70. fejezet

Reita pov

Egy romantikus este követte a napi eseményeket, ami hihetetlen érzés volt. Sokkal jobb, mint azt kedvesem gondolni tudná, bár szerintem ő is érezte. A borozás a fürdőben, az azt követő érzéki együttlét teljesen leszívta a maradék erőmet is, ellenben hiába kerültünk ágyba, hiába bújt hozzám Toshiya mégsem tudtam elaludni. Agyam lázasan kattogott a reakcióján a gyűrű miatt. Borsos ára volt, de ez a hülye macska igazán megérdemli. Szeretnék máris érte menni, de ilyen későn aligha vannak nyitva, az én kedvemért sem fogják ezt megváltoztatni. Na, majd holnap. Csak, hogy szabaduljak el? Rukira nem hivatkozhatok, mert azonnal jönne velem, Aoi gondolom, megint nőzik, a kacsa ivásra invitálna, ami lassan rám fér, mégsem ez a célom most, marad az egyetlen személy, akire Toshi sem fintorogna, tudja tartani a száját és még jól is érzem magam vele. Reggel első dolgom lesz felhívni leader-samát. Addig pedig valahogyan rá kellene vennem magam, hogy ugyan aludjak már egy keveset vagy kedvesemnek is feltűnik, hogy szokatlanul nagy karikák éktelenkednek a szemeim alatt. Nem örülne neki, én pedig nem akarok neki gondot okozni, azt kapunk eleget a munka miatt. Ideje teljesen rendbe tenni a kapcsolatunkat. Ezek a gondolatok pedig belém ivódnak és átsegítenek az álmok világába, ahonnan legközelebb majd a reggeli nap sugarai rántanak ki. Elfelejtettem behúzni a függönyöket. Morogva kelek ki kedvesem rám tekergőzött testrészei alól, vigyázva arra, hogy ne keltsem fel, majd az ablakhoz lépve behúzom a nehéz függönyöket, azután kiosonok. Itt a tökéletes lehetőségem. Gyorsan lezuhanyozok, magamra kapok valami tiszta ruhát, az elválaszthatatlan orrkendőt, bakancs, kulcsok, tárca, telefon és már indulhatok is. Út közben felhívom a dobost, aki ugyan nem túl jó kedvvel, de belemegy a játékba. Irányt váltok és hozzá hajtok. Közben Toshi is hív. Rettenetesen meglepődöm, valamit azonnal ki kell találnom. Agyam lázasan kattog a megfelelő hazugság után, miközben felveszem.

- Szia. – megállok a pirosnál.

- Szia? Mégis hol a jó fenében vagy? – ordítja a telefonba, majd halkabban még hozzáteszi:

- Megijesztettél… Nem voltál mellettem mikor felkeltem, sem máshol a lakásban.

- Ne haragudj szívem. Kai felhívott, valami nagy gebasz van nála és nem tudott máshoz fordulni. Nem volt szívem felkelteni téged. – jön magától az egész.

- Oh. Vagy úgy, ne haragudj, de azért egy üzenetet hagyhattál volna.

- Nem volt annyi időm, fel akartalak később hívni.

- Na, jó. Megbocsájtok neked, ha nem ijesztesz rám így többet. – pufog, de hallom a hangján, hogy már meg is bocsájtott.

- Viszek haza majd engesztelésnek finom pudingot. – újra elindultam, hisz időközben a lámpa zöldre váltott.

- Sokat hozz!!! – ujjong, akár egy ötéves.

- Egy párat kapsz majd. – kuncogok.

- Szeretlek. – hallom a hangján mosolyog.

- Én is téged. Majd megyek haza. – mondom, aztán bontom a vonalat.

Az anyós ülésre dobom a telefonom és végre teljesen az útra tudok figyelni. Pár perc múlva pedig meg is érkezem Kai lakásához. Már kint vár toporogva, pedig nincs is olyan hideg. Az arcát elnézve nagyon mérges, de tudom, mivel fogom majd kiengesztelni, ahogyan azt is nagyon fog neki örülni.

- Na, menjünk! – száll be a kocsiba miután megálltam.

- Azért ennyire ne utálj már. – most már én is kezdek ideges lenni.

- Tudod te, hogy hány óra van? Ha igen, akkor fogd be, nem ittam meg a reggeli kávémat sem.

- Jesszusom leader-sama, használhatatlan vagy, ha nem kapsz kávét. – sóhajtok, aztán indítok.

Útközben megállok egy kávézónál, veszek Kainak egyet úgy beízesítve, ahogyan szereti.

- De figyelmes valaki. – lepődik meg.

- Ha már kirángattalak hajnalok hajnalán ennyi jár. – nem ezt szántam engesztelésnek, de ez is megteszi egyelőre.

- Szóval? Hova akarsz menni? – kortyol bele a feketébe.

- Ékszerészhez. – már arra is tartunk.

- Komolyan ezért rángattál el? – nyúlik meg az arca.

- Egyedül nem ugyanaz. – mondom. – Ráadásul jó társasággal könnyebb elintézni a dolgokat estére is.

- Mit tervezel? – néz rám gyanúsan.

- Toshinak meglepetést. – adom meg magam.

- De nagyon romantikus lettél. – mosolyodik el.

- Mióta baj ez? – kérdezem és a parkolóba hajtok.

- Nem baj. Csak meglepő. Hisz sosem hittük volna a bandával, hogy valaha is férfival fogsz majd együtt lenni.

- Hidd el, én számítottam erre a legkevésbé. – túrok a hajamba.

- Legalább már nem vagy annyira harapós. – vigyorog.

- Beszóltál? – gyilkos pillantást kapok, de elnevetjük magunkat.

- És? Mit szeretnél venni a basszerosnak? – érdeklődik.

- Kinézett magának egy gyűrűt. Az ára miatt sosem venné meg magának, de nekem adott egy nagyon jó ötletet. – világosítom fel.

- Gyűrű… - hűl el, majd ragyogni kezd az arca.

Ajaj. Mielőtt felkiálthatna, elkapom és befogom a száját.

- Igen. Pontosan. Jól sejted, de ne is akarj kiabálni. Még csak az kéne, hogy más is megtudja még idő előtt. – morgok.

- Rukinak mondtad már? – érdeklődik.

- Más sem hiányzik. Majd elmondom mikor már Toshi megtudta. – borzongok meg.

Kemény menet lesz elmondani a chibinek. Igazából elmondani nem nehéz, de tartok attól agyvérzést fog utána kapni.

Közben a dobossal bemegyünk az üzletbe. Egyenesen a pulthoz megyek, elmondom mit akarok mire már elém is teszi. Felpróbálom. Rám picit nagy, de kedvesemnek pont jó lesz, úgyis vastagabbak az ujjai, mint az enyémek. Nem azt mondom, hogy kövér, csak annyit nekem csontosabbak az ujjaim, de ez tény.

- Ez lesz. – mondom boldogan.

- Óhajt még hozzá valamit? – kérdezi a korosodó hölgy és szépen megtakarítja a gyűrűt, hogy jobban ragyogjon.

- Igen. Azt a dobozt szeretném hozzá. – mutatok egy mélykék selyem gyűrűs dobozra.

Tudom, mennyire szereti a kéket és a pirosat is, de ez a piros nem olyan szép. A kék jobban is illik ehhez a gyűrűhöz is. A hölgy beleteszi a gyűrűt a dobozba, beüti az összeget és már fizethetek is. Kai addig nézelődik.

- Mehetünk. – megyek oda hozzá és vállára teszem a kezemet.

- Gyors voltál. Most merre? – kérdezi.

- Egy pár apróság még. – vonom meg a vállamat.

Szeretném, ha majd minden tökéletes lenne. Bár magamtól eléggé béna vagyok ezekhez a dolgokhoz, de mentségemre szóljon, hogy azért igyekszem.

A nap további részében körbejárjuk Tokyo-t, mert nem akárhol lehet kapni azt, ami nekem kell. Kai nem morog. Meghívom ebédelni is, beszélgetünk egy jót, mesél a párjáról, akit igyekszik hihetetlenül boldoggá tenni. Meglep, mennyi mindent megad a csajnak, de a szavaiból azt szűröm ki, hogy a csaj is kitesz magáért. Nagyon szerethetik egymást. Ez megnyugtat, főleg, mert leader-samának mindig rengeteg munka szakad a nyakába. Jó tudni, hogy a magánélete legalább rendben van, ha nem is tökéletes még. A nap végére veszek neki egy új cintányért, hisz mostanában panaszkodik rá, hogy ami most van, neki az kezd tönkre menni. Haza is viszem, aztán mehetek Toshihoz. Sajnos ma már nem fogom tudni összehozni a tervem, de holnap is van nap.

- Megjöttem! – kiáltok mikor már a lakásban veszem le a cipőmet.

- Na, végre. – kerül azonnal elő és nyakamba ugrik. – Már nagyon aggódtam.

- Tudod, hogy szólnék neked, ha valami nem lenne okés.

- Igen tudom, de attól még aggódhatok.

- Talán. – mosolyogva adok neki egy csókot.

- Kaival minden rendben? – érdeklődik.

- Mi? Ja, persze, most már jobban van. Kicsit hajba kaptak az asszonnyal. – füllentek.

Gyanakodva néz rám, de egy vállrándítással elintézi a dolgokat.

- Csináltam enni. – húz a konyhába.

- Toto-chan, miért nem pihentél? Este dolgozni fogsz. – sóhajtok fel.

- Lehet, de veled akartam vacsorázni mielőtt elmegyek. – kuncog.

- Rendelhettél is volna. – finoman meglegyintem a fejét.

- Au. – nyafog, de tudom csak megjátssza, hisz nem ütöttem akkorát, hogy fájjon neki. – De az nem ugyanaz. Ráadásul már unom a rendelt kaját. Házi kosztot akartam.

- Mintha olyan sokat rendelnénk. – forgatom meg a szemeim.

- Te lehet, hogy nem viszont én folyamatosan gyorséttermekben vagy kis kifőzdékben kajálok. Unom már.

- Micsoda díva! – méregetem elismerően.

- De csak a tiéd. – rázza formás kis fokhagymáit előttem.

- Mérges is lennék, ha másképp lenne.

- Inkább gyere együnk, nemsokára indulnom kell. – húz tovább.

- Jó jó. Itt vagyok, ehetünk is. – ülök le a szépen megterített asztalhoz.

Leül velem szembe és már ehetünk is. Egy darabig csöndben fogyasztjuk a finom vacsorát, majd megtöröm a csendet.

- Meddig leszel oda? – kérdezem a rizst turkálva.

- Reggelig, ha Kyo jó kedvében lesz. Ha nem akkor holnap estig.

Bánatosan felsóhajtok. Szóval egyedül alszom majd. Semmi kedvem hozzá, talán dolgozom én is addig még próbálnak. Legalább hasznosan töltöm az időmet.

- Mégis mi értelme van este próbálni? – morgok picit.

- Ne tőlem kérdezd. Én sem örülök neki sokkal jobban, de Die-vel elviselhetetlenek, ha nem elégítik ki egymást. Ráadásul holnap van a hónapfordulójuk, ha jól értettem.

- Egek. – forgatom szemeim.

A vacsora közben pedig túlságosan gyorsan is elfogy, majd kedvesemnek is indulnia kell így hamarosan magam maradok. Elmosogatok, elrakom a megmaradt kaját a hűtőbe, kicsit összerámolok, majd leülve a kanapéra előveszem basszerom. Gondolataim pedig szabadon kezdenek szárnyalni. Nagyon sok minden történt viszonylag rövid idő leforgása alatt. Megismertük egymást, egymásba szerettünk, boldogok voltunk, majd a mélypont, szakítás és az újra egymásra találás. Bár a megcsalás és a szakítás kimaradhatott volna az életünkből, úgy érzem kellett mind a kettő ahhoz, hogy meg tanuljuk értékelni azt, amink van. Ha lehet, még jobban szeretem szerelmem és minden erőmmel azon vagyok, hogy a kapcsolatunk többé ne fusson zátonyra. Éppen ezért tervezem még inkább elkötelezni magam. A basszerom már meg sem próbálom pengetni, inkább leteszem. Iszok egy üveg hideg sört, aztán megpróbálok aludni egy sort. Hajnalban érzem, hogy hideg, remegő testtel simul hozzám. Jéghideg lábait is hozzám nyomja, mire ugrok egyet felszisszenve.

- Ne haragudj. – suttogja. – Nagyon fázom.

- Baka. Van forró víz is. – nyammogok, de máris magamhoz szorítom.

Hideg arcát forró mellkasomnak nyomja és jólesően felsóhajt. Kell egy kis idő mire felenged és melegedni kezd, de én addigra már vissza is aludtam. Reggel pedig az órámra kelek. Kinyomom, puszit adok, kedvesem homlokára aztán kimászom mellőle. Fürdés közben fonódnak karjai derekamra.

- Máris menned kell? – kérdezi álmoskás hangon.

- Sajnálom. Habár próba nincs most Ruki miatt, de interjúra vagyok hivatalos Aoival. – megsimogatom kezét. – Menj vissza pihenni kedvesem.

- Nem akarok. Össze kell szednem magam, délután nekem is próba van.

- De addig még van pár órád, aludj egyet még. – bíztatom.

Nem kell tovább győzködnöm, kiszáll a zuhany alól, megtörülközik, visszahúzza kinyúlt pólóját és egy tiszta boxert aztán már csoszog is vissza. A hajam mosva figyelem mosolyogva, míg ki nem lép a fürdőből. Nem húzom én sem tovább az időt. Hamar kiszállok a zuhany alól, megtörlöm magam, beszárítom a hajam, felöltözöm, egy kis smink, aztán a többi és már indulhatok is. Ha jól tudom, ma nem dolgozik sokáig. Már annyira izgatott vagyok.

Az interjút sem tudom nyugton végig ülni, Aoi kiröhög a műsorvezető nő pedig teljesen zavarban van izgatottságom miatt. A kérdésekre nem tudok nagyon válaszolni, vagy rontok, de senki sem szid le érte. Aoi marha jót szórakozik, ki is használja a helyzetet, elkezd piszkálni, mire zsigerből mennek a válaszok és a komolynak tervezett beszélgetésből egy rögtönzött komédia lesz. A stáb sírva nevet a kamerákon túl, a nő arcát takarva nevet, mi pedig folytatjuk egymás ugratását, amíg le nem telik a kiszabott idő. Abban a percben pedig, hogy lejár a műsor, felpattanok, aztán rohanok is. Kész akarok lenni mindennel időben.

Szerencsére időben odaérek a virágoshoz és a fél boltot beerőszakolva a kocsiba hajtok haza. Totchi nincs itt, ami most jó, de sietnem kell, hiszen bármelyik percben betoppanhat. A kedvenc virágait elhelyezem végig a folyosó mentén egészen a konyháig. Egy egyszerű vacsorát összeütök, megterítek szépen, hangulatossá teszem a konyhát is, majd jöhet a többi. A hálót is kirittyentem, aztán átöltözöm. Épp, hogy készen leszek hallom is, hogy nyílik az ajtó.

- Meg… jött..em… - akad el a szava is mikor meglátja a lakást. – Rei?

Izgatottan várom a konyhában, nem öltöztem nagyon ki, csak épp annyira, hogy tudja ma nagy nap van ráadásul szeretnék kedvezni is neki.

- Mégis mi? – pislog nagyokat leesett állal.

- Gyere. – mosolyodom el gyengéden és kihúzom neki a széket.

Igyekszem leplezni idegességemet, míg megvacsorázunk. Ő addig engem fürkészve igyekszik kitalálni mire, mehet ki ez az egész. Mikor végzünk a vacsorával, finoman felhúzom, amint megfogja felé nyújtott kezem. Átmegyünk a hálóba, leültetem, az ágy szélére majd nagy levegőt veszek. A szekrényhez lépve kiveszem az eldugott dobozkát, elrejtem magam mögött majd újra kedvesem elé lépek.

- Rei… Mond el végre mi ez az egész? Kezdesz megijeszteni. – töri meg a csendet aggódó hangon.

- Semmi rossz. Remélhetőleg… - harapok alsó ajkamba.

- Rei? – látom most alaposan megijesztettem.

Egy ideig még keresem a szavakat, hogyan is kellene belekezdenem, aztán lehajtom fejem, és mikor újra felnézek, egyenesen kedvesem szemeibe magabiztosan teszem azt.

- Sokat gondolkodtam rajtunk és azon is, amiket mondtál és döntöttem. Sosem voltam még ennyire boldog, mint most veled. Annak ellenére, hogy mik történtek még mindig ugyan úgy szerelmes vagyok beléd, sőt… ha lehet még jobban. Franc sem gondolta volna, hogy ennyire el fogod csavarni a fejem.

- Mégis… - kezdene bele, de csendre intem.

- Kérlek. Hallgass végig csendben.

- Rendben. – mondja és várakozva néz rám.

- Szóval arra jutottam, ha már te vagy a családom, ha boldog vagy velem és szeretnél velem maradni, akkor… - a hatás kedvéért elhallgatok.

Mikor türelmetlenül mocorogni kezd fél térdre ereszkedem előtte elővéve a gyűrűt.

- Nem vagyok a szavak embere és nem is tudok megadni mindent, de igyekszem majd boldoggá tenni hátralévő életedben.

Amikor felfogja, mire készülök, könnyek lepik el a szemeit és remegő kezeit ökölbe szorítja ölében.

- Hara Toshimasa, megtisztelnél azzal, hogy összekötöd velem az életedet? – nézek egyenesen a szemeibe.

Sokáig csak csendben van, hatalmasra nyílt, könnyes szemekkel, amik lassan folynak végig arcán. Nem válaszol ami megijeszt, de mindenféle előjel nélkül a nyakamba veti magát és hátra esünk. Szorosan hozzám bújva, össze-vissza csókolgatva markolja felsőmet.

- Igen… Igen igen igen igen… - hadarja, mire tekintetem ellágyul és ajkaink egy csókban forrnak össze.

Felhúzom az ujjára a gyűrűt, amit sokáig csodál majd szemeimbe nézve összeszedi magát és még egyszer kimondja.

- Hozzád megyek Suzuki Akira.

- Szeretlek. – suttogom és újra megcsókolom.

Toshiya pov

Reggel, mikor felkelek és Rei nincs sehol a frászt hozza rám, így felhívom és le is hordom, de igazából nem tudok rá haragudni. Tehát egyedül leszek. Morogva kászálódok ki az ágyból és nem tudom mit kezdjek magammal. Mivel csak este van próba, majdnem egy egész napom van. Mikor épp nincs mit csinálnom, és rajzolni sincs kedvem, indítok valami zenét, hogy ne legyen olyan nagy a csönd. Sokkal könnyebb így bármit is csinálni. Rendet rakok, takarítok és kicsit zenélek. Csak késő délután kezdek főzni valamit. Elegem van a rendelt vagy kifőzdés kajából. Felmérem milyen és mennyi kajának való van itthon, de nincs sok minden, így leszaladok a boltba. Egy közeli kis boltba megyek és bevásárolok. Nem tudom mit főzzek, így megveszem ami megtetszik. Telepakolom a kosarat, de nem baj, legalább sokáig nem kell jönni. Otthon zenét kapcsolok és bevetem magam a konyhába. A zene ritmusára mozgok, táncolok, miközben hozzálátok, hogy meleg vacsorával várjam szerelmem. Sokáig elbíbelődök a főzéssel és az idő is elrepül. Csak este jön meg kedvesem, és azonnal a nyakába ugrom. Már nagyon hiányzott, és nem sokára mennem is kell. Mint mindig, nem tudjuk megállni, hogy ne viccelődjünk egymással. Persze, megkapom a fejmosást, hogy miért nem pihentem, de nem baj. Csak kicsit beszélgetünk vacsi közben. Tényleg nem értem miért kell bemenni főleg este. Nehéz szívvel megyek próbára, nagyon nincs most ehhez kedvem. Bent a kiadónál mindenkin látszik, hogy a háta közepére se kívánja a próbát.

- Miért is kell este próbálni? Miért nem lett volna jó napközben? - túrok hajamba.

- Mert délelőtt szöveget írtam, és nélkülem nehéz lett volna próbálni. Holnap meg eleve fél napunk van, szóval szeretnék kicsit haladni – közli teljes lelki nyugalommal és veszi kézbe a mikrofont.

Morogva kapom fel a basszerom és foglalom el a helyem. Unottan kezdünk bele a próbába. Kyo ragaszkodik hozzá, hogy az újabb számokat játsszuk és azt is, amit ma írt. Na igen, csak ahhoz nem sok zenei alap van, tehát azt is meg kell csinálni. Pár órával később fáradtan ülünk le, hogy elkezdjünk dolgozni azon, amit Kyo hozott. Fáradt vagyok, de még mindig pörgök. Kezdek átesni a holtponton. Mikor nagy vonalakban meg van a zenei alap, elkezdjük eljátszani. Tényleg nem rossz, jó lesz, ha készen lesz. Néhány próba után, kicsit alakítunk rajta, egészen addig, amíg tökéletesnek nem ítéljük. A sok kávé és energiaital tart még talpon minket, és emiatt tudunk még zenélni. Nem is érezzük az idő múlását, csak az jelzi, hogy egyre nehezebben megy a koncentráció és az energiaital se segít. Kyo csak hajnalban enged el, de ettől függetlenül ma még vissza kell jönnünk. Fogalmam sincs, hogy érek haza, csak az jut el a tudatomig, hogy nagyon fázom és bebújok szerelmem mellé az ágyba. Amint megérzem a jóleső meleget és szerelmem karjait magam körül azonnal bújni kezdek és pillanatokkal később már alszom is. Nagyon fáradt vagyok. Reggel arra térek magamhoz, hogy eltűntek az ölelő karok és egyedül vagyok. Fáradtan és kissé nyűgösen kelek fel, és megyek a fürdőbe, ahol szerelmem van. Beállok mellé, és ettől valamennyire magamhoz térek. Vele akarok lenni, annyira jó ölelni, érezni teste melegét, de elküld. Morogva szárítkozom meg és visszakullogok a hálóba. Nem értem miért küld el, mikor vele akartam lenni. Azt hittem örül majd nekem. Duzzogva húzom magamra a takarót és alszom tovább. Csak dél körül térek magamhoz. Felmordulok, mikor az órára nézek és visszazuhanok a párnák közé. Magamhoz ölelem kedvesemét és mélyen szívom be az illatát.

- Rei – suttogom a párnába.

Sokáig lustálkodom, de végül felkelek, hogy egyek valamit. Tegnap kimaradt a vacsora. Még maradt tegnapról, azt melegítem meg. Rossz egyedül, de sajna ez van. Kaja után kicsit teszek-veszek a lakásban. Végül felhívom a húgom mi van velük. Mesél a piciről, és hogy Ruki mennyire rajong érte. Még megbeszéljük, hogy mikor menjünk anyáékhoz, hogy megünnepeljük az eljegyzésüket és a kicsi születését. Nem olyan könnyű összeegyeztetni, tekintve hogy a törpe sincs tisztában azzal, hogy mindenkinek 24 órából áll egy nap. Mikor bontom a vonalat, főzök egy kávét és elkezdek készülődni. Semmi kedvem bemenni, de Rei is dolgozik ma. Pech, hogy ő délelőtt, én délután. Talán ha hamar végzünk, amit nagyon remélek, főleg, hogy Kyo tervez valamit Dievel; legalább este kicsit együtt tudunk lenni. Már alig várom. Kelletlenül iszom meg a kávém és megyek próbálni. Remélem tényleg csak fél napig leszünk bent. Szerencsére nem én érkezem utoljára, és csak egy kicsit kell várni Shinire. Csak a tegnap vagy inkább ma hajnalba írt zenét ellenőrizzük és játsszuk el újra és tiszta fejjel. Átbeszéljük a részleteket, kicsit alakítunk rajta, de összességében nincs sok dolgunk vele. Párszor végig próbáljuk és Kao kitalálja, hogy ehhez forgassunk majd egy videót is. Mennek az ötletelések, de igazán még nem tudjuk mi legyen, és igazából ráér kitalálni. Hála az égnek, Kyo és a vörös gitáros lelépnek ünnepelni, így mi is mehetünk. A kiadó előtt elköszönök a srácoktól és elindulok haza. Még viszonylag korán van és nincs dugó sem. Könnyen haza jutok, viszont ami a lakásban fogad, az sokkol. Mindenhol virágok. Ez meg...? A második sokk, mikor szerelmem jelenik meg. Hosszú fekete farmer és lazán begombolt ing, a haja is be van állítva. Nagyon szexi, de nem értem mire föl. Meg akart lepni? De nincs is semmilyen alkalom tudtommal. Hagyom, hogy a konyhába vezessem, de a meglepetések sora ezzel nem ér véget, mert kihúzza a széket és alám tolja. Egyre kevésbé értem a helyzetet. Rei ideges, ez látszik rajta. Lehet csinált valamit és azért udvarol ennyire? Hogy később ne haragudjak annyira? Nagyon finom a vacsora, kitett magáért, de egész idő alatt őt figyelem, hátha rájövök mit tervez. Vacsi után felsegít és bemegyünk a hálóba. Itt is mindenhol virágok, néhány illatgyertyát is gyújtott, amitől kellemes illat terjeng. Leültet az ágyra és az egyik szekrényben kezd kotorászni. Egyre kevésbé értem a helyzetet. Nem tudom mire készül és egyre jobban megijedek. Még sose csinált ilyesmit. A monológja meglep, és ha lehet még inkább megijeszt. Nem tudom hova akar ezzel kilyukadni. Türelmesen várom, mi lesz ennek a vége. Viszont mikor elém térdel, kinyit egy kis dobozkát, amiben az a gyönyörű gyűrű csillog, amit kinéztem, és felteszi a kérdést elakad a lélegzetem. Nem is tudok azonnal válaszolni. Most... most... megkérte a kezem? Ez... komoly? Tényleg velem történik és nem álmodok? Amint sikerül felfognom, nyakába vetem magam és hadarom:

- Igen… Igen igen igen igen… - csillogó szemekkel pillantok rá és lágyan megcsókolom.

Mikor felhúzza ujjamra a gyűrűt, alig hiszem el. Sokáig nézegetem, majd felé fordulok és újra kimondom:

- Hozzád megyek Suzuki Akira – elmosolyodik és újra megcsókol.

Sokáig el se engedem. Egész nap a gyűrűben gyönyörködöm.

- Nem vagy normális – mosolygok.

Még mindig alig hiszem el, hogy megkérte a kezem.

- Te a legjobbat érdemled szerelmem – mosolyogva húz magához egy lágy csókra.

- Anyáéknak mikor szóljunk?

- Lesz az a kerti party amit Ruki mondogatott. Mi lenne ha akkor?

- Egyszerre tudják meg, hogy mindkét gyereküket eljegyezték? Benne vagyok – nevetek.

Magához húz és megcsókol. El se engedem. Nem tudom szavakba önteni mennyire boldog vagyok. Ez valami hihetetlen. Nem gondoltam volna, hogy Rei megkéri majd a kezem. Tudtam, hogy szeret, de erről még álmodni se mertem.

Az a két hét ami hátra volt a kis összejövetelig gyorsan elrepül. A hecc kedvéért egy hosszú ujjú felsőt vettem fel, ami eléggé lelóg, így eltakarja a gyűrűmet. Eszemben se volt levenni. Eddig csak a srácok tudnak róla, és azon kívül hogy teljesen ledöbbentek, gratuláltak és sok boldogságot kívántak. Még Kyo is. Ugyan kijelentette, hogy ha Reiről egy rossz szót hall, akkor neki annyi.

Izgatottan megyünk Osakába. Talán akkor izgultunk ennyire utoljára, mikor Reit vittem haza bemutatni, mint páromat.

- Félsz? - simítom combjára a kezem.

- Kicsit – ismeri be – ez kicsit más, mint mikor bemutattál.

- Igen, akkor még csak a párom voltál, de most a vőlegényem.

- Attól nem félek, hogy nem fogadnak el, csak azért mégis.... egy pasival fogok összeházasodni. Lásd be kicsim, ez nem mindennap történik meg.

- Tudom, de szerintem nem lesz kifogásuk ellene. Sőt! Örülni fognak, hogy mindkét gyerek végre megházasodik.

- Biztos nem arra számítanak, hogy egy férfival kötöd össze az életed.

- Az biztos - nagyot nevetek - De nem érdekel.

Az egyik pirosnál kapok egy gyors csókot. Otthon könnyen találunk parkolóhelyet, kézen fogjuk egymást és úgy megyünk. Alig kopogok, mikor anya ajtót nyit. Anyáék mint mindig, most is hatalmas szeretettel fogadnak minket.

- Végre itt vagytok, gyertek be - mindkettőnket megölelget – Menjetek a kertbe, készül az ebéd.

Azonnal hátra megyünk ahol Ruki már süti a húst és apa babázik. Mosolyogva nézek végig a családomon. Sajnos én nem tudok nekik babát adni, de ez van. Nem is bánom, hisz velem van az, akit mindennél jobban szeretek. Nagyon sokat jelent, hogy elfogadták Reit. Miyuki a nyakamba ugrik és megölelget, majd kedvesemhez lép és őt is megszeretgeti. Mosolyogva figyelem őket. Ez az igazi család. Ruki, Rei és apa beszélgetnek, addig anyával és a húgommal babázunk. Nagyon aranyos a kicsi, egyszerűen imádom. Sokat viccelődünk mindannyian, Rukival se ugrunk egymás torkának, ami szerintem haladás. Nem akarom elbízni magam, még hátra van a nagy bejelentés. Hamar elkészül a grillezett hús és zöldség.

- Ez nagyon jó. Nem is tudtam, hogy tudsz főzni – dicsérem az énekest.

- Sok mindent nem tudsz rólam.

- Legalább a húgom jókat tud enni – nevetek.

- Hékás! Ezt úgy mondod, mintha nem főznék neked finomakat – koppint a fejemre Rei.

- Naaa – nyafogok – Nem úgy értettem.

- Aha, persze – játssza a sértettet.

Több se kell, magamhoz húzom egy engesztelő csókra, amit azonnal viszonoz.

- Oké, megbocsátok – mosolyog.

- Micsoda kegy – drámázok.

- Úgy van, szóval ehhez tartsa magát uraságod – megy bele a játékba.

Kis szóváltásunkat nagy nevetés követi. Jókat nevetünk evés közben. Mikor mindenki jóllakott, Ruki feláll, hogy beszédet mondhasson:

- Már elég régóta együtt vagyunk Miyukival és egy csodás kislányunk is született. Miyuki maga a csoda, hiszen elfogadott olyannak, amilyen vagyok és azt, az életmódot ami a munkámmal jár, ami mindennél többet jelent számomra. Mindig is erről álmodtam, de még nem teljes a boldogságom. Illetve, most lett az, mert - húgomra néz és lágyan elmosolyodik – megkértem Miyuki kezét, és igent mondott – fejezi be.

Anya a szája elé kapja a kezét, apa nagyokat pislog, de mindkettejük arca felragyog, amint felfogják mit is mondott Ruki. Mindannyian gratulálunk, apa besiet a házba és hoz egy üveg bort, hogy akkor ezt meg kell ünnepelni. Húgom nem kap alkohol, csak üdítőt vagy gyümölcslét.

- Szeretnék én is szólni – szól közbe szerelmem.

Minden szempár rá szegeződik. Ruki nyilván azt várja, hogy gratulál majd nekik. Én csak próbálok nem túl feltűnően mosolyogni.

- Először is, gratulálok és sok boldogságot nektek - emeli poharát az friss szülőkre – Nekünk sajnos nem volt olyan könnyű és zökkenőmentes a kapcsolatunk, ezt kár tagadni. De nem az számít, hogy hányszor vesztünk össze, hanem az, hogy meg tudtunk egymásnak bocsájtani. Mindezt azért, mert feltétel nélkül szeretjük egymást – mosolyogva rám pillant – Úgy döntöttünk, hogy ideje új szintre emelni a kapcsolatunkat. Ennek szerintem egyetlen módja van, ugye szívem? - mosolyog rám.

Felállok és felhúzom a felsőm ujját, hogy mindenki megcsodálhassa gyönyörű gyűrűmet.

- Igent mondtam – vigyorgok.

Teljes csönd és döbbenet fogadja bejelentésünket. Már kezdenék aggódni, mikor anya felnevet, összecsapja a tenyerét és könnyekben tör ki.

- A kis fiam... végre – sírva nevet.

- Ideje volt már – vereget hátba apám.

Miyuki a könnyeit törölgeti, Ruki meg hal módjára tátog.

- Isten hozott a családban – neveti anya és megölelgeti Reit.

Mosolyogva csókoljuk meg egymást. Most már minden rendben lesz, hisz együtt vagyunk és csak ez számít.

VÉGE

69. fejezet

Reita pov

Toshiya nagyon kelleti magát a színpadon. Simogatja mellkasát, aztán lejjebb is csúszik a keze, de legnagyobb bánatomra nem mehetek ki és teperhetem le a színpadon mindenki előtt, pedig a rajongóknak aligha lenne kifogása ellene. A koncert vége felé Miyuki megragadja karomat és hevesen zihálva kap hasához.

- Miyuki? – aggódva tartom meg.

- A baba… Azonnal kórházba kell menni, azt hiszem megindult a szülés… - zihálja.

- Mi? – Elkerekedik a szemem, majd gyorsan észbe kapva karjaimba emelem a lányt és már rohanok is vele.

Az öltözőben vannak a többiek és mikor meglát minket Ruki elsápad.

- Ne most ájulj el apuka, hanem vidd be a szerelmed a kórházba. – mondom, de nem teszem le Toshi húgát, így is fájdalmasan kapaszkodik bennem.

Ruki fénysebességet megszégyenítő gyorsasággal készül el és velem mögötte rohan a kocsihoz. Finoman beteszem Miyukit, bekötöm, aztán Ruki már száguld is vele a kórházba. Remélem biztonságban beérnek és minden rendben lesz. Ruki dob egy sms-t mikor már az orvosok kezében van kedvese, hogy minden rendben van és nemsokára apa lesz majd. Mindenki ideges, de nem tudok sokáig a seggemen maradni, mert Toshiéknak vége a fellépés. Alig jön le a lépcsőről, kirántom a többiek közül és felnyomva a falra már csókolom is hevesen.

- Gratulálok nagybácsi. – suttogom a fülébe mielőtt betámadnám a nyakát.

- Micsoda? Máris? Menjünk utánuk! – bontakozik ki ölelésemből és rohan fürdeni.

Morogva megyek utána, bezárom az ajtót, szerencsére nincs más itt csak mi.

- Toshi. – keményen állok már ennyitől is, hogy látom meztelenül.

- Mi az? – fordul felém idegesen.

- Nyugi. Ruki vele van, nem lesz baja. Az énekes vigyáz a húgodra, már szólt, hogy a dokik is segítenek. – lépek egyet közelebb, mire kedvesem nagyot nyel.

- Oh… Akkor jó… - remeg a hangja, tekintete végig száguld rajtam.

- Majd bemegyünk utánuk, de egyelőre hadd maradjanak kettesben… ahogy mi is… - megvillannak a szemeim és leveszem a maszkom, amit mostanában erőltettek rám orrkendő helyett.

- Rei…ta… - remegni kezd, főleg mikor elé érek, és finoman végig simítok vizes testén.

Kedvesem panaszosan felnyög, de aztán nekem esik. Nem ellenkezek. Nekiesünk ugyan az egyik falnak, viszont ez a legkevesebb, ami most érdekel. Végre újra karjaim között van ez a kanos macska. Biztos, hogy nem engedem el, kezdetnek mondjuk hatmillió évig. Ajkaink vad csatát járnak, ahogy nyelvünk is. Nem tudok betelni vele, madarat lehetne fogatni velem, hogy végre egymáséi vagyunk megint. Úgy ölelem, úgy érintem, mintha most tenném először, de soha sem akarnám elfelejteni. Elfelejteni valóban nem akarom, testének minden egyes négyzetcentiméterét újra elmémbe vésem. Mikor kezem ágyékához ér, vad csókunk szenvedélyessé válik, amibe bele is nyög. Persze a hevesség egyáltalán nem múlik el egy pillanatra sem, ráadásul nagyon is ki vagyok éhezve, szóval innen nem megy ki úgy, hogy ne ejtsem teherbe.

- Rei… - sóhajtozik.

- Nem menekülsz, ne aggódj. – nevetek és már tágítom is.

Kényeztetem, ahogy csak tudom, annak ellenére mennyire kívánom már. Nem akarom elsietni a tágítást, szeretném, ha élvezné, utána van bőven időnk hevesnek lenni.

- Nem is akarok, de haladj már! – nyafog.

- Neked most Csitt a neved. – mordulok és finoman meghúzom kedvesem farkát.

- Te átok! – nyög fel hangosan.

Térdei rogyadoznak, kénytelen vagyok megtartani mielőtt elesne. Hosszú ujjaim áldásos tevékenységüket folytatják, mire egyre hangosabb nyögések szaladnak ki ajkai közül.

- A francba is már. – nyögök fel, mikor megragad.

Eddig bírtam visszafogni magamat. Megint a falra felkenve végzi és kihasználva, hogy időközben levetkőztetett, mindenféle figyelmeztetés nélkül belé hatolok. Felsikít az érzésre, nagyon szorít, mégsem érdekel. Hevesen ostromolni kezdem, ő pedig csak egyre kapaszkodik nyakamba, fél lába derekamon, így könnyebben hozzá férek. Imádom nézni a kéjes arcát miközben benne vagyok.

- Ahhhh… Akihhhh…. Akihhhraaahhhhh…. – ereszti ki a hangját.

Nevetve fokozom a mozgásom, ha az még lehetséges egyáltalán. Hamar elmegy, de nem lankad le, amire rettenetesen büszke vagyok.

Ha ennyitől elment volna, nagyon csalódott lennék, mert az azt jelentené nem kívánt engem eléggé. Teljesen beindulva mozgok benne tovább és teszem magamévá újra meg újra meg újra… Amennyiszer csak tudom.

A végén persze a hevességem lelassul és csak érzelmektől túlfűtve mozgok tovább. Egy hihetetlenül gyengéd, de annál érzékibb szeretkezésben részesítem, mert ez kijár mind a kettőnknek. Nyögései sokkal mélyebbről jönnek most, teljesen el van bódulva, át is szellemült rendesen.

Sokáig szeretkezünk, de a végére úgy érzem, hogy egy darabig sikerült lenyugodnom, na, nem nagyon, de legalább annyira, hogy a kórházban ne essek majd neki.

- Erre megérte ennyit várni. – mozdulni sem bír a fürdő csempéjéről, én meg mellette fekszem.

- Azért ne csinálj belőle rendszert, tudod milyen ideges voltam? – végre nyugodtnak érzem magamat.

- Éreztem. – sóhajt fel drámaian.

- Azért nem voltam ilyen szörnyű. – tápászkodom fel.

- Hogy nem? Majd leharaptad mindig a fejem. – mordul és kezét nyújtja felém.

- Te sem voltál szent, úgy, hogy ne magyarázz. – felsegítem.

Nem mond semmit, csak gyorsan lemosdatjuk a másikat, aztán jöhet a törülköző és az utcai ruha. Bemegyünk a táskánkért az öltözőbe ahol a srácok elég idegesen dobolnak.

- Azt hittük már sosem jöttök ki… Nem ráért volna otthon baszni? – mordul Kyo.

- Megnézném te, hogy reagálnál, ha hónapok óta nem nyúlhattál volna párodhoz. – vetem oda foghegyről.

Leesett állal tátog, mi meg felvesszük a cuccainkat, aztán megyünk. Toshi nem mond semmit, nem akar veszekedni, ahogyan én sem. Én vezetek, élvezem, hisz rég ültem már úgy kocsiban, hogy a volán mögött voltam. A basszeros a combomon nyugtatja jobb kezét, fáradtan bámulja a várost, igyekszik ülni, viszont látom rajta mennyire rossz most úgy neki.

- Mindjárt ott vagyunk. – simogatom meg a kezét és jobban nyomom a gázt.

- Megvagyok, csak aggódom.

- Jól vannak, ne félj! – nyugtatom.

- Tudom, de mégis… A húgom… - nagyon ideges.

- Toshi, még, ha Rukit nem is bírod, nagyon szereti Miyukit. Nem fogja engedni, hogy akár egy percig is baja legyen.

- Jó, jó… - sóhajt egy nagyot.

Nagy sokára megérkezünk, leparkolok. Toshiya szállna már ki, de én elkapom a kezét. Kérdőn néz rám, de végül csak megérti, hátra dől picit, mély levegőket vesz, igyekszik rendezni kavargó érzéseit.

- Jobb? – csókolok ajkaira mikor látom vonásai kisimulnak.

- Igen, köszönöm. – kinyitja a szemeit és kapok egy puszit arcomra.

- Menjünk. – elengedem és kiszállok.

Megkerülve a kocsit megvárom még kiszáll, majd bezárom az ajtót, megfogom kezét, aztán már megyünk is be. Az orvosok, ápolók, betegek megnéznek minket, de egyikünket sem érdekel. Megkeressük a szülészetet, nincs nehéz dolgunk, aztán megyünk is be a megfelelő kórteremben. Bent pedig a turbékoló galambok várnak ránk. Az ágyon egy igen kimerült, ám mosolygós Miyuki, karjaiban egy csöpp emberke, pólyába bugyolálva, mellettük pedig a büszke apa.

- Hali. – mosolyodom el gyengéden és halkan, nem akarok nagy zajt csapni.

- Azt hittem már ide sem értek. – nevet a lány.

- Volt egy kis dolgunk. – nevetek.

- Baj van a basszerossal? – ránt vissza Ruki a valóságba.

- Toshival? – döbbenten nézek rá és valóban.

Kedvesem teljesen lesokkolva, csendesen áll és figyeli a csöppnyi babát. Halkan elnevetem magamat és megkérdezem felvehetem-e a gyereket, mire máris a kezembe nyomják. Ügyetlenül fogom, mire Toshi végre magához tér.

- Hogy fogod te azt a gyereket? Add ide! – mordul, finoman kivéve ügyetlen kezeimből a gyermeket.

Tökéletesen fogja, mire elégedetten ülök le.

- Van még egy jó hírünk, de előbb kérem vissza a hercegnőnket. – nyújtja ki a karjait a gyerek felé Ruki.

- Felhagysz az énekléssel? – vigyorog a basszeros.

- TOSHI!!! – háborodunk fel egyszerre húgával, mire összerezzen, és szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy fülét farkát behúzza.

- Jó, nem mondtam semmit sem. – mordul, de tovább babázik.

Nagyon jól áll a kezeiben ez pedig elgondolkodtatt engem, hisz én nem tudom neki ezt megadni. Nem tudok vele úgy lefeküdni, hogy teherbe essen és nekünk is legyen gyerekünk. Elszontyolodom, de hamar észbe kapok, mert megjelenik a két banda. Kezdünk túl sokan lenni, viszont mindenki meg akarja csodálni Miyuki és Ruki kislányát. Senki sem tesz egy rossz megjegyzést sem, még Kyo is tartja a száját. Nagy szemekkel csodálja az apró jövevényt.

- Nos, akkor mi is az a jó hír? – fordulok Ruki felé.

Hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, visszaszerzi gyermekét, odaadja Toshi húgának, homlokukra ad egy csókot, átkarolja őket, majd megszólal.

- Családunk lett ezért úgy döntöttünk ideje lesz, ha ezt hivatalossá is tesszük.

- Mi? – néz döbbenten Toshi.

- Ruki ezt most jól hallom? – vidul fel azonnal Kai.

Neki már leesett, mikor senki másnak még nem. Gratulált, pedig még nem mondott semmit sem. Miyuki mondja ki.

- Ruki megkérte a kezemet, én pedig igent mondtam. – vigyorogva mutatja fel a kezét, aminek az egyik ujján ott van egy gyönyörű eljegyzési gyűrű.

- MIIIIII????? – kiált fel mindenki, elég hangosan, mire a kicsi hangosan felsír, minket meg az orvosok kitessékelnek, magukra hagyva a friss jegyeseket és gyermeküket.

Toshiya pov

Egyik sokk után jön a másik után. Alig ér véget a koncert, és szeretkezek egy oltárit álmaim férfijával, máris a kórházban vagyok és próbálom felfogni, hogy nagybácsi lettem. A baba olyan aprócska volt, szinte elveszett a karjaimban. Olyan régen fogtam már babát, hogy már nem is emlékeztem milyen.

- Te, ez most tényleg megkérte a húgod kezét? - hitetlenkedik Die.

- Úgy tűnik – morgok.

Ez hitetlen, olyan túl gyorsan történt minden. Nagyon boldog vagyok, de még nem tudtam felfogni, hogy mindez a valóság. Mindenki gratulál nekem, próbálok mosolyogni, de még nem vagyok teljesen őszinte. Még fel kell dolgoznom, a történteket. A srácok viszonylag hamar elmennek, főleg, mikor közli a doki, hogy nem babázhatnak, és csak a közeli hozzátartozók maradhatnak. Tehát én maradok, ahogy Akira is. Gondolom anyáék már tudják.

- Jól vagy? - lép mellém Rei.

- Igen, csak kicsit sokkolt. Nem is tudom melyik, hogy Miyuki szült, vagy hogy hozzámegy Rukihoz.

Csak hozzám bújik és megölel. Bújok hozzá, annyira jó végre vele lenni. Nagyon boldog vagyok. Nem állunk sokáig, mert nyílik az ajtó, és Ruki jön ki.

- Toshi – lép hozzám, mire elengedem a basszerost – Beszéltünk a szüleitekkel, nagyon gratuláltak és mondták, hogy ha Miyuki jól van, akkor legyen egy eljegyzési és baba buli nálatok.

- Oké, mikor lesz?

- Még nem tudjuk, de szólunk.

- Oké, majd beszélek anyáékkal – bólintok – Hogy hívják a kicsit?

- Ayumi. Mi-chan találta ki.

- Igen, mindig is tetszett neki ez a név – mosolygok – Szükségetek van valamire?

- Nem, egyelőre nem. Mi-chan itt mindent megkap amire szüksége lehet, otthon van pár baba holmi. De azért kösz – ereszt meg egy mosolyt.

- Oké, ha kell valami, szólj.

- Vigyázz, mert szavadon foglak – vigyorog.

Fintort vágok és összeborzolom a haját. Morogva félre löki a kezem.

- Bemehetek? - kérdem és intek az ajtó felé.

- Inkább ne. Mi-chan nagyon kimerült, és az előbb aludt el.

- Oké, akkor mi megyünk – fordulok kedvesem felé.

- Ahogy akarod, ránk fér a pihenés – mosolyog csillogó szemekkel.

Elbúcsúzunk egymástól és elindulunk haza. Gondolataimba mélyedve bámulok kifelé. Annyira furcsa ez a helyzet. Mintha csak tegnap lett volna, hogy a húgom kislány, és én vagyok a nagy testvér, akinek vigyáznia kell rá, most meg már anya lett. Sőt, férjhez is megy. Kicsit talán rosszul is esik, mert ő a fiatalabb. Anya is mindig mondta, hogy előbb nekem kéne megházasodni és unokát adni, hisz' én vagyok a fiú és az első szülött. Sajnos ezek közül egyik se jön össze, mivel életem szerelme egy férfi. Nem baj, nem bánom, hogy így alakult az életem. Max. anyáéknak marad álom, bár szerintem már feladták, hogy én valaha megházasodom. Talán nem is baj. Vagyis... nem tudom, lehet örülnék.

- Kicsim, itt vagy? - rázogat meg Rei.

- Hm? - pislogok zavartan.

- Haza értünk. Minden rendben? - aggódva fürkészi az arcom.

- Igen, persze, csak elbambultam – erőltetek egy mosolyt.

- Mi baj? - simogatja az arcom – Kérlek áruld el.

- Kicsit sok volt egyszerre, hogy Miyuki szült, és el is lett jegyezve.

- Még mindig nem békéltél meg Rukival?

- De, csak gyorsan történt minden. Te mit tennél, ha a húgod, akit egyik nap még pólyásként tartasz a kezedben, a másik nap meg már anya és menyasszony?

- Két nővérem van, bár igaz, hogy ők még szinglik – gondolkodik el – De igazad van. Gyere, menjünk és pihenjünk. Ránk fér.

- Igen, főleg azután, amit velem csináltál a fürdőben – vigyorogva szállok ki a kocsiból.

- Hékás! Magadnak köszönheted, mert kiéheztettél – tettet felháborodást.

- Mintha én akartam volna.

Elnevetjük magunkat és kézen fogva megyünk haza.

Gyorsan telnek a napok, Miyukit kiengedték a kórházból és haza mehetett. Ha tudtunk bementünk hozzá kedvesemmel. Szerencsére már Rei is megtanulta, hogy kell fogni egy gyereket. Eleinte nézni is szörnyű volt, csoda, hogy nem ejtette el.

Kihasználva, hogy mindkettőnknek szabadnapja van és a jó időt, elhatároztuk, hogy a városban sétálgatunk. Annyira kellemes együtt tölteni az időt. Sajnos nagyon ritkán van erre lehetőségünk. Egy gyors reggeli után indultunk el, hogy minél több időnk legyen, nincs konkrét terv, megyünk amerre látunk. Végig járjuk a sétálóutcákat, a kirakatokat bámuljuk és viccelődünk.

- Benézzünk ide? - mutat az egyik üzletre kedvesem.

- Oké – vigyorgok.

Azonnal a pólók közt kezdek nézelődni, hátha találok valami érdekeset. Hosszas keresgélés után sem találok semmit.

- Itt vagy – jelenik meg Rei.

- Találtál valamit, ami tetszik? - kérdezem.

- Igen – vigyorog és megmarkolja a fenekem.

- Te, rossz vagy – mosolygok.

- Mert? Csak tetszel – sejtelmesen dorombol.

- Tényleg?

- Igen, de mibe kerülsz? - kezdi keresni a címkét.

- Neked? - gondolkodom – Vigyél el vacsorázni, kérd meg a kezem, de előlegnek egy szeretkezés – sorolom.

- Nem olcsó – gondolkodik – De mindenképp megéri. A szeretkezést rövid időn belül megkapod. Hidd el, élvezni fogod – nyalja meg ajkait.

- Majd én eldöntöm, hogy elég jó-e – indulok el kifelé.

- Akkor össze kell szednem magam – sóhajt.

- Majd meglátjuk – mosolygok kacéran.

- Gyere ide! - ránt be egy nagyobb kapualjba.

Mellkasának csapódunk és máris éhesen kap ajkaim után. Átkarolom a nyakát és teljesen hozzá simulok. Keze fenekemre siklik és megmarkolja, mire felnyögök.

- Előlegnek ennyi elég? - kérdi.

- Igen, elég – simogatom meg az arcát.

- Helyes, a többit később kapod.

- Már alig várom.

Hirtelen hajolok a nyakához és megszívom, miközben kezem ágyékára téved és megmarkolom. Meglepetten felnyög, de mielőtt elkaphatna, elszaladok. Kis fáziskéséssel szalad utánam.

- Gyere vissza te átok! - kiáltja.

- Frászt!

Végig szaladok egy utcán, kerülgetve az embereket. Jót kacagok, majd egy lámpa pirosra vált és így Rei nem tud utánam jönni. Megkegyelmezek neki, és megvárom.

- Galád dög – lép mellém.

Csak elvigyorodok és elindulunk valamerre. Tovább ugratjuk egymást. Mikor megéhezünk beülünk egy gyorsétterembe, majd egy cukrászdába kávézni.

- Mihez lenne kedved, szívem? - kérdi, két korty között.

- Mindegy, csak veled akarok lenni – mosolygok, és összefűzöm ujjainkat.

- Minden időm veled akarom tölteni – megsimogatja a kezem.

- Nekem sincs más vágyam.

Elmosolyodik és olyan szerelem a csillog a szemében, hogy az valami hihetetlen. Feltétlen szerelem. Fizetünk és elindulunk valamerre.

- Kicsim, mi lenne, ha este együtt beülnénk a kádba, gyertyákat gyújtanánk és fürdés közben borozgatnánk? - dorombolom a fülébe.

- Tetszik – vigyorog kéjesen.

Kezem levándorol formás fenekére és bele markolok.

- Vigyázz magadra Toshi, túlfeszíted a húrt.

Elmosolyodom és magamhoz húzom egy csókra. Azonnal hevesen tapad ajkaimra. Felnevetek és hajába túrok.

- Szeretlek – mosolyog.

- Én is.

Tovább indulunk. Jókedvűen nevetgélünk. Mint egy tini szerelmespár olyanok vagyunk. Hirtelen megtorpanok az egyik ékszerüzletnél.

- Mit látsz kedvesem? - kérdi.

- Azt – mutatok egy meseszép gyűrűre.

Egyszerű, de nagyszerű. Feketére színezett, aminek a közepére véstek egy csillagot, ami csillogó ezüst. Nem a szokásos ötágú csillag vagy annak a körvonala, hanem apró egymást keresztező vonalakból áll. Szinte ragyog a fényben.

- A fekete ezüst csillaggal? - kérdi.

- Aha, meseszép.

- Igen az. Ahogy látom, pont a méreted lenne.

- De az ára! - nyögöm, mikor meglátom a cetlit.

Kedvesem csak hümmög.

- Gyere, menjünk - húzom magammal.

Kár hogy olyan drága volt a gyűrű. Szívesen megvettem volna, de sajna le kell mondanom róla. Hazáig jókedvűen sétálgatunk.

- Kicsim, vacsorázzunk? - kérdi Rei, mikor leveszi a cipőjét.

- Attól függ, mit értesz vacsora alatt – mosolygok kéjesen.

- Te mit szeretnél?

- Mintha ígértél volna nekem valamit...

- Mit is? - megy bele a játékba.

- Nem is tudom. Valami fürdőt és bort – simogatom arcát.

- Igen, valami rémlik – nevet – Mindjárt megcsinálom, addig foglald el magad – csap a fenekemre.

- Oké, de ne várass.

Megcsóválom a fejem és megyek a konyhába. Szerencsére még van egy üveg borunk. Amíg kibontom és kerítek két poharat kedvesem előkészíti a fürdőt. Kellemes illatok áradnak a helyiségből.

- Kicsim, kész vagy? – állok meg az ajtóban.

- Igen, rád várok – mosolyog.

Valami mesés, ahogy az apró gyertyák megvilágítják a kis helyiséget. Nagyon romantikus. Kapok egy csókot és elveszi a bort és a poharakat. Gonosz leszek, és nem várom meg, hogy ő szabadítson meg a ruháimtól, hanem ledobálom őket.

- Hékás! Ez az én dolgom – morran.

Játékosan elnevetem magam és kinyújtom a nyelvem. Mosolyogva megcsóválja a fejét és ő is ledobálja a ruháit. Óvatosan beül a kádba és elhelyezkedik. Óvatosan beülök mellé. Hátam a mellkasának döntöm és ahogy tudok elhelyezkedek. Szűkösen, de elférünk.

- Egészségünkre – adja kezembe az egyik borral teli poharat.

- A húgomékra és ránk – mosolygok.

Elmosolyodik és összekoccintja a poharainkat. Aprót kortyolok az erős italból. Nem beszélgetünk, nincs szükség szavakra, azzal csak elrontanánk ezt a hangulatot. Rei átkarolja a derekam és még közelebb húz magához, addig a fejem a mellkasának döntöm, és mélyen magamba szívom kellemes illatát. Kedveskedő, simogató érintések, a másik közelsége, szeretete, ennél többre nem is vágyom. Sose hittem, hogy ennyi szerelmes leszek majd valakibe, de mégis megtörtént, és csöppet se bánom. Akira számomra az igazi. Csak ő kell nekem, senki más. Remélem, életünk végéig együtt leszünk.

- Hm? – érzem meg, ahogy kedvesem az orrát végig húzza a nyakamon.

Kihasználva, hogy végre felé fordulok, lágyan megcsókol. Amennyire tudom ebbe a kitekeredett pózban átkarolom a nyakát és még közelebb húzom magamhoz. Érzem, hogy keze útnak indul a testemen. Kuncogva elhúzódom tőle és leteszem a poharat.

- Itt akarod? Kicsit szűkösen lennénk – nevetek.

- Nem, ez csak a hangulatot teremtette meg – teszi le a poharát.

Feláll és kisegít a kádból. Nem vesszük a fáradtságot, hogy megtörüljük egymást, ahogy vagyunk, úgy botladozunk el a hálóba, egy fülled éjszakára. Rei kitesz magáért, úgy bánik velem, mintha porcelánból lennék. Semmi vadság, csak kedveskedő érintések, szeretgetés és gyönyörrel teli sóhajok. Rég volt ekkora a szenvedély köztünk. Nem sietünk, lassan fokozzuk egymás vágyát. Ez most nem a kielégülésről szól, hanem a kedveskedésről. Egész este szeretkezünk, hajnalig nem tudunk betelni egymással. Kábán fekszünk egymás mellett. Kedvesemhez bújok, és már el is alszom. Még álmomban sem eresztem el.