32. fejezet
Toshiya pov
Az egy hét pihenés szinte tökéletes volt, az egyetlen kellemetlenség,
hogy fáj a fenekem, és csak kacsa módjára tudok menni. Nem igazán érdekel, mert
boldog vagyok. A pihenő után sajnos Reinek dolgoznia kell, aminek nem igazán
örülök, de ez van. Nem áll meg az élet, csak mert én szabin vagyok. Jó lenne
majd összebújva nézni valami filmet, vagy csak együtt lenni. Unalmasan telik a
nap, megy a TV, hogy legyen valami alapzaj, rajzolgatok, netezek, de semmi
különös. Olvasni sincs igazán kedvem. Alig várom, hogy végre hazajöjjön, de nem
teszi. A főnök küldött egy mailt, arról, hogy beszélt Yoshikivel, és nem
szándékozik lépéseket tenni a felvétellel kapcsolatban, tekintve, hogy én nem
vagyok rajta. Legalább ez egy kis megkönnyebbülés. Kao nem fog idő előtt infarktust
kapni, ami nem utolsó dolog. Hiába várom késő estig, Rei nem jön. Szomorúan
megyek vacsorázni, fürdeni, majd miután lekezeltem a vállam aludni. Nehezen
alszom el, annyira hiányzik.
A reggel egész jól indul, szokás szerinti hülyéskedéssel. El se tudom
mondani mennyire hiányzott ez már. Oké, a srácokkal is tudok, de az más.
Jókedvűen főzőcskézünk, pont, mint a régi házasok. Jaj, miket gondolok? Na,
mindegy, lényeg, hogy összeszokott páros vagyunk. Alig érünk a reggeli végére, mikor hív a
főnök. Mi a francot akar ez?
- Igen? – veszem fel.
- Szia, kicsit változott a terv, maradj otthon pihenni, a többit a fiúk
elintézik. Nem kell fotózásra jönnöd, de van egy-két interjú, ahova nem tudok
mást berakni helyetted. Az megoldható? – kérdi.
- Persze, rendben – bólintok értetlenül.
- Oké, most mennem kell – és kinyom.
- Mi van? – nyögöm.
- Baj van? – kérdezi kedvesem.
- Nem, a főnök minden programom lemondta – nyögöm.
- Az király – vigyorog önelégülten.
Válaszolnék, de újra megszólal a telefonom.
- Előbb a főnök, most meg Kyo, mi jöhet még? – sóhajtok.
Alig veszem fel, Rei kioldalazik a konyhából.
- Remélem örülsz – kezdi a pöttöm.
- Minek is? Még reggel van, fogalmam sincs miről beszélsz – mondom.
- A plusz pihenőről, amit intéztem neked.
- Mi? Miért? MI van? – hápogok.
- Reita tegnap este berombolt hozzánk és mesélt a doki utasításáról,
meg hogy a főnök, nem hagy pihenni. Beszéltem Kaoruval, aki a plafonon volt. De
nem ez a lényeg, hanem az, hogy ha egy hónapon belül meglátlak itt bent,
szétrúgom a segged, világos? – és kinyom.
Kell pár másodperc, mire felfogom mi van. Oké, Kyo intézett nekem
pihenőt, a főnök hülye, de ezt eddig is tudtam, de… Rei bement a fiúkhoz… Rie…
bement…
- REITA TE ÁTOK JÖSSZ VISSZA!!!! – kiáltok utána.
A nappaliban érem utol. Szerintem sejti, hogy pipa vagyok, mert
folyamatosan hátrál.
- Elmondanád, mi a jó francot műveltél? – erőltetek nyugalmat magamra.
- Beszéltem a pöttöm démonoddal, hogy intézzen neked pihenést, ha azt
akarja, hogy velük zenélj – találja meg a hangját.
- És ehhez az kellett, hogy bemenj a stúdióba?
- Miért vagy ennyire kiakadva? Te is be szoktál jönni.
Mondanék valamit, de elakad a szavam. Ez igaz.
- Mégis, mit mondtál nekik? – veszek visszább magamból.
- Bementem, Kyoval beszéltem négy szemközt, elmondtam mennyire súlyos a
vállad állapota.
- És?
- Elég hamar kisakkozta, hogy velem vagy.
- Bassza meg – káromkodom.
- Téged zavar, hogy tudja? – vonja fel a szemöldökét.
- Csak más körülmények közt akartam szólni nekik. Mint tudod, nem igen
kedvelnek sem téged, sem a bandádat.
- Mintha Rukiék oda lennének érted – morog – Megsúgom: nem az egész
banda előtt világosodott meg Kyo. Bezzeg Shinyának minden gond nélkül
elmondtad, hogy velem vagy – jegyzi meg epésen.
- Tőle tanácsot kértem – vágok közbe.
- A lényeg hogy tudja. Nem értelek Toshi, az rendjén van, hogy az én
bandám, tudja, hogy együtt vagyunk, de az már gáz, ha a tiéd is tudja? Hogy is
van ez?
- Hova akarsz kilyukadni? – akadok meg.
- Nem tudom, csak ez nekem kicsit furcsa, nem gondolod? Talán
szégyelled előttük, hogy én vagyok a párod? Hogy fontosabb neked az ő
véleményük?
Meglepetésemben csak hal módjára tudok tátogni. Mi?
- Ez nem igaz – nyögöm ki.
- Akkor? Csak mert szarul esik.
Nem tudom, mit mondhatnék. igazából nem is értem magam, hogy miért
fújom fel ennyire a dolgokat.
- Mit is beszéltünk meg a magánakciókról? – kérdezem.
Egy pillanatra megakad, mert eszébe jut az a beszélgetésünk.
- Ahogy te is, én is jót akartam – találja meg a hangját – Ne haragudj,
de most mennem kell, különben Ruki kinyír.
Csöndesen figyelem, ahogy készülődik. Szerintem ennek a beszélgetésnek
lesz folytatása. Mielőtt elmenne, kapok egy csókot és megy. Csak egy sima
szájra puszi, nincs benne semmi érzelem, ami nagyon fáj. Miért kellett ez?
Magam is el tudtam volna intézni a főnököt. Csak egy üzenet Kaonak és kész. Nem
kellett volna ekkora cirkuszt csinálni. Remélem nem lesz nagy balhé Rei miatt.
Csak ezt ússzam meg!
Kicsit teszek-veszek a lakásban, de mivel baromira unatkozom, így
áthívom a húgom. Alig egy órával később már itt van. Persze ő is megdorgál a
vállam miatt, de nem piszkál. Inkább meghallgatja az élménybeszámolóimat.
Persze, ahogy az várható volt Miyuki estig magad.
- Meddig maradsz? – kérdezem.
- El akarsz küldeni?
- Nem, csak akkor úgy melegítek vacsorát. Ha meg itt alszol, akkor
megágyazok a kanapén neked.
- Nem alszom itt, nem akarok zavarni – mosolyog.
Alig, hogy ezt kimondja, csöngetnek. Ez Rei lesz, nem várok senkit.
- Szia – nyitok ajtót.
- Szia, vendég van? – kérdi, mikor meglátja a női cipőt.
- Igen, Miyuki – mondom.
Mielőtt tovább menne, elkapom, és magamhoz húzom egy forró csókra.
Megdermed, de végül elemére talál, és átkarolja a derekam. Felszisszenek, mikor
szorosan magához ölel.
- Sajnálom – lép hátra.
- Semmiség – legyintek.
- Szia! – jelenik meg Miyuki.
- Szia – szeppen meg kedvesem.
Miyuki idejön és megölelgeti a basszerost. Szegény srác, nagyon
zavarban van. Csak mosolygok rajtuk és megyek teríteni. Szerencsére van annyi
kaja, hogy mindannyian tudjunk enni. Ahogy kell, Miyukinak be nem áll a szája,
és folyamatosan kérdezget Reitől. Csodálom, hogy kedvesemnek van türelme hozzá.
Vacsora után húgom van olyan kedves és lelép. Szeretem őt, de hosszú távon elég
fárasztó tud leni. Mivel mind ketten fáradtak vagyunk, egy gyors zuhany után
lefekszünk aludni.
A napok egyre unalmasabbak, nem tudok mit kezdeni magammal. Rei
megtiltotta, hogy dolgozzak, de szerencsére a laptopomat nem kobozta el. A fiúk
kitalálták, hogy meglátogatnak, aminek örülök. Hiába vagyok állandóan
összezárva velük, jó kicsit a stúdió falain kívül is találkozni. Nem csak a
banda, de több barátom is átjön. Mindig dobok egy SMS-t annak a hülye
papagájnak, hogy vendégem van. Ahogy észreveszem a reakcióit, Shin az egyetlen,
akit kedvel a bandából. Viszont mikor Die van itt, nagyon morog. Persze mindig
úgy intézem, hogy mire megjön kedvesem, addigra bandatársam eltűnjön.
Egyik délután épp rajzolgatok, mikor kopognak. Ki a fene az? Nem várok
senkit.
- Szia – vigyorog Die, mikor ajtót nyitok.
- Te meg? - nyögöm.
- Baseball meccs lesz, és gondoltam megnézhetnénk – jön be.
- Ugye csak a közvetítést akarod nézni? - zárom be az ajtót.
- Persze. Hoztam piát, meg nasit – mutatja fel a szatyrokat.
Míg otthon érezve magát elfoglalja a konyhát, írok egy SMS-t Reinek,
hogy itt van Die. Gitárosom keres egy nagy tálat, aztán készít pattogatott
kukoricát, a söröket beteszi a hűtőbe.
- Hogy van a vállad? - kérdi.
- Jól, már nem fáj annyira, de nem erőltethetem meg – mosolygok.
- Remek, akkor lassan visszajössz – vigyorog.
- Csak nem hiányzom? - kérdem.
- Nekem igen – lép elém, és kezei a csípőmre vándorolnak.
Belenézek sötét szemeibe, amik csak úgy csillognak. Gyönyörű sötét
szeme van, ez tény. Sokaknak ellenállhatatlan, ahogy nekem az volt. Igen, csak
volt.
- Die, ne csináld ezt – lépek hátra.
Mosolyogva megcsóválja a fejét. Elkészül a kukorica, azt vihetem, ő
addig hozza a söröket és bekapcsolja a TV-t. Letelepszünk a kanapéra és nézzük
a meccset. Fogy a sör, a nasi, mi meg jól érezzük magunkat. Hangosan
szurkolunk, mintha csak a lelátón ülnénk, néha veszekszünk a bíróval, meg
egymással, de jó hangulatban telik az egész. Mikor vége a meccsnek épp kezdenék
takarítani, mikor meghallom, hogy becsapódik az ajtó.
- Oh, szia – lepődök meg, mikor Rie áll az ajtóban, elég morcos
ábrázattal.
- Ő meg? - csodálkozik Die.
- Ezt én is kérdezhetném – jegyzi meg fagyosan kedvesem.
- Srácok, elég! - lépek közéjük – Szia – ölelem át kedvesem nyakát és
megcsókolom.
- Totchi, ez most komoly? Vele vagy? - hörren Die.
- Igen, komoly és tényleg vele vagyok.
- Bajod van velem? - morran Rei.
- Elég legyen már! - szólok közbe – Nem kell a balhé! Die, szerintem
jobb, ha mész – kérem.
- Oké – áll fel és szedi össze a holmiját – Majd beszélünk – int és
távozik.
Kami-sama, ez közel volt. Ezek majdnem egymásnak ugrottak. Ki is nézem
belőlük. Nem lehetek sokáig nyugodt, mert mikor megfordulok, egy igencsak
mérges Reita áll előttem.
Reita pov
Toshihoz egyre többen járnak át, ami nem igazán tetszik, de nincs mit
mondanom rá, elvégre neki is megvan a külön élete, amit nem kérhetek, hogy
szüntessen meg, csak azért mert mi együtt vagyunk. Többnyire mindenki eltűnik,
a lakásából mire hazaérek, amiért hálás vagyok, szeretnék este már csak a
párommal lenni.
Megint ír, hogy átmegy hozzá valaki, méghozzá Die amit morgások
közepette olvasok el és a telefon a falhoz vágva végzi.
- Jesszusom Reita nyugodj már le. – sóhajt Aoi.
- Rossz hír? – kérdezi Ruki.
- A lehető legrosszabb. – morgok.
- Ennyire ne legyél már féltékeny. – tapint rá a lényegre.
- Mit tudhatsz te, akinek sosem volt normális kapcsolata? – csípőből
jön a válasz, mire megszeppen, lehajtja a fejét és megremeg.
- Jézusom Ruki ne haragudj. – tudatosul bennem mit is mondtam.
- Menj haza Reita. – záporoznak már a könnyei, a többiek pedig azonnal
vigasztalni kezdik.
- Kérlek, bocsáss meg. – ezt tényleg nem kellett volna.
- Nem haragszom, de most menj haza. – rám sem néz, csak szipog.
Nincs mit tenni itt, csak rontanék a maradásommal. Összeszedem magamat,
a telefonomat is, aztán kimegyek, de amint becsukódik mögöttem az ajtó hallom,
ahogyan Takanori felzokog. Baromira jóvá kell ezt majd tennem. Idegesen megyek
kedvesemhez, be is vágom magam mögött az ajtót, nyugalomra vágyom, de ott sem
az fogad.
- Oh, szia. -lepődik meg, mintha nem rám számított volna.
- Ő meg? - csodálkozik Die.
- Ezt én is kérdezhetném – fagyosan, igencsak ingerülten válaszolok.
- Srácok, elég! - lép közénk szerelmem – Szia – öleli át kedvesem
nyakamat és megcsókol.
- Totchi, ez most komoly? Vele vagy? - hörren Die.
- Igen, komoly és tényleg vele vagyok.
- Bajod van velem? – kezd nagyon felhúzni.
- Elég legyen már! – dörren kedvesem – Nem kell a balhé! Die, szerintem
jobb, ha mész.
- Oké – áll fel és szedi össze a holmiját – Majd beszélünk – int és
távozik.
Elengedem Toshit, karba font kézzel várom meg, hogy megint rám nézzen.
Ha nincs, közöttünk tuti biztos a gitárosnak esem és ki is tekerem a nyakát.
Mázlija, hogy köztünk volt ez a kanos macska.
- Neked mi bajod? – sóhajt nagyot Toshi.
- Nem is tudom. Bent balhé van, hazajövök, remélem nyugtom lesz
kedvesemmel a karjaimban, erre mikor megjövök, pont az a barom néz velem
szembe. Ő a legutolsó, akit látni akarok ilyenkor.
- Állíts magadon, te mondtad, megbarátkozol vele, és nem volt kifogásod
ellene, hogy átjárnak a srácok. – kezd felmenni benne is a pumpa.
- Ez igaz, de ha rémlene azt is kértem, hogy mire visszaérek, lehetőleg
ne legyenek már itt. Nem akarok jó pofizni már senkivel sem ilyenkor, csak a
pasimat akarom, egy jó hideg sört és az ágyat ahol aludhatunk. – vágok vissza
jogosan.
Erre meg már nem tud mit reagálni, csöndben bámul maga elé. Nem adok
neki csókot, túlságosan felhúzott ez a kis incidens. Az utolsó csepp volt a
pohárban mára.
- Hazamegyek. – közlöm fagyosan, bemegyek a hálóba összeszedni a
cuccaimat.
- Rei kérlek, ne csináld ezt. – találja meg a hangját és jön utánam.
- Előre szóltam. – dobálom a ruháim a táskámba, csak úgy begyűröm.
- Most tényleg emiatt mész el?
- Igen. – mordulok. – Elegem van mára.
- Ne menj már el ilyen miatt. – kapja el karom.
- Egy okot mondj miért ne. – nem rántom ki a kezem az övéből, mert nem tudom
melyikkel fogta meg.
Nem akarom a fájós vállát megrántani, bár most megérdemelné a
fájdalmat.
- Mert szeretlek Akira.
- Aha, ilyenkor már Akira vagyok. Meg bezzeg már tudsz szeretni. – fel
fogok robbanni.
- A francba is már, miért nem bízol bennem?
- Ez most, hogy jön ide? Bízom benned, egyszerűen csak kurvára mérges
vagyok most rád.
- De e miatt? – nyúlik meg az arca.
- Szerinted?
- Jézusom kedvesem. – mosolyodik el, egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el
ajkaimat, majd finoman megcsókol, viszonzást azonban nem kap. – Rendben
haragudj rám, de kérlek, ne menj el jó?
- Rendben. – adom meg végül magam. – De a kanapén alszom. – közlöm
hidegen.
- Ha ez kell. – megy bele.
Duzzogva dobom le a táskámat, megyek fürdeni, aztán előkeresem a sört.
Toshiya megágyaz nekem addig a kanapén, tekintetét nem sűrűn veszi le rólam,
csak ha muszáj. Az este további részében nem beszélünk egymással, nem
érintkezünk, kerüljük a másikat. Pontosabban én kerülöm őt.
Az idő csak telik én meg képtelen vagyok elaludni, hiába kényelmes a
kanapé. Bámulom a plafont, gondolkodom mit is tehetnék. Nagyon utálom Diét és
haragszom Toshira amiért nem veszi észre mennyire félek attól, hogy közénk áll
a srác, mert mindig bepróbálkozik kedvesemnél, még ha burkoltan is.
- Rei-chan. – jelenik meg a kanapé mellett Toto, mire felhördülve ugrok
egyet, annyira megijeszt.
- Ki akarsz már nyírni is? – hevesen verdeső szívem igyekszem
lenyugtatni.
Nem mond semmit, rám fekszik, szorosan magához ölel, és már alszik is.
- Hé… Mi van már? Szállj le rólam… - morgok, de semmi reakció.
- Rei-chan. – suttogja továbbra is, hallom a hangján mosolyog.
- Menj a francba, hülye kanos macska. – fonom derekára karjaimat,
hajába temetem arcomat. – Gyűlöllek, remélem tudod.
Egyre fáradtabb és fáradtabb leszek, megnyugtat a közelsége bármennyire
is haragudni akarok rá. Végül elalszom, álomtalanul, rettenetesen kimerülve.
Reggel teljesen elgémberedett háttal kelek, az a majom pedig még mindig rajtam
tanyázva alszik. Kicsit sem bánom már, haját kezdem ujjaim köré csavargatni. El
kéne lassan mennie neki is fodrászhoz.
Kéne mosdóba is menni a sör miatt, egész éjjel tartogattam, mostanra
pedig már rendesen feszíti a hólyagom, de nem akarom felkelteni, kellene, de
nem megy. Kénytelen vagyok megvárni míg felkel, aztán, mint a rakéta lövök ki
és gránátként vágódom be a mosdóba. Megkönnyebbült mosollyal adom ki magamból a
felesleget.
- Rei minden rendben? – hallom meg kintről a hangját.
- Persze, csak a sör… - mondom kedvesen.
- Biztos? – hallom még mindig azt hiszi, haragszom.
Azt kéne tennem, de már lenyugodtam így a haragom is elszállt.
Kimegyek, megmosom a kezem aztán elkapom derekánál fogva.
- Jó reggelt. – csókolom meg azonnal.
- Nahát, de boldog vagy. – döbben meg.
- Netán baj?
- Nem dehogy, maradj mindig ilyen.
- Melletted nem nehéz boldognak lenni, ha nem húzza fel valami az
agyamat.
- Igen tudom, hirtelen haragú vagy.
- Na… de igaz… - sóhajtok fel.
- Együnk inkább jó?
- Nincs ellene kifogásom.
- Figyelj Akira, a tegnapiról… - kezd bele, de a mutató ujjam a szájára
teszem.
- Ne, ne mondj erről semmit. Sok volt nekem a tegnapi nap,
túlreagáltam. Borítsunk fátylat rá. – elengedem, majd a konyhába megyek.
- Benne vagyok. – sóhajt fel megkönnyebbülve.
A konyhában megmelegítjük a maradékot, sütök azért még tojást is még
kedvesem a koffeint intézi. A kiadós reggeli után kiszedi belőlem, mi volt
tegnap a baj, ami ennyire felhúzott. Nem mond semmit a féltékenységemre, hisz
szóltam neki nehezen fogok megbarátkozni a helyzettel, de amit Rukinak mondtam
arra elkezdi csóválni a fejét. Kapok tőle egy fejmosást, a vérmérsékletem miatt
aztán ad egy kis csomagot.
- Ezt add oda neki.
- Mi ez? – veszem el döbbenten.
- Egy apró ajándék.
- Azt vágom, de mégis mi.
- Sütemény te orrkendős papagáj. A sütinek mindenki örül. – forgatja
meg a szemeit.
- Oh, köszönöm, odaadom majd neki. – leteszem a dobozkát és az ölembe
húzom.
- Azért szeretlek. – mosolyodik el és megcsókol, amit azonnal
viszonzok.
- Én is téged. Hogy van a vállad?
- Most egész jól. Tulajdonképpen már nem is fáj csak néha.
- Mégis csak megérte az a doki, nem? – nyomkodom meg az arcát.
- Fáj beismerni, de igen.
- Nem akarok, neked rosszat tudod jól.
- Igen, igen rájöttem csak ne bökdöss már. – tolja el a kezemet.
- Miért is? Én élvezem. – mosolyogva kezdem nyomkodni az arcát újra.
- De engem idegesít. – nyafog.
- Te bajod. – nevetem el magam és inkább a nyakába csókolok.
- Ez máris jobban tetszik. – remeg meg miközben egy sóhaj szakad ki
ajkai közül.
Kap még egy párat, aztán mikor érzem, kezd felizgulni, direkt
abbahagyom, mire morogni kezd. Csak nevetek egy sort, figyelmen kívül hagyva
minden nyafogását, miszerint most már kezdenem kell vele valamit, ha
felizgattam.
- Jó, hogy végre vége a versenynek. – sóhajtok.
- Az igen, gyors témaváltás. – kuncog.
- Végül is a versenynek köszönhetjük, hogy együtt vagyunk. Ha az nincs,
mi még mindig gyűlölnénk egymást.
- Esélyesen igen. – nevet. – Szép emlékek.
- Pedig nem is olyan régen történt.
- Jogos, viszont az óta én voltam egy turnén.
- Tudom… - mondom keserűen. – Viszont nyertem. Tudod mit jelent ez
igaz?
- Hogy nyertél. – mondja lenézően.
- Igen nyertem, de legyőztelek. – visszafojtom nevetésem.
- Mert kiléptem. – húzza fel az orrát.
- A nélkül is nyertem volna. – csapok a combjára.
- Ki tudja, de talán jobb, amiért így alakult. Legalább nem volt felesleges
feszültség ebből kifolyólag közöttünk.
- Jah, helyette jött száz más és rosszabb. – világosítom fel.
- De túléltük az első mélypontunkat és távolságot.
- Nehezen. Ez ellen pedig tennünk kell valamit. – motyogom orrom alatt.
- Egyetértek.
- De nem most. Indulnom kell. – pillantok az órára.
Kapok egy csókot, kiszáll az ölemből, elmegyek, felöltözöm, enyhe
smink, orrkendő, hajbeállítás, aztán a süti, telefon, bakancs, kabát és már
mehetek is. Időben érkezem, talán túl korán is, csak Ruki van bent. Megfagy,
mikor meglát, biccent egyet és inkább a dalszövegekbe temetkezik. Felsóhajtok,
lerakom a basszerom és mellé huppanok a kanapén.
- Ruki beszélhetnénk?
- Nincs miről, nem haragszom. – haradarja kerülve pillantásomat.
- Pedig van. Nem voltam tisztességes és rettenetes dolgot mondtam… Ezt
neked hoztam, nem nagy engesztelés, de tényleg sajnálom, nagyon ideges voltam.
– adom oda neki a kis dobozkát.
Kukán veszi el, elkezdi kibontani aztán, felcsillannak a szemeim.
- Oké meg van bocsájtva. – ugrik a nyakamba. – A kedvenc sütim, honnan
tudtad?
- Kaptam egy kis segítséget. – hazudom, bár annyira nem, hisz Toshi
adta.
- Lényegtelen akkor is köszönöm. – boldogan majszolgatni kezdi a
mochikat.
- Én köszönöm.
- Tudod határozottan jó irányba változol amióta Toshiyával vagy. Talán
meg kéne köszönnöm annak a majomnak.
- Meg ne próbáld. – ijedek meg.
- Miért ne?
- Csak növelnéd az egoját én meg hallgathatnám életünk végéig. – fogom
a fejem.
Pislog
párat, kirobban belőle a nevetés aztán belőlem is. Elbeszélgetjük az időt mire
a többiek megjönnek, akik megkönnyebbülve látják szent a béke és kezdetét
veheti a próba ami sokkal jobb hangulatban telik. Egyik szünetben dobok egy
sms-t kedvesemnek, miszerint hálás vagyok és ne várjon haza inni megyünk a
bandával.
Ez nem volt, szép Reitától :) így megbántani azt a chibit, szerencsére,Toshiya tudja, hogy kell bánni egy " mini atombombával"
VálaszTörlésMindent megért megírni :D
TörlésHát igen, Toshi Kyon edződött, így sok mindent megtanult, főleg azt, hogyan kell hízeleni XD
Törlés