12. fejezet

Reita pov

A reggeli kis petting után igen kellemesen telik a napom, hiába hajt meg a kis chibi minket az új szerzeménye miatt, fel sem veszem. Toshi pont szünetben hív fel, amiért hálás vagyok, nem kell kimentenem magam egy pillanatra sem. Megbeszéljük, próba után felmegyek hozzá, megadja a címét, aztán rá két órára már ott is vagyok. Hiába nyomom meg a csengőt semmi… Kezdek egyre inkább átfagyni így végül rátenyerelek, arra a rohadt gombra mire végre beleszól a kaputelefonba. Morgok, neki egy sort mire megkapom az emeletet és a számot is aztán már megyek is. Alig kopogok be, nyílik az ajtó és megcsap a bentről kitörő hő, rettenetesen kellemes. Bent kapok egy forró csókot és egy bögre meleg teát, ami most mindennél többet ér. Leszedem rám fagyott kabátom és megkövesült bakancsom, végül kikötünk a kanapén, kivételesen ő karol át. Olyan boldogság tölt el, főleg mikor kezdek egyre jobban felmelegedni, de valami nem hagy nyugodni. Elkezdünk beszélgetni végül, kinyögöm, amit akarok.

- Szeretném, ha őszinte lennél velem, és nem csalnál meg. Mielőtt félre érted, nem arról van szó, hogy számolj el minden perceddel és még azt is mondd el mikor mész a mosdóba. Csak ha megbeszélünk valamit és késel, kérlek, szólj. Felőlem mehetsz ahova, és akivel akarsz, nélkülem is bulizhatsz, csak szólj. Ami még fontos, ne csalj meg. – amennyire csak tudok, ebben a helyzetben felé fordulok.

- Én se kérek többet. – karol át még jobban.

Egy darabig még fekszünk így, végül a szobájába kászálódunk. A párnájára hajtva fejem megcsap kellemes illata, ami pedig csak plusz, hogy hozzám bújik, vékony dereka köré fonom karjaim. Így ér el minket az álom. Túlságosan jó így ágyban lenni, reggel is az ébresztő kelt, de kinyomom, és még közelebb húzom magamhoz a basszerost. Az az átokverte ketyere csak nem adja fel…

- Dugó. – morgom, és végleg elhallgattatom.

- Baj van? – kérdezi mellettem egy álmos hang.

- Semmi, amit egy kiadós alvás ne tudna megoldani. – mormogok és nyakába temetve arcomat alszom vissza.

Hallom kuncogását, testével teljesen felém fordul és fenekembe csíp, amitől ugrom egy nagyot és lezúgok az ágyról.

- Meg vagy húzatva? – morgom a sajgó hátam dörzsölgetve amennyire kicsavart kézzel elérem.

- Jól vagy? – még mindig vigyorog.

- Kicsit sem. – elterülök teljesen.

Az ágyról néz csillogó szemekkel, amit nem igazán értek.

- Most mi van?

- Megyünk együtt fürdeni? – lemászik hozzám.

- Nem is tudom… - húzom az agyát. – Megérdemled, hogy láss engem ruha nélkül?

- Marha. – nevetve csap a mellkasomra.

- Oiii…

Finom csókot éget az ajkaimra, amit nem vagyok rest viszonozni. Végül csak együtt megyünk fürdeni.

Az idő csak úgy repül és közeledik a karácsony. Minden annyira jól megy. Próbákon nem hibázok, ami felkelti a többiek figyelmét, de hárítom egy „csak jó napom van” kijelentéssel. A versenyeket Toshival felváltva nyerjük meg igen vicces reakciókkal kommentálva a másikat, végül egyikőnk lakásán kötünk ki. Az eleintei mindennapos egymásnak esős találkozások kezdenek abbamaradni, ahogy egyre inkább, lenyugszunk. Inkább átfordulunk az összebújós romantikázós dologba, ez nem azt jelenti, hogy nem fekszünk le egymással csak annyit, hogy már azok sem olyan durván a szexre koncentrálódnak, mint az elején, inkább a szeretkezésre. Igaz ami igaz, egyikőnk részéről sem lett kimondva hivatalosan, a kapcsolatunk, mármint, ha úgy vesszük nem járunk… de ez annyira egyértelmű hisz szeretjük egymást, legalább is felőlem ez igen mély dolog. Már az is nagy törést jelentett, férfi az, akibe bele szettem, ráadásul lefeküdtünk nem is egyszer, így szeretném jól csinálni. Megkérni rá, hiába vagyok 99%-ig biztos abban, igent fog mondani, de ott van az az egy százalék, ami igazán nem hagy nyugodni, azonban elnyomom magamban. Sebaj, majd karácsonykor… Bízom benne, nagy meglepetés lesz neki. Leszerveztem mindent, vacsorát, ajándékot, kis nyugis helyet, mozit aztán este majd a nagy vallomás.

- Rei… - ráz vissza a merengésemből Toshiya.

- Hm? – nézek rá kissé zavartan.

- Fél órája próbálok beszélni veled, visszatértél már a földre? – hangja gúnyos egy csipetnyi aggódással.

- Nyugi itt vagyok. – sóhajtok. – Nos, mit akartál mondani?

- A kis törpetorpedó már vagy hatezerszer hívott. Csinálj vele valamit vagy én fogom legközelebb felvenni a telefont. – mordul.

- Francba… megint démont játszik? Komolyan mondom, még Lucifer is elbújhat mellette, rosszabb, mint egy tűzről pattant gyilkos hangya. – borzongok meg, ahogy megint megszólal a telefonom.

Morogva félre vonul, fekete hajába túrva próbál mély levegővétel közepette lenyugodni.

- Ha kirobban, a harmadik világháború megvan Japánnak a halálos biológiai fegyver. – kezd el nevetni.

- Kirakjuk Rukit és Kyo-t a harcmező kellős közepére és lecukizzuk őket. – már sírva röhögök.

- Lekicsinyített tárolású halálos fegyver. – potyognak neki is a könnyei.

Végül nevetve veszem fel a telefont.

- Na, végre… a füleden ülsz vagy mi? – krákog a telefonba a gyilkos manó.

 - Bocs bocs… - kuncogok még mindig – Mit szeretnél?

- Nem fogsz ilyen könnyen kiengesztelni… - puffog.

- Ruki! – szólok rá erélyesen.

- Jó jó… a lényeg, amiért már lassan egy órája próbállak elérni, hogy nemsokára turnéra fogunk menni. Amint vége lesz a versenyednek és kijelentik te vagy Japán legjobb basszerosa, ünnepi turnét csapunk. – áradozik.

- Lassíts már. Szeretem mikor optimista vagy, de mi van, ha elbukom és mondjuk Toshiya nyeri meg az egészet? – teszem fel neki a kérdést.

- Mindent elrendeztem nem kell ettől félned.

- Borzalmas vagy. – remegek meg, kezdek félni, mert ha Ruki azt mondja, minden el van, rendezve az sok jót nem ígér.

- De tudom, hogy jobb vagy annál, minthogy használni kelljen, amit elterveztem.

- Uzsorásnak sem lennél utolsó, jézusom még Japánt is képes lennél eladni semmi perc alatt.

- Ugyan már ne bókolj. – kuncog. – Oh, még el nem felejtem. PRÓBA VAN ÉS MÁRIS ELKÉSTÉL TOLD IDE A SEGGED DE AZONNAL! –ordít bele a telefonba nekem meg kis híján kiszakad a dobhártyám.

- Jó megyek már… - nyomom ki és a sajgó fülemet fogva állok fel a székből.

- Menned kell? – szontyolodik el.

- Jah… kevesen múlott, hogy megsüketüljek. Mondom én tökéletes biológiai fegyver a rohadt krákogásával. Rosszabb, mint egy keselyű. – indulok a szobába.

- De nem is ettél még! – kiált utánam.

- Majd veszek valamit… Holnap is átjöhetek?

- Hanyadika lesz? – kérdezi elgondolkodva.

- Ha jól tudom 20.-dika miért?

- Majd felhívlak inkább.

- Borzalmas vagy… utálom, mikor ezt csinálod. – pufogok, de nem sokkal később hátulról bújik hozzám.

- Ne haragudj, fel foglak hívni, hogy tudsz-e jönni ne aggódj emiatt. – suttogja lapockáim közé.

- Uhm. – nekidőlök kicsit, majd kiszedem a ruháimat.

- Elkísérhetlek? – kérdezi csak úgy a semmiből megtörve a kínos csendet.

- Nem akarok egyedül menni. – mosolyodom el és magam elé húzva finoman mézédes ajkaira tapadok.

- Borzalmas vagy hülye papagáj. – vigyorog.

- Te beszélsz kanos macska?

- Miáu.

Jó kedvem hamar visszatér, mindig tudja, milyen hülyeséggel nevetessen meg. Nem sietek melóba, amit a chibi meg is fog bosszulni, de most tökre nem tud érdekelni majd kimentem magamat valahogyan. Múltkor úgyis láttam Uruhán mennyire a padlón van, majd elviszem inni… Én megmenekülök ráadásul majd iszok egy jót. Toshiya nem fog neki örülni, egyszer azonban el fogja viselni.

- Majd beszélünk cica. – köszönök el tőle az ajtóban aztán rohanok is.

- Hívni foglak. – kiált még utánam.

Mint sejtettem Ruki kiverte a balhét, amiért késtem, nem is keveset, de hamar leállítom annyival, hogy a versenyre gyakoroltam és elszaladt az idő. Kész szenvedés volt kivételesen az egész próba, olyan vontatott. Hajnalban enged csak el minket, kint a hó rákezdett megint szakad, mindent ellep a közlekedés szó szerint megbénul tőle, nincs mit tenni, gyalogolni kényszerülünk. Bemegyünk egy kis kocsmába felmelegedni és egy keveset vedelni. Úgy volt ma átmegyek hozzá, de ilyen állapotban ráadásul ilyen későn nem akaródzik, írok, neki ne várjon, mire kapok egy nyafogós választ aztán semmi.

- Nézzétek, szárnyalok. – csapkodok a kezeimmel, kivételesen én vagyok, most aki a legtöbbet ivott.

Persze ebbe beletartozik, hogy Takanori szinte diktálta belém a töményebbnél töményebb piákat.

 - Mi van közted és Toshiya között? – vigyorogva hajol oda hozzám.

- Egy halomnyi papírmunka. – vigyorgok vissza alkoholtól kába tekintettel.

- Nem erre gondoltam… Annyit lógtok mostanában együtt… Csak nem?  Tetszik neked? – ez a kérdése fel sem dereng, bennem csak röhögni kezdek.

- Nekem ez tetszik itt, ni. – mutatok egy pohár wiskeyre majd Aoihoz fordulok.

- Reita-san imádkozzunk a wiskey istennőjéhez. – annyira imbolyog, csoda hogy két lábon bír állni.

- Oh wiskey Kami-samája, áldj meg alkohol mámoros képzelgésekkel.

- Ámen! – röhög Uruha és felállva mellém lép és rákezdünk egy kornyikálásra.

- Jól van gyerekek ideje hazamenni. – sóhajt a kis chibi mikor megbizonyosodott róla, hogy a terve kudarcba fulladt.

Yutaka segítségével taxiba ültetnek, és hazaküldenek. Nem emlékszem, hogyan sikerült felmásznom a lakásomba sem arra, miképpen kerültem ágyba, de reggel ott ébredtem félmeztelenül.

Elszomorított, mert, Toshi nincsen mellettem, túlságosan hozzászoktam a közelségéhez, a minden reggeli együtt ébredéshez. Ha ennyire ragaszkodni kezdek hozzá nagyon nem lesz jó. Nem akarok féltékenykedni, sem meggátolni a dolgaiban, hisz csak nyugodtan járjon el ő is nincsen megtiltva neki. Mégis annyira hiányzik, ha nincsen mellettem. Ez lenne a szerelem, amire oly régóta vágyom? Tudom egyszer már gondolkodtam ezeken, most mégis megint előjött nem bírok szabadulni a gondolattól. Ma úgyis szabadnapom van, elmegyek, boltba megveszem a többiek ajándékait. A basszerosomnak is akarok, mégsem megy… ez bonyolult. Nézegetem egy darabig az ékszereket, majd a ruhákat is, viszont egyik sem olyan, amit szívesen odaadnék neki. Az árak nem érdekelnek jelen pillanatban, viszont semmi kifejező, ami igazán hozzá illene. Végül megtalálom azt, amit keresek, egy eldugott ékszerészetben, egy igen impozáns nyakláncot. Se nem túl csicsás, de nem is túl egyszerű. Vonza az ember szemét, rögtön ő jut róla az eszembe. A nyaklánc szinte magát adja el, tökéletes lesz.

- Ezt szeretném. – mutatok rá és az eladó mosolyogva kiveszi nekem majd egy fekete bársony dobozva teszi.

Kifizetem és zsebre teszem, majd boldogan indulok, meg haza mikor kapok egy sms-t miszerint ma sztriptíz bárba mennek. A levegő is bent akad, miért pont oda? Azonnal felhívom, félek, azért félek mert tudom nem veti meg a nőket, bízom benne mégis ez lesz az első eset, hogy ilyen helyre megy mióta mi…

- HOGY HOVA MÉSZ? – akadok ki mikor végre felveszi a telefont.

Toshiya pov

Annyira jó mindig emellett a papagáj mellett ébredni. Már el is felejtettem milyen érzés, mikor nem egyedül kelek és fekszek. Az örömünket csak Ruki hívásai zavarják meg. Hihetetlen milyen hisztis. Biztos havibajos. Végül együtt indulunk munkába, és megbeszéljük, hogy majd hívjuk egymást. Alig érek be, Kyo int, hogy menjek oda hozzá.

- Holnap van Die születésnapja, és kitaláltam mivel lephetnénk meg – kezd bele.

- Jé, emlékeztél rá? - csodálkozom.

- Én szóltam neki – jegyzi meg Shinya.

- Nem lényeg – legyint az énekes – Ha benne vagyok, van egy jó sztriptíz bár, a Wild Cats – mondja.

- Jól hangzik. Hajrá – biztatja Kao.

- És hogy legyen? - kérdezem.

- Próba után elvisszük. Nem kell tudnia hova megyünk – von vállat a chibi.

Elvigyorodok. Tetszik az ötlet, jók az ilyen klubok. Nem tudjuk tovább tervezni a holnapot, mert megjelenik a gitáros. Kyo még int, hogy mindent bízzunk rá. Kimenti magát, és elhagyja a próbatermet.

- Ez meg? Nélküle nehéz próbálni. Ki fog így énekelni? - csodálkozik Die.

- Majd mi – nevetek.

- A hörgés már megy, nem lehet sokkal nehezebb az éneklés – morfondírozik Kao.

Még Shini is velünk nevet. Mikor végre visszajön Kyo, el tudjuk kezdeni a próbát. Lassan a turné számlistáit is össze kell állítani. Még van 2-3 hét mikor indulhatok a versenyen. Utána vissza kell lépnem. És utána még nehezebb lesz megoldani a találkozókat Reitával. Remélem összejön és nem megy a kapcsolatunk rovására a sok munka. Egész nap próbálunk és csak este felé esek haza. Izgatottan várom, hogy hívjon az a majom, és újra együtt legyünk. Hívás helyett csak egy sms jön, hogy kocsmázott és nem jön. Visszaírok neki és nyafogok, hogy nem jön.

- És most? - ülök le a kanapéra.

Nemsokára karácsony, még ki kéne találni, hogy mit vegyek a családnak, na meg Reitának. Fogalmam sincs. Elszívok egy cigit és szerzek magamnak egy sört. Hirtelen bevillan elém egy kép. Villámsebességgel rohanok vissza a kanapéhoz, és veszem magamhoz ha rajzfüzetem.  Izgatottan próbálom a papírra vetni a látomást. Remeg a kezem, így nehéz rajzolni, de a vázlat hamar kész, így végre ténylegesen magam előtt látom.

- Ilyen lenne Reita? - kérdezem.

Ahogy jobban szemügyre veszem a rajzot, elfog a röhögő görcs. A dohányzóasztalra teszem a füzetet és összegörnyedve vihogok. Alig kapok levegőt, a könnyeim folynak, de nem bírom abbahagyni a kacagást. Mikor kicsit lenyugszom, újra meglátom a rajzot, és újult erővel tör rám a nevetés. Vagy tíz perc röhögés után végre lenyugszom. Vigyorogva veszem újra kézbe és kezdem el kidolgozni a részleteket. Minden részletet papírra vetek, hátteret is rajzolok, szerzek színes ceruzát, hogy ne fekete-fehér legyen a színes vonalakat elmaszatolom, hogy egységesebb és ne látszódjanak a vonalak. A gitárjának minden apró részletét megrajzolom, az orrkendőjét is megkapja. Nagyon szexin áll neki, de anélkül...

- Kami-sama, micsoda pasi – sóhajtok vágyakozva.

Engem is meglep, hogy mennyire hiányzik és rossz, hogy nincs velem. Hosszas rajzolás után, mikor már szerintem fülig ceruzás vagyok, elkészül a mű. Gyorsan aláírom és megcsodálhatom. Újra fülig szalad a szám.

- Ez nagyon cuki – nevetek.

Végül is, így még jobb. Egy cuki papagáj, aminek orrkendője és basszusgitárja van. Mögötte van egy-egy hangfal is, ahova még a kiáramló hangokat s odarajzoltam. Lehet ezt kéne ajándékul adnom neki?

- Akkor tuti szétrúgja a seggem – nevetek.

Nem baj, egy próbát megér. Kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat és megiszom a sört. Egy gyors zuhany után megyek aludni.

Reggel hirtelen nem értem miért vagyok egyedül, aztán leesik. Elkezdem a napot és mikor meglátom az esti rajzot, újra elmosolyodom. Összeszedem magam és megyek. Ma nem kéne elkésni. Alig érek be, Kyo elém áll és közli, hogy foglalt asztalt és egy lányt is, aki majd szórakoztat minket, vagy csak a gitárost. Mikor elmondta hogy kik vagyunk, egy külön szobát kaptunk. Mire nem jó a hírnév. Persze, Kao bevetette magát, és teljes diszkréciót kért. Már csak azt kell elérni, hogy együtt menjünk, és Die ne csináljon programot magának. Nem nehéz rávenni dolgokra.

- Totchi! Menj és vesd be magad – int Kyo.

- Mi? Miért én? - kérdezem.

- Te bárkit rá tudsz venni bármire – von vállat énekesem.

- Miből gondolod?

- Elérted, hogy indulhass azon a hülye versenyen – szól közbe Kao.

Fülig szalad a szám.

- Na igen, mindig elérem amit akarok – nevetek.

- Akkor érd el, hogy Die velünk jöjjön – morran Kyo.

Felállok mellőle és elindulok kifelé. Még az ajtóból visszafordulok és megeresztek egy ellenállhatatlan mosolyt. A folyosón még elkapom gitárosom.

- Mit csinálsz este? - kérdezem.

- Nem tudom, miért? Akarsz valamit?

- A fiúkkal beszéltük, hogy elmehetnénk valahova koccinatni.

- Hova?

- Passz – vonok vállat – Nem én találtam ki. Kyo intézett mindent.

- Oké – mondja kis gondolkodás után – Azt hittem kettesben akarsz lenni velem, mert készültél valamivel – mér végig, mint egy ragadozó és megnyalja a szája szélét.

- Tudod korábban benne lettem volna, de most már nem. Most van valakim, és nem csalom meg – simítok végi a mellkasán, majd kicsit hátrébb lököm.

- Ha ráunsz, szólj – nevet.

- Csak szeretnéd – horkanok.

- Jól van na – nevet – Mikor menjünk? - komolyodik meg.

- Kyo azt mondta, próba után.

- Akkor egyhamar nem szabadulunk – nevet.

- Ebben van valami – értek egyet.

Mielőtt visszamennénk a próbaterembe, a folyosói automatából veszünk egy-egy kávét. Kávé és cigi után folytatjuk a munkát. Egész jól megy, Kyo se morog annyit, és Kao is elégedett. Ha nekik tetszik valami, akkor mindenki örülhet, mert ügyes.

- Na, elég volt mára. Menjünk. Van fontosabb dolgunk ennél – teszi le a mikrofont a chibi.

- Pont te beszélsz, akinek mindene az éneklés? - csodálkozik Die.

- Az éneklés igen, a munka és a stúdió nem – zárja le.

Elpakoljuk a hangszereket, addig Kyo felöltözve az ajtóban toporog. A pöttöm annyira türelmetlen, hogy azt se várja meg, hogy felöltözzünk, így ezt a folyosón tesszük meg. Die a parkolóban nem érti, miért a céges furgonnal megyünk.

- Ebben kényelmesen elférünk – mászik be Shinya.

Kaoru vezet, mellette Kyo navigál, addig mi hátul elhelyezkedünk. Remélem nem tévedünk el. Pöttöm méregzsákom nem a tájékozódásáról híres. Die unottan bámul ki az ablakon, Shinya a telefonján játszik, így senki nem figyel rám. Előszedem a telefonom és írok egy SMS-t Reinek, hogy hova megyek. Miután elküldöm az üzenetet nem telik bele sok idő, és megszólal a telefonom.

- Hogy hova mész? - hördül a telefonba.

- Hékás! A fülem – morranok rá – Jól olvastad, oda megyek.

- Minek?

- Na vajon? - kis hatásszünet – Die születésnapját ünnepeljük meg.

- Akkor ma már nem is jössz át? - kérdi kicsit higgadtabban.

- Nem tudom meddig leszünk ott. Hívlak ha elindultam, jó? - kérdezem lágy hangon.

- Oké – sóhajt lemondóan – Szia.

- Szia – kinyomom.

Mosolyogva megcsóválom a fejem. Igazán aranyos mikor nyafog. Még egy darabig kocsikázunk, mire végre megérkezünk a bárba.

- Wild Cats? Mi ez? - olvassa Die a villogó neoncsövek alkotta feliratot.

- Majd megtudod – vigyorgok, mint a vadalma.

Egymás után bemegyünk a bárba. Die azonnal megtorpan és elismerően füttyent egyet. Már most elég zsúfolt itt bent. Elég nagy a helyiség, középen nagy kifutó ami egy színpadszerűségben végződik. Összesen három rúd van elhelyezve az emelvényen. Egy csinos lány jelenik meg a kifutón egy apró tanga bugyiban és tűsarkúban. Felső nincs rajta, így mindenki megcsodálhatja formás mellét. Meg kel hagyni, szép lány.

- Nem mondjátok komolyan – nevet gitárosom.

- Ez még semmi – mosolyog Kyo.

- Mi jöhet még?

Shinya elmosolyodik és int a gitárosnak. Mind elindulunk egy hátsó szobába. Die alig tudja levenni a tekintetét a rúdon táncoló lányról. Nagyon jól csinálja a csaj, egyre több bankjegy van a bugyijában.

- Srácok, azt ne mondjátok, hogy... - akad el a gitáros szava.

- Mégis mit gondoltál, csak úgy bejövünk ide? - vonja fel a szemöldökét Kao.

Beljebb lököm társam, hogy végre én is le tudjak ülni a szoba végében elhelyezett kanapéra. A kanapéval szemben egy kis színpad és egy rúd. Nem sokkal utánunk bejön egy vörös csipke bugyi-melltartó együttest viselő lány, és italt hoz nekünk.

- Máris hívom – mosolyog Kaora.

Die felbontja a whisky-t és tölt mindenki poharába.

- Boldog születésnapot! - koccintunk és iszunk.

Elfogy az első kör ital, mikor megjelenik egy csinos lány. Apró bugyit hord, ami többet mutat, mint takar, és egy apró csipke melltartó sejteti formás mellét. Nagyon vonzó, meg kell hagyni. A lány udvariasan meghajol és zenét kapcsol. Lágy, mégis erotikus zene. Lassú, nyújtott mozdulatokkal áll fel az emelvényre és simul a rúdhoz. Mikor minden szem rá szegeződik, a rúdhoz simul és elkezdi a műsort. Bámulatos, hogy milyen vonzó és erotikus tud lenni egy nő, ha az ember szeme előtt vonaglik és egy rúdon táncol. Mindent megmutat nekünk, hosszú combját, formás fenekét, telt ajkait, gömbölyű mellét. Dobálja hosszú haját, elnyújtott mozdulatai, ahogy csábít, hihetetlen látvány. Die szeme kocsányon lóg úgy nézi az erotikusan vonagló lányt. Nem csak neki, mindenkinek tetszik. Ciki, nem ciki, nekem is, és egyre szűkebb a nadrágom. Hosszú tánc után a lány lassan lecsúszik a rúdról és spárgázik, ezzel újfent megmutatva minden báját befejezi a műsort. Hosszasan és lesokkolva ülünk és bámulunk magunk elé.

- Születésnapja van – mutatok az ünnepeltre – kaphatna egy táncolt? - kérdezem.

A lány elmosolyodik és lejön az emelvényről. Die elé sétál, átkarolja a nyakát és lassú öltáncot lejt. Die hátra dőlve élvezi a műsort. Ahogy elnézem, nagyon áll a farka, csoda, hogy még nem kapta el a csajt. Bár, szerintem az lesz. Kyo végig simít saját combján és tovább. Nem zavartatja magát. Köztünk sok minden elfér. Érzem vérem lüktetését és hogy nadrágom kényelmetlenül szűk. Itt bajok lesznek. Csak az tűnik fel, hogy a lány már le is vette a melltartóját és úgy riszálja magát. A tánc végén a lány Die nyaka mögé lendíti a mellartót és magához rántja bandatársam. A gitáros előre dől, a lány mellei közé.

- Mázlis – morog Kao.

- Csak születésnapja van – vonok vállat.

A műsort hatalmas tapssal jutalmazzuk. Néhány perccel később Die és a csaj eltűnnek valahova.

- Ez is a szolgáltatás része? - kérdi Kyo.

- Tudtommal nem – jegyzi meg Shini.

- Akkor mázlista – duzzog énekesem.

Mosolyogva megcsóválom a fejem és kimegyek a mosdóba. Muszáj könnyítenem magamon, átkozottul kényelmetlen így a farmer. Szerencsém van, per pillanat nincs itt senki. Gyorsan megszabadulok a gatyámtól és kézbe veszem a dolgokat. Nem kell sok, talán ha hármat húzok magamon és elmegyek. Még magam elé se tudtam képzelni Reit.

- Gyors volt – állapítom meg.

Rendbe szedem magam és visszamegyek a többiekhez. Ahogy számítani lehetett rá, Die nincs itt. Nem baj, inni nélküle is tudunk. Legalább levezeti a „feszültséget”. A fél üveg whisky elfogy, mire megjelenik az ünnepelt. Jókedvűen iszogatunk és beszélgetünk. Valamikor késő éjszaka vagy hajnalban indulunk csak haza. Shinya a legjózanabb közülünk, így ő fuvarozza a seggünket. Nem akarok haza menni, így megkérem, hogy Reihez vigyem. Nem tudom, hogy jutok el hozzá és állok meg az ajtó előtt, csak annyi rémlik, hogy erős karok ölelnek át, és érzem az illatát. Valahova vezet, nem tudom merre. Megállunk és lerángatja a ruháimat és hideg víz zúdul rám. Hiába tiltakozom, nem foglakozik velem. Végül vége a szenvedésemnek, újra ölelnek az erős karok. Végül lefekszem és valami puha és meleg vesz körül, aztán elnyel a sötétség.