19. fejezet

Reita pov

Alaposan meglepett, hogy Shinya ott volt, mikor visszaértem kedvesemhez, kimerülten.

- To-chan nem lesz baj abból, hogy tudja velem vagy együtt? – ölelem át hátulról a derekát.

- Miatta igazán, ne aggódj. Megbízható. – főzőcskézik.

- Nem tudom, nem ismerem annyira. – suttogom nyakába eléggé fáradtan.

- Fáradt vagy? – simít ölelő karjaimra.

- Hai… Leszívták az agyam.

- Mi fene? – ugrik ki karjaim közül, engem is alaposan megijesztve ezzel. – Elraboltak az UFO-k?

- Franc, rájöttél? – szállok be azonnal a játékba.

- Ki vagy te, és mit tettél a kedvesemmel? – hátrál előlem az előszobába a fakanállal hadonászva.

- Megöltem. Én vagyok helyette. – vigyorodom el kicsit gonoszabban. – Be kell érned velem.

- Nem kellesz! Nekem ő kell!

Elkapom derekát és a kanapéra dobom, mire nyekken egyet, játékossága azonban nem múlik el.

- Hadd változtassam meg a véleményedet. – mászok felé.

- Nem, kösz. – mászik ki alólam és rohan vissza a konyhába.

Utána futok, épp elzárja a gázt, mikor újfent felkapom.

- SEGÍÍÍTSÉÉÉÉG!!! EGY UFOOOOO! – kiabálja kacagva, közben igencsak ficánkolva próbál sikertelenül menekülni, akkor is a hálóba cipelem.

- Lássuk, neked milyen az agyad íze? – harapok tarkójába.

- Te veszett állat! – csíp a karomba.

Felszisszenve ejtem az ágyra, ez nem volt éppenséggel kellemes. Toshiya megragadja a párnákat és hozzám vágja az egyiket.

- Teeeeeeee… Ez háborút jelent. – sziszegve veszem fel és nekiugrom.

Nevetve harcolunk, még végül lefogom csuklóinál fogva, finoman ajkaira tapadva simítom ágyékom övéhez. Édes sóhaj mellett egy aprócska nyögés is kiszalad ajkai közül. Nem sejtettem volna, hogy már ez ennyire felizgatja, de egy igencsak merev problémával kell szembe néznem, ami valljuk be, kicsit sincs ellenemre.

- Mutasd magad te ördög. – szedi le rólam orrkendőmet.

- Ha én vagyok az ördög, te mi vagy?

- Természetesen angyal. – villant felém egy mosolyt.

- Persze, csak rád ne szakadjon a plafon. – forgatom meg szemeimet.

- Oii… Ennyire nem vagyok egoista. – pufog.

Nevetve fordulok le az ágyról, hisz ekkorát hazudni, ráadásul pont őt.

- Naaaa… - húz vissza.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan kedvesem. – potyognak a könnyeim olyan jót nevetek.

- Azért abbahagyhatnád már a nevetést. – fülig van vörösödve.

- Ez aranyos volt. – kuncogva kezdem újfent ajkait falni.

- Hülye papagáj. – karolja át nyakamat.

Ez kellett már, egy kiadós nevetés, olyan felszabadító hatással tud bírni. Hiába vagyok fáradt, erre a srácra mindig marad energiám, amit fogalmam sincs, hogy hol tárolok, de van.

Csak egy menetet tolunk le, az viszont, kellemesen törődő, nem a vágyaké, hanem az érzelmeké a főszerep. A végére, annyira kimerülök, hogy miután a csúcsra jutottunk kivételesen én bújtam hozzá. Kihúzódva belőle, fejem mellkasára hajtottam, karjaim vékony dereka köré fonva süppedtem álmomba. Még az éhségről is megfeledkeztem, nem az volt jelen pillanatban a legfontosabb. Egy három órát biztosan aludhattam, ha nem többet, mert mikor magamhoz tértem Toshi már máshol volt. Hallottam a csörömpölését, bizonyára befejezte a főzést.

- Ah, nincs kedvem felkelni. – motyogom párnába fúrt arccal.

Mocorgok, fejemre húzom a takarót is, túl sok a fény nekem meg kezd lüktetni a fejem. Nem ittam, csak történetesen gyengébbnek érzem most magamat, annyi baj legyen, majd elmúlik.

- Rei? Fent vagy édes?

- Reita nincs itt… - nyafogok. – Elvitték az UFOK

- Akkor kihez van szerencsém? – kuncog.

- Akira vagyok.

- Hm… Akira mi? – érzem, ahogyan besüpped mellettem az ágy.

- Hai. Akira…

- És mi van, ha én a kanos macskámat akarom visszakapni? – simít hátamra.

Kilesek a takaró alól fáradt tekintettel.

- Talán tehetek valamit az érdekedben, ha kapok egy jó nagy bögre kávét.

- Ennyi lenne az ára? – hajol le.

- Ha már így szóba hoztad… Kérek még epret, palacsintát, még egy papagájt, egy tál rament és egy tálcányi dangot.

- Nem vagy szívbajos. – neveti el magát. - Epres palacsintával tudok szolgálni… 

- Akkor kérem a vigaszdíjam. – rántom be magam alá és ajkaira tapadok.

- Kérnéd kedvesem?

- Igen, akarom.

Ajkaimra hajol és finoman kezdi falni azokat, teljesen elbódít az ízével… Mióta lettem én ennyire szerelmes? Jesszusom, Reita néha kicsit vissza kéne fognod magadat. Azért ennyire ne legyél már csöpögős.

- Most már jössz? – szakad el lassan ajkaimtól.

- Megyek. – felkelek vele.

- És esetleg visszakaphatom, Reitát?

- Már vissza is kaptad. – kacsintok rá.

- Köszönöm. – mosolyog rám kedvesem.

- Na, mesélj csak arról az epres palacsintáról nekem. – kordul meg a gyomrom.

Elneveti magát, lenyom az egyik székre a konyhában, elém pakol egy tonna kaját, majd hagyja, hogy azt egyek, amit akarok. Azért hagyok helyet a palacsintának is.

Néha azért jók az ilyen napok is, amikor teljesen lelazíthatunk, kedvünkre dolgozhatunk vagy pihenhetünk, esetleg készüljünk a következő versenyre. Szeretem az ilyet, főleg egy nagyobb meló után vagy mikor a chibi lefáraszt. Persze annak is megvan a saját varázsa, hogy hajnalban hazaesel hullafáradtan, aztán egy közös fürdő a pároddal, majd az együtt alvás és ébredés öröme, de ez hosszútávon nem csak egy kapcsolatot tehet tönkre, hanem az ember egészségét is. Mondjuk nálunk még ilyen szempontból jobb a helyzet, mert tudjuk, a másiknak ugyan olyan fontos a munkája, mint saját magának éppen ezért elnézőbbek, megértőbbek vagyunk ilyen szempontból. Mi régóta benne vagyunk ebben a világban, de egy olyan személy, aki nem látja át ezeket a dolgokat, nem is értheti meg a felfogásunk. Hisz a jrockerek azt csinálják, amihez igazán értenek és szeretnek, ez pedig a zenélés. Persze azt nem mondom, mi nem dolgozunk keményen, nem sokallunk be, vagy éppen érezzük tehernek, mert rengeteg mindentől elszakít minket. A család szó nekünk egyfajta tiltott dolog, rengetegen belebukunk, nagyon kevés hírességnek sikerült családot alapítani úgy, hogy meg is tudja tartani őket.

Amikor ilyeneken gondolkodom, elszomorodom, ugyanakkor boldog is leszek. Elszomorodom, mert sokszor tetszik egy gondolat, hogy van egy lányom vagy egy fiam, aki tovább viszi a génjeim. Ugyanakkor boldog vagyok, mert megtaláltam azt, akivel szívesen leélném az életemet, hiába egy beképzelt egoista tud lenni a kanos macska, eddig soha nem tapasztalt boldogsággal képes megajándékozni minden együtt töltött pillanatban.

- Ideje lenne lassan aludni, menni… - töri meg a pillanatot TV nézés közben.

- Még ne… - szorítom jobban magamhoz.

- Akkor maradunk még egy kicsit. – fészkeli el jobban magát ölelésemben.

Ki tudja meddig lehettünk így, mert mire feleszmélnék mind a ketten elaludtunk a kanapén, úgy ahogy leültünk. Én elnyúlva kissé feküdve, ő teljesen rajtam ölelő karjaim között. Nincs szívem felkelteni, pedig már biztos ideje lenne. Finoman kezdem ujjaimmal fésülgetni haját. Mostanában egyre inkább eluralkodik rajtam egy gyomorösszerántó érzés, de betudom a történteknek. Aztán az órára nézve finoman keltegetni kezdem Toshit.

- Cica, ideje lenne, felkeni, nekem is lassan indulnom kéne.

- Csak még öt percet. – nyammogja.

- Annyi sincs, el fogunk késni. Gondolom, nem akarsz fejmosást kapni bent. – csapkodom kedvesen fenekét.

- Borzalmas vagy… - morogva tápászkodik fel a kis bedagadt szemüm és csoszog a fürdőbe.

Halkan kuncogva nyújtózom egyet, eléggé elgémberedtem. Mikor pedig minden tagom sikerül kiropogtatnom, két lábra nehezedve, kissé imbolyogva megyek ki a konyhába kávét csinálni. Addigra a zuhanyból zúduló víz hangja kihallatszik a fürdőszobából. Mire a kávéfőző lustán lekotyogtatja a fekete koffeinbombát, addigra párom is megjelenik elfogadható kinézettel.

- Te is mész? – nyom egy csókot nyakamra és kiveszi a bögrét a kezemből.

- Jah, mégsem mehetek be így. – mosolygok. – Bár tetszik az illatod rajtam.

- Nekem is. Menj be így kérlek.

- Kösz nem. Semmi kedvem pöttöm panna kérdéseihez, hogy miért érezni rajtam egy másik férfi parfümjét.

- Jogos, jogos.

- De, ha nem bánod, hogy megtudja, akkor bemegyek így. – hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon.

- Hogyisne, aztán meg kiherélne az első adandó alkalommal, mert az orra elől csakliztalak el. – borzong meg.

- Érdekes lenne. – vakarom meg állam, majd ahogy elképzelem a jelenetet, ahogy a kis tűzről pattant bolha tüzet okádva a szájából ugrik neki Toshiyának.

Kész nem bírom ki, térdeim elgyengülnek, lerogyok a földre és hasam fogva sírok a röhögéstől.

- Te mit szívtál? – pislog nagyokat kedvesem.

Levegőhiányosan, fulladozva a nevetéstől magyarázok kézzel-lábbal, gesztikulálva min nevetek ennyire.

- Egy szavad sem értem. – vonja fel egyik szemöldökét, majd elgondolkodik, utána megnyúlik kicsit a képe végül ő is nevetésben tőr ki.

Ahogy elnézem valami hasonlóan vicces helyzetet képzelt el ő is. Egy jó tíz perces teljes szívből való nevetés után sem térünk annyira magunkhoz.

- Beh… Be fogok pisilni… - kapaszkodik a konyhapultban.

Igyekszem komoly arcot vágni, amivel csak azt érem el, hogy újra még intenzívebb nevetésbe kezdjen, aminek hatásaként bennem is újraéled az egész.

Toshiya pov.

Shini távozása után spontán ránk jön az öt-perc, ami másnapig tart. Ennyit se hülyéskedtem még egyhuzamban, mint vele. A forró szeretkezés meg csak hab a tortán. Apropó torta! Még ennek a lökött UFO-nak is kéne csinálnom palacsintát. De sajna nem most, mert elkésünk. Na, majd ha hazajön! Azzal fogom várni. Akkor még vásárolni is kell. Reggel egy kiadós röhögő-görcs után el is tudunk indulni. Jókedvem sokáig kitart, ami átragad a többiekre. Valahogy minden jobban megy, mint eddig. A próba is gördülékeny, kicsit hülyéskedünk, amibe még Kyo is benne van. Fura, mert szokásától eltérően tele van életkedvvel, de a következő pillanatban meg énekli a depis dalokat. Egyszer-kétszer el is röhögi magát, ami elég groteszk, de ő már csak ilyen. Még Kaoru is enged a gyeplőn, és velünk hülyéskedik. Végül kicsit megállunk, hogy elszívjunk egy cigit.

- Nem tudom mi van ma, de máskor is lehetne hülyéskedni – vigyorog Die, ezzel megmutatva minden fogát.

- Na ja. - értek egyet.

- Mi van veled? Nagyon jó kedvű vagy – karolja át a vállam.

- Semmi, jól indult a reggel – vigyorgok – Inkább sírjak?

- Akár, mert akkor meg tudnálak vigasztalni – kacsint rám.

Megforgatom a szemem, és kezem az arcára téve odébb tolom.

- Hülye.

- Most miért Totchi? - nyafog.

- Van, aki megvigasztal – zárom le a témát.

Shini sokat mondó pillantást vet rám, ahogy elmegy mellettem. Hálásan rámosolygok, mire biccent egyet.

- Tehát kifárasztottak – vonja le a következtetést – gitárosom.

- Igen, kifulladtam a röhögésben – vigyorgok.

- Persze, a röhögésben – vigyorog kajánul Die.

- Igen, a nevetésben. Jó a reggeli szex, de nem akkor, ha késésben van az ember.

- Igaz, de a reggeli numera élénkítő és feldobja a napot. Szerintem, azaz egyik legjobb. Na meg este!

- Ha kitárgyaltátok, hogy ki mikor szeret dugni, mi lenne, ha elmennénk ebédelni? - kérdi Kao.

- Kanos banda – horkan Shini.

- Most miért? - ugrom a nyakába.

- Tudod te – morran.

Felnevetek és megölelgetem.

- Megcsalsz? Vigyázz, mert féltékeny leszek – férkőzik közénk Die.

- Meg hát – kacagok.

- Ha Kao, kellett volna popcornt hozni. Ez jobb, mint a legtöbb sorozat. Szerinted mi lesz? - kérdi Kyo.

- Nem tudom, szerintem Die féltékenységi jelenetet rendez, aztán Shinivel bemutatna egy cica harcot. Totchi meg próbálja szétszedni őket – vakargatja kis szakállát Leader-sama.

- Aztán Toshi meggyőzi mind a kettőt, hogy szakít, a másikkal közben ugyanúgy randizgat velük – fűzi tovább énekesem.

- Aztán Shini terhes lesz, de mivel van valakije, így nem tudja, hogy kié a gyerek. Ezt el mondja Totchinak, aki nem tudja, mi legyen, mert ha Shinivel marad, Die rájön, hogy még mindig hűtlen hozzá – vigyorog Kaoru.

- Srácok, szerintem pályát tévesztettetek. Miért nem mentek el írónak? - kérdi Die.

- Aha, ezt az ötletet simán el lehetne adni. Biztos meggazdagodnátok – kontrázok.

- És ihlet miatt se kéne messzire mentek, itt vagytok ti – von vállat Kyo.

- Oké, de a jogdíj a miénk. Kérünk részesedést – vágom rá.

- Felőlem oké, csak csináljátok a műsort – egyezik bele.

- Hát srácok, azt hiszem, lemondhatjuk a turnét, és leadhatjuk az azonnali felmondásunkat – karolom át a vállukat.

- Benne vagyok – öleli a derekam Die.

Kirobban mindenkiből a nevetés. A könnyeimet törölgetem. A liftben sikerül lehiggadni, és már nem néznek úgy rám, mintha beszívtam volna. A sok nevetéstől már a hasam is megfájdult. Egy közeli étkezdébe megyünk, hogy ebédeljünk valamit. Legnagyobb örömömre, lehet hamburgert kapni, így azt eszem, mellé egy kis sült krumplival. Egy nagyobb asztalt foglalunk el. Ahogy falatozom, eszembe jut, hogy mit kért este Rei. Rament, és epres palacsintát. Ebből semmi nincs otthon. Majd kaja után, veszek epret. Láttam párat ide felé jövet. Kaja után elindulunk vissza. Azon gondolkodom, hogy mikor kéne hazamennem, hogy még emberi idő is legyen, és még legyen időm elkészíteni a vacsit. Oké, megvehetném a levest és a palacsintát a boltban, de nem. Rei megérdemli a legjobbat. A jókedvet kint hagyjuk a próbaterem előtt, és újult erővel vetjük bele magunkat a munkába. Kyo hajt minket, annyira bele lendül, ahogy Kao is. Komolyan mondom, mind a kettő egy rabszolga hajcsár. Fogalmam sincs, mikor szabadulok, csak azt, hogy piszkosul fájnak a kezeim, a hátam és a vállam.

- Jól vagy? - kérdi Kao, mikor készülődök haza.

- Fájok. Szerintem egy darabig pengetőzök – mosolygok.

- Oké, ahogy gondolod. Menj haza és pihenj – vereget vállon.

- Jó lenne, de még főznöm kell.

- Mert? Nincs kajád? Vegyél valamit.

- Jó lenne, de kért tőlem rament és epres palacsintát – mosolygok – És ezek csak frissen jók. A bolti nem annyira.

- Nem vagy normális, hogy ilyenkor akarod ezeket elkészíteni – csóválja a fejét.

- Mondj újat – mosolygok.

- Nem azért szeretünk, mert normális vagy – kotyog közbe Kyo.

- Én is szeretlek, ugye tudod? - nézek át Leader-sama válla fölött az énekes felé.

- Gyere, és mutasd meg mennyire szeretsz – mosolyog kacéran.

- Nem érdemelted ki a seggem – húzom fel az orrom.

- Nem tudod, mit veszítesz.

- Talán jobb is.

Erre olyan gyilkos pillantásokat kapok, hogy inkább felhúzom a nyúlcipőt és kiiszkolok a teremből. Nagyon fáj mindenem, főleg az ujjaim. Lehet túlzásba vittem a kézzel való pengetést. Nem baj, remélem meg tudom csinálni a vacsorát Reinek. Igaza volt Kaonak, vehetnék a boltban rament és palacsintát, de inkább kihagyom. Biztos jobban örülne, ha én magam készíteném el. Mázlira még nyitva van a zöldséges, van is szép eper. Veszek egy keveset. Nagyon jó illata van. Szerencsére a ramen hozzávalói megvannak, szóval nem kell vásárolni. Fáradtan érek haza, és legszívesebben bezuhannék az ágyba, de helyette a konyhába vetem magam. Elkezdem összekészíteni a leves hozzávalóit. A szakácskönyvből puskázok. Remek, míg fő, addig a palacsinta tésztát is bekeverem. Sikerül elég nagy rendetlenséget csinálni, azt se tudom, mihez kapjak. A leves majdnem kifut, de sikerül megmenteni. Végül elkészülök vele.

- Jöhet a palacsinta – sóhajtok.

Iszom pár kortyot, kicsit megmozgatom fájó ujjaimat. Szellőztetek, mert nagyon meleg van. Te jó ég, holnap hogy fogok zenélni?

- Mindegy, Reiért nem bánom – mosolygok.

Elkészítem a palacsinta tésztát, előkészítem az epret. Nagyon szép és finom. Remélem ízlik majd neki. Amint kész a palacsinta, előkerítek egy kis lábost, és olvasztok benne csokit. Finom étcsoki, nagyon jó lesz eperrel. Vanília pudingot is csinálok, az is finom lesz a gyümölccsel. Mikor a mosogatással is végzek, fáradtan rogyok le a székre. Cigire gyújtok, és alig szívok egyet-kettőt, mikor zörög a zár.

- Tadaima! - kiált Rei.

- Konyha! - sóhajtom.

- Mi baj? - jelenik meg.

- Semmi, fáradt vagyok – mosolygok.

- Micsoda illatok – szimatol.

Félre teszem a cigit, és átölelve őt megcsókolom.

- Gyere, kész a vacsora – mosolygok.

- Máris.

Lepakolja a holmiját, megmossa a kezét és jön.

- Mi finomat főztél?

Válasz helyett, terítek és egy nagy tál rament teszek elé, mire hatalmas szemekkel néz rám.

- Nem mondod, hogy megcsináltad? - csodálkozik.

- De, hisz kérted. És még desszert is van – mosolygok.

Fülig szalad a szája.

- Köszönöm – hálásan simít végig a kezemen.

Elmosolyodom és csöndesen megvacsorázunk. Rei jóllakottan dől hátra és nyújtózik egy nagyot.

- Remélem, még van hely a desszertnek – mosolygok.

- Rád? Mindig – húz az ölébe.

Átkarolom a nyakát és forró csókot nyomok ajkaira.

- Nem, mást kapsz – simítok végig az arcán.

- Tényleg? Mit?

Kimászom ölelő karjai közül és néhány palacsintát megtöltök pudinggal, teszek rá csokiöntetet és a tetejére egy szem epret. Nagyon jól néz ki.

- Parancsolj – teszem elé a tányért.

- Palacsinta? - csodálkozik.

- Friss eperrel, csokiöntettel és vanília pudinggal töltve.

- Elkényeztetsz – mosolyog rám hálásan.

- Ugyan – legyintek.

Jóízűen megeszi, amit készítettem neki. Látszik, hogy ízlik neki. Én is eszem egyet.

- Isteni – ez a jóllakott kiscica arc nagyon aranyos.

- Örülök.

Fájós ujjaim kezdem masszírozni.

- Mi baj kedves? - kérdi.

- Fájnak az ujjaim. Kicsit túlzásba vittem a pengetést, és a húrok szétszedték az ujjbegyeim. A vállam is fáj, de főleg a kezem.

Lesokkolva ül, és néz maga elé.

- Te és még ennyi mindent képes voltál főzni? - kérdi rosszallóan.

- Igen.

- Nem vagy normális. Miért csináltál ennyi mindent?

- Mert tegnap ezt kérted. Megígértem, hogy kapsz rament és palacsintát.

- Hülye.

Megfogja a kezem és magával húz a fürdőbe. Lassan megszabadít a ruháimtól és megengedi a forró vizet. Elkezdi masszírozni a vállaimat. Jólesően felnyögök.

- Elkényeztetsz – sóhajtom.

- Megérdemled, ha már ennyit készültél. Igazán nem kellett volna, ha fájnak a kezeid.

Gyengéden megfogja sajgó ujjaim és ajkaihoz emelve könnyed csókot lehel rá. Rá mosolygok, és átkarolva a nyakát, megcsókolom. Derekam köré fonja karjait és közelebb húz magához. Megérzem, hogy nincs ellenére a helyzet, ahogy nekem se. Csak hogy húzzam az agyát, ellépek tőle, és tusfürdővel végigdörgölöm izmos testét. Annyira gyönyörű, puha a bőre, izmos a teste... imádom!

- Te még nem vagy tiszta – kap el, és megmosdat.

Hosszas fürdőzés után kilépünk a zuhany alól, és szárazra dörgöljük egymást.

- Mi lenne, ha a hálóban folytatnánk? - karolja át a derekam.

- Mit tervezel? - túrok szőke tincseibe.

- Viszonzom a kedvességed.

Könnyedén felkap és elvisz a hálóba. Óvatosan lerak az ágyra és fölém mászik. Lágyan csókol, közben keze kalandozik testemen. Elidőzik a mellkasomon, hasamon és lejjebb is. Jólesően felsóhajtok, mikor megérzem magam körül. Már nyúlnék nadrágja után, de lefogja a kezem.

- Nem, ez most csak rólad szól – mosolyog.

Nem hagyja, hogy bármit is csináljak.  Csókokkal borítja testem minden négyzetcentijét. Hajába túrva sóhajtozom, mire csak mosolyog. Élvezettel kínoz. Fejemet dobálom és a lepedőt markolászom. Nem hagyja, hogy elélvezzek.

- Ennél többet érdemelsz – mosolyog rám.

Olyan élvezetekben részesít, amikben még nem igazán volt részem. Nem hittem volna, hogy ilyen kéj és szenvedély létezik. Forró csókjai égetik a szám, a bőröm, mindenem. Egész éjszaka kényeztet.

Egy kimerítő és teljes mértékben kielégítő szeretkezés után itt fekszem, karjaim közt az orrkendős szöszivel és nem bírok aludni. Máskor ezzel nincs gond, úgy elalszom, mint akit agyonütöttek. Még az se segít, hogy hallgatom Rei egyenletes szuszogását. Óvatosan felkönyökölök és a beszűrődő ezüstös holdfényben figyelem őt. Izmos karját, kócos tincseit, lassan emelkedő és süllyedő oldalát. Annyira gyönyörű. Az örökké valóságig tudnám nézni őt. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, muszáj megérintenem selymes bőrét. Végig simítok izmos karján, de nem ébred fel. Többször megismétlem a mozdulatot, mégse kel fel. Szőke tincsein simítok végig, mire megmoccan. Izmai lágyan hullámzanak bőre alatt. Annyira kívánatos, annyira gyönyörű. Nyakához hajolok és könnyű csókot lehelek az érzékeny bőrre. Imádja, mikor ezt csinálom. Még álmában is megborzong. Istenem, hogy lehet valaki ilyen szexi?

- Csodálatos vagy – suttogom.

Szerencsémre nem ébred fel. Kicsit mocorog, mire karja lecsúszik az oldaláról a hasához. Nem baj, újra simogatni kezdem.

- Teljesen megváltoztattad az életem. Nem vagyok szent, ezt te is tudod, de mégis elfogadtál olyannak, amilyen vagyok. Olyasmit mutattál, amiről már teljesen megfeledkeztem. Utoljára talán gimiben voltam szerelmes, azóta senkibe. Már azt se tudtam milyen ez az érzés. Aztán jöttél te, és megmutattad. Elérted, hogy beléd szeressek.

Jólesik kimondani ezeket a szavakat. Súlyosak és komolyan is gondolom őket. Sok mindent rám lehet mondani, de azt nem, hogy játszom mások érzéseivel. Főleg azokéval nem, akiket szeretek. És ez a lökött szöszi is ilyen. Érdekes a sors fintora, hogy pont vele hozott össze. Nem elég, hogy rivális banda tagja, még heteró és homofób is volt. Most mégis velem van. Ennek csak örülni tudok és remélhetem, hogy boldog velem. Én mindenesetre az vagyok. Nagyon is. Újra elhelyezkedem mögötte. Hátához simulok, átkarolom vékony derekát, és nyaka hajlatába fúrom az arcom. Szinte azonnal elnyom az álom.