Toshiya pov

Még sose volt részem, ilyen forró éjszakában és szeretkezésben, mint most este. Istenem, sokkal jobban sikerült, mint hittem volna. Szinte azonnal elalszom szerelmem ölelő karjaiban.

Reggel egyedül kelek, ami kissé elszomorít, de finom illatok terjengenek. Ahogy kell, a viccelődések és csipkelődések sem maradhatnak el. Megreggelizünk és sikerül észhez is térni. A fenekem sajgása ellenére egész boldog vagyok. Rég volt, hogy bárkivel is játszottam volna. Gyors reggeli után elmosogatok, addig Rei összeszedi a ragacsos ágyneműhuzatokat.

- Van terved mára? - kérdezem.

- Igen, téged rábírni, hogy maradj a fenekeden.

Furcsán pillantok rá, mire elneveti magát. Megcsóválom a fejem.

- Az ágyhoz fogsz kötözni? - kérdezem.

- Az könnyen megoldható – kacsint.

- Ha emlékeim nem csalnak, én bilincseltelek ki – emlékeztetem.

- Igen, de miért ne tehetném én is ezt? - áll elém – Akár most?

- Azért szívem, mert ezek nem mossák ki magukat – mutatok a szennyesre.

- Na.... - nyafog.

- Nyomás, tessék kimosni – terelem a fürdő felé.

- Szörnyű vagy. Főleg, mikor húzod az agyam – csóválja meg a fejét.

- De ilyennek szeretsz – mosolygok.

- Ahogy mondod. Menj, keres valami filmet, amit megnézhetünk.

- Igenis! - katonásan szalutálok.

Jót kacag rajtam. Jobb híján betámadom a DVD gyűjteményét.

- Gondolom, a laptopomat is elkobozod – jegyzem meg, mikor megjelenik.

- Még szép – hallom a hangján, hogy vigyorog.

- Gonosz – duzzogok.

- Nem, csak próbálok vigyázni valakire – hangsúlyozza ki az utolsó szót.

Megadóan felsóhajtok és kerítek egy akciófilmet. Ahogy mindig, a kanapén bújunk össze és nézzük a filmet. Nagyon kellemes, a takaró alatt, Rei karjai közt pihenni. Annyira kellemes, a végtelenségig el tudnám viselni.

Egész nap henyélünk, annyi engedményt kapok, hogy kicsit segíthetek a főzésben, annyi abból áll, hogy kevergethetem az ételt. Este, mint midig összebújva alszunk el. Szinte elrepült a nap, amit nem bánok, de holnap munka.

Reggel én kelek ami, és úgy döntök, főzök egy nagy adag kávét. Nem sokkal ezután Rei is megjelenik.

- Azt ne mondd, hogy bemész – kezdi rosszat sejtve.

- Akkor nem mondom.

- Komolyan mondom, felrúgom a Holdig a törpédet.

Mosolyogva megcsóválom a fejem. Gyors reggeli után bemegyek dolgozni. Sajnos, ahogy kell, ki se látunk a munkából. Komolyan, néha osztódnunk kéne, hogy mindent meg tudjunk csinálni, és a feladatok végére érjünk. Mikor már tudom, mikor esek haza. Otthon persze Rei morog, hogy kikészítem magam. De sajnos a turné nem vár. Akirának is készülni kell a versenyre, így van, hogy csak leülünk és együtt zenélünk. Sajnos az idő elszalad mellettem, csak arról tudom, hogy Szombat van, mert akkor megy szerelmem a versenyre. Rei az utóbbi napokban nagyon ideges, mit meg tudok érteni, mert pár nap és vége a versenynek. Próbálom nyugtatni, de nem mindig sikerül. Jobb híján, olyan módszert választok, ami mindkettőnknek kellemes és gyönyörködtető. Néha csak zuhany, néha meg minden más. Hiába, soha nem unom meg vele. Szerencsére Kyo és Kao enyhítenek az erőltetett meneten, így kicsivel több a szabadidőm, a vállam is tud pihenni, aminek Rei kimondottan örül.

Mint mindig, most is sokáig bent vagyunk. Épp a cigiszünet van, mikor megszólal a mobilom. Kíváncsian kotrom elő azt a kis vackot, és mikor meglátom a kijelzőt, majdnem elejtem.

- Igen? - emelem a füzelmhez.

- Szia, tudunk beszélni?

- Persze, mondjad – nyögöm.

- Ráérsz egy fél óra múlva, a Food king étteremben?

- Oké, mindjárt indulok.

- Szia – bontja a vonalat.

- Ez meg? - nyögöm.

- Mi baj Totchi? - kérdi Kao.

- Biztos a pasija hívta – jegyzi meg Die.

- Yoshiki volt – nyögöm.

- Mit akar tőled? - kérdi Kyo.

- Meghívott ebédelni. Úgyhogy ha nem gond, indulok.

Összekapom magam, és elindulok. Meglep, hogy se Kyo és Kao nem marasztal, bár szerintem még ők sem mernek ellentmondani Yoshikinek. Míg a liftben vagyok, hívom Reit, és szólok neki, hogy később megyek, és kivel találkozom. Nehogy valami hülyeség megjelenjen az újságokban. Van elég baja, a holnapi verseny miatt. Ahogy kell, beragadok a dugóba, így sikerül elkésnem. Szerencsére, csak tíz percet. Kiugrom a kocsiból és sietek. Hamar kiszúrom, egy csöndes és eldugott sarokban ücsörög. Ha nem vele lenne találkám, hanem Reitával, akkor azt mondanám, hogy milyen romantikus.

- Bocsi a késésért, dugó volt – mentegetőzök.

- Szia, semmi baj. Ülj le, kérsz valamit? Csak most hozta a pincér az étlapot. Bármit kérhetsz, a pénz ne érdekeljen – legyint.

- Köszönöm – mosolygok – Miért vagyok itt? - térek a lényegre.

- A versennyel kapcsolatban akarok veled beszélni. Arról, amin te és Reita is indultatok.

- Ez hogy jön ide?

- Felkértek engem és Heath-t, hogy legyünk vendégbírák.

- Mi? - döbbenek meg – De én hogy jövök a képbe?

- Csak gondoltam szólok, mivel te is versenyeztél. Szerinted ki lesz a nyertes?

- Őszintén? Nem tudom – mosolyodok el zavartan.

- Ugyan Toshi. Komolyan.

- Tippem lenne, de nem akarom, hogy ez befolyásoljon.

- Nem fog. Hidd el, pont nem érdekel, hogy kivel lettél jóba. Csak kíváncsi vagyok.

- Szerintem Reita fog nyerni. Teljesen objetíven, persze – mondom.

- Könnyen lehet, nem tudom. Neki is lehetnek rosszabb napjai. Egyébként, ne hidd, hogy nem figyeltem a kis versengéseteket. Jó pofa volt.

- Örülök, hogy jól szórakozol – jegyzem meg.

Ő is elneveti magát.

- Hogy van a vállad?

- Fáj, de próbálom kímélni. A párom így is morog, mert szerinte túlzásba viszem a munkát. De ha nem dolgozom, akkor Kyo és Kao nyírnak ki – ironizálok.

- Hát igen. Nincs is rosszabb, mint egy haragos szerető. Rosszabb, mintha a haverok haragudnának.

- Ne is mondd, hidd el, ő rosszabb, mint Kyo és Leader-sama legrosszabb napjaikon.

- Hűha, tudhat valamit. Elég ijesztő lehet.

- Nem, csak szeret és aggódik értem – mosolygok.

Mosolyogva megcsóválja a fejét. Az est további részében jókat beszélgetünk és nevetünk. Yoshiki még annyit kért, hogy ne mondjam el senkinek, hogy ő ott lesz. Otthon sötétség és csönd fogad, tehát már alszik. Gyorsan lefürdök, és bebújok kedvesem mellé. Mintha csak érezné, hogy én vagyok az, szorosan magához ölel.

Reggel bánatomra egyedül kelek. Igaz, még korán van, de Rei már a konyhában van.

- Nem tudsz aludni? - kómálok ki hozzá.

- Nem, tiszta ideg vagyok – szív a cigijébe.

- Nyugi, menni fog, és nyerni is fogsz – mosolygok rá, és megsimogatom az arcát.

- Remélem. Azt mondják, hogy sztár vendégbírók lesznek, de azt nem, hogy kik azok.

- Számít az? - karolom át a nyakát.

- Nem, nem számít – magához húz, egy szenvedélyes csókba.

Nem szívesen titkolom el előle, de megígértem. Átkarolja a derekam és magához húz, egyik keze a fenekemre csúszik, és belemarkol a hátsómba.

- Na – ugrom meg.

- Mi van? - mosolyog.

- Elengedsz? Készülni kéne  – bontakozom ki öleléséből.

- Majd elmegyünk megünnepelni a győzelmem?

- Benne vagyok – mosolygok.

- Majd kitalálok valamit – simogatja meg az arcom.

- Már alig várom -  mosolygok pajkosan.

- Várhatsz, de nem sokáig. Amint nyertem, elrabollak, szóval készülj lelkiekben.

- Akkor kezdek félni.

- Jól teszed szívem – lop egy csókot – Viszont eljönnél velem? - néz rám árva kiskutya szemekkel.

- Kérned sem kell.

Kicsit még kedveskedünk egymásnak, aztán sajnos indulni kell. Hogy megyünk, görcsbe ugrik a gyomrom. Szerintem Reinek is feltűnik a szótlanságom, mert míg megyünk, folyamatosan rám pillant.

- Mi baj kedves? Nekem kéne idegesnek lennem, nem neked.

- Tudom, csak izgulok, ennyi – próbálok könnyed lenni, de nem igazán megy.

Csöndesen figyelem az utat, és várom, hogy megérkezzünk. Mivel én már nem mehetek hátra, elválnak útjaink. Még látom, hogy az egész Gazette itt van. Tehát nem sok ideje lesz rám. Nem akarom, hogy választania kelljen köztem és a bandája meg a barátai közt. Ilyet nem kérhetek tőle, pedig örülnék, ha mindig velem lenne. Elfoglalom a helyem, de nem tudok sokáig ott maradni. Idegesen nézem a fellépőket, akik rendre leblokkolnak, mikor meglátják Yoshikit és Heath-t. Nem tudom, mikor jön Rei, de felugrom, és hátra sietek. Sikerül kibuliznom, hogy beengedjenek. Rei épp a sorára vár.

- Hát te? - lepődik meg, mikor meglát.

- Figyelj, légy nyugodt, nagyon ügyes leszel. Ne érdekeljen kik a vendég bírák, Csak arra figyelj, hogy...

- Hé, mi a baj?

- Csak ideges vagyok, nagyon szurkolok neked.

- Figyelj, egész nap fura vagy. Miért kamuzol nekem?

- Oké, most már mindegy. Mikor találkoztam Yoshikivel, elég sokat beszélgettünk. Akkor mondta, hogy ő és Heath lesznek a vendégbírák.

- Mi? - nyúlik meg az arca – Miért nem szóltál?

- Mert Yoshiki megkért. Kérlek, ne haragudj – nézek rá kérlelőn.

Gyorsan körbepillant, sehol senki. Magához húz, és kapok egy csókot.

- Semmi baj kicsim. Legalább tudom, mire számítsak.

- Sok sikert, csak ügyesen – mosolygok biztatóan.

Biccent, vesz néhány mély levegőt, mert szólnak, hogy ő jön.

Reita pov

A döntő előtti napokban nem tudok aludni, semennyit, de ezt alaposan sikerül eltitkolnom Toshiya elől. Még csak az kéne, hogy balhézzunk. Tudom, el kéne neki mondanom, de most nem megy. Próbál nyugtatni, több-kevesebb sikerrel. A forrófürdő és a szeretkezés általában ellazít annyira, hogy nem akarok minden percben felrobbanni. Kedvesem nagyon furcsa, valamit elhallgat előlem, tisztán érzem, de csak talán én vagyok most paranoiás. Minden bajom van, ez tény.

Túl hamar eljön a verseny napja, borzalmas, mert túl nyugodt vagyok, ami sosem jó nekem. Valami lesz. Az sem segít, hogy Toshi nem jöhet velem hátra, ráadásul még a srácok is ott vannak velem. Nem lenne gát, ha nem tennének rám még nagyobb nyomást.

Már a soromra várok, mikor kedvesem megjelenik, hirtelen ér, de rettenetesen boldog vagyok tőle, aztán amit mond, teljesen lesokkol. Yoshiki és Heath itt vannak, ők a sztárvendégek… A fenébe, ennél rosszabb nem is lehetne, de nincs időm gondolkodni, fel kell mennem, hisz én következem. Hiába kaptam infót kik fognak velem szemben ülni, leblokkolok. Minden forogni kezd, pillanatok alatt lelassul minden. Látom, ahogy aggódva néznek még az X-esek is a Gazette-el és Toshival együtt. Feltartom a mutató ujjam, hogy egy másodpercet kérek… Lehajtom a fejemet, megtámaszkodom térdeimen.

- Jól van? – szólal meg Yoshiki.

- Igen. Csak sosem gondoltam ezt. – erőltetek magamra egy mosolyt és felegyenesedek. – Akkor kezdeném.

Hatalmas félelem van bennem, X-Japan számot kaptam, a Longing-ot, bele kell adnom mindent. Remegnek az ujjaim, ezt mindenki láthatja, még egy ismert zenész is lehet zavarban, ez tény. Viszont amint elindul a zene, megszűnik körülöttem a világ. Annyira furcsa, mintha valaki fogná a kezemet, megnyugtatna, azt súgná a fülembe, hogy menni fog. Egy gyors pillantást veszek a bírákra, nem ők, sem a szerelmem, sem a banda… várjunk… mit csinál Aoi? Kezei összetéve, szorosan lehunyja szemeit, látom, ajkai remegnek, imádkozik közben… jézusom, Aoi sír… Te átok macska, imádlak, köszönöm neked. Könnyeim kicsordulnak, elönt a boldogság, de nem csak ő sír, hanem mindenki más is. Még az X-esek is. Ez nekem több mint elég, hatalmas megtiszteltetés. A végére érve, a játékom lecsendesül, majd ahogy a zene leáll én is megállok. Megköszönöm, mélyen meghajolok, majd lemegyek a színpadról, helyet adok a többieknek is. Eltűnök az öltözőben, megmosom az arcomat, lehűtöm magamat. Egy hatalmas nyomás tűnt el a vállaimról, de még nem nyugodhatok meg. Nyernem kell mindenképpen vagy kereshetek valami más munkát magamnak.

Nagyon elhúzódik a vége, a bíráknak nehéz dolguk van, de más is van, aki nyerni akar nem csak én. Idegesen várunk mire hívnak minket. Kértem mindenkit, a verseny végéig hagyjanak, nem akarok balhét így is ideges leszek rettenetesen, nem kell, hogy még idegesítsenek.

- A versenyzők kérjük, fáradjanak fel a színpadra, az eredményhirdetésre.

Idegesen megyünk fel, nem nézek a nézőtér felé. Húzzák még az agyunkat, hogy nőjön a feszültség, majd belekezdenek. Hátulról haladnak, az eleje felé. Mikor már csak hárman vagyunk, a színpadon kissé megnyugszom, de innen jön a legnehezebb. Még egy, aki nem én vagyok, kiesik. Előrébb sétálunk, majd megállunk. Kezd minden forogni velem, de tartom magamat.

- A nyertes pedig…. – mondja a bemondó és elhallgat.

A nézők várakozóan elhallgatnak.

- Reita!!!! – kiáltja és mindenki felujjong.

Hatalmas boldogság fog el, kezet fogok a vetélytársammal, aki lemegy, majd fogadom Yoshikiék gratulációját is. Látom a szemeiben úgy döntött, hogy a zenei tudásom nézte és nem azt, hogy én ki vagyok.

- Köszönöm. – fogok vele kezet, csak mosolyogva biccent.

Ruki szó szerint a nyakamba ugrik én tudtam felkiáltással, a többiek hátba veregetnek. Amikor a kis chibi elenged, átölelem Aoit fülébe suttogva hálámat, ő pedig könnyes, de mosolygós szemekkel, hatalmas vigyorral az arcán ölel vissza. Végül, amikor békén hagynak, Toshi elé állok gyengéd mosollyal. Az ő gratulációja esik a legjobban.

- Elismerem, ez ellen még én sem nyerhettem volna. – biccent, látom, komolyan mondja.

- Köszönöm Toshi. – lopok egy csókot mikor senki sem látja.

- Menj, fürödj le totál le vagy izzadva. – kuncogva fogja be az orrát, mintha büdös lennék.

- Szóval azt mondod, büdös vagyok, te? – megcsipkedem az arcát.

- Azt… - fogdossa az arcát, de vigyorog. – Azért szeretlek.

- Ajánlom is. – megyek az öltözőbe.

Ben azonnal ledobálom a ruháimat és beállok a hűs víz alá. Lemosom magam, hogy ne ragadjak, a hajam is, aztán melegítek a vízen és csak folyatom magamra. Ha akarnék, sem tudnék most aludni. Ki tudja, meddig ázok, ott mire kimászok, megszárítkozom, megtörlöm a hajamat, felöltözöm. Kimegyek, iszok egy kis vizet, leülök az egyik padra, ott várom meg a többieket, akik bejönnek. Mosolyogva felállok, de erősen megszédülök, majd minden pontokká homályosul, aztán elsötétül. Látom még aggódó arcukat és Toshit, amint utánam kap, de semmit több. Most félhetek megint, így rá fog jönni semmit sem aludtam két napja. Sok volt ez a nyomás, a koncertek alatt sem érzem ezt. Már öreg vagyok én az ilyen versenyekhez, de bizonyítottam. Ruki bekaphatja, vagyok elég jó, hogy velük együtt zenéljek. Legközelebb én fogom elrugdosni egy hülye versenyre, azzal a szöveggel, ha nem nyer, kirakjuk a bandából. Kit érdekel, hogy ő a frontember? Néha hallok valami hangfoszlányt, kórházról beszélnek, meg sík idegek, valaki meg ki akar csinálni. Meg sem lepődöm, tuti Toshi az.

Amikor felkelek, arra számítok az öltözőben vagyok még mindig, de tévednem kell, kedvesem szobájának plafonja néz vissza rám. Fejemhez kapok, túlaludtam magam és most fáj. Nyöszörögve ülök fel, mióta vannak ennyire elgémberedve az izmaim? Toto sehol, meg kellene keresni. Na, akkor álljunk fel, ingatagan ugyan, de sikerül elindulnom és a fürdőben meg is találom.

Hatalmasat ugrik, mikor hátulról átkarolom, majd nyakába csókolok.

- Suzuki Akira, tudod, kit ijesztgess. – kap a szívéhez, karjaimban megfordul, aztán finoman megcsapkod.

- Bocs nem szándékos volt. – homlokom övének döntöm.

- Így csak feleslegesen elázol. – lefejti átnedvesedett boxerem.

- Toshi hol vannak a ruháim? – sóhajtok fel mikor tudatosul bennem csak alsóban voltam.

- Vasalásra várnak, kimostam őket még ko voltál.

- Meddig aludtam? – kérdezem rosszat sejtve.

- Két napot. – háborodik fel. – Még kórházban is voltál.

- Nem emlékszem. – vakarom meg a tarkómat.

- Naná, hogy nem te hülye papagáj. Mégis mikor aludtál utoljára? – kezd mérges lenni.

- Az előbb. – látom az arcán, hogy rossz válasz.

- Menj a fenébe te marha. Tudod mennyire aggódtam érted?

- Most miért? Mit csináltam? – kérdezem meglepődve.

- Mit is? Lássuk csak. Elájultál verseny után, be kellett vinni a kórházba, infúziót kaptál, most meg itt vagy nálam, egy napja húzod a lóbőrt.

- Bocs. – motyogom az orrom alatt.

- Bocs? BOCS? KOMOLYAN CSAK ENNYIT MONDASZ NEKEM? – akad ki teljesen.

- Miért akadsz ki ezen? – fújok egyet.

- Hogy-hogy miért? Neked elment az a maradék eszed is?

- Pontosan úgy viselkedsz, mint Ruki. – nyúlik meg az arcom.

- Aucs. Ez fájt. – szívja meg a fogát. – De most nem ez a lényeg.

- Hanem akkor mi?

- Mondjuk halálra aggódtam magam az elmúlt két napban, mert a szerelmem kikészítette magát.

- Üdv a klubban. – nézek, rá mire megakad.

Mondana még valamit, de inkább bölcsen visszafolytja. Jó darabig hallgatunk, ami kezd kissé kínos lenni, végül ő töri meg a csendet.

- Csak ne csinálj legközelebb ilyet.

- Ígérem kedvesem, ahogyan te is megígérted nekem már. – simogatom meg az arcát.

- Éhes vagy? Csináltam enni.

- Nagyon is. – mosolyodom el.

- Holnap dolgoznom kell menni reggel. – mondja.

- Meg ne próbáld. Ha tényleg eltelt két nap, akkor már csak két napig vagy velem.

- Szóval két nap múlva? – suttogja. – Rendben van, maradok.

- Hűha, baromi gyorsan belementél. – hatalmasra nyílnak a szemeim.

- Amúgy is szabadnapot kaptam erre a két napra.

- Ja, szóval nem miattam maradsz itthon. – adom a sértettet.

- Nem, nem úgy értettem. – tartja fel kezeit védekezően tekintetemet látva.

- Ó nem, ezt nem úszod meg ennyivel. – indulok el felé.

Meztelenül és vizesen fut ki a fürdőből én meg utána.

- Állj meg Toto-chan. – morogok, mikor kicsúszik kezeim közül.

- Meg egy nagy frászt. – ahogy csak tud, menekül előlem.

Megállok a szobájában, feltűnik a bilincs, amit múltkor áthozott nekem és a kellemes emlékre mosoly ül ki az arcomra. Hallom, ahogy visszajön.

- Valami baj van?

- Gyakrabban kéne játszanunk. – nézem továbbra is a kis szőrös fénygyűrűket.

- Ez nagyon jól hangzik, benne vagyok.

- De nem most.

- Kár, viszont megértem.

- Kissé el vagyok még fáradva.

- Kétnapi alvás után csodálom. – kuncog.

Kihasználom figyelmetlenségét, elkapom a derekát és az ágyra nyomom. Vigyázok azért a vállára, nem akarom, hogy bármi baja legyen.

- Jó szerencsétlenek vagyunk. Nekem a vállam, neked meg ez. – neveti el magát.

- Ja, a két rokkant. Mit fogunk mi csinálni öreg korunkban?

- Szeretkezni természetesen. – vágja rá.

- Olyan vén rozzantként? – pislogok nagyokat.

- Miért ne? Plöttyedt leszek és pocakos. – imitálja.

- Akkor is szeretni foglak szívem? – csókolom meg.

- Biztos vagy te benne.

- Igen biztos. – magához ölel.

- Alig hiszem el, hogy nyertem. – suttogom hirtelen témát váltva.

- Mert jó vagy.

- Hiába mondtad el kik a zsűrik, azt hittem ott halok meg, főleg mert X-Japan számmal kellett indulnom.

- Ennyire nagy stressz volt?

- Szerinted? Végülis két X-esnek kellett eljátszanom úgy egy X számot, hogy az mindenképpen jó legyen, és ne hozzak rájuk szégyent. Aoi ki is csinált volna, ha elrontom.

- Ahhoz nekem is lett volna egy-két szavam. Viszont értem mire célzol.

- Szóval ez így hatalmas megtiszteltetés, de veled akkor is akarok még egyszer versenyezni.

- Mégis minek? – döbben meg.

- Mert csak úgy kiléptél. – nyújtok rá nyelvet.

Mire észbe kapok a nyelve már a számban, ő pedig szerelmesen és hevesen falja ajkaimat. Megszeppenek, viszont hamar magamhoz térve viszonzom ajkai játékát majd nyelve kutakodását, hogy aztán magam felé fordítva teljes testét mellkasomhoz húzom övét.

Nem akarjuk most túllépni a határt, csak kedveskedésre megy az egész, bocsánatkérés féleség is van benne mindkét részről, hiszem mostanában voltak összezörrenéseink, kisebb nagyobbak, de a végén mindig sikerült helyretenni a dolgokat szerencsére. Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküle.

- Legyen ennyi elég. – zihálva szakad el tőlem.

- Rendben van, nem bírnék én sem többet most anélkül, hogy felizgulnék.  – megsimogatom az arcát.

- Fel kéne öltözni, mert, ha megfázol, kicsinállak.

- Jó tudni. – kuncogok.

Felveszünk valamit, aztán bebújunk, de még nem tudunk aludni. Beszélgetünk mindenféléről, kell az ilyen is, ha sosem beszélnénk meg semmit, elhidegülnénk egymástól, ami rosszabb bárminél.

Megfogom a kezét, összefűzzük az ujjaink, majd szép lassan mind a ketten átlépünk az álmok birodalmába. Annyira más ez, Toshiya nem kéri, hogy legyek mindig erős, nyugodtan kiborulhatok neki, ha olyanom van. Nem szidom a nőket, ne ez jöjjön le belőle, hiszen baromi erősek tudnak ők is lenni, ez inkább az exeimre korlátozódik.

- Köszönöm, hogy vagy nekem Toto. – suttogom még, de már nem vagyok észnél.