22. fejezet

Reita pov

Toshiya eszméletlen, képtelen bírni a farkával, de az, ami levágott, na, igen, azt nem fogom elfelejteni. Épp nagyban kezdünk belefeledkezni egymásba mikor az a nem is tudom, minek nevezzem Ruki felhív. Mostanában nagyon rá van kattanva arra, hogy kiderítse, kivel járok.

- Mi a francot akar? – mordul, mert zavarja a csörgés.

- Ne foglalkozz vele. – hajolok vissza ajkaira.

Az énekes hamar feladja és a telefon végre elhallgat. Bár nem reménykedem benne, ilyen hamar feladja. Egy darabig nyugtunk van, de mikor épp ott tartanánk, hogy akkor legyen valami az az átok ketyere megint megszólal. Figyelmen kívül hagyjuk, de amikor harmadszorra játssza el ezt velünk, akkor megunom és felveszem.

- Mi van már? – mordulok a telefonba, nagyon idegesít már.

- Üdv. – szólal meg olyan hangon, mintha még inkább húzni akarná az agyamat.

- Nagyon vicces vagy mit akarsz? – nagyon nincs kedvem most vele beszélni.

- Egy kicsit beszélgetni. – nevetgél a telefonba.

Eldobom az agyam, direkt addig csörget, még fel nem veszem, hátha baj van, erre csak beszélgetni akar, ráadásul Toshi megunja a várakozást és kezelésbe vesz. Minden erőmmel igyekszem eltolni magamtól, de nem hagyja magát. Iszonyatos erőfeszítésembe kerül hang nélkül maradni.

- Nem alkalmas… - nehezen sikerül kimondanom tisztán.

- Kérlek, mond már el ki az… - könyörög rögtön a telefonba.

- Soha. – egy sóhaj kíséretében szalad ki ajkaim közül.

- De most miért? Barátok vagyunk nem? Szinte testvérek. – nyafog.

- Az… Az egy dolog… Ez magánügy… - szűröm fogaim között.

Toshiya marhára tudja, mivel hozzon ki a béketűrésemből, rá akarom vetni magamat, viszont még nem lehet.

- Kösz én meg mindent elmondok neked. – vált hirtelen.

- Ha észrevetted sosem kértem, mond, el mi van veled. – halkan zihálok.

- Reita minden rendben? – meghallotta a francba.

- Persze csak erősítek. – hazudom.

- Muszáj akkor mikor beszélünk?

- Te hívtál ilyenkor, magadra vess.

- Most utálsz? – rökönyödik meg.

- Nem, de utálom, ha a magánéletemben vájkálsz, ha olyan van, úgyis elmondom, neked tudhatnád.

- Igen nagyon is jól ismerlek Mr. Magamba-folytok-mindent macsó uraság.

- Most… leteszem. – köszönés helyett csak ennyit kap.

- Jó vágom, hagyjalak a fenébe ezzel.

- Pontosan.

- Holnap reggel próba. – nyomatékosítja, amit már így is tudok, aztán végre kinyomja, én pedig megbosszulom kedvesemnek, amit tett.

Forró egy éjszakán vagyunk túl annyi szent, meg egy kellemes fürdésen. Jó végre újra a karjaim között tartani mikor alszom, főleg mikor még hozzám is bújik. Sokat van mostanában távol a próbák miatt. Eléggé sokkolt, amikor közölte velem turnéra mennek, viszont igyekeztem elfogadó lenni, hisz ez hozzátartozik a munkánkhoz. Ruki kitalálta, amint nyertem a versenyen mi is turnéra megyünk, bár ez mikor lesz, eléggé kérdéses még.

Reggel zsibbadva ébredek, ez a hülye macska rendesen leszívott, viszont legalább megint jó a hangulatom, nem akarom rögtön kicsinálni a világot. Kimászom kedvesem mellől, csinálok neki reggelit meg kávét, hogy mire felkel, neki csak melegítenie kelljen. Nehezen tudok még most is főzni, de mindent beleadok, hogy legalább ehető kaját tudjak csinálni, amikor nem ő főz. Rohannom kell, ha nem akarom, miniatürizált rabszolgatartónk a fejemet vegye, mert kések.

- Még épp időben, alaposan kicentizted. – nevet Aoi.

- Előbb érkeztem? – döbbenek meg, mert Ruki még sehol.

- Csoda, de igen. – nevet Uruha. – Na, mesélj nekünk.

- Egyszer volt, hol nem volt. – kezdek, bele mire elhúzza a száját.

- Nem ezt!

- Te kérted meséljek, egy szóval sem említetted, hogy mit. – sejtem mire megy ki a játék.

- Ugyan már tudod te, mire gondolunk. – dől előre kissé Aoi, bíztatásképpen.

- Mint már mondtam tegnap Rukira is mielőtt ezt megszervezte, magánügy. Nem rátok tartozik a szerelmi életem. – kezd felmenni bennem a pipa.

Megnyúlik a képük, nem erre számítottak, majd egy csalódott Ruki is belép. Azt hitte sikerül kiszednie belőlem, csakhogy fordítva sült el. Most már tényleg zabos vagyok rá eléggé rendesen, de nem csak rá hanem a többiekre is Kain kívül mert ő tényleg késve érkezett. Emiatt pedig a próba is igen feszült hangulatban telik, ráadásul senkinek nem megy úgy, ahogyan kéne. A törpe godzilla és dobosunkból pedig kibújik a kisördög és egész este hajtanak minket, amíg végre végig nem tudunk játszani hiba nélkül egy lehetséges számlistát.

- Reita. – hallom meg az ördög hangját mikor már pakolunk.

- Nem Ruki, a válaszom nem! Elegem van, belőled vágod? Kivagyok. A tököm tele van veled. Zaklatsz a szabadnapomon, vájkálsz a magánéletemben, ráveszel arra a szaros versenyre, ami csak plusz teher nekem, és még a próbán is kihajtod belőlünk a lelket. Úgyhogy nem, nem megyek veled sem inni, nem fogok veled próbákon kívül beszélni és felejtsd el, hogy ezen túl bármikor elérhető leszek neked. Végeztem! – kiviharzok a próbateremből bevágva magam után az ajtót.

Folyamatosan csörög a telefonom, egyik sem Toshi ezért fel sem veszem senkinek sem. Sétálok a kihalt városban, ez az egyetlen, amit szeretek az éjszakákban, hogy alig vannak az utcákon.

Mire pedig észbe kapok Toshiék kiadója előtt dekkolok, rá várok, de talán mégsem kéne, ha a srácok rájönnek, kivel van baj lesz. Leveszem az orrkendőm, ami hamar lebuktatna, fejembe a csukja egészen az orromig így az arcom legnagyobb része takarva van. Ki tudja, meddig várhatok, el is pilledek, közben teljesen átfagyva vacogok halkan.

- Akira? – hallom meg a hangját és meleg kezeit megérzem enyémeken.

Felpillantok álmosan, halványan rámosolygok.

- Hali.

- Mit keresel itt ilyen későn?

- Eléd jöttem. – felállok, megmozgatom elgémberedett, jócskán átfagyott tagjaim.

- Elment az eszed? Mióta vársz te idekint?

- Nem tudom, nem olyan régóta. – hazudom.

- Hol az orrkendőd? Legalább ilyenkor védd az orrod hülye papagáj.

- Nem akartalak lebuktatni. – vonom meg a vállam.

Körbenézek, már senki sincs itt rajtunk kívül. Nyugodtan át tudom ölelni derekát és finoman megcsókolni.

- Ez szép, de legalább rendesen felöltözhettél volna, ha otthonról jössz.

Bassza meg túl fáradt vagyok figyelni most és csak megvonva a vállam pillanatok alatt lebuktatom magam mire karba fonja kezeit.

- Ki vele, mi történt?

- Nem lehetne otthon? Fáradt vagyok.

- Te fogsz egyszer a sírba juttatni. – sóhajt fel drámaian, de benne van.

Ahogy elnézem eléggé fáradt ő is, hátha ki tudom kerülni a vallatást, főleg mivel én csináltam hülyeséget igazából azzal, hogy a srácokra haragszom. Mégsem érzem jogosnak, hogy olyanba üssék az orruk, ami nagyon nem tartozik rájuk.

A tervem beválni látszik, amikor már a zuhany alatt vagyunk. Finoman masszírozom a vállát, mostanában nagyon beállt neki, de orvoshoz természetesen nem megy, hisz minek. Szerinte egy kis pihentetéssel magától is rendbe jön majd. Fürdés után izomlazítóval is bekenem, neki hátha segít valamennyit. Végig dorombol nekem, macskának macska, de legalább most nem kanos. Hamar ágyba kerülünk, mellkasomra hajtja fejét, derekam öleli, még simogatom hátát.

- Hallgatlak. – mondja, mire megremegek.

- Összevesztem a srácokkal. – sóhajtok, nála mégsem térhetek ki olyan könnyen hisz a párom.

- Mit csináltál? – néz fel rám.

- Eldurrant az agyam. – kerülöm tekintetét.

- Még mindig nem tudom az okot. – felkel, két keze közé fogja arcomat.

Nézem egy darabig, olyan nehezen tudok beszélni az érzéseimről, annyira megszoktam, hogy mindent magamba fojtsak, de Toshi kezdi megtörni ezt a burkot, és ha másnak nem is, neki legalább kezdek megnyílni.

- Felbaszott pöttöm George, vájkál a magánéletemben, mindenáron tudni akarja, kivel vagyok együtt. A srácokat is belevonta Kain kívül, ők pedig nem, hogy visszafogták volna, hanem még bele is mentek. Nekem meg ez már sok volt. – motyogom ajkait szugerálva.

- Köszönöm kedvesem. –ennyi a reakció?

Értetlenül fürkészem szemeit, de csak sejtelmesen elmosolyodik, finoman megcsókol, aztán visszafekszik, nem sokkal később pedig már egyenletesen szuszogva alszik is.

Rosszat sejtek, nagyon is rosszat. Holnap csak délután kell bemennem így együtt tudunk kelni, mert végre van Toshinak egy szabadnapja. Kyo és Shinya legalább nem hajtja őket annyira túl, mint minket Ruki és Kai, vagy ha mégis legalább kapnak szabadnapot. Bár nem tudnám megmondani melyik páros a rosszabb. Nagy nehezen sikerül csak elaludnom, aztán reggel arra kelek, hogy kedvesem finoman köröz ujjával mellkasomon. Istenem, de jól esik nekem most ez, minden gondomat elűzi, gyakrabban szeretnék erre ébredni.

- Ohayou. – motyogom rekedtesen.

- Ne haragudj felkeltettelek igaz?

- Nem baj. – csukott szemekkel a hajába túrok.

- Szóval ma szabad napos vagyok… - kezd bele.

- Tudom, de én nem… Pihenj ma jó? – sóhajtva kelek fel és adok neki egy csókot majd indulok a fürdő felé.

- Várj meg. – jön utánam.

- Nem, hogy pihennél, amikor szabadnapod van. – sóhajtok fel mikor megkapaszkodik bennem akár egy gyerek.

- Szeretek veled lenni, most ki is használom, hogy csak délután mész. – kuncog.

Valamiért rettenetesen rosszat sejtek ettől a vigyortól, de az is lehet, hogy csak én látok bele dolgokat oda ahol nincs is semmi. Mindegy, lehet, csak ideges vagyok a mai próba miatt, főleg, hogy az óta tényleg nem csörgött a telefonom. Talán túlságosan is a kis chibi lelkébe gázoltam. Kezdem eléggé ramatyul is érezni magam ettől.

- Minden oké?

- Nem… Talán túllőttem a célon és bocsánatot kéne kérnem Takanoritól. – túrok a hajamban immár a zuhany alatt állva kedvesemmel.

- Kétlem, hogy kéne.

- Miért is?

- Mert jogosan vesztél vele össze. Nézd, te nem akartad elárulni velem vagy ő pedig ezt nem tartotta tiszteletben. Szerintem teljesen jogos, hogy kiakadtál.

- Bocs… Lehet, meg fog jönni, hisztis libát játszom.

- De az én hisztis libám vagy. – kuncog.

- Oiii. – csupasz fenekére csapok.

- Azért szeretlek. – nevet.

- Ilyenkor kételkedem benne.

- Aucs. – játssza a sértettet.

Nevetve csókolom meg.

A délelőtt hamar eltelik, talán túl hamar is. Készülődnöm kell, el ne késsek, bár most talán azt sem tennék nekem szóvá. Ellenben nem akarom tovább feszíteni a húrt, van így is bőven elég feszültség bent. Toshiya sem igazán könnyíti meg a dolgomat, ahol csak tud, ott akadályoz. Képes és befekszik az ajtó elé, hogy még véletlenül se tudjak kimenni.

- Kicsim el kell indulnom, kérlek, engedj ki.

- Sietsz majd haza? – néz fel rám ártatlan nagy szemekkel.

- Hozzád miért ne sietnék? – villantok felé egy mosolyt, felkötöm az orrkendőm aztán a bakancsom.

- Helyes válasz. – felkel és engedi, hogy induljak.

Csókkal búcsúzom aztán már rohanok is. Bent még senki sincsen. Mi fene? Megnézem a telefonomat, még korán van, de nem érkezett üzenetem, hogy esetleg nem lesz próba vagy változtak a tervek a helyszínt illetően. Sebaj, legalább addig is egyedül vagyok, ha pedig nem jönnek, egy félóra múlva se akkor hazamegyek pihenni. A kanapén ülök, és pengetek, mikor megjön Kai, nem szól hozzám nem is köszönöm, ahogyan én sem neki. Ő nem tudom, mire fel van besérülve, de legyen… Sorra érkeznek a többiek, nem próbálunk, egyelőre csak én pengetek, hogy valamivel lefoglaljam magamat, aztán Ruki odaáll elém. Nem hagyom abba a játékot, levegőnek nézem.

- Reita. – szólal meg halkan.

- Hm? – továbbra sem nézek, rá csak pengetek tovább unottan.

- Szeretnék bocsánatot kérni… Én hibáztam, nem lett volna szabad a magánéletedben vájkálnom. – hadarja.

Abbahagyom a pengetést és leteszem a basszerom majd felnézek rád.

- És mit vársz? Hogy majd vigyorogva felkaplak, és majd azt mondom, megbocsájtok? Túllőttél a célon, ezt nem lesz könnyű jóvátenned.

- Nagyon is jól tudom, de esetleg megpróbálhatnám? Nem akarok rosszban lenni veled. – motyogja, még el is pirul.

- Esetleg. – mit ne mondjak, tényleg jól esik, hogy végre belátta hibázott. – Rendben. Megpróbálhatod.

- Köszönöm. – vidul fel pillanatok alatt.

Baromi könnyű erre a chibire mosolyt varázsolni. A többiek is látszólag megnyugszanak, és végre elkezdhetjük a próbát. Végig próbáljuk többször is a Stacked Rubbish albumot, Ruki most ezt találta ki. Aztán szünetet tartunk, amit én henyéléssel töltök, most kivételesen a próbateremben bagózunk, mert kint hideg van. Kapni fogunk majd a fejünkre, de most senkit sem érdekel. Aztán egy nem várt vendég toppan be a terembe, amitől nekem azonnal kiesik a bangó a számból egyenesen a combomra, mire kiégeti a gatyám és a lábam is egy kicsit. Mit sem törődök a fájdalommal, amit az égő vég okoz, sokkal inkább a jövevénnyel törődöm. Leesett állal, hatalmasra nyílt szemekkel figyelem, köpni, nyelni sem tudok. Mit keres ő itt? A többiek is hasonló állapotba kerültek, mint én, de hamarabb összeszedem magam, mint ők.

- Te meg? – dadogom.

- Hozzád jöttem. – vigyorog.

- De minek? – most alaposan meglepett.

- Nem mehetek, oda szabadnapomon ahová akarok? – vigyorogva jön beljebb.

- Te meg úgy döntöttél, hogy hozzám jössz? – mosolyodom el végül.

- Persze hozzád megyek, de ahhoz előbb kérd meg a kezemet. – ül az ölembe.

- Azt lesheted, tenned kell érte. – dereka köré fonom ösztönösen a karjaimat.

- Ez megfelel? – hajol le és megcsókol.

- Esetleg. – nyalom meg utána az ajkaim vigyorogva.

Teljesen megfeledkezem, róla hol is vagyok, a többiek rángatnak vissza a valóságba.

- TE TOSHIYÁVAL JÁRSZ? – akad ki teljesen Takanori.

- Ne már akkor meleg vagy? – Aoinak ez a legnagyobb sokk, hogy az akit heteronak hittek egy fiút ölel.

- Igen vele járok. – fogom meg csengő bal fülemet. – És nem vagyok meleg. Hetero vagyok még mindig csak Toshiya más.

- Muszáj volt pont rivális bandából? – nyafog Uruha.

- Kit érdekel, hogy meleg vagy sem… - legyint Ruki. –TE TOSHIYÁVAL JÁRSZ? – kontrázza megint.

- Állíts a hangerődöm pöttöm. Miért ne járhatna velem? – mondja unottan kedvesem.

- Lássuk csak… Mert srác vagy, mert rivális banda, és mert egy egoista pöcs. – akad ki.

- Ruki dugó. – mordulok. – Egy az még mindig zabos vagyok rád, kettő azzal járok, akivel akarok és három ismerd, meg mielőtt véleményt nyilvánítasz róla.

- Te is azt tetted. – nem adja fel, de máris csendesebb.

- Igen azt, és hiba volt. Mert nagyszerű ember. – simogatom meg combját.

- Hát igen, nagyszerű vagyok. – legyezgeti magát.

- Csak el ne szállj magadtól. – hatalmasat csapok a combjára.

- Ne már, hogy tényleg vele jársz. – kezd neki Aoi és Uruha is.

- Mi bajotok vele? – sóhajtok.

- Az, hogy te undorodsz a melegektől. – mutogat rám a kacsa.

- Másoktól még most is a hideg ráz, már megbocsáss, nem ellenetek szól ez. – mondom Aoinak. – De Toshiya kivétel, ha ránézek, egyszerűen nehezen bírok magammal.

- Kímélj meg minket a lepedő mutatványaitoktól. – duzzog Ruki.

- Senki sem mondta, hogy beavatnánk a szexuális életünkbe, ami valljuk be ezerszer jobb, mint a tiéd. – vigyorog kedvesem mire Takanori nem bír tovább magával.

- Mit mondtál te díszmajom? – vörösödik el a feje teljesen.

- Csak azt, hogy mire megtalálod, az igazit vén trottyos leszel egy járókerettel. – pattan ki az ölemből és az énekesünk fölé hajolva vigyorog le rá.

- Mond ez még egyszer totemoszlop és letépem a farkadat. – morogva néz fel kedvesemre.

- Kisebb, vagy mint Kyo. – teszi kezét Ruki fejére és összeborzolja a haját, amit biztosan nagy gonddal állított be ilyenre.

- Kicsinállak. – toporog.

- Előbb nőj még egy kicsit, hogy felérj idáig.

- Inkább vegyél vissza az arcodból vagy elcsábítom a pasidat. – rúgja sípcsonton Toshit.

- Próbáld meg és az első villanypóznára felakasztalak.

Mi nem bírjuk már sokáig visszafogni a nevetésünket. Kai pedig vigyorogva próbál rendet tenni közöttük persze sikertelenül.

- Fogadjunk? – fújtat Ruki.

- Úgyis én nyerek. – vigyorog önelégülten Toshi.

- Na, álljatok most már le oké? – morgok most már én is mivel arra fogadtak, hogy ki bír hamarabb felizgatni engem.

- Nem bízol benne, hogy én győzök? – vonja fel a szemöldökét kedvesem.

- Tisztában vagyok, vele te győzöl, csak nem számoltál a következményekkel. – villannak meg a szemeim.

- Azt hiszem, megbirkózom vele. – vigyorog.

- Na persze miss holnap-is-akarok-ülni… - legyintem le.

- Próbáljunk már. Te meg húzz a fenébe. – elégeli meg pöttöm énekesem a beszólást, és hogy Toshinak adtam igazat.

- Maradok. – dobja le magát a kanapéra mellém.

- Egy frászt. Tűnés. – hevesen kalimpál kezeivel az ajtó felé.

- Jó elmegyek, de akkor viszem Reitát is. – önelégült vigyorral ölel át, főleg mert őt nem fogom ellökni magamtól.

- Nem kezdhetnénk esetleg? Senkit sem fog zavarni. – próbálkozik Kai.

- Reita ha csak egy dolgot is elmond, bárkinek arról mi van itt, a te nyakadat tekerem ki. – morogva veszi fel a mikrofont az erősítőről.

- Légy jó kérlek. – megpaskolom finoman a combját Toshinak.

- De, csak mert te kéred. – mosolyogva elhelyezkedik.

Újra zenélni kezdünk, teljesen belefeledkezem a dalokba, hatalmas erőt ad nekem az ő is itt van, amit a többiek is észrevesznek, így hamar elszáll a feszültség és helyét pedig a versenyszellem veszi át. Mindenki meg akarja mutatni mennyire jók, vagyunk. Nekik ez nagy lehetőség, ahogy nekünk is, hisz Toshiya kegyetlenül őszinte tud lenni. Tudja ő is mennyiszer hasonlítanak minket össze, pedig a két banda nem is különbözhetne jobban. Vagyunk mi is annyira jók akár csak ők. Persze a végére mindenki hullán dől el, a kezem sajog, hiába használok pengetőt. Aoi teljesen kidőlve, Uruha kocsonyásodva amőbamozgással vette célba az ajtó mellett heverő vizét, Kai egybeolvad a dobokkal Ruki meg szobanövényt játszva áll, bámulja nyitott szájjal a plafont. Egy ideig szinte minden megfagy a próbateremben majd kedvesem mosolygós arca jelenik meg felettem és egy hideg vizes palackot nyom kedveskedve az arcomnak.

- Megvagy? Nem apróztátok el.

- Asszem elfolytak a lábaim. Megvannak még ugye? – nézek rá fáradtan.

- Tökéletesen illeszkednek oda ahonnan kinőttek. – kuncog.

- Te aztán mindenből poént tudsz csinálni. – lehúzom egy csókra.

- Ne itt. – nyafog Aoi.

- Akkor ne nézz erre. – nyújtok rá nyelvet óvodás módjára.

- Na, milyen volt? Jobbak vagyunk, mint ti, mi? – vigyorog Ruki amint összeszedi magát.

- Nem rossz. – tudja le ennyivel Totchi.

- Mi az, hogy csak nem rossz? – háborodik fel.

- Meg kell hagyni tényleg jók, vagytok, de totál őrültek. Ennyire hajtani, mire fel? Nem mentek tudtommal még sehova. – rá se néz, az énekesre folyamatosan velem szemez közben.

- Na, nem mintha te élőbben járnál haza. Főleg mikor úgy kell téged összeszedni az ajtóból. – csípős megjegyzésemmel viszonzom kijelentését.

- Jogos. – neveti el magát. – Vihetem, haza vagy még itt akarod tartani? – fordul végül Takához.

- Mára ennyi. Ha tovább énekelnék, a hangszálaim nem bírnák, és megint elmenne, a hangom egy fellépés közepén ezt pedig nem engedhetem meg többet. – vesz elő egy cukorkát és a szájába véve kezdi szopogatni.

Mindig ezt csinálja, ha érzi kissé túlzottan megerőltette a hangszálait. Általában segít neki így senki sem szól érte.

- Felbírsz kelni? – felhúz ülő helyzetbe.

- Adj, egy percet még aztán mehetünk. – bontom meg a vizet és lehúzom egyszerre az egészet.

- Ráérünk, még éjfél sincs. – mosolyog.

- Ez most komoly? – nyúlik meg a képem.

- Persze, gyorsak voltatok, de tényleg, az utolsónál felállt a szőr a karomon. – mutatja még mindig libabőrös kezét.

- Fázol? – nézem merre tehettem le a kardigánom.

- Nem dehogy, ne aggódj. Ha jó zenét hallok mindig ez van. – mosolyodik el.

Egy kis idő után talpra tudok kászálódni. Pólóm teljesen a testemre tapad annyira leizzadtam, amire persze mindenkitől kapom a megjegyzéseket, de valahogyan most nem tud érdekelni. Felveszem a pulóverem, sálat is tekerek a nyakam köré, áldom magam, amiért hoztam magammal igaz még ennyire hideg azért nincs, de nem lenne szerencsés most lebetegedni. Kabát, sapka, Toshi, aztán már mehetek is. Elköszönök mindenkitől, kézen fogom, a kanos macskám aztán már indulok is kifelé vele.

- Erre most mi szükség volt? – morgok rá, mikor már kint vagyunk az épület előtt.

- Mire is? – kérdezi ártatlanul.

- Hogy így besasséztál ide. Azt hittem úgy beszéltük meg egyelőre nem mondjuk el senki másnak. – duzzogok.

- Te mondtad Ruki nagyon kíváncsiskodik. Úgy gondoltam, ha megtudja, végre befogja.

- Arra viszont nem gondoltál, hogy ez nagyon rosszul is elsülhet? Mi lett volna, ha nem így reagálják le a dolgot? – morgok egyre inkább.

- Erre nem is gondoltam.

- Nem… csak mentél megint a fejed után.

- Ne haragudj, csak jót akartam. – kezdi felfogni mi lett, volna ha…

- Meg van bocsájtva. A lényeg, hogy jól sült el, és boldoggá tettél azzal, hogy végig ott maradtál. – mosolyodom el végül mire ő is megnyugszik.

- Szeretlek.

- Én is téged, de kérlek, legközelebb szólj, mielőtt ilyen magánakciókat csinálsz. –finoman megcsókolom.

- Rendben van, ne aggódj. – kuncogva fonja karjait nyakam köré és egy rövid időre belefeledkezünk csókunkba.

Otthon végre jó lefürödni és ágyba bújni vele, eléggé kifáradtam, sok volt ez a mai nap, de nemsokára verseny is és arra is kell készülődni. Remélem Toshi sem csinálja ki magát.