2014. december 16., kedd



1. fejezet

Reita pov
Imádok zenélni, imádom az egészet, amit csinálunk, de amikor a kis chibi rosszabb, mint amikor energia italra alkoholt iszik az már nekem is sok. Agyon hajt minket a próbán, a végén pedig van még annyi ereje, hogy teljesen felpörögve akarjon minket elrángatni, inni esetleg egy új dologba kezdjünk bele. Most sincs másképp, mindenki más fetreng a földön a kimerültségtől Ruki meg… ah nem is érdemes róla beszélni… túlzottan fáradt vagyok még gondolkodni is. Mukatsuku… Be nem áll a szája, mit tudom, én mitől van így oda meg vissza, de most is egyfolytában magyaráz valamiről. Miről is? Ki tudja, annyira nem érdekel.
- Reita te figyelsz egyáltalán rám? Minek töröm akkor magam? – fújja fel az arcát, ami engem leginkább egy hörcsögre kezd emlékeztetni.
Nem is bírom ki röhögés nélkül, amivel csak vérig sértem. Annyi baj legyen, majd megbékél.
- Ruki fáradt vagyok, azt sem tudom miről beszéltél az előbb. – sóhajtva felülök, megdörzsölöm, a combjaim, eléggé fájnak.
- Azt ecseteltem neked éppen, ha esetleg figyelni hülye papagáj, hogy jelentkezned kéne erre a versenyre. – nyomja a kezembe a szórólapot, ami egy laza mozdulattal összegyűrök amint elolvastam és már hajítottam is a kukába.
- Csont nélkül. Ez igen! Szép dobás Reita-san. – nevet fel Aoi valahol félig a kanapé mögül, ott vert gyökeret majd dőlt el, mint egy fa.
Ruki arcán olyan kifejezés ül, hogy legszívesebben belém rúgna, amiért visszautasítottam az –őt idézem- „remek lehetőséget a tehetségem kibontakoztatására” ötletét. Öregem, nincs elég dolgom? Még arra a szaros twitterre is rábeszélt ez már végképp a jéghegy csúcsa lenne. Valahogyan sikerül lábra állnom, kész csoda bírok még menni. Na, jó akkor irány vegyük be a mosdót. Amíg én kint végeztem ügyes bajos folyós ügyeimet, Takanori lelépett, akár egy hisztis kölyök leader-samával együtt, aki mindent megtett annak érdekében, hogy megnyugtassa, és ne akarjon kicsinálni a mainál is jobban minket holnap. Hah, ez jólesett. A kezem a próbaterem kilincsén mikor a kiszűrődő beszélgetés felkelti a figyelmem.
-… biztosan… nem elég jó… Reita… - ez biztosan az a nyugodt kacsa, irigylem néha a természetéért.
- Ruki épp ezért akarta… talán… remélem... vagy kidobja a bandából… - Aoi.
Mi van? Ha nem jelentkezem a versenyre Ruki kirak a bandából? Mi a fenéért nem mondja a szemembe az a kis törpe, ha tehetségtelennek tart, és ahogy elhallgatom, evvel mindenki más is tisztában van. Na figyeljetek csak, jelentkezem arra a szaros versenyre, lemosok mindenkit a pályáról és megmutatom nektek, kételkedő bagázs, hogy igenis vagyok olyan jó, hogy jogom legyen a bandában zenélni basszerosként.


Toshiya pov

Ahogy reggel megérkezek a kiadóhoz, köszönök a recepciósoknak, és indulok a lift felé. Az egyik fiatal lány utánam siet:
- Toshiya-san! Nemrég kaptuk ezeket a szórólapokat – ad egyet a kezembe.
- Mi ez?
Egy basszerosoknak szóló versenyt hirdetnek. Bárki indulhat, bármilyen felszereléssel. Elég nagy pénzt lehet nyerni, valamint lehetőséget, hogy megalapozza a karrierjét.
- Érdekes – vakarom meg az állam.
- Biztos nincs időd az ilyesmire, de gondoltam megmutatom, hátha – szabadkozik.
- Tetszik, még elgondolkodom – ígérem.
Intek a lánynak és beszállok a liftbe. Ahogy haladok a megfelelő emeletre, újra és újra elolvasom a hirdetést. Szórakoztatóak szoktak lenni ezek a tehetségkutatók. Ugyan nincs igazán szükségem rá, tudom, hogy jó vagyok és elég sok mindent letettem az asztalra. Nem kell bizonyítanom senkinek.
- Végül is, miért ne? - mosolygok, ahogy benyitok a próbaterembe.
- Hm? Mit találtál? - kérdi Kao.
- Ezt kaptam – adom kezébe a papírt.
Érdeklődve elveszi és elolvassa.
- Minek ez? Idő pocsékolás – von vállat.
- Nem hiszem. Jól hangzik és szórakoztatónak ígérkezik.
- Mi? Valami buliról beszéltek? Nyílt egy új klub? - terem mellettem Die.
- Egy basszeros tehetségkutató – dobja a lapot az asztalra Kaoru.
Inkább gitárjának szenteli figyelmét. Ahogy elnézem, nem akar többet ezzel foglalkozni.
- Mit akarsz vele? - néz fel Kyo a papírjaiból.
Nem tudom mit ír, de sebesen jár a tolla. Biztos valami új szövegen dolgozik, majd megtudjuk. Shinya a dobjaival babrál, Die is leül és elkezd pengetni. Nem hagyom, hogy ilyen könnyen semmibe vegyenek. Nekem tetszik a verseny, és indulni akarok!
- Figyi! - ülök Kao elé az asztalra – Indulni akarok a versenyen – jelentem ki.
- Minek? Őszintén Totchi, miért akarod ilyesmire vesztegetni az időd? Te is nagyon jól tudod, hogy rohadt jó vagy. A tehetségedről nem is beszélve – fekteti ölébe szeretett hangszerét.
- Tudom, hogy milyen jó vagyok, nem kell bemutatni – mosolygok önelégülten – De miért ne indulhatnék?
- És mikor akarod ezt csinálni? És mikor fogsz dolgozni?
- Most úgy is könnyű a dolgunk, még nincs sok meló. Új albumot még nem fogunk kiadni, turnéra se megyünk már idén, csak pár koncert lesz. Azokat a számokat meg álmomban is eljátszom – mosolygok.
Tudom, hogy nem tud erre mit mondani. Nincs olyan érv, amit felhozhatna az enyémek ellen. Mindketten tudjuk, hogy nekem van igazam. Önelégült vigyoromat látva türelmetlenül megvillan a szeme. Kezdem kihozni a béketűrésből.
- A főnök ebbe nem menne bele – fáradtan megdörzsöli a szemét.
- Tehát te mit mondasz? - hajolok közel hozzá, szinte összeér az orrunk.
- Mássz ki a képemből! - lök hátra – Felőlem mehetsz a főnökhöz, leszarom, csak hagyj békén ezzel – morran.
- Oké – vigyorgok.
Felugrom, felkapom a szórólapot és kirohanok a teremből. Páran kitérnek előlem a folyosón, ahogy a főnök irodája felé száguldok. Fogalmam sincs hogy győzzem meg, de megoldom. Hangosan dörömbölök az ajtón.
- Gyere! - kiált a főnök.
- Üdv – vigyorgok – Egy kérésem lenne.
- Mit találtál ki? - kérdi rosszat sejtve.
Vigyorogva megmutatom neki a lapot. Elolvassa és furcsán néz rám.
- Mit akarsz ezzel? - kérdi.
- Indulni a versenyen.
- Nem gondolod, hogy tisztességtelen lenne? Te vérprofi vagy. Akik indulnak biztos kezdők.
- Ugyan, nem hiszem. Szerintem más zenészek is indulni fognak – vonok vállat.
- És mi van ha a hírneved miatt nem lenne igazságos az egész?
- Nem hiszem, hogy ez lenne – legyintek.
- Kaoru-san tudja mit találtál ki? - kérdi fáradtan.
- Igen. Azt mondta csináljak amit akarok, csak hagyjam békén.
- Akkor nekem sincs beleszólásom – csóválja a fejét.
Elvigyorodok és kiviharzok a szobából. Az első telefont felkapom és hívom a számot, hogy jelentkezek.

3 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Érdekes, tetszik az alap történet és a páros :) Várom a folytatást. Elég lndületesen indul a történet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ez még egyre csak fokozódni fog ^^ örülünk ha tetszik ^^

      Törlés
    2. Kis laza kezdés, aztán mi ezután jön....
      Örülök, hogy tetszik :D

      Törlés