59. fejezet

Reita pov

Az esti szeretkezésünk után Toshiya másnap reggel beközli nem lesz egész nap otthon. Ez szíven üt, hisz miatta vettem ki egy napot. Úgy döntök, hazamegyek, ezt pedig vele is közlöm. Az arcáról lefagy a mosoly, de nem teszi szóvá. Értem én a koncertet meg mindent, viszont akkor is baromira rossz néven vettem most. Külön taxival megyünk, én haza, ő a helyszínre. Egész nap nem hallok felőle, csak estefelé egy sms-t kapok, mikor elkezdik. Nem különösebben érdekel, ahogy az sem mikor felhív átjöhet-e. Egy semleges választ adok rá. Éjfél előtt nem sokkal meg is jelenik nálam. Épp végeztem a fürdéssel vacsora után, csak egy melegítő alsó van, rajtam mikor kinyitom az ajtót. Hajamból még csöpög a víz, egy törülköző azért a fejemen van.

- Ta….tadaima… - suttogja és nagyot nyel.

- Megágyaztam neked a kanapén. – közlöm semleges hangon.

Nem vagyok hajlandó most vele aludni, sőt egy jó darabig. Csak bólint, szemein látom mennyire nem erre számított. Leveszi a cipőjét, lépne közelebb, de én azzal a lendülettel egyel hátrébb lépek, csókot sem adok neki.

- Rei? – kérdezi döbbenten.

- Mi az? – kérdésre, kérdéssel válaszolok.

- Nem… Nem kapok csókot? – remeg a hangja.

- Szerinted megérdemled? – vonom fel egyik szemöldökömet.

Választ nem kapok, csak lehajtja a fejét és kínos csend telepszik ránk. Nem mozdul, még szólni sem mer. Felsóhajtok, majd intek, hogy kövessen. A konyhába viszem, melegítek neki vacsorát, elé teszem, kap egy jól behűtött sört is. Végül pedig helyet foglalok vele szemben.  Toshi hebegve megköszöni a vacsorát és máris neki áll.

- Ettél te már ma egyáltalán? – sóhajtok fel, amikor pedig megrázza, a fejét morogni kezdek.

- Nem volt rá időm. – mentegetőzik.

- Nem volt mi? – szemeim villognak.

- Nem. – mondja, és a szemembe néz.

Látom, nem hazudik, de akkor is felbosszantott. Ugyan olyan felelőtlen, mint amilyen volt, semmit sem változott. Bezzeg bennem meghalt miatta valami, de egy egészen más dolog meg életre kelt.

- Heath megölelt. – közli, mire felnézek rá és megvonom a vállamat.

- Ez hol tartozik rám? – mordulok, megtámasztva fejem figyelek egy pontot a konyhában.

- Én… nem akartam, hogy ne tudj róla… - motyogja, majd mindent részletesen elmond, hogy mi volt vele ma, mit csinált és kivel.

- Örülök, hogy jól szórakoztál. – nézek rá.

- Te mit csináltál? – néz rám.

- Semmit, főztem, feküdtem és gondolkodtam. – hangom hűvös, de a szívem repes, mert itt van Toshi.

- Oh, értem. – csak ennyit fűz hozzá.

- Menj, fürödj le vacsora után. Majd holnap beszélünk. – állok fel.

- Várj. Aludhatnék veled? – kérdezi reménykedve.

- Nem. Ha pedig már itt tartunk szex sem lesz egy darabig. Egy jó darabig. – közlöm nyugodtan.

- Na és a csók? – panaszosan nyög fel.

- Majd meglátom. Egyelőre érd be egy öleléssel.

Azonnal felpattan és hozzám bújik. Ölel, mintha az élete múlt volna rajta. Tétován hagyom, majd egy idő után bizonytalanul átkarolom derekát. De nem sokkal később eltolom magamtól. Megfordulok, szavak nélkül majd elindulok a szobámba.

- Hagytam tiszta törülközőt a kanapén. – jegyzem meg mellékesen, aztán a szobámba megyek és lefekszem az ágyra.

Karjaim fejem alatt, a plafont bámulom, megint gondolataimba mélyedek. Hiába fogadtam vissza, megbocsájtani még mindig nem tudtam teljesen. Ez nem olyan dolog, ami csak úgy egyből megy.  Nehezen alszom el, de valamikor hajnalban csak sikerül. Rosszat álmodok, mint hónapok óta mindig. Pirkadat előtt riadok fel, szaladok ki a mosdóba és kiadom a vacsorámat. Mikor végeztem, lehúzom gyomortartalmam, a csaphoz lépek és kimosom a szám, de mivel még mindig érzem azt az undorító ízt a számba, gyorsan meg is mosom a fogam. Kimegyek a konyhába, amint végeztem, megiszok egy pohár vizet, aztán visszaindulok a szobámba. Persze, útközben megállok, az ajtófélfának támaszkodva, mellkasomon karba font karokkal figyelem a basszerost. Tudom, hogy nem alszik, de kitartóan szuszog és lehunyt szemmel, összekuporodva fekszik a kanapén. Ki tudja, meddig állok ott, de lassan kezd felkelni a nap. Úgy döntök, akkor értelmetlen visszaaludnom már, így inkább megyek, felöltözöm és csinálok valami reggelit. Ma már nekem is dolgoznom kell. Amíg sül a rántotta felrakok kávét is. Már majdnem kész vagyok mikor a basszeros is megjelenik. Tétován megáll az ajtóban.

- Csücs. – mondom nyugodtan, de igazán hidegen.

- Jó reggelt. – suttogja, majd az asztalnál helyet foglal.

- ’Reggelt. – csinálom tovább.

Lefő a kávé, vágok paprikát, uborkát, meg retket, egy tálra teszem, majd a rántottával együtt az asztalra rakom. Öntök bögrébe kávét is, de teszek az asztalra narancslevet is. Aztán helyet foglalok. Egy kissé amerikai jellege van a reggelinek, ellenben ez fel sem tűnik. Toshi meglepődik, annak ellenére, hogy tartom a távolságot nem dobom ki a lakásomból, hanem csináltam neki reggelit is.

- Mikorra mész ma be? – kérdezi két falat között.

- Nemsokára.

- Este megint átjöhetek? – érdeklődve néz rám.

- Ha akarsz. – vonom meg a vállamat.

Arca megrándul, gondolom nem ezt a választ várta.

- Igen szeretnék. – mondja.

- Akkor gyere. – vonom meg a vállam.

- Mikor leszel itthon? – egy újabb.

- Most számon kérsz? Komolyan? – háborodom fel.

- Nem… én nem… - kezd azonnal mentegetőzni.

- Nem mi? – mordulok, nekem nagyon úgy hangzott.

- Sajnálom.

Bólintok egyet.

- Majd hívlak, ha végeztem. – zárom le ennyivel az egészet.

- Köszönöm.

Nem beszélünk többet. Befejezzük a reggelinket, megisszuk a kávét, aztán Toshi megy felöltözni. Én addig elkészülök, indulásra kész vagyok, és az ajtóban toporgok. Mindig ennyire lassan készül el? Mikor már bekiabálnék neki, hogy haladni akarok, megjelenik. Nagy nehezen elindulunk, lent különválunk, de kapok még tőle egy hatalmas ölelést. Bepróbálkozik egy csókkal, de eltolom és felülök, a motoromra aztán elhajtok. Furcsa ez még, eléggé zaklatottan érek be emiatt a kiadóhoz. Már mindenki ott van, csak rám vártak. Meg is kapom a fejmosást, de hamar leintem a kis énekest, nincs most kedvem a prédikálását hallgatni.

Szünetben odajön hozzám.

- Hé, minden rendben? Ki vagy virulva, de mintha egy kés lenne, a hátadban olyan grimaszokat vágsz. Minden oké? – kérdezi.

- Persze. Fogjuk rá. Eléggé össze vagyok zavarodva. – túrok hajamba.

- Azt veszem észre. Elmondod? – néz rám, szemüvege felett.

- Megoldom egyedül is, ha meg nem majd úgyis szólok. – megeresztek egy mosoly féle fintort.

- Igen sejtem. – sóhajt fel panaszosan.

- Most mi van? – háborodok fel.

- Semmi, csak hozod a szokásos formádat. De örülök, hogy kezdesz a régi önmagad lenni.

- Ezt most, hogy érted? – kérdőn felvonom szemöldökömet.

- Semmi, semmi. – vigyorogva hatalmasat csap a combomra majd kimenekül a próbateremből én meg utána.

- Ha egyszer a kezeim közé kerülsz, kitekerem a nyakadat! – kiabálom utána.

- Előbb utol kell érned ahhoz. – nevetve fut tovább.

Végig kergetem háromszor is az egész kiadón, majd mivel így nem jutok semmire egy üdítős automata mögött elbújok és várok. Nem is kell sokat, a kis chibi hamar erre tart én meg lazán kinyújtom a lábam, amin átzakózik és padlót fog. Értetlenül pislog, amikor pulcsijánál fogva emelem fel.

- Nos, te átok. Utolsó kívánság mielőtt kinyírlak? – mordulok.

- Neee… Még túl fiatal vagyok a halálhoz. – kapálózik.

Leader-sama is utánunk jön, hamar elkapja a kezemet.

- Jól van elég volt Akira. Ideje lehiggadnod, Rukit pedig bízd rám. – mondja ellenkezést nem tűrő hangon.

Nem szeretem, ha így beszél, de nem mondok semmit, csak leteszem az énekest. Ruki a dobos nyakába ugrik, akitől viszont egy hatalmas tockost kap.

- Hagyd már Reitát. Nem, hogy örülnél, neki, amiért újra a régi. – szidja meg.

- Jó, na… - morogva elvonul és meg megköszönöm Kainak.

- Ugyan haver. – vereget hátba. – Jó újra látni, hogy élsz.

Jól esnek szavai, de jobb, ha nem tudják mitől lett jó kedvem. Habár még korántsem tökéletes a boldogságom. Ruki pedig szó szerint felrobbanna, ha megtudná, kivel vagyok megint együtt. Ki fog csinálni. Eskü. Lehet, utána kellene néznem, hol vállalnak agyonvert zenészeket elhamvasztani. De mindegy is. Nem ez a lényeg most. Irány vissza dolgozni. Majd ráérek azután parázni ezen, ha majd kiderül megint együtt vagyunk. Addig, amíg nem robbant háborút az énekes, nekem teljesen mindegy miért szekál. Elverem, vagy beleépítem a falba és máris rendben lesz minden. Toshitól pedig kapom az sms-eket. Nem annyit, mint mikor meg akarta beszélni velem a dolgokat, most csak azért ír, hogy merre megy, kivel mit csinál. Elolvasom ugyan őket, vagy legalábbis a legtöbbet, de ezzel kicsit sem villanyoz fel. Jóvá sem tudja tenni, mindazt, amit nem olyan régen elkövetett. Talán gonosz vagyok, talán nem, de akkor sem érezném jónak, ha máris minden olyan lenne, mint régen.

Próba után felhívom, nagyon későn végeztünk, de mivel megígértem, nem akarom nagyon megszegni a szavam. Meglepő, de azonnal felveszi egyetlen egy csörrenés után.

- Végeztem mára. – mondom unott hangon.

- Én is mindjárt. Megvársz a kiadónál?

- Nem. –mondom, majd kinyomom.

Toshiya pov

Rei hideg és elutasító. Egy kicsit jobb fogadtatásra számítottam az este után, de tévedtem. Jogos, hogy Rei haragszik, viszont legalább megtűr maga mellett. Nem csapja az orromra az ajtót, viszont nem érhetek hozzá. Kapok vacsorát és alhatok a kanapén. Nagyon fáj, és rosszul esik, de mégis mit vártam? Én hülye azt hittem, hogy megérkezem, kapok egy csókot, és együtt töltjük az estét. Tényleg igaza volt Reinek, nagyon naiv vagyok. Vacsora után elmegyek fürdeni. Nem szöszmötölök sokat, fáradt vagyok. Elhelyezkedem a kanapén, és magamra húzom a pokrócot. Akaratlanul is felrémlenek előttem az itt töltött fülledt szeretkezések. Mikor először voltunk együtt, ezen a kanapén csináltuk, és még utána számtalan alkalommal is. Nagyon fájnak ezek az emlékek. Rei olyan közel van, mégse érhetem el. Örülök, hogy újra együtt vagyunk, már ha ezt annak lehet mondani, de mégse teljes a boldogságom. Azt reméltem, hogy majd kedvesebb lesz velem. Olyan, mintha nem is érdekelné, hogy itt vagyok-e vagy sem, csak megtűr. Azok után ami történt, nem csodálom. Annyira hiányzik, hogy nem érhetek hozzá, nem csókolhatom meg, nem érzem ölelő karjait magam körül. Szipogva az oldalamra fordulok és összegömbölyödöm. Hiába meleg a pokróc, és a hátamat melegíti a kanapé támlája, mégis fázom. Nagyon fázom.

- Sajnálom, annyira sajnálom – motyogom, és érzem, hogy elerednek a könnyeim.

Nem tudom mikor, de sikerül elaludnom. De nem tudok sokáig pihenni, mert meghallom, ahogy Rei elsiet mellettem. Mint akit megcsíptek, úgy ülök fel és nézek utána. A fürdőben ég a villany, és furcsa hangok szűrődnek ki onnan.

- Megint? – kérdezem.

Lelököm magamról a takarót és állnék fel, mikor hallom, hogy elzárja a vizet. Ha megtudja, hogy tudok a rosszullétéről, biztos nagyon mérges lesz, és kidob. Gyorsan visszafekszem, és magamra rántom a takarót, és úgy teszek, mintha aludnék. Alig fekszem vissza, meghallom halk lépteit és megérzem magamon a tekintetét. Remélem elhiszi, hogy alszom. A színjáték valósággá válik, mert valamikor arra ébredek, hogy a szemembe süt a nap. Nyúzottan felkelek és megmozgatom elgémberedett tagjaimat. Az első szeretkezésünk után is rossz volt innen felkelni. Pihenni és szeretkezni jó a kanapén, de nem aludni. Megágyazok magam után, és félve megyek ki a konyhába. Legnagyobb meglepetésemre kapok reggelit és kávét, viszont továbbra is fagyos hangulat uralkodik. Rei olyan, mint egy jéghegy, ami nagyon fáj. Próbálom megtudakolni, hogy mégis mikor végez a melóval, de azt hiszi, hogy számon kérem az idejét. Inkább csöndben maradok és fülem-farkam behúzom. Végül abban maradunk, hogy majd felhív. Evés után elmegyek összekészülni. Nagyon nehezen megy, meg húzom is az időt, mert addig is vele lehetek. De sajnos nem húzhatom el a végtelenségig az öltözködést. Végül elindulunk. A ház előtt még megölelem, és lopnék egy csókot, amit nem hagy. Nagyon fáj. Nagyon hiányzik ő maga. Fájó szívvel nézem végig, ahogy motorra ül és elhajt. Fogok egy taxit és elindulok a kiadóhoz. Lassan szereznem kéne egy kocsit, de nincs pénzem venni egyet, és az állandó taxit se engedhetem meg magamnak. Lehet, elkunyerálom a húgomét. Őt úgyis az a kis mitugrász furikázza. Szerencsére könnyen beérek, és nincs senki a teremben. Legalábbis per pillanat, mert itt van Kao cucca, de szerencsére ő maga nem. A szekrényhez megyek és kitárom. Még jó, hogy van itt pár váltás ruhánk. Évek óta hagyunk itt bent pár holmit, arra az esetre ha éjszakázni kéne vagy valami. Így nem feltűnő, hogy a tegnapi pólómban vagyok. Alig végzek az öltözködéssel, megjelenik Leader-sama.

- Szia, korán itt vagy – csodálkozik.

- Tudom, jó volt a forgalom – vonom meg a vállam – Mi a terv mára?

- A főnök akar beszélni velünk, de többet nem mondott.

- Laza nap?

- Könnyen lehet.

- Mondjuk nem értem miért rángatott be, mert máskor a koncert után pihenhetünk.

- Nem mondott túl sokat, csak hogy jöjjünk be.

- Fura – jegyzem meg.

Ritka, hogy Kaoru ennyi mindent nem tud. Általában az ő szava dönt, nem a főnöké. Na igen, akkor ki is a főnök? Természetesen a mi Leader-samánk.

- Minden rendben Toshi? – kérdi.

- Igen, csak fáradt vagyok, nem aludtam jól – füllentek.

Nem is igazán füllentés, mert igaz, csak nem mondok el mindent. Szerintem jobb ez így. Majd később ráérek elmondani. Amíg várunk cigizünk és beszélgetünk. Ritka az ilyen pillanat. Végül Shini is befut, de a másik kettő legalább egy fél órát késik. Néha borzalmasak.

- Ennyire nem tudnak mit kezdeni a reggeli merevedéssel? – morgok.

- Ezek szerint – von vállat Shinya.

- De legalább nem arra kell bejönnünk egy itt dugnak – kuncog Kao.

- Kímélj meg kérlek! – dramatizálok – Az én gyermeki lelkem azt nem tudná elviselni.

- Igen, az nem kicsiknek való látvány – borzolja össze a hajam Kaoru.

-  Az én ártatlan lelkem csak megrontanák – játszom a nagy halált.

Kaoruból kirobban a nevetés és két rét görnyedve kacag. Shinya se tudja elrejteni a mosolyát. Hosszas kacagásunknak az ajtó nyitódás vet vége. A két emlegetett jómadár az.

- Ti beszívtatok? Nekem nem hagytatok? – háborog Die.

- Ütős cucc lehetett, ha a hajcsárt is ennyire kiütötte – jegyzi meg Kyo.

- Épp arról beszéltünk, hogy Totchinak milyen érzékeny és ártatlan lelke van – higgad le dobosom.

- Totchi és az ártatlan lélek? – gúnyolódik a vöröske.

- Képzeld el! – mondom.

- Te Kyo, biztos jó helyen vagyunk? – bizonytalanul néz a chibire.

- Kétlem, menjünk haza – és már fordulna is kifelé.

- Nem haza, hanem a főnök irodájába mentek – komolyodik meg Leader-sama.

- Minek? – morran Kyo.

Tehát nincs túl jó kedvében.

- Megbeszélés – von vállat Kao.

Gyorsan felhívja a főnököt és mehetünk is. A nagy tárgyalóban ülünk le, ahol nem csak a mi főnökünk, hanem még más nagyobb fejesek is jelen vannak. Ajjaj, itt tuti baj lesz.

- Jó napot, foglaljanak helyet – mosolyog az igazgató.

Leülünk és várjuk, hogy kinyögjék, mit akarnak. Az igazgató belekezd a mondókájába, hogy milyen sikereket értünk le az utóbbi időben, valamint a lemez eladások statisztikájával is előáll. Nem utolsó sorban megemlíti a régi versenyt is, ahol Reitával indultunk, mert a vezetőség szerint, jótett a banda hírnevének, bár az nem, hogy visszaléptem.

- Már elnézést! – szól közbe Kaoru – Toshiya válla megsérül, azért lépett vissza.

- Igen, bocsánat – hebegi a főnök.

Utoljára tér ki arra, hogy mekkorát nőtt a nézettségünk, mikor bejelentettük, hogy Heath fog koncertezni velünk. Szinte megőrültek a rajongók, és rekordot döntött a jegyeladás. Az elővételi jegyekkel együtt durván két nap alatt elkelt az összes jegy. Ez nem semmi, főleg, hogy a Tokyo Domeról beszélünk. Órákig be nem áll a szája. Oké, a banda ügyeiről van szó, de unalmas a sok száraz statisztika. Ezzel nem a menedzserünknek kell foglalkoznia? Mielőtt még elaludnánk, kinyögi a menedzser, hogy kéne lassan klipet forgatni.

- Mégis mikor? Most vagyunk túl egy hatalmas koncerten – kotyog közbe Die.

- Nem azt mondtam, hogy most azonnal menjetek, hanem hogy lassan. Biztos van egy kész számotok, amihez tudnátok forgatni egy videót – próbál Kao lelkére beszélni.

- Ezt még megbeszéljük – tér ki Leader-sama.

- Helyes, akkor most menjetek – eresztenek el minket.

- Menjünk enni, éhes vagyok – nyújtózik Kyo.

- Fiúk, még valami! – kap el a menedzser – Ne ebédeljetek sokat. Estére foglaltam helyet egy étteremben az egész csapatnak.

- Miért? – csodálkozom.

- Megünnepelni ezeket a sikereket – vigyorog – Hatra gyertek az épület elé.

És már el is siet. Oké, tehát vacsorázni fogunk. Jobb híján elmegyünk egy közeli kifőzdébe enni valamit. Nagyon hideg van, a hó is rákezdett. Valami könnyűt eszünk, és az előbbi megbeszélést tárgyaljuk ki. Küldök Reinek egy SMS-t, hogy a bandával jöttünk enni, és még hivatalosak vagyunk egy vacsorára is.

- Mi lenne, ha kaja után a forgatást megbeszélnénk? – kérdi Die.

- Jó ötlet – ért egyet Kao.

Fizetünk és visszamegyünk. Nincs túl sok kedvem most elutazni egy forgatás miatt. Végre Reitával lehetnék, erre el kell mennem. Majd szólnom kell neki, de nem hiszem, hogy különösebben érdekelné. Visszaérve a próbaterembe leülünk a kanapéra meg a fotelba és munkához látunk. Sok cigi fogy, a kávéról nem is beszélve. Elég sok szövegünk van, néhányhoz még zene is van. Órákig vitatjuk, hogy mi legyen, de nem igazán jutunk dűlőre.

- Mi lenne ha aludnánk rá egyet? – kérdezem.

- Jó ötlet. Három szám van, ami jó lenne, majd holnap vagy holnap után eldöntjük. Úgyse azonnal kell választ adni, ugye? – kérdi Die és Kaora pillant.

- Nem, szerencsére nem – piszkálja aprós kis szakállát Kaokao.

- Akkor mára ennyi. Menjünk enni – ugrik fel Kyo.

- Már ennyi az idő? – csodálkozik Shinya.

- Ezek szerint – vonok vállat.

Éhes vagyok, de semmi kedvem ehhez, inkább mennék Reitához. Hiába olyan hideg és elutasító, mégis örülök, hogy vele lehetek. Összeszedjük magunkat és lemegyünk. Az egész STAFF csapat ott van. A főnök mosolyogva integet és elindulunk. Egy viszonylag közeli hagyományos étterembe megyünk.  Az étterem hátsó részében lévő nagy szobát foglalták le nekünk, amit egy tolóajtóval választottak el a többi helyiségtől. Az árakat nem kell néznünk, úgyhogy mindenki azt eszik és iszik amit akar. Kissé szétszóródunk, és beszélgetünk. Én Norával meg egy fiatal segítőnkkel beszélgetek. Az étel nagyszerű és finom, az italok is jók. Gyorsan fogy az ital és az étel. Nem iszom sokat, nem akarok berúgni. Arra ott a kocsma. Most csak jól akarom érezni magam. Nem érzem az idő múlását, csak az tűnik fel, hogy egyre kevesebben vagyunk. Te jó ég! Már tíz is elmúlt. Mázli, hogy holnap nem kell bejönni. Gyorsan elköszönök és elindulok. Felhívom Reit, hogy most végeztem és megkérdezem, hogy megvár-e a kiadónál. Közli, hogy nem, és rám csapja a telefont. Nagyon fáj és elharapok egy káromkodást. Jobb híján fogok egy taxit és elmegyek a lakására. Remélem nem rak ki. Mikor megérkezünk, kifizetem az utat, de mielőtt bemennék a házba, hirtelen ötlettől vezérelve elsietek egy közeli éjjel-nappali boltba. Célirányosan sietek a sorok között, amíg meg nem találom a borokat. Szerencsére van olyan, amit szeret. Gyorsan fizetek és már mehetek is. Remélem örül majd neki, és nem vágja a fejemhez.