37. fejezet

Reita pov

Jó volt lazulni, párszor még megcsináljuk, de a legtöbb este elmegyünk valamerre.

- Rei gyere már. – kuncog kedvesem és kint pattog, még én bíbelődöm a fürdőben.

- Nyugi van, csak a nyakkendő nem akart úgy állni, ahogy akartam. – megyek ki hozzá.

- Re… - kezdene bele, de amint rám néz elakad a szava.

- Ennyire rossz? – nézek rád aggódva.

Hevesen rázni kezdi a fejét, viszont egy szót sem szól.

- Akkor mégis mi baj? – sóhajtok fel és megigazítom a hajamat, az orrkendőm nincsen rajtam.

- Dögös vagy. – találja meg a hangját.

- Ó, vagy úgy. – hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon.

- Mit tervezel? – húzza össze a szemeit.

- Semmi, semmit. – nevetek és felveszek egy napszemüveget.

- Na, jó hagyd abba. – nevet velem.

- Miért? Te választottad ezt a James Bond estét. Nem hiába húztam ilyen hacukát.

- Igaz, de eszméletlenül áll neked.

- Nem mondasz újat. – húzom fel az orrom.

- El ne szállj magadtól. – pöcköli meg a homlokom, mire elkapom és a falhoz nyomom.

- Ne hergelj Toshi.

- Miért is ne? Ha ilyen reakciót kapok, akkor szívesen. – megmarkol.

- Itt hagyjalak? – fenyegetem meg.

- Jó leszek. – azonnal elengedi ágyékom.

- Helyes. Menjünk. – mosolygok rá.

- Jó lesz, ez az este úgy érzem.

- Sosem voltam még ilyen buliban.

- Élvezni fogod, ha rajtam múlik. – megfogja a kezem és kihúz a hotelszobából.

Bezárja az ajtót, zsebre vágja, a kulcsot aztán elindulunk le. A zene máris felszűrődik. Tudnak ám itt is bulizni az emberek.

Hamar táncolni kezdünk, amint bent vagyunk. Édes, ahogyan kedvesem, rázza a fenekét nekem. Derekánál fogva húzom magamhoz, nyakába csókolva táncolok vele. Nem igazán az én világom az ilyesfajta lazítás, de most igencsak kellemes. Mikor elfáradunk, kissé távolabb a tömegtől egy kanapén foglalunk helyet. Kedvesem megint elmegy italért. Eltart egy ideig, mire át vág a tömegen, engem pedig betalálnak megint. Öcsém, mi van a képemre írva? De most komolyan.

- Hello. – ül le mellém a múltkori srác.

- Uhm. – értelmes választ nem fog kapni.

- Látom egyedül vagy. – ül közelebb.

- Nem vagyok egyedül. – közlöm fagyosan és távolabb csúszom.

- Ugyan már. Nem úgy tűnik, mintha nagyon itt lenne veled bárki is.

- Ember. Akadj le rólam. Hányok tőled. – el fog pattanni az az idegszál a fejemben.

- Nem vagy meleg? – nyúlik meg az arca.

- Nem.

- De a srác, akivel voltál a parton.

- Ő a párom. – közlöm fagyosan.

- Akkor mégis csak meleg vagy.

- Nem vagyok az. – állok fel. – Nem rád tartozik, ő az egyetlen.

- Persze persze. Nem fogja megtudni… - mosolyogva ő is felkel.

- Mégis mit? – most én zavarodtam össze.

- Csak dugunk egyet. – kacsint rám és hozzám simul.

Azzal a lendülettel el is taszítom magamtól, felfordul a gyomrom. Szerencsére visszaér Toshi mert tuti a srácnak megyek, ha nem, de akkor a mentő viszi el.

- Minden rendben?

- Most már igen, azt hiszem. – mordulva ölelem derekánál magamhoz.

A srác eliszkol, remélem, nem találkozom vele többet. Lehúzom az italt, amit kedvesem hozott és máris jó kedvre derülök.

- Hm, ez finom.

- Megtudhatnám, mi volt ez az előbb?

- Bepróbálkozott megint a srác. Azt akarta, hogy dugjunk. – vonom meg a vállam.

- Mire te? – érzem rajta feszült.

- Hülye vagy? Eszemben sincs mással is lefeküdni csak veled. Mint már mondtam te vagy a kedvesem, más férfiaktól undorodom ilyen szinten. – mondom komolyan.

- Helyes válasz. – mosolyodik el és megcsókol.

Derekát egy pillanatra sem engedem el az este további részében. Megissza az italát aztán újult erővel indulunk neki táncolni. Hajnalban kimegyünk egy cigire, amit egy heves csókcsata követ. Alaposan felizgat, úgyhogy a végén úgy döntünk, ideje lenne hazamenni, ha nem akarunk az utcán egymásnak esni. Bár már nekem sem igazán lenne kifogásom ellene. Valóban izgalmas. Felpezsdít még jobban a lebukás veszélye.

A hotelszobában először lefürdünk, kedveskedő simogatások közepette fürdetjük meg egymást. Ellenben, amint kint vagyunk a fürdőből egymásnak esünk. Hol vadul, hol szenvedélyesen szeretkezünk egész este. Alaposan elfáradunk, de végül is ez a nyaralás most csakis kettőnkről szól.

- Olyanok vagyunk, mint a friss házasok. – kuncogok már a napfelkeltét nézve az ágyból, vele a karjaim között.

- Vagy legalább az első szerelmesek, akik megízlelték az együttlét csodáit. – feje mellkasomon.

- Jah. – halkan nevetek, közben hátát simogatom.

- Nem fogok tudni ma lábra állni. – panaszkodik.

- Ki mondta, hogy fel kell állnod?

- Másképp, hogy megyünk várost nézni megint?

- Viszlek majd.

- Hogyan? – néz fel rám.

- Akár egy hercegnőt, a karjaimban. – csókolom homlokon.

- Csábító ajánlat, de inkább sétálnék most veled.

- Nem tudod, mit hagysz ki.

- Majd máskor bepótoljuk. – simogatja meg az arcomat.

- Így már mindjárt más a helyzet. Benne vagyok. – engesztelődöm ki valamennyire.

- Mondtam már mennyire szeretlek? – fogva tartja tekintetem.

- Nem elégszer. – incselkedem.

- Hazug. – nevetve csókol meg.

- Én aztán nem. – pillanatok alatt kerül alám.

- Megint kanos vagy?

- Az te szoktál lenni, kanos macska.

- Miáú. – túr hajamba én meg csak csodálom kedvesem.

- Így könnyebb megcsókolni. – suttogom végül és megint ajkain vagyok.

Hihetetlen ez a csoda, ami velem történt, Toshiya által. Nem tudom még mindig felfogni teljesen, odáig nagyjából megy, hogy együtt vagyunk. Csak azok a kis apróságok nincsenek meg, minthogy mivel is érdemeltem őt ki. Hisz az elején ki akartunk nyírni egymást, elég rendesen. Persze az örökös rivalizálás benne volt és még van is bennünk valamilyen szinten, de igazából semmi okunk nem volt utálni a másaikat.

- Min gondolkodsz? – kérdezi Toto mikor elszakadok ajkaitól és elbambulok.

- Rajtunk. – válaszolom azonnal.

- Hogy? – próbál folytatásra ösztönözni.

- Hogy miért is utáltuk mi egymást anno. – kérdőn nézek rád.

- Tudod, ez egy nagyon jó kérdés. Mondjuk eléggé beképzeltnek tartottalak.

- Engem? Mondjuk én is téged. – mosolyodom el.

- Aucs. – tesz úgy, mintha nagyon fájna neki.

- Csak az igazság szerelmem. – borzolom össze amúgy is kócos haját.

- Igazából magam sem tudom. – morogva igazgatja haját.

- Rajongók hatása? – nevetve terülök el mellette.

- Lehet. – ül csípőmre és figyel.

Szemezünk, csendben. Nem kellenek most szavak, helyette beszél a tekintetünk, a testbeszédünk. Annyira egymásra vagyunk hangolódva. Vissza sem akarok már menni Japánba. Pillanatok alatt hozzászoktam, a csak-mi-ketten-vagyunk dologhoz, senki sem zavar, nem kotnyeleskedik bele a kapcsolatunkba egy harmadik személy, és a fő… Nem kell dolgozni. Oké, tudom mindenképpen vissza kell menni, nem hagyhatjuk cserben sem a bandát, sem a rajongókat, de mégis… Annyira jó itt.

- Jöjjünk majd vissza ide máskor is. Mit szólsz?

- Lehet, bár mondjuk, szívesen körbejárom veled a földet. – mondja.

- De akkor olyan helyre ahol nem igazán ismernek minket.

- Mégis miért? – kicsit megdöbben.

- Nem meneküléssel akarom tölteni a pihenésem veled. – fújom fel az arcom akár egy hörcsög.

- Jogos. – nevetve nyomja ki a levegőt arcomból.

- Hééé te… - kezdem el csikizni.

Felkacag, próbál menekülni, de nem hagyom. Már átestünk a holtpontunkon, ha akarnánk, sem tudnánk aludni. Végül csak ki szabadul karjaim közül, a szobában futkos előlem. Gyors, de nem eléggé. Egy óvatlan pillanatban földre terítem, lefogom balommal kezeit feje felett, jobbommal pedig ezerrel csikizem.

- Köhönyörüüüüülj!! – kacagva kapálódzik.

- Nem nem… Most elkaptalak…

- Megh… megh fogsz.. eh… ezért … lakh… lakoholni… - nevet.

- Kétlem. – abbahagyom csikizését, ajkaira suttogom azt az egy szót.

- Miből gondolod? – nagyon próbál magabiztos lenni, de ezt most aligha hiszem el neki.

- Tudom. – végig nyalok puha, édes száján.

- Akira… - leheli nevem.

- Hm? – még mindig nem csókolom meg direkt.

- Szeretlek. – kezeit sikeresen kiszabadítja, és nyakam köré fonja karjait.

- Én is téged. – finoman kezdem csókolni.

Teljesen elmerülünk ebben az idilli pillanatban, amit a takarító kopogása ront el. Kénytelen, kelletlen elszakadunk egymástól és felsegítem. Ő kiszól angolul, hogy egy pillanatot kérünk még, addigra én felkapok pár elfogadható ruhát, majd Toto-nak is odadobom az övét. Hálásan magára veszi, utána beengedi az idősödő takarítónőt. Csak ránk mosolyog, nem kérdezősködik, még azután sem, hogy meglepődve tapasztalja az egy hatalmas ágyat.

- Szerintem sejti. – leül mellém egy könyvvel a kezében.

- Biztos vagyok benne. Nem néz ki hülyének.

- Végül is tök nyilvánvaló. – nevetve hajtja fejét ölembe.

- Nem is titkoljuk. – lehajolva megcsókolom.

- Csak otthon. – javít ki.

- Annak viszont meg van az oka.

- Igaz…

Toshiya pov

Ez a kis pihenés, bulizás és lazulás teljesen jó. Szinte meg is feledkezem róla, hogy majd egyszer haza kell mennünk és véget ér ez a kis idilli nyaralás. Az egyetlen, ami irritál, az a kis mitugrász, aki ráhajt Reire. Remélem hamar lelép, különben velem gyűlik meg a baja.

Az egész napos heverészés után estefelé elmegyünk sétálni egy kicsit a partra. Fagyizunk és csöndesen sétálgatunk. Nagyon romantikus, ahogy naplementekor, a langyos tengervízben sétálunk. Nem is akarok hazamenni. Annyira jó itt.

- Tökéletes ez a nyaralás – sóhajt mosolyogva.

- Ez igaz, szeretnél még valamit? - kérdezem.

- Hogy érted?

- Voltunk várost nézni, koaláztál is. Van valami amit ki szeretnél próbálni?

- Tényleg! A búvárkodással mi van?

- Nézd meg a telefonod – javaslom.

Előkapja a készüléket, és kis keresgélés után megtalálja, hogy holnap kell menni.

- Mit szólnál, ha visszamennénk, és megnéznénk, mit kell vinni és mikor meg honnan indulunk? - kérdezem.

- Oké.

Visszasétálunk a hotelbe, és a laptopon rákeresek. Nem kell semmi, felszerelést, meg minden egyebet kapunk, és reggel nyolckor indulunk a közeli kikötőből. A hajó neve is szerepel.

- Ebédet kérjünk a hajón? - kérdezem.

- Kérhetünk, bár én téged kérlek most – mosolyog.

Vigyorogva megcsóválom a fejem és elmegyek fürdeni. Nem sokkal utánam meg is jelenik a papagájom. Lefürdünk, és megyünk aludni. Fáradt vagyok, így csak összebújunk és elalszunk.

Reggel korán kelünk. Szerencsére este már összekészítettünk mindent, törülköző, víz, váltás ruha, sapka és pár apróság. Így csak felkapjuk a táskát és mehetünk. A kikötőben hamar megtaláljuk a hajót. Egy átalakított halászhajó, nagyjából húsz méter hosszú.

- Hajrá szívem, te tudsz angolul – enged előre Rei.

Megforgatom a szemeim és a kapitányhoz lépve megmondom a nevünket. Zavarban van, mert nem találja, de én igen, és megmutatom.

- Köszönöm – könnyebbül meg – Jöjjenek, foglaljanak helyet.

Intek kedvesemnek és felmegyünk a hajóra. Van egy fülke a kapitánynak, egy nagyobb fedett rész, és körbe nyitott a fedélzet. A hajó elején lehet napozni is. Nem vagyunk sokan, talán tízen. A fedett rész két oldalán padok vannak, oda ülünk le.

- Izgulsz? - fordulok kedvesem felé.

- Igen, még sose csináltam ilyet.

- Nyugi – mosolyogva megsimogatom az arcát.

Kicsit pakolászok a táskában, és veszek elő vizet. Rei nem kér, így egyedül iszom. Várunk még vagy fél órát, majd elindulunk. Élvezem ahogy a menetszél belekap a hajamba, a sós víz illatát, ahogy a hullámok dobálnak minket. Egy óra hajózás megállunk egy gyönyörű öbölben.

- Egy kis figyelmet kérek! - jelenik meg a kapitány egy másik két férfi társaságában – Aki merülni fog jelentkezzen! - feltesszük a kezünket – Mindenki kapni fog egy ruhát és felszerelést. Matt és Dave fogja levinni önöket. Maguknak nem kell semmit csinálni, csak élvezni az utazást. A vezető maguk mögött lesz, és fogni fogja magukat. Van pár jelzés, amit meg kell tanulni, hogy tudjanak kommunikálni.

Megmutatja a jeleket, amiket utánozunk. Még elmond pár apróságot, a felszerelés részeit, mi mire jó.

- Elsőnek akarsz menni? - kérdezem.

- Nem, előbb kíváncsi vagyok milyen ez az egész. Még várjunk, jó? - kéri.

- Oké.

Kettesével viszik a társaság tagjait. A párok jó félórát vannak távol. Míg várunk, kifekszem kicsit napozni. Nem kéne hipóreklámként hazamenni. Rei is mellém telepszik. Páran a vízben úszkálnak, ugrálnak, napoznak.

- Mielőtt megyünk, szerintem menjünk be a vízbe, hogy kicsit lehűljünk – javaslom.

- Benne vagyok, így is megsülök – áll fel.

Bemegyünk a vízbe. Nagyon durva, olyan mintha alig lenne egy vagy két méter mély a víz, pedig igazából harminc méter van alattunk. Kellemesen hideg a víz. Ahogy kell, kibújik belőlünk a gyerek, és elkezdjük fröcskölni egymást. Hosszas játék után kimászunk a vízből. Mikor feljön a páros, jelentkezünk, hogy mi mennénk. Megkapjuk a búvárruhát, ami az anyaga miatt, nehezen jön ránk. Kapunk ólomsulyokkal ellátott övet, a dzsekit, amihez a búvárpalackot rögzítették. Dave segít bemenni a vízbe. Intek Reinek, hogy majd találkozunk, és már visznek is. Könnyedén lemerülünk a tiszta tengerbe. Mindenfelé a végtelen kékség, színes halak, sziklák és mindenféle tengeri élőlény. Dave néha mutat valamit, hogy arra nézzek. Ráják úsznak mellettünk, apró halak, pár teknős. Ugyan nagyon hideg a víz, de nem tud érdekelni, annyira izgalmas. A korallok ezernyi színben pompáznak ahogy a tengeri növények is. Mintha teljesen más világban lennék. Dave párszor megkérdezi, hogy minden oké-e. Jelzem, hogy igen, és megyünk tovább. Nem tudom milyen mélyen vagyunk, de nagyon izgalmas és egyben félelmetes is. Dave egy nagy kört tesz velem, aztán mikor feljövünk, már a hajónál vagyunk.

- Jó volt? - kérdi.

- Aha, nagyon – zihálok.

- Helyes – vigyorog.

Kicsit úsznunk kell, hogy elérjük a hajtó. Nem a legkönnyebb, de eljutok odáig. Először a dzsekit veszem le, és adom fel a palackkal együtt. A súlyveszteség miatt, majdnem elsüllyedek és felborulok. Az ólomöv lehúzza a derekam, és kénytelen vagyok megkapaszkodni a lépcsőben. Leveszem az övet és azt is feladom. Most meg már lebegek. A neoprén csodái. Gyorsan kimászom, mert most jön Rei. Amint kint vagyok, elkezdek vetkőzni. Nehezen jön le a ruha. Nagy nehezen leküzdöm magamról. Amint ezzel megvagyok, kiterítem a ruhát és szerzek két törülközőt. Amint Rei is megszabadul minden búvárfelszereléstől megölelem. Teljesen át van hűlve, kissé vacog is.

- Tessék – terítem rá a puha anyagot.

- Kösz – vacog.

- Gyere – vezetem a hajó elejébe, ahol le tudunk ülni a napra.

Ott leülünk és elkezdem dörzsölni a hátát.

- Milyen volt? - kérdezem.

- Fantasztikus, csodás ami ott lent van. Annyi halat még soha nem láttam – szipog.

- Az a kékség és ami élővilág ott van lent, félelmetesen gyönyörű – mosolygok.

Kiszabadítja karját a törülközőből és magához húz.

- Köszönöm – suttogja.

- Nincs mit – mosolygok.

Elengedem és hagyom, had száradjon. Míg melegszünk, a kapitány körbe jár, hogy mindenkit megkínáljanak valami erős itallal.

- Sziasztok, először merültetek? - ül mellénk egy csinos barna hajú lány.

- Szia, igen – bólintok – Te?

- Mi is – jelenik meg egy vörös hajú – És nagyon élveztük. – mosolyognak egymásra.

Tehát együtt vannak.

- Jeni vagyok, ő a barátnőm Alice – nyújt kezek Jeni.

- Én Toshi vagyok, ő Akira – szorítom meg vékony kezét.

Jól elbeszélgetünk a két nővel. Kiderül, hogy Amerikából jöttek, és elmondják, hogy igazából nem csak nyaralnak, hanem nászúton vannak. Nem rég volt az esküvőjük Vegasban, és ide jöttek a mézeshetekre.

Ebédre kapunk főtt krumplit, salátát és frissen sült tengergyümölcsét. Jóízűen megebédelünk, és kapunk egy kis alkoholt is. Aki akar, még visszamegy a vízbe. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, mikor Rei a hajó szélén áll. Halkan mögé settenkedek és belököm. Meglepett kiáltással csobban a vízbe.

- Te átok! - kiált, mikor feljön a felszínre.

Jót kacagok rajta. Megjelenik két oldalamon Jeni és Alice.

- Cseles vagy – mosolyog Alice.

Hirtelen hatalmas taszítanak rajtam, de még esés közben elkapom Jeni kezét és magammal rántom a vízbe. Alice jó nevet és utánunk ugrik. Hatalmas vízicsata alakul ki. Többen is csatlakoznak hozzánk. A végén a kapitányon kívül mindenki itt játszik. Mikor már mindenki fáradt, kimászunk a vízből, és elindulunk haza. Már a nap is kezd lemenni, fáradtak vagyunk. Rei mellém ül és átkarolja a vállam.

- Fáradt vagy kicsim? - kérdi.

- Igen, eléggé.

- Akkor kihagyjuk az esti sétát?

- Előbb vacsorázzunk, utána meglátjuk.

- Mit szólnál, ha kiülnénk a kertbe egy napágyra?

- Jól hangzik – mosolygok.

Csöndesen tesszük meg az utat a kikötőig. Mikor megérkezünk és leáll a motor összeszedjük magunkat, és kiszállunk. A lányoktól elbúcsúzunk és megyünk vissza a hotelbe. Nagyon fáradt vagyok. Amint felérünk a szobába elnyúlok az ágyon. Még van egy óra vacsoráig, addig pihenek. Lehet el is alszom, mert Rei simogatására térek magamhoz.

- Ébredj, menjünk enni – mosolyog.

Válasz helyett magamhoz húzom egy forró csókra. Egésze testemmel hozzá simulok. Hamar elemére talál és hajamba túr.

- Mióta várok erre – sóhajtok fel.

- Én is. Tudod milyen nehéz volt nem rád vetni magam? - mosolyog, és az oldalam simogatja.

- Nehéz? - kérdezem.

- Nem is tudod mennyire – sóhajt.

Lopok egy csókot és felkelek, majd leveszem a pólóm.

- Mit tervezel cica? - vonja fel a szemöldökét.

- Fürdést. Kikristályosodott rajtam a só – túrok a hajamba.

Kedvesem csalódottan felmordul. Eltűnök a fürdőben, és gyorsan megmosakszom. Mikor végzek, jó alaposan megtörlöm a hajam, és immár felfrissülve megyünk enni. Vacsora után a büfében veszünk egy sört.

- Menjünk inkább a szobába, fáradt vagyok – kérem.

Csak bólint és felmegyünk. Kiülünk a teraszra, és nézzük végig a napnyugtát. Fejem kedvesem vállára hajtom és élvezem a közelségét. Nem beszélgetünk, nincs rá szükség. Átkarolja a vállam, és még közelebb húz magához. Elfogynak az italok, a csillagok is feljöttek már.

- Nem sokára haza kell menni – jegyzem meg szomorkásan.

- Tényleg – világosodik meg kedvesem – Egy hét, ugye?

- Igen. Gyorsan elrepült ez a hónap.

- Túl gyorsan – fintorog.

Közelebb bújok hozzá.

- Még van időnk, élvezzük ki – mondja.

- Oké – állok fel – Feküdjünk le, fáradt vagyok – kérem.

Feláll és homlokon csókol. Bemegyünk és összebújva alszunk el.