10. fejezet

Reita pov

Hamar eljött a verseny megint, Toshival is jó volt találkozni egy kis csipkelődés volt, de semmi több. Jól játszott, mint mindig, én pedig kissé feszült voltam így ittam és ittam a vizet, aztán ami várható volt a sok víz is kikívánkozott. Volt még egy kis időm, a kihalt folyósón végig sietve haladtam a hívogató helység felé, ám mikor beléptem nem várt látvány fogadott.

Die és Toshi a csapnál egymásba fonódva… és… te jó ég… miért… miért pont itt?

Néztem őket egy darabig, mind a ketten rettenetesen élvezték, majd csendben kisiettem. Már wc-re sem kellett menni, félre értés ne essék nem pisiltem be az űber ciki lett volna… csak úgy elmúlt. Ez most sokkolt, az viszont még jobban, hogy még tetszett is az, amit láttam, Szívesebben lettem volna Die helyébe, ezt azonban sürgősen el kell felejtenem, egyértelműen jártok. Gratulálok Akira, sikerült olyan emberbe beleszeretned, aki sem lány, se nem szabad. Gyorsan elszívok, egy nikotin szálat, amiből három lesz, bár nem bánom, aztán irány a színpad. Borzalmasan játszok, mégis tovább engednek. Lefelé jövet pedig már Toshiya vár, alaposan a fejembe száll a vér.

- Szép volt – mosolyog rám.

- Izé... kösz – nyögöm ki nehezen.

Sietek vissza az öltőzőbe, pakolnék, meg minden aztán húznék a fenébe, mikor pedig egyedül maradunk a fülembe suttog.

- Tudom, hogy láttál minket.

Megdermedve megállok, és a levegő benn reked a fejem már robbanni készül.

- Sajnos most dolgom van, szóval majd később találkozunk – intek, majd elviharzik.

- Mi a…? – csak bámulom az ajtót ahol eltűnt, fújtatok mérgembe kicsit most megalázottnak érzem magam.

- Csesződjön meg… - előhalászom, a telefonom mikor már fel vagyok öltözve, a gitárom a hátamon a tokjában.

- Hm? – szól bele a vonal másik végén.

- Te és én most férfiasan elmegyünk inni, és nem állunk meg még a padló alatt nem fetrengünk. – mordulok.

- Repülök! – a kacsát mindig bele lehet venni egy ilyen buliba.

Megkönnyebbülve rakom le, nem kérdezett semmit, igazából nem is érdekli, nekem meg épp erre van most szükségem.

El akarom felejteni az egész mai napot, azt, amit a mosdóban láttam, ahogyan a szívembe markoló fájdalmat is emiatt.

- Ide nekem az összes töményet, ami csak létezik. –csapok a pultra.

Uruha csak röhög, ő már megkapta a sörét egy ideig ellesz azzal, persze csak addig még meg nem issza.

- Verseny? – veti fel hirtelen.

- Mire gondolsz? – csillan fel a szemem, nagyon is jól tudom, mit akar.

- Csak töményet… melyikünk bírja tovább? – nyújtja kezét.

Megfogom, és erősen megszorítva megrázom. A párbaj pedig elkezdődik. Sorra döntjük magunkba a keményebbnél, keményebb alkoholokat, már jó páran szurkolnak a kocsmában a harcunknak, mégsem adom fel. Nem én!!! Győzni fogok, tartozni fog nekem megint, amit egy jó pillanatban a hasznomra is fordítok majd.

- Add fel Kouyou enyém a kupa. – röhögök.

- Csak szeretnéd, hülye papagáj, rajtam sosem teszel túl.

- Figyelj és tanult. – már keverem a piát.

Végül együtt dőlünk ki, megedződtem ehhez a iszákos kacsához. Egy motelben, egy hatalmas ágyban térek magamhoz. Valaki nagyon ölelget, mikor pedig oldalra nézek, meglátom, a kacsát csak röhögök egy jót. Korábban ezen nagyon kiakadtam volna, simán elküldtem volna melegebb éghajlatra, rögtön kirúgtam volna magam mellől… Most csak óvatosan kimásztam, kissé erőszakosnak kellett lennem még nem sikerült lefejtenem a karjait magamról, aztán szabad volt az út a fürdés és a kávé felé.

Jó párszor elkövettük még ezt az egész ramazurit, ittunk együtt keltünk vagy legalább is egy helyiségben, aztán minden ment úgy, mintha mi sem történt volna. Semmi olyasmi sem történt, amire az ember ilyen helyzetben gondolna, egyszerűen csak két barát, túlzásba vitte a piálást és egymást támogatva terültek ki az épp alvásra megfelelő helyen. A Toshiyával való találkozókat rendre lemondtam, nem volt kedvem látni őt. Végül csak nem tudom elkerülni a lehetetlent, egyszer próba közepén csörtet be mindenki legnagyobb örömére.

- Suzuki Akira te majom, most fogod a formás kis segged és kitolod, hogy beszéljünk. – morog.

- Mégis mit képz… - kezdene bele Ruki akár egy paradicsom, de befogom a száját.

- Dugó… Majd én ezt elintézem. – sóhajtok.

Morog még egy sort, végül csak rábólint, mire eleresztem.

- Ha lehet még ma… - mordul Toshi nem tűnik türelmes embernek.

Kitaszigálom a folyósóra, ott is a végébe ahol már nem tudnak hallgatózni.

- Mit akarsz?

- Még kérded? – fel van háborodva.

- Nyílván, mert nem tudom, mit akarsz, menj, vissza senkinek sem vagyok a játékszere. – mordulok.

- Te meg miről beszélsz? – arca egyre morcosabb.

- De könnyű lenne nekem is ilyen szita emlékezettel rendelkezni. – sóhajtok.

- Hát te totál megbuggyantál. Szívtál vagy mi? – grimaszol.

- Ha ott van neked Die mit teszed nekem a szépet? –egyre dühösebb vagyok.

Kijátszott, elérte nálam, hogy szerelmes legyek belé, a végére azt hitte a szolgája leszek. Hiú remény. Nagyokat pislog, majd felsóhajt.

- Csak nem féltékeny vagy? – hűl el.

- A segged az maximum, te beképzelt kanos macska.

- Jaj, már… Igen jártam Die-vel de annak már vége.

- Hazug vagy. És undorító, ahogy játszol az érzéseimmel –fonom karba kezeimet.

Felképel, ami igazán meglepett.

- Sok mindennel meg lehet vádolni, azt viszont senkitől sem tűröm el, hogy azt feltételezze rólam, játszok más érzéseivel.

- Nem… egy faszt nem… elérted, hogy szerelmes legyek beléd majd olyan helyen adod, oda magad a bandatársadnak ahol simán rátok nyithatok, még ha nem is szándékosan. – a dühöm kimondatja, velem mit érzek iránta fel sem fogva mit tettem.

Látszólag megakad, én pedig kihasználom pillanatnyi zavarát, fogom, magam visszamegyek a próbaterembe, felkapom, cuccaim majd tajtékozva trappolok haza.

A többiek kifejezésén gondolkodom. Vegyes érzelmek keveredtek össze rajtuk, hol düh, hol értetlenség és aggódás. Nem is kellett sokat várnom, alig értem haza Ruki máris hívott. Először azt hittem Toshiya az így nem vettem rá a fáradságot, hogy megnézzem ki az. De mikor már vagy 5 perce megállás nélkül csörgött jobbnak láttam felvenni.

- Nem akarod elmondani? – szól bele azonnal.

- Jól kérdezted… nem… - morgok.

- Akkor gyere, sétáljunk egyet, mint régen. – valami furcsa van a hangjában, mégis megteszem, amit kér.

- Tíz perc jó?

- A parkban várlak.

Félig meddig morgok, egyik felem örül, amiért kirángat és nem hagy mérgelődni, de a másik inkább megfojtaná a kis törpe torpedót, mert nem hagy kiereszteni a gőzt. Nagy nehezen magamra erőltetem a kabátom, bakancsom, egy sapka és napszemüveg, végül is tök felesleges az egész, mert az orrkendőmtől nem tudok megválni, ami meg úgyis le fog buktatni. Várjunk csak, egy sál tökéletesen eltakarná…

Végülis én mondtam a tíz percet, viszont sikerül addig húznom az időt még fél óra lesz belőle. Takanori kellőképpen ideges, akit pedig megpillantok mellette, az engem húz fel rendesen. Közelebb érve már nyitnám a szám, le akarom mind a kettőt hordani, pechemre Ruki gyorsabban reagál.

- Tiéd a pálya Toshiya, a tartozásom leróttam. – hadarja, majd villámgyorsan elsétál, onnan érzi hamarosan atomtámadás sújtotta területnek lesz nyilvánítva a park.

- Gyere, beszéljünk. – felettébb nyugodt.

- Ha mondandód van itt is kiadhatod. – eszem ágában sincs menni.

- Jézusom rosszabb vagy, mint egy ötéves. Ha én fizetek este hajlandó vagy velem jönni? – forgatja a szemeit.

Hmm, ez már igen megfontolandó ajánlat, ő fizetne egész este?

- Ki iszlak, a vagyonodból készülj fel rá. – mordulva indulok el a legközelebbi, legdrágább és a legjobb italokat kínáló kocsma felé.

Motyog valamit, amit nem igazán értek, de kit érdekel? Engem biztos, hogy nem…

Amint elérjük az épületet, bemegyünk, keresünk egy hátsó boxot és oda telepszünk. Rendelünk, aztán még az italokat kihozzák kínos csend telepszik közénk, amit végül Toshi tőr meg.

- Szóval azt mondtad szeretsz engem? – hangja nem több suttogásnál, tőle nem ezt szoktam meg, halálra rémít.

- Valami olyasmit, jah. – próbálok közömbös maradni.

- Mit értesz ez alatt?

- Tudod… hogy is mondjam neked… ehm… nehezebb, mint hittem… - keresem a megfelelő szavakat. – Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd.

Gratulálok Akira ennél jobban aligha járathatnád le magadat. Holnapra az összes újság címlapján ez fog szerepelni, kiderül Toshiya végig szívatott, csak a megfelelő pletykát várta, amivel tönkre vághatja a bandánkat egyszer s mindenkorra. Ellenben a várt felugrás és röhögés elmarad, mély csendbe burkolózik az este hátralévő részében.

- Toshiya kezdem unni ezt az egészet, Rukit veted be, hogy kirángass otthonról, te kezdeményezel ivászatot, miszerint beszélgessünk, erre itt ülsz előttem akár egy rossz lyukas kuka, teljesen elveszett arccal. Szánalmasan festesz, remélem, tudod. – az alkohol jobban felvágta a nyelvem.

Szemeiben gyilkos fény villan, hirtelen két lábra ugrik, áthajol a poharaktól roskadozó asztalon, nyakamnál megragadja felsőm, közelebb rántva. Hirtelen veszítem el az egyensúlyom, előre bukom egyenesen ajkaira, mik azonnal édes, mérgező, vad csókkal verik birtokba szám. Hatalmasakat pislogok, nem ez az első csókom mégis… Túlságosan jólesik, magával ragad akár egy tornádó, menthetetlenül beszippant. Nem vagyok tudatában tetteimnek, kezem már lendülne, hogy hatalmas pofont keverjek le neki, a csattanás azonban elmarad, helyette arcán finoman érintem selymes bőrét, ujjaim füle mögé csúsztatva, bele markolok puha tincseibe, jobban magamhoz húzva. Heves csókcsatánknak a levegőhiány vet véget, de tekintetem nem ereszti az övét. Ugyan azt olvasom ki szemeiből, amit a sajátoméból, meglepő valami egészen mélyről kiinduló szerelmet. Mintha hallanánk, a másik gondolatait egyszerre bólintunk, állunk fel az asztaltól kapjuk magunkra a kabátunkat. Még Toshiya fizet, kint az ajtó előtt toporgok eléggé türelmetlenül.  Nem telik bele sok időbe a basszeros csatlakozik hozzám, kezét enyémbe csúsztatva sietünk végig a sötét, kihalt utcákon a lakásom felé. Háromszor kell újra próbálkoznom mire sikerül a kódot beütnöm helyesen, az ajtó lustán sípolva jelzi szabad az út. Berontunk, a liftig botladozva támaszkodom a hívó gombnak, közben elkapom partnerem derekát, újra ajkaimra húzva. A lift hamar megjön, de csókunk nem szakítom, meg úgy hátrálunk be a kicsi fülkébe. Kitapogatom a gombokat, vélhetőleg a tízedik gombját sikerül megnyomnom, mire az emelő szerkezet elindul velünk együtt. Totálisan felrúgva az elveimet, mit sem törődve a következményekkel, taszigálom a lakásomba, amint az ajtó engem erőszakosságomnak, na meg persze a kulcsnak hála.

- Óvatosan tigrisem, azért maradjon a helyén ha lehet, én már nem futok sehová. – zihálva suttogja ajkaimra.

- Az lehet, viszont én egyre türelmetlenebb vagyok. – morgásom már a szokásos, sőt talán kellemesnek, kedveskedőnek titulálható be.

Csak bejutunk, aztán amint a tömör fa használati választó alkalmatosság becsukódik mögöttünk, az esetleges kíváncsiskodókat kint tartva a vágyak elszabadulnak. Cipőinket hanyagul lerúgjuk, már amennyire egy bakancstól könnyű megszabadulni, a kabátok a sarokban, a többi ruhadarab pedig a haladási irányukkal megegyezően hajigálva el. A szobámig sem jutunk el, a kanapéra lököm az előszobában, mire nyekken egy nagyot, de nem esik kétségbe. Hívogatóan int ujjával, ülő helyzetbe felcsúszva. Reggel zsibbadni fog a szám, ám ez érdekel most a legkevésbé. Odáig minden oké, amíg le nem kerülnek teljesen rólunk a ruhák, viszont mikor már teljes valójában fekszik, igen felajzott állapotban lévő testem alatt kissé megrémülök. Sosem voltam még férfival, fogalmam sincs mit kéne tennem, amivel felizgatnám, mégsem okozok fájdalmat. Egy nő esetében már rutinom lenne.

- Miért álltál meg? – méltatlankodik karjaival nyakam körül.

Tanácstalanul nézem testét, majd szemeibe nézek.

- Ne röhögj ki, de nem igazán tudom mit kéne tennem.

Naná, hogy megteszi, és hangos hahotába kezd, mire fújtatok egy sort.

- Először is ezt vedd le. – oldja ki orrkendőm. – Enélkül sokkal dögösebb vagy, másodszor pedig ne félj, csak engedd el magad… Természetesen mintha egy sima szeretkezésről lenne szó.

- Marha vicces vagy. – gúnyolódom.

- Segítenék te majom, de ha ennyire harapós kedvedben vagy akár haza is mehetek.

- Engem meg itt hagynál álló farokkal? – méltatlankodom.

- Jogos… erre most képtelen lennék.

A végére, feltalálom magam, finoman merevedésére fogva mozgatom kezem, mintha csak magamat elégíteném ki egy gyors kis pettinggel. Besegít, engem is még jobban izgalmi állapotba hoz, simogatja hátamat, nyakamba csókol, kéjesen sóhajtozik alattam. Jézusom, hogy fordulhattam ki ennyire magamból és élvezem ilyen mértékben ezt az egészet?

- Toshiya… - suttogom nevét, olyan kellemesen hat most, égeti a szám jó értelemben.

- Hazug vagy Reita. A liftben kis híján nekem esel, itt meg húzod az agyam.

- Azt tenném? – szorítom meg kezemben lévő ékességét.

- Szadista dög. – nyög fel hangosan.

Kissé szorongok, még mikor tágítom, meg mielőtt finoman megpróbálnék belé csúszni, de amint ezeken túljutok, valami földöntúli érzés kerít a hatalmába. Eddig még hasonlóban sem volt részem, pedig volt már egy pár lány, akit megfektetettem.

- Ennyire kellemes sosem volt még. – csúszik ki számon lágy hullámzás közben.

- Hai hai, de gyorsíthatnál már nekem ez édes kevés. – nyafog alattam.

Bosszúból hirtelen jövő hatalmas lökést kap, bár élvezetének elég élénken ad hangot. Teste teljesen összerándul. A kanapé eléggé kényelmetlen lenne, most mégis hihetetlenül kellemes fekvőhelynek bizonyul, ahogy testünk egybe olvad. A végén együtt jutottunk a kéj legmagasabb fokára, ölelkezve aludtunk el, miután magunkra húztam egy plédet, azért mégsem kéne megfázni. Kellemesen kimerülten engedem át magam a sötétségnek, ami szinte azonnal magába is zár, álomtalan álomra hívogatva.

Reggel hasogató fejfájásra ébredek, tegnap rendesen ittunk, nem sok minden dereng mi történt éppen ezért sokk-ként ér, amikor valaki mocorogva felém fordul fejét mellkasomra hajtva, derekam ölelve, lábát enyémen átvetve alszik. Ugrok egy hatalmasat, le is esek a keskeny egy személyes kanapéról, amin úgy néz ki ketten voltunk.

- Mi a fene… ? – krákogom, ahogy meglátom kivel aludtam.

Toshiya pov

Jól elhülyéskedünk Booval, aztán a műsor után megyünk inni egy jót. Kissé tántorogva megyek haza és dőlök ki aludni. Másnap munka és stúdió. Vége a henyélésnek, kezdődik a munka. Nem baj, legalább nem unatkozom. Alig várom, hogy találkozzak Reitával, de valamiért mindig lemondja a találkozókat. Néhány napig ezt eljátsszuk, aztán megelégelem, és elmegyek hozzá a kiadóhoz. Nem értem mire fel ez a hiszti amit levág, és honnan szedi azt a hülye feltételezést, hogy játszom vele. Nagyon rosszul esik, főleg tőle. El is durran az agyam, és fel is képelem, hogy vegye már észre magát. Oké, jártam Dievel, de az csak hirtelen fellángolás volt, és csak pár hónapig tartott. Szakítottunk, de attól még néha lefekszünk, ebben nincs semmi rossz. Teljes döbbenetemben itt hagy és eltrappol. Mire észbe kapok és utána sietek, nincs sehol.

- Reita? - kérdezem.

- Elviharzott – mondja Kai.

- Mit csináltál vele te seggfej? - áll elém Ruki.

Elkapom a grabancát és kirángatom a próbateremből.

- Hívd fel és vedd rá, hogy találkozzon veled – állok meg egy kihalt folyosórészen és parancsolok a törpére.

- Miért tegyek neked szívességet? - kérdi dacosan.

- Azért, mert ha tudok vele beszélni, akkor nem lesz egy hisztis basszerosod holnap. Nekem nem fogja felvenni a telefont, neked igen.

- Igen, és? - von vállat.

Csak teszi a hülyét, viszont nincs türelmem vele szórakozni. Olyan gyilkosan nézek rá, hogy inkább eleget tesz a kérésemnek. Kelletlenül int nekem, hogy kövessem a parkba. Fél órát fagyoskodunk, és a hó is rákezd, mire befut azaz idióta. Ruki hamar lelép, amiért hálás vagyok. Rei csak úgy jön velem, hogy fizetem a piát, de nem érdekel, most beszélek vele. Egy drága bárba ülünk be, ahol pár kör után végre kiböki mi a baja. Teljesen meglep amit mond, de ugyanakkor nagyon jólesik. Nem tudom sokáig türtőztetni magam, muszáj megízlelnem kívánatos ajkait. Érezni az alkohol ízét, de az övét is. Annyira édes, kívánatos. Szinte hihetetlen, hogy ahelyett, hogy felképelne, hajamba túr. Hihetetlen ez a szenvedély. Nem bírok magammal, kell nekem, most! Elég egymás szemébe néznünk, hogy tudjuk, mit akar a másik. Gyorsan fizetek és elindulunk a lakására, ő közelebb lakik mint én. Kéz a kézben tesszük meg az utat. Kalandosan jutunk fel hozzá, már a liftben egymásnak esünk. A lakásban sem jutunk messzire, csak a kanapéig. A ruhákat már rég elhagytuk valamerre. Kissé tapasztalatlan, a mozdulatai is erről árulkodnak, de élvezetes. Egymás karjai közt alszunk el.

Reggel hatalmas rándulásra és egy hangos puffanásra kelek.

- Mi a fene...? - krágok.

- Már kora reggel balhézol? - ásítok.

- Mi? Te meg mit keresel itt? - pislog rám bambán.

- Szerinted? Kettőt találhatsz – mosolygok rá.

Teljesen elsápadva néz először magára, aztán rám. Felsóhajtok és hátra simítom a hajam. A földről előhalászom az alsóm és felveszem. Rei kerek szemekkel követi minden mozdulatom. Önállósítom magam és kissé bicegve kimegyek a konyhába, hogy főzzek egy erős kávét. Míg várok, elszívok egy cigit és nézem a hóesést. Tegnap óta esik? Mikor lefő a kávé, a szöszi is előkerül.

- Úgy nézel ki, mint egy felizgatott vécékefe – nevetek.

- Te emlékszel valamire? - hagyja figyelmen kívül a megjegyzésem.

- Tekintve, hogy józan voltam, igen – mosolygom sokat sejtetően – Mindenre – hangsúlyozom a szót.

Elsápad, és inkább tölt magának kávét. Végig csodálom izmos testét. Nagyon vonzó srác, sok pasi megfordulhat utána. És én tegnap megkaptam ezt a testet. Az más kérdés, hogy én voltam az uke.

- Die nem lesz féltékeny, hogy nem mentél haza? - töri meg a feszült csendet.

- Miért lenne? - vonok vállat.

- Na vajon? Azok után, amiket csináltatok... - akad el és pirul fülig.

- Mint már tegnap mondtam, csak régen jártunk. Annak már vége – kortyolok kávémba.

- És még dugtok?

- Igen, és? Nincs abban semmi baj. Csak kölcsönösen kielégítjük egymást, ennyi. Nincsenek következmények, nem képzelünk semmit a dologba. Persze, mielőtt megijedsz, csak akkor tesszük ezt, ha egyikünknek sincs partnere.

- Die meleg? - csodálkozik.

- Nem, csak biszex mint én – vonok vállat.

Kicsit megborzong, de semmi egyebet nem fűz a dologhoz. Össze van zavarodva, látszik rajta. Mellé lépek, és megsimogatom az arcát. Nem húzódik el, inkább bújik a kezembe.

- Komolyan gondoltad, amit mondtál a kocsmában? - kérdezem komolyan.

- Mindig őszinte vagyok, szóval igen – néz a szemembe.

Nagyon jólesik ezt hallani tőle. Leteszem a bögrém, és hajába túrva közelebb húzom magamhoz, hogy újra megízleljem édes ajkait. Jólesően felsóhajtok. Végigsimítok arcán, nyakán és mellkasán állapodik meg a kezem. Átkarolja a derekam és közelebb húz magához.

- Hergelj csak, ha még egy menetet szeretnél – szakadok el tőle – Én benne vagyok.

- Kanos macska – nevet.

- Nyau – nyávogok.

Felnevet és újra megcsókol. Szenvedélyes csókunknak a mobilom vet véget.

- Itt folytatjuk – bontakozom ki öleléséből.

A hang után menve megtalálom a mobilom. Kaoru az.

- Mondd – szólok a készülékbe.

- Ugye tudod, hogy már bent kéne lenned? Merre vagy?

- Mindjárt indulok. Egy óra és bent vagyok – morgok.

- Fél óra – közli és kinyom.

Fintorogva nézem a kijelzőt. Kelletlenül felöltözöm. Rei elhagyatottan áll és figyeli minden mozdulatom.

- Hova mész? Nem erről volt szó – morog.

- Tudod drága, sajna Kao nem vár és beparancsolt a próbaterembe. Ha ott végeztem, mit szólnál, ha folytatnánk, amit félbe kellett hagynunk? - ölelem magamhoz vékony derekát.

- Szavadon fogalak – figyelmeztet.

- Merem remélni – mosolygok.

Lopok egy csókot és megyek. Az ajtóban megvárja, hogy felvegyem a cipőm és kienged. Elkap egy búcsúcsókra és végre mehetek, bár semmi kedvem. Legalábbis a próbaterembe, inkább máshova mennék. Közel fél óra alatt érek be. Mielőtt bemennék a próbaterembe, elsietek a büfébe, hogy vegyek Kaorunak egy béke ajándékot, hogy ne rúgja szét annyira a seggem. Rei jól megdolgozta este, még mindig sajog. A kávéval felszerelkezve megyek a próbaterembe.

- Megjöttem! - nyitok be.

- Jobb később, mint soha – fogad Kao.

- Én is örülök, hogy látlak. Mielőtt még megennél – nyújtom át neki a kávét – Beízesítve, ahogy szereted.

Morogva néz hol rám, hol a kávéra, de elfogadja. Oké, akkor szent a béke. Nyugodtan lecuccolok és pillantok körbe.

- Ugye tudod, hogy lassan ki kell szállnod a versenyből? - pillant rám Kyo.

- Miért is? - fordulok felé.

- Nemsokára kezdődnek a stúdió munkák, és még pár koncertet is akarunk az ünnepek előtt – vázolja a tervet.

- Pontosítsunk, egy kisebb turnét – kotyog közbe Shini.

- Tök mindegy – von vállat.

- Addig még van idő. Amíg bírom, csinálni akarom – makacskodok.

- Minek? Ennyire be akarod bizonyítani, hogy jobb vagy Reitánál? - szólal meg Die.

- Olyasmi – vigyorgok – Jó cukkolni – nevetek.

Ez csak kifogás, igazából miatta akarok még maradni. Legalább tudok találkozni vele, még ha a munka miatt hét közben nincs rá idő.

- Nem ez a póló volt rajtad tegnap is? - kérdi gitársom.

- De, és? - vonom fel a szemöldököm.

- Akkor azért késtél, mert megint összeszedtél valakit? - dörzsöli meg a halántékát.

- Nekem is kijár egy kis szórakozás. Amúgy is – karolom át Leader-sama nyakát – miből gondolod? - mosolygok ártatlanul.

- Csak olyankor van ilyen kielégült fejed – jegyzi meg szinte mellékesen énekesem.

- Megcsalsz? - kapja fel a fejét Die.

Válasz helyett csak mutatom neki, hogy kapja be.

- Vedd elő – nevet.

- Csak szeretnéd! Mint már korábban is mondtam, nincs senkinek ingyen pornó.

- Jó srácok, kimennétek? - áll fel és lép felém.

- Majd később basszátok meg egymást, most dolgozni kéne – csattan fel Kaoru.

Mosolyogva megcsóválom a fejem és végre kézbe veszem szeretett basszerem. Inkább az új számokat próbáljuk és kezdjük el megbeszélni a számlistákat. Ugyan még van idő, de ha most van ötlet, akkor miért ne? Nincs előírva, hogy az utolsó pillanatban kell ki találni és változtatni. Így lesz időnk variálni. Magunkat ismerve, erre tuti sor kerül majd. Csak ebédszünetben hagyjuk félbe a próbát, és megyünk a szinte már törzshelyünknek számító étkezdébe. Mint mindig, most is jó hangulatban telik az ebéd és jóllakottan megyünk vissza dolgozni. Írok egy SMS-t  Reinek, hogy este lenne-e kedve találkozni. Nagyon remélem, látni akarom őt! Sajnos el kell tenni a telefont és zenélni. A zene ellazít és annyira bele merülök a munkába, hogy eszembe se jut a telefon egészen addig, amíg le nem ülünk egy cigi szünetre. Van pár nem fogadott hívásom tőle. Tárcsázom és kiviharzok a teremből.

- Végre, már aggódtam mi van veled – mordul.

- Tudod drága, néha osztoznod kell rajtam a bandával – mosolygok.

- Bizonyos dolgokon nem vagyok hajlandó osztozni. Ami az enyém, az az enyém. Senki másé – jelenti ki.

Jót nevetek rajta. Jól esik ezt hallani tőle.

- Este találkozunk? - kérdezem.

- Aha, mikor végzel?

- Nem tudom, attól függ, hogy Kyo meddig akar bent maradni és zsonglőrködni a számokkal.

- Remélem emberi időben végzel és még ma jössz.

- Ennyire hiányzom?

- Szerinted?

- Tudod, sokkal jobb lenne, ha nem morognál. Akkor sokkal aranyosabb vagy.

Csak morran a túloldalon.

- Hívlak, ha végeztem.

- Oké, remélem minél előbb – lágyul el a hangja.

- Én is. Szia – bontom a vonalat.

Mosolyogva megyek vissza. Ugyan nem mondta ki amit hallani szerettem volna, de utalt rá. Próbálok a zenére koncentrálni, ami hellyel-közzel megy is, de nagyon menni akarok. Végül órákkal később Kyo és Kao úgy döntenek, hogy mára vége. Szinte fénysebességgel öltözöm, köszönök el tőlük és tűnök el. A liftben hívom fel az orrkendőst.