14. fejezet

Toshiya pov

Az elkövetkező napok munkával és a versenye való készüléssel telnek. Ha tehetjük, mindig együtt vagyunk, de ha épp nem dolgozunk vagy próbálunk, egymás ágyában kötünk ki. Oké, hogy vannak szexuális igényeim és étvágyam, de még senkit se kívántam úgy, mint őt. Nem értem magam. Még karácsony napján is be kell menni, aminek nem igazán örülök, de így haza tudok menni és elhozhatom Rei ajándékát. Hiába van karácsony és mennénk mindannyian haza, Kyo nem enged, mert még be akarja fejezni az új számot. Újra és újra végig játsszuk, de neki nem tetszik valami. Mielőtt rákezdhetnék arra, hogy jobb dolgom is lenne ennél, Shini és Die megelőznek. Kyo enged a többség akaratának, és végre mehetünk a dolgunkra. Sietek Reitához, nehogy megfagyjon nekem. Nagyon hideg van, és nem is bírom a hideget. Legalább kell nekem huszonöt fok, vagy annál több. Annyira jó vele együtt sétálni, bár kissé aggódom, nehogy felismerjenek minket. Nem szégyellem őt, csak nem akarom, hogy olyan hírek kerüljenek napvilágra, ami árthat mindannyiunknak. Végül átmegyünk hozzá, hogy kellemesen eltöltsük az estét. Hihetetlenül jól esik, hogy gondolt rám. Végre átadhatom neki a rajzomat. Egy hosszú, romantikus fürdőt veszünk. Nem hittem volna, hogy ennyire romantikus tud lenni. Kellemes meglepetés. Annyira jó érzés. Ritkán van ilyesmiben részem, és az, hogy pont tőle kapom meg... hihetetlen. Teljesen levett a lábamról. Nagyon jó érezni teste közelségét, karjai ölelését, érzéki csókját. Azt hiszem, elcsavarták a fejem. Sajnos a pillanatnak vége, kimászunk a kádból. Jön az ajándékozás. Nagyon zavarba hoz, de nagyon jólesik, hogy gondolt rám. Egy gyönyörű ezüst nyaklánc, rajta egy medállal. Segít felvenni. Nagyon tetszik, egyszerű, de nagyszerű. Végül ő is megnézi mit hoztam neki. Jót kacag rajta, de mikor azt, mondja, hogy utálja, nagyon szíven üt. Azt hittem tetszeni fog neki. De mielőtt teljesen magam alá zuhannék, megnyugtat, hogy tetszik neki. De ezzel még nincs vége a meglepetéseknek. Elrángatom a hálóba, hogy most ő kapjon meg minden élvezetet, amit csak adhatok neki. Minden tudásom bevetem, aminek meg is van az eredménye, hamar elveszti a türelmét és magával ránt egy túlfűtött szeretkezésbe.

Reggel későn kelünk, de nem baj, ki kell pihenni a tegnapiakat. Ébredés után még lustálkodunk egy darabig.

- Tetszett az este? - kérdezem, és szőke tincseit simogatom.

- Szerinted? Fantasztikus vagy – mosoly.

- A legjobbat érdemled.

Elmosolyodik és megcsókol.  Kicsit még lustálkodunk, hiszen nem kell sehova menni, nincs dolgunk. Kao mindenkit szabadságra küldött, még a STAFF-ot is.

- Ugye nem mész melózni? - kérdi reménykedve Rei.

- Nem, Kao elintézte a szabit. Közölte a főnök, hogy ha valakit meglát itt bent újév előtt, azt páros lábbal rugdossa hazáig - mosolygok.

- De jó neked. Nem tudom Ruki mit akar, de ha berángat, felrúgom a Holdra – szusszan.

Jót nevetek, ahogy elképzelem, hogy Rei Föld körüli pályára állítja azt kis istencsapását.

- Legalább nyugtunk lenne – nyújtózok.

- Annyira nem, mert neked is van egy méregzsák chibid – figyelmeztet.

- Tudom, de nem ő az igazi hajcsár.

- Hanem? - vonja fel a szemöldökét.

- Kaoru. Anno annyira belemerült a munkába, mert megszállta az ihlet, hogy az egyik számunkat öt gitárra írta meg. Szerinted?

- Mi? Öt gitár? - esik le az álla.

- Aha.

- Ez nem normális – borzong meg.

- Tudom, de már megszoktuk ezt. Sőt, nagyon jó volt, amit csinált. Mondjuk megedződtünk, már a kezdetek kezdetén – mélázok.

- Mert? - fordul az oldalára és felkönyökölve támasztja meg a fejét.

- Gondolom tudod, hogy nem én voltam az eredeti basszeros – kezdem.

- Mi? De úgy tudom, hogy a Dir en Greyben nem volt tag csere – értetlenkedik.

- Jól tudod, de a La:Sadie's-ban a Diruból mindenki ott volt, de Kisaki volt a basszeros. Miután feloszlottak '97-ben, akkor jöttem én a képbe. Elraboltak és azóta túszul vagyok tartva a Diruban – nevetek – Még abban az évben lett Yoshiki a menedzserünk. Nos, ő nem kímélt minket, kidogoztuk a belünket is, de megérte. Szerintem Yoshiki nélkül ma nem lennénk itt.

- Jók vagytok, szóval nem csak Yoshiki érdeme minden.

- De ő indított el minket.

- És? Hiába kap valaki nagy löketet, ha nem tud vele mit kezdeni. Aki jó, az mindenképp a csúcsra jut. Ahogy mi. Nekünk nem volt ilyen profi menedzserünk.

- Igazad van. Ha nem lennétek ilyen jók, nem lennétek a riválisaink – simítok végig arcán.

Bújik mint egy cica. Lustálkodásomnak mobilom idegesítő csengése vet véget.

- Ne vedd fel – kéri Rei.

Megnézem a kijelzőt, és elfintorodom.

- Bocs, de muszáj felvennem – mondom.

- Kaoru?

- Rosszabb, az anyám.

Kikászálódok az ágyból és a nappaliban veszem fel.

- Szia – köszönöm.

- Szia kisfiam. Boldog karácsonyt – nevet anya.

- Neked is. Minden rendben otthon?

- Igen, épp ezért is hívlak. Gyere haza holnap ünnepelni.

- Holnap? Öööö – nézek a háló felé.

- Dolgozol?

- Nem, csak a párommal vagyok épp, és vele akartam lenni, amíg szabin vagyok.

- Van valakid? Hozd őt is – vidul fel.

- Jó, de előre szólok, hogy pasit viszek.

- Oh – döbben meg – Jó, rendben. De már épp kérdezni szerettem volna, hogy mikor kapok tőled unokát? Már épp ideje lenne – hangja elég megrovó.

- Anya, ne kezd kérlek – kérem – Szólj Miyukinak ez ügyben. Tőle előbb kapsz, mint tőlem.

- Ne morogj! Csak jó lenne, ha újra gyerek lenne a háznál, és apáddal újra babázhatnánk.

- Mindegy, hagyjuk. Mikorra menjünk? - terelem a szót.

- Valamikor dél körül, addigra megfőzök mindent.

- Jó oké, akkor majd érkezünk. Szia – bontom a vonalat.

Lemondóan sóhajtok és hátra simítom kócos hajam. De jó. Visszamegyek a hálóba, ahol Rei már egy kinyúlt melegítőnadrágban és pólóban van, és épp megágyaz.

- Szívem, holnap megyünk anyámékhoz ebédre – közlöm.

- Hogy mi? Hova? - nyílnak nagyra szemei.

- Jól hallottad. Anya most hívott és meghívott. És igen, jól hallottad, te is jössz.

- Én? - mutat magára.

- Igen. Mondtam, hogy van párom, erre anya mondta, hogy vigyem.

- Legalább szóltál, hogy nem lányt viszel? - szörnyülködik.

- Igen, szóval nem kell félned.

Bizonytalanul bólint. Hogy megnyugtassam hozzá lépek és megölelem. Az egész napot együtt töltjük, nem csinálunk semmi érdekeset, heverészünk a kanapén és bámuljuk a tv-t, kártyázunk és lustálkodunk. Az egyetlen említésre méltó amit teszünk, hogy Rei valahonnan előkerít egy képkeretet és beleteszi a rajzomat, ami ki is akaszt.

- Mintha csak a tükörképed lenne – nevetek.

- Azt mondod? - közeledik felém.

Abba marad a nevetés, és rosszat sejtve hátrálok. Nem vagyok elég gyors, Rei elkap és a kanapéra dönt és maga alá gyűr. Mélyen a szemembe néz, majd hirtelen elkezd csikizni. Hiába vergődök, nem tudom lelökni magamról. Könnyeim folynak, alig kapok levegőt a nevetéstől.

- Hagyd abba! - könyörgöm.

- Kérd szépen – mosolyog gonoszan.

- Reita-sama, kérlek hagyd abba – nézek rá esdeklőn.

- Lásd, kivel van dolgod, most az egyszer megkegyelmezek – húzza ki magát büszkén.

Míg nem figyel, kibillentem az egyensúlyából, így magma alá gyűröm és a csípőjére ülök.

- Én vagyok felül – mosolygok sejtelmesen.

- Csak szeretnéd, uke-chan.

- Nem kell semének lennem, hogy én legyek felül.

- Kanos macska – lök egyet a csípőjével.

- Nyau.

Pólója alá csúsztatom a kezeimet és végig karmolom a mellkasát. Meglepetésében és jólesően felnyög. Leránt magához egy csókra, amit azonnal viszonzok neki. Nem tudunk egymásba feledkezni, mert Rei mobilja megszólal. Sajnos hallottam már annyit ezt a zenét, hogy tudjam, ez Ruki. Kelletlenül lemászom róla és hagyom, hogy beszéljen a törpével. Jobb híján kimegyek a konyhába, hogy melegítsek vacsorát magunknak. Hosszú morgós beszélgetés után Rei megjelenik.

- Baj van? - kérdezem.

- Ruki hülye és hisztis – ül le az asztalhoz.

- Biztos havi bajos – vonok vállat.

- Könnyen lehet.

Nyugodtan megvacsorázunk, aztán megyünk fürdeni. Kellemes a forró víz alatt állni és megmosdatni egymást. Nincs semmi vágykeltő a mozdulatainkban, csak kedveskedés és szeretet. Nem is kell ennél több. Fürdés és szárítkozás után végül megyünk aludni. Egymáshoz bújva ér utol az álom.

Reggel kissé késve kelünk, így csak egy kávéra van idő, mert indulni kell. Sajna a szüleim messze laknak. Nem tudom miért, de szerelmem nagyon furcsa és szótlan egész idő alatt. Rei csöndesen ücsörög mellettem és bámul ki az ablakon. Halkan szól a rádió, hogy ne legyen annyira unalmas az út a szüleim házáig.

- Mi a baj? - kérdezem és végig simítok a combján.

- Semmi, csak nem kicsit tartok ettől a találkozástól – mondja, de nem néz rám.

- Miért? Kedvesek a szüleim – értetlenkedek.

- Ha nem tűnt volna fel, eddig csak barátnőim voltak, és vittek haza bemutatni a családnak. Akármit mondasz, ez most nagyon más lesz. Nem arról van szó, hogy szégyellek, csak fura. Oké, előtted nincsenek titkaim, de más hogy egy pasi mutat be engem, mint a pasija vagy szeretője.

- Értem mire gondolsz, de nem te vagy az első férfi akit hazaviszek, mondván, hogy a pasim. Az elsőnél még ki voltak akadva, de utána megszokták. Azóta mindegy nekik, hogy férfit vagy nőt viszek. Azt mondják, hogy amíg boldog vagyok, nekik mindegy.

Végre felém fordul és elmosolyodik. Láthatóan megkönnyebbült. Kénytelen vagyok elengedi a combját, a sebváltóra is figyelni kell. Szinte azonnal ráfog a kezemre és amennyire lehet, összekulcsolja ujjainkat. Csöndesen tesszük meg a hátra lévő utat. Végre megérkezünk, csak parkolóhelyet kell találni. Halkan káromkodok, mert sehol sincs.

- Nyugi – csitít Rei.

- Nyugodt vagyok – makacskodok.

- Aha, persze, és azt várod, hogy el is higgyem? - vonja fel a szemöldökét.

Magához húz, és lágyan megcsókol. Éhesen kapok édes ajkai után. Amennyire tudom, átkarolom a nyakát, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Nehezen válok el tőle.

- Mit szólnál egy gyors menethez? - kérdezem.

- A kocsiban, fényes nappal? Bárki megláthat.

- Pont emiatt olyan izgalmas.

- Kanos macska. De ha itt is csinálnánk, az nem lenne gyors menet.

- Ugyan, ne kéresd magad – simítok végig combjain.

- Bírj a farkaddal! - állítja le kutakodó kezemet.

- Olyan nagy baj, hogy kívánlak? - nézek rá ártatlan szemekkel.

- Az sose baj, de majd később.

Még lopok egy csókot és folytatom a parkolóhely utáni vadászatot. Végül találok egyet, nem mesze a szüleim házától. Leparkolok és leállítom a kocsit. Rei még megnézi magát a tükörben és kicsit igazgat a haján.

- Nyugi, tetszeni fogsz nekik – biztatom.

Kiszállok és követ. Lezárom a kocsit és kézen fogva a basszerost elindulok. Kis séta után megállunk az ajtó előtt és rátenyerelek a csengőre. Kis csönd után lábdobogás, majd nyílik az ajtó és:

- Toshi! - visít Miyuki és a nyakamba veti magát.

- Hé! - kiáltok.

Hátra tántorodok, átkarolom Miyuki derekát, hogy meg tudjam tartani magunkat, de nem sikerül, és az ajtó mellett felhalmozott hókupacba dőlünk.

- Ezt miért kellett? - akadok ki.

- Annyira hiányoztál – pislog ártatlanul.

- Mi ez a felfordulás? - hallom meg anyukám hangját – Merre vagy fiam?

- Itt! - emelem fel a kezem és integetek.

Miyuki végre hajlandó elengedni és lemászni rólam, amiért hálás vagyok neki.

- Gyere – nyújtja felém Reita a kezét.

Elfogadom a segítséget és könnyedén talpra ránt. Leporolom magamról a havat, amiben basszerosom is segít.

- Gyertek befelé mind a hárman, mielőtt megfáztok! - szól anya és bemegy.

Bent végre levehetem a bakancsom és az átnedvesedett kabátot.

- Ezért még kapsz, előre szólok – figyelmeztetem Miyukit.

Válasz helyett csak játékosan nyelvet ölt rám.

- Hékás – fogja meg a kezem Rei – Válaszolnál pár kérdésemre?

- Egy pillanat tigrisem – hallgattatom el.

Mielőtt bármit tehetne, Miyuki után rohanok. Az előtéren keresztül kergetem, és a nappaliban érem utol. A kanapé túloldalára szalad és nevet rám.

- Úgyse kapsz el – nevet.

- Nehogy azt hidd – hadarom.

Felugrom a kanapéra és keresztülszaladok az ülőalkalmatosságon. Miyuki felsikolt, de nem tud elszaladni előlem. Elkapom és átkarolva a derekát próbálom felkapni.

- Ne, eressz! - sikolt.

Nem törődve ellenkezésével, a hátsó udvar felé rángatom. Fél kézzel sikerül kinyitni az üvegajtót és kirángatni őt az udvarra.

- Tegyél le! Engedj el! - sikoltozik.

- Ahogy kívánod – mosolygok rá.

Egy nagyobb hókupachoz viszem és egyszerűen leejtem. Fülsiketítően visít, ahogy eltűnik a fehérségben. Jót nevetek rajta, de elkapja a karom és leránt maga mellé. Nem tétovázik, azonnal rám mászik, és az arcomba kotor némi havat. Nem hagyom magam, leborítom magam mellé. Felugrom és távolabb szaladva gyorsan gyúrok egy hógolyót és hozzávágom. Egy hangos és heves hócsata veszi kezdetét.

- Toshi! Miyuki! Azonnal gyertek be! A végén megfáztok! - parancsol ránk anya.

Nevetve sietek vissza a meleg házba.

- Nem vagy normális – jegyzi meg Rei.

- Mondj újat – vigyorgok.

- Szépek vagyok, betegek akartok lenni? Na, nyomás zuhanyozni! - jelenik meg apám is.

- Csak a baj van veletek. Nyomás – morog anya is.

Nevetve indulok el a fürdő felé, hogy egy forró zuhanyt vegyek. Mire végzek, már a mosógépen vár száraz ruha. Átöltözve és átmelegedve megyek vissza a nappaliba. Rei épp anyával beszélget a konyhaajtóban állva.

- Itt vagyok – ölelem át vékony derekát.

- Vedd le rólam a mancsod – lép hátra.

- Mi a baj? - értetlenkedek.

- Toshi, vezesd körbe a vendéget, addig elkészül az ebéd – javasolja anya.

- Oké – rángatom magammal a basszerost.

Gyorsan körbe vezetem, de mikor a régi szobámhoz érünk, ami a legtávolabb van a nappalitól megtorpanok.

- Mi a bajod? Miért morogsz? - kérdezem.

- Szerinted? Ki ez a lány? Ahogy látom, nagyon jóba vagytok. Sőt, teljesen odáig van érted.

Ahogy kimondja, kell pár másodperc, mire felfogom mire céloz. Nagy erőfeszítés kell, hogy ne röhögjek azonnal a képébe.

- És még ki is röhögsz, marha kedves vagy, mondhatom. Ha itt van ő, miért hoztál ide? - haragosan villognak a szemei.

- Azért te észlény, hogy bemutassalak a családomnak. Igazán kedves tőled drága, hogy féltékeny vagy, de teljesen alaptalanul. Miyuki a húgom – mosolyodok el.

A döbbenettől teljesen megnyúlik az arca. Nem tudom megállni, és végig simítok rajta.

- Mióta van neked húgod? - nyögi.

- Harminc éve – mosolygok.

Rei elhallgat, nehezen emészti meg a hallottakat. Mosolyogva megölelem.

- Fiúk, kész az ebéd! - kiált anya.

- Remélem tudod, hogy ezért még számolok veled – suttogja a fülembe.

Hogy nyomatékosítsa a szavait, fenekembe markol. A nappaliban már csak ránk várnak. Gyorsan bemutatok mindenkit mindenkinek, ugyanis az korábban kimaradt. Anya szed mindenkinek a forró ételből, míg mi helyet foglalunk.

- Hogy ismertétek meg egymást? - kérdi anya.

- Már korábban is ismertük egymást, csak nem személyesen – mondom.

- Tényleg? Egy cégnél vagytok? - kérdi apám.

- Nem, a rivális bandánknak, a Gazette együttesnek a basszerosa – kotyogom el.

Rei hatalmas szemekkel néz rám, majd az asztal alatt a combomra csap.

- Nem kell aggódnod Akira, innen nem jut ki semmi. A családból senki nem rohan az első pletykalaphoz, hogy kitálaljon. Nem kell félned – mosolyog szelíden apám.

- Köszönöm – nyugszik meg a papagáj is.

- Ha rivalizáltok, akkor hogy is van ez? - értetlenkedik húgi.

- Röviden annyi, hogy mindketten indultunk egy basszerosoknak szóló versenyen. Eleinte szidtuk egymást és ahol lehet, keresztbe tettünk egymásnak – kezd mesélni és mosolyog végre Rei – Aztán egyszer összecseréltük a gitárjainkat. Toshi áthozta hozzánk, és akkor megbeszéltük, hogy jobb mindannyiunknak, ha nem akarunk egymás torkának ugrani.

- Utána jó párszor találkoztunk és elmentünk inni. Aztán minden ment a maga útján – mosolygok kedvesemre.

- Azért nem volt ilyen egyszerű – néz rám szúrósan.

Válasz helyett csak vihogok egy sort.

- Az igaz – ismerem be – De a szokványos forgatókönyv az unalmas.

- Mert? - szól közbe anya.

Rei azonnal elpirul mint a főtt rák és zavartan piszkálja az ételt a tányérján.

- Elmentünk inni, és kicsit több csúszott le, mint kellett volna. Lényeg az, hogy reggel együtt keltünk és onnantól mondhatni együtt vagyunk – fejezem be röviden.

- Hékás! - morran Rei.

- Zavarban vagy Akira-kun? - mosolyog rá anya.

- Igen – ismeri be vörös fejjel – Eddig csak nőkkel volt kapcsolatom.

- Ahhoz képest jól csinálod – karolom át a vállát.

Rei kicsit fellélegzik és már könnyebben beszélget. Talán megnyugodott, hogy nem kell szégyenkeznie, senki nem néz rá furcsán, hogy velem van. Nem tudom, de nagyon örülök neki. Ebéd után átmegyünk a nappaliba, és apa hoz magával némi italt.

- Ki mit kér? - kérdi apa.

- Koccintsunk borra – veti fel Miyuki.

- Remek ötlet, hisz van ok ünnepelni – mosolyog anya is.

- Szívem, itt maradjunk estére? - fordulok Rei felé – Ha haza akarunk menni, nem ihatok. Vagy itt a jogsid?

- Nincs itt, de rajtad múlik – mondja.

- Maradjatok – kéri anya – Fiam, olyan ritkán jössz haza. Most végre velünk vagy, és a párodat is bemutattad. Jó lenne jobban megismerni őt is – mosolyog kedvesen.

Rei elpirul és meg mosolyogva elveszem apámtól a felém nyújtott poharat. Körbe állunk és koccintunk.

- De jó, kicsit nyúzhatlak – mosolyog Miyuki.

- Ugye tudod, hogy visszakapod? Megtanulhattad volna, hogy nem érdemes velem kekeckedni – mosolygok rá rosszat sejtetően.

- Olyan nagy baj, hogy örülök a bátyámnak? - öleli át a derekam.

- Az nem baj, csak ha az agyamra mész.

- Gonosz vagy! - nyújtja rám a nyelvét.

- Gyerekek – kuncog anya.

- Le se tagadhatnák egymást – jegyzi meg Rei.

- Ebben igazad van. Gyerekként igen sokat marakodtak. De ha kellett, Toshi mindig kiállt Miyuki mellett – meséli anya – Senkinek nem hagyta, hogy rosszat mondjon róla.

- Igen, ő az én húgom, és épp ezért, csak én bánthatom – vigyorgok.

- Igen, az én nagy bátyám, mindig vigyáz rám – vigyorog.

Leülünk és folytatjuk a beszélgetést. Nem zavartatom magam, párszor végigsimítok szerelmem karján, combján, végül összefonom ujjainkat. Mind a ketten cigire gyújtunk.

- Ne légy zavarban Akira-kun – mosolyog anya.

- Nem vagyok – hadarja.

- Aha, azért vagy elpirulva – nevetek – még a füled is vörös.

- Engedd el magad, már megszoktuk, hogy Toshi férfit hoz. Nem kell zavarba jönnöd – biccent apám.

- Csak ne előttünk essetek egymásnak – viccelődve eltakarja szemeit Miyuki – Nem akarom, hogy kiégjen a szemem.

- Nem is vagy méltó arra, hogy láss minket. Amúgy is, ahogy a többieknek mindig mondom: nincs ingyen pornó – mondom.

- Ha már itt tartunk, ki van alul?

A kérdés hallatán Rei hirtelen fulladni kezd az félre nyelt füsttől. Heves köhögésbe kezd.

- Miyuki! Ilyet nem illik kérdezni! - hörren anya.

- Semmi közöd hozzá. Én se akarom tudni, milyen pózban csinálod a pasiddal. Azt ajánlom, hogy ezt fejez be, vagy megint megfürdetlek a hóban – figyelmeztetem.

- Oké, bocsánat – duzzog Miyuki.

- Élsz még? - fordul Rei felé.

Szerencsére már nem köhög és levegőt is kap.

- Igen, nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen – törli le idő közben kicsordult könnyeit.

- Ki mondta, hogy akarok? - mosolygok rá.

Végig simítok az arcán és magamhoz húzom egy lágy csókra. Jókedvűen folytatjuk a beszélgetést. Anya folyamatosan hozza a sütiket, a nassolni valót, italt és üdítőt. Nagyon örülök, hogy Rei végre teljesen feloldódik, és könnyedén társalog a szüleimmel és a húgommal. Nagyon kellemes ez az egész helyzet és szituáció. Valamikor késő este anya elmegy, hogy megágyazzon nekünk a régi szobámban.

- Remélem elfértek majd. Hoztam neked törülközőt – nyújtja át a szövetet anya páromnak.

- Köszönöm.

- Biztos elférünk – mosolygok sokat sejtetően.

- Igen, max. lelöklek – ért egyet Rei.

- Csak szeretnéd – mordulok.

- Ki akarod próbálni? - mosolygok kacéran.

- Vigyázz mit kívánsz.

- Nem félek.

- Pedig kéne.

Komolyan nézünk farkasszemet, majd egyszerre nevetjük el magunkat. Végül mindannyian elmegyünk a szobáinkba. A szobámba lépve elmosolyodom a sok emlékre. Ledobom magam az ágyra, addig Rei nézelődik. Elég bizonytalan, de végül nem zavartatja magát. Megnézi a régi könyveimet, lemezeimet, az íróasztalomat, a parafatáblámra tűzött fényképeket és egyebeket.

- Találtál valami érdekeset? - kérdezem.

- Csak nézelődök. Nem sokat meséltél magadról. Így talán megtudhatok pár dolgot – von vállat.

Mosolyogva megcsóválom a fejem. Felugrom és mögé lépve átkarolom a derekát. Arcomat nyaka hajlatába temetem.

- Nem kérdeztél semmit – suttogom.

Ahogy leheletem nyakát csiklandozza, megborzong. Megfordul ölelésemben és megcsókol. Nem kéretem magam, azonnal viszonzom. Annyira jó végre érezni édes ajkait. Megérzem kutakodó kezeit a hasamnál. Elmosolyodok, ahogy simogat. Ha lehet, még közelebb húzom magamhoz. Nem tudok betelni vele. Már pólója alatt jár a kezem, mikor halk koppanás után nyílik az ajtó.

- Fiúk – nyit be anya – Ne haragudjatok, megzavartam valamit? - kapja szája elé a kezét.

- Mondjad – terelem a figyelmét.

Oké, hogy nem zavarja, hogy pasit hozok a házhoz, de ahogy elnézem, nem számított rá, hogy ránk nyit. Ez még lehet neki is sok.

- Csak ha gondoljátok, mehettek fürdeni – hadarja és kimegy.

- Közös zuhany? - kérdezem.

Válasz helyett csak elmosolyodik. Magamhoz veszem a törülközőm és megyünk. Alig csukódik be mögöttem az ajtó, Rei magához ránt egy szenvedélyes csókra. Lerángatjuk egymásról a fölösleges ruhákat és beállunk a zuhanykabinba. Megengedem a meleg vizet és újra magamhoz húzom. A korábbi hevességet feledve, gyengéden fedezzük fel egymás testét. Kölcsönös kedveskedés, szeretgetés. A forróvíz, a pára, Rei közelsége és ahogy a testem simogatja... hihetetlen. Nem bírok neki ellenállni, kell nekem ez a srác, mindenestül. Igaz, hogy nem régóta vagyunk együtt, de ismerjük már annyira egymás testét, hogy tudjuk, hogyan okozzuk a legnagyobb örömöt egymásnak. Nem is kel sok, hogy elérjen a vég, és kifulladva kapaszkodjunk egymásba, míg elmúlik a remegés. Szó nélkül zárom el a csapot és töröljük egymást szárazra. Egy melegítőnadrágban megyünk vissza a szobámba, hogy aludjunk. A hátamra fekszem, Rei a mellkasomra hajtja a fejét, ránk húzza a takarót és már alszunk is.