40. fejezet

Reita pov

Nagyon igyekeznem kell, hogy ne akarjak féltékenyséi jelenetet rendezni, amikor közli Dievel hogyan is jöttek össze. Habár én kérdeztem mégis baromira szarul esik. Ehhez képest elbújhatok a sima letámadásommal. Fényévekkel vagyok lemaradva, ezt képtelen leszek behozni. Sosem leszek elég jó Toshiyának. Aludni sem tudok, egy percre se hunyom le a szemeimet, végig gondolkozom. Kicsim sem segít Toshi ebben. Akarva vagy akaratlanul, de érezteti velem, mindig Die lesz az első. Francba már. Oké tudom, gondom van, meg kéne beszélnem vele, mégsem fogom. Ehhez viszont le kéne rombolnom az önbecsülésemet, amit meg nem vagyok hajlandó megtenni. Így is mar a féltékenység. Reggel kimászok mellőle, behúzom a függönyöket, hadd aludjon kedvesem még. Addig csinálok enni, lefőzök egy erős feketét. Elcsoszogok fürdeni, amikor pedig mindennel kész vagyok és tiszta ruhát is felvettem hagyok egy üzenetet, hogy elmentem próbára. Igaz szabadnapom van ma, de képtelen lennék otthon ülni most vele, magam emésztve, hogy örök második vagyok.

Estére persze hazamentem, nem mondtam semmit sem neki. Napokig csinálom, ezt mire megunja és egyik este miután hazaérek a szokásos üdvözlő csók helyett felken a falra, fejem mellett kezét oda csapja. Azt hiszi nagyon félelmetes, ami nem igaz, bár alaposan meglepett. Pillanatok alatt felébredek.
- Mi a fene bajod van? – morog.
- Fáradt vagyok, éhes és azt hiszem a fejem is lüktet. – mondom halál nyugodtan.
- Nem erre gondoltam… - sziszegi.
- Azon kívül, hogy nekem esel, mikor hazajövök? Mi bajom lenne? – kezdek én is mérges lenni.
- Hallottam Rukitól, hogy mostanában morogsz folyamatosan.
- Világosíts fel. Mióta vagytok ti ennyire jóban Rukival?
- Nem vagyunk jóban, de a párom vagy. – akad ki és emeli fel a hangját.
- Jézusom Toshiya mi a fene bajod van? – szusszanok.
- Kerülsz engem. – sújt le azonnal.
- Nem kerüllek. – hárítok.
- Dehogynem! – csap megint a falra.
- Abbahagynád ezt? Kiszakítod a dobhártyámat. – vakarom meg fülem.
- A francba már veled. – nem tágít.
- Semmi bajom sincsen, csak fáradt vagyok oké? Sok bent a munka, nehezen viselem a nyaralás után. – hazudom.
- Oh… Ne haragudj. – úgy látszik neki ennyi bőven elég volt.
- Ráadásul régen is csináltuk. Most pedig zabos vagyok rád, e miatt a fogadtatás miatt. – villannak meg a szemeim mire nagyot nyel.
- Csináltam vacsorát. – menekül a konyhába.
Utána megyek, eszek, lefürdünk. Kedvesem azt hiszi szimplán el fogunk aludni, ahogy a legtöbb estén, most viszont más terveim vannak. Amint kilépünk a zuhany alól, elkapom derekánál fogva és ajkaira marok. Meglepetten konstatálja hevességemet, ellenkezni viszont nem ellenkezik. Egy heves csókcsata keretében botladozunk el a hálóig. Ott az ágyra taszítom, ő erre nyekken egyet, de hamar a párnák közé csúszva, erotikusan felhúzza egyik lábát és mutatóujjával hívogat. Nekem sem kell több. Felé mászom, újra birtokba véve ajkait. Karjait már fonná nyakam köré, de gyorsabb vagyok és mire észbe kap kezein és az ágykereten kattan a bilincs. Hitetlenkedve néz rám.
- Hé, ez az én reszortom, hogy kibilincseljelek. Mire jó most ez?
- Mondtam… Zabos vagyok rád. – vigyorodom el gonoszul.
Halkan elneveti magát, de azonnal abba hagyja, mikor fogaimat megérzi kulcscsontjánál. Hangos nyögést hallat, én pedig hozzákezdek a lassú, édes kínzásomhoz. Végig csókolom minden egyes négyzetcentiméterét mellkasának, kiváltva nem tetszését, mert csak a vágyat fokozom benne, de nem elégítem ki. Ameddig csak tudom, húzom az agyát.
- Reita ne szórakozz már velem… Nagyon akarlak. – rángatja a kezeit.
- Na, nézzenek oda mennyire türelmetlen valaki.
- Ne csodálkozz már ezen. – nyöszörög.
Nem kegyelmezek még meg, hiába kezd már az én ágyékom is fájdalmasan lüktetni. Finoman végig nyalok combja belső felén, egészen ágyékáig majd vissza. Ezt párszor eljátszom, majd végül finoman végig simítok errekcióján, mire hangosan felkiált.
- Akihrahhh… - egyre inkább rángatja a kezeit.
- Hm? – finoman nyalogatni kezdem.
Benne reked a hang, levegőt sem vesz egy pillanatig. Nyelvemmel játszok rajta, kezemmel is rásegítek, ahogy fel-le mozgatom a fejemet. Ahogy érzem, nemsokára elsül, abbahagyom mire elégedetlenül és igencsak kielégületlenül felmordul.
- Na, elmész te a picsába. – ficánkol.
- Már voltam ott. – kuncogok.
- Barom.
- Kanos macska. – nevetek.
- Igen, most nagyon igaz. – zihál.
Végig nézek felajzott testén, csodálatos látvány. Tekintete szinte lángra lobbant, ajkai nedvesek, mellkasa hevesen mozog, lábai terpeszben enyhén felhúzva. Édes istenem, ő tényleg az enyém.
Fogalmam sincs, meddig nézhetem így, csak arra eszmélek fel, hogy térdével meglök mire elvesztem az egyensúlyom és ráesek. Hahotában tőr ki, én meg morogva kászálódom fel.
- Jól vagy? – nevet Toto, de nem válaszolok, csak gyilkos tekintettel méregetem.
- Eh… Rei? – kezdi kényelmetlenül érezni magát. – Bocsáss meg kérlek.
- Ez háborút jelent. – sziszegem.
- Ne már, most komoly? – pislog nagyokat.
Lekászálódom az ágyból és elindulok kifelé, mintha ott akarnám hagyni ilyen kanosan.
- Ne merészelj elmenni papagájok réme, mert megkeserülöd. – idegesen próbál szabadulni.
- Mert, ha itt maradok, mit kapok tőled?
- Amit csak akarsz. – megy bele felelőtlenül.
- Szavadon foglak majd drágám. – vigyorogva megyek vissza.
Újra végig játszom vele az édes kínzást, majd megkegyelmezve finoman belé hatolok. Le kell fognom a derekát, hogy ne mozduljon bele, lassan akarom még.

Egész este húzom az agyát, csak azért sem gyorsítok, be hiába könyörög nekem többször is. Valamikor hajnalban elvesztem az időérzékem, ugyan akkor a testem felett is az uralmat, mire Toshiya hálásan engedi szabadjára a hangját.
- Gyorsabban! – zihál vigyorogva.
Azonnal reagálok kérésére. Végül pedig együtt jutunk az élvezetek legmagasabb fokára. Imádom, ha belé ereszthetem magam, megjelölve ezzel őt. Bizonyítva csakis az enyém. A kapcsolatunk elején, sokszor felajánlottam húzok gumit, de mindig leintett, hogy nem kell, ami büszkeséggel tölt el, ugyanis, akkor, ott a mosdóban ő és Die… nos, akkor tudtommal Dién volt gumi, mert megkérdeztem… vagyis úgy mondtam neki, ha ő húzott én is húzhatok…
- Szívem elengedsz? – zökkent ki rekedtes hangja.
- Bocs, persze, máris. – megpróbálom finoman elhagyni a testét, majd bajlódok egy sort a bilincsekkel, de végül csak kiszabadítom.
- Köszönöm. – suttogva magához ölel, aztán már alszik is.
Mosolyogva csóválom a fejemet, ebből ma nem igen lesz fürdés, na, majd reggel. Ami késik, nem múlik. Ha őt nem zavarja, engem még úgysem fog. Tisztán vagy piszkosan lényegtelen, akkor is az enyém. Nem sokra rá elragad az álmok birodalma és egészen addig ott is tart, amíg a telefon kegyetlenül fel nem ver.
- Kuss. – mordulok, kinyomom, aztán kikászálódom.
Toshi jóval később megy, nem keltem most azért fel, mert nekem korán bent kell lennem. Lefürdök, felkapok pár tiszta ruhát, csinálok reggelit, egy adag erős feketét, végül rohanhatok is.
Dugóba keveredem, így sikeresen el is kések, pedig időben keltem, mindennel készen is lettem csak egy a fránya építkezés miatti útelterelés… Nem tudnának akkor dolgozni, amikor épp a próbán esz a fene? Vagy, ha az nem megy, oldják meg egyéb módom, ami nem gátol engem. Jó tudom ez így, mind szép és jó, ellenben nem kívánság műsorként működnek a dolgok.
Bent Rukitól és Kaitól is kapok egy alapos fejmosást, már most mind a kettőjükben benne van a kisördög. Fogalmam sincs, hogy csinálják. A menedzser is beront, mire az a kettő vele kezd tárgyalni, én meg kihasználva az alkalmat, lerogyok a két gitáros közé.
- Hogy tudnak már kora reggel ennyire pörögni? – mordulok.
- Nem tudom, de fullra másnapos vagyok ezek meg itt nyervákolnak. – nyomkodj orrnyergét Aoi.
Teljesen be van bugyolálva. Napszemüveg, sapka, sál, pedig kint a hőmérséklet még mindig emelkedik, hiába van kora ősz.
- Adhatnának abból, amit szívnak. – Uruha mindjárt elalszik.
- Nekem nem kell a dili bogyójuk, nekem bőven elég, ha adnak egy év szabadságot. – morgok.
- A legjobb ötlet. – szólalnak meg egyszerre a két oldalamon.
Egy darabig bambulunk magunk elé, majd kirobban belőlünk a nevetés, amit heves nyafogás követ.
- Elég legyen! – teremt le minket leader-sama. – A három grácia csak maradjon csendben.
- Mi az, hogy grácia? – nyafog Aoi. – Én díva vagyok.
- Díva? Az én vagyok, nem? – néz nagyot Uruha.
- Nem szívem, te vagy a supermodell. – vigyorog rá.
- Reita akkor ki? – néz rám.
- Az, aki beveri a képed, ha nem hagysz csendben szenvedni. – motyogok.
- A macsó papagáj. – heherészik Aoi.
- Kérsz egyet, bolhás? – szúrós tekintettel jutalmazom meg.
- Távol álljon tőlem.
Elhallgatunk, semmi kedvünk dolgozni, a telefonom is rezeg a farzsebemben. Nagy nehezen előhalászom. Egy sms attól a kanos macskától, amiben azt írja, hogy basszam meg a csuklója.
- Basszam meg a csukóját? – pislogok nagyokat majd hangos röhögésben török ki ahogy elképzelem.
- Kit kell megbaszni? – terem ott azonnal Ruki.
- Valakit. – mondom, már el is teszem a telefonom.
- Oh, Reita majd szeretnék veled beszélni próba után. Valakit be akarok neked mutatni. Átmehetek hozzád?
- Toshiya is ott lesz, ha nem gond persze, gyere nyugodtan. – vonom meg a vállam.
- Kösz, majd akkor megyek. – vigyorogva tovább is libbent.
- Te ez mit akart? – suttog Uruha.
- Gőzöm sincs, de semmi jót nem ígér ez az ugrálás. – sóhajtok lemondóan.
- Meg fogunk halni ma. – kontrázik rá Aoi.
Uruval lemondóan bólongatunk.

Toshiya pov

Nem értem Rei miért kerül engem az utóbbi pár napban. Rosszul esik, nagyon rosszul. Lehet elrontottam valamit? Tettem vagy mondtam olyat, amit nem kellett volna? Dievel se találkoztam, szóval az nem lehet a baja. Próbálok vele beszélni, de nem hagyja. Leráz, mondván, hogy fáradt. Nem tudok mit kezdeni vele, így csak hozzá bújok. Mikor végképp nem tudok mit kezdeni a helyzettel, felhívom Rukit. Kiderül, hogy ő se tud sokkal többet, mint én, sőt, talán kevesebbet is. Na, majd este elkapom azt a hisztis papagájt. Amint hazajön este, felkenem a falra, és követelem, hogy mondja el mi a fészkes fene baja van. Fáradt, oké, így már érthető minden. De nem úszom meg ennyivel, mert könnyedén felkap és elvisz a hálóba. És amit ott kapok, arra mindig emlékezni fogok, az biztos. Még nem volt senkivel ilyen élményem, vad, szenvedélyes és édes kínok.

Reggel sajgó hátsóval kelek és arra, hogy a szemembe süt a nap. Kicsit durva volt az este, de nem bánom. Egy ilyen kis kellemetlenség, mint a fenék fájás, megéri, hiszen Reita nagyon tud az ágyban. A fantáziáiról nem is beszélve. Ha már róla van szó, merre van?

- Rei? - nyafogva tapogatózok magam mellett az ágyon.

Kezem csak az üres lepedőt markolja. Nagy nehezen sikerül kinyitnom a szemem. Sehol sincs. Biztos elment dolgozni. Nagy nehezen talpra küzdöm magam. Óvatosan és kacsa módjára totyogok ki a konyhába, hogy főzzek egy élesztő kávét. Szinte csak rutinosan csinálok mindent, nagyon fáradt vagyok. Rei nagyon kimerítő tud lenni. Már fő a kávé és terjeng az illat, mikor észreveszem a kezem.

- Hogy az a… – nyögök fel elborzadva – Reita!

Teljesen kivörösödött ott, ahol tegnap ez a majom az ágytámlához bilincselte a kezem. Kissé fel is hurkásodott. Ha most ilyen, milyen lehetett este? Dobok kedvesemnek, egy rövid és lényegre törő SMS-t: „Baszd meg, a csuklóm!”

- A fenébe, ma van a fotózás! - esek kétségbe.

Elmegyek gyorsan fürdeni, hogy lenyugodjak, és kitaláljak valamit. Hogy tudnám eltüntetni ezeket a nyomokat? A langyos víz kicsit lehűt, így jobban tudok gondolkodni. Mit csináljak? Hogy tűntessem el a nyomokat? A smink ezen nem segít, ráadásul tuti lejönne és a ruhát is megfogja. Hosszú ujjú felsőt nem akarok venni, hiába van ősz, azért még meleg van. Ahogy fel-alá járkálok a lakásban, megpillantok egy újságot az asztalon, aminek a címlapján Rei van, de most a szokásos vékony orrkendő helyett, egy rendes kendő takarja el a fél arcát.

- Ez az! – vidulok fel.

Gyorsan kötök egy-egy kendőt a csuklómra és elindulok. Nagy a forgalom, dugó is van, de szerencsére időben beérek. A tv székház előtt leteszem a kocsit, és ahogy megbeszéltük, a portán találkozunk. Kivételesen nem rám kell várni, hanem a törpe énekesre.

- Mi van veled? Fáradtnak tűnsz – lép mellém Die.

- Kicsit az is vagyok. Nem aludtam túl sokat – ásítok.

- Nem hagytak aludni? - vigyorog kajánul – Mozgalmas éjszaka?

- Az nem kifejezés – mosolygok elégedetten.

- Toshiya, kérlek, kímélj meg egy újabb szexuális beszámolótól – fogja a fejét Shini.

- Szende szűzlány – vigyorgok.

Dühödten fúj egyet és úgy tarkón csap, hogy majdnem hasra esek. Visszanyerve az egyensúlyom, bemenekülök Kaoru háta mögé.

- Védj meg! Bántanak – nyüszítek.

- Magadnak köszönheted. Minek kekeckedsz másokkal? Amúgy is, erre van a pasid, nem? - kérdi felvont szemöldökkel.

Nyelvet öltök rájuk, mire Die a hasát fogja a nevetéstől.

- Óvodásokkal vagyok körülvéve – szörnyülködik Kaoru.

- Tegyél rendet – jelenik meg Kyo.

- Mintha az olyan könnyű lenne.

Lenyugszanak a kedélyek, főleg azért, mert megjelenik a riporter, akivel a műsorban fogunk beszélgetni. A portások beengednek és mehetünk a megfelelő stúdióba. A műsorvezető mindenfélét magyaráz, nem nagyon érdekel. Remélem párnázott lesz a szék vagy fotel, mert sajog a fenekem. Ha puha a szék, akkor jó, ha nem, bajban leszek. A stúdióba érve megkönnyebbülök, az égiek velem vannak, mert puha fotelek vannak.

- Megmenekült a segged? - súgja a fülembe Die.

- Az régen nem, de legalább végig tudom ülni ezt a hülyeséget.

Vigyorogva megcsóválja a fejét. Elfoglaljuk a foteleket. Próbálok a lehető legkényelmesebb pózba ülni. Pár perc és kezdődik a felvétel. Csak a szokásos kérdések, néha viccelődünk. Mikor végre vége, elindulunk a fotózásra. A szokásos fotóstúdióba megyünk, ahol már várnak ránk. Amint megérkezünk, elzavarnak minket az öltözőbe, ahol már ki vannak készítve a ruhák. Megkapom a cicanadrágom a szoknyával, valamint egy fehér testhez álló felsővel. Legnagyobb bánatomra az felsőm ujja csak a könyökömig ér.

- Jaj – nyögöm.

Miközben felveszem a ruhákat, magamban fohászkodom, hogy a szerencsém kitartson. Felveszem a kirakott ékszereket.

- Kész vagytok? - nyit be a fotós.

- Igen – néz végig rajtunk Kao.

- Toshi, a kendőket vedd le! - utasít.

- Muszáj? - esek kétségbe.

- Igen.

Káromkodok egyet, és kelletlenül leveszem őket. Remélem kicsit halványult a pirosság. A kamik még inkább kiszúrnak velem, mert még mindig látszik.

- Ez meg? - hörren a fotós.

Kyo menti a helyzetet és kilöki a srácot a helyiségből.

- Ez az amire gondolok? - kérdi Kao.

- Igen, kicsit vad volt az éjszaka – ismerem be.

Nem akartam, hogy mindenki lássa.

- Te vagy az uke? - csodálkozik Die – Nagyon tudhat a pasid.

- Hogy mit tud, azt nem árulom el.

- Miért fotózás előtt csináltátok végig a káma szutrát? - dörzsöli meg a halántékát Leader-sama.

- Ő nem bír magával – háborodom fel.

- A szexmaratonhoz két ember kell – jegyzi meg halkan Kyo.

- De ha őt kikötötték, nem igen tud tiltakozni – mondja Die.

- Vannak még nyomok? - sejt rosszat Kao.

- Nem, szerencsére nem szívta ki a nyakam – nyugtatom meg.

- De mást biztos szívott – vihog Die.

- Féltékeny vagy Die-chan? - mosolygok rá.

- Féltékeny? Én? Miért lennék?

- Mert téged rég nem szív le senki, nekem meg minden éjszakám kéjben gazdag.

- Kuss legyen! Die, ha elvonási tüneteid vannak, keress magadnak valakit és dugd meg. Toshi, te meg ha ennyire kanos vagy, a fotózás után lerendezlek – veszti el a türelmét Kyo.

Visszavágnék, de elnézve chibim tekintetét, inkább nem. Gyilkos pillantása lehűti a kedélyeket. Szerzek némi alapozót és eltüntetem a nyomokat. Rei, esküszöm, ezért még kapni fogsz, csak érjek haza! Végül elmegyünk a már kikészített díszlethez és kezdődik a pózolás. A lámpákból és a vakutól alig látok. A fotós utasításokat oszt, mi engedelmeskedünk. Előbb a közös képek jönnek, aztán az egyéniek. Aki végzett az elmehet. Pechemre utolsónak fotóznak engem. Sikerült küldenem Reinek egy nem túl kedves SMS-t. Hulla fáradtan vonszolom el magam az öltözőbe, miután vége a felvételeknek. Szerencse, már nagyon menni akarok. Dobok egy üzenetet az orrkendős majomnak, hogy végeztem. Végre újra civilben vagyok, és cigivel a számban megyek a kocsihoz. Hamar hazaérek, mert alig van forgalom. Rei már otthon van. Gyorsan leveszem a cipőm és a nappaliba megyek.

- Te! Ugye tudod, hogy baromi mérges vagyok rád? – kezdem, mikor meglátom.

- Sejtem, de ezt majd később beszéljük meg – mondja és folytatja a pakolást.

- Miért is? – fonom össze mellkasom előtt a karjaimat.

- Ruki nem sokára jön. Nem tudom, mit akar, de azt mondta, hogy fél óra és itt van.

- Mi? Ezt mikor találtátok ki?

- Egyik szünetben szólt.

Ahogy elmenne mellettem, elkapom, és kikövetelem magamnak az „üdv itthon” csókot.

- Kérlek, segíts – kéri.

- Oké, mit?

- Összedobnál valami könnyű vacsorát?

- Persze.

Átmegyek a konyhába és hozzá látok. Nincs sok idő, ahogy öleltem se, így marad a rizs valamilyen szósszal. Tejszínes-kukoricás. Jó lesz, az finom. Míg forr a víz, csíkokra vágok egy kis sonkát, amit majd a szószba keverek. Víz felforrt, rizs bele, és jöhet a szósz. Nem kell sok, és kész is. Már csak kicsit hűlnie kell. Szinte végszóra megszólal a kaputelefon. Tehát itt a nanoméretű énekes.

- Szívem, kérlek most ne kötekedj Rukival – jelenik meg papagájom.

- Oké, de csak ha ő is békén hagy – morgok dacosan.

Rei nem felel, csak megy ajtót nyitni. Nem megyek utána, még el kell mosogatni. Szerencsére már csak pár edény van. A hangokból ítélve Ruki hozott magával egy lányt is. De várjunk, ez a hang…

- Miyuki!? – döbbenek, mikor kilépek a konyhából.

- Toshi! – vidul fel.

Ide siet, és a nyakamba ugrik. Majdnem hátra esek, de megtartom.

- Megfojtasz – nyögöm.

- Bocsi bocsi – lép hátra vigyorogva.

- Ti ismeritek egymást? Honnan? Miyuki, mit jelentsen ez? – a törpike teljesen össze van zavarodva.

- Ő a bátyám – fordul felé húgom.

- MI? – hörren.

- Igen a testvére vagyok, de te mit keresel itt vele? – fordulok Miyuki felé.

- Szerintem ez vacsora közben beszéljük meg – terel mindenkit a konyhába Rei.

Rei segít teríteni és tálalni.

- Na húgi, ki vele, mi ez az egész? – kérdezem.

- Pár hete eljött hozzám a rendelőbe, hogy megvizsgálják Koron-chant. Semmi különös, csak a szokásos egészségügyi kivizsgálás. Mura-san nem volt bent, csak én. – mosolyog a törpére – Elhívott vacsorázni még aznap estére. Elmentem, és utána még párszor randiztunk – fülig pirul.

- Szóval együtt vagytok – vonom le a következtetést.

- Igen, talán baj? – vonja fel a szemöldökét a talajcirkáló.

- Nem, nem baj. Gondolom nincs testvéred.

- Nincs, de ez hogy jön ide?

- Mivel Miyuki a húgom, és vigyázni akarok rá, gondolom érthető, hogy vigyázni akarok rá – jelentőségteljes pillantást váltunk.

- Fiúk, elég! Nem vagyok gyerek – pillant rám – Ne félj, boldogok vagyunk együtt.

- Oké, hiszek neked – emelem fel védekezően a kezem.

Hogy Rei mentse a helyzetet, átveszi a szót, és tereli a témát. Nem igen örülök, hogy a tesóm azzal a kerti törpével van, de talán csak mert nem kedvelem. Miyuki sokat mesél, hogy merre voltak már, hogy Ruki milyen romantikus tud lenni. Örülök, hogy boldog a testvérem az énekes mellett, de ettől függetlenül nem kedvelem a fickót. Nem szólhatok bele a húgom életébe, így inkább megtartom magamnak a véleményem Rukiról. Vacsora után átmegyünk a nappaliba sokáig beszélgetünk. Valamikor késő este mennek csak haza. Rei és Miyuki váltanak pár szót a nappaliban, míg Ruki veszi a cipőjét. Hirtelen elkapom a pólóját és a falra kenem.

- Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el – sziszegem a képébe – Ha csak egy rossz szót hallok rólad, ha Miyuki egy könnycseppet is ejt miattad, nagyon megbánod. Világos?

- Igen, de fölöslegesen aggódsz. Eszemben sincs megbántani – fog a kezemre.

- Helyes – lökök rajta egyet és elengedem.

- Mit csináltok? - jelenik meg húgi.

- Semmit, csak beszélgettünk. Tisztáztunk pár dolgot – mosolygok.

Bizonytalanul bólint, de veszi a cipőjét és mennek. Amint becsukódik mögöttük az ajtó fellélegzek. Fáradt vagyok, ahogy Akira is, így elmegyünk fürdeni. Annyira jólesik a közelsége, és az érintése, simogatása, hogy meg is feledkezem a csuklómról. A forró fürdő után elmegyünk aludni.