2017. szeptember 3., vasárnap



68. fejezet

Reita pov

Ezt nem hiszem el. Már épp kezdtünk volna belemelegedni végre, mikor el kell mennie valami értekezlek, vagy mi miatt. Nem tudom visszatartani, de csókot nem kap tőlem, a kis bosszúm. Ahogy becsukódik mögötte az ajtó bánatosan felsóhajtok. Magamra pillantok, figyelem álló farkam és bánatosan, gyors kézmunkával kielégítem magam. Lassan ez sem lesz elég, már nem élvezem ezt, csak szükségből csinálom magamnak. Toshival akarok lenni, de ő sosem ér rá, vagy ha igen akkor valamelyikünket mindig elhívják. Nagyon utálhatnak engem odafenn, hisz még ez sem akar összejönni nekünk. Egyre idegesebb, egyre feszültebb vagyok miatta, ami a többieknek is feltűnik, alig mernek megint hozzám szólni. A próbákra szívesen járok, legalább lefoglalom magam valamennyire, de a végtelenségig ott sem maradhatok.
Az idő gyorsan telik, a dalt sikerül egy csoda folytán összehoznom, viszont ami még nagyobb csoda, hogy mindenkinek tetszik is. Azonnal hozzálátunk átírni a többi hangszerre is, Ruki pedig szöveget alkot hozzá. Mindenáron be akarja venni majd a setlist-be, tarolni akar vele, én viszont már nem. Nem a versenyszellem tűnt el belőlem, hanem normális keretek között akartam ezt tartani, hogy ne vérre menjünk, de valahogy mindig itt kötünk ki. Elmondom Rukinak is, aki felsóhajt, hisz nagyon is érti, mire gondolok. Miyuki miatt nagyon ki van, hisz nem lehet, vele amennyit akar, hiába nem nyafog a párja, hiába tűri, hogy az énekes hajnalok hajnalán essen haza fél hullán.
- Rendben van. Holnap lesz megbeszélés. – sóhajt.
- Nekünk is oda kell menni? – kérdezem panaszosan.
- Nem. Csak Kainak és nekem kötelező a bandából.
- Végre! Akkor egy nap pihi? – csillannak fel a szemeim.
- Jaja, már akinek. – mordul.
- Nyugi, majd te is fogsz pihenni… Estére… - menekülök ki vigyorogva.
Még hallom, ahogyan a csukott ajtónak vágódik valami, a fejem helyett. Nyugodtan megyek haza, Toshi ma átjön elvileg, de nem reménykedem. Majd a törpe tűzokádótól függ mikor szabadul.
Valami könnyebb, ellenben annál táplálóbb vacsorát dobok össze, hogy kedvesemnek legyen energiája majd holnap. Bevetem a tudásomat, de nem jön haza mire kész vagyok. Sokáig fenn maradok, de egy idő után bealszom. A vacsorát az asztalon hagytam egy üzenettel, hogy vigyázzon magára. Csalódott vagyok, a kanapén alszom most kivételesen, hisz itt nyomott el a fáradság.
Reggel persze kiállt nyakkal, vállal, és sajgó karral kelek a telefonomra. Ruki az. Mi a fenét akar ilyenkor?
- Mond. – mordulok a telefonba.
- Mégiscsak be kellene ugranod. Kai lázas, nem tud jönni. – hallom a hangján, hogy kétsége van esve.
- Hova kell mennem? – megyek bele azonnal, hisz jobb, ha a leader-sama kipiheni magát, mert nyakunkon a fesztivál.
Ruki mondja a címet, majd bontja a vonalat. Kelletlenül kászálódom fel és a fürdőbe veszem az irányt. Egy gyors, frissítő hidegzuhany után pedig, magamra kapok pár tiszta ruhát, a részemmé vált orrkendőt, aztán bakancs, bőrkabát és már indulhatok is. A bejáratnál láttam Toshi cipőjét, szóval nálam van. Sebaj, legalább csend lesz neki, ha pedig szerencséje van ki is tudja pihenni magát valamennyire.

Mire odaérek Ruki már toporzékol az idegességtől. Szegénynek hatalmas nyomás van a vállain, így érthető minden, amit most felindulásból csinál vagy mond.
- Menjünk. – mordul, mögém áll majd taszigálni kezd befelé.
Kivételesen nem szólok semmit sem. Míg megyünk fel Ruki elmondja hogyan döntött, mire elkerekednek a szemeim, de tökéletesen megértem az indokokkal együtt. Megmosolyogtat. Sosem láttam ilyennek a chibit, mégis örülök annak, hogy van ilyen oldala is. Hatalmasat nőtt a szemembe, bár tudna máskor is ilyen lenni. A tárgyalóban már ott a menedzserünk, az ő menedzserük a főnökség, a szervezők, a staffosok nagyja és Kaoru, de az énekes sehol. Csendben helyet foglalunk és várunk.
- Hogy-hogy nem Kai-san jött? – kérdezi Kaoru kedvesen.
- Lázas ezért beugrottam helyette. – meglepő mennyire normális tud lenni.
- Jobbulást neki. – int.
- Átadom. – mondjuk egyszerre Rukival, amin elnevetjük magunk és a gitáros is mosolyogva bólint.
Nagy sokára végül csak megérkezik Kyo is gonosz vigyorral az arcán. Szemeiben látom kész tervvel érkezett a döntés kimenetele végett. Mérges lesz, mikor meglát, de Kaoru pillantása beléfojtja a szót mielőtt bármit is mondhatna.
- Nos, akkor, most hogy már mindenki itt van, kezdjünk is neki. – csapja össze a tenyereit a fesztivál szervezője.
 - Mielőtt bárki bármit mondana, szólhatnék? – kérdezi Ruki azonnal én meg csak elmosolyodom.
- Öhm… Ez… ööö… Csak nyugodtan Ruki-san. – zavarodik össze azonnal.
Ruki komoly arccal a Dir en Greyesek felé fordul, addig hátradőlök a székben, felkönyököl, mindkét kezével az asztalra összefűzi az ujjait, majd megszólal.
- Lemondunk a fesztivált záró fellépésnek jogáról. – egyenesen mondja ki kertelés nélkül.
- MIIIIII? – esik le mindenkinek az álla.
Fel voltak készülve a vérre menő küzdelemre a két énekes között, erre most az egyik kijelenti, hogy lemond a jogáról. Kyonak leesik az álla, teljesen lesokkolt, most látom, életemben először ennyire kiülni az arcára az érzelmeket miközben nem a színpadon van. Kaoru is ledöbben, de hamar összeszedi magát.
- Biztos ezt akarja Ruki-san? – kérdezi nyugodt arccal, de hangjában még mindig érezni a döbbenetet, meg némi tiszteletet is.
- Alaposan megfontoltam a dolgokat, de igen… Ezt akarjuk. – nem lehet megingatni hisz már döntött és, ha Ruki valamit eldönt az úgyis lesz.
- Persze, mert rájött a kis törpe, hogy jobbak vagyunk náluk. – találja meg a hangját Kyo.
- Magasabb vagyok nálad és éppenséggel nem. – Ruki a megtestesült nyugalom.
Ki ő és hova lett az igazi Ruki?
- Dehogynem. Beszartál valld csak be. Mi más okod lett volna rá? – mondja fennhangon, mire megfagy a levegő a teremben és szinte tapintani a feszültséget.
- Nem lényeg ki zárja a fesztivált, nem ez dönti el ki a jobb. – mondja.
- Chh… - mordul. – Vagy ez visszavágó, mert Toshi átengedte a tehetségtelen basszerosotoknak a győzelmet a versenyen? – próbálkozik tovább.
- Kyo! – szól rá egy nagyon mérges leader-sama. – Azonnal kérj bocsánatot. Reita semmivel sem rosszabb, mint Toshi, egyszerűen más a stílusa. Hiába vagyunk rivális banda, tudd hol a határ!
- Nem Kaoru-san, nincs semmi gond. Nem haragszom. – mondom.
- Na, ne… - mordul Kyo.
- Szabad megkérdeznem mi az oka? – szól közbe a menedzserünk.
- Egyszerűen túl sokfelé kell most figyelnem, ahhoz, hogy rendesen meg tudjuk most csinálni a finálét. – vonja meg a vállát.
- Alkalmatlan. – mordul bajsza alatt tovább az énekes, mire elegem lesz.
Mosolyogva fordulok Kyo felé, és halál nyugodtan szólalok meg, nem szabad kimutatnom mennyire felhúzott.
- Tudod Kyo, nem alkalmatlan csak tudja mérlegelni a dolgokat. Ráadásul nekünk egyáltalán nem add többet a finálé, hacsak nem problémával. Nekünk a legfontosabb, hogy a rajongóinknak játszhassunk, hogy ők is élvezzék velünk a koncertet, ez pedig nem a zárástól fog függeni, vagy, hogy utolsó előttiek leszünk. – vonom meg a vállam.
- Jól mondod Rei. – vereget vállon az énekes mosolyogva.
- Rendben van. – adja fel az énekes. – Ez az indok már tetszik. – vigyorodik el, ami meglep minket.
- Akkor nekünk nincs is tovább dolgunk itt. – mondja a menedzser, mire felállunk.
- Sok sikert. – nyújtom a kezem Kaoru felé, mire feláll, megrázza és megköszöni.
Kyo felé is nyújtom a kezem. Először nem akarja majd mégis.
- De, ha megint megbántod Toshi… készülj fel, mert kicsinállak… - mordul.
- Ez esetben, külön kérni foglak rá. – mondom mosolyogva.
Elismerően bólint, talán megnyugodott kicsit. Rukival is kezet fognak, majd elköszönünk és távozunk. Azt hiszem a fesztivál idejére félretettük az ellenségeskedést.
- Nem tudtam, hogy ilyen is tudsz lenni. – nevetem el magam már kint.
- Tudom hol a határ, csak nem mindig tartom be. – nyújtja ki nyelvét, de mosolyog.
- Akkor siess haza az asszonyhoz. – mondom és én is hazafelé indulok, amint lent vagyunk.

Az idő rohamosan telik. Habár lemondtunk a záró fellépésről így is rengeteg dolgunk van. Bele sem merek gondolni mi, lenne ellenkező esetben. Toshi a hír hallatán a nyakamba ugrott mikor újra találkoztunk, bár ő sokkal jobban örült annak, hogy Kyoval nem estünk egymás torkának, hanem kitettük a fehér zászlót. Kai nagyon büszke volt ránk, főleg Rukira amiért vissza tudta fogni magát, meg is dicsérte, azóta pedig a törpe még vidámabb, teljesen felvillanyozódott, kétszáztíz százalékon pörög. Bár nagyon aggódik, mert mostanában Miyukinak egyre gyakoribbak a fájásai. Aggódik, hogy koncert alatt indul meg nála a szülés, ő pedig nem tud ott lenni. Mindenáron apás szülést akar, amit meg is tudok érteni.
Toshival meg alig találkozunk az utóbbi időben, hisz besűrűsödött a naptárjuk. Nem is látom, csak telefonon, pontosabban sms-ben kommunikálunk, hogy ne zavarjuk a másikat munka közben, de kezdek beleőrülni a hiányába.
- Toshit akarom. – nyafogok már otthon egy magam, kidőlve a folyóson.
- Az jó, mert én meg téged akarlak. – hallom meg a hangját.
Felkapom a fejem és azonnal elmosolyodom.
- Átjöttél? – feltápászkodom.
- Legalább most aludjunk együtt, ha eddig nem volt időnk. – hozzám bújik.
- Holnap hosszú és kemény napunk lesz. – mondom fáradtan.
- Igen, de hatalmas buli lesz. – nyakamba csókol.
- Menjünk pihenni. – ajánlom.
Panaszosan felnyög, gondolom mást akart, de nekem most semmi erőm hozzá, hiába akarom őt rettenetesen.

Toshiay pov

Teljesen kimerít ez a sok készülődés, alig bírom magam haza vonszolni. Reitával is a kommunikáció arra a szinte esett vissza, hogy csak SMS-t írunk egymásnak. Az azért vigasztal, hogy nem csak nekem szűnt meg a magán életem, viszont kissé féltékeny vagyok Kyora és Diere, mert ők legalább együtt vannak. Rei is sokat melózik, ők is nagyon készülnek a fesztiválra. Arra már gondolni se merek, hogy beszéljek a húgommal. Nincs se erőm, se időm rá. Szinte alig hiszem el, hogy kapok egy nap szabadot. Azt se tudom mikor tudtam utoljára pihenni. Szerintem át fogom aludni az egészet, pedig kedvesemmel tölteném, de nincs hozzá erőm. Hajnalban esek haza, és szó szerint az ágyba ájulok. Nem tudom hogy jutottam haza, de nem is érdekel. Csak késő délután kelek fel.
- Rei? - nyammogom, ahogy kikómálok a nappaliba.
Sehol senki, tehát melózik. A konyhában találok enni valót. Keserűen elmosolyodok. Biztos várt rám. Ettől csak még kellemetlenebbül érzem magam. Valahogy majd kárpótolni fogom. Kajálok és rendet rakok. Nem tudok mit kezdeni magammal. Mikor már az életemet is elunnám, megjön kedvesem. Azonnal hozzá sietek és forró csókkal üdvözlöm. Az ilyen apró meghitt pillanatok tartják bennem a lelket. Együtt vacsorázunk, és meglep, amit kedvesem mond. Hogy a vezetőség összeült tárgyalni a fesztiválról.
- Mire jutottatok? - kérdezem.
- Majd megtudod a törpédtől – vigyorog önelégülten.
- Nem ér – duzzogok.
Sajnos semmi izgalmasat nem csinálunk, csak megfürdünk és alszunk. Hiába aludtam át a napot, még mindig kómás vagyok. Reggel sajnos kelni kell, ami nehezen megy, és késve indulok. Bent furcsa légkör fogad. Mindenki feszülten vár.
- Történt valami? - nyögöm.
- Igen. Ülj le, és elmondjuk – int Kao.
Leülök Die és Shinya mellé a kanapéra.
- Tegnap beszéltünk a szervezőkkel és Rukiékkal tegnap, hogy ki zárja majd a fesztivált – vág a közepébe Kyo – Az a károgó talán a gatyájába csinált vagy nem tudom, de lemondott arról, hogy övék legyen a finálé.
- Mi? Ez komoly? - esik le Die szája.
- Mi a fene? – Shini és a visszafogottság.
- Ő maga mondta. Ezzel bizonyította, hogy jobbak vagyunk náluk – vigyorog önelégülten énekesem.
- Kyo, megint kezded? - fáradtan dörzsöli a halántékát Kao.
- Most miért? Ez tény.
- Tegnap is megbeszéltük, ne kezd megint – kezdi elveszíteni a türelmét.
Farkasszemet néznek, és próbálják érvényesíteni az akaratukat a másik fölött. Félelmetes ez a néma kommunikáció.
- Srácok – szólok közbe – Akkor ez azt jelenti, hogy miénk a finálé? - kérdezem.
- Király! - vigyorog Die.
- Mit mondott Ruki? Miért mondott le erről? - kérdi Shini tárgyilagosan.
- Azt, hogy túl sok felé kell figyelnie – nyugszik le Kao is.
- Mi olyan fontos neki? - túr a hajába Kyo.
- Ha jól sejtem, akkor mostanában fog szülni a húgom – világosodom meg.
- Mi? Máris? - nyílik nagyra dobosom szeme.
- Aha. Már elég nagy a hasa.
- Ha ezt megbeszéltük, szerintem készüljünk fel – indul Kao a gitárjai felé.
Mindannyian követjük a példáját.
- Próba után beszédem van veled – kapja el a karom Kyo.
Olyan fény csillan a szemében, hogy jobb nem ellentmondani neki. Egész nap keményen próbálunk, csak ebédelni állunk meg. Még cigi szünet sincs. Estére végzünk csak.
- Kyo, megyünk? - kérdi Die, mikor már pakolja össze a cuccait.
- Még beszélni akarok Toshival.
- Oké, a kocsiban megvárlak – és megy is.
Kyo megvárja, hogy mindenki elhúzza a csíkot.
- Hallgatlak, mit szeretnél? - gyújtok cigire.
- Szóval, újra együtt vagytok – jelenti ki hidegen.
- Igen, de nem értem mit akarsz ezzel. Kibékültünk, szent a béke köztünk. Boldog vagyok, ha emiatt aggódsz.
- Az ő érdekében ajánlom, hogy minden rendben legyen. Neki is mondtam már tegnap, de neked is elmondom. Ha csak egyszer hozzád ér, nagyon megkeserüli.
- Kyo, kedves, hogy aggódsz, de most nem kell. Boldogok vagyunk, szeretjük egymást, és csak ez számít, nem?
- Szörnyen naiv vagy – sóhajt lemondóan.
- Lehet – vonok vállat – De nem érdekel. Ő ilyennek szeret és kész. Kyo, kérlek, ne szólj bele ebbe, jó? Kösz, hogy aggódsz értem, jól esik, de...
- De mi? Mi lesz, ha megint szakítotok?
- Nem fogunk – jelentem ki határozottan – Tanultunk a hibáinkból. Sokat változtunk mindketten, és tudjuk hol hibáztunk.
- Tényleg? Hol?
- Ott hogy nem bíztunk egymásban.
- És most bíztok?
- Igen, teljes mértékben.
- Marha – sóhajt lemondóan énekesem.
Kyo sokáig fürkész, de állom a tekintetét. Nem érdekel, hogy nem tetszik neki. Mikor megunja, elindulunk haza. Őt Die várja, engem senki. Unottan megyek haza, remélem Rei még ébren van.
A napok rohannak, szinte csak beájulok az ágyba. Bármit is szeretnék kedvesemtől, nincs erőm, pedig minden porcikám kívánja. Annyira hiányzik már, az érintése, a csókja, ő maga. Remélem hamarosan vége ennek az egésznek, és akkor együtt lehetünk. Sajnos, ahogy közeledik a koncert, egyre idegesebb vagyok.

De végre valahára eljön a koncert napja. Izgatottan készülődünk a koncertre. Ugyan mi zárjuk, és még van pár óránk kezdésig, de jobb előbb elkészülni, mert ki tudja, mi jöhet közbe. Mivel sok a fellépő és kevés az öltöző, ezért több zenész osztozik az öltözőn.
- Ne már! Ez most komoly? - hörren Die.
A kiírás szerinte a Gazettevel leszünk együtt. Próbálom elrejteni a mosolyomat. Végre láthatom Reit. Az utóbbi pár hétben alig láttuk egymást. Mindketten sokat dolgoztunk, főleg mert a fesztiváloknál mindig sok a macera, nehéz összeegyeztetni, hogy kinek mennyi ideje van, hogy állítsa össze a cuccát, hogy legyen a váltás és mindezt úgy, hogy ne legyen a kelleténél nagyobb káosz. Ezektől eltekintve szeretek ilyenkor fellépni, főleg a rajongókat.
- Srácok, viselkedjetek majd – kéri Kao, ahogy elkezdünk lepakolni.
- Toshi biztos örül majd – jegyzi meg Kyo.
- Még szép – vigyorgok.
Az egyik sarokba ledobom a cuccaim és elkezdek kipakolni. Szinte már mindenünk itt van. Először a nadrágom cserélem le cicanacira és szoknyára. Felveszem az edzőcipőm és szabadulnék meg a pólómtól, mikor nyílik az ajtó.
- Ez csak vicc, ugye? - hörren Ruki.
Leügyeskedem a pólóm és szembe találom magam az öltözőtársakkal.
- Toshi, hova lett a hajad? - csodálkozik.
- Valamelyik kukában. Nem tetszik?
- De nagyon is – túr rövidre nyírt hajamba.
Magához húz és megcsókol. Átkarolom a nyakát és hozzásimulok. Keze a derekamra vándorol.
- Menjetek szobára – jegyzi meg Kyo.
Nem foglalkozom vele, csak mutatom, hogy kapja be.
- Vedd elő – nevet.
- Neked soha – fordulok felé – Csak neked – mosolygok kedvesemre.
- Ne most dugasd meg magad, arra ráérsz koncert után is.
- Srácok! - köszörüli meg a torkát Kao.
- Lehetne azt, hogy megtűrjük egymást? - kéri Kai.
- Benne vagyok, egymás marása helyett készüljünk fel – ért egyet Kao.
Kölcsönösen kerüljük egymást és a saját dolgunkkal foglalkozunk.
- Fiúk, van valakinél egy kézszorító? Fáj a kezem – szólal meg Aoi.
Épp a táskámban kutatok, és a kezembe akad a keresett tárgy.
- Bocs haver, nincs – sóhajt lemondóan Kai.
- Tessék – nyújtom felé az enyémet.
- Kösz – nyögi meglepetten a gitáros.
- Milyen nagylelkű vagy – fintorog Die.
Válasz helyett hozzá vágom az első kezembe akadó tárgyat, ami egy cigis doboz. Aoi meglepetten pislog hol rám néz, hol a szorítóra. Nem foglalkozom egyik gitárossal sem, csak megkeresem a felsőm, mert végig magamon érzek egy éhes tekintetet.
- Sziasztok! - jelenik meg Miyuki is.
- Te meg? - lepődöm meg.
- Gondoltam megnézlek titeket. Taka-chan hozott be – mosolyog.
- Úgy nézel ki, mintha lenyeltél volna egy dinnyét – vihog Die.
- De seggfej vagy! - kapja fel a vizet Ruki – És megtennétek, hogy eloltjátok a cigit? Nem tesz jót sem Miyukinak, se a kicsinek! - kel ki magából a törpe.
- Mintha te nem bagóznál – jegyzi meg Die, miközben a cigi a szájában fityeg.
Ruki döbbenten hápog.
- Ezt mindenki tudja rólad – von vállat gitárosom.
- De leszokóban vagyok.
- Abban igaza van Taka-channak, hogy szörnyű nagy füstöt csináltatok – mosolyog húgom és legyezgetni kezdi magát.
Még elszívjuk a megkezdett szálakat, és nem is gyújtunk rá többet.
- Bébi, ülj le, pihenned kell – ugrik Ruki.
- Nem kell aggódnod, jól vagyok – mosolyog.
- Még szép hogy nem, hisz a húgom vagy – vigyorgok.
- Épp ezért a család tagja – karolja át a vállát Die – szóval jegyezd meg Pöttöm, örülj neki, hogy kölcsönkaptad tőlünk.
- Ő nem egy tárgy – szól közbe Shinya.
Miyuki felnevet, és Die oldalába csíp, mire az ugrik egyet. Mindenki felnevet, Die közeledik Miyuki felé, és megpróbálja elkapni és megcsikizni.
- Te vadbarom! Mit csinálsz? Nem szabad így bánni egy terhes nővel! - ugrik közéjük.
- Mint a gyerekek – sóhajt dobosom.
- Ne félj Taka-chan, edzett vagyok – nevet a kismama.
Miyuki hamar megbékíti a törpét.
- Azért ne nyúzzátok szegényt – tesz rendet Kao – Végig itt leszel? - fordul húgomhoz.
- Igen, úgy terveztem. De a bulit nem hiszem. Majd meglátom.
- A koncertet is megnézed, vagy hátul maradsz? - kérdi Shinya.
- Még kitalálom, de ha ennyire akarjátok, hogy nézzelek titeket, akkor jó – nevet Miyuki.
- Kérlek, tisztelj meg minket kitüntető figyelmeddel – borul térdre Aoi.
- Ha ennyire kéred, talán – játszik rá.
- Micsoda kegy – ájuldozik Uruha.
Tovább viccelődünk, és készülődünk.
- Toto, maradni akarsz majd a bulin? – kérdi Rei.
- Nem tudom, még meglátom – vonok vállat.
Csak biccent, tehát még ő se tudja mi legyen a koncert után.
- Szerintem maradjunk és ünnepeljük meg a hatalmas finálét, amit a legjobbak zárnak – vigyorog Die.
-  Ruki mondta le, mint látjuk nyilvánvaló okokból  – világosítja fel Kao.
- De mi vagyunk a legjobbak – makacskodik.
- Nem mindegy, hogy ki zárja a fesztivált? – mondja unottan Shini.
Miyuki próbálja összehúzni magát. Valamilyen szinten mindig a két banda közé szorul. Ruki felfújja az arcát és próbál nyugodt maradni, a két gitáros meg inkább készülődik, Kai meg a fejét fogja. Rei meg… elsötétült tekintettel figyeli Diet.
- Azért nem mi vagyunk az egyetlen rock banda japánban – szólalok meg – Vannak akik szintén jók.
- Csak az X és a Luna sea jobb nálunk, ez tény, de kevesen érnek fel hozzánk – jegyzi meg Kyo, és felveszi az előre kikészített inget – De ezt te is tudod, ahogy azt is, hogy az egyik legjobb vagy.
- Ezzel nem vitatkozom, de vannak mások is.
Rei döbbenten figyel, szerintem alig hisz a fülének.
- Igen, de az nagyon kevés. Arra célzol, hogy az a vadbarom jobb, mint te? – kérdi Kyo lenézően és Rei felé int.
Mielőtt Rei bármit visszaszólhatna, a szájára szorítom a kezem.
- Ő nyerte meg pár éve azt a versenyt – érvelek.
- Igen, mert te visszaléptél. Ennyi – von vállat a törpém.
Mielőtt bármit vissza szólhatnék Kaoru megelőz:
- Most fejezzétek be! – csattan fel, mire síri csönd telepszik ránk – Nem azért vagyunk itt, hogy gyerekek módjára civakodjunk. Az a dolgunk, hogy egy oltári koncertet adjunk azoknak, akik szeretnek minket. Nem mindegy, hogy ki a jobb? A rajongóknak úgyis a kedvence a legjobb a világon. Ha már minden áron rivalizálni akartok, jó lenne, ha az inkább a lemezkiadásban nyilvánulna meg, ahogy régen. Attól, hogy rivális banda vagyunk, nem kell a másik torkának ugrani – Kaoru mély hangja és komoly szavai szinte visszhangoznak – Tudom, nem szólhatok bele a Gazette dolgaiba, de kérlek titeket tegyetek így.
- Beszélek velük – bólint Kai.
- Köszönöm – sóhajt Kaoru – Most, hogy ezt tisztáztuk, készülődjünk, mert nemsokára mi jövünk.
Laeder-sama részéről vége a beszélgetésnek, és mindenki foglalkozik a maga dolgával. Érezhető a nehéz légkör, de nem tudom megmondani, hogy pontosan mitől. Feszültség? Nyugtalanság? Döbbenet? Tényleg nem tudom. Ahogy lehet, a két banda kerüli egymást, ami nehéz ez öltözőben, főleg, mikor az izmainkat lazítjuk. Segítünk egymásnak ahogy lehet. Mivel Die a legmagasabb csak ő tudja kiropogtatni a hátam. Egymásnak háttal állunk, összekulcsoljuk a könyökünk, és Die előre hajol, én meg elterülök a hátán. hallom, ahogy az ízületek ropognak, főleg, mikor a lábam is felemelkedik a földről. Kicsit megtart, majd visszaenged, és én is elismétlem vele ezt.
- Kösz – mosolygok.
Válasz helyett mosolyogva megpaskolja a derekam.
- Fogytál Totchi? – kérdi.
- Nem tudom, miért? – vonom meg a vállam.
- Csak mert úgy emlékeztem, hogy nehezebb vagy.
- Passz – vonok vállat.
Ő se foglalkozik a kérdéssel többet.
- Fiúk! Öt perc múlva gyertek a színpadra! – jelenik meg a Gaze egyik staff-osa.
- Oké – mondja Kai.
- Toshiya, kösz – lép hozzám Aoi és felmutatja a szorítóm.
- Nincs mit, ha már nem kell, csak dobd a táskámba.
- Oké – mosolyog és megy.
- Megnézel minket? – kérdi Rei.
- Szeretnéd? – mosolygok sejtelmesen.
- Igen.
- Akkor igen – mielőtt menne, még lop egy csókot.
Mosolyogva figyelem őket. Miyuki is velük megy, hogy majd a színfalak mögül nézze őket. Nem sokkal a távozásuk után megjelennek a mi embereink is, hogy gyorsan átbeszéljük a tennivalókat. Nagyon örülök, hogy végre láthatom a kedvesem, mert az utóbbi napokban csak aludni jártunk haza, vagy a sajátlakásunkba. De ez a munka ezzel jár, mindketten tudjuk ezt. Mikor vége a technikai fejtágításnak a színpad mögé megyünk, hogy beállítsunk a hangszereket. Szerencsére Shini dobszerkója már félig össze van rakva. Tudom, hogy most itt kell lennem, de legszívesebben a koncertet nézném. Szerencsére nincs sok dolgunk, a technikusok szinte mindent megcsináltak már, nekünk csak ellenőrizni kell.  Baromi meleg van, nem tudom mi lesz a színpadon, mert ott még a lámpák is fűtenek. Majd szerzek két hideg üdítőt és végre mehetek nézi a koncertet. Sajnos a feléről így is lemaradtam. Miyukihoz megyek, és a kezébe adom a vizet.
- Kösz – mosolyog.
Csak legyintek és mosolyogva figyelem kedvesem. Nagyszerűen játszik, nagyon bele éli magát. Nem szívesen mondom, de Ruki nagyon jó, sokkal jobbak most hogy visszatértek a mélyebb és vadabb hangzáshoz. Aoi és Uruha mint két díva adják elő magukat, Kai folyamatosan mosolyog, ami nagyon aranyossá teszi. Rei meg… na igen. Ahogy berogyaszt és gatya megfeszül a combján és formás fenekén… nagyon szexi. A közönség is imádja őket, főleg, mikor Ruki mellé áll Rei, és az énekes végigsimít a basszeros belső combján. Mosolyogva figyelem őket. Mindenki csak álmodozhat arról, hogy megkapja a szöszit, de én velük ellentétben nem álmodozom, mert az enyém. A következő pillanatban Ruki Uruha elé áll és az arcát és a mellkasát simogatja, mire az elvigyorodik.
- Téged nem zavar? – kérdezem.
- Nem, ez csak műsor és a rajongóknak szól. És te?
- Rei elmondta, hogy a fansercive-n kívül nem bírj elviselni más férfi érintését. Tehát nincs okom panaszra.
- Meg azok után, amit ti csináltatok a színpadon – nevet.
Hát igen, mi se voltunk szentek az biztos. Még eljátszanak egy-két számot és vége. Sajnálom, hogy lemaradtam, de sajnos ez van.
- Már azt hittem, nem jössz – áll mellém kedvesem.
- Bocsi, de elraboltak és csak most tudtam megszökni – mosolygok.
- Tényleg? Ha vártál volna, megszöktettelek volna.
- Mint a hős lovag?
- Pontosan úgy.
Felnevetünk, és sajnos mennie kell, mert mi jövünk. Van még tíz percünk kezdésig. Utolsó hangosítás, próba és megbeszélés után mehetünk. Ahogy felcsendül az intro, egyesével felvonulunk, mire a rajongók fülsértő sikításban törnek ki. Elmosolyodom, szeretem ezt hallani. Kézbe veszem a basszerom, elfoglalom a helyem és várok, hogy kezdjünk. Kyo azonnal mélyről jövően a mikrofonba hörög, és kezdjük. Csak a lendületes, és vad számokat válogattuk össze, hogy egy elképesztő élményben részesítsük a rajongókat. Mindannyian kerülgetjük egymást, folyamatosan mozgok és előadom magam, ahogy szoktam. Már a második számnál innom kell, nagyon meleg van, pont ide süt a nap, és még a reflektorok is fűtenek. Ahogy hátra hajtom a fejem és iszom, felsikolt néhány lány. Ez jó ötletet ad és el is mosolyodom. A következő szám végéig várnom kell, mert akkor van időm, hogy levegyem a felsőm. Minden lány hatalmasat sikít, még földugóval is hallom. Mielőtt átvenném az új basszert, a színpad szélére megyek, és megint iszom, de „véletlenül” jobban megdöntöm az üveget, így a szám szélén folyik végig. Fél szemmel látom, hogy Rei a húgom mellett áll és figyel. Ördögi ötlettől vezérelve magamra öntöm a maradék vizet. Szerencsére itt a víz nem okoz kárt az elektronikai cuccokban. Az üres palackot bedobom a rajongók közé, és megyek, hogy zenéljek. A hűs vizet szétkenem magamon. Ez tényleg jól esik, kicsit lehűt. Alig veszem magamhoz a hangszert, jön a következő szám. Épp átmegyek Die mellé, mikor a fülemhez hajol:
- A seggednek annyi lesz – és Rei felé int.
- Nem baj - nevetek.
Ő is nevet és egyszerre hörgünk bele az előtte lévő mikrofonba. Visszamegyek a helyemre, ahol körbe fordulok, közben lendítem a basszerom. A szoknyám is fellibben, ami nem zavar. Hadd gyönyörködjenek bennem a rajongók. Ők csak nézhetnek, de nem kaphatnak meg. Csak egy valaki kaphat meg, és ő a színpad szélén áll, kigúvadó szemekkel. Előre megyek a színpad szélére, és ott teszem magam. Ahogy visszaindulok a helyemre, Die elkap és átkarolja a nyakam és a hajamba túr. Felnevetek és félre lököm a kezét. Kyo nem sok időt hagy nekünk levegőhöz jutni, azonnal jön a következő szám. Idő közben Die is ledobta a trikóját. A rajongók örülhetnek, hárman félmeztelenek vagyunk. Az utolsó szám előtt megint leöntöm magam vízzel a színpad szélén, de ezúttal a hajam is bevizezem. Összeborzolom a hajam, majd egyik kezemmel lassan lehúzom, így végig simítok a nyakamon majd a mellkasomon, kicsit elidőzök a hasamon, majd beakasztom az ujjam a szoknyám szélébe és kicsit lehúzom. Másik kezemmel közben újra a hajamba túrok. A rajongók legnagyobb bánatára nem húzom lejjebb a szoknyám, sőt, magammal se játszom tovább. Felfrissülve megyek hátra a hangszeremért, hogy egy fergeteges fináléval zárjuk a koncertet és a fesztivált is. Több időt kaptunk, mint a többi banda, amit ki is használunk. Sajnos az időnk így is véges, és be kell fejezni a koncertet. Amint elhallgat miden hangszer, felzúg a közönség. Bedobálunk pár pengetőt, vizes üveget, törülközőt és elindulunk lefelé.

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok :) Remélem azért még bele veszitek a boldog nagybácsit, és lesz egy fejezet legalább Miyuki szüléséről, hogy érinti ez ,ajd a két bandát. köszi hogy olvashattam

    VálaszTörlés