42. fejezet

Reita pov

Nem tudok megbocsájtani, legalábbis nem azonnal. Tartom a távolságot Toshitól, fagyos vagyok és a végletekig elutasító. Nekem se esik valami jól ez az egész, de nem igazán panaszkodik, ami olyan szinten megnyugtat, hogy jogosnak érzi a viselkedésemet. Egy pár nap után este hallom meg mit mond.
- Bocsáss meg kérlek. Nagyon sajnálom. Szeretlek, ugye tudod? – motyog, aztán karja derekamra simul.
Nem lököm el magamtól, hagyom neki. Érzem, ahogy még közelebb araszol, teljes testével nekem simul, majd ellazul és elalszik.
- Barom. – suttogom és kezére simítok, majd végre, hosszú napokkal később felé fordulok.
Figyelem könnyektől csillogó szemét és magamhoz húzva homlokon csókolom.
- De ez nem azt jelenti, hogy megbocsájtottam. – orromat az övének nyomom. – Csak egy kis engedékenység ma. – finoman megcsókolom.
Francba már, annyira hiányzott a csókja, ő maga is, de nem fogok többet engedni neki. Lehet, hogy a csókot újra bevezetem, de majd eldöntöm.
Végül sikerül elaludnom, nem álmodom semmit közben, aminek azért örülök, mert így pihentetőbb az alvás. Reggel viszont arra kelek, hogy Toshiya rajtam alszik. Szó szerint teljesen rajtam fekszik. Nem nehéz, csak picit, viszont kellemesen melegen tartja testemet. Egy ideig hagyom, majd morogva megszólalok.
- Tíz másodpercet kapsz, hogy lemássz rólam, de sürgősen. – morgok fenyegetően, mire kipattannak a szemei és mire feleszmél, akkorát ugrik, hogy lezúg az ágyról.
- Bocsánat. – motyogja sajgó derekát dörzsölgetve.
- Azért ne akard már kicsinálni magadat. – sóhajtok és felhúzom a földről.
Meglepetten pislog rám, majd leesik az álla, amikor megcsókolom. Felkelek, ideje lenne készülődnöm vagy a törpe cellaszökevény elevenen kicsinál. Még az ajtóból visszafordulok döbbent kedvesem felé.
- Azért ennyire rosszul nem csókolok. – villantok egy egoista mosolyt, aztán eltűnök a fürdőben.
Ledobom a pólóm és a melegítő alsóm majd beállok a hideg zuhany alá. Nem a legjobb ötlet, mert még mindig beteg vagyok, és így könnyedén megfázhatok megint, de most le kell hűtenem magam vagy olyat teszek, amit most nem akarok. Nem érdemli meg a farkam most. Nagyon nem. Azok után, amit azon a dvd-n láttam örüljön, amiért egy légtérben hajlandó vagyok megmaradni vele. Ez most lehet nagyképűen hangzott, talán az is, de egy ilyen után sok ember már rég kiadta volna az útját. Hiába mondtam azt, szakítok vele, nagyon nem gondoltam komolyan, mert akármennyit is hibázik, akármennyit is hibázok én, vagy veszekszünk hülye dolgokon, ettől függetlenül reménytelenül szeretem ezt a kanos macskát. A szerelem pedig egy borzalmas dolog, amiért az ember mindenre képes, még a legnagyobb fájdalmat is képes elviselni a másikért. Bolond emberiség, bolond szerelem.
- Rei… - hallom meg a hangját miközben még mindig fürdök.
- Kifelé. – mordulok fenyegetően, mire eleget tesz a kérésemnek.
- A francba is már. Ne kísérts te majom. – suttogom a hideg csempének nyomva homlokom.
Eltart egy darabig mire sikerül lenyugtatnom magamat. Bár az sem segített, ha magam elé képzeltem Toshit, mert ez csak még inkább fokozta a vágyaimat. Három hónapig kibírtam nélküle, de most ez a pár nap jobban megvisel, mit a turnéja. Talán azért mert most itt van mellettem, akkor meg távol volt tőlem és nem is láttam minden egyes nap. Nem volt ennyire közel hozzám, hogy szinte süssön a tudat is. Én tartom a távolságot ez tény, de egyszerűen annyira mélyre fúródott az a tüske a szívemben, hogy képtelen vagyok úgy Toshira tekinteni, mint régen. Majd egyszer újra menni fog ebben nem kételkedem, viszont nem most lesz ez.
De az sem segít, hogy Toshiya ennyire naív. Észre sem veszi, néha mennyire a lelkembe gázol dolgokkal. Tudja, hogy nem bírom Diet, de kicsit sem fogja vissza magát, még akkor sem, ha éppen róla mesél vagy a kapcsolatukról. Mintha direkt forgatná a tőrt a szívemben, hogy nesze, te sosem leszel ennyire jó, mint ő. A féltékenységemet sem vette észre, csak miután a törpe énekesem belekontárkodott a dologba. Amiért mérges voltam, de egy kis részem hálás neki, hogy felhívta a figyelmét ennek a baromnak, mi a bajom. Én ugyan el nem mondtam volna neki. Kíváncsi lennék magától észrevette volna egyáltalán mennyire kellemetlen ez nekem? Egyáltalán észreveszi, mekkora fájdalmat okoz ezzel? Szeretem, ehhez kétség sem fér, de mintha nem értene meg. Alaptalanul féltékeny a két gitárosra, amikor csak segítek neki, soha egy percig nem adtam kételyre neki okot, ő viszont… Tudom, én sem vagyok szent, de… Mindegy is kár ezen most rágódni, sietnem kell.

Bent Ruki nem kérdez semmit, hiába látja, hogy valami van. Bölcsen inkább kimarad a dologból, amiért most felettébb hálás vagyok. Aoi meg nyomatja a hülyeségeit. Nagyon kapják Uruhával. Rég láttam őket ennyire baromkodni, ráadásul úgy, hogy még leader-sama is belemegy a dologba. A kis pöttömmel a kanapén ülve bagózunk és figyeljük a műsort, amit adnak nekünk.
- Te kire fogadsz? – hajol kicsit közelebb hozzám.
- Hm… Aoi erős, de Uruha leleményesebb… Viszont leader-sama pedig amolyan csendes gyilkos, szóval azt hiszem Kai lesz a befutó. Te? – nézek rá.
- Nehéz, de egyértelműen a kacsa fog nyerni. – vigyorog.
- Egy ezres, hogy Kai hamarabb megunja őket és rendet tesz. – nyújtom kezem.
- Tartom. – neveti el magát és kezet fog velem.
- Gáz van otthon? – kérdezi hirtelen.
- Ja. – tömör válasz.
- Tudok segíteni? – próbálkozik.
- Nem…
- De ha mégis, szólj! – kéri.
- Egyedül is meg tudjuk oldani, vagyunk annyira felnőttek, de köszönöm.
- Te? Felnőtt? Mióta? – hatalmasra nyílnak a szemei.
- Sokkal régebb óta, mint hiszed kisanyám. – vigyorgok rá.
- JÉZUSOM EGY DÉMON! – ugrik egy nagyot.
- Francba lebuktam. Akkor nincs mit tenni, meg kell, hogy öljelek. – nyomom el a csikket.
- Aoiiii! Bántani akarnak. – fut a gitáros mögé az énekes.
- Reita, menj már. Mondtam, hogy ne buktass le minket idő előtt. – nyafog a macska.
- Bocs, bocs. Nem bírtam tovább magamban tartani. – emelem fel védekezően a kezeimet.
- Már te is? – szörnyülködik Takanori.
- Mindenki az. – nevet Uruha.
- Ehm… én még nem… - jelentkezik Kai-chan.
- Akkor csak a gráciák? – nevet Ruki.
- Mi az, hogy csak a gráciák? – veti rá magát Uruha.
- Kyááááááá!!! – sikít egy nagyot.
Mindenkiből kirobban a nevetés egy rövid csend után. Rég voltunk ennyire önfeledten hülyék, amikor senki sem szól ránk. Mostanában amúgy is sok a munka, ami alaposan megvisel mindenkit. Nem csoda hát, ha ingerlékenyebbek vagyunk, hisz alig alszunk.
Még szünet vége előtt kapok egy sms-t Toshiyától, hogy csinál vacsorát, a kedvencemet. Egy sóhaj hagyja el ajkaimat, talán ideje lenne megbeszélni vele a dolgokat, még mielőtt nagyobb baj lesz. Lehet, tényleg jobban túlreagáltam, mint kellett volna. Hasonló helyzetben el sem tudom képzelni, ő hogyan reagált volna. Még magamon is meglepődtem, amiért dühkitörés kapott el az egész miatt. Visszaírok neki, még egy óra aztán szabadulok, majd hívom. Szinte magam előtt látom döbbent arcát a válaszom láttán. Mivel erről is leszoktam mostanában.

Ígéretemhez híven egy óra múlva már nála is vagyok és csengetek. Kulcsot nem cseréltünk, talán ilyenkor jobb is. Gondolkodtam rajta össze kéne költöznünk, de talán még nagyon korai lenne. Ez így jobb.
- Szia. – nyit ajtót, rám sem mer nézni.
- Megjöttem. – kapom el az állát és megcsókolom. – Ideje megbeszélnünk a dolgokat.
- Igen. – bólint meglepetten.
Beljebb megyek, leveszem a cipőmet, még ő becsukja az ajtót, aztán a konyhába megyek, szomjas és éhes is vagyok már.
- Nos? – nézek rá. – Megtudhatnám miért volt olyan DVD mikor velem vagy? – higgadt vagyok még.
- Mint mondtam régen együtt voltunk.
- Igen ezt tudom, de ez még nem ok erre… Mennyiszer verted ki rá mióta együtt vagyunk?
- Egyszer sem. – néz egyenesen a szemeimben, látom, hogy őszinte.
- Akkor minek tartottad meg? – a kérdés telibe trafál, erre nem tud mit válaszolni. - Még mindig szereted igaz? – szegezem neki.
- Nem, már nem. Vagyis hát… - gondolkodik el, nekem pedig megáll az ütő a szívemben és kezem ökölbe szorul. – De csak, mint a legjobb barátom, ami nem is igazán szeretet.
- Vissza akarsz hozzá menni, mi? – sziszegem.
- Eszem ágában sincsen. Én téged szeretlek. – háborodik fel.
- Mégis, hogy higgyek neked ezek után? – nézek rá mérgesen.
- Az igazat mondom. Szeretlek. Tiszta szívemből. – állja tekintetemet.
Morogva hajamba túrok és az asztallapot kezdem bámulni. Majd csak kibuknak belőlem a szavak.
- Nem kérhetem azt, hogy válasz köztem és a bandád közül, mert az abszurdum, én sem tudnék egy ilyen kérdésre mit válaszolni. De tudod, mi fáj a legjobban, a naiv pöcsségedben? Hogy egyáltalán nem veszed, észre mikor mit mondasz, hogy mivel tiprod a porba az önbecsülésem. Die így, Die úgy… Mást se hallok, csak hogy őt isteníted… - morgok a végére és felállok. – Mindegy, elment az étvágyam is.
Kimasírozok a konyhából, de hallom, hogy jön utánam és a kanapénál el is kap. Lelökve rá csípőmre ül és lefogja kezeimet a fejem felett.
- Eressz el Toshiya, még szépen mondom. – nézek rá dühösen.
- Eszem ágában sincs. – mondja határozottan.
- Azt mondtam, eressz! – kezdek megint kijönni a béketűrésemből.
- Soha. – még inkább szorítja csuklóim.
- Korábban kellett volna tököt növesztened nem mikor már áll a bál. – igyekszem kiszabadulni.
- Szeretlek te hülye papagáj. – erőnek erejével megcsókol.
Ellökném magamtól, ha tudnám, de most nem megy… Egy idő után pedig teljesen elbódít a csókjával. Francba már, ha így folytatja, képtelen leszek ellenállni neki. Lábaim így is elernyednek, már csak kezeim rángatom. Utálom, amiért ennyire kihasználja a csókjának a lehengerlő hatását. Végül nem tudok mit tenni, teljesen elveszek, ösztönösen visszacsókolok. Elengedi kezeim, ahogy csak tud ebben a helyzetben a csók megszakítása nélkül hozzám bújik. Karjaim dereka köré fonom. Le kéne löknöm magamról. Le kéne, csakhogy nem megy.
- Hamarabb be kellett volna ezt vetnem. – suttogja ajkaimra.
- Ne szokj hozzá, amint összeszedem magam, kicsinállak. – morgok.
- Bántanál engem? – hallom az aprócska félelmet hangjában hiába mosolyog.
- Kellene, csak, hogy nem tudlak. Pedig néha igazán rád férne egy pofon, hogy észre vedd magad. – morgok.
- Én tisztában vagyok magammal.
- Egy nagy lófaszt.
- Inkább a tiéd nem egy lóé.  – megcsókol megint.
- Kanos dög. – morgok.
Halkan kuncogva veszi birtokba ajkaim, míg teljesen el nem lazulok. Jó legalább újra hallani nevetését, jól áll neki az is, ha mosolyog. Gyakrabban állhatna a sarkára, nem csak akkor mikor már kis híján tönkre megy a kapcsolatunk. Mintha őt kicsit sem érdekelné, mi van velünk, csak egy kényelmes „eszköz” vagyok, és elmondhatja nincsen egyedül.
Egyáltalán miért ilyen sötétek a gondolataim? Jézusom Reita szedd már össze magadat, rád sem lehet ismerni. Ne legyél már ennyire gyenge. Tegyél azért, hogy ne veszítsd el azt, akit szeretsz, ne lökd el magadtól még jobban. Könnyű ezt így elhatározni, véghezvinni már kevésbé az.

Toshiya pov

Sose hittem volna, hogy egyszer Rei fölé tudok kerekedni. De most végre itt van, és újra érinthetem, csókolhatom. Ez mindennél többet jelent. Végre magához húz, ölel és viszonozza csókom, alig hiszem el. Ez a pár nap maga volt a pokol. Egész testemmel hozzá simulok, érezni akarom a közelségét. Kezem utat talál pólója alá. Jóleső morgás hagyja el ajkait.

- Nagyon tudod terelni a témát – mosolyog rám.

Áttérek nyaka érzékeny bőrének kényeztetésére. Tudom, hogy mennyire szereti. Hajamba markol, amit biztatásnak veszek.

- Szeretlek – nézek szemeibe.

Morran egyet és magához húz egy csókra. Elszakadok tőle, és miközben felülök, végig karmolom a mellkasát, mire felszisszen.

- Ha ennek nyoma marad, mérges leszek – figyelmeztet.

- Sajnálom – csókolom végig körmeim nyomát.

Felsóhajt és élvezi a kényeztetést. Megszabadítom a pólójától, és minden felszabaduló bőrt végig csókolok. Már nagyon akarom őt, de erőt veszek a vágyamon. Ez most róla szól. Óvatosan lejjebb kúszom, és nadrágjával kezdek bíbelődni, mikor lefogja a kezem.

- Nem érdemelted ki, hogy megkapd a farkam – közli hűvösen.

- És mit engedsz? – mosolygok pajkosan.

- Nem sokat.

Elmosolyodom és ajkaira marok. Magához szorít, és hevesen viszonozza csókom. Míg nem figyel, kigombolom a nadrágját, és ujjaim utat találnak az alsójába. Amint megérez maga körül, felnyög. Ajkairól áttérek a nyakára.

- Dög – zihál.

- De ezt szereted – mosolygok.

Csak morran egyet. Ajkába harapva próbálja visszafogni magát. Nagyon élvezi, de ez rajtam nem segít. Szinte már fáj, annyira akarom őt. Abba hagyom kényeztetését, és ülésbe húzom.

- Kérlek – zihálom és kezét ágyékomhoz nyomom.

- Mit? – kérdi gonoszan.

- Téged – nyöszörgök.

- Azt még nem, de… - végszóra megmarkol, mire felnyögök.

Ismét ajkaira marok és kettőnk közé fúrom a kezem. Nehezen tudom kiszabadítani a farkam, de sikerül. Nem bírok magammal, már nagyon vágyom rá. Összefogom férfiasságainkat, és egyszerre kényeztetem magunkat. Nyaka hajlatába fúrom az arcom, és mélyen magamba szívom bőre illatát. Magához húz egy csókra és együtt jutunk el a csúcsra. Ez gyors volt, de nem csoda. Fáradtan dőlök neki, és próbálok lélegzethez jutni.

- Mássz le rólam, elszorítod a vért a lábamban – morog Rei, és ficánkolni kezd.

Eleget teszek kérésének, és egy zsepivel letörlöm szép kockás hasát.

- Szeretlek – mosolygok rá.

- Még nem bocsátottam meg, remélem tudod – szedi rendbe magát.

- Igen – motyogom – Köszönöm.

Rendbe szedjük magunkat és elindulok a konyha felé.

- Együtt vacsorázunk? – kérdezem – Lehet nem most kéne, de szeretném tisztázni a helyzetet.

- Ha tudod, próbáld meg, de erre nincs magyarázat, remélem tudod. Minden láttam.

Csöndesen visszamegyünk a konyhába, és szedek mindkettőknek. Desszertnek van puding, remélem örül majd.

- Hallgatlak. Miért készült az a szar? – vág a közepébe.

- Az Ő ötlete volt – nem kell kimondanom a nevet, hogy tudja, kiről beszélek – Mert szerinte biztos jó móka. Csak egyszer volt ilyen, azután nem. Neki ez tetszett, meg a lebukás veszélye.

- Neki is kiöltöztél, mint nekem? – villan meg a szeme.

- Nem – vágom rá azonnal – Neki nem, csak neked.

Mintha a hirtelen harag eltűnne a szeméből.

- Jó tudni, hogy ennyiben megkülönböztetsz tőle – morog,

Ez szíven üt, nem is kicsit.

- Nem hasonlítgatlak össze titeket – jegyzem meg.

- Szándékosan lehet, hogy nem, de amúgy igen. Szerinted milyen érzés nekem, mikor róla mesélsz? Hogy mindig csak második lehetek?

- Ez nem igaz – szólok közbe.

Mérgesen megvillan a szeme, mire inkább csöndben maradok. Ahogy elnézem, a beszélgetésnek vége. Vacsora után Rei elmegy fürdeni, meg se várja a desszertet. Szomorú sóhajjal mosogatok el, majd megyek fürdeni. Rosszul esik ez a hideg elutasítás. Miért nem hisz nekem? Miért nem érti meg, hogy Dievel örökre vége? Már nem kell nekem, mint partner? Csak ő kell nekem, senki más. Mit nem lehet ezen megérteni? Én se csinálok ekkora cirkuszt Aoi és Uruha miatt, pedig megtehetném. Oké, nem tetszik, mikor kettesben megy velük valahova, mert mind a kettő egy díva és simán kinézem belőlük, hogy az olyan macsókra buknak, mint Rei. Mondjuk, még sose adott okot a féltékenységre. Én meg…

- Akkora hülye vagyok – öklözök a falba.

Nagyon fáj. Mit tegyek, hogy megbocsásson és megbízzon bennem? Teljesen nem kerülhetem el Diet, hiszen egy bandában vagyunk és barátok is vagyunk. Hiába állok sokáig a víz alatt, az csak a koszt tudja lemosni rólam, a gondjaimat nem. Megszárítkozom, felveszem az alvós gatyám és megyek aludni. Szívem nagyot dobban, mikor üres a kanapé. Remegő tagokkal lépek be a szobámba. Rei ott alszik. Elmosolyodom és bemászom mellé. Ölelném át, mikor megáll a kezem. Vajon örülne nekem? Vagy ellökne magától? Nem tudom, mit tegyek. A vacsoránál nagyon mérges volt. Talán békén kéne hagynom. Visszahúzom a karom, és magamra húzom a takarót. Sokáig nézem kedvesen hátát, míg el nem alszom.

Reggel egyedül kelek, de kávé illat terjeng a lakásban. Tehát Rei még itt van. Óvatosan kimegyek hozzá. Issza a szokásos kávéját, és szívja a cigit.

- Jó reggelt – hívom fel magamra a figyelmét.

- Neked is – mondja színtelen hangon.

- Meddig leszel ma bent? – töltök magamnak koffeinbombát.

- Nem tudom, miért? – pillant rám először, mióta kijöttem.

- Volna kedved majd elmenni valahova? Mondjuk egy étterem vagy valami.

- Nem tudom. Rukin múlik.

- Oké, mindegy, hagyjuk – hárítok.

Ez nagyon rosszul esik. Reméltem, hogy végre kicsit rendezhetnénk a dolgainkat, de úgy néz ki, nem akar összejönni. Nem hiszem, hogy Ruki engedékeny lenne.

- Te meddig vagy bent? – töri meg a beállt csendet.

- Nem tudom. Attól függ, hogy Kyo és Kao mit talál ki.

Csak hümmög. Éjjen, ennél felszínesebben nem is tudtunk volna beszélgetni. Megiszom az ébresztőmet és együtt indulunk el. A ház előtt elválnak útjaink. Mélyet sóhajtok és beülök a kocsiba. Elindítom a CD lejátszót, amiben egy Gaze lemez lapul. Mostanában őket hallgatom. Egész jók, még Ruki is. Hiába nem kedvelem, azt el kell ismernem, hogy nagyon tehetséges. Mindegyikük nagyon jó, bár ezt csak Reinek vagyok hajlandó elmondani. Bent nem túl meglepő módon Diere kell várni. Már meg se lepődök, hogy hulla másnapos. Kyo morog, aztán végre munkához látunk. Remélem ma is csak papírmunka meg hasonlók lesznek, mert akkor emberi időben szabadulok, és talán Akirával el tudunk menni valahova. Legalábbis remélem. Pechemre Kyo ír egy új szöveget, és mindenképp akar hozzá valami használható zenét. Kaonak is tetszik az ötlet, ami végképp keresztülhúzza a számításaimat. A délelőtt további részében azt okoskodjuk, hogy milyen zene illene a szöveghez. Ebédet hozatunk, mert annyira bele lendülünk, hogy nem akarjuk félbe hagyni. Valami gyorséttermi vackot eszünk, de most ez is jó. Kyo valami mély kezdést akar, amihez csatlakozik a két gitár.

- Az oké, hogy Shinivel én kezdek, de mit akarsz? Lassú vagy gyors? – kérdezem.

- Gyorsat és keményet, mindenképp. A refrénnél lehet kicsit lassítani – morfondírozik.

- Aha, ez tetszik. És a vége? – kérdi Kao.

- Mondjuk, az utolsó refrénnél én elhallgatok és csak kicsivel később a hangszerek is.

- Szépen lassan lehalva – jegyzi meg Die.

- Igen, ilyet akarok – jelenti ki chibi.

- Klipet is akarsz? – kérdi Shini.

- Nem tudom. Majd meglátjuk – von vállat.

Tartunk egy cigi szünetet és folytatjuk. Folyamatosan kezünkben van a hangszer. Mivel Kyo sem tudja, pontosan mit akar, így nem egyszerű a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy néha nehéz összeegyeztetni a hangsávokat egymással. Az meg csak hab a torán, hogy Kyo meg Kao csak tökéleteset ad ki a kezéből, szóval oda kell tennünk magunkat. Hol pengetek, hol a laposon írom a hangsávomat. Elég kaotikus külön-külön hallgatni a sávokat. Már estefelé jár az idő, mikor végre készen vagyunk.

- Igyunk egy kávét, aztán hallgassuk meg – javasolja Die.

- Benne vagyok – állok fel, nyújtóztatom ki magam.

Csak most jutok odáig, hogy megnézem a telefonom. Egy SMS kedvesemtől, hogy bent kell maradnia. Szarul esik, pedig próbáltam nem reménykedni. A kávészünet kicsit elhúzódik, elszívunk pár cigit is. jó kicsit mozogni az egész napos ücsörgés és görnyedés után.

- Mi a baj? Szarul nézel ki – lép mellém Shini.

- Volt pár napja egy nagyon csúnya veszekedésünk.

- Miért?

- Rei megtalált egy lemezt, amin Die és én szeretkezünk. Majdnem elhagyott emiatt. Még soha nem láttam annyira mérgesnek. Azt hittem meg fog ütni – emlékszem vissza Rei dühkitörésére.

- És megütött? – néz komolyan a szemembe.

- Nem, nem emelt rám kezet. De az óta alig szól hozzám. Nem tűri, hogy hozzá érjek. Mintha két idegen lennénk. Bármit teszek, nem sikerül helyre hoznom.

- Szerinted ezt helyre lehet hozni?

- Nem tudom. Fogalmam sincs mit kéne tennem, hogy kiengeszteljem, vagy megbocsásson. Szerinted?

- Nem tudom Toshi. Ezt nem igen lehet kimagyarázni.

- Tudom, nem az a bajom. Oké, ez akkor volt, mikor még Dievel jártam. Azóta elő se vettem. Tudom, hogy rühelli Diet, de nem választhatok közte és a banda közt. Die régi jó barátom. Mikor kérte, hogy meséljek a Dievel való kapcsolatomról, megtettem, de ő csak még jobban felhúzta magát. Nagyon pipa lett. De ha nem akarja hallani, akkor miért kérdezte?

- Talán vetélytársként tekint Diere?

- Igen, ő is ezt mondta.

- Ha összehasonlítottad őket, akkor ne csodálkozz, ha féltékeny.

Elhúzom a szám, erre nem sokat tudok mondani.

- Csak tedd oda magad. Ha tényleg szeret, akkor meg fog bocsátani – vereget vállon.

- Kösz, Shini – mosolygok rá.

Visszamegyünk a többiekhez, és meghallgatjuk mit alkottunk. Kyo lejátssza a zenét. Ahogy elnézem az arcát, nem igen tetszik neki. Szerintem jó, de ha az énekesnek nem tetszik, akkor újra kell csinálni az egészet.

- Ez király – vigyorog Die.

- Nem rossz, de nem az igazi – morog Kyo.

- Nem tetszik? - kérdi Kao.

- Lehetne jobb is. Próbáljuk újra.

- Melyik rész nem tetszik? - kérdezem.

- Nem tudom. Valahogy nem tetszik. A ritmus az jó, de a gitárokkal nem vagyok kibékülve. Csináljuk újra – dönt az énekes.

- Az elejéről? - hörren Die.

- Igen – bólint.

- Srácok mivel ennyi a munka, szerintem jobb lenne, ha itt éjszakáznánk. Annak több értelme van, mint haza menni, jobb esetben aludni pár órát, és megint hajnalban kelni és bejönni. Ha maradunk tovább is tudunk dolgozni. Mit szóltok?- kérdi Kao.

- Oké – egyezem bele.

- Ha mindenkinek jó, akkor folytassuk – veszi kézbe a laposát Kyo.

Folytatjuk a munkát, próbálunk valami használhatót alkotni, Kyo néha elénekli az új dalt, hogy lehet másként kéne, és akkor jobban passzolna a zenéhez. Mikor már késő este van, csinálok pár képet a srácokról és magamról, ahogy dolgozunk, és elküldöm Reinek, „Életkép a próbateremből így késő este” felirattal. Nem kell sok, és felhív.

- Szia – menekülök ki a teremből.

- Ez most komoly? Tényleg bent vagytok? - őszinte döbbenet van a hangjában.

- Igen. Kyonak nagyon nem tetszik valami, és Kao kitalálta, hogy akkor éjszakázzunk bent, mert ha haza mennénk, egy vagy két óra múlva jöhetnénk vissza. Így viszont be tudjuk fejezni, és akkor holnap szabadok vagyunk. Ne haragudj, hogy nem szóltam előbb. Kao fél órája találta ki – hadarom.

- Aha, oké – húzza el a száját.

- Bocsi, előbb kellett volna szólnom – motyogom – Holnap tudunk találkozni? - kérdezem reménykedve.

- Nem tudom Ruki mit akar. Ha hamar szabadulunk, felhívlak – gondolkodik el.

- Oké – sóhajtom letörten – Ne haragudj mennem kell. Szeretlek, szia – bontom a vonalat.

Visszamegyek a többiekhez és folytatjuk a munkát. Fogalmam sincs meddig zenélünk, viszont egyre fáradtabb vagyok. Végül a fotelban alszom el.