, amennyit csak akarsz, de, ha még egy rossz szót is szólsz Toshiyáról nem állok jót magamért.

- Fiúk hagyjátok abba. – kéri anya, mert már mindenki minket néz a vendéglőben.

- Ő remek ember, kitartó és kedves, ráadásul nagyon jó abban, amit csinál. Ne merd őt elítélni csak az első benyomásod alapján.

- Egy elcseszett gyerek ő is. – sziszegi, nálam meg végleg elpattan a húr és verekedni kezdünk.

Anya keservesen sír, könyörög, hagyjuk abba, valamelyik vendég kihívja a zsarukat, akik hamar ki is érnek és az üzletvezető segítségével széjjelszednek minket.

- Reita higgadj le. – szól rám a srác, régi ismerősök vagyunk.

Hiába amint enged a szorítása, újra apámnak ugrom. Végül a rendőrök, bevisznek, hogy lehiggadjak. Apám meglepő módon nem tesz, feljelentést csak mosolyog, végül mikor az ajtóba tuszakolnak be, hallom még pár szavát.

- Ezt akartam látni, hogy képes legyen nekem ugrani, a párja védelmében. A mi fiúnk drágám. Ez a mi fiúnk.

Döbbenten meredek magam elé, majd könnyeim halkan folynak végig az arcomon. Mosoly húzódik szám szélén. Ajkaim felrepedtek, vér szivárog belőle, ahogyan a szemöldökömön lévő sebből meg a bal szemem alattiból is. Jobb szemem alaposan belilult az egyik ütése miatt, állam is igencsak kezd megdagadni. Összességében könnyen megúsztam, mégis hatalmasabb ajándékot kaptam tőle, mint arra valaha számítottam volna. Nem hogy visszafogadott, még el is ismerte a kapcsolatunkat.

- Barom. – suttogom halkan.

- Mondott valamit? – néz rám a visszapillantó tükörből a rendőr.

- Semmit… Illetve szeretnék, majd telefonálni.

- Huszonnégy óra elteltével ezt megteheti.

- Legyen szíve ember, csak egy telefonról van szó. – kérem.

- Szabályellenes, úgy, hogy gyorsan intézze el.

- Hálás vagyok magának. – mondom miután hozzám vágta a telefonját.

Gyorsan beütöm a jól ismert számot. Nem kell sok, a harmadik csengésre fel is veszi.

- Itt Hara Toshimasa. Kivel beszélek? – szól bele igen durcásan.

- Én vagyok. –kissé rekedt a hangom ezért gyorsan megköszörülöm.

- Rei?! Kinek a telefonjáról hívsz? – azonnal megdöbben.

- Nincs nagyon időm… A lényeg… Összeverekedtem apámmal, mire letartóztattak, de holnap már szabad is vagyok. Nem tudtam másképp szólni.

- Akkora egy hatökör vagy. Azonnal érted megyek. – már ki is nyomja.

Döbbenten hallgatom a foglaltat jelző hangocskát, majd mosolyogva adom vissza a telefont.

- Az én pasim. – suttogom halkan nevetve.

Ahogy ígérte hamar értem jött, mindössze csak egy fél órát voltam bent. Fogalmam sincs hogyan intézte el a dolgot, mindenesetre hálás voltam érte. Persze mikor meglátott az első dolga volt behúzni nekem, utána forró csókkal adta tudomásomra még mindig szeret. Hazafelé elmeséltem neki mi volt, nem nagyon lett volna amúgy sem más választásom. Végül megkönnyebbülten felkacagott.

- Akkor minden rendben van?

- Nagyon úgy tűnik. –bíztatóan rá mosolygok.

- De ez nem azt jelenti, hogy nincs hatalmas bajban az uraságod. Az ütő is megállt bennem mikor mondta, letartóztattak. Alaposan oda kellett tennem magam, ha nem akartam, hogy bent töltsd az éjszakát.

- Király vagy édesem, másnak nem sikerült volna. – dicsérem.

- Ez igaz, ellenben akkor sem engesztelsz ki vele.

- Biztos ennek is megvan a maga módja.

- Tudok egyet, kettőt.

- Kezdve mondjuk egy engesztelős éjszakával igazam van? – forgatom vigyorogva a szemeim.

- Nem is tudom, talán. – adja a nehezen kaphatót.

Csak felnevetek, még ezzel sem tudja elvenni a kedvemet, túlságosan boldog vagyok ahhoz. Nagyon úgy néz, ki rendeződni látszik a kapcsolatom a szüleimmel. Koránt sem jelenti azt, hogy újra jóban vagyunk, inkább csak azt, elfogadták a kapcsolatomat Toshiyával. Ezt mindenképpen meg kell neki hálálnom, ha nem erősködött volna annyira, akkor biztosan nem mentem volna bele a találkozóba.

- Köszönöm. – suttogom egy halovány mosollyal.

- Hm? – szeme sarkából rám pillant.

- Mondom köszönöm.

- Hallottam, de mégis mit?

- Mindent. Azt, hogy vagy nekem.

- Reita? – döbbenet ül ki az arcára.

- Komolyan mondom Toshi. Nem szoktam ennyire kimutatni az érzéseim, de akkor is szeretném, ha tudnád. Szeretlek, és mindenért hálás vagyok neked. – bámulok ki a fejem támasztva.

- Ez… - meg sem bír szólalni.

Most meg mi van? Haragszik rám vagy mi? Nem kellet volna elmondani neki, mennyire mélyek az érzéseim.

Hamar a pakolóban érünk, majd combomra simít. Felnézek, aztán kiszállok. Öles léptekkel indulok a lift felé, hogy a lakására menjünk. Megnyúlt képpel jön utánam, én még mindig nem tudom, mit gondoljak az után, hogy nem mondott semmit a vallomásomra, ő meg láthatólag arra számított majd a kocsiban fogunk szeretkezni. Amíg nem válaszol, addig ne is álmodjon róla, hogy hozzá érjek.

- Rei-chan ne csináld már ezt… Megint mi bajod?

- Válaszolj!

- Mire?

- Nagyon is jól tudod, addig nem szólok hozzád. – játszom a durcás gyereket.

- Gyűlölöm a gyors hangulatváltozásaid… - morog, ellenben gondolkodóba esik.

- Én is szeretlek hisztis, kanos macska.

- Megmutatom, én neked mennyire kanos tudok lenni… - mosoly terül el az arcán.

- Inkább ne! – mordulok.

- Ha a miatt hisztizel, amit a kocsiban mondtál… Azért nem válaszoltam, mert teljesen ledöbbentem. Boldog vagyok veled, emiatt sose félj. – félig kinyújtja a nyelvét.

Vigyorogva kapom el a derekát, megnyomom a lift vészgombját és nekinyomom a falnak.

- Hopsz. – kuncogva esek neki.

- Hopsz mi? – nevetve megy bele a dologba.

Nem aprózzuk el, de nem nagyon engedünk az állatias vágyaknak. Kedveskedő simítások és csókok mélyülnek, aztán a végén egy igazán forró szeretkezést tudhatunk magunk után a liftben. Mikor kiszállunk, sem lankad lejjebb a vágyunk, mert amint a lakásajtó becsukódik, mögöttünk újra egymásba fonódunk. A zuhany alatt, a konyhában, a folyóson, a kanapén, az ágyon… Ahol csak lehet. Akkor voltunk ennyire aktívak mikor először szeretkeztünk, vagy talán még akkor sem.

- Francba Akira mozdulni sem tudok. – nevet Toshi mikor lenyugodtunk.

- Még jó, hogy az ágyban fejeztük be, nekem sem maradt semmi erőm. – boldogságom, ha akarnám, sem tudnám leplezni.

- Gyakrabban kéne ilyet csinálnunk.

- Bírnád biztosan?

- Nem. – önfeledten kacag. – Mással biztosan nem, de veled igen.

- Ennyire gyenge lennék? Na, kösz. – pufogok.

- Te is tudod hogyan gondoltam. – forgatja szemeit.

- Ki tudja? – vonom meg vállam.

- Mondjuk te…

- Mert tudom is. – újra mosoly jelenik meg az arcomon.

- Kis sunyi papagáj. – csap a combomra.

- Ne akard, hogy a fenekedre csapjak. – mondom, de már meg is teszem.

- Aucs, ez nagyon fáj. – sikkant fel.

- Akár egy rossz ribanc. – incselkedem vele.

- Majd megmutatom, én neked milyen ribanc tudok lenni. – nyalja meg az ajkait kihívóan.

- Esetleg majd pár nap múlva, jó?

- Én is így gondoltam.

Kuncogva húzom teljesen magamra kedvesem, hátát kezdem simogatni, amíg el nem alszik egyikőnk. Végül mind a ketten teljesen kidőlünk. Rég volt álomtalan álmom főleg az utóbbi időben történtek miatt. Lassan a verseny is a végéhez közelít, az sem köt le igazán. Nemsokára koncertezni kéne menni, szerencsére csak utána lesz, de nem hoz lázba. Remélem sikerül nyernem, legalább azért, hogy megmutassam Toshiyának vagyok olyan jó, mint ő, Rukinak meg befogjam a pöttöm lepénylesőjét, amivel krákogni szokott mikor tűzrőlpattant chibi ördögöt játszik.

- Vagyok annyira jó… - suttogom, miközben alszom.

Bár nem álmodok, az agyam ugyan úgy kattog, azon mi lesz még. Jó lenne már egy kis nyugalom, amikor tényleg semmi miatt sem kell aggódni, csupa jó dolog venne körül. Csak egy napot kérnék.  Olyan nagydolog ez? A nyugodt alvásról is hamar le kell mondanom mikor az idegesítő ketyere, földrengéseket sápító rezgésbe kezd.

- Ki a fasz az ilyen korán? – morogva kelek ki.

- Halkítsd el vagy én fogom, de akkor végérvényesen. – morog mellettem egy hajzuhatag.

- Bocsánat. – ugrok ki az ágyból, mikor meglátom a kijelzőn a nevet.

- Na, ne szórakozz velem! – ordítok a telefonba már az erkélyen egy tízpercnyi beszélgetést követően.

- Most miért? Csak annyit mondtam, hogy be kéne jönnöd. – mentegetőzik nyafogva a törpe.

- Mert aztán marhára reggel kell közölnöd velem… - morgok folyamatosan.

- Ember, ha ennyire hiányod van, menj el dugni valamerre megbeszélés után. – kezd kioktatni.

- Mielőtt beleszólnál a magánéletemben, tegnap este baromira kifárasztottak és épp egy kellemes alvás közepéről rángattál ki ezért morgok te hülye chiwawa. – nyomom ki, de úgyis tudja, hogy be fogok menni.

Kapni fogok a fejemre, ebben biztos vagyok, mind a chibitől, mind Toshitól. Örülök, amiért kihoztam magammal a cigimet, azonnal rá is gyújtok egy szálra, amiből egyre több lesz, végül az egész dobozt elszívom. Nem szokásom ennyire dohányozni, de most szükségem volt rá, legalább lenyugodtam.

- Baj van? – találom szembe magam egy aggódó macskával, amikor belépek.

- Ne haragudj kedvesem. A hülye törpe torpedó berendelt mára, úgy, hogy csak délután jövök vissza.

- Csak vigyázz magadra. – csalódottságot vélek felfedezni hangjában, ami boldoggá tesz.

- Sietek vissza én kanos macskám. – fonom dereka köré karjaim és finom reggeli csókban részesítem egy enyhe cigi ízzel megfűszerezve.

- Na, menj, fürödj le. –szaglássza nyakamat.

- Ha büdös vagyok, ne szaglássz. – tolom el magamtól finoman.

- Bosszant, amiért nem olyan az illatod, mint este. – kuncog.

- Óvakodni fogok a friss levegőtől. – szemeimet forgatva megyek a fürdőbe.

Kellemes a meleg víz, kénytelen vagyok megmosni a hajamat is. Túlságosan jólesik, ez nem fair, ha nem lenne bekorlátozva mennyi forró fürdőt vehetek, akkor egész nap a zuhany alatt állnék. Fogom a tusfürdőt, amit tőle kaptam, nyomok a kezembe egy keveset, majd alaposan bekenem vele magam mindenhol, nem marad ki egy centi sem, csak ne panaszkodjon az illatomat illetően. Lemosom magamról a habot, aztán a hajam következik. Amint az is tiszta elzárom a csapot, kimászok a zuhany alól, szárazra dörgölöm magam, egy gyors fogmosás, öltözködés, kevés smink és készen is vagyok. Még kissé nyirkos hajjal megyek ki, nem valami alaposan szárítottam meg. Annyi baj legyen, estére amúgy is megint összebaszom.

- Mi van a te seggedben rakéta? – hűl el kedvesem.

- Miért? Mennyi ideig voltam bent?

- Tíz percet sem.

- Huh, akkor tényleg gyors voltam.

- Az nem kifejezés.

- Mindegy, minél hamarabb megyek, be annál hamarabb végzek nem igaz? – mosolygok rá bánatosan.

- Ne félj minden rendben lesz velem. – biztosít.

- A tested is jól van?

- Zsibbadok, de soha jobban, tényleg ne aggódj kedvesem. Na, menj, el ne késs, vagy hallgathatom én is annak a felfújt hangyának a rikácsolását. – tol az ajtó felé.

- Jó-jó már itt sem vagyok. – adok neki egy búcsúcsókot, aztán már rohanok is.