38. fejezet

Reita pov

Egyre inkább realizálódik bennünk, hogy sajnos előbb utóbb haza kell mennünk. Toshiya egy nagyon jó programmal állt elő. Búvárkodni megyünk. Csak néhány angol szót értek, azt is hébe-hóba, igazán pocsék a nyelvtudásom, de nem is olyan könnyű így inkább nem is próbálkoztam annyira megtanulni. Toshiya fordít nekem, ez bőven elég. Maga a búvárkodás csodálatos, bár a víz eszméletlenül hideg, így a fél órás lenti nézelődés alatt teljesen átfagyok… A hajó elején kuporogva a napon próbálok úrrá lenni a vacogásomon, szívom magamba a meleget… Kedvesem hátamat dörzsölgeti, hogy valamivel felmelegítsen. Hozzám bújni most nem akar, hiszen neki is hasonlóan le van hűlve a teste, így csak rontana a helyzetemen.

Nagy sokára ugyan, de olvadozni kezdek, közben odajön hozzánk két lány. Egész aranyosak, de egyikük sem mozdít meg bennem semmit sem, pedig az aranyosságon felül igencsak dögösek. Nem is baj, nem kell, hogy bármit is érezzek, hiszen nekem csak Toshiya van. Ahogy pedig ránézek, azonnal elönti a testemet a melegség, és egy bárgyú vigyorral az arcomon figyelem. Megkérdezi, mi van, de csak egy fejrázással elintézem a dolgot. Valamit beszélnek, mire kedvesemen úrrá lesz a döbbenet egy rövid ideig, majd elmosolyodik.

- Mi az? Mit mondott? – érdeklődöm.

- Ők ketten egy pár. Most nászúton vannak, Vegasban esküdtek. – magyaráz tömören.

Na, most rajtam a sor, hogy megdöbbenjek. Úgy látom, nem csak mi vagyunk itt az egyetlenek, bár akkor sem vallom magam melegnek. Nagyjából értem, amit mondanak, és tök büszkén konstatálom magamban, mégsem vagyok annyira hülye angolból, vagy ők butították le, ámbár ez a legcsekélyebb mértékben sem számít, s nem is érdekel.

- Te átok! – kiáltok Toto-ra miután felúsztam a felszínre.

Ez a majom belelökött a vízbe, ami iszonyatosan hideg így hirtelen, de a két lány, mintha sejtené, mit akarok és utánam küldik kedvesemet. Alaposan összefröcskölöm, amint felér ő is a felszínre, utána ugranak is a lányok majd szép sorban mindenki és egy hatalmas vízi háború bontakozik ki amit a kapitány szakít félbe, mert ideje visszaindulnunk.

Az esténket a szobában töltjük, csak vacsorázni mozdulunk ki igazából. Nem bánom hisz nem kell mindig elmenni innen, a nyaralás nem csak a mászkálásról szól, abban jobban kifárad az ember, mint a munkában, úgy csak igazból a lelke pihen, ugyan az is kell, de sokkal jobb, ha a test is pihen közben.

Hisztizünk egy sort, mert lassan haza kell majd mennünk pedig egyikőnk sem akar. Beájulunk az ágyba a beszélgetés után és reggelig fel sem kelünk.

Hót kómásan mászom ki az ágyból alvó szerelmem mellől, lemosom magamról az esti izzadságot, ami a meleg miatt jött ki rajtam, aztán felfrissülve térek vissza. To-chan még mindig alszik, szóval amennyire csak tőlem telik halkan öltözök fel. Ha mégis felkel nekem végem, elég morcosan tud magához térni, na, nem, mintha én barátságosabb lennék olyankor, amikor felvernek, de most tényleg nem akarom. Hadd pihenjen, olyan keveset alszik otthon a sok munka miatt.

A reggelinket felhozatom, és kérem, ne kopogjanak, nyitva hagyom az ajtót résnyire, csak ne csapjanak zajt, mert akkor ölni fogok. Merő szerencse, hogy van közöttük egy normális ember, aki beszéli a japán nyelvet így könnyen szót értek a telefon másik végén lévő emberkével.

Hamar megkapjuk a reggelinket, viszont kell még bő másfél óra mire az a kanos macska is méltóztatik felkelni. Néha teljesen olyan, mint egy lusta dög, aki nem kel fel csak, ha olyan kedve van.

- Ohayou. – krákogja nagy nehezen.

- Neked is csipkerózsika. – adok neki egy finom csókot majd a kávéját a kezébe nyomom.

- Kösz. – morcos picikét, de tök cuki.

Nem tudom megállni nevetés nélkül, mire csak duzzogva elfordul, viszont hamar kiengesztelem egy édes csókkal.

- Mit csináljunk? – kérdezi mikor már észhez tért valamennyire.

- Arra gondoltam ebben az utolsó pár napban végig járhatnánk még mindent újra. Képünk van már ezer, most csak élveznénk egymás társaságát.

- Hm, ez igazán jól hangzik. – megy bele. – De akkor majd le kell búcsúzni a fiúnktól.

- Milyen fiúnktól? – először azt sem tudom, miről van szó.

- Lepisilt rémlik?

- Ahaaaaa. Vagy úúúgy. A fiúnk. – röhögve esek le az ágyról, amint bevillan minden.

- Igen kedvesem.

- Persze benne vagyok, jó lenne újra látni.

- Hülye papagáj. Elfelejteni a közös gyerekünk. – dramatizál.

- Most mit vagy úgy oda. Teljesen lekötötte más a figyelmem. – megyek bele a játékba.

- Megcsalsz te rossz életű? – úgy tesz, mint aki elájul.

- Meg én, ha magaddal meg tudlak csalni. – majd megpukkadok a nevetéstől.

- Ah, így már minden tiszta. – tesz úgy, mintha az előző meg sem történt volna.

Egy darabig szemezünk egymással, aztán… Hangos hahotába kezdünk, patakokban folynak a könnyeink a röhögéstől.

- Két ekkora idiótát, mint mi. – nevet mikor már rendesen kap levegőt.

- Ki kérem magamnak, én normális vagyok. – húzom fel orrkendős orrom.

- Hol mikor? – döbben meg.

- Mindenkor és mindenhol. – egozok.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. – újabb nevetés roham.

- Má’ mé’ ne? – megyek át taj parasztba.

- Azí, me’ akko’ nem leszek veled többet. – csinálja ugyanazt.

- Le sem fekszel velem? Ez azt jelenti? – krokodilkönnyeket növesztek a poén kedvéért.

- Édes istenem, de aranyos vagy. – borul a nyakamba.

- Még egy ilyen és elfenekellek.

- Kérlek, tedd meg. – könyörög érte.

- Francba, amiért ennyire mazo vagy még élveznéd is.

- Naná. Hisz tőled kapom. – kacsint rám.

- Kanos macska. – ez szinte a jelszavává vált.

- Miáú.

- Akkor jobb lenne, ha felöltöznél. – mondom neki.

- Miért? Nem vagyok így jó? Nem tetszem neked? – néz rám.

- Honnan szedsz ekkora marhaságokat? Dehogynem tetszel, viszont egyedül csakis kizárólag az enyém vagy. Én pedig irigy vagyok, és nem akarom, hogy más is lássa a formás tested te majom.

- Eddig macska voltam. – fújja fel az arcát.

- Ha így folytatod, hörcsög leszel. – mosolyogva fogom két kezem közé arcát és megcsókolom szenvedélyesen.

- Borzalmas vagy Akira. – mosolyog rám.

- Ezt most komolyan te mondod? – nevetek.

- Jogos, én is az vagyok. – áll fel és megy öltözni.

- Mi fene? Te bevallottad? – megnyúlik az arcom.

- Mert magunk vagyunk. Előtted mit titkoljam a nyilvánvalót? – nyújtja rám nyelvét.

- Igaz. Mindenható vagyok.

- Jesszusom vigyázz! – ordít rám.

- Mire? – ugrok egy nagyot.

- Leszakad a plafon. – hatalmasra nyílt szemekkel néz rám, majd hangos röhögés közepette menekül előlem a fürdőbe.

- Toshimasa azonnal engedj be. – csak, ha mérges vagyok, akkor hívom a nevén.

- Persze, még mit nem. Amint elkapnál nekem végem. – hallom bentről a hangját.

- Igen véged.

- Látod? Ezért nem megyek ki.

- Egyszer úgyis ki kell jönnöd. – kárörvendő vigyor jelenik meg az arcomon. – Ott bent nincs kaja.

Érdekes egy reggelünk volt annyi szent. Végül csak kénytelen volt kijönni én meg azonnal lecsaptam rá. Hosszú percekig csikiztem még már a nevetéstől alig kapott levegőt. Csak ez után engedtem el és engeszteltem ki, bár nem is igazán volt rá szüksége. Hagytam megegye, amit hozattam neki, felpakoltunk aztán mentünk is a városba. Úgy tervezzük, pénteken megyünk majd állatkertbe, szombaton utazunk úgy is így lesz majd a tökéletes befejezése ennek az egy hónnapos nyaralásnak.

- Arra menjünk. – mutat, a tenger felé mire csak bólintok.

Egymás kezét fogva sétálgatunk nyugisan, tök mindegy merre megyünk, amíg együtt vagyunk. Ma legalább nincsen annyira meleg, úgy néz ki most fog nemsokára beköszönteni az esős évszak. Épp mikor mi menni fogunk, ami talán jól jön ki, mert így sikerült mindent megnéznünk nem pedig csak a hotelben tengni-lengni. Hatalmas mázlink van, úgy érzem.

- Min gondolkodsz? – kérdezi kedvesem.

- Hogy milyen jól kifogtuk a jó időt.

- Itt nem nehéz, de igazad van. – mosolyog.

- Rossz lesz visszamenni.

- Ne is mond. – nyafog.

Toshiya pov

Az utolsó pár nap kellemesen telik. Újra végig járjuk azokat a helyeket amik tetszettek, de most nem azért, hogy fotózzunk, hanem hogy ketten éljük át az élményt. Sokat bohóckodunk, nevetünk, jól érezzük magunkat. Annyira kellemes volt ez az egy hónap, de sajnos vége van. Holnap megyünk haza.

- Kicsim, pakoljunk be most? Akkor holnap már nem kell azzal vacakolni – ücsörgök az ágyon.

- Jó ötlet. Meddig kell elhagyni a szobát?

- Azt hiszem tízig – keresem a papírt.

- És mikor megy a gép? – kérdi.

- Este hatkor, de négyre már ott kell lenni.

- Akkor lesz egy fél napunk. Elég lesz elől hagyni, amit holnap felveszünk, meg amiben haza megyünk – gondolkodik.

- Aha, meg a pipere holmi. Azt ráér holnap elrakni.

Elkezdünk pakolni, előkerülnek az apró ajándékok, amiket az otthoniaknak vettem. Édesség, hűtő mágnes, ki mit szeret. Többször kell újra pakolni a táskámat, valahogy sose tudok mindent bele tuszkolni. Az egész délután ezzel megy el. Este lemegyünk vacsorázni. Valahogy a jó kedvünk elszállt, csöndesen eszünk. Mindketten érezzük, hogy vége a jó világunknak. Ha hazaérünk, újra jön a titkolózás, a lopott percek, a fárasztó munka.

- Mi baj kedvesem? – teszi kezét aggódva az enyémre Rei.

- Semmi, csak rossz lesz haza menni. Mármint, hogy jön a munka, és alig lesz idők egymásra – húzom el a szám.

- Tudom mit érzel, de ne aggódj, megoldjuk – mosolyog.

Elmosolyodom és bólintok. Kaja után még sétálni egyet, és beülünk egy bódéba inni egy sört. Kellemes itt, nézni az embereket ahogy mulatnak, a kellemes meleg, a hideg sör. Meg tudnám szokni.

Talán két sört is megiszunk, mire úgy döntünk, hogy ideje lefeküdni. Holnap fárasztó nap lesz. Gyors fürdés után elfészkelem magam Rei karjai közt.

- Csak az állatkertben legyünk? – kérdezem.

- Majd meglátjuk mennyi időnk lesz.

Elmosolyodom, ha lehet, még közelebb bújok kedvesemhez és már alszom is.

Reggel korán kelünk. Egy gyors reggeli és kávé után elindulunk, hogy nyitásra az állatkerthez érjünk. Sikerül Nora segítségével megkérnem a portásokat, hogy náluk hagyhassuk a táskáinkat, mert csak délután megy a gép, és nem akarjuk magunkkal vinni. Szerencsére megengedik, így mehetünk az állatkertbe. Hosszú a sor, de elég hamar bejutunk.

- Először menjünk a koalákhoz? – kérdezem.

- Ha más állatot is akarsz, akkor ne. Én képes vagyok ott maradni egész nap – mosolyog.

Mosolyogva biccentek és útnak indulunk. Sorban megnézünk minden állatot, persze a bogarakat most is kihagyjuk. Órákig sétálunk, mire elérjük a koalák kifutóját. Rei szája fülig szalad, és előre siet. Amennyire lehet, közel megy hozzájuk. Mosolygok raja, nagyon aranyos. Mellé könyöklök a korlátra, és figyelem a puha állatkákat.

- Nézd, ott van – mutat egy nagyobb ágra kedvesem.

- Igen, ő az – ismerem fel alvó fiúnkat. - Micsoda lustaság.

- Mint az anyja – jön a megjegyzés.

- Azok után, amit az apja művel velem, nem csoda, hogy fáradt vagyok – kontrázok.

- Nem is tudom ki a telhetetlen – teszi az ártatlant,

- Pszt, ne a gyerek előtt. Ő ehhez még kicsi – intem le.

- Igaz, nem kéne elrontani – veszi vissza a hangját.

- Ha rajtad múlik, el lesz – jegyzem meg.

- Nem inkább miattad? Te öltözöl mindenféle szexi ruhákba – markolja meg a fenekem.

- Döntetlen? – ajánlom.

- Oké.

Még egy darabig nézzük a macikat, aztán Rei legnagyobb bánatára mennünk kell. Délután kettő körül érünk vissza a hotelbe. Lerogyok egy kanapéra.

- Kérsz egy kávét? – kérdi kedvesem.

- Igen, kösz.

Felvillant egy mosolyt, és elmegy. Addig előkeresem a fényképezőm, és a rajta hagyott képeket kezdem nézegetni. A legtöbb képet felraktuk a laptopokra. A hajókázós képeknél tartok, mikor megjelenik Rei.

- Mit nézel? – kérdi és mellém ül.

- A képeket.

Hozzá bújok, és együtt nézzük a megörökített pillanatokat, és nevetünk. Lassan telik a két óra. Egy idő után Rei a telefonján kezd játszani, én meg egy újságot kezdek lapozgatni. Alig érek a magazin végére, mikor a portáslány megszólít:

- Kávét? – kérdi.

- Kérünk – mosolygok.

Biccent és elmegy. Itt az előtérben van egy kis bár szerűség, ahol lehet üdítőt, kávét és hasonlókat venni. A lány megfőzi a kávét, és értük megyek.

- Mennyi? – kérdezem.

- Ajándék – legyint.

- Köszönöm – lepődök meg.

Visszamegyek a kanapéhoz.

- Ajándékba kaptuk – kommentálom.

- Mi a szösz – lepődik meg Rei.

Ezen kívül kapunk még egyszer ajándékkávét, mielőtt elindulnánk. Mindent megköszönünk a portásoknak és elindulunk a reptérre, hogy haza menjünk. Könnyen kijutunk a reptérre, a csomagokat feladjuk, és jön újabb két óra várakozás. Hiába ittam sok kávét, a várakozás kikészít. Végül megjön a gépünk, és felszállhatunk. Fáradt vagyok, nincs kedvem semmihez. Amint felszállunk, szerelmem vállára hajtom a fejem és elalszom.

Arra kelek, hogy Rei a vállam rázogatja.

- Ébredj, megjöttük – szólongat.

- Mi? – pislogok vaksin.

Teljesen sötét van, nem sokat látok. Szinte megvakulok, mikor felkapcsolódnak a lámpák.

- Hol vagyunk? – túrok a fejem, és egyenesedek fel.

- Tokyoban, megjöttünk.

- Máris? – csodálkozom.

- Igen, átaludtad az utat – mosolyog.

Morcosan megbököm a hasát. Összeszedjük magunkat és leszállunk. Mikor meglátom, hogy mennyi az idő elszörnyedek.

- Hajnali négy? – nyögöm.

- Aha – ásít kedvesem.

Morgok egy sort, és elmegyünk, hogy megkeressük a csomagjainkat. Legalább egy óra, mire előkerülnek.

- Hozzád, vagy hozzám? – kérdi, mikor a reptér épülete előtt állunk.

- Ha nem baj, szeretnék haza menni és kicsit egyedül lenni. Sok mindent kell majd elintéznem. Szerintem anyáék is haza rángatnak majd. Az jó, ha pár nap múlva találkozunk? – nézek rá szomorkásan.

- Persze, az jó lesz. Nekem van dolgom. Majd szólj, mikor jössz – simogatja meg az arcom.

Búcsúzóul megcsókolom és fogok magamnak egy taxit. Megadom a címet és megyünk. Fáradt vagyok, de nem alszom el. Hiába van hajnal, Tokyo most sem alszik. Nézem az elsuhanó várost, és azon gondolkodom, milyen furcsa lesz újra belerázódni a mindennapok szürkeségébe. Megint titkolnunk kell majd a kapcsolatunk, ami rosszul esik. Örültem, hogy Ausztráliában nyíltan szerethettük egymást, nem úgy, mint itthon. Itt hatalmas botrány lenne, amit még a kiadó se tud elsimítani. Majd megoldjuk valahogy, mint eddig mindig. Mire hazaérek, átesek a holtponton. Kifizetem az utat, és felcipekedek az üres lakásba. Lámpát kapcsolok és elkezdek kipakolni. A ruhák azonnal a mosógépbe, ami olyan a hűtőbe. Míg megy a mosás a laptopot bekapcsolom, és rárakom a fényképezőn lévő képeket. Sokáig tart, de nem baj, van időm. A hűtő sajnos üres, és még túl korán van, hogy bármi is nyitva legyen. Egy óra múlva tudok csak lemenni a boltba. Nem baj, addig rendet rakok. Dobok egy SMS-t kedvesemnek: „Haza értem, nem raboltak el, így megmentőset most nem tudunk játszani”. Mire lejár a mosógép és kiteregetek, már pirkad. Beteszek még egy mosást, és mehetek a boltba. Nem tudok most nagy bevásárlást csinálni, csak pár apróságot veszek, hogy tudjak reggelit készíteni. Veszek valami péksütit, kenyeret, tojást és megyek haza. Iszom egy kávét, és azon agyalok, mihez kezdjek magammal. Dobok egy SMS-t Kaonak, hogy megjöttem. Alig reggelizek meg, jelez a mosógép, hogy végzett. Jöhet a harmadik adag. Olyan vagyok, mint egy mosómedve. Már dél körül van, mikor mindennel végzek. Anyáékkal is sikerült idő közben beszélni, és kijelentették, hogy holnap átjönnek. Legalább nem nekem kell menni. Egész nap pakolászok, ügyeket intézek, a házi néninek is szóltam. Hulla fáradtan dőlök végig az ágyon. Még csak kora este van, de elalszom.

Reggel a nap sugaraira kelek.

- Fene – morgok.

Főzök egy kávét, elszívok egy cigit és kezdődhet a nap. Anyáék csak délután jönnek, addig el tudok menni, vásárolni és főzni is lesz időm, legalábbis remélem. Egy nagy hipermarketbe megyek. Szerintem felvásárolom a fél üzletet, mert egy kisebb vagyont hagyok ott. Nem baj, a cuccokat a kocsi hazaviszi, nekem csak fel kell vinni. Első dolgom, hogy neki állok főzni valamit. Rizs és valami mártás bőven jó lesz. Alig készülők el, megjön a család. Ahogy kell, Miyuki megint a nyakamba ugrik.

- Jó végre látni – mosolyog.

- Milyen volt a nyaralás? - kérdi anya.

- Együnk, vagy előbb mutassam meg a képeket? - kérdezem.

- Gondolom most főztél, akkor együnk – dönt anya.

Míg eszünk, elkezdek mesélni. Leginkább az útról, a szállásról, merre jártunk és mit láttunk. Ebéd után átülünk a kanapéra, és a mese mellé mellékelek képeket is. Szüleim jót nevetnek a vicces emlékeken, meg a koalás incidensen. Nem mondok el mindent, nem kell mindenről tudniuk. Estig mesélek és mutogatom a képeket, szerintem be is rekedek kicsit. Anyáék csak este mennek el, és újra magamra maradok. Jó az egyedüllét, de Rei nagyon hiányzik. Rossz, hogy nincs kihez bújni, nem ölel meg senki. Pár napig csak kibírom nélküle.