69. fejezet

Reita pov

Toshiya nagyon kelleti magát a színpadon. Simogatja mellkasát, aztán lejjebb is csúszik a keze, de legnagyobb bánatomra nem mehetek ki és teperhetem le a színpadon mindenki előtt, pedig a rajongóknak aligha lenne kifogása ellene. A koncert vége felé Miyuki megragadja karomat és hevesen zihálva kap hasához.

- Miyuki? – aggódva tartom meg.

- A baba… Azonnal kórházba kell menni, azt hiszem megindult a szülés… - zihálja.

- Mi? – Elkerekedik a szemem, majd gyorsan észbe kapva karjaimba emelem a lányt és már rohanok is vele.

Az öltözőben vannak a többiek és mikor meglát minket Ruki elsápad.

- Ne most ájulj el apuka, hanem vidd be a szerelmed a kórházba. – mondom, de nem teszem le Toshi húgát, így is fájdalmasan kapaszkodik bennem.

Ruki fénysebességet megszégyenítő gyorsasággal készül el és velem mögötte rohan a kocsihoz. Finoman beteszem Miyukit, bekötöm, aztán Ruki már száguld is vele a kórházba. Remélem biztonságban beérnek és minden rendben lesz. Ruki dob egy sms-t mikor már az orvosok kezében van kedvese, hogy minden rendben van és nemsokára apa lesz majd. Mindenki ideges, de nem tudok sokáig a seggemen maradni, mert Toshiéknak vége a fellépés. Alig jön le a lépcsőről, kirántom a többiek közül és felnyomva a falra már csókolom is hevesen.

- Gratulálok nagybácsi. – suttogom a fülébe mielőtt betámadnám a nyakát.

- Micsoda? Máris? Menjünk utánuk! – bontakozik ki ölelésemből és rohan fürdeni.

Morogva megyek utána, bezárom az ajtót, szerencsére nincs más itt csak mi.

- Toshi. – keményen állok már ennyitől is, hogy látom meztelenül.

- Mi az? – fordul felém idegesen.

- Nyugi. Ruki vele van, nem lesz baja. Az énekes vigyáz a húgodra, már szólt, hogy a dokik is segítenek. – lépek egyet közelebb, mire kedvesem nagyot nyel.

- Oh… Akkor jó… - remeg a hangja, tekintete végig száguld rajtam.

- Majd bemegyünk utánuk, de egyelőre hadd maradjanak kettesben… ahogy mi is… - megvillannak a szemeim és leveszem a maszkom, amit mostanában erőltettek rám orrkendő helyett.

- Rei…ta… - remegni kezd, főleg mikor elé érek, és finoman végig simítok vizes testén.

Kedvesem panaszosan felnyög, de aztán nekem esik. Nem ellenkezek. Nekiesünk ugyan az egyik falnak, viszont ez a legkevesebb, ami most érdekel. Végre újra karjaim között van ez a kanos macska. Biztos, hogy nem engedem el, kezdetnek mondjuk hatmillió évig. Ajkaink vad csatát járnak, ahogy nyelvünk is. Nem tudok betelni vele, madarat lehetne fogatni velem, hogy végre egymáséi vagyunk megint. Úgy ölelem, úgy érintem, mintha most tenném először, de soha sem akarnám elfelejteni. Elfelejteni valóban nem akarom, testének minden egyes négyzetcentiméterét újra elmémbe vésem. Mikor kezem ágyékához ér, vad csókunk szenvedélyessé válik, amibe bele is nyög. Persze a hevesség egyáltalán nem múlik el egy pillanatra sem, ráadásul nagyon is ki vagyok éhezve, szóval innen nem megy ki úgy, hogy ne ejtsem teherbe.

- Rei… - sóhajtozik.

- Nem menekülsz, ne aggódj. – nevetek és már tágítom is.

Kényeztetem, ahogy csak tudom, annak ellenére mennyire kívánom már. Nem akarom elsietni a tágítást, szeretném, ha élvezné, utána van bőven időnk hevesnek lenni.

- Nem is akarok, de haladj már! – nyafog.

- Neked most Csitt a neved. – mordulok és finoman meghúzom kedvesem farkát.

- Te átok! – nyög fel hangosan.

Térdei rogyadoznak, kénytelen vagyok megtartani mielőtt elesne. Hosszú ujjaim áldásos tevékenységüket folytatják, mire egyre hangosabb nyögések szaladnak ki ajkai közül.

- A francba is már. – nyögök fel, mikor megragad.

Eddig bírtam visszafogni magamat. Megint a falra felkenve végzi és kihasználva, hogy időközben levetkőztetett, mindenféle figyelmeztetés nélkül belé hatolok. Felsikít az érzésre, nagyon szorít, mégsem érdekel. Hevesen ostromolni kezdem, ő pedig csak egyre kapaszkodik nyakamba, fél lába derekamon, így könnyebben hozzá férek. Imádom nézni a kéjes arcát miközben benne vagyok.

- Ahhhh… Akihhhh…. Akihhhraaahhhhh…. – ereszti ki a hangját.

Nevetve fokozom a mozgásom, ha az még lehetséges egyáltalán. Hamar elmegy, de nem lankad le, amire rettenetesen büszke vagyok.

Ha ennyitől elment volna, nagyon csalódott lennék, mert az azt jelentené nem kívánt engem eléggé. Teljesen beindulva mozgok benne tovább és teszem magamévá újra meg újra meg újra… Amennyiszer csak tudom.

A végén persze a hevességem lelassul és csak érzelmektől túlfűtve mozgok tovább. Egy hihetetlenül gyengéd, de annál érzékibb szeretkezésben részesítem, mert ez kijár mind a kettőnknek. Nyögései sokkal mélyebbről jönnek most, teljesen el van bódulva, át is szellemült rendesen.

Sokáig szeretkezünk, de a végére úgy érzem, hogy egy darabig sikerült lenyugodnom, na, nem nagyon, de legalább annyira, hogy a kórházban ne essek majd neki.

- Erre megérte ennyit várni. – mozdulni sem bír a fürdő csempéjéről, én meg mellette fekszem.

- Azért ne csinálj belőle rendszert, tudod milyen ideges voltam? – végre nyugodtnak érzem magamat.

- Éreztem. – sóhajt fel drámaian.

- Azért nem voltam ilyen szörnyű. – tápászkodom fel.

- Hogy nem? Majd leharaptad mindig a fejem. – mordul és kezét nyújtja felém.

- Te sem voltál szent, úgy, hogy ne magyarázz. – felsegítem.

Nem mond semmit, csak gyorsan lemosdatjuk a másikat, aztán jöhet a törülköző és az utcai ruha. Bemegyünk a táskánkért az öltözőbe ahol a srácok elég idegesen dobolnak.

- Azt hittük már sosem jöttök ki… Nem ráért volna otthon baszni? – mordul Kyo.

- Megnézném te, hogy reagálnál, ha hónapok óta nem nyúlhattál volna párodhoz. – vetem oda foghegyről.

Leesett állal tátog, mi meg felvesszük a cuccainkat, aztán megyünk. Toshi nem mond semmit, nem akar veszekedni, ahogyan én sem. Én vezetek, élvezem, hisz rég ültem már úgy kocsiban, hogy a volán mögött voltam. A basszeros a combomon nyugtatja jobb kezét, fáradtan bámulja a várost, igyekszik ülni, viszont látom rajta mennyire rossz most úgy neki.

- Mindjárt ott vagyunk. – simogatom meg a kezét és jobban nyomom a gázt.

- Megvagyok, csak aggódom.

- Jól vannak, ne félj! – nyugtatom.

- Tudom, de mégis… A húgom… - nagyon ideges.

- Toshi, még, ha Rukit nem is bírod, nagyon szereti Miyukit. Nem fogja engedni, hogy akár egy percig is baja legyen.

- Jó, jó… - sóhajt egy nagyot.

Nagy sokára megérkezünk, leparkolok. Toshiya szállna már ki, de én elkapom a kezét. Kérdőn néz rám, de végül csak megérti, hátra dől picit, mély levegőket vesz, igyekszik rendezni kavargó érzéseit.

- Jobb? – csókolok ajkaira mikor látom vonásai kisimulnak.

- Igen, köszönöm. – kinyitja a szemeit és kapok egy puszit arcomra.

- Menjünk. – elengedem és kiszállok.

Megkerülve a kocsit megvárom még kiszáll, majd bezárom az ajtót, megfogom kezét, aztán már megyünk is be. Az orvosok, ápolók, betegek megnéznek minket, de egyikünket sem érdekel. Megkeressük a szülészetet, nincs nehéz dolgunk, aztán megyünk is be a megfelelő kórteremben. Bent pedig a turbékoló galambok várnak ránk. Az ágyon egy igen kimerült, ám mosolygós Miyuki, karjaiban egy csöpp emberke, pólyába bugyolálva, mellettük pedig a büszke apa.

- Hali. – mosolyodom el gyengéden és halkan, nem akarok nagy zajt csapni.

- Azt hittem már ide sem értek. – nevet a lány.

- Volt egy kis dolgunk. – nevetek.

- Baj van a basszerossal? – ránt vissza Ruki a valóságba.

- Toshival? – döbbenten nézek rá és valóban.

Kedvesem teljesen lesokkolva, csendesen áll és figyeli a csöppnyi babát. Halkan elnevetem magamat és megkérdezem felvehetem-e a gyereket, mire máris a kezembe nyomják. Ügyetlenül fogom, mire Toshi végre magához tér.

- Hogy fogod te azt a gyereket? Add ide! – mordul, finoman kivéve ügyetlen kezeimből a gyermeket.

Tökéletesen fogja, mire elégedetten ülök le.

- Van még egy jó hírünk, de előbb kérem vissza a hercegnőnket. – nyújtja ki a karjait a gyerek felé Ruki.

- Felhagysz az énekléssel? – vigyorog a basszeros.

- TOSHI!!! – háborodunk fel egyszerre húgával, mire összerezzen, és szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy fülét farkát behúzza.

- Jó, nem mondtam semmit sem. – mordul, de tovább babázik.

Nagyon jól áll a kezeiben ez pedig elgondolkodtatt engem, hisz én nem tudom neki ezt megadni. Nem tudok vele úgy lefeküdni, hogy teherbe essen és nekünk is legyen gyerekünk. Elszontyolodom, de hamar észbe kapok, mert megjelenik a két banda. Kezdünk túl sokan lenni, viszont mindenki meg akarja csodálni Miyuki és Ruki kislányát. Senki sem tesz egy rossz megjegyzést sem, még Kyo is tartja a száját. Nagy szemekkel csodálja az apró jövevényt.

- Nos, akkor mi is az a jó hír? – fordulok Ruki felé.

Hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, visszaszerzi gyermekét, odaadja Toshi húgának, homlokukra ad egy csókot, átkarolja őket, majd megszólal.

- Családunk lett ezért úgy döntöttünk ideje lesz, ha ezt hivatalossá is tesszük.

- Mi? – néz döbbenten Toshi.

- Ruki ezt most jól hallom? – vidul fel azonnal Kai.

Neki már leesett, mikor senki másnak még nem. Gratulált, pedig még nem mondott semmit sem. Miyuki mondja ki.

- Ruki megkérte a kezemet, én pedig igent mondtam. – vigyorogva mutatja fel a kezét, aminek az egyik ujján ott van egy gyönyörű eljegyzési gyűrű.

- MIIIIII????? – kiált fel mindenki, elég hangosan, mire a kicsi hangosan felsír, minket meg az orvosok kitessékelnek, magukra hagyva a friss jegyeseket és gyermeküket.

Toshiya pov

Egyik sokk után jön a másik után. Alig ér véget a koncert, és szeretkezek egy oltárit álmaim férfijával, máris a kórházban vagyok és próbálom felfogni, hogy nagybácsi lettem. A baba olyan aprócska volt, szinte elveszett a karjaimban. Olyan régen fogtam már babát, hogy már nem is emlékeztem milyen.

- Te, ez most tényleg megkérte a húgod kezét? - hitetlenkedik Die.

- Úgy tűnik – morgok.

Ez hitetlen, olyan túl gyorsan történt minden. Nagyon boldog vagyok, de még nem tudtam felfogni, hogy mindez a valóság. Mindenki gratulál nekem, próbálok mosolyogni, de még nem vagyok teljesen őszinte. Még fel kell dolgoznom, a történteket. A srácok viszonylag hamar elmennek, főleg, mikor közli a doki, hogy nem babázhatnak, és csak a közeli hozzátartozók maradhatnak. Tehát én maradok, ahogy Akira is. Gondolom anyáék már tudják.

- Jól vagy? - lép mellém Rei.

- Igen, csak kicsit sokkolt. Nem is tudom melyik, hogy Miyuki szült, vagy hogy hozzámegy Rukihoz.

Csak hozzám bújik és megölel. Bújok hozzá, annyira jó végre vele lenni. Nagyon boldog vagyok. Nem állunk sokáig, mert nyílik az ajtó, és Ruki jön ki.

- Toshi – lép hozzám, mire elengedem a basszerost – Beszéltünk a szüleitekkel, nagyon gratuláltak és mondták, hogy ha Miyuki jól van, akkor legyen egy eljegyzési és baba buli nálatok.

- Oké, mikor lesz?

- Még nem tudjuk, de szólunk.

- Oké, majd beszélek anyáékkal – bólintok – Hogy hívják a kicsit?

- Ayumi. Mi-chan találta ki.

- Igen, mindig is tetszett neki ez a név – mosolygok – Szükségetek van valamire?

- Nem, egyelőre nem. Mi-chan itt mindent megkap amire szüksége lehet, otthon van pár baba holmi. De azért kösz – ereszt meg egy mosolyt.

- Oké, ha kell valami, szólj.

- Vigyázz, mert szavadon foglak – vigyorog.

Fintort vágok és összeborzolom a haját. Morogva félre löki a kezem.

- Bemehetek? - kérdem és intek az ajtó felé.

- Inkább ne. Mi-chan nagyon kimerült, és az előbb aludt el.

- Oké, akkor mi megyünk – fordulok kedvesem felé.

- Ahogy akarod, ránk fér a pihenés – mosolyog csillogó szemekkel.

Elbúcsúzunk egymástól és elindulunk haza. Gondolataimba mélyedve bámulok kifelé. Annyira furcsa ez a helyzet. Mintha csak tegnap lett volna, hogy a húgom kislány, és én vagyok a nagy testvér, akinek vigyáznia kell rá, most meg már anya lett. Sőt, férjhez is megy. Kicsit talán rosszul is esik, mert ő a fiatalabb. Anya is mindig mondta, hogy előbb nekem kéne megházasodni és unokát adni, hisz' én vagyok a fiú és az első szülött. Sajnos ezek közül egyik se jön össze, mivel életem szerelme egy férfi. Nem baj, nem bánom, hogy így alakult az életem. Max. anyáéknak marad álom, bár szerintem már feladták, hogy én valaha megházasodom. Talán nem is baj. Vagyis... nem tudom, lehet örülnék.

- Kicsim, itt vagy? - rázogat meg Rei.

- Hm? - pislogok zavartan.

- Haza értünk. Minden rendben? - aggódva fürkészi az arcom.

- Igen, persze, csak elbambultam – erőltetek egy mosolyt.

- Mi baj? - simogatja az arcom – Kérlek áruld el.

- Kicsit sok volt egyszerre, hogy Miyuki szült, és el is lett jegyezve.

- Még mindig nem békéltél meg Rukival?

- De, csak gyorsan történt minden. Te mit tennél, ha a húgod, akit egyik nap még pólyásként tartasz a kezedben, a másik nap meg már anya és menyasszony?

- Két nővérem van, bár igaz, hogy ők még szinglik – gondolkodik el – De igazad van. Gyere, menjünk és pihenjünk. Ránk fér.

- Igen, főleg azután, amit velem csináltál a fürdőben – vigyorogva szállok ki a kocsiból.

- Hékás! Magadnak köszönheted, mert kiéheztettél – tettet felháborodást.

- Mintha én akartam volna.

Elnevetjük magunkat és kézen fogva megyünk haza.

Gyorsan telnek a napok, Miyukit kiengedték a kórházból és haza mehetett. Ha tudtunk bementünk hozzá kedvesemmel. Szerencsére már Rei is megtanulta, hogy kell fogni egy gyereket. Eleinte nézni is szörnyű volt, csoda, hogy nem ejtette el.

Kihasználva, hogy mindkettőnknek szabadnapja van és a jó időt, elhatároztuk, hogy a városban sétálgatunk. Annyira kellemes együtt tölteni az időt. Sajnos nagyon ritkán van erre lehetőségünk. Egy gyors reggeli után indultunk el, hogy minél több időnk legyen, nincs konkrét terv, megyünk amerre látunk. Végig járjuk a sétálóutcákat, a kirakatokat bámuljuk és viccelődünk.

- Benézzünk ide? - mutat az egyik üzletre kedvesem.

- Oké – vigyorgok.

Azonnal a pólók közt kezdek nézelődni, hátha találok valami érdekeset. Hosszas keresgélés után sem találok semmit.

- Itt vagy – jelenik meg Rei.

- Találtál valamit, ami tetszik? - kérdezem.

- Igen – vigyorog és megmarkolja a fenekem.

- Te, rossz vagy – mosolygok.

- Mert? Csak tetszel – sejtelmesen dorombol.

- Tényleg?

- Igen, de mibe kerülsz? - kezdi keresni a címkét.

- Neked? - gondolkodom – Vigyél el vacsorázni, kérd meg a kezem, de előlegnek egy szeretkezés – sorolom.

- Nem olcsó – gondolkodik – De mindenképp megéri. A szeretkezést rövid időn belül megkapod. Hidd el, élvezni fogod – nyalja meg ajkait.

- Majd én eldöntöm, hogy elég jó-e – indulok el kifelé.

- Akkor össze kell szednem magam – sóhajt.

- Majd meglátjuk – mosolygok kacéran.

- Gyere ide! - ránt be egy nagyobb kapualjba.

Mellkasának csapódunk és máris éhesen kap ajkaim után. Átkarolom a nyakát és teljesen hozzá simulok. Keze fenekemre siklik és megmarkolja, mire felnyögök.

- Előlegnek ennyi elég? - kérdi.

- Igen, elég – simogatom meg az arcát.

- Helyes, a többit később kapod.

- Már alig várom.

Hirtelen hajolok a nyakához és megszívom, miközben kezem ágyékára téved és megmarkolom. Meglepetten felnyög, de mielőtt elkaphatna, elszaladok. Kis fáziskéséssel szalad utánam.

- Gyere vissza te átok! - kiáltja.

- Frászt!

Végig szaladok egy utcán, kerülgetve az embereket. Jót kacagok, majd egy lámpa pirosra vált és így Rei nem tud utánam jönni. Megkegyelmezek neki, és megvárom.

- Galád dög – lép mellém.

Csak elvigyorodok és elindulunk valamerre. Tovább ugratjuk egymást. Mikor megéhezünk beülünk egy gyorsétterembe, majd egy cukrászdába kávézni.

- Mihez lenne kedved, szívem? - kérdi, két korty között.

- Mindegy, csak veled akarok lenni – mosolygok, és összefűzöm ujjainkat.

- Minden időm veled akarom tölteni – megsimogatja a kezem.

- Nekem sincs más vágyam.

Elmosolyodik és olyan szerelem a csillog a szemében, hogy az valami hihetetlen. Feltétlen szerelem. Fizetünk és elindulunk valamerre.

- Kicsim, mi lenne, ha este együtt beülnénk a kádba, gyertyákat gyújtanánk és fürdés közben borozgatnánk? - dorombolom a fülébe.

- Tetszik – vigyorog kéjesen.

Kezem levándorol formás fenekére és bele markolok.

- Vigyázz magadra Toshi, túlfeszíted a húrt.

Elmosolyodom és magamhoz húzom egy csókra. Azonnal hevesen tapad ajkaimra. Felnevetek és hajába túrok.

- Szeretlek – mosolyog.

- Én is.

Tovább indulunk. Jókedvűen nevetgélünk. Mint egy tini szerelmespár olyanok vagyunk. Hirtelen megtorpanok az egyik ékszerüzletnél.

- Mit látsz kedvesem? - kérdi.

- Azt – mutatok egy meseszép gyűrűre.

Egyszerű, de nagyszerű. Feketére színezett, aminek a közepére véstek egy csillagot, ami csillogó ezüst. Nem a szokásos ötágú csillag vagy annak a körvonala, hanem apró egymást keresztező vonalakból áll. Szinte ragyog a fényben.

- A fekete ezüst csillaggal? - kérdi.

- Aha, meseszép.

- Igen az. Ahogy látom, pont a méreted lenne.

- De az ára! - nyögöm, mikor meglátom a cetlit.

Kedvesem csak hümmög.

- Gyere, menjünk - húzom magammal.

Kár hogy olyan drága volt a gyűrű. Szívesen megvettem volna, de sajna le kell mondanom róla. Hazáig jókedvűen sétálgatunk.

- Kicsim, vacsorázzunk? - kérdi Rei, mikor leveszi a cipőjét.

- Attól függ, mit értesz vacsora alatt – mosolygok kéjesen.

- Te mit szeretnél?

- Mintha ígértél volna nekem valamit...

- Mit is? - megy bele a játékba.

- Nem is tudom. Valami fürdőt és bort – simogatom arcát.

- Igen, valami rémlik – nevet – Mindjárt megcsinálom, addig foglald el magad – csap a fenekemre.

- Oké, de ne várass.

Megcsóválom a fejem és megyek a konyhába. Szerencsére még van egy üveg borunk. Amíg kibontom és kerítek két poharat kedvesem előkészíti a fürdőt. Kellemes illatok áradnak a helyiségből.

- Kicsim, kész vagy? – állok meg az ajtóban.

- Igen, rád várok – mosolyog.

Valami mesés, ahogy az apró gyertyák megvilágítják a kis helyiséget. Nagyon romantikus. Kapok egy csókot és elveszi a bort és a poharakat. Gonosz leszek, és nem várom meg, hogy ő szabadítson meg a ruháimtól, hanem ledobálom őket.

- Hékás! Ez az én dolgom – morran.

Játékosan elnevetem magam és kinyújtom a nyelvem. Mosolyogva megcsóválja a fejét és ő is ledobálja a ruháit. Óvatosan beül a kádba és elhelyezkedik. Óvatosan beülök mellé. Hátam a mellkasának döntöm és ahogy tudok elhelyezkedek. Szűkösen, de elférünk.

- Egészségünkre – adja kezembe az egyik borral teli poharat.

- A húgomékra és ránk – mosolygok.

Elmosolyodik és összekoccintja a poharainkat. Aprót kortyolok az erős italból. Nem beszélgetünk, nincs szükség szavakra, azzal csak elrontanánk ezt a hangulatot. Rei átkarolja a derekam és még közelebb húz magához, addig a fejem a mellkasának döntöm, és mélyen magamba szívom kellemes illatát. Kedveskedő, simogató érintések, a másik közelsége, szeretete, ennél többre nem is vágyom. Sose hittem, hogy ennyi szerelmes leszek majd valakibe, de mégis megtörtént, és csöppet se bánom. Akira számomra az igazi. Csak ő kell nekem, senki más. Remélem, életünk végéig együtt leszünk.

- Hm? – érzem meg, ahogy kedvesem az orrát végig húzza a nyakamon.

Kihasználva, hogy végre felé fordulok, lágyan megcsókol. Amennyire tudom ebbe a kitekeredett pózban átkarolom a nyakát és még közelebb húzom magamhoz. Érzem, hogy keze útnak indul a testemen. Kuncogva elhúzódom tőle és leteszem a poharat.

- Itt akarod? Kicsit szűkösen lennénk – nevetek.

- Nem, ez csak a hangulatot teremtette meg – teszi le a poharát.

Feláll és kisegít a kádból. Nem vesszük a fáradtságot, hogy megtörüljük egymást, ahogy vagyunk, úgy botladozunk el a hálóba, egy fülled éjszakára. Rei kitesz magáért, úgy bánik velem, mintha porcelánból lennék. Semmi vadság, csak kedveskedő érintések, szeretgetés és gyönyörrel teli sóhajok. Rég volt ekkora a szenvedély köztünk. Nem sietünk, lassan fokozzuk egymás vágyát. Ez most nem a kielégülésről szól, hanem a kedveskedésről. Egész este szeretkezünk, hajnalig nem tudunk betelni egymással. Kábán fekszünk egymás mellett. Kedvesemhez bújok, és már el is alszom. Még álmomban sem eresztem el.