41. fejezet

Reita pov

Majdnem szívinfarktust kaptam, amikor megláttam Ruki kivel jött. Kedvesem, ha sokkot is kapott alaposan elrejtette. Viszonylag, normális keretek között telt el az este így már együtt fekszünk.
- Toto megvagy? – kérdezem haját birizgálva.
- Mire gondolsz? – néz fel rám mellkasomról.
- Rukira és Miyukira. Tudom, mennyire nem bírod az énekesünk. – egyenesen szemeibe nézek.
- Túlélem. Amíg Miyuki boldog egy rossz szavam sem lehet. – vonja meg a vállát, de látom bántja a dolog.
- Figyi nem reszortom Takanorit védeni, de, ha szerelmes, akkor igazán az. Láttam mennyire oda van a húgodért. Nem fog csalódást okozni, kezeskedem érte.
- És mi van, ha igen? – szögezi nekem jogosan a kérdést.
- Ebben az esetben én magam operálom át a törpe képét. – csókolom homlokon.
- Rendben. – nem mond többet és én sem.
Ki tudja hány óra lehet, mikor végre sikerül elaludnom. Toshi nyugtalansága rám is átragad. Aludni viszont muszáj, vagy megint kapok a fejemre. Nem lenne jó megint elájulni, a srácok nem örülnének neki, Toshimasa meg egyenesen kinyírna.
Reggel a telefon kegyetlenül kelt minket, viszont ez nem az ébresztő.
- To-chan Kaoru hív. – morogva dugom, a füléhez a telefonját mire azonnal felugrik és kirohan a készülékkel.
- Az isten szerelmére! – hallom a hangját beszűrődni.
Visszafekszem még egy pár percre, aludni már nem tudok, ez amolyan lustálkodjuk, még mert nem akarok elindulni öt perc.
- Be kell mennem. – dühösen jön vissza.
- Próba? – kérdezem.
- Nem. Interjú, Kyo kidőlt és nem tud elmenni. Nekem kell beugranom helyette.
- Kivel leszel együtt? – rosszat sejtek.
- Kaoruval. – kezd öltözködni.
- Csak ki ne csináljon. – megnyugszom.
- Megvédenél tőle? – sejtelmesen elmosolyodik.
- Meg én! Neki mennék, ha bármi bajod esne miatta. – hangomban komolyság cseng.
- Édes. – kuncogja, mire egy párna landol a képében.

- Barom. – morgok.

- Neked is ideje lenne készülődni, el ne késs! – figyelmeztet.

- Ja. Nem ártana. – tápászkodom fel.

Kelletlenül megyek megmosni az arcom, felfrissítem kicsit magam, aztán jöhet a ruha. Toshi nem vár meg, rohannia kell, ha időben akar odaérni, hogy egészben tudjon hazajönni.

A napok pedig így telnek. Toshiyát sokszor még szabadnapján is berángatják, mert Kyo valami csúnya megfázást szedett össze és nem mindig tudnak mást berakni a helyére az interjúkon. A próbát meg emiatt nem napolják el. Komolyan, Kaoru borzalmasan hajtja őket. Rosszabb, mint Ruki a havibajos napjaiban. Ha már szóba jött Ruki. Olyan, minta teljesen kicserélték volna, jobban odafigyel ránk is, nem hajtja a bandát a végtelenségig. Teljesen kivirult, aminek nagyon örülök, úgy látszik Miyuki jó hatással van rá. Elmeséltem Toshinak is, aki egy boldog mosollyal nyugtázta a dolgot. Talán megbékélt egy kicsit.

Épp otthon leledzem, szabadnapot kaptunk, úgy, hogy takarítok egy kicsit. Kinyalom az egész házat, a konyhától kezdve a nappalin át a szobájáig mindent. Ma nála alszom. Unatkozom, legalább hasznosan töltöm el nélküle az időt. Örülni fog remélhetőleg, mostanában tényleg csak aludni esik haza. Néha egy kis romantika vagy gyors egymásnak esés. Ennyi, ami kitelik az erejéből. Igyekszem azért minél több pihenésre is rábírni. Nagy kosz nincs így hamar is végzek. A könyveit nézegetem a nappaliban, hátha találok valami érdekes olvasmányt. Sikeresen le is verek párat, amit egy sóhajjal felveszek. Tenném vissza, de megakadok, a figyelmem a könyvek mögött megbúvó DVD köti le. Se borító, se címke, se semmi nincs rá írva, hogy tudni lehessen, mi szerepel rajta, vagy egyáltalán van bármi is rajta. Visszapakolom gyorsan a könyveket, majd a szerzeményemmel együtt a kanapéhoz sétálva lerogyok rá. A laptopot az ölembe veszem, kikapcsolom a zenét. Mostanában nagyon sok dir en grey számot hallgatok, annyira nem rosszak, főleg az új albumuk. Remélem Toto-nak is tetszik majd a miénk. Kiveszem a discet és beteszem, a laptopba majd elindítom. Az eleje nem túl érdekes, Toshi hülyéskedik rajta Diével, rosszul esik, de ez van, le kell nyelnem. Ahogy elnézem nem régen készülhetett ez a felvétel. Toshi pontosan úgy néz ki, mint most. Aztán egy törés jön a felvételben és… Először színes, de hamar fekete fehérbe vált át az egész kép. Feltűnik egy meztelen hát, túlságosan ismerős hát… Majd két kéz, ahogyan végig karmol rajta… A kamera kezd távolodni az alaktól, mire feltűnik Die is. Amint teljesen benne vannak a képben azonnal ki is kapcsolom. Iszonyatosan mérges leszek, érzem, ahogy a fejem teljesen bevörösödött. Elég volt egy pillanatra látnom, ahogy Toshiya a meztelen Die ölében ül szintén meztelenül, máris levágtam a helyzetet, meg azt is miről szólhat a DVD további része. Lenyeltem feltörni készülő dührohamom, kivettem a gépemből a discet, visszatettem a tartójába, a laptopot kikapcsoltam, írtam Toshinak egy sms-t ne menjen sehová ma a munka után, mert komolyan el kell beszélgetnünk. Választ nem kapok, nem is várok… A gépet a dohányzó asztalra tettem, rá a lemezt. Felkelve megkeresem a cigim, felnyalábolom a gyújtómmal együtt és az erkélyre vonulva elszívom az egész dobozt meg még két másikat. Az idő pedig lassan vánszorog, végig nézem a naplementét, majd bemegyek. Helyet foglalok a kanapén, karjaimat keresztbe fonom mellkasomon, szemeim még a sötétben is szikrákat szórnak. Türelmesen várok. Nem sokkal később pedig hallom, ahogy a kulcs elfordul a zárban, bebattyog, becsukja az ajtót, leveszi cipőjét aztán hallom lépteit, ahogyan közeleg.

- Rei? – néz be a sötét nappaliba.

- Itt vagyok. – hangom jéghideg, mire ugrik egyet és felkapcsolja a villanyt.

- Hazajöttem. – motyogja zavartan, nem érti, mire fel vagyok ennyire zabos.

- Veszem észre. – sziszegem.

- Mi baj? Azt írtad beszélnünk kell. – mondja zavartan.

- Van is miről. – felveszem a lemezt és elé dobom.

- Mi ez? – hajol le érte.

- Én is ezt kérdezem. Gondoltam megmagyarázod, miért van egy eldugott pornó a lakásodban rólad és Diéről amikor tudtommal együtt járunk.

Látványosan elfehéredik, kezei remegnek, ajkait többször megnyalja, mert pillanatok alatt kiszáradt.

- Hol találtad? – találja meg hangját, igaz rettenetesen remeg.

- Teljesen hülyének nézel? Ahová eldugtad bazd meg! – állok fel, egyre mérgesebb vagyok már kiabálok.

- Rei kérlek, nyugodj le. – próbálja menteni magát, de ez most nem fog menni.

- Faszt nyugszom le! Jogom van tudni mi a szarért nyögdös kéjesen a pasim egy másik sráccal! – akadok ki.

- Ez… ez régen volt… - motyogja.

- Ennyire hülyének nézel? – a feje mellett csapok a falra mire összerezzen ellenségességem látva.

- Nem nézlek annak. – próbálja összeszedni magát.

- Legalább ne hazudnál a szemembe… - kezd tényleg nagyon felhúzni, rég voltam ennyire dühös.

- De az igazat mondom. Ez nem mostani felvétel. – próbál kicsire összemenni.

Na, itt pattan el a cérna és felborítom az asztalt, minden repül róla és ordítozva vágok mindenfélét a fejéhez, ami kissé túlzás, de nem szól egy szót sem. Ezt sem letagadni nem tudja, sem kimagyarázni már. Hagyja, hogy kieresszem a gőzt, majd felé fordulok és mérgesen leülök a fotelbe.

- Egy jó okot mondj, miért ne szakítsak most rögtön veled. – szavaim ostorként csattannak rajta.

Azonnal felkapja a fejét, nyel egy nagyot, remegve felkel, mert időközben összehúzva magát ült a sarokban.

- Mert szeretlek és képtelen lennék megcsalni téged. – áll a sarkára.

Őszinteség sugárzik a szemeiből, mégsem hiszek neki. Látja az arcomon nem hat meg amit mondott. Elém sétál, remegő kezei közé fogja dühtől izzó arcomat, és mélyen szemeimbe néz.

- Sosem lennék képes megcsalni téged, az egy régi felvétel még azelőttről mielőtt összejöttünk volna. Amióta veled vagyok egyszer sem feküdtünk le, nem vagyok hülye. Téged szeretlek. – szemei sem hazudnak, mire megnyugszom egy kicsit, de nem nagyon.

- Haza megyek. – mordulok.

- Kérlek, maradj. – nem enged el.

- Jó, de akkor a kanapén alszom nélküled és ne merj este kisurranni hozzám. – nagyon mérges vagyok még.

Bólint egyet, kapok egy bizonytalan csókot ajkaimra, amit nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne viszonozzak, majd elenged. Összeszedi mindazt, ami dühömnek áldozata lett, rendet rak rombolásom után, aztán felveszi összetört laptopom, meg a lemezt is. Felém fordul a DVD-vel együtt és a szemeim láttára töri ketté majd további apró darabokra.

- Így jó lesz? –néz rám.

- Elmegy egynek. – vonom meg a vállam.

- Rei… - kezdene bele, de megelőzöm.

- Vannak esetleg további ilyen vagy ehhez hasonló eldugott lemezek? Mert akkor most szedd elő őket és törd össze mindet, mert ha még egyre rátalálok, akkor már nem lesz bocsánat. – mordulok.

- Csak ez az egy volt. – ismeri be.

Bólintok és elfekszem a kanapén. Tanácstalanul áll az ajtóban, majd inkább elmegy fürdeni. Utána hoz nekem egy takarót és egy párnát, áll mellettem még egy darabig, hátha megenyhülök, de az nem ma lesz.

Egy lemondó sóhaj kíséretében feladja, és a halóba megy, közben leoltja a villanyt és jóéjszakát kíván, bár ez elég abszurdum ezek után. Csak fekszem a kanapén és bámulom a plafont a sötétben, eléggé rosszul érintett most ez a dolog. Azt mondja nem mostani, bízok benne, a szálka azonban újra szúrni kezdi szívemet. Hogyan viszonyuljak ezután majd hozzá? Hirtelen elkap a rosszullét, mire felpattanok, kirohanok a fürdőbe, majd a porcelán istennő felé görnyedve kiadom az egész napi kajámat, többször is. Amint megnyugszik egy picit felkavarodott gyomrom, lehúzom magam után, eltüntetve nyomait, a csapnál kimosom a szám, áttörlöm az arcom nedves kezeimmel, aztán visszamegyek a kanapéra. Nagyon nem érzem jól magam. Gyomrom kavarog, a szoba forog velem, abban a gyér kis fényben is, amit a Hold fénye ad az ablakon keresztül. Az idegesség megtette a hatását, pár napja fújom is az orrom, de betudtam annak időjárás változás lesz, majd elmúlik. Ezek után viszont biztos vagyok benne, beteg vagyok, amit csak a mai incidens felgyorsított. Aludni nem tudok, főleg mert a fejem is rákezd. Csendben kimegyek a konyhába, nem akarom, hogy tudja, mit csinálok, vagy hogy mi van most velem. Keresek gyógyszert, hátha az segít. Jó hideg vízzel húzom le, de nem igazán segít. Bár mit is vártam, hisz a pirulák sem tudnak azonnal hatni, kell egy kis idő hozzá.

Semmi kétségem a felől, hogy fent van és hallotta az előbbi rohanásomat a fürdőbe, de nem mert előjönni. Nem is baj, csak megint felhúznám magam, ha meglátnám. Visszafekszem aludni, és amikor a gyógyszer hatni kezd, álomba süppedek.

Reggel és hideg kézre és aggodalmas szólongatásokra kelek.

- Hé Akira… kellj fel, kérlek… - simogatja hajam továbbra is.

- Mi az? – krákogom a torkom is rettenetesen fáj.

- Magas lázad van. – tesz, egy jéghideg borogatást homlokomra mire felszisszenek.

- Nincs semmi bajom. – hárítok, de semmi erőm.

- Ne haragudj a tegnapi miatt. – ül le sarkaira, a kanapé mellett térdelt eddig.

- Uhm… megbocsájtok… - fordulok felé.

Végül is látom a szemeiben tényleg megbánta a dolgot és nem csak azért mert most ágynak estem, hanem mert… talán… talán szeret engem. Jó ez sosem volt kérdés, hogy szeret engem, csak most meginogtam kicsit, bár ki ne inogna meg, ha a szereméről találna egy pornó videót egy másik személlyel, akivel nem is jár együtt és kiderülne, hogy a felvétel nem is olyan régi. Mert lássuk be még csak másfél éve vagyunk egy pár. Ha túléljük az első durván három évet, akkor kiismerjük a másikat annyira, hogy egy ilyen se lehessen ekkora probléma, de ha nem akkor ez a kapcsolat is csak tiszavirág életű lesz, amit szívem szerint nagyon nem akarom. Mind a ketten sokat feladtunk már a kapcsolatunkért, ne most menjen már tönkre, sőt… sose menjen tönkre.

- Hozzak neked valamit? – kérdezi aggódva.

- Nem kell semmi, jól leszek. – ülök fel, de megszédülök és visszaesek. – Szólnál, kérlek Rukinak, hogy késni fogok egy keveset? – újra felülök, ezúttal úgyis maradok.

- Akira nem jó ötlet ez. Nagyon lázas vagy.

- Jól vagyok, ez csak egy kis rosszullét. – hazudom.

- Nem hiszek neked…

- Márpedig muszáj lesz, mert dolgozni fogok menni.

- Nem engedem. – azzal már vissza is nyom fekvő helyzetbe.

Toshiya pov

Én komolyan mondom, kinyírom Kyot! Összeszed valami megfázást, és mindig nekem kell beugranom a helyére. Nem az a baj, hogy helyettesíteni, hanem az, hogy ellógja az interjút, de ugyanúgy próbálunk. Sőt, többet is! Szinte csak aludni járok haza. Rei belement, hogy most nálam tanyázzunk. Ez azért is jobb, mert a lakásom közelebb van a kiadómhoz. A fárasztó napok miatt, le kell mondanunk a romantikáról. Ha történik is valami, csak egymásnak esünk és kész. Rosszul esik, hogy reggeltől estig próbálunk, készítjük a felvételeket, és a pasimra meg nincs idő. Ez kész őrület.

Épp stúdiózunk, mikor kapok egy SMS-t, hogy ne menjek sehova próba után, mert beszélnünk kell. Ez megrémít. Miről lehet szó? Nem szokott ilyen komolyat írni. Valami baj van? Mit csináltam már megint? Mikor mentem valahova vagy késtem, szóltam neki. Kb. csak azt nem mondtam el, hogy mikor megyek a mosdóba. Nem válaszolok, nincs is rá időm, mert Kyo nagyon elégedetlen, és hiába mondjuk neki, hogy inkább maradjon otthon pár napot pihenni. Azzal többet érnénk, mint hogy a belünket is kidolgozzuk és mégis szar az egész. Végül fáradtan indulok haza. Ahogy a ház előtt leparkolok, megtorpanok.

- Vegyek sört estére? - motyogom – Inkább nem – döntök.

Haza megyek, és a legnagyobb meglepetésemre sötétség fogad. Rei fagyos hangja megrémít. Nem tudom hova tenni, de nagyon félek. És szinte a semmiből robban a bomba. Elém dob egy CD lemezt és számon kéri, hogy hol volt. Nem kell semmi felirat, hogy tudjam, mi van rajta. Ez az egy vörös matricás lemezem van, amin nincs felirat. Kami-sama, ezek szerint belenézett. Azonnal magyarázkodni kezdek, de ezzel csak még jobban feldühítem. Elhátrálok a falig, de onnan nincs tovább. Akármit mondok, egyre idegesebb lesz, én meg még inkább megijedek. Ugrom egyet, mikor a fejem mellett a falba üt. Már azt hinném, hogy megüt, de inkább a berendezésen tölti ki haragját. Érzem, hogy térdeim remegnek, és feladják a szolgálatot, így lerogyok a sarokba. Sose hittem volna, hogy Rei ilyen dühös tud lenni. Eddig soha nem féltem tőle, de most igen. Nagyon is. Miután felborítja, az asztalt fel alá járkál, és megállás nélkül kiabál velem:

- Mégis mi a francot gondoltál? Mi a jó francot képzelsz? Tudod, hogy ki nem állhatom azt a barmot, mégis azt kellett látnom, hogy vele kefélsz, és még videóra is veszitek. Normálisak vagytok? Ezek után mégis mit gondoljak rólad? Azt, hogy egy utolsó ribanc vagy? Miért tartottad meg azt a szart? Azt ne mondd, hogy ezt szoktad nézni miközben rávered a farkad, mikor nem vagyok itt. Esetleg akkor Die is itt van? Undorító vagy – megvetően köpi a szavakat.

Leül a fotelba mikor kicsit lehiggad.

- Egy jó okot mondj, miért ne szakítsak most rögtön veled. - szavai ostorként csattannak, mire azonnal felkapom a fejem.

Felkelek a sarokból, és odasietek hozzá. Sikerül annyira meggyőznöm, hogy hagyja, hogy megcsókoljam, de viszonzást nem kapok. Legnagyobb örömömre nem lök el magától és marad éjszakára, viszont nem hajlandó velem aludni. Kissé megnyugszom, de közel se eléggé. Remeg a gyomrom, de úrrá leszek rajta. Hozok neki egy takarót és párnát.  Nem szól semmit, tudomást sem vesz rólam, így egyedül megyek fürdeni. Megengedem a csapot, és eddig bírtam tartani magam. A könnyeim akár a víz a zuhanyból, potyogni kezdenek. Lerogyok a tustálcába és ráz a zokogás. Az sem érdekel, ha kihallatszik. Miért? Miért történik ez velem? Miért ilyen nehéz ez az egész? Miért nem lehetek egyszerűen csak boldog. Nem akarok mást, csak boldognak látni Akirát. Miért van ennyi nehézség? Más pároknak olyan egyszerű. Nekünk miért nem? Nagy sokára elfogynak a könnyeim és sikerült annyi lelki erőt gyűjtenem, hogy kimásszak a víz alól. Megnézem magam a tükörben, az arcom vörös, ahogy a szemem is. Megmosom az arcom hideg vízzel, majd megyek a szobába. Rei úgy tesz, mintha itt se lennék. Nem merek megszólalni, a remegő hangom elárulna. Nem zárom be magam mögött a szobám ajtaját, magam se tudom miért. Bebújok az ágyba és csak nézem azt a helyet, ahol Rei szokott aludni. Annyira hiányzik. Oly távol van, mégis közel.

- Akira, kérlek, bocsáss meg – szipogok.

A párnába fúrom az arcom. Nem sikerül elfojtani a könnyeimet, csak rontok a helyzeten, mert a huzat megőrizte kedvesem illatát. Könnyeim ismét utat találnak, hogy aztán a párnahuzat szívja magába. Mikor elfogynak, a könnyeim magam elé bámulok. Még mindig visszhangoznak a fejemben Rei kegyetlen szavai. Tudom, hogy ki nem állhatja Diet, de akkor is. Az a felvétel évekkel ezelőtt készült. Dienek akkor rövid barna haja volt, most meg hosszú fekete. Sose hittem volna, hogy ennyi problémám származik majd a Divel való viszonyomból. Nagyon fáj. Mit vétettem, hogy ezt kapom?

- Akira, annyira szeretlek – suttogom.

Dobogás szakít ki a gondolataiból.

- Rei? - ülök fel.

Utána mennék, főleg mikor fura hangok szűrődnek ki a mosdóból. Az ajtónál azonban megtorpanok. Talán most békén kéne hagynom. Félek, nem örülne nekem, és csak még mérgesebb lenne rám.

Egész éjszaka forgolódom, nem jön álom a szememre. Valamikor kora reggel térek magamhoz. Csak egy vagy két órát alhattam összesen.

- Rei? - lépek ki.

Nem felel, így odalépek hozzá.

- Kicsim – állok mellé.

Ijedten térdelek le, mikor látom, hogy piros az arca.

- Jézusom! - teszem kezem a homlokára.

Nagyon meleg. Felugrom és elszaladok a fürdőbe. Egy kis törülközőt bevizezek és a homlokára terítem.

- Jaj kicsim – sóhajtom.

A hidegre összerezzen és magához tér. Sikerül elérnem, hogy pihenjen. Felhívom Rukit, hogy kimentsem Reit. Nem kérdez sokat, csak jobbulást kíván és kinyomja a telefont. Oké, már csak Kaorut kell felhívnom. Nincs azaz isten, hogy ma bemenjek. Nem kell sok, hogy Leader-sama felvegye.

- Mi a helyzet? - kérdi.

- Bocsi, de ma nem tudok bemenni.

- Miért? Ha megint egy szexmaraton miatt, én szétrúgom a segged – morog.

- Nem, nem arról van szó. Bedurrant a torkom. Nem is érzem magam túl jól.

- Mert? Mi bajod?

- Nem tudom, de szerintem lázam is van.

- Hallom, hogy nem vagy valami jól. Oké, akkor maradj otthon – adja be a derekát.

Bontom a vonalat és akkor végre ápolhatom beteg kedvesem. Elmegyek a konyhába, hogy főzzek neki egy levest. Keresek gyógyteát is. Szerencsére gyógyszer is van itthon. Míg fő a leves, visszamegyek kedvesemhez.

- Kicsim, hogy vagy? - ülök mellé a földre.

- Jól vagyok. Eressz, munkába kell mennem – ülésbe tornázza magát.

- Nem, nem kell. Neked csak gyógyulnod kell. Feküdj le és pihenj – simogatom meg az arcát.

- De Ruki ki fog nyírni – akadékoskodik.

- Nem, beszéltem vele. Jobbulást kívánt.

Morog, de hagyja, hogy visszafektessem. Visszaszaladok a konyhába, mert elkészült a leves. Szedek neki egy keveset, és tálcára rakva kiviszem. Rei felül, de magára csavarta a takarót. Mellé ülök és ölembe téve a tálcát, és felé nyújtok egy kanál levest.

- Tudok egyedül is enni, nem kell etetni – morran.

- Oké, ne haragudj – motyogom lehajtott fejjel.

Elveszi a tálcát és eszik pár falatot.

- Készítettem még gyógyteát és hoztam gyógyszert – motyogom.

- Látom – morog.

Nem foglalkozik velem, érezteti, hogy nem kíváncsi rám. Átülök a fotelba és onnan figyelem.

- Megköszönném, ha nem bámulnál – morog.

- Bocs – motyogom.

Előveszek egy újságot és lapozgatni kezdem. Megeszi a levest és a gyógyszert. Visszafekszik és tudomást se vesz rólam. Elszorul a torkom ettől az elutasítástól. Egész nap nem szól hozzám, még csak rám se figyel. Annyi hidegség árad belőle, hogy nem bírok megmaradni mellette. Ha szemmel ölni lehetne, már biztos nem élnék. Annyira rosszul esik, hogy legszívesebben sírnék, de tartom magam. Minden beszélgetési kezdeményezésem hárítja. Ha válaszol is, csak egy szavas mondatokban válaszol nekem. Szerencsére Rei estére jobban lesz, a láza legalábbis elmúlik. A torka is kezd helyre jönni.

- Kicsim, kérsz valamit? - próbálok sokadjára is beszélgetni vele.

- Nem, hányszor mondjam még? Csak hagyj békén! - morran.

- Oké, bocsi – hajtom le a fejem – Esetleg eljössz velem fürdeni? - toporgok előtte.

- Nem.

- De...

- Nem fürdők veled.

- Oké.

Elmegyek fürdeni, és megint elerednek a könnyeim. Egy hűs zuhany kicsit lenyugtat, de nem sokat segít. Felöltözöm és megyek a szobámba.

- Rei, esetleg... esetleg velem aludnál? - toporgok előtte.

Hosszasan méreget. Nem válaszol azonnal. Nem tudom, mi jár a fejében. Már fordulnék meg, hogy bemenjek a szobába, mikor nyikorog mögöttem a kanapé és a parketta.

- Jössz? - lepődök meg.

- Igen, de ne is álmodj semmiről. Ha csak hozzám mersz érni, megyek haza – figyelmeztet.

- Köszönöm – mosolygok.

Morran egyet és bemászik az ágyba. Követem példáját. Rosszul esik, hogy azonnal hátat fordít, de már azért is nagyon hálás vagyok, hogy velem alszik. Óvatosan átkarolom a derekát, de legnagyobb bánatomra, azonnal félre löki a kezem.

- Hozzám ne érj! - mordul.

Ez szíven üt, de nagyon. Hátat fordítok neki és összegömbölyödöm.

- Aludj jól – motyogom.

Morran egyet. Remegőn hangon felsóhajtok és próbálok elaludni. Nem jön álom a szememre, csak forgolódok és szinte egész éjszaka Rei tarkóját nézem.

Az elkövetkező pár napban ez folytatódik. Rei ugyan itt maradt velem, de nem hajlandó tudomást venni rólam. Hétvégén sikerül rávennem, hogy elmenjünk sétálni a parkba, de nem szól hozzám. A szeméből és tetteiből áradó elutasítás nagyon fáj. Alig szól hozzám, az is fagyos. Próbálom esténként megmasszírozni, de nem kér belőlem, nem tűri az érintésem. A napok elteltével egyre nehezebben viselem Rei fagyos elutasítását. Az se segít fájós lelkemen, hogy velem alszik. Most is Akira tarkóját figyelem, miközben próbálok aludni.

- Bocsáss meg kérlek. Nagyon sajnálom. Szeretlek, ugye tudod? - motyogom.

Óvatosan átkarolom a derekát. Szinte már várom, hogy ellökjön magától. Nem reagál semmit, amitől megnyugszom.