29. fejezet

Toshiya pov

A koncert hatalmas siker, nagyon élvezem. Teljesen felpörgök, Dievel sokat hülyéskedünk, a közönség legnagyobb örömére. Hulla fáradtan megyek le a színpadról, és lerogyok egy székre. Kaptam egy SMS-t, hogy jók voltunk és lefekszik, mert nincs jól. Már megint mit csinált magával az a marha? Remélem nem komoly. Kicsit kifújom magam és felhívom Reit. Teljesen lesokkol, hogy Aoival van. Mi? Nekem azt mondja, hogy lefekszik, erre mással van? Elszorul a torkom, de próbálok nyugalmat erőltetni magamra és nem azonnal rábaszni a telefont. Végül mindent megmagyaráz. Kicsit megnyugszom, csak a részeg haverjára vigyáz. Ez mondjuk szép tőle. Azért az sokkol, hogy ennyi pia után is józan. Végül elmesélem neki, hogy milyen volt a koncert. Alig mondok valamit, rám nyomja a telefont.

- Halló? Rei? - hallom, hogy búg a telefon – Baszd meg! - dühöngök.

Sajnos ahányszor csak beszélünk, annak mindig veszekedés a vége. Sajnos nehéz összeegyeztetni a beszélgetéseket, mert nem mindig tudom felvenni, mikor hív, vagy ő nyom ki engem. Nagyon nem jó ez így. Sose hittem volna, hogy ennyire rosszul viseljük a távkapcsolatot. Fogalmam sincs miért hisztizik ennyit. Az se segít lelki világomon, hogy vajon Rei mit csinál Aoival. Lehet van köztük valami? Nem, nem hiszem, hogy Rei megcsalna. De Aoi meg... őt nem tudom. Feltétel nélkül bízom kedvesemben, de... Napokig alig alszom emiatt. Tiszta ideg vagyok. A srácok is látják, hogy valami baj van, de lerázom őket. Nem komoly nem kell aggódniuk. Nagyon rosszul esik ez tőle. Pedig azt hittem, hogy könnyebb lesz elviselni a távollétet és majd esténként beszélgetünk, esetleg telefonszex, de kár volt reménykednem. Szinte elrepül egy hét. Folyamatosan koncertezünk, alig van egy két szabadnap. Ha tehetem, próbálok kedvesemmel beszélni, nem sok sikerrel. Egy idő után csak SMS-t írunk egymásnak. Lassan már nem is várom, hogy beszélhessek vele. Minden erőm leszívja a fellépés, arra már nincs, hogy vele is veszekedjek. Nagyon nem értem miért ilyen, pedig nem haragban váltunk el.

- Mi a baj? - telepszik mellém Shini a buszban.

- A pasim – mondom.

- Kicsit bővebben? Összevesztetek?

- Nem mondhatnám. Békében jöttem el, de azóta nagyon furcsa. Ha beszélünk, akkor is csak veszekszünk. Nem tudom miért. Oké nem érünk rá ugyanakkor mindketten, de ezért nem kéne ilyennek lennie.

- Lehet csak rosszul viseli, hogy külön vagytok. Gondolom ez az első, hogy távol vagytok egymástól mióta együtt vagytok.

- Igen, néhány napnál tovább nem voltunk még külön.

- Lehet csak ez a baja – von vállat.

- Talán, szerinted mit csináljak?

- Próbálj meg vele nyugodtan beszélni.

- Igyekszem – erőltetek egy mosolyt.

Biccent és némán ülünk egymás mellett. Órákig tartó utazás után végre megállunk kicsit pihenni. Jólesik kinyújtóztatni elgémberedett tagjaimat. Veszek kávét és valami kaját. Szatyorral a kézben ácsorgok és cigizek, mikor megszólal a telefonom. Rei az.

- Szia, mi a helyet? - próbálok könnyed hangot megütni.

Remélem most sikerül kicsit nyugodtan beszélgetni.

- Ruki vagyok – hallom a törpe hangját.

- Már csak te hiányoztál. Mit akarsz? - morranok rá.

- Tedd takarékra magad! Hiszed vagy sem, segíteni akarok – hallom, hogy szalad.

- Te nekem? - csodálkozok.

- Igen. Nem miattad, mire félre érted. Nem kedvellek, de Reita miatt aggódom. Nem tudom mi van veletek, de szörnyű mostanában. És ez miattad van.

- Miattam? Te beszívtál? - kapom fel a vizet.

- Igen, mert Reita szeret téged, és baromi féltékeny – hadarja.

- Mi? - hökkenek meg, kis híján a füstöt is félre nyelem.

- Igen. Soha nem mondaná ki, de baromira ki van akadva, hogy annyit vagy Dievel, és vele vagy egy szobában.

- Mi, mi, mi? Hogy Die? - akadok ki.

- Igen, nagyon fél, hogy megcsalod vele – furcsa zajok vannak a háttérben.

- Állj, lassíts! - kérem.

- Bocs Toshi leteszem -  vinnyog és kinyom.

- Mi van? - nyögöm a telefonba.

Ám a telefon nem válaszol, csak búg. Bambán pislogok magam elé. Rei féltékeny? Ráadásul Diere? Miért?

- Oh – világosodok meg.

Tehát még mindig nem felejtette el, hogy anno lefeküdtem Dievel és ránk nyitott. Ezt valahogy helyre kell hoznom. Így már mindent értek. Hogy lehettem ilyen hülye?

- Shinya! - kiáltom, mikor meglátom.

Megtorpan és értetlenül nézi, ahogy felé szaladok.

- Mi van? - csodálkozik.

- Te most velem jössz! - megragadom a karját és félre rángatom.

- Mi bajod van? - torpan meg, és rántja ki a kezét szorításomból.

Ezt a hirtelen rándulást megérzem a vállamban. Felszisszenek, tehát nem igen javul, sőt, romlik a vállam állapota. Picsába, de most nem érdekel.

- Beszéltem Rukival – kezdem.

- Pont vele?

- Ő hívott, de ez most nem lényeg. Azt mondta, hogy Rei féltékeny Diere – hadarom.

- Mi? Féltékeny? Miért lenne az? - csodálkozik, és már eleve hatalmas szemei még nagyobbra nyílnak.

- Azt kifelejtettem, hogy mielőtt összejöttünk volna, a mosdóban dugtam Dievel, ő meg benyitott. Emiatt balhéztunk össze. Egyik nap, még turné előtt elkapott, és megemlítette, hogy korábban sem zavart a félig nyilvános szex.

- Bazd meg, ezt valahogy nagyon kihagytad! - morran rám – Mit felejtettél el még? Azt legalább elmondtad neki hogy Dievel volt kapcsolatod? - kérdi szörnyűlködve.

- Persze – vágom rá.

- És azt, hogy már vége?

- Szerinted? Természetesen igen.

- Akkor se csodálkozz, ha féltékeny Diere. Te mit éreznél a helyében?

- Tudom mit érezhet. Egyik este azt mondta rosszul van és lefekszik, aztán felhívtam, és azt mondta hogy Aoinál van – kezdek kiakadni szerintem.

- Kami-sama, mennyi baj van veletek. Holnap hívd fel, és tisztázzátok. Elég volt hallgatni a hisztiteket. Rosszabbak vagytok, mint a tinik – morog.

- Beszélek is vele, viszont akkor ki kell bulizni Kaonál, hogy másik szobatársat kapjak – gondolkodom el.

- Minek szólni neki? Pont leszarja ki kivel alszik – értetlenül pillant rám.

- Oké, akkor aludj velem – vidulok fel.

- Mi miért én?

- Azért mert rád talán nem lesz féltékeny.

- Borzalmas vagy – azzal itt hagy, és visszamegy a buszhoz.

Én is követem.

- Totchi, mivel végre szállodában alszunk, este vetkőző póker? - vidul fel Die.

- Felejtsd el! Sőt, Shinivel akarok aludni a továbbiakban – jelentem ki.

- Mert? - nyúlik meg a képe.

- Borzalmasan horkolsz, az van – morranok rá.

Ez nem igaz, de ezt nem kell tudniuk.

- Nekem mindegy, csak menjünk – jelenik meg Kao.

Beszállunk a buszba és folytatjuk az utat. Csak késő este értünk a szállodába. Mindenki fáradt, Kyo el is aludt. Mondjuk ez nem csoda, ő bármikor bárhol elalszik. Megkapjuk a szoba kulcsokat, karon ragadom dobosomat és magammal rángatom. A szobába érve ledobáljuk a cuccainkat.

- Elmegyek fürdeni – jelenti ki.

Tudom késő van, de felhívom kedvesemet, talán tudunk beszélni. Sokáig csöng, nem veszi fel. Épp nyomnám ki, mikor mégis felveszi.

- Szia, bocsi a zavarásért – köszönök.

Válasz helyett, csak távolról jövő káromkodást hallok és puffanást. Gondolom ez a majom leverte a telefont. Egy kicsit várok, hátha végre a füléhez emeli, de nem.

- Hiányzol Toto-chan – szuszog.

Hirtelen elakad a lélegzetem. Mennyi de mennyi ideje nem hallottam ezt tőle.

- Te is hülye papagáj – motyogom.

Kinyomom a telefont és mosolyogva lerogyok az ágyra. Érzem, hogy könnyeim végig folynak az arcomon.

- Mi baj Toto? - jelenik meg a semmiből Shin.

- Felhívtam, ugyan leverte a telefont, de mondta, hogy hiányzom neki. Szerintem azt se tudta, hogy fogadta a hívásomat. Tudod milyen jó volt ezt hallani tőle? Azok után ami történt? - kérdezem.

- Elhiszem – elmosolyodik és megölel.

- Annyira boldog vagyok – nevetek.

- Gyere, feküdjünk le. Majd holnap hívd fel újra.

Biccentek és elmegyek fürdeni. Sokkal jobb a hangulatom. Úgy érzem, mintha mázsás súlytól szabadultam volna meg. Gyorsan lefürdök, aztán lefekszem aludni. Napok óta először végre könnyedén elalszom. Álmomban újra ott vagyok szerelmemmel és boldogok vagyunk.

Reggel hatalmas hóviharra kelünk. Alig lehet kilátni az ablakon.

- Ez durva- jegyzem meg és hajamba túrok.

- Az, szóval akármi volt a srácok terve, füstbe ment – kezd el öltözködni.

- Inkább elfújta a szél – nevetek.

Ő is elmosolyodik, és lemegyünk az étterembe reggelizni. Egy kiadós kaja után elmegyünk felfedezni a szállodát. Van itt egy király kis szoba, ahol van biliárd, csocso és még egy uszoda is. Az egész napot lazulással töltjük, főleg a pezsgőfürdőben áztatjuk a seggünket. Kyo annyira nagylelkű, hogy megmasszírozza a vállam, ami hihetetlenül jó érzés. Estig lazulunk, ami igazán ránk fért már a sok koncert és utazás után. Immár felfrissülve telepszem le az ágyamra és hívom fel Reit. Remélem, most tudunk beszélni. Szerencsére felveszi és nem csapja rám azonnal lefutjuk a szokásos köröket, de hajlandó beszélni velem.

- Figyelj, kis időbe telt és kellett segítség, de rájöttem mi volt a problémád – kezdem bizonytalanul.

- Tényleg? Mi volt? - kérdi enyhe éllel a hangjában.

- Die. Miután beszéltünk Rukival, tisztán látok. Azt hittem, hogy nem zavar téged, hogy jóba vagyok vele, és szobatársak is vagyunk. Teljesen jogos, hogy féltékeny vagy, én is az lennék a helyedben, de elhiheted, nem történt semmi. Mikor anno ránk nyitottál, akkor feküdtem le utoljára. Kérlek, ne haragudj, hülye voltam. Csak tudod, Dievel 16 éve vagyunk barátok, nekem nem tűnt fel, hogy téged mennyire zavar a barátságunk. A kedvedért kibuliztam, hogy Shini legyen a szobatársam. Remélem ellene nincs kifogásod – hadarom.

- Elég sokáig tartott mire rájöttél – jegyzi meg – De örülök neki. Jobb később mint soha kedves. ÉS igen, igazad van, tényleg féltékeny vagyok rá, de erről nem te tehetsz. Igazából, én is hibás vagyok, mert nem bíztam benned. Csak hiányzol, és nem tudok mit kezdeni magammal nélküled. Azt hittem könnyebb lesz, de tévedtem. Sajnálom, hogy nem bíztam benned, de félek. Félek, mert mindig ott van veled Die, és nem akarom, hogy... - elcsuklik a hangja.

- Nem lesz semmi, nem kell félned. Egyezünk ki abban, hogy mindketten hülyék voltunk és jól elcsesztük – nevetek.

- Benne vagyok – végre ő is nevet.

Kis csönd után szinte az egész éjszakát átbeszélgetjük. Hihetetlenül boldog vagyok. Végre szent a béke. Minden nézeteltérést tisztázunk. Mielőtt a gatyám is rámenne a telefonra, előkeresem a laptopot és skype-on folytatjuk. Hogy Shinit ne zavarjam, fülhallgatóval beszélek. Igaz nem történt sok minden egyikünkkel sem, mégis a legjelentéktelenebb dolgokról fecsegünk. Nagyon boldog vagyok. Nehéz szívvel búcsúzom tőle, mert majdnem elalszom. Csak félre rakom a gépet, és amint párnát ér a fejem, alszom.

Reita pov

Meg tudnám ölni Rukit amiért megint beleszólt a dolgokba, de talán mégiscsak inkább hálásnak kéne lennem, hisz ha ő nem avatkozik be Toshinak sosem esik le mi a bajom én meg nem mondtam volna el neki. Nehéz beismerni, mennyire féltékeny vagyok, viszont szerencsémre megérti. Sikerül mindent elrendezni, teljes a béke megint. Hajnalig telefonon beszélünk, aztán átmegyünk skype-ra, ami azért is jó, mert legalább látom egy kicsit. Elmegy aludni, olyan nehéz most az elválás, de legalább én is könnyebben alszom el, most, hogy már minden oké.

Másnap próba, mégis jó kedvűen megyek be. Rukit meghívom egy ebédre, amikor szünetünk van, amit hálásan el is fogad, tudja nem szokásom nagyon kifejezni az érzéseimet. Így is irigy kedvesemre, hisz nála minden további huzavona nélkül is képes vagyok kimutatni legmélyebb érzéseimet. Persze mert ő a szerelmem. Este megint tudunk kicsit beszélni, megint láthatom őt, ha csak virtuálisan is.

Teljesen rászokunk a skype-ra, nem kerül igazán pénzbe és megvan az az előnye, hogy láthatjuk is a másikat. Így elrepül egy másfél hét, látom, mennyire fárad egyre inkább. Egyre többet panaszkodik a vállára is. Milyen jó, hogy van időpontunk a dokihoz a turné vége utánra, nagy szüksége lesz most rá. Megvonom tőle a próbákat, ha szükséges az ágyhoz kötözöm, de addig nem hagyom majd dolgozni, amíg a válla rendben nincsen. Mondjuk meg is akarom lepni majd valamivel kedvesemet, a hazatérése örömére majd. Amikor pedig este kilenc van, felhívom. Azt mondta most szabad lesz.

- Szia. – hallom boldog hangját, kivételesen telefonon hívtam.

- Üdv. – mosolyodom el én is. – Hogy vagy?

- Borzalmasan, de igyekszem kihasználni minden egyes pihenési lehetőséget. – közli büszkén.

- Ajánlom is. Muszáj lesz azért elmenni a dokihoz. Ha jól sejtem te is zenélni akarsz még jó hosszú ideig.

- Nem ártana. Ez az életem, persze utánad most már.

- Helyes válasz.

Nevetni kezd, ami hihetetlenül jól esik hallani.

- Holnap mit fogsz csinálni? – kérdezi hirtelen.

- Szabadnapot kaptunk a kis csírától, úgyhogy azt hiszem vásárolni, megyek Aoival.

- Miért pont Aoival? – nyögi panaszosan, amit nem hagyok figyelmen kívül.

- Azért, mert tartozik nekem a múltkori miatt. Nem volt könnyű hazacipelni taj részegen.

- Akkor is. – mordul.

- Kicsim, nyugi, csak vásárolni megyünk, nem fogok inni majd csak itthon.

- Át is megy hozzád? – kapja fel a vizet.

- Nem. Eljön velem kaját venni, mert ő is kifogyott otthon belőle, meg piát is veszünk, de nem jön át. Várja otthon az asszony.

- Asszony? Párja van? – döbben meg.

- Édesem eddig is volt neki. Azelőtt jött össze a csajjal mielőtt ti elindultatok turnézni. Mint ma kiderült, amikor eljött velem inni akkor épp össze voltak veszve. – imponál, hogy féltékeny, de semmi értelme.

- Oh. Ez… Bocsánat… - akadozik néha el.

- Nem kell bocsánatot kérned.

- Miért? – hökken meg.

- Mert egyáltalán nem haragszom rád. – kuncogok.

- Barom, ne ijesztgess itt. – pufog.

- Inkább siess haza. Mit szólsz? – próbálkozom.

- Hm, igazán kecsegtető ajánlat, de az a baj, hogy engem itt fogva tartanak és a hónap végéig nem mehetek haza.

- Megszöktetlek, csak egy szavadba kerül. – ajánlom.

- Sajna, most nem tudok élni az ajánlatoddal. – dramatizál még telefonon keresztül is.

- Kár, pedig van tejszínhab, itthon ami csak rád vár. – kuncogok.

- Gonosz. – nyög panaszosan.

- Mire fel?

- Tudod te azt nagyon jól. Lassan egy hónapja vagyok távol tőled.

- Csak nem kanos vagy? – nevetek hangosan pedig én is ezzel küzdök.

- De. Nagyon is.

- Minő meglepetés te kanos macska. 

- Miáu.

Kirobban belőlünk a nevetés, kell, egy tíz perc mire nagy nehezen össze tudjuk szedni magunkat. Még így is levegő után kapkod, mikor megszólal megint.

- Ne haragudj kicsim, mennem kell. Holnap akkor bármikor igaz?

- Igen. – azonnal lekókadnak az ajkaim. – Aztán ügyesen.

- Jóéjt. Szeretlek.

- Én is téged. – bontom a vonalat.

Hallgatom, még egy darabig a hívás végét jelző hangot majd elrakom a telefonom. Korán van, még aludni nem fogok tudni, valamit viszont csinálni kéne. Konzolozni nem akarok, azt most unom, inni egyedül szintén nem jó… Beszélni már beszéltem Toshival, ő most már pihenni fog, mert ki van merülve.

- Unatkozom. – fekszem el a földön.

A gyomrom azonnal megoldja a problémám. Felkelek, átöltözöm, és már megyek is a boltba megvenni a ma esti vacsorámhoz a hozzávalókat. Amit nem mondtam el Toto-channak, hogy Aoival nem kaját megyünk vásárolni, hanem szexboltba megyünk. Meg akarom lepni valami érdekessel egyszerre poénossal. Sejtem, hogy jelmezei vannak, akkor valami más kell, majd meglátom milyen a választék. Felpakolok rendesen piával is nem csak kajával. Gyorsan kifizetem a kosaramban lévőket, szatyorba pakolom őket, aztán irány haza. Beérve az ajtón, ledobom cipőmet, megint felcsavarom a fűtést, időközben lejjebb vettem, amikor jobb idő volt. Na, most hógolyózni van időm, de nincsen kivel. Toshival akarok egyszer már játszani. Dobok neki egy üzenetet, ha hazajön, egy hógolyó csatával kezdünk és nem fog nyerni ezt garantálom. Kapok, vissza egy csak szeretnéd választ, mire elmosolyodom. Megcsinálom a vacsorámat, mielőtt ennék, elmegyek, lefürdök, sokáig áztatom magamat, de nem addig, hogy közben a vacsorám kihűljön. Ehető hőmérsékleten marad, nem kell rámelegítenem. Az étellel együtt letelepszem a kanapéra, indítok valami filmet és közben megvacsorázom. Leöblítem az egészet két sörrel, aztán elnyúlok a kanapén. Bámulom egy darabig a plafont, később pengetek kicsit. Mostanában új dal jár a fejemben. Nemcsak Ruki szokott zenéket írni, hanem Aoi és én is. Kait túlságosan lefoglalja a bandával kapcsolatos ügyek intézése, otthon pedig az asszony várja így neki erre már nem jut ideje. Kouyou-ról nem tudok nyilatkozni. Ember az a hapek maga a megtestesült nyugalom, mintha sosem lenne semmi baja. Profin elrejti, ha mégis van valami gondja. Néha irigylem is érte, de többnyire nem. Így is nehéz kiigazodnia rajtam Toshinak, hát ,még akkor milyen nehéz lenne, ha azt látná, engem nem lehet semmivel sem felhúzni.

- Tuti nem lennénk akkor már együtt. – mosolyodom el.

Fogom a laptopomat, egy kábelt és a basszerom. Összekötöm őket, aztán elindítom a megfelelő programot és teljesen belemélyedek a zenealkotásba. Észre sem veszem, mennyire elszalad az idő. Hajnalban arra kapom fel a fejemet, hogy csörög a telefonom. Ki lehet az ilyenkor? Ismeretlen szám. Nem szokásom felvenni, ezért most sem teszem. De valaki nagyon kitartóan akar elérni, úgy, hogy a végére csak felveszem.

- Jó estét! Elnézést a hajnali zavarásért. Takashima Kouyou barátja igaz? Én Suo Tonji vagyok a Hoshau bár csaposa.

- Igen a barátja vagyok. Miben segíthetek? – mondom, de már sejtem, hogy össze kell szednem.

- Eléggé kiütötte magát, elaludt nekem meg zárnom kéne. Maga volt az első szám, ezért hívtam magát. – szabadkozik a telefonba.

- Egy tíz perc és ott is vagyok. – sóhajtok fel.

- Köszönöm. – motyogja, majd kinyomja.

Kelletlenül szedem össze magam miután elmentettem, ami eddig megvolt. Kocsiba ülök, és már megyek is azért az ittas kacsáért. Beérve kifizetem, amit megivott, persze az ő tárcájából, ne az én pénzem menjen már erre, aztán vállamra dobom és megyek is. Teljesen kész van a srác, egyedül ivott, ami elég szokatlan. Velünk vagy pár barátjával szokott csak így elmászni. Mi van a bandával? Múltkor Aoi issza le magát, most meg Uruha. Oké Aoival én is le akartam részegedni csak nem ment. Borzalmasak vagyunk néha, ez a gondolat pedig megmosolyogtat. Mivel Uruhához nincs kedvem felmenni, fogom és hazaviszem miután betuszkoltam a kocsiba. Szeretek este vezetni, olyan csendes ilyenkor még Tokyo is, alig vannak az utcákon így, ha szabálytalankodom nem sodrok veszélybe senkit sem. Igyekszem óvatosan vezetni a hó miatt, az utak igencsak csúszósak most. Sikeresen hazajutunk egyben, felcipelem az emeletre a hátamon, bent mivel a kanapén most én tanyázok a hálóba viszem. Lefektetem, lerángatom bakancsát, kabátját, majd sorra a többi ruháját, csak a boxert hagyom rajta. Azt nem vagyok hajlandó levenni. Betakarom, aztán megyek vissza a gépemhez, előhalászom a fejhallgatóm, ne keltsem fel. Kicsit sem vagyok még fáradt, ráadásul még a hajnali téli csípős levegő is felkeltett. Egész éjjel fent vagyok, a zene nyers basszus változata reggelre már készen is van. Majd megmutatom Rukinak és leader-samának, meglátjuk, mit szólnak hozzá. Ugyanis Takanori a fejébe vette a következő albumon nem az lesz, amit a menedzser akar, hanem amit mi. Nem csak a kis pöttöm szerzeményei kerülnek fel, hanem a mieink is. Hatalmas felelősség, de boldogsággal és büszkeséggel is eltölt. Kíváncsi vagyok mit fog kedvesem hozzászólni.

Felfrissülésképpen elmegyek lezuhanyozok, utána csinálok reggelit meg egy jó erős feketét. Előkeresem a fejfájás csillapítót is, mert, ha jól sejtem kelleni fog Kouyou-nak. Épp befejezem a főzést mikor előkerül. Eléggé ijesztő ábrázattal, bedagadt szemekkel, rettenetesen kócosan. Integet köszönésképpen mire biccentek egyet, ő pedig helyet foglal az asztalnál. Kap egy pohár vizet a gyógyszerrel együtt, aztán a jó erős feketét. Egy pillanat alatt elpusztítja őket, aztán elnyúlik az asztalon, lábait kinyújtja az asztal alatt, karjait pedig azon.

- Te hoztál haza? – krákog.

- Én. – ennyire nem nyilvánvaló. – De nálam vagy.

- Akkor ezért lepődtem meg. – sóhajt panaszosan.

- Lehet. – elmosolyodom.

- Soha többé nem iszok. – panaszkodik. – Szétrobban a fejem.

- Mindig ezt mondod. – elnevetem magamat.

- Oké igaz, akkor majd mértéket tartok.

- Általában szoktál is.

- Jah. – vakarja meg a fejét.

- Figyi nem rám tartozik, de ha lehet, legközelebb alkohol helyett valami mást találj ki, amivel le tudod vezetni a feszültségedet. – korholom le, persze jogtalanul hisz én is ezt tettem múltkor csak nem jött össze.

- Kösz anya majd figyelek erre. – mordul.

- Tudod, kinek az anyja vagyok. – mordulok.

- Toshié. – vigyorog.

- Tudtommal még férfi vagyok. – sóhajtok nagyot.

- Miért? Nem te vagy alul? – célozgat erősen.

- Nem. – mosolyogva kap egy jól irányzott tockost.

- Hét, nem bántjuk a részeg embereket. – panaszosan fájó pontjához kap.

- Dehogynem, főleg ha baromságot mond. –mordulok.

- Akkor ezek szerint nem téged basznak. – hamar felvidul.

- Inkább én dugom őt. – nevetem el magam.

Hogy jutottunk mi idáig a piálástól röpke két perc alatt? Semmi logika benne, mondjuk bennünk sem, éppen ezért nem kell ezen meglepődni annyira. Elé teszem a reggelit, de evés közben is folyamatosan ugratjuk egymást. Koránt sem olyan jó, mint Toshival, de legalább jól indul a mai nap. Nem kéne azért elhanyagolnom a barátaimat mert van valakim és azt sem akarom, hogy Toshi elhanyagolja az ő barátait. Le kell nyelnem a Dievel való barátságát, feltétel nélkül megbízni benne.

A szabadnap hamar elrepül, Aoival bevásároltunk mindenféle szart, ami csak a kezünk ügyébe került. Érdekes egy nap volt, szegény eladó azt hitte megbuggyantunk mikor mindent leraktunk elé. Főleg mert nézelődés közben röpködtek a beszólások, ami meg kell hagyni néha igencsak cifrára sikerült. Este pedig végre beszélhettem Toshival.

- Szia. Hogy telt a szabadnapod?

- Egész jól. Egyedül vagy? Szeretnék megbeszélni valamit és nem igazán akarom ezt most más előtt.

- Persze Shini lent iszik a többiekkel. – nyel nagyot.

- Ne gondolj semmi rosszra. – mosolygok. – Csak gondolkodtam, aztán végül döntésre jutottam miközben Uruhával beszélgettünk.

- Uruhával? Átmentél hozzá?

- Ő volt itt. Leitta magát, hajnalban kellett összeszednem.

- Szóval? – gyanúsan méreget.

- Szóval, nagyon túlreagáltam múltkor a dolgokat.

- És? – próbál folytatásra bírni, de minden vidámság eltűnt róla. – Kiről lenne szó?

- Dieről.

Nem válaszol csak feszülten figyel, én pedig nagy levegőt veszek, aztán belekezdek.

- Nem hagyhatom figyelmen kívül a barátságotokat, nem kérhetek, olyat tőled tartsd magad távol tőle. Nem ígérem, hogy zökkenőmentesen menni fog, lesznek még veszekedéseink emiatt biztosan, de elfogadom a barátságotokat. Hogy mennyire jóban vagytok. A párod vagyok, bízom benned, éppen ezért akartam, hogy ezt tudd.

- Rei. – suttogja meghatódva nevemet, szemeiben könny csillan meg. – Köszönöm.

- Ugyan. – gyengéden mosolygok, támasztom államat.