5. fejezet

Reita pov

Az egyik csütörtökön aztán különös képek jelentek meg és a kis chibi, mint egy forgószél viharzott be a próbaterembe, lábaim elé telepedett, hatalmas vigyorral az arcán törökülésben várta, rákérdezzek mi baja. Egy sóhaj kíséretében abbahagyom a pengetést, majd rápillantok.

- Hallgatlak.

- Híreim vannak Toshiyáról. De még milyen híreim. – előkaparja a telefonját és keresgélni kezd.

- Ne fogd vissza magad. – nem vagyok túl lelkes, amiért egy hörcsög pofával díjaz, majd lehuppan mellém és az instáját kezdi mutogatni.

- Van egy modell ismerősöm.

- Ezen miért nem lepődöm meg?

- Kuss! Nézd meg milyen képeket tett ki.

Elveszem a telefont és pörgetni kezdem a képeket, eleinte szokványos divatbemutatós képek, majd… ohahó mik ezek itt? Toshiya meg a modellek. Amikor lányokkal van, nem lepődöm meg, de amikor előjönnek, a srácokat ölelgetős képek az államat valahol a kontinens másik felén kell keresni.

- Ugye? – vigyorog a törpe.

- Ez ország világ? – kérdezem.

- De még mennyire.

Kirobban belőlem a röhögés és ördögi terv robban a fejemben.

- Ismerős nézés, mit tervezel?

Már épp válaszolnék mikor Aoi és Uruha is jönnek. Nekik is megmutatja a képeket Takanori, mire hangos hahota zengi be a termet. Aoi máris találgat, Uruha fulladozva röhög már, mire beront Leader-sama és helyre tesz minket. Ő is megkapja a telefont, nézze meg Ruki szerzeményét, mire csak megborzong és kijelenti e nélkül is jól meglett volna, aztán kapunk a fejünkre, hogy ahelyett, hogy a rivális bandának a dolgai után kutakodunk a sajátunkra kéne figyelnünk.

- Tíz percünk van odaérni, haladjatok már! – ki van akadva.

Ruki folyatja tovább a pletykálást, hogy miket hallott a fotózások alatt az ott dolgozóktól.

- IRÁNY DOLGOZNI!!! – fordul szinte ki magából Kai.

- Oké, oké. – tartja fel a kezét Ruki.

-Opsz… - jegyzem meg halkan.

- Kegyetlen. – Aoi.

- Ne sírj baby! –nyugtatgatja Uruha.

Végül nagy nehezen összeszedelőzködünk és irány az interjú a J-Melo showba. Megint jelölést kaptunk a legjobb pv címén, és mint oly sokszor megint elnyertük az első helyet. Nem nagydíj, bár a kezdetek elején annak számított nekünk, de még mindig ugyan úgy tudunk örülni neki. A menedzser hamar elvitt minket és már a pihenőben baromkodunk oldva a feszültséget. Yutaka is beszáll végül, én addig elszaladok kávéért, nem akarok a felvétel közepén bealudni, de mire visszaérek nem várt és igen kellemetlen vendégek fogadnak.

- Á itt a nagyképű basszeros is. Azt hittem elmenekült előlem. – vigyorog Toshiya.

- Azt hittem valaki nagykutya jött, de nem gondoltam volna, hogy a díszmajmok. – iszok bele nyugodtan a kávémba.

- Valaki megszólalt? – Kyo körbe néz, úgy tesz, mintha senkit sem látna.

- Mondták már, hogy a cincogásod nagyon erotikus? – ásít a chibink.

- Bassza a fülemet. – Aoi tenyereit hallószerveire tapasztja.

- Na de fiúk nem kell azért ezt csinálni. – próbál csitítani minket Kai.

- Te tudsz beszélni is? – csodálkozik Shin és közelebbről megvizsgálja leader-samát.

- Akarsz tőle valamit? – kuncog Toshi.

- Ugyan, ha kéne valami, téged rángatnálak el a mosdóba.

- Nem kapod meg ilyen könnyen a seggemet.

- Engedély is kéne már hozzá?

- Én ingyen dugom. – hahotázik Die.

- Persze fiam, nem ezt mondtad múltkor mikor alattam nyögtél.

- Engedélyem van hozzá. – fújja fel magát.

- Igen? Mégis kitől kértél te engedélyt?

Na, nekem itt kezdett elegem lenni, rájuk borítanám olyan szívesen az ital automatát. Semmi kedvem az undorító kéjelgésüket hallani. Ruki sem szent ő is eléggé perverz, neki oly mindegy fiú-e vagy lány, amíg szereti és viszont, ezt elfogadtam még anno én is, de ahogyan elnézem az arcát ez már neki is kezd sok lenni.

- Ah, nem bírom az óvódásokat Uruha. Kiütésem lesz tőlük. – drámázik Aoi.

- Kérsz egy aspirint? – vigyorog a kacsa.

- Adj egyet onegaii. – könyörög neki.

A Dir en Grey-esek néznek egy nagyot, ez igen, nyávogós macska, ez szép volt. Nem bírom ki vigyorgás nélkül, Aoi is meg tudja adni a módját mikor zsigerből, nyomatja a beszólásokat.

- Srácok gyertek, ti jöttök. – jön be a menedzserünk.

- Végre! Azt hittem beposhadok a bűztől. A beképeltség és a tehetségtelenség iszonyat büdös. – állok fel nyújtózkodva.

Unottan vakarva a tarkómat megyek ki, a hangszereink már a stúdióban várnak ránk épp csak be kell őket hangolni a megfelelően. A fiúk röhögve jönnek utánam, gondolom, a másik banda csak tátogni bír.

- Vigyázz a seggedre Reita, mert amint megnyertem a versenyt megbaszlak. – kiált utánam Toshiya.

Na, ez nálam talált be. Ha Kouyou nem fogja meg a vállam és tol tovább előre, visszafordulok és behúzok neki egyet, viszont magamat ismerve nem állnék meg annyinál, hogy betörtem az orrát.

- Te ennél jobb vagy Akira, ne csinálj botrányt. – nyugtatgat.

- Akkor is a torkán fogom lenyomni a trófeám, amikor kihirdetik, hogy nyertem. – bosszankodok, de már valamivel nyugodtabb vagyok.

- Gondolj csak bele, hogy fortyoghat a beszólásod miatt. – kuncog.

- Az nagyon ütős volt. – csatlakozik Aoi is.

- Hát igen, aki tud, az tud. – nevetek.

Megrántom az ingemet, szeretem, ha dicsérnek. Egy macsónak csak dagad a mellkasa olyankor mikor szép szavak hall arról, amit csinál, vagy tett.

- Ne dicsérjétek! – rémül meg Ruki. – Még elbízza magát.

- Ennél is jobban? – nevet Kai.

- Oiii… -puffogok.

Nevetve megyünk be. A show, mint mindig jó hangulatban telik és mire visszamegyünk a pihenőbe szerencsére azok a majmok már nincsenek ott. Szabadon poénkodhatunk, parodizálhatjuk, akit akarunk. Persze a határon belül maradunk, részben miattam is, mert nagyon nem tolerálom az obszcén vicceket. Van néhány, ami még visszafogottabb és nekem is tetszik, de más nem nagyon. Végül csak összeszedjük magunkat és közös megegyezésre elmegyünk egy kocsmába ünnepelni. Az asztalon dobolunk a csészékre pakolt apró tálkák miatt. Finom az egyensúly, de egy rossz érintés, vagy mozdulat és ledől az egész. A tetején lévő kis csészében saké van alul pedig egy nagy korsóban sör.

- BANZAIII!! – nevetve kiáltunk fel mikor sikerül ledönteni a csésze tornyot és a saké a sörben végzik.

A társaság kezd erősen ittas lenni, főleg a kevert alkohol miatt, főleg mert nem vagyunk restek többször is végig kóstolni az itallapot. Aoi és Ruki nekikezdenek egy hülyéskedésnek, amin lassan az egész kocsma röhög. Ruki már szinte az asztalon van, míg a bolhás macska előtte térdel és hajlong. A kis törpe meg hős pózba vágja magát.

- Ruki, te beteg vagy. – az asztalt csapkodva röhögök.

- De figyeled Aoi, hogy imád engem? Gyerünk Yuu isteníts még jobban.

- Oh Kami-sama légy kezes hozzám! Szánj meg egy kis sakéval. – térdel az asztal előtt és fejét a padlóhoz nyomja.

- Hát nem is tudom, megérdemled?

- Az apád vagyok, naná, hogy megérdemlem. – húzza fel az orrát és sarkaira ül.

- Eh? EHHHH? Mióta? – nyílik hatalmasra a szemei.

- Amióta én az anyád, mássz, le az asztalról felrúgod a söröm. – száll be Uruha is.

- Yutaka nézd, meg mit tesznek ezek velem. Borzalom… Idegileg kikészülök. – drámázik és Kai ölébe ájul.

- BRAVÓÓÓ, BRAVÓÓÓ!!! Színészi alkotás, oscart neki. – tapsolok röhögve.

Megiszom, még ami a poharamban volt majd dülöngélve felállok. Nem vagyok részeg csak egy kicsit spicces, viszont egyenesen járni már nem tudok.

- Na, jól van színészek gyöngyei, nekem ideje hazamenni. – köszönök el tőlük az asztalra dobva az általam elfogyasztott italok árát.

Hívok egy taxit, mert gyalogolni nincs kedvem vezetni meg ilyen állapotban nem is tudnék, még szerencse, a kocsimat otthon hagytam. Otthon veszek egy jó forró fürdőt, annyira kellemes, megmosom a fogam is, közben már azon gondolkodom, mit játsszak el legközelebb, talán Luna Sea I for you az jó lesz. Tudom, a zsűri szereti a szerelmesebb, melankolikusabb dalokat, és ahogy ismerem nem is olyan nehéz eljátszani, de a tökéletességért így is meg kell küzdeni. Ma viszont már csak a pihe puha ágyamat és meleg takarómat akarom és semmi mást. Na, jó meg talán egy aranyos barátnőt, akit ölelhetek. De egy magamfajta, állandóan munkából élő zenésznek aligha adatik meg az igaz szerelem, főleg mert sosem tudhatjuk, ki akar minket és ki hajt csak a pénzünkre.

***A verseny napja***

Az előadás megint jól ment, sőt jobban, mint gondoltam, a közönség és a zsűri is imádta, nagyobb tapsot kaptam még Toshiya-énál is, ami pedig csak egy rohadt nagy vigyort csalt az arcomra. Nem is vagyok rest a tudtára adni és Ruki is rákontrázik, mert kikönyörögte hadd jöjjön el velem.

- Hm, úgy hallom nem vagy elég jó Toshiya. – kuncogok, mikor lejön.
- Na, de Reita… ne bántsd szegény zenélni tudatlan srácot. Látszik, hogy kezdő. – néz rám nagy szemekkel a kis chibi.

- Ugyan Ruki pont te beszélsz?

Kapok egy gyenge tockost és röhögésben törünk ki. Kimegyünk a friss levegőre magára hagyva a pufogó basszerost, már csak a versenyeredmény kell, és itt sem vagyunk. Ellenben most nem sietik el, nagyon ráérősek a bírók. Több órán keresztül húzzák, a végére a versenyzők fele olyan ideges lett, hogy fogta magát és elment. Ha Takanori nem lenne itt visszatartó bójaként, tennék az egészre és húznék a búsba. Ez már több a soknál is. Végül hat óra várakozás után megkapjuk az eredményt, bent vagyok, ahogy Toshiya is, de kivételesen elsőként jutottam át. Eddig sosem néztem hányadikként engedtek át a lényeg csak az volt bent legyek.

- Na, mi van bekerültél nagyszájú?

- Pofád lapos majom! –zsigerből szólok vissza a basszerosnak.

- Csak nem felhúztalak?

- Közöd?
- Szóval igen?

- Dugj fel magadnak valamit aztán menj innen… - honnan jött ez a szöveg nem tudom.

- Nem vagy méltó rá, hogy a seggem megkapd. – sóhajt színpadiasan.

De szívesen hozzá basznék most valamit, de semmi használható, éles vagy nehéz tárgy sincs itt.
- Rei nyugi, biztos nagyon kanos, hisz tudod… ő senkinek sem kell, kedvesem.

- Még egy ilyen beszólás és a 162 centidből lefaragok 152-őt. – mordulok.

- Na de Akira. – néz, rám tetettet felháborodással.

- Ne koptasd a nevem.

- Mint egy házaspár. – röhög Toshiya.

Fogok egy vizes poharat jobb híján és hozzá baszom alaposan lefröcskölve őt. Fogom a basszerom a tokját és már megyek is el. Rukit a vállainál fogva lökdösöm kifelé magam előtt egészen a kocsimig, amibe bevágódom és felpörgetem a motort.

- Gyere már törpe. – hajolok ki az ablakon.

- Mit vagy úgy oda, ma nem lesz próba ahova rohanni kéne.

- Nézzék, csak ki beszél, elfelejtetted?

- Mégis mit? – pislog rám hatalmas szemekkel.

- Koncert majom. – sóhajtok lemondóan.

- Oh… - nevet zavarodottan. – Tényleg… akkor mégis csak van próba.

Szemeimet forgatva hajtok a PSC-hez és megyünk fel. Mindig ilyen nehéz volt a basszerom? Vagy csak én vagyok ilyen fáradt? Talán az utóbbi. A próbateremben leteszem a helyére a tokjában és ledobom magam a kanapéra.

- Elfáradtál Reita? – vigyorog Uruha.

- Jah.

- Nehéz volt papagáj?

- Kuss, macska.

Nem sokkal később nevetésben törünk ki, Ruki meg belekezd a meséjébe, mi volt a versenyen. Óvodában érzem megint magamat, csak ez rosszabb. Épp látnánk, hozzá a munkának mikor egy zilál és igen ideges Toshiya ront be. Mi a fene?

- Összekevertük. – lihegi én pedig csak értetlenül nézek rá.

Mi a fenéről beszél ez? Majd feltűnik a kezében lévő tok rettenetesen ismerős.

- Összekevertük?

Toshiya pov

Vicces fordulatokat hoz a nap, mikor interjúra megyünk és a Gazésokkal zárnak össze minket. Hihetetlen az a banda. Még hogy mi másoljuk őket? Könyörgöm, mi vagyunk az idősebb banda, velünk volt teljes és áldozott le az igazi Visual Kei. Ők még sehol se voltak, mikor mi már a színpadon játszottunk. Leginkább ők provokálják a veszekedést, és még nekik áll feljebb? Szerencsére Kai megszólal és így terelődik a téma. Egész jól elpoénkodunk mire Reita játssza a szende szüzet. Mi a szösz, csak a nők jönnek be neki? Meglehet. Kao csak a fejét csóválja és nem szól közbe. Die a markába vihog a vitánkat hallgatva. Csodálom, hogy Kyo még nem ugrott nekik, pedig a hangjára érzékeny. Szerintem csak nem akar balhét, ahogy senki sem. Idegesítő, hogy ennyire fent hordják az orrukat. Aoi vinnyogására felkapom a fejem és lesokkolva nézem. Ilyen hangot még Kyo se ad ki magából. Aoi úgy viselkedik mint egy díva. Még ha ő mondja, se hiszem el neki, hogy nem meleg. Biztos rég rakták meg, azért ilyen nyűgös.

- Srácok gyertek, ti jöttök. – jön be egy idegen fickó.

- Végre! Azt hittem beposhadok a bűztől. A beképzeltség és a tehetségtelenség iszonyat büdös. – áll fel nyújtózkodva a basszista.

- Vigyázz a seggedre Reita, mert amint megnyertem a versenyt megbaszlak. – kiáltok utána.

Kirázza a hideg, de tovább megy.

- Seggfej – morog Kyo.

- Mind felfújt hólyag. Nem éri meg, hogy idegeskedjünk – von vállat Shin.

- Komolyan mondom, ha tovább kellett volna hallgatnom azt a hisztis, nyávogós picsát, a seggébe feldugom a gitárját és behangolom a faszán keresztül – dühöng Kyo.

- Csak azt ne, még magasabb lenne a hangja – nevet Die.

- Kis komolyságot, ha kérhetem. Interjúnk lesz – tesz rendet Leader-sama.

Énekesem még morog, de készülődünk. Végül túllépve a korábbi a kis incidensen, megyünk jó pofizni. Szerencsére csak Kao beszél, néha én is közbe szólok, de amúgy kukán ülök.

Végül hazamegyek és készülök a következő fordulóra. Valami külföldi együttestől keresek valamit. Valami jó pörgős kéne. Hosszas keresgélés után a Five Finger Death Punch M.I.N.E. száma mellett döntök. A lazább napoknak köszönhetően a próbateremben is tudom ezt gyakorolni. Néha elmegyek a fiúkkal bulizni, találkozom a barátaimmal. Kyo szerencsére nem akar velem jönni a következő fordulóra. Nem is akarom elvinni, a végén még kinyírja Reitát. Unalmas perceimet azzal töltöm, hogy Gaze koncerteket meg videókat nézek, hogy jobban megismerjem Reita stílusát és játékát. Nem kell zseninek lenni, hogy észrevegyem, mennyire tehetséges. Ügyes, nagy beleéléssel játszik. Élvezi amit csinál.

- Jó vagy, de nem jobb nálam – vigyorogva dőlök hátra.

Nyújtózkodom egyet. Lassan ideje lenne lefeküdni, holnap van a verseny. Valamiért a fél éjszakát forgolódással töltöm, így kissé nehezebben indul a reggel. Még a dugó ellenére is sikerül beérnem. Hátamra veszem hangszerem és megyek az öltöző felé. Már épp lépnék be, mikor egy csinos lány elkap.

- Van egy perced Toshiya-san? - kérdi.

- Persze.

- Ez lesz az első olyan forduló, amit a tv is közvetít. Adnál egy interjút? Csak pár kérdés – hadarja.

- Jól van – sóhajtok.

- Remek! Mit szólsz a versenyhez? - emeli elém a mikrofont, és jön a kamera is.

- Ez egy jó alkalom, hogy új tehetségeket fedezzenek fel – mondom.

- Kit tartasz a legnagyobb riválisodnak?

- Nehéz kérdés, mert mindenki ügyes, de ha választani kéne, akkor Reita.

- Köszönöm, ennyi lett volna – meghajol és távozik.

Megcsóválom a fejem. Két kérdés? Ez nevetséges. Mindegy, ők tudják. Az öltözőben észreveszem Reitát. Nem foglalkozom vele, inkább felkészülök. Megnézem az előttem lévőket, de csak a riválisom érdekel.

- Próbálsz tanulni valamit a nagyoktól? - terem mellettem Ruki.

- Például tőled? - vonom fel a szemöldököm.

- Ki mástól? - húzza ki magát büszkén.

- Miért akarnék akkor tőled tanulni, mikor kisebb vagy nálam?

Ez betalál, mert felfújja az arcát és gyilkos pillantásokkal mered rám. Ha nem kéne felmennem, biztos a torkomnak ugrik. Mikor intenek a bírák, és kezdődik a zene, én is pengetni kezdek. Nem hibázom, kicsit elő is adom magam, ahogy szoktam. A végén nagy tapsot kapok, fütyülnek, nagyon tetszett mindenkinek. Vigyorogva jövök le. Szerencsére a kis pukkancs békén hagy, így nyugodtan meg tudom nézni Reita hogy teljesít. Jó számot választott és nagyszerűen adja elő, pont ahogy vártam tőle. Mikor lejön, nem mulasztja el a szokásos beszólogatást, amire újra rákontrázik a törpe. Megvetően horkanok és inkább visszamegyek az öltözőbe. Elpakolom a holmim és a telefonom babrálom. Netezek, mindent csinálok míg várok az eredményekre. Mit csináljak majd este? Szedjek össze valakit? Nem tudom, nem láttam kedvemre valót. Mindegy inkább alszom. A fáradság legyőz, mert elbóbiskolok, és csak a nagy nyüzsgésre kelek. Tehát megvannak az eredmények. Gitártokkal a kezemben megyek megnézni. És naná, hogy Reitával megint sikerül összeszólalkozni. És persze Ruki megint közbeszól, rosszabb mint egy öregasszony. Szerencsére nem az én vérem szívja, hanem a másik basszerosét.

- Mint egy házaspár – röhögök rajtuk.

Hirtelen ér, hogy hozzám vág egy pohár vizet. Meglepetten hátra lépek és törlöm magamról a vizet. Már csak a hátát látom.

- Cseszd meg – szitkozódom.

Jobban megnézve a ruháimat, a pólóm megúszta, csak a pulcsim lett vizes. Leveszem, hátamra kapom a gitárt és megyek. Már tenném a hangszert a csomagtartóba, mikor feltűnik valami. Gyanúsan könnyű. Kinyitom és már a hangszer feje is aggodalomra ad okot.

- A kurva életbe! - akadok ki.

Ez nem az én cuccom. Hogy az istenbe? Hol lehet? Mikor? Emlékszem, hogy nálam volt, mikor kijöttem az öltözőből, akkor is, mikor megnéztem az eredményeket. Utána....

- Reita leöntött – motyogom.

Lehet ő vitte el az enyémet? Újra megnézem az idegen hangszert. Ez tényleg az orrkendősé. Elég felvételt láttam róla, hogy megismerjem a hangszert. Na jó, akkor irány a PS, remélem ott lesz. Kicsit túllépem a megengedett sebességhatárt, de szerencsére nem találkozom rendőrrel. Szerencsére a portás is felenged és megmondja hol találom a Gazettét. A megfelelő emeleten és ajtón benyitok.

- Összekevertük – lihegem.

- Összekevertük? - csodálkozik Reita.

Feltartom a kezem, hogy várjon, míg levegőhöz jutok. Kifújom magam és felegyenesedek. Ruki mint dúlt bika indulna felém, de leintem:

- Tedd magad takarékra, a baszeroshoz jöttem.

- Miért? Mit kevertünk össze? - kérdi teljesen értetlenül.

- Néz bele a gitártokba. Az én hangszerem van benne.

- Miért? A sajátomat hoztam el – értetlenkedik.

- Nem hiszem.

Kinyitom a nálam lévő tokot és megmutatom a tartalmát. A basszeros elsápad mikor meglátja mi van nála. Azonnal a másikhoz siet és kinyitja.

- Igazad van – nyögi.

Szó nélkül visszacseréljük őket.

- Kösz, hogy visszahoztad – motyogja.

- Ugyan – legyintek – különben nem tudnál versenyezni. De mit szólnál hozzá, ha a továbbiakban sértegetés és beszólogatás helyett, inkább a zenei tudásunkat mérnénk össze? Szavak helyett beszéljenek a tettek – nyújtom felé jobb kezem.

Nagyokat pislog, de kis habozás után megszorítja a kezem, és megrázza.

- Oké, megbeszéltük – ereszt meg egy mosolyt.

- Tudod, ha nem lennél mindig morcos, és lehetne veled így beszél, lehet randira hívnálak – kacsintok rá.

- Mi? - hökken meg – Bocs, de én másik csapatban játszom.

- Ahogy gondolod. De ha gondolod, megihatnánk valamikor egy sört, vagy kávét.

- Meglátjuk, de ha mégis, csak akkor, ha tartod a három lépés távolságot. A hideg kiráz a meleg viccektől és megjegyzésektől. A fanservice az más, de akkor is.

- Oké, felfogtam – nevetek – akkor majd találkozunk. Szia! - intek és távozom.