39. fejezet

Reita pov

Borzalmas volt hazajönni, bár élveztem, hogy kedvesem végig rajtam pihent, ám emiatt igencsak elgémberedtem. Otthon külön váltunk, saját lakásunkra mentünk, most ezt akarta, hát ez lesz. Dobtam egy sms-t a bandának, hazaértem, egyedül Rukitól kaptam egy velős választ, miszerint basszam meg, mert ilyen korán felkeltettem. Viszont nagyon élveztem, hogy egy hónapig együtt voltunk Toshival, mindenféle kötelezettség nélkül. Azt hittem sokáig akar majd távol lenni, egy pár napnál tovább így sem bírta. Nem bántam. A próbák ugyanúgy folynak, de már legalább Toshi nálam alszik.

- Szabadnapod van ma? – kérdezi Toto, mikor maga mellett talál reggel az ágyban.

- Ahogyan neked is, nem?

- Lesz ma egy rádiós interjúm két óra múlva, de nem tart sokáig.

- Akkor addig főzök valamit. Hazafelé bevásárolsz?

- Bevásárolhatok. – még igencsak kótyagos.

- Ha ennyire lelkesedsz érte elmehetek én bevásárolni, de akkor ugyan ennyire fogok lelkesedni, ha este te akarsz majd valamit. – mordulok.

- Jó, na, ne izélj már, fáradt vagyok még. – sértődik be.

- Elmegyek fürdeni. – mászok ki mellőle.

A fürdőben ér utol, hátulról átkarolja derekamat, bocsánatkérően lapockáim közé csókol. Nekem ennyi épp elég. Szavak nélküli bocsánatkérés, ami többet ér, mintha hangosan kimondta volna. A fürdés többnyire eseménytelenül telik, segítünk egymás reggeli igen merev problémáján, kedveskedve megfürdetjük egymást, hogy aztán ölelkezve álljunk a meleg víz alatt hosszú percekig. Annyira kell ez a lelkemnek, hogy hozzám bújjon, nyakamba temesse arcát, hallgassam nyugodt lélegzetvételélt, mellkasomon érezzem mellkasát, szívverésünk egy ritmusra dobbanjon, arcom nedves hajába tudjam temetni.

- Az ilyen pillanatokért érdemes élni. – suttogja.

- Hai. – mosolyogva mondom ki ezt az egy szót is.

Végül ennek is vége szakad, mennie kell lassan, ha időben akar odaérni.

- Várni fogsz rám? – fordul még vissza az ajtóból, én meg a bögre gőzölgő kávémmal támasztom oldal a falnak, onnan figyelem.

- Ez még kérdés? – húzom fel egyik szemöldököm.

- Nem az. – neveti el magát, mire megkapja a csókját.

- Ezt hiányoltam. – lopok, még egyet mielőtt elmenne.

Nevetve megy melózni, én meg hozzáláthatok a takarításhoz. A napokban nem igazán volt időm, ezért inkább most csinálom, meg amíg odavan. A kaját felrakom főni közben.

Épp készen vagyok, mikor csöngetnek. Mosolyogva megyek ajtót nyitni.

- Jó hamar itthon…. Vagy…. – megakadok, mert nem Toshiya áll az ajtóban.

A mosoly egy másodperc alatt fagy le az arcomról, még arról is elfeledkezem, csak egy farmer van rajtam. Ezek meg mit keresnek itt?

- Szia Akira. – mosolyog rám zavarodottan édesanyám.

- Mi a szart kerestek itt? – a düh elönti az agyam.

- Ne itt kint beszéljük meg. Bemehetünk? – apám a higgadtságával csak még inkább felhúz.

- Nem! – zsigerből jön a válasz.

Figyelmen kívül hagyja mit válaszoltam, beengedi magukat. Mintha a saját lakása lenne megy egyenesen a nappaliba, anyámmal utána.

- Mégis mit képzeltek magatokról? Kifelé! – mordulok mérgesen.

Hozzájuk semmi idegzetem, még akkor sem, hogy elfogadták fiúval járok. Azóta sem kerestek, most pedig a semmiből feltűnnek.

- Kérlek Akira, csak beszélni szeretnénk. – csitít anyám.

- Nincs miről beszélnünk. – vágom rá.

- Meg kellene ezt oldanunk. – mondja apám.

- Mégis mit? – háborodom fel.

- Azt, hogy ennyire eltávolodtál tőlünk.

- ÉN? BAZD MEG TI SZARTOK A FEJEMRE MIÓTA TOSHIYÁVAL EGYÜTT VAGYOK! – robbanok.

Erre már nem válaszol egyikük sem, csendben ülnek egymás mellett a kanapémon. Morgok egy darabig, majd én is leülök velük szembe. Eszem ágában sincs beszélgetni, a levegőre pedig feszültség telepszik, ami egyre nyomasztóbb és nyomasztóbb lesz. A mutató lustán vánszorog, mutatva mennyi az idő…

Amikor kedvesem hazaér már rettenetesen gyilkos hangulat uralkodik a nappaliban.

- Rei, azt mondtad várni fogsz rám. – hallom duzzogó hangját, léptei közeledtét.

Mikor benéz, lefagy, erre még ő sem számított, ám hamar feltalálja magát és kedves hangnemben üdvözli szüleim, besétálva a háborús övezetbe.

- Jó napot! Nem is tudtam, hogy meglátogatnak minket, Akira nem mondta. – ül le direkt az ölembe.

- Akira sem tudta, erre jártunk és úgy döntöttünk beugrunk. – anya rámosolyog.

- Kellemes meglepetés. – simogatja a combomat, nyugtatásképpen, aminek hihetetlenül örülök.

- A fiúnk nem így gondolja. – szítja a feszültséget apa.

- Mert mit gondolsz ki a szarnak a hibája? – megy fel bennem megint a pumpa.

- Rei kérlek. – csitít Toshi.

- Nem! NEM NYUGSZOM MEG! – kiteszem az ölemből és felállva kimegyek.

Dühöngök, a konyhába mikor utánam jön, a falra felken, ott tart még kissé le nem higgadok.

- Elég volt Reita. – mordul mérgesen. -                 Viselkedj már. Most itt vannak, beszélj velük.

- Nem vagyok hajlandó jó pofizni velük. – mondom valamivel higgadtabban.

- Majd beszélek én helyetted. – simogatja meg az arcomat. – Így jó lesz?

- Igen azt hiszem. – karolom át derekát.

- Helyes. Hűtsd le magad szépen, ha lehet. – incselkedik.

- Meglátom, mit tehetek az ügy érdekében. – ajkaira hajolok.

Viszonozni kezdi a csókomat, nem engedem elhúzódni, csak akkor, amikor már nem kapunk levegőt. Megsimogatom arcát, homlokom övének döntöm. Az egyetlen személy, aki képes engem lehűteni, még ilyen felhergelt állapotban is.

- Mihez kezdenék nélküled? – csillogó szemeit nézem.

- Semmit. – kacag.

- Egosita dög. – csóválom nevetve a fejemet.

- Na, hozz valamit inni, meg rágcsát, aztán nekem viselkedj. Így is kapod majd a büntetést! – paskolja, meg fenekem aztán visszamegy a szüleimhez.

Kelletlenül szedek elő valami nassolni valót, üdítőt meg poharakat aztán beviszem őket. Visszafoglalom a fotelom, kedvesem ölembe fészkeli magát. Nagyban beszélgetnek, mutogatja, a képeket én meg vagy kifelé bámulok az ablakon vagy Toshi tarkóját szugerálom. Végül bealszom, de nem sokáig pihenhettem, mert mikor felkelek, még mindig itt vannak. Meddig lesznek még itt? Agyam eldobom. Megint morogni kezdek, vegyék már észre magukat.

Toto-chantól kapok a fejemre egy jól irányzott ütést, miszerint tanuljak meg viselkedni, nem pedig mindig csak morogni. Valamikor estefelé mennek el, nem kísérem ki őket.

- Ez mégis mire volt jó? – morogva jön vissza szerelmem.

- Mégis micsoda? – adom az ártatlant.

- Amit csináltál.

- Nem értem miről beszélsz.

- Suzuki Akira bazd meg magad. Itt voltak a szüleid, végre megbeszélhettétek volna rendesen a dolgokat, de te csak egyfolytában morogtál. – néz rám szikrákat szórva.

- Mert? Ugyan már kicsim, te nem ismered őket annyira, mint én… Mire lett volna jó most kibékülni? Elmondtam nekik veled vagyok, erre kitagadtak… Aztán belementem tegyük rendbe a dolgainkat, abból mi lett? Egészen mostanáig szóba sem álltak velem… Kösz nem… Semmi szükségem rájuk. Az egyetlen személy, akire szükségem van az te vagy. – bököm meg mellkasát.

- Néha lehetetlen személy vagy. – sóhajt fel, ilyen érvekkel nem tud vitatkozni.

- Tudok róla. – veszem visszább a hangomat.

- Ettől függetlenül szeretlek. – karolja át nyakamat.

- Meg is sértődtem volna, ha nem. – finoman megcsókolom, de eltol. – Hé.

- Nem, nem. Ma büntetésben leszel.

- Most komoly? – nyúlik meg az arcom.

- Igen. Akkor sem viselkedtél szépen.

- Nem már Toto-chan kérlek…

- Mire kérsz? – pislog, akár egy szende szűz.

- Tudod te azt nagyon jól.

- Fogalmam sincs. – csavargatja ujjai köré egyik tincsét.

- Az őrületbe kergetsz. – kapom fel mire sikkant egyet meglepetésében.

- Tegyél le! – kapálózik.

- Eszemben sincs. Akarlak.

- Na, nézzenek oda ki is a kanos akkor? – csapkodja hátamat.

- Te. Kanos macska. – nevetek.

- Miáú. – karmolja végig csupasz hátamat.

Ezzel alaposan felélesztette ékességemet, pedig nem akarom könnyen megadni magam hiába én kezdeményeztem. Mi lenne abban a buli? A szobába masírozok vele, aztán ledobom az ágyra. Nyekken egy nagyot, de felcsúszik a párnák közé, felhúzza lábait enyhe terpeszbe és ujjával hívogat. Nekem sem kell több. Belevetjük magunkat az éjszaka örömeibe, ami ráadásul még tökéletes feszültség levezető is. Az egész estét szeretkezéssel töltjük így reggel az első dolgom a falhoz vágni a telefonom mikor az rákezd. Habár még csak ébresztő, a hangja akkor is az agyamra megy. Végül elhallgat, de sokáig nincs nyugtom, mert Toshiya telefonja is visítani kezd. Káromkodva tapogatózom vaksin csukott szemekkel az ágyon fél kézzel, mert a másikkal baszom elengedni szerelmem derekát.

- Toshi ha nem nyomod ki két másodpercen belül a mobilod eskü egy kalapáccsal verem mikroszkopikus darabokra. – sziszegem.

- Istenem, de morcos ma reggel valaki.

- Kinyomod már? – türelmetlenkedem.

- Jézusom. – egy sóhajjal eleget tesz kérésemnek.

- Végre. – dörmögöm, egy mosoly jelenik meg ajkaimon és magamra húzom.

- Rei. – neveti el magát.

- Hm? – nyakát csókolgatom

- Kelni kéne…

- Muszáj?

Toshiya pov

Nagyon megleptek kedvesem szülei, az még jobban, hogy milyen ellenséges velük. Hogy mentsem a helyzetet, megkérem, hogy hozzon valamit enni meg inni. Hogy a lehető legjobbat hozzam ki a helyzetből, megmutatom a képeket, amiket csináltunk, és mesélek. Jót nevetnek a koalás kalandunkon. Még az is le lett fotózva, mikor kifeszítem a póló, és látszik a pisi folt. Estig mesélek, és legnagyobb meglepetésemre Rei apja egész kedves, és nem akar kidobni az ablakon. Kedvesem próbál láthatatlan lenni, de érzem a fenyegető erőt a hátam mögött. Csak este mennek el. Kikísérem őket, kezet fogok velük és mennek. A szülők távozása után veszekszünk egy nagyot, aminek a vége, egy forró szeretkezés. Nem is tudok sokáig haragudni erre a majomra. Hiába, fülig szerelmes vagyok belé.

Reggel a szokásosnál is morgósabb, de megpróbálok ezen változtatni. Apró csókokkal és simogatással próbálom ellazítani. Tekintve, hogy este kikészítette a fenekem, így csak játszom vele. Hosszasan kényeztetjük egymás testét. Inkább a kedveskedésen és az érzéseken van a hangsúly, a kielégülés csak másodlagos. Hosszas kényeztetés után magához húz egy forró csókra.

- Szeretlek – mosolyog.

- Ahogy én is téged – simogatom izmos mellkasát.

Lopok egy csókot, és kimászom mellőle, hogy lefürödjek. Gyorsan végzek, mert már késésben vagyok.

- Melózol ma, szívem? - fogad a konyhában.

- Sajnos igen. Azt hiszem, ma valami fotózásos megbeszélés lesz, aztán az új albumon fogunk dolgozni  - gondolkodom.

- Akkor nem látlak egy hamar – fintorog.

- Sajnálom, de még mindig osztoznod kell rajtam a bandával.

Egy pillanatra megmerevedik.

- Sietek – kap egy gyors csókot és már itt se vagyok.

Gyorsan bedobom a táskám a kocsiba és sietek. Kissé beragadok a dugóba, így késve érek a stúdióba. Pechemre csak rám vár a banda.

- Végre méltóztattál megjelenni – fogad Kyo.

- Én is szeretlek – jegyzem meg.

Ledobom a táskám és leülök. Az asztal szinte roskadozik a papíroktól. Kivételesen nem szerződések és hozzá hasonló uncsi dolog, hanem ruha tervek, meg egyebek. Van néhány háttér díszlet is, de azok nem érdekelnek. Inkább a ruha foglalkoztat. Több terv közül választhatok.

- Hmm... melyik legyen? - gondolkodom.

Rei szereti, ha szoknya van rajtam, akkor az mindenképp marad, csak hozzá kéne valami. Talán valami ujjatlan kéne... Nem vagyok túl izmos, de azért van karom. A szoknya alá mondjuk cicanacit fogok húzni. A többit még kitalálom. Majd lehet megkérem a fotóst, hogy had vihessek haza pár képet. Nem tudom Rei mennyire díjazná. Lehet tetszene neki. Talán túlságosan is, amit a fenekem bánna. Aztán a banda rajtam röhög, hogy kacsa módjára járok és nem tudok ülni. Legközelebb lehet én dugom meg Reit, hogy érezze milyen rossz, mikor elszalad vele a ló. Akkor talán kíméletesebb lenne vele. Bár... nem bánom, hogy ilyen vad. Vááá... magamon se tudok kiigazodni. Mondjuk kíváncsi lennék, milyen Rei, mikor ő az uke, és izzadt testtel, kipirult arccal kéjesen nyöszörög, mikor benne mozgok.

- De jó lenne – motyogom.

- Mi lenne jó? - kérdi Kao.

- Semmi, semmi – legyintek.

- Baj van? - kérdi.

- Nem, tényleg nincs semmi – eresztek meg egy bárgyú vigyort.

- Ha te mondod – von vállat.

Nem hiszem, hogy sikerült meggyőznöm, de nem kérdezősködik többet. Az egyik képet hosszan nézegetem, majd szerzek egy tollat, és elkezdem átrajzolni. A felső ujjatlan része maradhat, de kissé átalakítva még jobb lenne. Két oldalt fel lehetne hasítani, fűzős megoldással összekötni a két szélét. Mélyebb V forma dekoltázs, az eleje is lehetne fűzős. Esetleg az anyaga talán bőr. Az nagyon jól nézne ki. És alá mi legyen? Mini szoknyát már nem hordok. Lehet marad a cicanaci és szoknya kombó. Vagy talán más fazonú szoknyát kéne kipróbálnom majd megkérdezem Reit.

- Látom el vagy – jegyzi meg Kyo.

- Aha, megszállt az ihlet – mosolygok.

- Remélem tudod, hogy már elhagytuk a VK-t – emlékeztet.

- Tudom, csak szeretem az egyedi ruhákat. Ha már annyira oda vannak értem a rajongók, akkor jól is kell kinéznem – mosolygok.

- Díva – vihog Die.

Egy laza mozdulattal jelzem neki, hogy kapja be.

- Vedd elő szívi – vigyorog.

- Nyugi, az enyémet be fogják kapni, de nem te – oltom le.

Nem lankad a jókedve.

- Így jártam. Majd szólj, ha valami másra vágysz – vigyorog.

- Akkor attól tartok, nagyon sokáig kell várnod.

- Die lehet, hogy vár, de a munka nem – jegyzi meg Kao.

Jó kedvűen folytatjuk a munkát és a tervezgetést. Valamikor dél körül elmegyünk ebédelni. Egy gyros büfébe megyünk. Nincs is jobb egy kiadós ebéd a barátokkal. Ebéd után veszünk kávét, és visszamegyünk a kiadóhoz. Leginkább a következő album koncepcióját beszéljük meg. Estig bent ülünk, aztán Kyo elenged minket. Épp a liftre várok, mikor Die mellém szegődik.

- Totchi, mond, beszállhatnák harmadiknak hozzátok? - kérdi.

- Mi? - lepődök meg.

- Jól hallod – vigyorog – Úgy se voltál még két pasival, nem?

- Nem, még nem voltam, de akkor se. Tudod, Reit a mai napig kirázza a hideg más pasi látványától. Még, ha be is vennénk, akkor megcsalnánk egymást, hiába vagyunk ott mindketten. Úgyhogy kösz, de nem – utasítom vissza.

- Ahogy gondolod – von vállat – Beszéljétek meg, és ha meggondolod magad, szólj – vigyorog.

Csak legyintek neki, hogy felejtse el és végre mehetek haza. Mázlira ő még iszik egy kávét, így nem jön velem. Beülök a kocsiba, és felhívom Reit.

- Szia, mi a helyzet? - vidul fel.

- Most végeztem és indulok haza.

- Oké, mi is megyünk nem sokára.

- Miért? Kivel és hol vagy? - kérdezem gyanakodva.

Ha megint Uruhával vagy Aoival ment el valahova, nem állok jót magamért.

- Nyugi szívem, a próbateremben vagyunk – nevet.

- Jól van na! - morgok – Vegyek valamit estére?

- Nem kell, csak gyere.

- Nem kell kétszer mondani – mosolygok – Máris indulok. Szeretlek – búcsúzom.

- Én is – és bontjuk a vonalat.

Legnagyobb bánatomra beragadok a dugóba, így legalább egy vagy másfél óra, mire elérem kedvesem lakását. Alig nyitja ki, megölel.

- Merre voltál? Kezdtem aggódni – csókol meg.

- Dugó volt. Próbáltam keresni egy másik utat, de alig lehetett haladni. Bocsi – mosolygok.

- Semmi baj – simítja hátra a hajam.

- Szólnom kellett volna?

- Nem, gondoltam, hogy szar a forgalom.

- Akkor jó, megnyugodtam – lélegzem fel.

Megölelem és lepakolok.

- Milyen napod volt? - kérdi.

- Egész könnyű. Pár nap múlva fotózásra megyek, aztán új albumon fogunk dolgozni.

- Akkor ritkán látlak – fintorog.

- Majd igyekszem hozzád – simítok végig az arcán.

- Helyes – vigyorog – Volt még valami?

- Die kérdezte, hogy beszállhat-e harmadiknak.

- MI? - hörren – Azt már nem! Soha, ne is álmodjon róla! Eleget dugott már téged, de most már velem vagy, szóval szálljon le rólad! - akad ki.

- Nyugi, leráztam – mosolygok.

Arca teljesen elfehéredik, majd kipirul a dühtől. Szeme villog, ezek szerint nagyon rosszat mondtam.

- Hé – karolom át a nyakát – Nyugi, nem lesz semmi baj. Csak mi ketten vagyunk, te meg én. Nem kell félned Die miatt – húzom magamhoz egy csókra.

- Remélem is – mosolyog – Gyere, fürödjünk meg.

Csöndesen követem a fürdőbe, ahol veszünk egy forró zuhanyt. Érzem, hogy nagyon feszült, így megmasszírozom a vállát és a hátát. Jólesően felsóhajt.

- Isteni – nyögi.

- Nagyon feszült vagy. Lazítanod kéne.

- Tudom. Gyere, fáradt vagyok.

Megszárítkozunk és megyünk lefeküdni. Ágyban pihenünk, hason fekve egy magazint olvasgatok. Rei elég fura, mintha nyomasztaná valami. A plafont bámulja, de érzem, hogy valami nincs rendben.

- Mi baj? - teszem félre az újságot.

- Semmi – vágja rá azonnal.

- Na, mi baj? Ha elmondod tudok segíteni – simítok végig a karján.

- Csak gondolkodom.

- Min? Bánt valami?

Sokáig csöndben marad, már nem is reménykedek a válaszban, mikor megszólal:

- Mesélnél milyen volt Dievel? Mármint, a kapcsolatotokról.

- Oh – lepődök meg – Oké. Nos – fekszem az oldalamra és megtámasztom a fejem és kezemen – Jó pár évvel ezelőtt kezdődött minden. Mindig is jóba voltunk, sokat eljártunk bulizni. Eleinte az egész banda együtt, de később csak ketten is elmentünk. Random elmentünk ide-oda, egymásnál aludtunk és hasonlók. Idővel egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Pár év után Die elhívott egy étterembe vacsorázni. Ez meglepett, mert étterembe nem nagyon jártunk. Nem egy öt csillagos helyre vitt, de szép volt. Ott megvacsoráztunk, aztán elvitt a tengerpartra. Nem tudom, hogy ennyire kiszámolta-e, de akkor ment le a Nap. Gyönyörű volt. Ahogy fogta a kezem és a napnyugta... - mosolyodok el az emlékre – Aztán megcsókolt. Mit ne mondja, ma is beleborzongok ha rá gondolok. Megbeszéltük hogy ez amolyan járunk is meg nem is kapcsolat. Hiszen a vonzalom meg volt, csak nem voltunk szerelmesek egymásba. A partról egyenesen a lakására mentünk.

- Erre a részre nem vagyok kíváncsi! - vág közbe.

- Sejtetem – mosolygok rá – Ami a kapcsolatunkat illeti, mit mondhatnék? Elég... - keresem a jó szót – szenvedélyes volt. A banda tudta, hogy úgymond, együtt vagyunk, de nem szóltak semmit. A turnékon a szobabeosztással se volt gond. Jó volt Dievel, ugyan nem voltam szerelmes belé, de volt köztünk valami, a mai napig nem tudom mi. Ahogy teltek a hónapok, valami megváltozott. Talán egy év is eltelt, mikor közös megegyezéssel szakítottunk. Igazából nem sokat változott köztünk semmi, csak annyi hogy másokkal is randiztunk. Ha nem volt senkink, de kanosak voltunk, összefeküdtünk. Semmi kötelezettség, semmi következmény. Csak szex – vonok vállat.

- Régóta tart ez a szex kapcsolatotok?

- Eléggé.

Morran egyet és tüntetően hátat fordít.

- Rei? - hajolok hozzá.

- Fáradt vagyok, szeretnék aludni.

- Jó – lekapcsolom a lámpát.

Elhelyezkedik, magára húzza a takarót, de nem kapok csókot. Hátához simulok, átölelem vékony derekát, és nyaka hajlatába fúrom az arcom.

- Aludj jól kedvesem – suttogom.