43. fejezet

Reita pov

Toshiya este küldött egy sms-t, hogy még mindig bent vannak. Beszéltem vele pár szót is, de tényleg fáradtnak tűnt. Jó hát akkor nem várom meg ébren, holnap amúgy is igencsak kemény napunk lesz, azokból leszűrve ezt, amit Ruki mondott. Idézem:

„Abbahagyjuk a lazsálást és végre munkához fogunk látni. Eddig tartott a gyereknap, nem vagyunk már óvodások.”

Gyűlölöm, amikor ennyire pörög, ráadásul az egészségem sem a legjobb most. Toshinak ez a DVD-s mutatványa alaposan felhúzott idegileg. Igyekszem úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de ezt könnyebb volt elgondolni, mint megvalósítani. Lehet egy ideig külön kéne lennünk egymástól. Igen, ez lesz a legjobb. Holnaptól otthon fogok aludni, kedvesem nélkül.

Másnap Toshiya nem igazán vette jó néven az ötletemet, de egy rossz szót sem szólt, hiszen tudja ezúttal tényleg ő hibázott nagyot. Esetleg túlreagáltam, de nem érzem annak. Hasonló helyzetben ő is így reagált volna, vagy rosszabbul ebben biztos vagyok. Másra rátérve, Ruki alaposan hajt minket, rengeteg meló van az új albummal még. Klippek halma, meg a film. Aludni járok haza. A fejem is újra fájni kezdett, hangom már alig van, pedig nem én vagyok az énekes.

- Reita minden rendben? Eléggé sápadt vagy. – kérdezi Kai az egyik szünetünk alkalmával.

- Nem alszom valami sokat. – krákogom.

- Biztos csak ennyi? – kérdezi arcom látva.

- Eléggé fázom. – vallom be.

- Nem vagy te esetleg… - be sem fejezi a mondatod és már homlokomra is teszi a kezét.

- Na. – seprem félre kezét, az ő érintése rettenetesen taszít, még ha csak baráti aggodalom is.

- Jézusom Reita lángol a homlokod. – pánikol be.

- Jól vagyok, ne aggódj miattam. Van elég bajom gardedám nélkül is. – állok fel és újra kézbe veszem basszerom.

- Jó, de összeesel nem csak Kai fog kicsinálni, hanem én is. – lép oda a kis pacsirta.

- A nélkül is kicsinálsz minket. – szólok be.

- Az már igaz. – ért egyet Aoi fájós ujjait egy pohár vízbe mártogatja.

- Hé, azt még meg akartam inni. – siratja a kacsa hideg vizét.

- Most már nem fogod meginni. – vigyorog a bűnös. – Marha kellemes ez így.

- De hisztisek vagytok úristen. – morog Takanori.

- Mondja ezt az, aki máris maszkban van, mert Reita nem érzi jól magát. – ül le Uruha és elveszi terrorizált vizét.

- Egyszerűen csak nem akarom, hogy elkapjam tőle. – húzza fel az orrát az említett.

- Jól van, ha eleget poénkodtatok már az én rovásomra. Folytathatnánk? – sóhajtok.

Kell egy kis idő mire összeszedi, magát mindenki aztán folytatjuk a próbát. A felénél sem járunk, mikor erősen megszédülök és le kell ülnöm. Matsumoto ennél a pontnál dönt úgy, hogy akkor mára befejeztük és menjek haza, mert ennek így nem lesz jó vége. Uruha hazakísér, mégse menjek ilyen állapotban egyedül el. Aztán Rukinak igaza lesz, alig teszem, be a lábamat a küszöbön már rohanhatok is a fürdőbe kiadni mindazt, amit megettem. Nem túl sok, de több mint a semmi. Szerencsére Ruru kint maradt, így nem kell a miatt aggódnom, esetleg végig óhajtja nézni a szenvedésemet.

Ki tudja meddig voltam bent és imádkoztam a nagy fehér porcelán istennő előtt, viszont amikor kijöttem már alig álltam a lábamon. Gitárosom bekísért a hálóba, ágyba dugott és hozott egy hideg vizes borogatást is a fejemre, amiért rettenetesen hálás voltam neki. A lázam egyre inkább felfelé haladt, kezdtem én is aggódni, ennyire nem szoktam kidőlni betegségektől. Kértem Uruhát ne hívjon orvost, ő ebben egészen addig benne is volt, amíg 39 fölé nem ment a lázam. Amint a hőmérő 39,5 mutatott, máris hívott orvost, akire nem is kellett sokat várni. A doki megvizsgált, le is nyomott a torkomon rögtön kék pirulát, azt hittem ott fulladok meg. Megvárta még hatni kezd, utána kaptam injekciót is. Hagyott egy csomó gyógyszerről receptet, beszélt bandatársammal én pedig közben el is bóbiskoltam.

Amikor legközelebb magamhoz tértem már Aoi terpeszkedett mellettem az ágyban.

- Hogy vagy? – kérdi suttogva, miután látja felkeltem.

- Mit keresel itt? – krákogom.

- Kouyou hívott, hogy vigyázni kéne rád. – közli nyugodtan és kicseréli a borogatásomat.

- Eddig oké, de mit keresel az ágyamban? – fekszem vissza, semmi erőm.

- Itt volt jobbára hely. – vonja meg a vállát majd más vizekre tereli a témát.

- Hozzak valamit enni?

- Nem kösz. – hátat fordítok neki.

- Valamit enned is kéne, így nem fogsz meggyógyulni. – figyelmeztet.

- De semmi étvágyam. – kivételesen én nyafogok.

- Márpedig enni fogsz. – vigyorogva kipattan mellőlem. – Kezdetnek, mit szólsz egy kis leveshez?

- Akkor, ha muszáj, legalább húsleves legyen. – sóhajtok fel, megadva ezzel magamat.

- Szuper! Végre mutatsz valami hajlandóságot is a gyógyulás felé. – nevetve megy ki.

Megforgatom a szemeimet és addig próbálok pihenni. Olyan jól megy, hogy mikor felkelek megint cserélődtek. Ismét Uruha van mellettem a szobában.

- Felkeltél? – mosolyog rám a földről.

Válasz helyett csak bólintok.

- Aoi kint van, behozzam neked a levest?

- Majd kimegyek én. – suttogom.

- Behozom. – feláll és ki is megy.

Beszélgetés szűrődik be, majd a csengő hangja. Nem várok senkit sem, lehet csak lázálom ez az egész is. Annyi eszem pedig nincs, hogy megnézem esetleg hívott-e valaki, sőt a telefonom egyáltalán nincs az éjjeli szekrényen, mint ahogyan szokott.

Valakik veszekednek kint, aztán trappolás, majd egy hangosabb morgás és a léptek megállnak. Egy csitítóbb hang, aztán halk ajtónyitódás.

- Rei? – édes lágy zene a füleimnek, még arra sincs erőm, hogy most dühös legyek rá.

- Hm? – mocorgok a takaró alatt, hideg volt így már a fejemet is betakartam.

- Hogy érzed magad? – hangja fájdalmas, aggódó mégis óvakodó, fél a haragomtól.

- Ramatyul. – nyafogok.

Halk kuncogását hallom, majd lekerül rólam a takaró, mire morogni kezdek és azonnal vissza is kapom a hőforrásom.

- Nem is ettél semmit sem? – suttog és leül mellém.

- Nincs étvágyam. – az ölébe hajtom a fejemet.

- Csak pár falatot kérlek. – simogatja a hajamat.

Baromira jól esik a simogatása, érzem, hogy megint lázas vagyok, hisz a gyógyszereimet sem vettem még be.

- Itt a leves. – jön be a macska egy tállal a kezei között.

- Reita kelj fel, kérlek, másképp nem tudsz enni. – nyaggat Toshiya.

- Jó ez így nekem.

- Akkor etetni foglak. – fenyeget meg, de nem valami félelmetes.

- Hát akkor megetetsz. – vonom meg a vállam és hasába fúrom arcomat.

- Ahhoz is fel kell ülnöd.

- Kérlek ne. Szörnyen szédülök.

- Legalább egy picit jó? – szemei könyörögnek.

Felnézek arcára, majd egy sóhaj kíséretében felülök, és a falnak támasztom a hátamat. Az egész szoba táncot jár a szemeim előtt, ami rohadtul nem tetszik.

- Ez igen. Sosem láttam még Akirát ennyire engedelmesnek. – néz nagyot Aoi.

- Mond el a titkod Toshi. – kéri a belépő Uruha is.

- Nem adom ki a titkom. – mosolyog a basszeros.

- Smucig. – néz rá nagy szemekkel Yuu és megereszt egy krokodil könnycseppet is.

- Ne aggódj drágám, itt vagyok neked is. Engedelmeskedem neked, ha ez kell. – simogatja meg a fejét a másik gitáros.

- Megtennéd ezt nekem? – fordul felé.

- Persze meg.

- Akkor menjünk inni. – vidul fel. – Toshi addig vigyázol erre a morgós papagájra?

- Ezt kérnetek sem kell. – rájuk sem néz, csak etet engem.

- Szuper, majd jövünk.

- Nem kell sietnetek. – szemeimbe nézve mondja.

- Ne bízd el magad, mert beteg vagyok. – mordulok rá és eltolom a kezét.

- Tudom nagyon jól. – tolja megint felém a kanalat, de úgy végzi, akár az előbb.

- Elég volt nem kérek többet. – csúszok vissza fekvő helyzetbe.

- Nézd Rei én tényleg sajnálom… - kezd bele, de leintem.

- Ne most. – megint az ölébe hajtom a fejemet.

- De én… - kezem a száján végzi.

- Tudom szívem. Egyszer már elmondtad.

- Akkor miért vagy velem ilyen hideg? – kérdi jogosan.

- Nekem is fel kell ezt dolgoznom. Tudod, mennyire utálom azt a srácot.

- Persze, ezzel tisztában vagyok… - suttogja.

- Oké, elhiszem én, a barátod, volt közös kapcsolatotok, régebb óta ismered, mint engem és sokkal nagyobb előnye van nálad, mint nekem. De rohadtul szar mikor azt látod, ha a szerelmed egy másik pasival enyeleg egy DVD-n és igazán friss az a felvétel. – morgok már a végére, felhúztam magamat megint.

- Akira nyugi. Így csak rontasz az állapotodon. – aggódik, de érzem, a hangjában kezdi felfogni mi a bajom. - Tudod nekem furcsa ez még. Rég volt már bárkivel is komoly kapcsolatom, nem tudom mit kéne tennem.

- Kifogás. – suttogom.

- Lehet. – sóhajtja.

- Adtam valaha is okot arra, hogy kételkedj bennem? – kérdezem.

- Nem.

- Na, látod.

- Viszont én sem. – kontrázik rá.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. – villannak meg mérgesen a szemeim.

- Jó bocs, ez így nem teljesen igaz.

- Mindegy, hagyjuk ezt most. – nem akarom ezt újra átrágni.

- Benne vagyok. Hozok vizet, be kell venned a gyógyszereidet.

- Majd később. Maradj most itt velem. – simogatom meg derekát.

- Vízért megyek ki, ígérem, visszajövök. – mosolyog rám.

- Rendben. – felsóhajtok, és a párnát foglalom be.

Megsimogatja a hajamat, felkel, aztán kimegy. Ígéretéhez híven visszajön egy pohár hideg nedűvel. Felhúz ülésbe, kinyomkodja a kezemre a gyógyszereket, végül pedig leül mellém. Felhajtom a bogyókat a vízzel együtt, aztán figyelem Toto arcát.

- Bebújsz mellém? – töröm meg az időközben beállt csendet.

- Szabad? – vidul fel azonnal.

- Persze te lüke. Viszont bírj a farkaddal, nem vagyok olyan állapotban, hogy meg tudjalak rakni.

- Azt hiszem ez menni fog. – kuncog.

- Kanos macska. – húzom magamhoz, amikor végre mellém fekszik.

- Miáú. – nyávogva fészkeli el magát karjaim között.

Végül én is elnevetem magam, amire érzem, jobban kezd bújni.

- De rég is hallottam a nevetésedet. Már hiányzott, ahogyan te magad is.

- Uhm. – mosolyogva hunyom le a szemeimet.

- Rei kérdezhetek? – simogatja a kezemet.

- Aha. – már félig alszom.

- Mit keresett itt Aoi és Uruha? – hallom féltékeny.

- Ápoltak te majom. Jobb lett volna, ha az chibi vigyáz rám? Sejtem valamelyikük felhívott téged. – ráz vissza az álmok földjéről.

- Nem lett volna jobb… - ért egyet majd újra megszólal. – Uruha volt az, aki felhívott.

- Mint már mondtam, sosem adtam okot arra, hogy kételkedj. Aoi és Uruha is boldog párkapcsolatban élnek a barátnőikkel. Vicceik ellenére mind a ketten heteróak.

- Bocsáss meg kérlek. – sóhajt fel.

- Nem haragszom. – és tényleg nem, ezen nem húzom fel magamat.

- Biztos?

- Annyira amennyire most itt vagy a karjaim között. – nyomok egy puszit a hajába.

- Rendben.

- Most már aludhatok? – kérek engedélyt.

- Persze bocs.

- Szeretlek te lüke. – suttogom majd álomba merülök így nem hallom mit válaszolt rá.

Toshiya pov

Reggel arra kelek, hogy kegyetlenül el vannak gémberedve a tagjaim. Igazából nem is reggel van, hanem még hajnal. Kyo már most pörög, szóval egy villám kávé után már zenélünk is. Nem sokat aludtam, hulla vagyok. Szerencsére Kao ebéd után mindenkit haza küld. Otthon az üres lakás fogad, tehát Rei még dolgozik. Nem csoda, még bőven munkaidő van. Erőtlenül ledobálom a cuccaim, és fa módjára dőlök be az ágyba. Rei illata árad a párnából. Magamhoz húzom, belefúrom az arcom.

- Szeretlek és hiányzol – motyogom és elalszom.

Nem tudom, meddig alszom, de végre kipihenem magam. Alig kezdek észhez térni, mikor megszólal a telefonom. Ez a csengés Reinek van beállítva. Vaksin tapogatok a készülék után.

- Szia kicsim – ásítok.

- Ezt Reinek mondd, ne nekem. Amúgy Uruha vagyok – morog.

- Mi? Mit akarsz tőlem és miért hívtál Rei telefonjáról? - akadok ki.

Mit akar ez tőlem, és miért van nála az ÉN pasim telefonja, és miért hív fel róla? Már megint elmentek együtt valahova? Ha igen, akkor...

- Azért, mert Rei rosszul lett a próbán, és haza hoztam – mondja.

- Hogy mi? Mi baja? - akadok ki, mint az óra rugó.

- Baromi magas a láza.

- Ne mondj többet, máris megyek – nyomom ki a telefont.

Gyorsan magamra kapok pár ruhát, összeszedem a telefonom meg a kulcsaim és már rohanok is. Lehet, párszor átlépem a sebességkorlátot, de leszarom, Rei fontosabb, mint egy büntetés. Azt ki tudom fizetni, Rei viszont a legfontosabb számomra. Szerencsére nagyon kevesen vannak az utakon, így hamar elérek kedvesem lakására. Szinte kiugrom a kocsiból és szaladok fel hozzá. Pont akkor jön ki egy néni, így azonnal bejutok és rohanok a lifthez. Megállás nélkül nyomogatom a kívánt emelet gombját.

- Menj már – morgok.

Végül megérkezem, és majdnem hasra esek, úgy sietek kedvesemhez. Bele fájdulnak az ujjaim, annyira kopogok az ajtón.

- Halkabban – nyit ajtót Uruha.

- Könnyű azt mondani – lépek be – Hogy van? Mi történt?

- Egész nap szarul nézett ki, és a próba felénél összeesett. Elvittem a dokihoz, aztán ide – foglalja össze – Te nem tudtad, hogy beteg?

- Nem, nem tudtam.

- Azt hogy? Együtt vagytok és nem tűnt fel? – kérdi hitetlenkedő-szemrehányó hangon.

- Képzeld, tegnap bent éjszakáztam a próbateremben és dél körül estem haza. Mostanáig aludtam – kezdem elveszíteni a türelmem.

- Fiúk, kicsit halkabban – jelenik meg Aoi.

Na ne! Ez is itt van? Miért pont ők hozták haza Reit? Miért nem inkább Kai? Ő a legnormálisabb, vele nincs bajom, nem úgy, mint ezzel a két hisztis dívával. Nem foglalkozom velük, és halkan benyitok a hálóba, ahol egy hatalmas kupac alatt ott van Akira. Hihetetlenül megkönnyebbülök. Belépek és akaratlanul is elmosolyodom, hogy mennyire nyafog. Nem baj, néha ő is lehet ilyen. Mellé ülök, mire azonnal az ölembe hajtja a fejét. Sikerül rávennem, hogy egyen, még ha nekem kell megetetnem. Szerencsére Aoi és Uruha hamar lelép, és végre kettesben maradunk. Már nagyon idegesítettek. Miért volt itt mind a kettő? Egyikük is tudott volna vigyázni Akirára, nem olyan nehéz feladat ez. Miért mindig ők vannak vele? Elhiszem, hogy Aoinak barátnője van, de akkor mit legyeskedik állandóan Rei körül? Uruha meg a másik! Megpróbálok megnyugodni, végre leléptek, és Rei csak velem van. Nagyon örülök, hogy nem lök el magától, és még arra is megkér, hogy maradjak vele. Hozok neki egy kis vizet, aztán bebújok mellé a meleg takaró alá. Hozzá bújok, olyan régen volt, hogy így aludtunk el. Talán csak azért ilyen, mert lázas? Könnyen lehet. Megpróbálom nem elbízni magam, de annyira jól esik a karjaimban tartani. Nem kell sok, hogy elaludjon, de nekem nem jön álom a szememre. Annyi minden történt viszonylag rövid idő alatt. Visszatekintve, egyik nap még együtt nevetünk és szeretjük egymást, másnap veszekszünk és haragszunk egymásra és eltávolodunk. Tudom, hogy az én hibám volt, és meg kellett volna szabadulnom attól az átkozott lemeztől, de teljesen elfelejtettem. Az csak egy kis móka volt, akkor jó ötletnek tűnt. És be kell ismernem, izgalmas volt. De az Dievel volt, most Akirával vagyok, őt szeretem. Őt szeretem, nem mást. Remélem meg tud nekem bocsátani, és minden olyan lehet, mit régen volt.

Alig alszom valamit éjszaka, kavarognak a gondolataim. Mitől betegedett így meg Rei? Mit tegyek, hogy helyre hozzam a dolgainkat? Fogalmam sincs, nem tudom, mihez kezdjek. Shini azt mondta, tegyem oda magam. Végülis, nem veszíthetek semmit. Valamikor kora reggel felkelek. Rei még hat láb mélyen alszik, ami nem baj. Nehéz kibújni ölelő karjai közül. Mintha érezné, hogy nem vagyok ott, a helyemre mászik, mintha keresne. Elmosolyodom, tehát ennyire szeret. Óvatosan megkerülöm az ágyát és szellőztetek. Kell a friss levegő. Pár perc után becsukom az ablakot, és megyek telefonálni. Nem tudom, hogy az a két jómadár mit csinált, de felhívom Rukit. Nagyon nem akarom, de muszáj.

- Mit akarsz? – kérdi barátságtalanul.

- Reitának betegszabit – közlöm.

- Ezért fölösleges volt hívnod. Nem vagyok hülye. Azok után, hogy összeesett, szerinted berendelném mára?

- Téged ismerve igen.

- Baszd meg! – mordul – Csak hogy tudd, nem miattad csinálom, hanem miatta. És csak mert a húgoddal járok, nem foglak kedvelni, remélem tudod.

- Az érzés kölcsönös – azzal bontom a vonalat.

Oké, ez a nano-ördög letudva, most jön a neheze. Kaoru. Nem kell sokat várnom, hogy felvegye.

- Mondd – kérdi két korty kávé közt.

- Figyi, mára el tudnál engedni? A párom nagyon beteg és ápolnom kell.

- Mennyire súlyos?

- Tegnap összeesett a próbán.

- Oké, maradj. A hűtőfürdő sokat segít. Nagyon szar, de hatásos.

- Kösz, jövök egyel – könnyebbülök meg.

- Majd lerendezzük – bontja a vonalat.

Fülig szalad a szám. Ez sokkal könnyebb volt, mint hittem. Elsietek a konyhába, és felmérem a terepet. Az az idióta Aoi csak egy adag levest főzött.

- Marha – morgok.

Gyorsan elkezdek keresgélni, hogy főzzek neki egy nagy adag levest. Nem baj, ha marad. Levesen kívül kéne még valami más is. Nem tudom, minek örülne igazán. Mivel beteg, valami egészséges kéne. A hűtőhöz lépek és kifosztom. Szerencsére a fagyóban van mirelit hal és zöldség. Ugyan a friss jobb lenne, de nem akarom egyedül hagyni kedvesemet. Még rizst is találok, aminek nagyon örülök. Gyorsan megfőzök mindent, idő közben a leves is elkészül. Szinte végszóra hallom meg nyöszörgését:

- Toshi, itt vagy?

- Máris! - szaladok hozzá – Szia, jobban vagy? - kérdezem.

- Fogjuk rá, de ráz a hideg.

Oda sietek hozzá és a homlokára teszem a kezem. Szinte lángol.

- Nagyon magas a lázad. Hűtő fürdő kéne.

- Meg a frászt! Azt már nem! - löki félre a kezem.

- Akira, kérlek. Tudom, hogy szar, de jót fog tenni. Le kell hűtened magad, nehogy lázgörcsöd legyen – kérlelem.

- Toshi, fázom, forog a gyomrom. Csak aludni akarok. Mit nem értesz ezen?

- Jó, ne haragudj, csak segíteni szeretnék – motyogom lehajtott fejjel.

- Tudom – simít végig az arcomon.

- Kérlek, legalább egy kicsit fürödj le. Neked is jobb lesz. Főztem mindenféle finomat. Fürdés után egyél, vedd be a gyógyszereid és utána lefekhetsz – nézek rá könyörögve.

- De csak akkor, ha te is velem fürdesz – mondja végül.

Tudja, hogy nem bírom a hideget.

- Oké, benne vagyok – döntök.

- Mi? - csodálkozik.

- Érted bármit, szóval vállalom a hideg zuhanyt.

Nyafog és tiltakozik, mikor leráncigálom róla a takarót és eltámogatom a fürdőbe. Mikor már az átizzadt ruháitól szabadítom meg, feladja és mindent megenged nekem.

- De bírj a farkaddal – figyelmeztet és beáll a zuhany alá.

- Nyugi, fontosabb hogy meggyógyulj, mint hogy megdugj – mosolygok rá.

Levetkőzöm és beállok mellé. Kezdetnek meleg vizet engedek, amit lassan, de folyamatosan hűtök. Nem kell sok, hogy Rei dideregve hozzám bújjon. Csitítgatom, hogy bírja még ki egy kicsit. Én kellemes hűvösnek érzem, de ő biztos fagyosnak.

- To... Toto, kérlek, elég – vacog – nagy fázom.

- Oké – és elzárom a vizet.

Segítek neki kilépni a zuhany alól és szárazra dörgölöm. Én is megszárítkozom és felöltözöm, egy itt talált pólóba és nadrágba. Segítek felöltözni, és eltámogatom a konyhába. Leül az egyik székre és nézi az előtte lévő tányért.

- Hogy vagy? - kérdezem, és szedek neki a levesből.

- Fázom, de azt hiszem, kicsit jobban – erőltet egy mosolyt.

- Örülök. Csináltam mindenfélét. Csak annyit egyél, amennyi jólesik.

Én is eszem egy keveset. Rei szinte küszköd minden falattal, de látszik, hogy ízlik neki. Sikerül eltüntetnie a tál levest.

- Csináltam még párolt zöldséget, halat és rizst. Mit kérsz? - ugrom fel.

- Mindenből egy kicsit.

Szedek neki mindenből, ahogy kérte.

- Nyugi, nem vagyok halálos beteg – mosolyog.

- Csak szeretnék gondoskodni rólad.

- Azért nem kell kapkodni.

Válasz nélkül hagyom. Én is eszem pár falatot.

- Amúgy, nem kéne dolgoznod? Tegnap előtt nagyon sok dolgod volt – töri meg a csendet.

- Kéne, de reggel beszéltem Kaoval, és szabadnapot kaptam.

- Mit mondtál neki?

- Az igazat.

Meglepetésében a homlokába szalad a szemöldöke.

- Nem olyan szörnyű alak, mint hiszed. Nagyon jó ember, és még jobb barát. Ha bármi van, rá lehet számítani. Mindig azt nézi, hogy mi a legjobb a bandának – mosolygok.

- Azt ne mondd, hogy vele is... - vág közbe.

- Nem – vágom rá azonnal – Ő heteró. Semmi nem volt, és nem is lesz köztünk. Csak barátok vagyunk.

- Már kezdtem félni – sóhajt fel.

- Nyugi, nem kaphat meg engem bárki – mosolygok rá.

Erre fintort vág. Megesz mindent a tányérjáról. Megkapja a bogyóit, amit le is nyel. Míg elvánszorog a hálóba, én elmosogatok. A maradék kaját beteszem a hűtőbe. Érzem, hogy egyre fáradtabb vagyok. Az utóbbi két napban nem aludtam valami sokat. Talán csak az aggodalom merített ki ennyire. Leülök a kanapéra és pihenek egy kicsit. Lehunyom a szemem, csak egy picikét.