66. fejezet

Reita pov

Toshi az agyamra megy ezzel a túlzott féltésével. Egy egyszerű kartörésből nem kell ekkora problémát csinálni. Igaz, ami igaz kevesebb mindent tudok így csinálni, zenélni pedig egyáltalán nem, ami eléggé feszültté tesz, de valamennyire megnyugtat, hogy azért Ruki behív olykor-olykor, hogy segítsek ebben, abban, menjek interjúkra meg hasonlók. Tudom, ott a mögöttes szándéka, látni akarja, hogyan is vagyok. Megnyugszik, minden ilyen alkalomnál, mikor látja a karomat leszámítva jó kedvem van, magamhoz képest és egyáltalán nem vagyok olyan bunkó. Mondjuk, sokat segít az is, hogy Toshival megint együtt vagyunk. Aztán pár nappal később már kocsiban ülve tartunk szüleihez. Vezetnék így, de fél kézzel nem az igazi, ráadásul a basszeros sem enged. Valljuk be félek. Hisz nem tudom mennyit tudnak a szülei a történtekről. Bár kedvesem szavai megnyugtatnak, azért továbbra sem szűnik feszültségem, csak akkor mikor anyukája ajtót nyit.

- Végre itt vagytok – fogad minket kedvesen – Te jó ég, Akira-chan! Mit csináltál? - sápad el.

- Egy kis baleset – mosolyog zavartan.

Mivel nem akart kicsinálni, sem ő, sem később az apja megnyugszom. Kész élmény hallgatni, ahogy Ruki és Toto egymást ugratják finom keretek között maradva Miyuki miatt.

A nap további része jó hangulatban telik este pedig mikor magunkra maradunk a szobában elkapom kedvesem derekát és nyakába csókolok.

- Ugye tudod, hogy alaposan felhergeltél a fürdőben? – mélyesztem belé újra és újra fogaimat, amivel nyögéseket csalok ki belőle.

- Pedig semmit sem csináltam csak fürödtem. – simít ép kezemre.

- Hát épp ez az. Előttem riszáltad a formás kis fenekedet. – nekinyomom ágyékomat.

- Nem tudok máshol fürdeni. – vág vissza, mire lenyúlva megmarkolom.

- Nem hiszem, hogy olyan helyzetben lennél, hogy feleselj velem. – suttogom fülébe.

Erre már nem kapok választ, helyette inkább megfordul ölelésemben és hevesen ajkaimra tapad. Elbotladozunk valahogyan az ágyig, de ott megállunk. Toshi hirtelen észbe kapott, ő állított meg minket.

- Rei a kezed. – zihálva suttogja ajkaimra.

- Mi van vele? – továbbra sem hagyok neki nyugtot, kezem mindig ott van valahol.

- Feküdj le. Nem tudnál most támaszkodni.

- Megölöd a hangulatot. – mordulok.

Felsóhajt, majd finoman az ágyra lök. Nyekkenek egyet, mikor megérkezem, picit a kezem is fájni kezd a hirtelen eséstől, amit tompítani sem tudtam, hisz nem arccal előre, hanem a hátamra estem. Az a kis fájdalom is hamar feledésbe merül, főleg, mert ragadozó tekintettel elindul, és felém mászik.

- Rossz voltál Suzuki Akira? – suttogja rekedtes hangon.

- Ki tudja. – kaján mosoly jelenik meg arcomon.

- Szerintem rossz voltál. – simít végig ágyékomon.

- Esetleg. – megsimogatom arcát.

- A büntetést mindenképpen megkapod. – nyom le a párnák közé.

Hihetetlen, hogy még ilyenkor is mennyire vigyázz a kezemre. Ez már az agyamra megy, de legnagyobb szerencséjére kompenzálja a dolgokat. Egy rövid öl tánc kíséretében megszabadul kinyúlt pólójától és melegítő alsójától, majd teljesen nekem simul. Panaszosan felnyögök, amiért csak fél kézzel vagyok képes viszonozni becézgető simogatásait.

- Rei, elrontod a szórakozásom, maradj nyugton. – pufog, amikor fel akarok ülni.

Visszafekszem, csak figyelem mire készül. Megszabadít melegítő alsómtól. Én nem veszek pólót alváshoz, csak, ha már nagyon hideg van. Hogy tovább fokozza kínozásom magasiskoláját előttem tágítja ki magát. Igyekszik visszafogni hangját a többiekre való tekintettel is, mégsem tud teljesen csendben maradni legnagyobb örömömre. Hangjával rettenetesen tudja fokozni a vágyam.

- Toshi ne csak te szórakozz. Kérlek, ne kínozz tovább. – motyogom panaszosan, mire végre megkegyelmez nekem és rám bukik.

Gyengéden kényeztet, mire nyögések szaladnak ki belőlem. Hajába túrok, hogy jobban magamra tudjam nyomni. Ez valami hihetetlen és minden egyes alkalommal egyre jobb és jobb lesz.

- Kérlek… - nyögöm.

Ép ésszel ezt nem lehet kibírni. Komolyan megőrülök tőle. Kedvesem pedig morogva ugyan, de teljesíti, mire oly nagyon vágyom. Elhelyezkedik, majd finoman rám ereszkedik. Egyszerre sóhajtunk fel, élvezve az egybeolvadás örömét. Felhúzom lábaim, hogy neki tudjon támaszkodni, majd finom mozgásba kezd. Nem vagyok rest beszállni én sem. Alulról ostromlom, ahogy csak tudom.

Nem váltunk pózt, már csak rám való tekintettel sem. Mégis… Így is ugyanolyan, sőt… most talán még jobb is. Hosszabban el tudjuk nyújtani, Toshi pedig élvezi, hogy irányíthat.

Végül elfekszik rajtam, tovább mozgatja csípőjét, viszont ajkai enyémeket becézgetik. Egyszerre jutunk a csúcsra. Ő a hasamra, én belé. A nyögésünket elfojtottuk, amennyire csak tudtuk.

Zihálva száll le rólam és fekszik mellém.

- Csodás voltál. – suttogom.

- Én mindig az vagyok. – kuncog.

- Egós dög. – puszilom meg homlokát.

- Csak egészséges önbizalommal vagyok megáldva. – húzza magunkra a takarót.

Megforgatom a szemeimet, majd lehunyom és igyekszem kipihenni magam abban a rövidke kis időben, ami még megmaradt az estéből.

Délben kászálódunk le. Sajgó kezemet dörzsölgetem a gipszen keresztül, amit Toto-chan aggódva néz, de biztosítom a felől, hogy minden rendben van, csak elaludtam. Nem túlságosan nyugtatom meg, ezért hoz jeget a kezemre.

- Mert ez aztán sokat fog segíteni gipszen keresztül. – sóhajtok fel.

- Ne morogj, inkább tedd rá. – nyomja a másik kezembe a fagyasztott húst.

Anyukája csak jót mosolyog rajtunk, Ruki meg elborzadva figyeli a jelenetet. Aggódik ő is a maga módján. Figyelmét, azért terhes barátnőjének szenteli így nem áll le veszekedni Toshival.

- Tulajdonképpen miért is nem bírod a bátyámat? – ül az énekes ölébe Miyuki.

A levegő hirtelen megfagy. A basszerossal kíváncsian fordulunk Takanori felé, kedvesem anyjának sürgős dolga akad kint férjével együtt. Érzi veszélyes vizekre evezett a lánya.

- Na, erre én is kíváncsi vagyok. Engem csakis imádni lehet. – tesz rá egy lapáttal Toshiya is, mire hatalmasat csapok combjára.

- Hé! – ugrik egy nagyot egy fájdalmas kiáltás kíséretében.

- Muszáj ezt? – kérdezi Ruki Miyukit.

- Szeretném tudni. – simogatja meg az arcát.

Ruki felsóhajt, kedvesét figyeli, majd ránk pillant és Toshira fordítja tekintetét.

- Azért nem bírom, mert egy egoista állat, aki úgy viselkedik, mintha az övé lenne a világ és jobb lenne mindenkinél. – mondja ki nyíltan.

- Mert jobb is vagyok! – mordul az említett.

- Miért is? Mindenki lehet ugyanolyan jó, mint te vagy sokkal jobb is. – Takanori meglepően nyugodtan beszél, habár látom, a szemeiben forrong a düh.

- Nincs olyan ember, aki engem le tudna pipálni. – Toshi felkapta a vizet.

Megremegek, szóval még mindig nem ismer el engem sem. Ez most rosszul esett.

- Toshiya! – szól rá Miyuki.

- Csak böki a csőrét, hogy mi jobbak vagyunk, mint ők! – száll vitába húgával is.

- Óh, maradj már magadnak! Ha Yoshiki nincs, nem juttok ilyen gyorsan előre. Nekünk nem volt ekkora segítségünk, magunktól értünk el mindent, ez pedig csak még inkább segített nekünk, hogy a srácokkal összekovácsolódjunk. – érvel Ruki.

- Ez… - kezdene bele valami velősbe, de erre tényleg nem tud mit mondani.

Felállok, elment az étvágyam. Fogom a cigimet és kimegyek, de még kint is hallom a beszélgetést.

- Ha nem lennél ennyire eltelve magadtól, akkor talán még kedvelnélek is. – magyarázza Ruki.

- Szóval emiatt? – kérdez vissza Toshi.

- Emiatt. Mert nem veszed észre mások tehetségét. – mondja jelentőségteljesen. – Pedig nem csak te létezel egyedül a világon!

Két cigit is elszívok, mire Toshi kijön.

- Rei jól vagy? – csendes, hozzá képest szokatlanul.

Érzem rajta az előbbiek kicsit sokkolták, gondolom nem sűrűn esett még le neki ez, hisz nem valami gyors felfogású. Eléggé érvágás lehetett neki így is, hogy ezt pont Rukitól kellett megtudnia.

- Jól. – sóhajtok fel, kár nekem is rátennem egy lapáttal.

- Ne haragudj. Megbántottalak azzal, amit mondtam, igaz? – hátulról hozzám bújik.

- Nem haragszom, nem esett valami jól, de ne aggódj, nem ez fogja gallyra vágni a hangulatot, csak nem akartam ott lenni mikor egymásnak estek.

Karjait megérzem mellkasomon és megsimogatom őket. Örülök neki, hogy Ruki végre a sarkára állt, hisz terelhette volna a témát.

- Enned kellene. – töri meg a csendet.

- Ahogyan neked is. – elteszem a cigis dobozt, meg a gyújtom. – Menjünk be. – javaslom.

Megfogja a kezemet, majd visszamegyünk a házba. A hangulat még kicsit fagyos, de nem olyan borzalmas már. Miyuki és Ruki csendesen beszélgetnek, közben Taka simogatja Miyuki gömbölyű hasát. A boldog jelenet megmosolyogtat. Ruki igazán boldognak látszik és ez engem, mint barátját, munkatársát is boldoggá tesz. Hisz mégiscsak kellemesebb egy olyan környezetben lenni, dolgozni, ahol jó hangulat van. Végül pedig a basszeros szülei is előkerülnek megint, aztán nekilátunk ebédelni.

A délután jó hangulatban telik, végre Toshi is összeszedi magát addigra. Újra ugratják egymást Rukival, amin csak jót mosolygunk. Érezhetően jobb közöttük a hangulat, ami mindenkit bizakodással tölt el. Miyuki mellettem szürcsölgeti teáját, amíg ezek ketten kergetik egymást a szobában.

Sajnos pár napon belül elérkezik az is, hogy vissza kell mennünk. Így is több időt töltöttünk itt, mint tervezte kedvesem, de nem mintha bánta volna egyikőnk is.

- Toshi, köszönöm. – mondom, már mikor az autóban tartunk visszafelé.

- Mégis mit? – pillant rám döbbenten egy rövid időre, aztán újra az út felé fordítja tekintetét.

- Hogy beszéltél Rukival, de első sorban, hogy eljöttünk. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom még érezni. Tudod a szüleim elvesztése után, még, ha nem is haltak meg úgy éreztem valamilyen szinten egyedül maradtam, de most rájöttem, hogy nincs így. Habár elvesztettem a családom, kaptam helyette egy másikat, ami sokkal jobb, mint az előző volt. Köszönöm szerelmem. – mondom őszintén.

Nem válaszol, csak vezet tovább, de azért kezét combomra teszi, hogy simogasson. Figyelem arcát, gyengéden mosolyog, és könnyek bujkálnak szeme sarkában. Meghatódott volna? Pedig csak azt mondtam, amit gondolok. Simogatására, elálmosodom. Izmaim elernyednek, majd nem sokkal később már egyenletesen szuszogok. Felriadok, mikor kedvesem arcomra teszi kezét, kómásan felbattyogok vele a lakásba, de amint párnát fog a fejem újra alszom.

Másnap reggel éles fájdalomra kelek a karomban. Hasam alatt van és borzalmasan fáj. A francba rajta aludtam, és most piszkosul fáj. Kikelve a basszeros mellől a konyhába megyek. Keresek valami igencsak erős fájdalomcsillapítót, aztán egy kis kávéval lehúzom. Talán nem a legjobb feketével leküldeni, de már mindegy. Csak nem lesz tőle már bajom. Végig nézek magamon, csak a melegítő alsó van rajtam. Volt ereje átöltöztetni? Ez igazán kedves, pedig nála vagyunk most. Kellene egy közös lakás vagy valami. Akkor legalább nem kellene mindig egyik helyről a másikra hurcolkodni, bár nekem semmi bajom sincs ezzel, néha kell az is, hogy külön legyünk picit. Legalább egy-két napra.

Hozzálátok fél kézzel reggelit csinálni Toshinak. Valami kis könnyűre gondoltam, ami elkészítéséhez nem feltétlenül szükséges két kéz. Éppen ezért maradok a rántottánál és a pirítósnál. A zöldségekkel ugyan bajban vagyok picit, mikor felpróbálom aprítani őket, de hamar megoldom. Épp készen vagyok, mire kedvesem is előkerül. Morog egy sort, amiért egyedül csináltam mindent és nem keltettem fel, de egy csókkal elhallgattatom. Imádom mikor ebben a kinyúlt pólóban alszik. Rohadtul szexin áll neki. Szép csendesen megreggelizünk, aztán egy kávé mellett nézzük a másikat. Szavak nélkül kommunikálunk. Az egészet a csengő vad zúgása töri meg. Sóhajtva felállok, megyek ajtót nyitni, addig kedvesem elmossa a mosatlant. Nem tudom ki az ilyenkor, de remélem, baromi jó indoka van ilyenkor zargatni minket, vagy, ha nem lehajítom a tízedikről. Már épp nyitnám szóra a számat, mikor meglátom ki, pontosabban kik állnak az ajtóban. Az arcuk azonnal megnyúlik unott képem láttán.

- Kora reggel? Eszem megáll. – mordulok. – TOSHI HOZZÁD JÖTTEK ÖLTÖZZ FEL! – kiáltok be kedvesemnek.

- Mit keresel itt? – mordul.

Nem mondok semmit, jobb, ha nem vágok vissza, azzal csak rontanék Toshi helyzetén.

- Itt is vagyok! Ki….. keres…. – lefagy a mosoly az arcáról, mikor meglátja a vendégeinket.

- A fürdőben leszek. – mondom Toto-channak, de mielőtt még bemennék, csak azért is elkapom derekánál fogva, majd hosszan megcsókolom.

- Toshi!!!!!!! – háborodik fel Die és Kyo egyszerre.

Még hallom az ideges morgásokat, mielőtt becsukódna mögöttem az ajtó. Egy elégedett mosoly jelenik meg az arcomon, aztán ahogy csak tudom megmosom magam, felöltözöm, aztán belevetem magam a tomboló apokalipszis kellős közepébe, szerelmemnek támaszként.

Toshiya pov

Az a pár nap szüleimnél tökéletes, még akkor is ha párszor összebalhézok Rukival. Általában leszarom amit mond, főleg ha engem szid, de amit mond... nem hiszem, hogy igaza van. Szerintem Yoshiki nélkül is eljutottunk volna ide. Lehet, hogy indításként jól seggbe rúgott minket, de meg volt a kezdő lökés, és ki is tudtuk használni. Sokan nem képesek erre. Ettől függetlenül mi jó csapat vagyunk, sőt, barátok, család.... Rukinak nincs igaza. De amit mondtam... megint előbb beszéltem mint hogy gondolkodtam volna. Rei nem csak nagyszerű zenész, de nagyon jó ember is. Lehet nem adtam eléggé a tudtára, hogy mennyit jelent nekem? Hogy milyen nagyszerű zenész?  Lehet igaza van Rukinak, és eddig nem vetem észre Reit. Lehet tudtára kéne adnom, hogy mint zenészt is mennyire elismerem, és tehetségesnek tartom? Az ominózus veszekedés után egész jó a hangulat. Végül haza kell mennünk, mert vége a pihenőnek. Amit Rei a kocsiban mond az nagyon jól esik. Még a mai napig meg tud lepni, hogy mennyire mély érzései vannak. Kár, hogy csak ritkán mutatja ki. Bár van egy olyan érzésem, hogy én többet látom ezt az oldalát, mint a társai. Nem baj, ilyennek szeretem. Otthon minden tökéletes, kivéve, hogy reggel nélküle kelek. Ám nem várt meglepetés fogad, reggelit főzött nekem. Kicsit morgok, hogy nem várt meg, de hamar megenyhülök. Kellemes a reggeli, szavak nélkül is megértjük egymást. Amíg elmosogatok, valaki kopog. Nem foglalkozom vele, egészen addig, amíg Rei nem kiált:

- TOSHI HOZZÁD JÖTTEK ÖLTÖZZ FEL!

Kicsit rendbe szedem magam, és megyek, hogy megnézzem ki az.

- Itt is vagyok! Ki….. keres…. - dermedek meg.

Die felhörren, mire Rei elmegy a fürdőbe, de még elkap egy forró csókra.

- Na, ki vele, mi a franc folyik itt! - követeli Kyo, amint kedvesem eltűnik.

- Mi lenne? Kibékültünk és újra együtt vagyunk – vonom meg a vállam.

- Toshi – sóhajt lemondóan Kyo – Mégis mi ütött beléd? Azok után, ami történt? Miért ragaszkodsz ennyire, ehhez a kreténhez? Mi az istent látsz benne?

- Komolyan Toshi, az a fickó nem normális! Majdnem kiverte a fogsorom! - akad ki Die is.

Megszeppenve hallgatom a kirohanásukat. Külön-külön még csak boldogulnék, de hogy ketten vannak, főleg, hogy szeretők is... szinte végszóra megjelenik Rei, és a háttérből figyel.

- Te mit tettél volna a helyében? Nem mennél neki annak, aki lefekszik a pasiddal? - kapom fel a vizet.

Die visszavágna, de nem tud. Ő is ugyanazt tenné, mint Rei.

- Azt ne mondd, hogy komolyan gondolod ezt az egészet. Gondolkodj egy kicsit, bár nem erősséged, tudod milyen ha elborul az agya. A saját érdekedben tartsd távol magad tőle – villog Kyo szeme.

Ritkán ha ennyire mérges. Ez rosszabb, mintha őrjöngene. Komoly és nyugodt a hangja, a szemei vészjóslóan csillognak.

- Engem nem bántana – jelentem ki határozottan – Sose emelt rám kezet, és nem is fog.

- Megtehettem volna, de sose voltam rá képes – szól közbe Rei – Pedig megérdemelted volna – motyogja, de ezt csak én hallom meg.

- Eddig azt hittem jó ízlésed van – veti ide Kyo.

- Ha nekem van ízlés ficamom akkor neked is, tekintve, hogy a volt pasimmal jársz – fonom össze karjaimat a mellkasom előtt.

- Hé! – méltatlankodik Die – Igen is, jó pasi vagyok.

- Ide figyelj! – elkapja a pólóm, és leránt, hogy egy magasságba kerüljön az arcunk.

Szemem sarkából látom, hogy Rei megfeszül.

- Leszarom mit csinálsz, de a barátom vagy, és nem akarom még egyszer végignézni, hogy kikészülsz, világos? – a hangja jéghideg, de tudom, hogy őszintén aggódik.

- Nem fog megtörténni – jelentem ki – Nem fogjuk még egyszer elkövetni azokat a hibákat.

- Remélem, mert ha mégis, nem állok meg egy pofonnál – kedvesemre villantja jéghideg fekete szemét.

- Ha valakinek be akarsz húzni, engem üss meg – szabadulok ki szorításából – Minden miattam történt. Ha akkor este nem megyek el Dievel inni, nem lettem volna részeg és nem fekszünk le. Minden az én hibám, nem Akiráé.

- Toshi, engem hagyj ki belőle. Oké, nem vagyok ártatlan, ezt elismerem, de mindketten részegek voltunk, és amúgy sem járunk már. Szóval nem értem miért utál – védekezik gitárosom.

- Te nem lennél féltékeny a párod exére, mikor azok napi szinten találkoznak? – jön az epe kedvesemtől.

Die nem mond semmit, csak fintorog.

- Tégy ahogy jónak látod – von vállat Kyo, és részéről vége a beszélgetésnek.

- Miért is törtetek rám? – terelem a szót.

- Azért te agyalágyult, mert már próbán kellene lenned – morran az énekes.

- Mi? – esek kétségbe.

Ijedten az órára nézek, és elszörnyedek, már két órája bent kéne lennem.

- Kao úgy tudja, hogy a húgodat vitted kórházba, és a telefonod meg itthon hagytad. De merem remélni, hogy az esti interjúra elmész – vázolja a hazugságot Kyo.

- Persze – szedem össze a gondolataimat – Kivel leszek?

- Kaoruval – jelenik meg egy ördögi mosoly a törpe képén – Este nyolcra menj Boohoz.

Magával rángatja Diet és mennek. Kiengedem őket és csak azután zárom be az ajtót, hogy beszálltak a liftbe. Mély sóhaj kíséretében visszamegyek a nappaliba, ahol még mindig ott ácsorog tanácstalanul Rei. Előszedem a cigim és az erkélyen rágyújtok. Mélyen magamba szívom a bagófüstöt és nézem a nyüzsgő várost. Nem érintett jól most ez a veszekedés. El akartam mondani a fiúknak, de valahogy sejtettem, hogy nem értik meg, és ez lesz belőle. Nem fogom elhagyni Reit, csak mert nekik nem tetszik. Oké, van okuk, hogy ne kedveljék, de azaz én hibám. Miatta történt minden.

- Annyira hülye vagyok – motyogom.

- Miért? – karolja át a vállam kedvesem.

Mikor jött ki?

- Nem így akartam, hogy megtudják – intek hátra.

- És ezért lennél hülye? – vonja fel szép ívű szemöldökét.

- Nem, hanem mert minden miattam történt. Hogy szakítottunk, hogy verekedtél Dievel és Kyoval, és minden amin keresztülmentünk … - belém fojtja a szót egy édes csókkal.

Átkarolom a nyakát és viszonzom. Nem tudom hogy csinálja, de minden feszültségem elszáll, és a helyét átveszi a nyugalom és a biztonságérzet.

- Nem lesz semmi baj – elhúzódik és simogatja a hátam.

- Remélem, de szerintem itt még nincs vége. Kao nagyon pipa lesz, és szerintem bent tart túlórázni vagy nem tudom – vonom meg a vállam – És szerintem estére már tudni fog a banda mindenről. Nem így akartam, de most már mindegy – nyomom el a csikket.

- Biztos megértik majd.

- Nem tudom. Ők a barátaim, szinte a családom. Szeretném, ha elfogadnák, hogy veled boldog vagyok. Annyi is elég lenne, hanem utálnának látványosan. Nem akarom, hogy erre az egészre rámenjen a barátságom velük, vagy a mi kapcsolatunk.

Nem mond semmit, csak újra magához ölel, amennyire a gipsz engedi. Nem tudom meddig állunk így, de nem is érdekel. Most boldog vagyok, és úgy érzem, nem történhet semmi baj, hiszen velem van az, akit mindennél jobban szeretek, és ő vigyáz rám.

- Gyere kicsim, menjünk be, hűvös van – invitál be.

Kézen fog és bemegyünk. Tavasz van, és jó az idő, de még elég hűvös.

- Mihez lenne kedved? – szakít ki gondolataim közül.

- Nem tudom.

- Menjünk el valahova?

- Inkább maradjunk itthon. Film?

- Hozz nasit, addig én keresek valamit – vigyorog.

Imádom ezt a róka-vigyort. Ettől kicsit jobb kedvem lesz, de nem sokkal. Ahogy megyek a konyha felé, Rei a fenekemre csap. Elmosolyodom és csinálok pattogatott kukoricát. Szerzek üdítőt és mire kiérek a nappaliba, Rei már a kanapé terpeszkedik. Mellé fészkelem magam, közénk teszem a nagy tál ropogtatni valót és indul a film. Jó kis vígjáték. Sokat nevetünk, a rossz kedvem is elszáll.

Ugyan rosszul indult a reggel, de most már minden rendben. Film után elmegyünk ebédelni valahova, aztán irány egy kávézó. Sokat beszélgetünk és jól érezzük magunkat. Minden annyira tökéletes. Csak mikor már újra otthon vagyunk, tudatosul bennem, hogy nemsokára szembe kell néznem egy nagyon mérges Leader-samával.

- Nem fürödhetek veled? – nyafog Rei.

- Nem szívem, mert az nem gyors fürdés lesz, és ülnöm kell, ráadásul élőben lesz az adás – simogatom meg az arcát.

Beveti kiskutya szemeit, aminek nagyon nehezen állok ellen.

- Nem ér – duzzog.

Összeborzolom a haját és megyek. Gyorsan megfürdök, aztán rohanok a hálóba, hogy keressek valami ruhát. Csak nagy fejemmel nem hoztam váltás alsót, így egy törülközővel a derekamon flangálok Rei előtt. Miért van olyan érzésem, hogy úgy néz rám, mint egy ragadózó, ami épp becserkészi az áldozatát? Előkerítek egy szűk farmert, pólót, inget és már megyek is.

- Mikor jössz? – kérdi Rei, mikor már a cipőmet veszem.

- Nem tudom, de hívlak. Ha későn jövök, ne várj meg, feküdje le nyugodtan.

- Megvárlak – jelenti ki.

- Édes vagy – lopnék egy csókot, de a falhoz présel és többet követel – Engedj kérlek – zihálom.

- Nem akarom.

- Én se, de mennem kell. Kaoru mérges lesz.

- Duma.

Nehezen kibontakozom karjai közül és elindulok. Kyo miért hazudott a védelmemben? Bele se merek gondolni mi lesz holnap a próbán. Kyotól biztos kapni fogom az ívet, Diet nem tudom, Shin és Kao nem hiszem hogy foglalkozna vele. Össze kell szednem magam. Nem akarom még jobban magamra haragtani Kyot. Abból nem lenne köszönet. Abból meg még inkább nem, ha kiderülne, hogy nem a húgommal voltam a kórházban. Ha Kyo elmondja hogy kivel vagyok, előbb-utóbb kiderülne, hogy mi történt igazából. Jobb ha elmondom Kaorunak, így talán nem lesz annyira pipa, mintha később derülne ki. Amíg ezen agyalok, meg is érkezem a stúdióhoz. Kao kocsija már itt van. Mély levegőt veszek, kiszállok és elindulok befelé. Kao meg a megadott stúdiószoba előtt ül és bagózik.

- Minek van telefonod, ha otthon hagyod? – förmed rám - Hogy van a húgod? – enyhül meg.

- Jól, már gömbölyödik a hasa – ülök mellé – Beszélhetnénk? – kérdezem félve.

- Persze, baj van? – kérdi komolyan.

- Ami a reggelt illeti… Kyo nem mondott igazat. Nem a húgommal voltam a kórházban, hanem otthon. Tegnap haza jöttünk a párommal a szüleimtől, és teljesen elfelejtettem, hogy ma próba van. Nem sokkal az előtt keltünk, hogy Kyo és Die beállított hozzám.

Várom a vihart.

- Ezt nem mondod komolyan? Ennyire, hogy mehet ki a fejedből valami? Hogy lehetsz ennyire szétszórt? – nem kiabál, de annál szigorúbb a hangja.

- Nem tudom. Nagyon sok minden történt az utóbbi időben.

- Mégis mi? De lehetőleg az igazad mondd! – követeli.

- Reitával kibékültünk, nemrég törött karral jött haza, és a húgom miatt is Rukival elég sokat balhézunk. Káosz ami van.

- Cseszd meg – morog és cigire gyújt – Remélem tudod, hogy ez nem kifogás. Nem érdekel, mit csinálsz a magánéltben, egészen addig, amíg nincs hatással a munkádra. Nem érdekel kivel jársz, de teljesítened kell a próbákon. Szedd össze magad Toshi, mert nem vagy önmagad, szétszórt vagy és nem tudsz a munkára koncentrálni. Mint tudod, nyáron lesz egy fesztivál, ahogy szinte biztos, hogy hívnak majd minket, és a stúdiózás is hátra van. Nem szeretném, ha miattad nem haladnánk. Remélem megérted.

- Igen, igyekezni fogok, ígérem. Nem tudom mi van velem – simítom hátra a hajamat.

- Szerelmes vagy – kommentálja, de minden szigor eltűnt a hangjából.

- Nem is tudod mennyire – mosolygok.

Megcsóválja a fejét, és nyugodtabban tudunk beszélgetni, amíg be nem hívnak minket. Sokkal nyugodtabban ülök és jópofizok Boonak. Örülök, hogy Kao nem harapta le a fejem, de tudom, hogy nagyon is komolyan gondolta amit mondott. Nem okozhatok neki csalódást. Szeretem Boo műsorait, mindig jól szórakozunk, inkább baráti beszélgetés ez mint interjú. Leginkább a videóinkat nézzük és beszélgetünk róla, hogy milyen volt a forgatás, mi ihlette a zenét meg ilyenek. Szinte észre se veszem, és már el is repült két óra és vége a műsornak.

- Tochi-chan, Kaoru-kun, örülök, hogy eljöttetek – nyújtja a kezét Boo.

- Mi köszönjük – szorítom meg kezét.

- Éhesek vagytok? Együnk valahol – invitál.

Épp tiltakoznék, de megkordul a hasam. Ma még alig ettem.

- Nem kösz, haza kell mennem – hárítok.

- Biztos? - csodálkozik Boo.

- Igen, menjetek csak.

Amíg kiérünk az épületből jót beszélgetünk, majd Boo és Kao elmennek valamerre vacsorázni, én meg telefonálok:

- Szia, most végeztem.

- Szia, oké.

- Sietek, de lehet még beugrom enni valahova, éhes vagyok.

- Gyere haza, és kapsz – szinte biztos, hogy kajánul elvigyorodik.

- Hülye – nevetek – Még meglátom. Szia.

- Szia.

Bontom a vonalat, beülök a kocsiba és elindulok. Menet közben gondolkodom, hogy haza menjek, vagy megálljak és vegyek elvitelre valami kaját. Végül mégis inkább haza megyek, nem szeretném, ha Rei morogna. Max. eszem otthon. Úgy is finomabb, ha velem van.