8.fejezet

Reita pov

Toshiya fuvarja életmentőként jött, képtelenek lettünk volna időben odaérni. A visszapillantó tükörből láttam Ruki minden kifejezését, folyamatosan pofákat vágott és beképzelt majomként utánozta a basszerost, mire önkéntelenül is felnevettem. Toshi értetlenül pillantott rám, én meg csak megráztam a fejemet. Takanori hisztije gyerekes nem is olyan rossz fej a mellettem ülő srác csak meg kell ismerni, viszont mulatságos, ahogy a chibi utánozza. Szegény srác azt sem tudja min röhögök annyira, hogy már a könnyeim is potyognak, majd elmondom neki, ha nem lesz kéz közelbe a kis dög.

- Mennyit kérsz egy fuvarért? – sóhajt fel Ruki.

- Nincs elég pénzed ahhoz törpe. – jön a válasz zsigerből.

- Én mennyivel tartozom? – mosolygok.

- Hmmm… - szeme sarkából végig mér. – Megegyezhetünk az árban.

- Eszedbe se jusson. – mordulok fenyegetően.

- Nyugi, semmi rosszra sem gondoltam. – leparkol és ártatlanul felteszi kezeit.

A pöttöm énekes kipattan a kocsiból, mintha csak megböktél volna.

- Kösz még egyszer, mindenképpen meghálálom majd. – mosolyogva intek és kiszállok én is.

Toshiya elhajt, Ruki meg máris rákezd.

- Egyszer kicsinálom ezt az ellenszenves idióta egoistát. – kezeivel a levegőt markolássza.

Zsebre vágott kézzel megyek az épületbe. Szinte fel sem tűnt, hogy továbbjutottunk annyira természetessé vált.

- Késtetek. – szid le minket azonnal Leader-sama, de csendre intem Ruki fejét látva.

Egyfolytában csak mondja a magáét, mint egy rossz motyogós öregasszony. A sminkes már nem is mer szólni neki fogja végre be mert csak leharapja a fejét.

- Most már elég lesz. – szól rá végre Uruha.

Bátor vagy fiam, majd megemlékezünk rólad. Mindenki összerezzen Ruki kifejezése láttán. Tűzmanót is megalázó kirobbanást produkálva kezd pattogni és káromkodni. Végül Aoi unja meg az egész szirénázást, egy vödör vízzel telibe küldi az énekest. Harmadik világháború? Mit nekünk? Itt van halálos bio fegyverként egy chibi.

- Ruki-san kérlek, tartogasd az energiád a színpadra és a rajongóknak. – már a menedzser is megelégeli.

Zsebtigrisünk, puffogva megy szárítkozni, majd felfrissülve, újult erővel színpadra készen kapjuk vissza.

- Dobozba foglak tenni és a polcomon foglak tartani. – csillognak Aoi szemei és ölelgetni kezdi.

- Mint azokat a babákat, amiket sosem veszel ki a dobozából? – röhögök.

- Pontosan. Egy saját, egyedi Rukim lesz! – kacarászik.

- De, várj az nem lesz jó. Etetned is kell. – vakargatja állát a kacsa.

- Akkor kap kis nyakörvet és kis tálkát amire Fido van írva. – nem esik kétségbe Aoi.

Elképzelem a jelenetet, túlságosan is jól. Kaival egyszerre röhögünk fel, ő egy székbe rogy le, én meg átesem a kanapén.

- Nem vicces. – puffog kis hörcsögpofival.

- Nyahaa kis édes. – dörgöli Aoi arcát Rukiéhoz.

- Elég lesz, abbahagyhatnád már. – ficereg karjai között.

- Muszááááj??? – nyafog.

- Ha nem akarsz megválni a golyóidtól és még szexelni akarsz az életben, ajánlatos lenne. – sziszegi.

- Tökvédőt akarok! – nagyra nyílt szemekkel kap ágyékához, emiatt persze Taka a földön végzi seggre esés után.

Ketten kellettünk Takashimával, hogy lefogjuk a kitörni készülő törpevulkánt.

- Ideje lassan kezdeni gyerekek. – tapsol a menedzser, hogy ráfigyeljünk.

- Gyerekek?  - hűlök el, elvégre már 33 éves vagyok, az már bőven túl van a gyereken.

- Vagy nem?

- Úgy nézek én ki?

- Bizony. – vigyorog Ruki és hátamra ugorva összebarmolja hajam, addig ügyeskedve még két copfban nem áll oldalra.

- YADAAAAA… - műkönnyekkel rogyok le a földre. – Moszatnak sem vagyok már jó.

- Reita-san ne menj, a fény felé rendbe tudom még ezt hozni. – nos, igen Aoitól mi mást lehetne várni, minthogy azonnal fogja a poént?

- Mentsd meg a hajam életét. – nézek fel rá.

- Bízd csak ide. –elviharzik egy fésűért és rengeteg hajlakkért.

- Siess, már kövesedem is. – sürgetem meg.

- Egyet se félj Aoi a fésűk-ura-és-csodálatos-nód-varázsló-is máris segít rajtad. – nyomat egy hülye pózt igyekszem közben nem elröhögni magamat.

- Onegaishimasu. – hajolok meg előtte.

Nekikezd, csodát tesz szétlapított hajammal.

- Elmehetnél fodrásznak. – nézem meg a művét a tükörben.

Rögtönzött előadásunkat, hatalmas tapsviharral jutalmazzák társaink. Kaolu is röhög rajtunk, Rukinak és Rurunak is tökéletes a haja, a sminke, mint mindig, ha ő csinálja nekik.

- Gyertek ide! – nevet Kai kitárt karokkal.

Vigyorogva mindenki odamegy, körben átkaroljuk egymást, lehajolok majd háromra a kiáltás, hogy minden jól menjen aztán irány a színpad.

Amíg a sötét folyósón haladunk elfog az izgalom, a gyomromban, mintha paták dübörögnének, arcomra széles vigyor terül, megigazítom orrkendőmet, ugrálok picit, szívverésem nézem. Teljesen lázba jöttem imádom ezt a fajta eksztázist annyira katarzisba tudja hozni az embert. Kint már elindult a zene, sorban megyünk fel, ahogyan szoktunk. Leader-sama, én, Uruha, Aoi majd végül Ruki. Rögtön a sűrűjébe csapunk a levegő csak úgy vibrál körülöttünk, pörgőssel kezdtünk feltüzelve a rajongókat a nézőtéren. Telt ház van, amit imádok, bár arcokat nagyon nem látok, de ettől függetlenül érzem őket. Tekintetem körbepásztázik, mintha keresnék valakit és az igazat megvallva egy halovány remény van bennem, esetleg megpillantom Toshiyát ott vigyorogni valahol és megmutatni neki, nem ő az egyedüli a Japán legjobbja listán. Pihenésképpen egy-két lassúbb szám. Megy folyamatosan a fanservice is.

Másfél óra elteltével lemegyünk kicsit kifújni magunkat, felfrissülni. Baromkodunk egy sort, kamerázunk, direkt hülyülünk, iszunk egy kis alkoholt, de csak a hangulat fokozás kedvéért majd Kaival visszamegyünk. Imádom a Ride with the rockers részt, kiélhetem magam, megmutathatom nem épp szép hangom, de kellőképpen felcsigázok vele mindenkit. Fitogtathatom macsóságomat is.

- Konbanwa Yokohamaaaaa! – kiáltom a mikrofonba mire sikítást kapok válaszul.

- Ride with the rockers!!! – majd belecsapunk Kaival.

Hihetetlen mennyire felszabadít a zene, mennyire át tudja járni egész lényem, mennyire… ahh… felfoghatatlan megmagyarázhatatlan érzés, csak hagyni kell magad, hogy elmélyülhess benne, hogy magával ragadjon és új dolgok felé sodorjon.

- One, two, three, four…. – nyomatjuk ezerrel.

Nyomom a köröket mikor épp nem „énekelek”.

Aztán mikor a hangulat már a tetőfokára hág csatlakozik a duonkhoz Aoi és Uruha, még inkább feltüzelve a fanokat. Egy szám erejéig vagyunk így, mert feljön a chibi is.

Beszélget, a közönséggel még mi kifújjuk magunkat, iszunk egy keveset. Nem adjuk lejjebb a hangulatot. Természetesen a végére Ruki egy jó kis ríkatós számot rakatott be.

- Reila! – mondja ki mire sikítás majd síri csend lesz.

Én nem értem miért ezt választja, mikor ő is elsírja közben magát, persze gyönyörű, de nem igazodom ki a logikáján. Ez a dal nálam nem tudja előcsalni a könnyeket. A Tokyo-Dome az más tészta ott keservesen sírtam én is. Persze nem pont a színpadon, ott is, de az öltözőben utána… Macsóként is, kivételesen ezt az egyet nem szégyellem, hisz egy álmunk vált valóra.

Közben a koncert folyik még gondolkodom, arcomon nem látszik, hogy másfelé kalandoztam, tökéletesen játszom, majd véget ér az egész. Levonulunk a színpadról.

- Ahhh yatta!!! – lélegzik fel Yutaka és ott ahol van, elterül a földön.

- Nagyon kimerültél? – fekszik mellé Aoi.

- Hai. Tökre szédülök. – nevet.

A staffosoktól kapunk hideg vizes törülközőket, gyorsan lehűt minket, így nem sokáig van nálunk, nem akarunk megfázni.

- Szép munka volt! MINDEKINEK KÖSZÖNÖM! – vigyorgok, majd elterülök és is a földön.

- De puhányok vagytok. – korhol minket gyengéden Ruki.

- Mondja ezt az, akinek úgy remegnek a lábai, mint egy pudding. – röhög Uruha.

- Jó, na, te kacsacsőrű emlős. – vág vissza.

- Ah… ez szíven talált… ah meg fogok halni, mi lesz most velem? – szívéhez kap, színészkedik, egy sort majd látványosan összeesik.

- Ne merészelj meghalni! – kúszom oda hozzá és rázogatom.

Uruha alig bírja ki röhögés nélkül, Ruki is beszáll a játékba.

- Megcsaltál Rosalinda, mit vársz tőlem, hogy majd hűséges leszek és nem foglak sértegetni? – adja a sértett felet.

- Na de Huan, te kezdted… Egy rossz szóhoz, annyihoz sincs jogod.

- Ruki meg fogom neked tiltani, hogy külföldi szappan operákat nézz. – duzzog Aoi.

- Eh, de miért? Annyira jók. – biggyeszti lejjebb ajkait.

- Mert elhanyagolsz. – sértődött díva hozzá képes bolhafing.

Szépen a hasára csapok Aoinak.

- Itt lesz, elég gyerekek a többire nem vagyok kíváncsi. – mordulok.

- Lehet, hogy konzervatív vagy, mister-önmegtartóztató-san, de én élni akarom fiatal huszas éveimet.

- Huszas? – robban ki belőlem a nevetés. – Mióta? Időgéped van?

- Bizony. – elégedett vigyor.

- Vetted? – Kai.

- Fenéket.

- Akkor loptad?

- Ilyennek ismersz Kai?

- Háát… - vigyorog.

- Csináltam, természetesen. – húzza fel az orrát.

- Géniusz. – röhög Ruki. – Akkor csinálhatsz nekem is, vissza akarok menni anya méhébe ott nem volt semmi gondom.

- De híres sem voltál.

- Jogos… de akkor is.

Nagy nehezen feltápászkodom, majd elindulok az öltözőbe.

- Jöttök vagy itt akartok megkövesedni? De akkor befalom az összes kaját és megiszok minden jó piát. – vigyorgok ravaszul.

- Megállj te feneketlen bendő, nekem is hagyj valami ehetőt és ihatót. – pattan azonnal fel a bolhás macska.

- Nem okoztál csalódást Aoi.

- Hát igen, tudjuk, mennyire tökéletes vagyok. – fényezi magát.

- Whuuaaa. Vigyázz még a végén kiütsz az egoddal. – takarom el szemem.

- Na, akkor nekem is hagyjatok inni. – áll fel Uruha, aki időközben befoglalt egy széket.

Elviharzunk az öltözőbe.

- Három grácia. – hallom még a kis tűzmanó rosszalló, de annál inkább vigyorba hajló hangját.

Mire észbe kapnak, talán jönni kellene nekik is, ha enni akarnak, addigra a kaja felé elpusztítottuk. Én egy üveg hideg sörrel végzek, még Aoi kivégezi a tányérján lévő kaja végén. Ruru már kissé pityókás, de így még elviselhető, ontja magából a hülyeségeket.

- Oiii hagyjatok már nekünk is! – Kai kétségbe esett.

- Disznók. – repül a, repül a pohár a chibi képébe belepve vízzel és némi alkohollal.

- Hátha nagyobbra nősz majd. – kacagok hisz én voltam a merénylő.

Bölcsen elrejtek minden árulkodó jelet előle, így csak mérgesen pásztáz végig rajtunk.

Jól elszórakozunk, majd halk, de annál határozottabb kopogás zökkent ki minket a játékból.

- Üdv srácok! – lép be vigyorogva Toshi.

A srácok álla leesik, pedig sokszor bejár így is a próbaterembe.

- Na, mi van téged is látni? – kuncogok fél részegen bár igazából csak spicces vagyok, ezek a piák nem dobják meg úgy az agyam, mint azok a kevertek, amiket a bárban szoktunk inni.

- Hűűű te még józanon? Úgyis látni? Hol egy kamera, meg akarom örökíteni. – nevetve és úgy tesz, mintha keresné az előbb említett tárgyat.

Egy jól irányzott tarkón csapást kap.

- Miért mindig itt ütsz? Üss lejjebb. – dörzsölgeti nyaka hátsó részét.

- Meg egy nagy frászt, max egy jól irányzott rúgást a drága acélbetétesemmel. – legyintem le.

Toshiya pov

Fogalmam sincs min röhög ez a kettő. Rei a térdét csapkodja és a könnyeit törölgeti. Majd rákérdezek. Azt meg kell hagyni, hogy aranyos a nevetése. Kiteszem őket és megállapodunk, hogy majd meghálálja. Elhajtok, de nem messzire. Kicsit odébb lepakolok és a kesztyűtartóból előveszem a borítékot, amit pár napja kaptam. Egy speckó koncertjegy. Vigyorogva elindulok a stadion hátsó része felé, a művészbejáró és a parkoló irányába. Elég párszor felvillantanom a jegyem és a nagy darab biztonságiak tovább engednek. A színpad szélén, a hangfalak takarásában megállok és nézem, ahogy a STAFF pakol. Elég sok mindent hordanak fel. Hatalmas dobszerkó. Ki fog látszani mögülük a dobos? Rengeteg gitár kerül mind két oldalra. Végül előkerülnek a baszerok is. Ahogy elnézem, Rei nem aprózza el. Hoznak neki vagy öt gitárt. A rajongók már ettől sikítani kezdenek. Egek, mi lesz, ha megjelennek a zenészek? Nem kell sokat várni, mert felhangzik az intro és az együttes is megjelenik. Akaratlanul is elmosolyodom, mikor meglátom az orrkendőst. Fülsértő sikítások közepette kezd Ruki énekelni. Imádják őket. Rei nagyon koncentrál, nem értem miért. Egyszerűen öröm hallgatni a játékát. Nagyon tehetséges. Most már végképp nem értem mit keres azon a tehetségkutatón. Azt meg főleg nem, hogy Ruki miért tartja tehetségtelennek őt. Ez a törpe nem normális. Ez biztos a chibik jellemvonása, hisz Kyo se százas. Amilyen kicsik és aranyosak, olyan hülyék is tudnak lenni. Nem csak Rei játéka nagyszerű, hanem ahogy mozog, forog és hergeli a rajongókat. Az egyik szünetben, mikor szerez magának vizet, észrevesz. Ledermed a döbbenettől. Mosolyogva intek neki. Megrázza a fejét, elveszi a vizet, iszik és folytatja a zenét. Mintha kicsit felszabadultabb lenne. Rengeteget rohangál, forog. Honnan van ennek ennyi energiája? Ruki és a fanservice nem semmi. Tudja, hogy kell az őrületbe kergetni valakit. Alsó ajkamba harapok. Nagyon tetszik a látvány. De rég volt ilyen élvezetekben részem. Főleg nem olyannal, akivel szeretném. Merengésemből az hoz vissza, hogy Ruki végig simít Rei hosszú combján és keményen megmarkolja, mire a basszeros felnyög. Micsoda hangja van.... A rajongók eszeveszett sikításban törtnek ki. Végül véget ér a koncert és lejönnek a fiúk.

- Szép volt – fogadom Reit.

- Ezek szerint jól láttalak – liheg.

Vigyorogva hátba veregetem. Elmosolyodik és megölel.

- Mit keresel itt? - kérdi.

- Jöttem megnézni téged.

- Tényleg? És mit szólsz?

- Őszintén szólva ritka nagy barom vagy, ha azt hiszed, hogy tehetségtelen vagy. Hidd el ha én mondom, nagyszerű zenész vagy. Teljesen fölösleges ott pocsékolnod az időd. Fogalmam sincs, honnan szedted, hogy nem tudsz zenélni. Ha gondolod, beajánlhatlak pár helyre.- kacsintok rá.

- Mi?! - trappol közénk Ruki – Te meg mi a jó büdös francot keresel itt? Mit akar ez jelenteni? Mit akarsz Reitától? Eszedbe se jusson semmi! Azt ajánlom, hagyd békén őt és a bandámat! Nem engedem, hogy elvidd! - kiabál amennyire tud.

- Amilyen kicsi, olyan nagy a hangja – fintorgok.

- Mi? - szinte sikolt.

- Nem veled beszéltem, szóval ne szólj bele mások beszélgetésébe.

- Leszarom, mert az ÉN basszerosomról van szó! - remeg a hangja a dühtől.

- Igen? Képzeld el, tudok mindenről, szóval fog be a kis pofidat, vagy becsipeszelem – szól közbe Rei.

- Miről? - veszi vissza a hangját a törpike.

- Arról, hogy miért akartad annyira, hogy induljak azon a szaros versenyen. Azért, mert nem tartasz elég jónak, hogy veletek zenéljek, és ha nem teszem meg, akkor kiraksz.

- Mi? Ezt meg honnan szeded? - pislog nagyokat.

- Ne tagadd, mindent hallottam! - fakad ki Reita is.

Talán jobb, ha hátrébb állok, nehogy rajtam keresztül ugorjanak egymás torkának. Aoi mellé állok.

- Fogadjuk, hogy bunyó lesz – jegyzem meg.

- Állom – mosolyog – Ruki – jelenti ki.

- Oké. Tét?

- A győztes kérhet a vesztestől valamit.

- Oké – vigyorogva kezet fogunk.

Csöndesen figyeljük a két veszekedőt, komolyan, Rei nagyon ijesztő tud lenni. Ruki ha lehet, még kisebbre össze húzza magát. A végén mikroszkóp kell, hogy megtaláljuk.

- Te – böki meg a könyököm Aoi –Mint egy brazil szappanopera.

- Vettem észre.

Mintha csak meghallotta volna, felénk fordul.

- A bolhás macska és a kanos macska – fintort vág.

- Miau – nyávogunk egyszerre.

Meglepetten nézünk egymásra és elnevetjük magunkat.

- Mondd csak cica, van gazdád? - kérdezem, és megvakargatom az állát.

Dorombolás-szerű hangot hallat, mire újabb röhögés tör ki belőlem. A többiek is minket figyelnek leesett állal. Még a házaspár is abbahagyta a vitát.

- Van – mondja egyszerűen.

- Igazán kár – sóhajtok.

Annyit érzek, hogy valaki megszorítja a könyököm és odébb rángat.

- Eleget rontottad itt a levegőt, nincs itt semmi keresni valód! Tűnés! - pattog Ruki.

Laza mozdulattal kiszabadítom karomat a szorításából. Kikerülöm és Rei elé állok.

- Ne feledd mit mondtam. Mindig áll az ajánlatom.

Nagyokat pislog. Mosolyogva intek neki és elindulok haza. Alig lépek ki az öltözőből, Ruki újra rázendít. Csoda, hogy még van hangja. Nem értem miért ilyen idegbeteg. Biztos havibajos. Nem akarom felhúzni magam, inkább próbálok valami kellemesebbre gondolni. Vajon hogyan hálálja meg nekem Rei, hogy elhoztam? Lennének ötletem, nem is kevés, és pikánsabbnál pikánsabb, de ő nem ér ilyen izgalmakból. Lehet meghívatom magam egy sörre. Az még szerintem belefér.

Szerencsére elég kicsi a forgalom, így hamar hazaérek. Gyors zuhany, majd a jól megérdemelt hideg sör. Nincs is ennél jobb. Kiülök az erkélyre és cigire gyújtok. Nézem a város és a csillagok fényét. Semmi zaj, csak pár autó tompa hangja. Szeretem ezt, ilyenkor megszabadulok a mindennapos problémáktól, tudok gondolkodni. Mióta jelentkeztem a versenyre és megismertem Reitát, eléggé megváltozott a véleményem és a hozzáállásom a bandájához. Oké, mi még mindig jobbak vagyunk, de nem annyira rossz arcok. Csak mert a bandáink riválisok, nem kell azonnal egymásnak ugrani és kikaparni a másik szemét. Reita is elég normális, még akkor is ha megvannak a maga hibái. Mondjuk kinek nincsenek? Sőt, a szöszi egyre szimpatikusabb. Amennyire láttam a bandáját, mind egész normálisnak mondható, kivéve Rukit. Mindegy, nem próbálom megérteni őt. Már a második cigire gyújtok, mikor megszólal a telefonom. Reita az.

- Máris hiányzom? - kérdezem mosolyogva.

- Csak szeretnéd. Felébresztettelek? - horkan.

- Nem, épp sörözöm az erkélyen.

- Akkor jó. Honnan szereztél back stage belépőt? Nem is adtunk ki olyat. Főleg nem azt a fajtát, ami beenged az öltözőbe.

- Meg vannak a módszereim – mosolygok titokzatosan.

- Mégpedig? Maffia kapcsolataid vannak? - kérdi rosszat sejtve.

- Nem, az Kyonak van. Legalábbis szerintem. De hogy megnyugodj, egy haverom jött nekem egy apró szívességgel.

- És nem természetben kérted vissza? - csodálkozik.

- Én is szeretlek. - fintorgok.

- Bocs, ez gonosz volt – szégyelli el magát.

- Amúgy nem megyek mindig a farkam után, és nem vagyok nimfomán – nyugtatom meg.

- Oké, felfogtam. Csak meglepett, mert mindig azt láttam verseny előtt vagy után, hogy felszedsz valakit. Arról nem is beszélve, amit a bandatársaiddal adsz elő.

- Nem vagyok szent, szeretem az élvezeteket – nyalom meg a szám szélét.

Hallom ahogy felsóhajt.

- Komolyra fordítva a szót, szép volt. Gratulálok – komolyodom meg.

- Kösz – hallom hangján, hogy mosolyog – Bocs Ruki miatt.

- Nem gáz – legyintek.

- Majd lehűtöm – ígéri.

- Nem ér annyit, hogy újabb vita legyen.

- Igaz. Na, megyek, mert hulla vagyok. Majd beszélünk.

- Oké, amúgy kitaláltam, mivel hálálhatnád meg, hogy elhoztalak.

- Tényleg? Mivel?

- Azt a fantáziádra bízom, a következő találkozásig.

- Baszd meg – nyögi hosszú hallgatás után.

- Csak egy szavadba kerül – kéjes mosolyra húzom ajkaim.

- Kapd... - elakad – Tudod mit? Jó éjt – kinyomja.

Jót nevetek rajta. Remélhetőleg sikerül túlfűtött álmokat okoznom neki. Elszívom a cigit és megyek aludni. Hosszú volt a nap.

Reggel korán kelek és megyek a stúdióba. Egyáltalán nincs kedvem dolgozni. Se rajzolni, se zenélni, se semmit csinálni. Legszívesebben heverésznék egész nap. Legnagyobb meglepetésemre hasonló hangulat fogad bent is. Kyo a fotelban szundikál, Die az ablaknál bagózik, Kao és Shini valamin nagyo beszélgetnek. Csöndesen leülök a kanapéra és a telefonom kezdem babrálni.

- Nincs kedvem melózni – dől hátra Kao.

- Te beteg vagy? - teszem kezem a homlokára – Nem, nincs lázad.

- Ha mindenki ennyire lelkes, mi lenne, ha lelépnénk? - tér magához Kyo.

Kaoru int és kimegy. Értetlenül nézünk utána. Pár perc múlva visszajön és felveszi bőrkabátját.

- Menjünk – mondja.

Egymásra vigyorgunk, összekapjuk magunkat és megyünk.

- Mihez kezdjünk? Menjünk amerre látunk? - kérdi Shinya.

- Mi lenne, ha együtt töltenénk a napot? - kérdem.

- Úgy tudom, van valami bazározás a közelben. Megnézzük? - kérdi apró szakállát piszkálva Kao.

- Mehetünk, úgyis akarok venni valami új videojátékot – lelkesül Die.

Jókedvűen és viccelődve megyünk a bazárokat megnézni. Van itt minden, édesség, helyben sütött kaja, ajándék, amit csak kívánhat az ember. Néha kicsit szétválunk, de csak azért, hogy megnézzünk valami apróságot. Die gyökeret ereszt a videojátékoknál, Shinya az édességeket nézi, én a többiekkel a szomszédos standnál nézelődök az ékszerek közt. Veszek pár gyűrűk és karkötőt meg egy medált, aztán megyünk tovább. Kao a napszemüvegeknél áll meg válogatni. Megmutat párat, szinte mind röhejesen áll neki, és jót nevetünk. Tovább menve megakad a szemem egy pulcsin.

- Kell! - jelentem ki.

- Jó napot, mit adhatok? - kérdi az eladó néni.

- Azt a pulcsit! - mutatom.

Nagy fehér, közepén egy hatalmas hamburgerrel. Megmondom a méretem. Szerencsére van. Magam elé mérem, és már ki is fizetem. Magamhoz ölelem új szerzeményem és vigyorogva megyek vissza a fiúkhoz.

- Ágyba is fogod vinni? - kérdi Kyo.

- Aha, ezt fogom ölelgetni – vigyorgok.

- Már azt hittem megcsalsz – lélegzik fel Die.

- Ugyan – legyintek – olyannak ismersz?

- Nem.

- Hát akkor? Nincs mitől félned – mosolyogva végig simítok az arcán.

Nevetve megyünk tovább. Valamikor dél körül beülünk egy amerikai jellegű étkezdébe. Na ná, hogy hamburgert kérek magamnak.

- Elmenjünk moziba? - veti fel Kyo – Most vetítik azt a horror filmet, amit meg akarok nézni.

- Félnél nélkülünk chibi-chan? - kérdezem vigyorogva.

- Drága Toshiya – kezdi lassan, mitől kiráz a hideg – ha így folytatod, nagyon kellemetlen helyzetbe hozol minket, mert keresnünk kell majd egy másik basszerost a helyedre. Érthető?

- Szerintem menjünk – menti a helyzetet Kao.

- Melyik moziba menjünk? - kérdi Shini.

- Van itt egy, pár sarokra.

Kifizetjük az ebédet és megyünk. Mázlira, még van hely és fél óra a film kezdetéig. Addig elszívunk pár cigit, és folyamatosan ugratjuk egymást. Mikor elfoglalhatjuk a helyünket, Die leteszi közénk a kóláját. Elsötétül a terem és jönnek az előzetesek. Bambulok magam elé, mikor megérzek egy kutakodó kezet a belső combomon és még följebb is.

- Die, ha ennyire szeretnéd, egy szavadba kerül – hajolok a gitároshoz.

Értetlenül néz rám, majd le a farkamon lévő kezére. Elmosolyodik és elhúzza a mancsát. Mosolyogva megcsóválom a fejem. Végül kezdődik a film. Kyonak igaza volt, tényleg para egy kicsit. Mondjuk azok után, hogy mi milyen videókat forgatunk, csak nevetünk a filmen. Szerintem a Hageshisa To Kono Mune No Naka De Karamitsuita Shakunetsu No Yami számunk ennél durvább. Néhány fiatal csitri elöl párszor felsikít. Magamban csak nevetek rajtuk. Ha félnek, minek néznek horrort? Nevetve jövünk ki a teremből, és parodizálunk pár jelenetet.

- Megiszunk egy sört? - kérdi Die.

Közös megegyezéssel egy közeli kocsmába megyünk. Iszunk pár sört, aztán irány haza. Hosszú volt a nap, és még meg is kéne nézni milyen számot kéne megtanulnom. Majd holnap. Ma már nincs kedvem semmihez. Otthon gyors fürdés után bezuhanok az ágyba.