34. fejezet

Reita pov

Haját simogatom, még el nem alszom. Borzalmasan jó volt ez a játék, tényleg gyakrabban kéne ezt csinálnunk, főleg, ha szoknya van rajta. A Toshi és a szoknya combo iszonyatosan beindít. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy szoknyás férfira fogok gerjedni, de mégis csak így jött össze.

Az óta az este óta gyakrabban felhúzom, felizgatom, aztán ott hagyom. Ilyenkor pedig mindig büntetéssel jutalmaz, de rá jött már, direkt csinálnom, valamikor csak azért sem hajlandó felvenni semmit sem miattam. Végül Toto-chan válla is meggyógyult, a kérésemre azonban nem erőltette meg magát még legalább egy hétig, hogy még véletlenül se legyen baj. Készséges volt rettenetesen, mert semmi kedve nem volt visszamenni a dokihoz, tudta, ha rajtam múlik, megint nem ússza meg. Azért én is vigyázok magamra, már csak az hiányozna nekem, hogy kedvesem – persze jogosan – a képembe mondja, ne kérjem olyanra, amit magam nem tudok megtartani.

Az idő pedig hihetetlen gyorsasággal halad. Csak telnek a hetek, hónapok és mire észbe kapunk máris elrepült egy év. Nem mondom, voltak veszekedéseink, valamelyik igencsak durvára sikeredett, főleg mikor Kyonak meg Kaonak csináltak születésnapi bulit. Nem az volt a baj, hogy részeg, hanem az, amit csinált. Mint egy csecsemő, de komolyan. Utána két hétig biztos nem beszéltünk, nem voltam hajlandó a közelébe menni, külön lakásban, külön ágyban aludtunk. Persze ez megint rettenetesen megviselt mind a kettőnket, de végül sikerült helyre tenni a dolgokat. A féltékenységem Toshiya iránt még inkább kiélesedett, már azért is képes vagyok morogni, ha Toshiért megyek, és a közelében van a gitáros. Jó, jó tudom nem fair, amiért ennyire patáriát csapok minden egyes alkalommal. Magamat is meglepem rendesen, de biztos vagyok, benne ez már nem a bizalomról szól. Sokkal inkább arról, hogy rettenetesen szerelmes vagyok belé.

- Reita állítsd már le magadat. – kiabál velem, amikor megint az idegein táncolok.

- Most megint miért? Semmit sem csináltam. – morgok immár én is.

- Nem, persze, csak kikészítesz a féltékenységeddel. – vág hozzám egy párnát.

- Akkor nem kell, hogy szeress. Dobj ki és probléma megoldva. – fordulok el tőle.

- Hát neked elmentek otthonról… - fogja meg a fejét.

- Teljesen jól vagyok agyilag is köszönöm szépen. – még inkább duzzogok.

- Most komolyan ennyire nem bízol bennem? – csapkodja meg a hátamat.

- Egy szóval sem mondtam, hogy nem bíznék benned.

- A féltékenység tudtommal bizalomhiányból születik.

- Nem csak abból. Tudod, túlságosan szeretlek. – vágom a fejéhez a párnát.

- Az sosem baj. – ölel magához hátulról.

- Direkt csapsz balhét ilyenkor, mi? – jövök rá furfangjára.

- Átlátsz rajtam. – nevetve megkerül, aztán folytatjuk, ahol mindig abbahagyjuk.

Ilyen, meg ehhez hasonló beszélgetések zajlanak le közöttünk. Nem mondom, hogy sokszor jól esik, de ha minden rendben lenne közöttünk mindig, akkor hamar elunnánk magunkat egymás mellett. Nem az a nyugis típus egyikőnk sem, így kell a változatosság, még ha ezek sokszor veszekedés formájában is jönnek.

A bandával furcsán vagyunk, felőlem mindenki tudja, felőle viszont hárman. Nem értem miért nem mondják el szerencsétlen embernek, de ő tudja, ebbe nem szólok bele. Ruki pedig koncertet koncertre halmoz. Kezd eléggé leterhelni minket, főleg mert kitalálták a mendzserrel, hogy valamiféle filmet is akarnak forgatni velük. Mi a jó életnek? Van bőven elég gondunk e nélkül is. Tokyon belül járkálunk, Heresys bulikat adunk, egyikünknek sem füllik a foga az utazáshoz jelen pillanatban, de tisztában vagyunk vele, hogy nemsokára muszáj lesz turnéra mennünk vagy a rajongók nagyon elégedetlenek lesznek. Beszéltem erről Toshival, igaz még csak ötlet, de nagyon nem tetszik neki. Amikor turnéja volt nehezen bírtuk ki, érdekes mi lesz, ha én megyek el persze ez még nem biztos. Talán felpakolom majd őt is, viszem magammal a bőröndömben. Erre akkorát nevetett, hogy még bele is ment a játékba. Sokszor a poén kedvéért, amikor elmentünk vásárolni megnéztük a bőröndöket is, de egyik sem tűnt elég kényelmesnek neki.

Ha tehetjük, átmegyünk kedvesem szüleihez pár nap erejéig, lássák, minden rendben van, és ne érezzék magukat elhanyagolva, csak mert a fiúknak párja van. Az én szüleim… nos, hát velük megszakadt a kapcsolatom, nem igazán akarják, még mindig elfogadni egy férfival osztom meg mind az életemet, mind az ágyamat. Azt lenyelték, hogy nem normális kapcsolatom van, de ettől függetlenül nem akarnak látni, sem a páromat. Fáj, viszont elfogadtam, emiatt nem fogok szakítani Toshival, nekem annál sokkal fontosabb. Végre boldog vagyok, azzal, akit én választottam. Nem kell, attól tartanom a pénzem miatt van velem, viszonozza azt, ami bennem fellobbant iránta.  Hiszi más vagy sem, de én megtaláltam az igaz szerelmemet. Senkiért nem dobogott még így a szívem és biztos vagyok benne senki másért nem is fog már. Az egyetlen dolog, amit bírok abban, hogy ember vagyok az az ösztön. Ami sokszor cserbenhagyja vagy kijátssza az embert, de ha az igazi megtalálása van terítéken nálam totálisan bevált. Szentimentális bolond vagyok? Lehetséges, ellenben kicsit sem bánom. Toshiyát mosolyogni látni mindennél többet ér nekem. Valamelyik nap még telefon betyárkodtunk is. Szegény Kai-chant találtuk be az egyik hívásnál. Totál kiakadt az elején, de aztán velünk együtt röhögött. Még át is jött, egészen estig itt volt és folytattuk a random hívogatásokat. Az ilyen esték kellettek két nagyobb meló között.

Két hete feljött a téma, hogy utazhatnánk valamerre. Toshi is nemsokára szabadságra megy és nemsokára én is kapok pihenőt. Ha minden klappolni fog, akkor lesz egy hónapunk, amit nyaralással akarunk tölteni. Ugyan voltunk párszor már erre-arra, de azok nem nevezhetők igazi pihenésnek.

- Eldöntötted merre menjünk? – kérdezi Toto-chan reggeli közben.

- Nem igazán. Mindenképpen külföldre akarok utazni, de nem tudom merre. – vakarom meg a tarkómat.

- Akkor mit szólnál, ha mondjuk, Ausztráliába mennénk?

- Nem rossz ötlet. – iszom meg a kávémat.

- Ugye? De csak mert az én ötletem. – húzza fel az orrát.

- Csakis. Mi másért lenne jó ötlet? – mosolyogva forgatom meg a szemeimet.

- Ne legyél gonosz. – csap a combomra.

- Hogy én? Kikérem magamnak… - visszakapja kamatostul a csapkodást.

- Igen te. – nyújtja ki a nyelvét, mire odahajolok hozzá, bekapom és csókolni kezdem.

Egészen addig faljuk egymás ajkait, amíg csak levegőnk van, utána már kénytelenek vagyunk elszakadni egymástól.

- Intézed a repülő jegyet? – simít arcomra.

- De akkor a szállás a te feladatod. – homlokom övének döntöm.

- Én is így gondoltam.

Kap még egy puszit aztán megy is a gépéhez keresgélni. Előveszem a telefonom miután elpakoltam az asztalról és felhívom a pöttöm kis énekesem.

- Jó reggelt. – szól a telefonba.

- Neked is. Bocs a korai zavarásért. Ráérsz kicsit?

- Nem igazán, de van pár szabad percem, mondd gyorsan. – adja a nagylelkűt.

- A szabadságról lenne szó.

- Igen, mondd, mi van vele. – hallom pakolászik nagyban.

- Mikortól is van? Mert akkor úgy szervezném a nyaralást. – nézem a falon lógó naptárat.

- Ha jól számoltam, márpedig jól számoltam, akkor mához két hétre van az utolsó próba, aztán egy másfél hónapig semmi.

- Várj, nem egy hónapról volt szó? – döbbenek meg.

- A füleden ülsz te hülye papagáj? – mordul.

- Akkor is ennyire emlékszem.

- Ne kapd fel a vizet. – kuncog.

- Úgy hallani, mintha mérges lennék? – sóhajtok fel.

- Jó, na. – pufog egy kicsit.

- Csak ennyit akartam, nem zavarok tovább még nekem is dolgom van.

- Rei, még valami! – még épp időben, mert már tenném le.

- Mondd.

- Ma nincs próba. Koron-chan nincsen jól, orvoshoz kell vinnem.

- Kell fuvar? – kérdezem gondolkodás nélkül.

- Nem, kösz, megoldom. De tudnál szólni a többieknek?

- Persze. – ez belefér.

- Kösz, nagy segítség vagy. – mondja, aztán kinyomja.

- Minden rendben? – kiált be a basszeros.

- Persze, mindjárt megyek és intézem a jegyet. – szólok vissza.

Körbetelefonálok, a srácok hálásak, amiért nincs ma próba így van idejük egy kicsit szusszanni, bár annak nem örülnek, hogy kora reggel zavarom őket. Hamar végzek, aztán megyek is be szerelmemhez.

- Mi történt? – néz fel a gépe mögül.

- Koron-chan beteg, nincs ma próba Ruki állatorvosnál fog csücsülni egész nap, ahogy ismerem. – huppanok le mellé.

- Akkor az enyém vagy ma? – csillannak fel a szemei.

- Elmegyünk akkor valamerre? – mondom miután bólintottam.

- Rég voltunk moziban nem gondolod? – veti fel az ötletet.

- Ez határozottan jó ötlet. Találtál szállást?

- De még milyet. – mosolyogva mutatja.

- Mennyi? – sóhajtok fel látva a képeket.

- Elfogadható ár, hidd el nekem.

- Bízom, benned csak a gatyánk ne menjen rá.

- Nem fog, ne parázz.

- Jó, tudom, ne reagáljam túl. – sóhajtok fel. – Mikor induljunk?

- Mikor lesz neked szabadságod?

- Két hét múlva.

- Meddig?

- Másfél hónap.

- Király. – terül el hatalmas vigyor az arcán.

- Ismerem ezt a vigyort, mit tervezel?

- Majd meglátod, ha eljön az ideje. – kuncog.

- Na, add azt a gépet, hogy legyen jegyünk. – veszem el tőle.

Nyitok egy új oldalt, nem érdekel, mit csinál, a saját gépén nem kutakodom. Pár kattintás, pötyögés és jön is az sms, hogy megvan a jegyünk.

- Hova foglaltad?

- Első osztályon, két hét múlva Ausztráliába. – meg is mutatom neki.

- Szuper akkor már csak az indulást kell majd elintéznünk.

- Az már menni fog. Bevásároljunk most vagy majd inkább előtte?

- Kezdjünk neki most. – gondolkodik el. – Minél több minden lesz meg addigra, annál nyugodtabbak leszünk majd.

- Jogos, de előtte menjünk el moziba. Van amúgy is egy jó kis film, amit meg akarok nézni.

- Ahhoz előbb fel kéne öltöznünk, boxerben nem fognak beengedni minket.

- Esélyes. – nevetem el magamat.

- Fürödjünk meg. – húz fel a kanapéról.

- Akkor tudod, hogy más is lesz. – figyelmeztetem.

- Nem bánom, arra is hajtok. – nyalja meg ajkait.

- Gyere te kanos macska. Kapsz belőlem egy keveset.

- Csak egy keveset? – dramatizál, úgy tesz, mint aki fel van háborodva.

- Meglátom, majd mit tehetek az ügy érdekében.

- Borzalmas vagy, de így szeretlek te hülye papagáj. – megragadja a kezem és a fürdőbe rángat.

Ott aztán elszabadulnak az érzelmek. Nem fogjuk vissza magunkat. Élvezettel szabadítom meg attól az egy ruhadarabtól is, letérdelek elé, elkapom combját és ajkaimmal kezdem kényeztetni. Kínzóan lassan mozgatom a fejemet, hiába túr a hajamba, hogy gyorsabb mozgásra ösztönözzön, nem engedek neki. Fogaimmal is gyengéden végig karistolom merevedését, nyelvemmel körbe járom többször is. Sóhajtozik, kéjesen nyögdécsel, nevemet kiáltozza, aztán egész testében remegni kezd, amikor eléri az orgazmus. Kicsit szusszanunk, aztán folytatjuk tovább. Több menetet lenyomunk, mire lenyugszunk annyira, hogy tudjunk a városban császkálni anélkül, hogy az első sikátorban egymásnak esnénk. Sosem volt erre még példa, de nem most akarjuk elkezdeni.

Lemossuk magunkról az izzadságot is, megszárítkozunk, aztán jöhet a ruha. Amikor ez is megvan, telefon, pénztárca, kulcsok és mehetünk is. Július van, meleg, de nem elviselhetetlen. Mindenhol vannak most emberek odakint. Régebben zavart volna, mára már nem.

- Hova menjünk először? – kérdezem.

- A moziba… Azt mondtad kedvesem.

- Igen tudom, csak, ha te mást szeretnél, mond nyugodtan.

- Jó ez így. Filmezünk, utána vásárolunk, este meg együtt pihenünk.

- Tökéletes program. – mondom.

A mozi felé vesszük az irányt, kifizetem a jegyeket, kedvesem addig gondoskodik a kajáról, aztán megyünk is. Valami akciófilm az, amit néztünk, nem figyeltem pedig én választottam, ugyanis egész végig egymást ugrattuk csendben. A film után pedig megejtettük a vásárlást is, temérdek szatyorral tértünk a végén haza, de jobb korábban beszerezni azt, ami nem romlik.

- Ah, csak az ágyamat akarom, de úgy, hogy benne fekszel. – nyafog a kanapén fekve.

- Akkor gyere. – mosolyogva tűnök el a hálóban, ledobálom a ruháimat, a boxer azért marad és befekszem az ágyba.

- Többször lehetnél ennyire szófogadó. – jegyzi meg kuncogva.

- Ne szokj hozzá. – nevetek és magamhoz húzom.

- Szeretlek. – suttogja, majd elalszik.

- Én is téged. – derekát ölelem aztán követem kedvesemet az álmok földjére.

Toshiya pov

Szinte észre se veszem, de elrepült egy év, és már a második nyarunkat töltjük együtt. Mint miden kapcsolatban, nálunk is vannak hullámvölgyek, de ezeket sikerül leküzdeni. Persze vannak nagy veszekedések, amiket két hetes mosolyszünet követ, de mindig kibékülünk, és helyre hozzuk a hibáinkat. Nem könnyű, de sokat dolgozunk azon, hogy működjön a kapcsolatunk. Néha csak a poén és a játék kedvéért cukkolom Reit, de sajnos hamar kiismer, és csak gonoszkodásból, nem megy bele a játékba. Ilyenkor persze duzzogok, de nem sokáig, hamar kiengesztel. Még sose voltam ilyen boldog senki oldalán. Ez a fiúknak is feltűnik, de amíg nem megy a munka rovására, nem szólnak bele a dolgaimba. Viszonylag rendszeresen járunk a szüleimhez, hogy lássanak minket. Reit teljesen elfogadták, a nagyobb családi eseményekre is kötelező eljönnie. Ennek piszkosul örülök. Annak viszont kevésbé, hogy kedvesemnek teljesen megszakadt a kapcsolata a családjával. Oké, hogy elfogták, hogy a fiúk egy férfit szeret, de azért rossz érzés, hogy miattam veszett össze velük. Mikor ezt elmondtam neki, lehülyézett, hogy ilyenre ne is gondolja. Neki fontosabb az hogy boldog legyen, mint hogy a szülei elfogadják-e a választottját vagy sem.

Izgatottan készülök a nyaralásra. Egy hotelben tudtam szállást foglalni. Jó helyen is van, szép parkok vannak a közelében, a tenger sincs messze, de ami a legjobb, csöndes. Nem a főúton van, hanem kicsit távolabb, de nem sokkal. A part nagyjából tíz perc séta, ami bőven jó. A tenger is jó meleg lesz. Csak fél panziót kértem, így csak ebédet kell vennünk, és nem kell annyira beosztani az időnket. A szoba is király, van saját fürdőszoba, egy hálóval egybekötött nappali és egy szép nagy erkély. jól felszerelt a szoba, van TV, hűtő, internet lehetőség és hasonlók. Még épp időben foglaltam, mert most akciós, és fél áron sikerült a foglalás. A hotelnek van saját parkja és wellness részlege is van. Már alig várom. Egy hónap szerelmemmel, messze a munkától, Japántól, mindentől. Csak ő meg én.

Az elkövetkező két hét munkával és készülődéssel telik. Mondjuk nem sok értelme van az próbateremben zenélni, mert a csapatunk fele szabin van, nekünk sincs sok kedvünk, így leginkább rögtönzünk, vagy lazán zenélgetünk. Tűkön ülve várom, hogy végre indulhassunk. Közöltem a fiúkkal, hogy ha elutazom, akkor felejtsenek el, mert egyiküknek se fogom felvenni a telefont. Noránál sikerült kibuliznom, hogy ha nagyon nem boldogulok, akkor felhívjam és tolmácsoljon nekem. Otthon persze sikerül mindent időben beszerezni, bár azt már nehezebb kitalálni, hogy mit vigyünk. Egy hónapra megyünk, de nem vihetjük a ruhatárunkat. Majd max. mosunk magunkra. Amilyen meleg van, tuti pár óra alatt minden megszárad majd.

Végül eljön a nagy nap, illetve hajnal, mikor elindulunk. Nem örült a taxis, hogy hajnalban kértünk fuvart, de ez van. Mind a ketten hulla kómásak vagyunk, de nem tudunk aludni. Túl izgatottak vagyunk.

- Mennyi az út? – kérdi kedvesem.

- Majdnem 7000 km, és ha minden igaz, akkor hét óra mire odaérünk.

- Az sok.

- Igen, de ott alhatunk.

- Jogos, este amúgy se látszik semmi – von vállat.

- Max. a felhőket tudnád nézni – nevetek.

Fintort vág, és nem beszélünk többet. A reptéren még várni kell, hogy feladhassuk a csomagokat. Amíg várunk megkávézunk, és eszünk pár falatot. Nem kell sok, hogy Rei fejét a vállamra hajtva elaludjon. Mosolyogva megsimogatom az arcát. Nagyon aranyos ilyenkor. Egy óra várakozás után adhatjuk fel a táskákat, és világítanak át minket. Nincs semmi probléma, szóval hamar végzünk. Egy újabb óra várakozás jön.

- Utálom ezt a részét az utazásoknak – morog.

- Tudom, de nézd azt, hogy nemsokára indulunk – mosolygok rá és megszorítom a kezét.

Rám mosolyog és elkezdjük tervezgetni, hogy mit csináljunk majd. Elvégre, egy hónapig nem ülhetünk a hotelszobában.

- Szívem, nekem mindegy, de legalább egyszer koalát akarok, abból nem engedek. Addig nem megyünk haza, amíg nem simogatok egyet – jelenti ki.

Kijelentésén jót kacagok, kis híján le is esek a székről.

- Azt hiszem megoldható – nyugszom meg.

- Te mit szeretnél?

- Rajtad kívül? Semmit – simogatom meg az arcát.

Végre ő is mosolyog. Hihetetlen ilyen önfeledten kacarászni. Arról nem is beszélve, hogy most tényleg elmegyünk nyaralni, nem csak egy-két napra valahova a közelbe.

Hosszas várakozás után megjön a gépünk, és végre beszállhatunk. Még sose utaztam első osztályon, kíváncsi vagyok milyen. Elfoglaljuk a helyünket és kibámulok az ablakon. Egy stewardess üdvözöl minket, és mondja el a biztonsági szabályokat. Nem nagyon figyelek rá, mert Rie nagyon nézni a lányt.

- Tetszik? – kérdezem rosszallóan.

- A csaj, dehogy! Inkább a ruhája. El tudnálak képzelni benne – kéjesen rám mosolyog.

- Sajnálom kedves, de ilyen ruhám nincs.

- Igazán kár – sóhajt színpadiasan.

- Ha jó fiú leszel, lehet szerzek egyet – simítok végig a combján.

- Vigyázz Toto-chan.

Elmosolyodom, kibámulok az ablakon. Nem sok minden látszik, csak most kezd feljönni a nap. Váratlanul ér, mikor a hatalmas gép megindul. Még szerencse, hogy korábban bekötöttem az övem. A székbe préselődök a nyomás miatt, egészen addig, míg a magasban ki nem egyenesedik a gép.

- Végre – vigyorog papagájom.

- Még nem értünk oda – figyelmeztetem.

- Nem baj, de legalább már úton vagyunk.

Mosolyogva megcsóválom a fejem. Nem kell sok, hogy Rei a fejét a vállamra hajtva elaludjon. Én is elbóbiskolok egy idő után.

Reggel arra kelek, hogy a szemembe süt a nap. Elmosolyodom, mikor meglátom, hogy milyen aranyosan alszik kedvesem, aztán inkább a fölöttünk lévő kék égnek, és az alattunk elterülő habos felhőknek szentelem a figyelmem. Mikor az egyik stewardess elindul, hogy reggelit kínáljon, felébresztem Reit.

- Ébredj, hoznak reggelit – suttogom.

- Hm? – pislog vaksin.

- Édes vagy ilyenkor – mosolygok.

- Nem is – nyafog.

- Térj észhez, itt a kávé.

Szinte végszóra megjelenik a lány.

- Jó reggelt, mit adhatok? – kérdi.

- Kávét kérek és egy croissant – mutat a kis gurulós kocsira kedvesem.

- És önnek? – fordul hozzám a lány, közben adja amit Rei kért.

- Csak kávét.

Megkapom és megy tovább. Hiába nézett ki jól a választék, ébredés után kell idő, míg enni tudok. Még bőven van idő a leszállásig, így egy ismeretterjesztő filmet kezdenek vetíteni Ausztráliáról. Bemutatják a nevezetességeket, kikapcsolódási lehetőségeket, kicsit mesélnek az országról.

Végre valahára megérkezünk a reptérre. Kicsit várunk, hogy a tömeg leszálljon, és ne keveredjünk el egymástól. Nagy nehezen a csomagokat is összeszedjük, és mehetünk tovább egy újabb átvizsgálásra. Nem lehet baj, utána néztünk, mit lehet behozni, és mit nem. A vízum is rendben, szóval hamar végzünk és mehetünk.

- És most merre kedvesem? – kérdi Rei és a vállára, kapja a táskáját.

- Fogunk egy taxit – jelentem ki.

Hamar találunk egyet. Bepakolunk, megmondom a címet és megyünk. Persze jó turista módjára, már most kezdek fényképezni. Rei csak mosolyog rajtam. Hosszas kocsikázás után megérkezünk a hotelhez.

- Szép! – füttyent elismerően Rei.

- Na, jót találtam vagy jót találtam? – húzom ki magam büszkén.

- Jót találtál – mosolyog.

A recepción elintézzük a bejelentkezést. Szerencsére elég a telefonomban a szótár, és nem kell Norát nyaggatnom. Az egyik recepciós lány meglepődik, hogy két férfi egy szobát vett ki, de nem izgat különösebben. Nem fogom letagadni, hogy kivel vagyok. Hozom a kulcsot, cserébe Rei az egyik táskámat.

- Hányadik? – kérdi.

- Harmadik – mondom.

Morog egy sort, csak mosolygok rajta. Felérve hamar megtaláljuk a szobánkat. Első dolga ledobálni a táskákat és elterülni az ágyon.

- Végre egyenes a hátam – nyögi.

- Csak nem fáradtál le? – ülök az ölébe.

- Mit szeretnél, te kanos macska? – kérdi, és végig simít a combomon.

- Nem is tudom – simogatom a mellkasát.

- Nekem volna pár ötletem – felül és megcsókol.

- Nekem is – kicsit eltolom magamtól – Nézzük itt körbe – felugrom és elsietek, nehogy lekapjon.

- Hé! – kiált utánam.

Míg elpiszmog az ajtó bezárásával a lépcsőig szaladok.

- Gyere vissza te átok! – morog.

- Várhatod – kacagok.

A földszinten ér utol. Kifulladva ölelem magamhoz.

- Ezért még kapsz, remélem tudod – fújja ki magát.

- Már alig várom – mosolygok.

- Kanos macska – markolja meg a fenekem.

Kacagva indulunk tovább. Körbe sétáljuk a hotel parkját, aztán a környéket is. Van a közelben egy pub, rengeteg üzlet, fagyizó, ahova be is megyünk. Egészen estig mászkálunk, és persze fotózunk. Visszamegyünk a hotelbe, és még vacsora előtt kipakoljuk a cuccainkat.

- Mit csináljunk holnap? - kérdezem.

- Strand? Reggeli után lemegyünk, kibérelünk két napozóágyat, egy ernyőt és estig kint lehetünk – veti fel.

- Benne vagyok – vigyorgok.

- Oké, ha gondolod, vihetünk valami labdát.

- Már a gondolataimban is olvasol?

- Nem, mert nem sorolom fel azt a sok perverzséget, amin állandóan agyalsz.

- Én? Ugyan már? - játszom.

- Talán én vagyok perverz? - vonja fel szemöldökét.

- Természetesen igen.

- Na persze! - horkan – Te vagy a kanos macska, aki nem bír a farkával.

- Csak élvezem az élet örömeit.

- Kéjenc.

Mosolyogva megcsóválom a fejem, kézen fogom kedvesem és lemegyünk vacsorázni. Szép az étterem, sokan is vannak. Várni kell, míg a pincérnő meghozza a vacsorát. Még annyit elmond, hogy minden reggel kell választani másnapra ennivalót. Oké, akkor holnap még zsábamacska mit eszünk, de nem baj. Csak nem lesz olyan szörnyű. Vacsora után felmegyünk a szobába. Fáradt vagyok, kikészített az utazás, a korán kelés. Nem tudtam jól aludni a gépen. Rei is fáradt, így inkább csak megfürdetjük egymást, és megyünk aludni.

- Messze vannak az ágyak – nyafogok.

Az a hatalmas távolság nagyjából egy méter, de az igen is sok, főleg ha szerelmemről van szó.

- Reggel összetoljuk – ölel magához Rei.

- De nem akarok egyedül aludni – nyűgösködök.

- Akkor gyere – húz a saját ágyába.

Oldalamra fordulok, ő a nagy kifli, így kissé szűkösen, de elférünk. Átöleli a derekam és már alszunk is.