44. fejezet

Reita pov

A kaja jól esett, talán túl jól is, mert aztán a gyógyszerrel együtt minden kijött belőlem. Igyekszem csendben elintézni a mosdóban, Toshi alszik, nem akarom felkelteni. A szerencse most mellém pártol, mert amikor kivánszorgok, még mindig a kanapén elterülve alszik. Fogok egy plédet, azzal takarom be, rá is ráfér már egy kis alvás. Most kicsit jobb, mert nincs bennem semmi felesleg, mászkálok a lakásban egyik szobából a másikba. Tök értelmetlen, de legalább mozgok. Végül megint a hálóban kötök ki, lerángatom az izzadt ágyneműm, kiviszem a fürdőbe és beindítom a mosást. Bent egy tisztát felhúzok, csumára kitárom az ablakot, aztán visszamászok a takaró alá, alaposan fázok már megint, viszont a friss levegő kellemes. Így alszom el. Aztán amitől Toto a leginkább félt bekövetkezett, mivel a gyógyszer nem épp megfelelő volt ráadásul a nagy része ki is jött, lázgörcsöm lett.
Legközelebb mikor magamhoz tértem egy hideg kéz simogatta arcomat, amitől igyekeztem menekülni, így is borzalmasan fáztam. Halványan hallom a hangját, de csak nyöszörgésre futja tőlem.

Végül Toshiya megelégelte, heves tiltakozásom ellenére pedig megint orvost hívott, aki viszont kórházba szállítatott. Kaptam infúziót, ami szerencsére rövid időn belül levitte a lázam így még aznap megint otthon lehettem. Pontosabban Toshiya lakásán mivel oda fuvarozta beteg seggem. Az ágyába parancsolt, még ő csinált teát. Kaptam új gyógyszereket is, amik hatásosnak bizonyultak. Napokkal később pedig már csak az orrom fújtam.

- Hogy vagy? – kérdezi egyik reggel.
- Sokkal jobban, köszönöm. – hálásan megcsókolom.
- Ezt jó hallani. – könnyebbül meg.
Ha ő nem lenne valószínűleg nem igazán úsztam volna meg ennyivel. Makacsságának és türelmének hála elviselte a viselkedésem, a hisztim a gyógyszerek miatt. Megmutatta nekem közben mindenre képes lenne értem, ami igencsak imponál így végre megbékültem. Nem hánytorgattam fel sem Diét, sem azt az átokverte DVD-t. Még kicsit távolságtartó, mert fél a haragom mit sem csillapodott, de tudom, már mivel biztosíthatom róla, minden rendben. Pillanatok alatt teperem magam alá.
- Akira? – pislog rám meglepetten.
- Igen én vagyok. – mosolyodom el kedvenc mosolyával.
- Mire készülsz? – kapkodni kezdi a levegőt.
- Na, szerinted?
- Nem vagy még elég jól hozzá. – próbál menekülni.
- Ezt hadd döntsem el én. – kezem már pólója alatt kutat.
- Bírj a farkaddal. – eltolja kezem.
- Nem akarsz? – nyúlik meg az arcom.
- Dehogynem. Nagyon is. Viszont ne szórakozz velem, tudom még mindig haragszol rám. – könnyek lepik el a szemét, mert azt hiszi, csak játszom, aztán képes lennék itt hagyni.
Döbbenten pislogok rá, teljesen lefagyok egy kis időre, majd lágyan elmosolyodom, és lehajolva finoman megcsókolom őt.
- Túltettem magam rajta. – biztosítom.
- Biztos? – kitörli a könnyeit szemeiből.
- Amennyire itt vagyok veled. – finoman megcsókolom.
Először ugyan tétován, de viszonozza csókomat. Legszívesebben, most azonnal keményen megraknám, ellenben inkább úgy döntök egy szenvedélyes szeretkezés mind a kettőnknek sokkalta jobb lenne. Kedves simogatások, édes sóhajok, csókok ezrei fokozzák mind a kettőnkben a vágyat. A ruháink ott értek földet amerre éppen elrepültek. Forró „éjszakának” ígérkezik. Még csak kora délután van, de már nem igazán bírunk magunkkal.
Toshinak eleinte fáj, rég voltunk együtt, a munka és a veszekedés miatt is. Igyekszem azért minél finomabb lenni, végül pedig a fájdalom teljesen eltűnik a hangjából.
Kéjes nyögések közepette ösztönöz kicsit gyorsabb mozgásra, amit teljesítek egészen addig, amíg jónak érzek, meg persze bírok még különösebb kifulladás nélkül. Testünk már csillog a verítéktől, lábait derekamra fonta, körmeivel meg csak úgy szántja a hátamat. Lágyan hullámzok, benne a szeretkezésünktől fülled szobában. Az orrom legalább most kitisztul és megkönnyíti a dolgomat. Tisztában vagyok vele, utána kíméletlenül elzárja megint az utat az éltető oxigén elől, de azt majd túlélem valahogyan. Egyik nagyobb lökésemnél elereszti a hangját, görcsösen kapaszkodik belém. Hihetetlenül boldog vagyok vele a hullámvölgyek ellenére is.
- Rei nem bírom tovább… - nyöszörgi órákkal később.
- Ne fogd vissza magad Toto-chan. – én is közel járok már a beteljesüléshez.
Pár lökéssel később, fogait nyakamba mélyesztve éri el az élvezetek tetőfokát velem karöltve. Kimerülten fekszem rá egy kicsit, aztán óvatosan elhagyva a testét mellé gördülök. Pihegünk még egy kicsit. A basszeros remeg még az orgazmus miatt éppen ezért a hátát simogatom.
- Hogy vagy? – néz fel rám.
- Soha jobban. – bágyadtan rámosolygok.
Kellett ez már, sokkal jobban, mint a levegő. Férfiból vagyok, vannak szükségleteim, amiket most kielégítettem így mind a kettőnknek könnyebb dolga lesz. Amint összeszedjük magunkat, elvánszorgunk fürdeni, ahol már a megszokott rutinban tisztítjuk meg egymás testét. Végre nem a hűtőfürdő kínjaival karöltve élvezem Toshiya társaságát, hanem a forró víz izomlazító hatása alatt. Előbújik egy rejtett énem. Legnagyobb meglepetésére, hozzábújok, dorombolok is neki. Először teljesen ledermed, majd halkan kuncogva fogadja szeretet hiányos énem közeledését. A legszörnyűbb ebben a dologban, hogy most képes lennék és hagynám neki megfektessen, de szerencsére nem használja ki a felkínálkozó alkalmat, csak kiélvezi most ő lehet a domináns fél. A fürdő után sem akaszkodom le róla, ma ilyen napom van. Egész nap utána koslatok, akár egy kiskutya. Fogom a kezét, dúdolgatok repedtfazék hangommal, bújok hozzá amint lehetőségem adódik. Kellőképpen akadályozom így abban is, hogy ebédet tudjon csinálni végül, feladja és rendel inkább. Bölcs döntés.
- Furcsa vagy Reita. – kuncog, mikor a karjai közé fészkelem magam a kanapén.
- Néha nekem is lehet gyengébb napom. – duzzogok.
- Gyakrabban lehetne. – hajamat buzerálja.
- Te vagy az első, akinek hagyom, hogy így lásson. – vallom be hisz még a banda sem látott ennyire gyenge pillanatban.
Láttak már határtalanul boldognak hat méterrel a föld felett, vagy baromi mérgesen mikor már a szemeimmel öltem, esetleg a mindent leszarok, halál laza vagyok formám hozom, de egyszer sem volt alkalmuk találkozni ezzel. A bújással, a szeretet hiánnyal és a kiskutya természettel. Jézusom mit kapnék, ha ezt Nori megneszelné. Életem végéig hallgathatnám, hogy a nagy macsó Reita olyan, akár egy bújós uke. Na kész, el is áshatnám az imidzsem onnantól kezdve. Az életemnek lenne vége. Na, jó ez drámai túlzás, de biztos mindig ezzel szekálna, alázna porig az interjúkon és kürtölné világgá a rádió felvételeken.
- Ez jól esik. – hajamba puszil.
Még mindig van bőven olyan, amit nem tud rólam, amiket szép apránként fogok majd adagolni, de már így is marha nagy megkönnyebbülés, hogy ezt elfogadta tőlem.
- Kéne valamit enni megint. – töri meg a csendet.
- Nem maradt az ebédből. Mit akarsz enni? – nyomkodom meg a hasát.
- Fogalmam sincs. Valamit.
- Ez aztán a tág fogalom, szűkíteni nem lehetne? – gúnyos vagyok.
- Akkor menjünk el valahova enni. – ajánlja fel.
- Passzolom. Ahhoz meg kéne mozdulni, amire jelen helyzetben semmi kapacitásom.
- Bocs, nincs itthon tartalékba duracell elem. – sóhajt színpadiasan.
- Sebaj. Nem hiszem, hogy bírnád a tempóm akkor.
- Ne becsülj le ennyire… - húzza fel az orrát.
- Én egyáltalán nem becsüllek le, de rosszabb vagyok olyankor, mint a kis törpe.
- Ezt most vegyem fenyegetésnek? – kihívóan elmosolyodik.
- Annak veszed, aminek akarod. – adom a nagylelkűt egy sóhaj kíséretében.

- Nem vagy te egy kicsit szenvtelen ma? – méreget.
- Mikre nem gondolsz. Az alaptermészetemben van, hogy szenvtelen legyek akkor és ott, amikor és akivel akarok.
- Ó csak nem? – pólóm alá nyúl.
- Húzd vissza a kezeidet haver, vagy elbúcsúzhatsz tőlük. – hirtelen váltok.
- Hé, azokra még elég sok mindenben szükségem lesz. – rántja ki azonnal.
- Akkor azt ajánlom, regulázd meg őket. – teljesen elnyúlok rajta.
- Fáradt vagy? – lágyul el a hangja.
- Igen az vagyok, kifárasztottál. – már suttogok félig álomban.
- Akkor jobb lenne, ha inkább a szobában aludnánk az ágyon. Én is kezdek fáradt lenni.
- Jó.
Zombiként felállva vánszorgok a hálójáig, ott pedig szimplán csak bedőlök a párnák közé amiknek Toshi illatuk van. Nem sokkal később megérzem magam mellett meleg testét, a hátamon pedig a takaró puha anyagát. Imádok a hasamon aludni, egy párnát a fejem alá gyűrve azt ölelem most. Izmaim megfeszülnek. Kedvesem átdobja egyik lábát az enyémeken, karját derekamra teszi, és lapockáim között hajtja álomra a fejét. Egy bő három órát alszunk, de sebaj, legalább kipihenjük magunkat. Amúgy sem sűrűn van lehetőségünk napközben aludni.
- Rei-chan. – kedvesen simogatva kelteget.
- Még öt percet. – fordulok másik oldalamra.
- Lassan indulnom kell dolgozni… - hangja bocsánatkérő mire azonnal felé fordulok és megragadom a derekát.
- De nem úgy volt, hogy szabadnapod van ma?
- Az tegnap volt. – sóhajt.
- Mi van akkor, ha nem engedlek el? – fél szemmel rá sandítok.
- Ebben az esetben hatalmas bajban lesz uraságod. – figyelmeztet.
- Büntetéssel fenyeget, kérem? – direkt magázom le.
- Tudja, maga egyáltalán kivel beszél? – száll be a rögtönzött játékba.
- Ó nagyon is tisztában vagyok vele.
- Ez esetben este alapos büntetésben lesz része, ha nem enged el.
- És mi van, ha pont erre pályázom? – nyalom meg az ajkaimat.
- Kanos macska.
- Az te vagy. – vágok vissza.
- Suzuki Akira, két másodpercet adok arra, hogy elengedj. – mordul én pedig azonnal visszahúzom magam mellé a kezeimet.
Morogva fordítok neki hátat, utálom, amikor a teljes nevemen szólít.
- Sietek majd haza. – puszilja meg arcomat.
- Emberi időben vagy éjszakai műszakon kívül? – sóhajtok.
- Kaorun és Kyon múlik. – bocsánatkérő.
- Rendben, majd, ha megunok várni, elmegyek és elrabollak.
- Jól, hangzik viszont addig is pihenj, hogy minél előbb teljesen rendbe gyere. A gyógyszereid se feledd el bevenni.
- Más valamit kell csinálnom anyu? – gúnyolódom.
- Esetleg reménykedtem egy csókban mielőtt elmegyek.
Hátamra fordulva rántom magamhoz egy szenvedélyes csókcsatára hátha maradásra tudom bírni.
Tervem kudarcba fullad, amikor megszólal a telefonja és felpattan akár a nikkel bolha. Nem akarja, hogy bent kinyírják, mert annak egyikőnk sem örülne. Lassan viszont nekem is ideje lenne majd újra munkába állni. Jobban vagyok, és már számítok, arra, hogy Ruki nyaggatni fog menjek befelé, miszerint rengeteg dolgunk van, miattam pedig behozhatatlan lemaradásba kerültünk. Aoi és Uruha párszor meglátogatott, amikor otthon voltam, Toshinak pedig muszáj volt elmennie. Végül is ők szedtek össze így jogos, ha szeretnék tudni, hogy vagyok, mi van velem.
Egy darabig még fekszem, aztán úgy döntök ideje felkelnem. Kapcsolok zenét, most kivételesen tőlünk valami régebbi számot és a Remember the urge-ra esik a választásom. Hm, elég régen játszottuk el ezt is, majd felvetem a törpénél hátha kapni fog a lehetőségen, hogy az egyik koncert alkalmával megint eljátsszuk. Én legalábbis személy szerint örülnék a dolognak, ha eljátszhatnánk megint. Meg kéne hívnom megint Toshit egy ilyen alkalomra, rég hallott minket élőben zenélni, ahogyan én is őket.
Gondolataim közben kitakarítom az egész lakását, de szerencsére most nem találok semmi olyan DVD-t.

Toshiya pov

Az utóbbi pár napban nem volt megállás. Reit kórházba kellett vinni, aztán hozzám mentünk. A sok aggodalom és veszekedés után, el se hiszem, hogy kibékültünk, és hajlandó közeledni felém. Ciki, nem ciki de nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Ha ez még nem lett volna elég, ő kezd el bújni, és nem tágít mellőlem. Akár egy macska. Nem érdekel semmi, csak az, hogy végre a karjaim közt tarthatom, és szerethetjük egymást.

Reggel semmi kedvem bemenni, de ha nem akarom, hogy Kyo és Kaoru kinyírjon, muszáj vagyok. Egész nap stúdiózunk, szóval nem lóghatok. Nem izgat, hogy a banda tudja, hogy Rei miatt lógtam pár napot. Mázlira nem én érek be utoljára a próbaterembe, még Diere kell várni.

- Sziasztok – nyitok be.

- Végre nem lógsz – fogad Kyo.

- Én is szeretlek.

Laza mozdulattal mutatja, hogy kapjam be. Inkább leülök, és kézbe veszem szeretett basszerom. Kicsit pengetek, addig a másik gitáros is befut.

- Srácok, ma ezzel foglalkozzunk – ad körbe pár lapot Kyo.

- Ennyivel? - kérdi Shinya.

- Örüljünk ha ennyit fel tudunk venni. Kyot ismerve, jó ha egyel végzünk – vigyorgok.

- Talán baj, hogy jót akarok kiadni a kezeim közül? - vonja fel a szemöldökét.

- Nem – emelem fel védekezően a kezem.

- A pasid is dolgozik, nem? Akkor meg minek rohansz haza? - kérdi Die.

- Megsúgom: nem dolgozik. És attól még, hogy baszhatnékod van, leszállhatnál rólam. Ha ennyire kanos vagy, szedj fel valakit. Sokan elmennének veled.

- Mi bajod van? - kapja fel a vizet ő is.

- Nekem semmi. Igazán leszállhatnál rólam és Akiráról.

- Jól van na, nyugodj már meg! - adja meg magát – Egek, nem rak meg, azért vagy ilyen nyűgös?

- Én nyűgös? - vonom fel a szemöldököm – Nem tartozik rád, de tökéletes a nemi életünk. Aki nyűgös az te vagy.

- Kuss mindkettőknek! - csattan fel Kaoru – A magánügyeiteket hagyjátok a próbatermen kívül. Senkit nem érdekel, hogy melyikőtöket mikor rakták meg.

Mindketten csöndben maradunk. Na igen, Kaoru nagyon ijesztő tud lenni. A kis közjáték után elmegyünk, hogy felvegyük a következő számot. Egész jól mennek a felvételek, még dél előtt sikerül egy számot felvenni és rábólintunk, hogy jó. Remek, Kyo listájáról már csak kettő van. Remélem sikerül, amit akar, ez a túlpörgött chibi, mert akkor viszonylag hamar szabadulok és mehetek haza, hogy kényeztessem a papagájom. Egy gyors ebéd után folytatjuk a munkát. Egyszer a főnök is tiszteletét teszi nálunk, hogy lássa, hogy haladunk. Meghallgatja az eddig felvett anyagot, és nagyon elégedett. Nem tudom miért jött be, nem igazán szokása, de nem izgat különösebben. A második szám felvételénél már jönnek a problémák. Hiába játszom el tökéletesen, amit kell, valahogy nem tetszik, és ezzel nem vagyok egyedül. Így újra vesszük az egészet. Másodjára már jobb, de csak a harmadik felvétel után mondom azt, hogy tökéletes.

- Szép volt – pacsizik velem Die.

Megeresztek egy mosolyt, és megnézem a telefonom. Most úgy is Koa sávját vesszük, így tudok pihenni. Rei dobott egy SMS-t, hogy elmegy a srácokkal kicsit szórakozni, és később jön. Elszomorodom, mert azt hittem, hogy együtt tölthetjük az estét. De nem baj, legyen a barátaival. Hadd szórakozzon, ha akar. Visszaírok neki, hogy „Jó szórakozást”. Talán jobb is így, hogy nem vár rám, mert Kyo se elégedett magával, és mikor harmadjára se jó, megáll és kimegy, hogy elszívjon egy cigit. Az egy cigiből kettő lesz, aztán folytatjuk a munkát. Estig bent vagyunk, de minden tökéletes, csak Kyo ragaszkodik még hozzá, hogy a háttérvokált is vegyük még fel, és akkor készen leszünk. Este együtt indulunk haza. Kyo és Die lelépnek még sörözni, én meg haza indulok. Nem tudom Rei mikor ér haza, de írok neki. Szerencsére hamar haza érek, mert alig vannak az utakon. Vajon van otthon kaja? Tegnap nem engedte, hogy főzzek, a rendelt kaját már megettük. Lehet megint valami ilyesmi lesz. Nincs kedvem főzni. Egy gyorsétterem mellett megyek el, megállok és veszek pár falatot. Remélem nem bánja, hogy ilyesmit eszünk. Bánatomra otthon nincs senki. Kár, de legalább Rei jól érzi magát. Alig öltözöm át és kezdem melegíteni a kaját, mikor kopognak. Ki lehet az? Elvigyorodok, mikor Rei áll az ajtóban.

- Szia – ugrom a nyakába.

- Hiányoztam?

- Mindig – megcsókolom.

Könnyedén felkap, elvisz a hálóba és végigfektet az ágyon.

- Mindjárt megmelegszik a vacsora – szakadok el édes ajkaitól.

- Rád vagyok éhes – hadarja, és a nyakam veszi célba.

Ha akarnék, se tudnék ellenállni neki. Hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Megkapja mindenem, a szívem, a testem, mindent. Csókokkal borítja a nyakam, a mellkasom, ezzel sóhajokat csal ki belőlem. Nem maradok adósa, hátát karmolom végig, közben nyakát harapdálom.

- Milyen vadóc vagy – vigyorog.

- Nyau – nyávogok.

- Az ilyen vad cicusokat meg kell ám szelídíteni – feltérdel, és végig néz vágytól remegő testemen.

- Próbáld meg – mosolygok.

Nem kell sokat várnom, hogy folytassa kényeztetésem. Lágy simogatások, édes csókok, kéjes nyögések, kis vadsággal, ami csak még élvezetesebbé teszi az éjszakát. Nem tudok betelni vele.

Csak hajnalban hagy pihenni. Fejem a mellkasára hajtom, fél kézzel átölelem a derekát és így alszunk el. Reggel egyedül kelek, de hangok szűrődnek ki a konyhából. Kikóválygok, és kedvesem éppen tojást süt.

- Én is kapok? – kérdezem.

- Mivel neked készül, igen – mosolyog.

Óvatosan leülök és elém rak egy bögre kávét.

- Köszönöm – mosolygok.

Elkészül a reggeli és kapok egy tükörtojást és szalonnát, meg pirítóst.

- Milyen jó dolgom van – mosolygok.

- Azok után, amit értem tettél, ez a minimum – leül és enni kezd.

- Ugyan, te is megtetted volna.

- Igaz.

- Jól éreztétek magatokat?

- Igen, elnéztünk az egyik plázába, egy kávézóba, meg még pár helyre.

- Akkor jól szórakoztál.

- Aha, és te?

- Ne is kérdezd. Nagyon nem ment délután a felvétel. De így is örülhetünk, hogy két számot sikerült felvenni. Az én részemet is többször kellett felvenni.

- Miért?

- Nem tudom, valahogy nem tetszett.

Megcsóválja a fejét és megsimogatja az arcom. Összeszedjük magunkat és elindulunk a melóba. Remélem, ma hamar végzünk. Lehet, elrángatom Reit valahova vacsorázni. Rég voltunk bárhol is. Sajnos ez nem csak rajtam múlik, hanem hogy Kyo mennyire indul be. Bár, mivel inni volt Dievel, tuti másnapos mind a kettő. Remélem, hamar végzünk. Meglepetésemre Kao és Shini vannak még csak bent.

- Sziasztok! A másik kettő? – kérdezem.

- Vagy másnaposak, vagy még mindig részegek – jegyzi meg Shini.

- Kaokao, mi legyen, ha használhatatlanok? – ülök Leader-sama mellé.

- Még nem tudom. A felvételek jól haladnak, szóval nincs vége a világnak, ha ma nem haladunk sokat.

- Tőlük függetlenül a saját részünket fel tudjuk venni, és akkor annyival is előrébb leszünk – kotyog közbe Shinya.

- Ez igaz – értek egyet – És az orruk alá tudjuk dörgölni, hogy rájuk kell várni – vigyorgok.

- Koncert mikor lesz? – kérdi Shin.

- Kyo olyasmit mondott, hogy pár hónap múlva akar egy nagy durranást – keresgél a papírok közt Kao.

- Mégis mit? – kérdezem rosszat sejtve.

- Az összes olyan számot akarja előadni, amiknek van klipje – találja meg, amit keresett.

- Mi? – akadok ki – Az baromi sok. Azt bár csináltuk a Budokan-on. Két nap volt, naponta harminc szám.

- Nem normális – ütközik meg dobosom.

- Majd beszélek vele. Mondjuk egyszer megcsináltuk, szóval nem lehetetlen – kezdi piszkálni kis szakállát Kao.

Ajjaj, ez azt jelenti, hogy gondolkodik valamin. Kinézem belőle, hogy bevállal egy ekkora koncertet.

- Ezt majd beszéljük meg, mikor azt a szadista chibi is itt van – nyögöm.

Mindenki egyet ért velem. Később Kao kap üzenetet a két lógóstól, hogy hulla másnaposak. Így jobb híján felvesszük a saját sávunkat. Egész gyorsan haladunk szerencsére. Az ebédszünetben Shini valami magazint olvas, Kao az eddig felvett anyagot hallgatja, én meg cigizek. Jó ez a kis pihenés. Mivel jól haladunk korábban mehetünk haza. Már épp a kocsimban ülök, mikor Shinya bekopog az ablakon.

- Mondd – húzom le az üveget.

- Ezt olvasd el – adja a kezembe a magazint.

- Miért?

- Egy cikk biztos érdekelne – és elmegy.

Megvonom a vállam és elindulok haza. Milyen cikk érdekelhet egy pletykalapban? Na, mindegy, majd otthon megnézem. Lehet valami egészséges dolog? Nem lepne meg, Rei mostanában elég beteg volt, lehet ezzel kapcsolatban talált valamit Shini. Nem lep meg, hogy Rei még nincs itthon, hiszem még munka idő van. Ledobom magam a kanapéra és elkezdem átlapozni az újságot. Csak a szokásos celeb-hírek, néhány kaja recept, diéta tanácsok, horoszkóp. Már csuknám be, mikor a tartalomjegyzékben egy cím kelti fel a figyelmem. „Édes hármas?” Odalapozok és megáll bennem az ütő. Egy nagy kép Reitáról, amint Uruha és Aoi között sétál. Rei a két gitáros vállát karolja át, azok meg Rei derekát.

- Mi a fasz? – akadok ki.

Több képet is mellékeltek, ahogy azok hármam együtt mászkálnak és mennek be boltokba. Azonnal elolvasom a cikket. Leginkább találgatás, hogy mit kerestek azok együtt női ruhaboltban, biztos van köztük valami, ha ennyire ölelgetik egymást. De… de az nem lehet. Rei velem van, engem szeret. Kétségbeesésem dühbe vált át. Nekem azt mondta, hogy az a kettő heteró. Na meg egy frászt! Miért nem mondta, hogy velük megy császkálni? Miért? Mi van köztük?

- Ezt nem hagyom annyiban - dühömben elszívok egy doboz cigit, és várom, hogy Rei megjöjjön.

Nem kell sokat várnom, hamar megjön. Kinyitom az ajtót, mikor megszólal a kaputelefon, de nem várom meg. A nappaliba megyek, és kézbe veszem az újságot.

- Tadaima! – kiáltja boldogan – Mi baj Toto? – kérdi, mikor látja, milyen állapotban vagyok.

- Ez mégis mit jelentsen? Meg tudod magyarázni? – mutatom fel az újságot – És nehogy azt mond, hogy az nem te vagy, mert ezer körül is megismerlek.

Hatalmas szemekkel néz rám, majd az szennylapra és az ott virító képekre.

- Ez mi? – nyögi.

- Én is ezt szeretném tudni. Az oké, hogy szórakozol, de miért egy női fehérnemű boltban teszed ezt azzal a kettővel? Miért nem mondtad, hogy velük leszel?

- Nyugi már! Aoi akart venni valami csinosat a nőjének, ezért kísértük el – magyarázkodik.

- Ehhez mióta kell díszkíséret? És miért ölelgetnek téged? Mégis mi van azzal, hogy nem bírod elviselni más pasik érintését? – kezdek egyre dühösebb lenni, de próbálom visszafogni magam.

Nem akarok olyan lenni, mint egy hisztis picsa, de tudni akarom mi ez az egész. Rei mondana valamit, de a torkára forr a szó. Hol engem, hol azt a rohadt magazint nézi.

- Áruld el, őszintén mit csináltatok – erőltetek nyugalmat magamra.

- Mondtam, vásároltunk aztán kávéztunk – dobja le az pletykalapot a kanapéra – Toshi, ez a jelenet fölösleges, mert mind a kettő heteró.

- Bocs, de ezt akkor se hiszem el, ha ők mondják – jegyzem meg.

- Azt állítod, hogy hazudok? – remeg meg a hangja.

Ő is kezd ideges lenni.

- Nem, csak azt, hogy ahogy én látom, mind a kettő rád startolt igen rendesen.

- Toto, te most féltékeny vagy? – csodálkozik.

- Szerinted? – akadok ki – Velem jársz, hozzám jössz haza, engem dugsz meg szinte minden este, de azt kell látnom, hogy ők ölelgetnek téged? Áruld el, van valami köztetek? Miért egy ilyen szemétből kell megtudnom, hogy miket csináltok? – mutatom az újságra.

- Mi? Nem, dehogy! Az a kettő csak hülyéskedik.

- De neked nincs ellenedre, ahogy elnézem.

- Toshi, higgadj el. Totálisan félre érted. Tudod, hogy az ilyen újságokban a fele sem igaz a híreknek.

- Lehet, de mint tudod a fénykép többet ér ezer szónál. És itt igencsak beszédesek a képek.

Remeg a hangom, érzem, hogy könnyek égetik a szemem. Nem akarom, hogy ezt lássa, mert nem az idegességtől vannak. Pár perc kell, hogy kicsit összeszedjem magam. Rei kétségbeesetten ál és várja a folytatást.

- Toto, beszéljük meg. Tudod, hogy nem kell nekem senki, csak te – lép közelebb hozzám.

Átölelne, de eltolom magamtól. Mindennél jobban vágyom rá, hogy a karjaiban tartson, de most képtelen lennék elviselni.

- Kérlek, most menj el… gondolkodni szeretnék – elcsuklik a hangom.

- Mi? Mit akarsz ezzel mondani? – hallom az ijedtséget a hangjában.

- Egyedül szeretnék lenni. Kérlek, menj most el – intek az ajtó felé.

Hitetlenkedve pillant rám, de mikor látja, hogy nem gondolom meg magam, lassan elindul.

- Szeretlek Toshi – mondja és kilép a lakásból.

Amint egyedül maradok, lerogyok a kanapéra, kezembe temetem az arcom, és utat engedek a könnyeimnek.